Kategória: Tippek/Trükkök/Infók

Frissítés óta QWERTZ helyett QWERTY-t ír telefonod billentyűje? Így cserélheted fel!

Tegnapelőtt óta hivatalosan is megérkezett a magyarországi Galaxy S10- és Galaxy Note10-család felhasználóinak készülékére a One UI 2.1-es felülete az áprilisi szoftverfrissítéssel. Nem emlékeztünk meg külön a jelenségről, hiszen még március végén megírtuk, hogy a németeknél elkezdődött OTA szervereire való ráeresztés. Az előző verziókból kiindulva most is tudtuk, hogy pár hét leforgása alatt eljut hozzánk is, ami április 6-án megtörtént. Sokan fel is telepítették, köztük volt a stáb több tagja, azonban az előző verziókhoz képest megtréfáltak a szoftverfejlesztők, azonban több dolgot is átvariáltak/alapértelmezetté állítottak, amit már megszokhattunk.

Nekem az első ilyen az Eszközkezelő widget-je, ahol eddig azt jelezték, hány GB-nyi tárhelyterülete van a felhasználónak, amivel könnyedén tudott számolni. Ezzel szemben most a foglaltságát tűntették fel, ami számomra hasztalanabb információ, pláne, hogy nekem kell fejben gyorsan kimatekoznom, hogy még mennyi az annyi. Oké, ezzel meg kell tanulni együttélni, mert nincs rá egyelőre orvosság, viszont akadt más is!

Aztán ott az a bosszantó jelenség, hogy a Billentyűzet kiosztásában mutatkozott egy változás. A magyar billentyűzeten megszokott QWERTZ kiosztás lemódosult QWERTY-re. Tudom, aprócska gond, azonban nagyon idegesítő tud lenni, ha az ember már valamihez hozzászokott. Mutatnánk, miként tudod helyretenni a dolgokat:

  1. Indíts el szövegbevitelt, mondjuk egy SMS-t kezdj el írni vagy valamit a Samsung Note applikációba. A lényeg, hogy felugorjon a billentyűzeted.
  2. A bal alsó sarokban nyomj rá a „Billentyűzet kiválasztó” kis ikonra. (Ábrán az első oszlop!)
  3. A „Billentyűzet kiválasztása” fülön a „Samsung Billentyűzet” mellett feltűnik egy beállításgomb (fogaskerék ikon), nyomj rá. (Ábrán a második oszlop!)
  4. Választd a „Nyelvek és típusok” menüpontot! (Ábra harmadik oszlopa!)
  5. Választd a „QWERTZ-billentyűzet” pontot! (Ábra utolsó oszlopa!)

Mutatnám ábraformájában:

Útmutató: Miként állíthatod át a billentyűzet kiállítást QWERTZ-ről QWERTY-re a One UI 2.1-en.
Fotó: Galaxy Világa

Tudjuk, ezek csak apróságok, akadnak sokkal nagyobb problémák, azonban eggyel kevesebb!

Ha hasznosnak találtad az írtakat, akkor osztd meg másokkal is a cikket!

A Galaxy Z Flip infografikája

Miután a teljes Galaxy S20-családról leközöltem a szokásos infografikát, úgy döntöttem, hogy a Galaxy Z Flip-ét sem hagyom ki a sorból, hiszen mégis csak a dél-koreai vállalat második legdrágább kütyüje lett a Galaxy Fold után. A technológiai újdonságnak ára van, viszont most számos magyarországi csatornán indítottak hozzá bundle promóciót, melynek lényege abban merülne ki, hogy aki ilyet vásárol, az jogosult lesz egy Galaxy Buds+ vezetéknélküli fülhallgatóra – ami kimaradt a doboztartalmából.

Mostanság egy kicsit azt érzem a Galaxy Z Flip-nél, hogy divatterméknek akarják eladni. Bukónak semmiképp se nevezhető, mert a limitált darabszámú készlete miatt hamar elfogy, azonban a Samsung két nívós branddel is kollaborációba lépett a népszerűsítése érdekében. Én csak azt sajnálom igazán, hogy a Mirror Gold színkódon futó variációja ennyire háttérbe szorult, ugyanis a másik kettőjét részesítik előnyben gyártás szempontból, holott előbbi sokkal dögösebb, sokkal menőbb. Mindegy, ezt ők tudják. A termékről már beszámoltunk részletesebben, így csak a főbb specifikációjára hívnám fel a figyelmet, amit a kiadott infografika remekül mutat.

Pehelykönnyű kéziporszívó a Samsungtól

Nem olyan régen mutatkozott be a Samsung Jet névre keresztelt termékcsaládja újabb generációja, ami a takarítást teszi még könnyedebbé és élvezetesebbé. Mondanom se kelljen, de a mostani #maradjotthon állapot tökéletes arra, hogy mindenki megtartsa az éves tavaszi nagytakarítást, amihez a dél-koreai vállalat egy roppant jó termékként kínál.

A Samsung Jet-széria Digitális Inverter Motorral és JetTM Cyclone rendszerrel van felvértezve. A kéziporszívok egyik sarkalatos tulajdonsága: a hatékonyság. Ezeknél a modelleknél a légterelők optimalizációjával, illetve azzal, hogy a motorburkolat ultrahangos hegesztésével érik el a kívánt nagy szívóteljesítményt. A JetTM Cyclone kilenc különálló ciklon egységet tartalmaz, amelyek mindegyike háromirányú légbevezetővel rendelkezik. A technológia alkalmazásával lesz képes a termékcsalád a szívóerő fenntartására, valamint a finom porszemek lekötésére. Javítottak az akkumulátor-teljesítményén. Immáron 1 óra üzemidőre képes, s azáltal, hogy cserélhető az akkutelepje, akár hosszabb takarítást is kibír.

Nyilván felmerül mindig az ilyen tisztasági eszközöknél az egészség kérdése is. A Brit Allergia Alapítvány (BAF – Brisith Allergy Foundation) vizsgálata alapján a levegőbe visszakerülő porszemek és allergének 99,99%-át kiválasztja. Nem is csoda ez a higénia, hiszen a porszívó elsőorszályú 5-rétegű HEPA szűrőrendszerrel van ellátva. A porzsák könnyedén eltávolítható és tisztántartható. Ezen kívül több kefével van felvérezve az eszköz.

Különlegességei között tartható számon a beépített digitális kijelző, ami mutatja a töltés- és a kefék állapotát, valamint felhívja a figyelmet, ha bármiféle nyomásprobléma lépne fel – mondjuk dugulás által. 2-in-1 töltőállomásával egyszerűen tölthető, ha pedig valakit zavar az, hogy a földön útban van, akkor rögzíthető a falra is.

A Samsung Jet váza 1,66kg, míg a Samsung Jet Light-é 1,48kg. Az elődjeikhez képest legalább 10%-kal könnyebb mindkettő. A legfontosabb infóról el is feledkeztem: 200 wattos teljesítménnyel rendelkezik. További infók a hivatalos weboldalán. Ára talán kicsit soknak tűnhet, ugyanis 1,5 millió dél-koreai wont kérnek érte, ami átszámolva 410 ezer forint.

Mutatnám a hozzá kiadott angol infografikát:

Hogyan képes ugyanakkor mérettel duplázni a Galaxy Buds+ az üzemidőn?

Elgondolkodtatok már azon, hogy a Galaxy Buds+ fizikai paraméterei ugyanazok, mint a Galaxy Buds-nak, mégis a vállalat majdnem dupla akkora üzemidőt ígér a ráncfelvarrott variánstól! Hogyan lehetséges mindez?! – a dél-koreai vállalat maga adott ki egy sajtóanyagot, amiben lerántja a leplet mindenről.

Mielőtt azonban kitérnék a tényekre, had emlékezzek meg a (legújabb generációs) teljesen vezeték nélküli fülhallgatóról, ami a Galaxy S10-családdal indult útjára. Előtte a Gear iconX-széria próbálta betölteni az űrt, azonban mindegyik elvérzett. A Samsungnak jó volt a koncepciója, azonban a konkurencia jobban meglátta, hogy a felhasználóinak mire van szüksége egy ilyen terméknél. Az pedig nem a fülön keresztül történő pulzusmérés, amivel még az elsőgenerációja büszkélkedett. Szerencsére többévnyi fejlesztés meghozta a gyümölcsét, amihez az is kellett, hogy a Spotify és a zenehallgatás ennyire nagyot menjen és utat törjön magának, ugyanis nem csak fitneszhez használják ezeket a kiegészítőket az emberek, hanem a hétköznapi életük során is.

A dél-koreai vállalat tanult a hibájából, ugyanis, ahelyett hogy ment volna a trenddel, inkább arra törekedett, hogy az amúgy közkedvelt termékéből még közkedveltebbet kreáljon, ezért beszélünk 2020-ban csak ráncfelvarrott változatról, azonban a felszín alatt sokkal több minden rejlik, amire most ráirányítanám a figyelmet, mert a mérnökök előtt a kalapemelésnek alapreakciónak kellene lennie.

Hogy mindent megértsetek, muszáj kihangsúlyozni a fizikai paraméreteit a két kiegészítőnek, amit egy összehasonlító táblázat formájában találnék, majd alatta folytatnám…

Galaxy BudsGalaxy Buds+
Fülhallgató méretei:22.5 x 17.5 x 19.2 mm22.5 x 17.5 x 19.2 mm
Fülhallgató súlya:6g6.3g
Fülhallgató akkumulátor kapacitása:58 mAh85 mAh
Tok méretei:26.5 x 70 x 38.8 mm26.5 x 70 x 38.8 mm
Tok súlya:40g39.6g
Tok akkumulátor kapacitása:252 mAh270 mAh
A Galaxy Buds és a Galaxy Buds+ összehasonlító táblázata.

Ha a fizikai méretbéli paramétereit vesszük alapul, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy a bölcsőnek és a fülegységeknek a hosszán, a szélességén, és „mélységén” a mérnökök 1mm-nyit sem változtattak. A súlynál már előfordul különbség, azonban max. 0.4g-ról számolhatok be, ami talán elengedhető. Inkább úgy írnám, hogy ez az, amihez bárkinek a zsebe vagy éppen a füle hozzá tud szokni rövidebb használat után.

„Nem értem! …akkor mi a francot csináltak a mérnökök?!”

tehetjük fel teljesen jogosan a kérdést!

A titok a váz alatt rejlik. Megkülönböztetünk két egységet. Az MUA01 néven futó modul a bölcsőben helyezkedik el, míg az MUB01 a fülhallgatóban. Kettőjük összhangja gondoskodik arról, hogy a felhasználónak valóban meglegyen a True Wireless Stereo élménye, azaz a valós teljesen vezetékmentes sztereóhangzás. Míg a bölcsőbe szerelt chipnél 10 különálló egységet integráltak egybe, addig a fülhallgatónál 5-öt. A lapkák újragondolásával sokat spóroltak az áramkör méretén, s amit annak csökkenésével nyertek, tulajdonképpen az akkumulátor telepének növelésére fordítottak.

A Galaxy Buds és a Galaxy Buds+ evolúciója egy képen.
Fotó: Samsung

A toknál, vagy az általam szeretettebb kifejezéssel élve a bölcsőnél 60%-kal csökkentettek a chip területén, s lett ezáltal a 252 mAh-ból 270 mAh. A fülhallgató-egységeknél ugyanez 50%-on állna meg, amivel 58 mAh-ról 85 mAh-ra nőtt az akkumulátorkapacitás.

Az MUA01-es modulról muszáj még megemlékezni, hiszen az iparág első olyan megoldása, ami egyszerre támogat vezeték nélküli és vezetékes töltési támogatást. A vezeték nélküli töltésnél a Wireless Power Consortium (WPC) általi QI 1.2.4-et, amit a legújabb energiaátadási interfész szabványát takarná magyarra fordítva. A hatékony energiagazdálkodás érdekében integráltak rá egy rendkívül hatékony kapcsolótöltést. Mondanom se, de az áramkörön helyet kap egy eFlash is, ami gondoskodik a firmware frissítések megoldásáról.

Természetesen a modulok folyamatosan kommunikálnak egymással, ezáltal megosztják a töltöttségi állapotukat, hogy az egységek éppen a bölcsönben vannak-e vagy sem, vagy más alapvető információkat.

Jelenpillanatban a hivatalos forgalmazok a Galaxy Buds+-ot 55 990 Ft-os áron kínálják, míg az alapmodellt, a Galaxy Buds-ot 48 990 Ft-ért.

Fotó: Samsung PRESS

Infografikán a Galaxy S20 Ultra

A cikk megírásakor azon tűnődtem, hogy a DxOMark weboldala miért nem foglalt állást még a Galaxy S20-család egyetlen tagjával kapcsolatban sem?! – Valaki megfejtené ezt a rejtélyt számomra! Március végén mutatkozott be a dél-koreai vállalat egyik konkurensének új flagship-famíliája, amit természetesen kihoztak a legjobbnak. No komment. Inkább ugrok tovább…

A Galaxy S20 Ultra-t hoztam el a hónap utolsó napjára. A család többi tagjával már foglalkoztam, azonban amondó vagyok, hogy egy úttal tudjuk le ezt is. Nem véletlenül hagytam a végére, hiszen 128GB-os alapmodell ilyen drága még sosem volt a Samsung berkein belül. (A kulcsszó pedig a belső tárhelykapacitáson van.) Nyilván a specifikációja magáért beszél, ahogy a 100x-os zoomtartomány, ami érezhető minőségig 80x-es tartományig használható, de ebbe ne folyunk bele. A 120Hz-es képfrissítés nála sem hiányozhat, ahogy a bitang nagy akkumulátor sem. Mutatnám a vállalat által kiadott összegzőt a főbb jellemeiről:

Infografikán a Galaxy S20

Már régóta kinn kellene lennie az oldalon a Galaxy S20-család összes tagjának infografikájának, azonban még csak most jutottam el odáig, hogy érdemben foglalkozni tudjak velük. Ugye a középső családtagét, a Galaxy S20+-ét már tegnaptól olvashatjátok. Most a legkisebbet veszem górcső alá, ami árfekvés mindössze 324 990 Ft-ba kerül. Az se kevés! ­– Simán mondhatnánk, viszont nem sokkal kapunk kevesebbet, ha éppen őt választjuk a trióból. A hardverben ugyanazt a felvértezést kapta – igaz, Magyarországon belőle 5G-s variáns egyáltalán nem elérhető. A Samsung ugyanúgy kezeli, mint tavaly a Galaxy S10e-t, azaz kizárta az előrendelési kedvezményből, és ahol teheti, ott inkább a másik kettőre helyezi a fókuszt.

Méreteit elnézve, inkább a női vásárlók felé nyitnak vele. Állításomat az is igazolja, hogy belőle érkezett a Rózsaszín Felhő fantáziaszín. Nézzük, miben másabb, mint a középsőtag. Ha valaki nem látná, klikkelésre nagyobbodik.

Infografika a Galaxy S20+ készülékhez

Minden évben kialakul egyfajta trend a tavaszi csúcskategóriások körül. Tavaly a legkelendőbb termék a Galaxy S10 lett, hiszen számos olyan tudást beleépítettek, amit a Galaxy S10+-ba, azonban mérsékeltebb árazását tekintve a vásárlók nyitottabbak voltak rá. Sőt, azt se szabad elfeledni, hogy sokkal több leárazásban részesítik, mint a legnagyobb családtagot. 2020-ban sincs másképp. A Galaxy S20 Ultra drága lett, legalábbis az előző évek árképzésével erősen szembement. Ha „felcsapjátok” az internetet, akkor tapasztalhatjátok, hogy sok tech véleményalkotó a Galaxy S20+-ra tereli a figyelmet, ami összességében egy felhasználó- és pénztálcabarátabb tagja a famíliának. Kicsit talán a Samsungon is azt kezdem érezni, hogy részükről is mehet ez a fajta down-selling hadművelet, hiszen az a cél, hogy a vásárló a termékükkel hagyja el az adott helységet.

Mutatnám, hogy mire képes a termék, hiszen a premierjekor hozzá ugyanúgy született egy infografika, mint a másik testvéreihez, viszont szerintük is remek választás, még ha árban inkább a 400 ezret közelíti, mint a 300 ezret.

Infografika a Galaxy A31-hez

Március 24-én a Japánban bemutatták a Galaxy A31-et, ami részben lekövette a 2020-as trendvonalat. Azért csak részben, mert ugyanúgy megjelent az előző évekhez képesti nagyobb, két oszlopos elrendezésű kamerarendszer, ahol immáron 4 lencse gondoskodik a felhasználói igények kielégítéséről. Változott a képernyőaránya, hiszen a jól megszokott 19.5:9-et 20:9-es váltotta, azonban, amiből nem engedtek nála, az az Infinity-U formaterv. Ahhoz bizony nem nyúltak, ellenben az akkumulátorához annál inkább, hiszen 5.000mAh-sra növekedett.

Alapvetően nem tűnik egy rossz terméknek, de az összképet valahol csorbíthatja azon tény, hogy Exynos lapka helyett MediaTek került a váz alá, ugyanúgy, mint a Galaxy M31-nél vagy a Galaxy A41-nél.

Mutatnám a kiadott főbb specifikációs ábráját: