Kategória: Tippek/Trükkök/Infók

Kicsomagolták a Galaxy M31s készüléket

A Galaxy M31s is egy olyan okostelefon, ami a hazai piacra nem került bevezetésre, azonban más európai országban, mint mondjuk Németországban megtaláljátok a Samsung portfóliójában. Anno 311 eurón nyitott, jelenlegi lecsapott ára 209 eurót érinti, ami eléggé jó ajánlat már csak abból fakadóan, hogy 128GB-os belső tárhellyel van felvértezve. És ha már ennyi régióban jelen van, az eredetileg Indiába tervezett modell, akkor úgy döntött a Samsung Global, hogy hozzá is készít egy afféle kicsomagolós videót, hogy az utca embere láthassa, mit rejt valójában a doboz, illetve még inkább prezentálásra kerüljön: a töltőfejnek és a fülhallgatónak a jelenléte a csomagolás alatt.

Az ‘s’ megtoldás ott mutatkozik az alapmodellhez képest, hogy 25 wattra emelték a töltés fogadó készségét, valamint az ultraszéles kamerájánál a 8MP-es helyett 12MP-es szenzort helyeztek el, hogy részletgazdagabb képek készülhessene. Illetve ez is egy olyan okostelefon, aminél oldalra szerelték az ujjlenyomat-olvasót, mint anno a Galaxy S10e-nél vagy a Galaxy A7 2018-nál. 2020-ban picit furán néz ki, de létező jelenség.

Mutatnám az unboxing videót hozzá!

Kicsomagolós videón a Galaxy M51

Megcsúszva hozta el a Galaxy M51 kicsomagolós videóját a dél-koreai vállalat, amiből arra tudnánk következtetni, hogy előzetesen nem volt betervezve az elkészítése, azonban számos régió kínalatban tűnt fel az elmúlt hónapban, így adja magát a jelenléte. Az augusztusban bemutatott termék erőforrását a Qualcomm által gyártott Snapdragon 730G lapkája adja. A jól hangzó specifikációs jellemvonásai között kap helyet: a 8/128GB-os variációja, valamint a 7.000mAh-ás akkumulátortelepje, amit a gyárilag mellékelt 25 wattos töltőjével megközelőleg 110 perc alatt lehet visszarántani 0%-ról 100%-ra. Természetesen a fülhallgató se hiányozhat a dobozból, ha már felvértezték FM-rádió készséggel.

Nézzük, mit rejt a doboz valójában!

Összehasonlító infógrafikán a Galaxy Buds+ és a Galaxy Buds Live

Talán azért is jött jó időben az összehasonlító infógrafika a Galaxy Buds Live javára, ugyanis a Samsung márkaboltokban elstartolt a héten egy leárazási időszak, melynek keretében 10 ezer forinttal olcsóbban juthatunk hozzá, mint az azt megelőző hetekben. Másrészről, a Samsung héten debütált Misztikus Kék színkóddal illetett színvariációra is él a kedvezmény, tehát nincs olyan különleges helyzetben, mint mondjuk a Galaxy Buds+ BTS Edition, ami akarva-akaratlanul csak nem akar lejjebb kúszni.

Alapvetően nem ez az első infógrafikánk a termékhez, hiszen, ha felidézitek, akkor derenghet, hogy elhoztunk egy olyat, ami kimondottan csak rá fókuszál. A Samsung viszont nem a Galaxy Buds+ helyére szánta, hanem egy új termékcsaládot indított el. Ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy mind a kettő jó választás tud lenni. Az aktív zajszűrés ellen megy a két utas hangszóró-rendszer, amit ne írjunk le olyan könnyedén. Üzemidőben is egyetlen órával jobban bírja a korábbi generáció, viszont kialakítása talán egy fokkal kényelmetlenebb, hiszen a Galaxy Buds Live tényleg beleül az ember fülkagylójába.

A többi specifikációhoz kapcsolódó információt olvassátok le az infógrafikáról!

Így működik az S Pen!

Tegnapi pletyka rovatunkban olvasható volt egy olyan bekezdés, miszerint ismételten úgy fest, hogy a Galaxy S- és a Galaxy Note-termékcsaládba egybeolvadásának hajnala előtt állunk. Több külföldi médium szerint 2021 a változás éve lehet, ami átformálja az eddig Unpacked események lefolyását is. Míg az elmúlt esztendőkben tavasszal érkezett a Galaxy S-család, ősz elején pedig a Galaxy Note-család; addig most mind a kettő az év első felében kerülne bemutatásra – „mert csak egy S Pen a kettő közötti különbség” elvéből fakadóan –, míg az összehajtható utódok a másodikban. Ez csak teória, nincs semmiféle megerősítés a Samsung Global oldaláról. Mindenesetre elgondolkodtató az elképzelés.

Most egy kis összefoglalást hoznék el, amelyben az S Pen működését és főbb funkciót venném át. Csak azért, hogy az is láthassa, miből marad ki, aki még nem használta ezt a kiegészítőt sosem, holott nagyon sokszor hasznos tudott volna lenni.

A képernyő alatti digitalizáló dolgozza fel az S Pen általi impulzust.

Az S Pen EMR (Electro-Magnetic Resonance) tolltechnológiával rendelkezik, ami az elektromágneses rezonancia rövidítése. A termék kijelzője digitális jeleket küld a tollnak, amelynek belsejében egy tekercs helyezkedik el. Az S Pen képes okostelefonok és tabletek képernyője alá egy digitalizáló került beépítésre, amely érzékeli az érintést és arra reagál. Amikor a toll megközelíti a megjelenítőt, akkor a belső tekercs és a digitalizáló felismeri egymás jeleit, s a kommunikáció létrejön, melynek végeredménye az írás felismerése és a rajzkészség.

A Galaxy Note20 Ultra 5G esetén a 120Hz-es képfrissítésnek köszönhetően jelentősen csökkent a késleltetése az S Pen-nek. (A Hz-szám azt jelenti, hogy 1 másodperc alatt hány alkalommal frissül a kijelző.) Amikor a Samsung tolla megérinti a kijelzőt, sokkal kisebb időbe kerül a feldolgozása és a kép megjelenítése. Ezáltal simább és gyorsabb írásélményt nyújt.

Gesztusvezérlési opciók a Galaxy Note20-családnál.

Az S Pen támogatja az S Pen mozdulatokat, amelynek köszönhetően a készüléket távirányíthatjuk. Működése Bluetooth csatornán keresztül történik, a gesztusokért pedig a 6-tengelyes szenzor gondoskodik. Segítségével számtalan lehetőség tárul elénk. Mint pl.: használható az S Pen Fényképező-kioldóként, PowerPointban prezenterként, vagy a Zene lejátszó/Youtube applikációban vezérlőként.

A Galaxy Note20-családnál 5 darab mozdulatot különböztetünk meg. Azáltal, hogy a 6-tengelyes szenzor kimeneti adatrátáját megnövelték, még bonyolultabb S Pen mozdulatok beazonosítására képes. Ezzel a tudástárral már navigálhatsz a készülékedben, mint az a fentebbi képről leolvasható, de azért mutatnám miként:

  • Balra, majd vissza: visszalépés funkció,
  • Fel, majd le: főképernyő előhívása,
  • Jobbra, majd vissza: Legutóbbi alkalmazások mutatása (alkalmazásváltó),
  • Le, majd fel: Intelligens kereső gyorsindító,
  • Rázás: Képernyőfotó, majd képernyőre írás.
Az S Pen működés közben.
Fotó: Samsung

Sokat változott az S Pen a Galaxy Note10-hez képest. Míg az előző generációnál a válaszidőnél 42ms-ot tartottunk fejben, addig a Galaxy Note20-nál 26ms-re, míg a Galaxy Note20 Ultra-nál mindössze 9ms-ra csökkent. A gyorsasággal még inkább egy hagyományos tollhoz hasonlít használatkor.

A jegyzetelésre a legpraktikusabb applikáció kétségtelenül a gyártó által fejlesztett Samsung Notes. A korábbi évekhez képest javítottak a szinkronizációs idején, így ha mondjuk az okostelefonon elkezdesz valamit, majd a tabeleten folytatnád, akkor mindössze 12-20 másodpercnyit elegendő várnod, ha össze van kapcsolva a két eszköz a Samsung fiókoddal.

De elkalandoztam, hiszen csak az S Penre szerettem volna fókuszálni. Remélem tetszett az átfogó cikk róla?!

Infógrafikán a Galaxy Buds Live vezeték nélküli fülhallgató

Azt híhetnetek, hogy csak okostelefonjaihoz és tabletjeihez készít a Samsung infógrafikákat, azonban koránt sincs így. Augusztus folyamán bemutatták a legfrissebb vezeték nélküli fülhallgatójukat, a Galaxy Buds Live-ot, amihez szintén kreáltak egy ilyet, hogy az utca népe tisztába legyen minden főbb specifikációjával, s ezekhez mérten egyszerűbben tudjanak mellette dönteni. A dél-koreai vállalat nem a Galaxy Buds+ helyére hozta el, hanem egy új termékcsaládot akart elindítani, ami az aktív zajszűrés vonalán próbál felhasználókat megnyerni; míg, akik inkább a zenék minőségibb hangzását élveznék, azoknak javasolják a Galaxy Note10-szériával bemutatkozott családot.

A Galaxy Buds Live egyetlen hangszóróval rendelkezik, azonban mérete nagyobb az elődéhez képest, ami 12mm-es lett. Ugyanúgy maradt a három mikrofon, melyből kettőt kinn, egyet benn tartanak, hogy kellőképpen elemezni tudják a zajszintet és ezáltal szűrni is egyben. Növeltek az akkumulátorok kapacitásán is, hiszen immáron 21 órás teljes üzemidőre képes egyetlen teli töltéssel, ami eléggé korrekt számérték. A legjelentősebb változást még sem a felsoroltak jellemzőkkel kapjuk, hanem a formatervével, ami legköveti a fülünk formáját. Ergonomikus, kb. mint egy hallóműszer, de hát azt is precíz orvosok és kutatók fejlesztették, így valahol adja magát, miért néz ki úgy ahogy!

Talán az árával kellene megbarátkoznunk, hiszen egy belépőszintű okostelefont adnak hasonló összegért. Jelenpillanatban: 69 990 ft a magyarországi hivatalos fogyasztói ára, amihez csatlakozik a Samsung garancia is.

Infógrafikán a Galaxy S20 FE

Október beköszöntével a Samsung forgalomba helyezte a Galaxy S20 FE-t, ami egy megfizethető árcímkés felsőkategóriás okostelefon akar lenni. Az Apple ellen küldi harca, hogy az olcsóbb modelljei helyett válasszanak egy naprakészebb terméket. A főbb jellemvonásairól már írtunk, most csak két infógrafikát hoznék el, amelyeken leolvasható a főbb USP-jei.

“Infógrafikán a Galaxy S20 FE” Tovább olvasása

A Galaxy Z Fold2 páratlan hajlítási technológiájáról…

Csak most kezdenek kibontakozni az összehajtható okostelefonok, azonban cirka 1 év leforgása alatt szépen kiformálódott a piac. A Samsung nem titkolja, mennyi időt és pénzt ölt az innovációba, ami a jelek szerint meghozta a gyümölcsét, hiszen előrendelésben a Galaxy Z Fold2-re Dél-Koreában 80 ezren neveztek be, ami elképesztően magas szám. Minap olvastam Sleepy Kuma részéről egy roppant mód érdekes tweet-et, amit elhoznék, mert van rajta mit rágódni, pláne, hogy mekkora különbséggel vezet a konkurenciához képest a dél-koreai vállalat odahaza:

A tweetből az olvasható le, hogy az előrendelési időszakban a Galaxy Z Fold2-ből 80 ezer darab került értékesítésre, míg az LG Wing-ből 1 275 darab – de a tisztánlátás mivoltából azért megemlíti, hogy a vetélytársnak amúgy se voltak magas célkitűzése, mindössze 3 000 db. Csak viszonyításképpen említeném, hogy 750 ezer forint menne ~400 ezer forint ellen, azaz költségben is van bőven differencia.

Az aktuális hírszösszenet után amondó vagyok, hogy reflektorfény elé állítanám a legutóbbi okostelefonjukat, mert sok megoldást rejt magában, amiről újdonságként érhet!

Az össze- vagy a kihajtás megoldása a jobb?

A kezdetekben a gyártónak mérlegelnie kellett, hogy az In-Folding vagy az Out-Folding megoldását részesítik-e előnyben?! Kvázi az összehajtást állították szembe a kihajtással. Eddig kiadott termékeik mindegyiknél az összehajtást alkalmazták, ami annyit jelentene: a kijelző befelé hajlik. Ez sokkal fejlettebb technológia, mert kisebb rugalmasságot igényel a megjelenítő részéről; valamint kevésbé sérülékeny (pl.: karcolás által). Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a kihajtási változatnál idővel túlfeszül a kijelző, melynek végeredménye gyűrődés lehet, ami roppant kellemetlen ilyen drága terméknél.

A Galaxy Z Fold2-nél ultravékony üveggel dolgoztak. Sokáig terjengtek az interneten olyan pletykák, teóriák, hogy a Samsung valójában műanyag kijelzőt szerelt a termékeibe, és próbálják azt „üvegnek” eladni, ezzel átverve a felhasználókat, azonban ilyenről szó sincs; csak pusztán egy nagyon vékony megoldásról, amit odakinn UTG-ként rövidítenek. Általában a hajlítható telefonoknál poliamidfilmet használnak a megjelenítőhöz, ezzel szemben a legújabb Galaxy Z-családtagnál az Ultra Thin Glass-t, amelynek egyik legfontosabb előnye, hogy nem eredményez fehér pöttyöket és akár 200.000 hajlításnak is ellenáll. (A gyártó leírása szerint napi 100 hajtást bír 5 éven keresztül.) Sokkal simább a felülete, ezáltal gördülékenyebb élményt biztosít, amit nézésekor és érintésekor biztosan díjazni fognak a felhasználói.

A Samsung kimaxolta a tanúsítványok begyűjtését. A Bureau Veritas által kapta a plecsnit az UTG megbízhatósága, hiszen kiállta a 200 ezer hajtást. Az SGS a piac egyik legszemkímélőbb kijelzőjét látta benne, ugyanis a gyártó csökkentette a kékfény kibocsátás mennyiségét 6.5% alá. A VDE szervezet 100%-os színgazdaságáért (DCI-P3) ismerte el. A termék legnagyobb fényereje 900 nitt. Nem utolsó sorban pedig az SGS-t emelném ki, hiszen hozza a 120Hz-es képfrissítést, melynél az elmosódás mértéke kisebb, mint 0.7mm, illetve az MPRT szintén 11ms-nél alacsonyabb.

A CAM technológia a Galaxy Z Fold2 belsejében.

Nem csak a megjelenítő által beszélhetünk igazi innovációról, hanem az úgy nevezett: CAM Mechanism miatt is. Ez a csavaros zsanér megoldás a Galaxy Z Fold2 kulcsfontosságú része. A CAM struktúra két részből tevődik össze: a CAM-tartóból és az azt tartó rugóból. Tulajdonképpen ez felelős a nyitásért és a zárásért. Míg a Galaxy Foldnál nem tudtunk két szöget se megkülönböztetni, addig itt egyből hárommal – 75°-kal, 90°-kal és 115°-kal – számolhatunk. Ezeket használhatjuk olyan funkciókra a készület, mint pl.: a szelfiezés állvány használata nélkül, vagy ha egyszerűen csak filmeznénk, de nincs kitámasztásra lehetőségünk.

A CAM mechanizmust és a megjelenítőt védeni kell, melyekért a seprők a felelősek. Házon belül csak Sweeper Technology-ként emlegetik. A seprőszálak a zsanér és a ház közötti résbe helyezték el. Összehajtáskor és kinyitáskor a nejlonszálak seprik a rést, ezzel megakadályozzák az apró részecskék bejutását a kijelző alá. A Samsung ügyelt arra is, hogy ezt egy lezárt burok alá helyezze el, csökkentve a kosz bejutását.

Tulajdonképpen ez az a trió, ami felelős, hogy a Galaxy Z Fold2 a leginnovativabb terméke legyen a 2020-as évben. Remélem sikerült kicsit a kulisszák mögé kalauzolnom bennetek, mert ezek már tényleg olyan infók, amiket csak afféle behind the screen-be tesznek a gyártónál.

Infógrafika a Galaxy Tab S7+ tablethez

A hónap utolsó napjára előveszek egy olyan infógrafikát, ami megérdemli a törődést. A 2020-as évben a Samsung úgy döntött, hogy a tablet szegmenst nem akarják veszni hagyni, ezért alkalmazkodnak a piaci igényeihez és előálltak egy olyan modellel, ami a megszokotthoz képest sokkal méretesebb. A Galaxy Tab S7+ kétségtelenül az egykori Galaxy Note Pro 12.2 ősvényére akar lépni, illetve célja, hogy a távozásával keletkezett űrt újra betöltse, mert az elmúlt 2-3 évben nagyon sokszor emlegették fel a felhasználók a 12 inch vagy az annál nagyobb kijelzőnek hiányát. 2020 augusztusában sikerült lerombolni azt a bizonyos falat, ami miatt cirka fél évtizeden keresztül nem rukkoltak elő ilyen nagyságú tablettel.

A dél-koreai vállalat mérnök csapata belepakolt mindent, amit bele lehetett. Ott az S Pen képesség, a 120Hz-es képfrissítés, a dupla hátlapi kamera és a 45 wattos szupergyors töltési lehetőség. Sorolhatnám még a rejtett dolgokat, de mivel van hozzá egy remek infógrafika, ezért inkább átadnám a teret neki: