Tegnap elstartolt egy bundle promóció a Galaxy S10 és Galaxy S10+ készülékek mellé. A február 9-ig tartó ajánlat feltétele, hogy a meghirdetett partnerek egyiknél vásárolj a fenti tavalyi csúcskategóriások közül legalább egyet, melyhez egy vezeték nélküli töltőpad duó jár grátiszba. Nyilván a készlettől is függ, de alapvetően két típus közül választhatja, melyek között helyet foglal egy álló (EP-N6100) és egy fekvő (EP-P5200) változatú.
Este került kipublikálásra a Samsung márkaboltok online felületének ajánlata, ahol olcsóbban lehetett hozzájutni a bundle ajánlathoz, mint a Samsung Experience Store-okban. Az árkülönbség több mint 10 ezer forint volt, amit akarva-akaratlanul megérez az ember, pláne, hogy egy tartozékot is szeretne még mellé vásárolni.
A rend azonban mára, egy nappal a promóció startjához képest helyreállt. Immáron egységes mindkét csatornán az ár, sőt még jobb, mint egy nappal korábban. Ennek értelmében a Galaxy S10 128GB-os változata 249 990 Ft helyett most már 247 990 Ft, míg a Galaxy S10+ 128GB-os variánsa 279 990 Ft helyett 275 990 Ft.
A bundle promóció már elstartolt a Galaxy S10 és Galaxy S10+ duóhoz, melynek keretében egy 30 ezer forint értékű töltőpadot jár grátiszba a telefon mellé, ha valamelyik Samsung márkaboltokban vásárolnánk. De mi van akkor, ha nem kell a ráadás ajándék, helyette inkább egy tokra vágynánk?! Nos, azoknak lenne egy eléggé extrém ajánlata a sestore.hu oldalának, ugyanis nemcsak hogy kedvezményesebb áron kínálják a készülékeket, de ugyanúgy adják mellé a töltőpad duót, amivel verhetetlen ajánlatot generálnak!
Csak viszonyításképpen, egységes táblázatban mutatnám, hogy miért jobb vétel az, ha online rendeljük meg (házhoz szállítással vagy bolti átvétellel!) a legújabb csúcsmodellből a 128GB-os változatot:
Termék:
Belső tárhely:
SES ár:
sestore.hu ár:
Galaxy S10
128GB
263 490 Ft
249 990 Ft
Galaxy S10+
128GB
293 290 Ft
279 990 Ft
Oké, viszont a csúcskategóriás telefonok mellett akad középkategóriás is, amihez sokkal jobb áron juthatunk. Ilyen a Galaxy A30s, ami elveszik a Galaxy A50 árnyékában árazását tekintve. Ettől függetlenül, ha mégis mellette tennéd le a voksod, most érdemes kihasználni a promociót. Mellesleg a belépőszint se maradt ki a készletkisöprésből, ahol a Galaxy A10-re szabtak ki egy alacsonyabb árat.
Termék:
Bevezetési ár:
SES ár:
sestore.hu ár:
Galaxy A10
54 990 Ft
46 790 Ft
43 990 Ft
Galaxy A30s
99 990 Ft
84 990 Ft
78 990 Ft
Galaxy A80
229 990 Ft
169 990 Ft
149 990 Ft
Végezetül egy tabletre hívnám fel a figyelmet, ami felett hiába járt már el az idő, még mindig nagyon erős hardverét illetően, illetve képes kezelni az S Pen-t is. A Galaxy TabS4 WiFi-s változata lett olcsóbb a bolti ajánlathoz képest. Természetesen, ha elegendő egy belépőszintű modell, akkor ezen az áron a Galaxy A 8.0 korrekt választás. Hogy mennyi az annyi, azt mutatnám:
Termék:
Modelkód:
SES ár:
sestore.hu ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFI
SM-T290
48 390 Ft
46 990 Ft
Galaxy Tab S4 WIFI
SM-T830
193 590 Ft
183 590 Ft
Az online akció: 2020. február 3-tól 9-ig tart, valamint a készlet erejéig. A Galaxy S10-es bundle ajánlat mindenképpen átgondolandó, ha küszöbön a készülékvásárlás.
Bátran hívható “vihar előtti csendnek” a jelenség, amivel szembesülünk a Samsung Experience Store-ok hónap elejére készített promóciójánál. Február 11-én elstartol a következő Galaxy S-szériára az előrendelési időszaka, azonban a hazai képviselet úgy döntött, hogy leárazás helyett egy bundle akcióval kedveskedik azoknak a leendő vásárlóinak, akik a Galaxy S10 és Galaxy S10+ duó egyikében gondolkodnak. Attól függetlenül, hogy nyakunkon az utód, az előző generációval sincs semmi probléma.
A meghirdetett promóció: 2020. február 3. és 9. között zajlik, illetve a készlet erejéig.
A bundle ajánlat feltétele, hogy valamelyik magyarországi Samsung márkaboltban vásárolj a fenti időszakban Galaxy S10 vagy Galaxy S10+ készüléket (Galaxy S10e-re nem érvényes!) és ráadásként választhatsz egy töltőpad duót ajándékként. Nyilván az idő múlásával a lehetőségek csökkennek, de két fajtát különböztetünk meg (két színben), amikre él az ajánlat. Az egyik az EP-N6100-as, amelynél az okostelefon töltőpad része álló stílusú; a másik pedig az EP-P5200-as, aminél fekvő. Előbbit inkább íróasztalra, utóbbit éjjeli szekrényre javasolnám.
Termék:
Szín:
Modellkód:
Ár:
Wireless Charger Duo Pad
White
EP-P5200TWEGWW
29 990 Ft
Wireless Charger Duo Pad
Black
EP-P5200TBEGWW
29 990 Ft
Wireless Charger Duo
Black
EP-N6100TBEGWW
29 990 Ft
Wireless Charger Duo
White
EP-N6100TWEGWW
29 990 Ft
A ráadás ajándék egy roppant hasznos termék, hiszen két QI-szabványú termék egyidejű töltésére képes. Igazából a Samsung egy-egy okostelefon és okosóra töltésére javasolja, de ettől függetlenül a második felén: Samsung Buds-ot vagy másik telefont is tölthetünk. Előnye a vezetékmentesség, melynek köszönhetően nedves készülék is képes az áram felvételére; illetve alkalmazásával még a töltőcsatlakozó sem kopik el, hiszen nincs fizikai érintkezése a töltőkábellel. Töltési sebessége az egyetlen gyengepontja, hiszen a hatásfoka nagy, ezáltal a jelvesztesége is. Csak akkor javasolt a használata, ha nem akarunk gyorsan nagyobb töltésdózis az akkumulátorba juttatni. Mindkettő csomagjának tartozéka a 25 wattos gyorstöltő, hogy a megfelelő feszültséget kapják az egységek.
Zárásképpen, illetve a tisztánlátás mivoltából eredően mutatnám a bundle promó mellé társuló árakat:
Nem szokatlan a jelenség, hogy a Samsung előrendelési promóciót csinál a termékeihez. Hosszú ideig csak a csúcskategóriás telefonjai élvezhették ezt a fajta különleges bánásmódot, azonban tavaly megtört a jég és mellé társult a Galaxy Watch Active-széria. Vélhetően a Galaxy S20-család érkezésével ismét valamiféle bundle akcióval lehet számolni, azonban úgy gondolták kihasználják a következő 10 napot és egy cseppet sem hétköznapi előrendelési ajánlattal állnak a márkakedvelői elé.
Ha visszaemlékeztek az év elejei CES rendezvényre, akkor felidéződhet, hogy bemutatásra került a Samsung T7 névre keresztelt hordozható SSD-család. A sima adathordozó mellett helyet kap a Touch alnevű generáció, melynek különlegessége, hogy ujjlenyomat-olvasóval van ellátva, amellyel méginkább biztonságban tudhatjuk az adatainkat. (A részletekről akkoriban beszámoltunk, felelevenítés céljából klikk ide.) Anno azt is megírtuk, hogy utóbbi kerül korábban forgalomba hazánkba, míg a szimpla variáns csak a második negyedévben.
Minap indult el a Samsung T7 Touch előrendelési lehetősége, amit azért célszerű kihasználni, mert az eredeti árához képest 10%-kal olcsóbban juthatunk hozzá. Mutatnám az árakat, majd lentebb folytatnám:
Kapacítás:
Szín:
Modellkód:
Nyitó ár:
Kedvezményes ár:
500GB
Fekete
MU-PC500K
59 999 Ft
53 999 Ft
500GB
Ezüst
MU-PC500S
59 999 Ft
53 999 Ft
1TB
Fekete
MU-PC1T0K
79 999 Ft
71 999 Ft
1TB
Ezüst
MU-PC1T0S
79 999 Ft
71 999 Ft
2TB
Fekete
MU-PC2T0K
149 999 Ft
134 999 Ft
2TB
Ezüst
MU-PC2T0S
149 999 Ft
134 999 Ft
Összesített táblázat
A színportfóliójában: a Fekete és az Ezüst kap helyet; míg a tárhely kapacitásnál: az 500GB-os, az 1TB-os és a 2TB-os. Mielőtt felmerülne a keresztkérdés: Nincs 250GB-os opció belőle.
Az előrendelés különlegessége, hogy csak a Media Marktokban van jelen, amit az alábbi linken érhettek el, ha online vásárlás mellett tennétek le a voksotok. Fontos megemlíteni, hogy az előrendelés időszaka: 2020. február 1-jétől 10-ig tart, illetve a készlet erejéig.
Másolnám a hivatalos közleményt hozzá:
„Az ajánlat 2020.02.01-től 2020.02.10-ig, de legfeljebb a készlet erejéig valamennyi MediaMarkt áruházban és a weboldalunkon leadott megrendelés esetén érvényes. Webáruházi vásárlás esetén az Outlet címkével ellátott termékekre nem vonatkozik. Áruházi átvétellel leadott webáruházi megrendelés esetén, az átvétel során további kedvezmény nem érvényesíthető. Áraink az áfát tartalmazzák. Az ajánlat más akcióval, a termék vételárát csökkentő egyéb engedménnyel nem összevonható, az aktuális reklámújságban szereplő termékek vásárlásakor nem érvényes. Csak háztartásban használatos mennyiségeket szolgálunk ki. Megjelenítési hibáért felelősséget nem vállalunk. Egyes termékeinket szimbolikus fotóval ábrázoltuk.”
Az okostelefonok és tabeletek után már csak egyetlen szegmens maradt, a viselhető okoskiegészítőké, azok közül is az okoskarkötőké és -óráké. Október óta követjük nyomon, hogy miként változnak az áraik, amiből egy valamire már következtethetünk: havonta egyszer azért fókuszba kerülnek leárazás szempontjából. Nyilván nem a hónap elejére, az túlságosan egyszerű és kiszámítható lenne, de bátran lehet számolni azzal, hogy közepe/vége fele bedobják a szokásos áresést.
Noha van már említés jelleggel új okosóra az éterben, nem valószínű, hogy a Galaxy S20-szal érkezne. Szerintünk majd ősszel a frissített Note-családdal dob piacra egy újabb tradicionális vonalat képviselő modellt a vállalat. Kifutó termékről nincs információnk, de az tény, hogy a Galaxy Active első generációja eléggé készlethiányos manapság, bár mérsékelt árazása miatt elfér az újabb modell mellett.
Mutatnám a február 1. és 29. között aktuális okoskarkötő és -óra árképzést, ami egy az egyben ugyanaz, mint a januári.
Termék:
Modellkód:
Februári ár:
Galaxy Fite
SM-R375
12 990 Ft
Galaxy Fit
SM-R370
29 990 Ft
Galaxy Watch Active
SM-R500
69 990 Ft
Galaxy Watch 42mm
SM-R810
109 990 Ft
Galaxy Watch 46mm
SM-R800
119 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALU
SM-R830NZ
94 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALU
SM-R820NZ
104 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SS
SM-R830NS
124 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SS
SM-R820NS
134 990 Ft
A teljesség kedvéért még megmutatnám, hogy az eSIM kártyás Galaxy Watch Active 2-es széria éppen milyen árképzéssel fut a Telekom szolgáltatónál, ahol jelen van az eSIM szolgáltatás:
A legnagyobb stagnálást talán a tableteknél tudnám prezentálni, hiszen tavaly nyár óta nem érkezett új termék a portfólióba. Akkor a Galaxy TabS6 kiadásra került. Jó, tudom, azóta bejelentették a Galaxy TabS6 5G-s változatát, de ha hazánkba érkezik, akkor is valószínűleg csak a szolgáltatók kínálatában lesz jelen, mint a Galaxy Note10+ 5G a Vodafone által. Tehát a lista semmivel sem frissült, a Samsung Magyarország ugyanazokat tartja készleten, mint tavaly ősszel. Tippre a márkaboltokat elkerül ez a modell, de ne legyen igazam, és cáfoljanak meg a leírtakban!
Szóval ott tartottam, hogy a lista. Február 1-jével nem startolt semmiféle promóció a termékcsaládra, így másolnám ugyanazokat az árakat, mint amelyeket januárban már megkaptunk. Egyelőre nincs arról információnk, hogy lesz-e a hónapban olyan időszak, amikor bármelyiknek lejjebb ütik az árát, viszont, ha tudomásunkra jut, akkor mindenképp megírjuk.
A lentebb feltüntetett árak: 2020. február 1. és 29. között értendőek.
A kereskedelemben mindig egy „necces hónap” a január, hiszen Fekete Péntek és karácsony után vagyunk, amikor az emberek többsége kiköltekezett. Ilyenkor veszi kezdetét a „Sales” időszak, ami általában február végéig tart, de inkább a ruházati áruházakban a jellemzőbb a nagyobb leárazási hullám. Januárban mérsékelt (=semmi kiugró!) akciókkal készült a Samsung a márkaboltjaiban, de azért akadtak remek ajánlatok, amik már a múlté, de azért viszonyítási alapként érdemes fejben tartani, hogy mikkel lehet számolni a jövőben, vagy inkább mi lehet az alap.
Február érkeztével több termék bevezetésre és kivezetésre kerül. Feltűnt a színen a Galaxy A51 és Galaxy A71, amik a középkategóriát erősítik, illetve a Galaxy S10 Lite és Galaxy Note10 Lite, amik pedig a felsőt. Ezzel egyidejűleg lehet búcsúztatni az elődöket, a Galaxy A50-et és Galaxy A70-et, valamint a Galaxy S10e-t, hogy ne hozzon házon belül konkurenciát a hasonló árfekvésű Lite-családtagoknak.
Amondó vagyok, vessünk egy pillantást a februári árazásra, ami nem sok különbséget hoz januárhoz képest. A lent feltűntetett árak: 2020. február 1-je és 29-e között értendők. Ha lesz bármilyen promóció a közeljövőben, akkor ezeknél csak alacsonyabbakkal tessék számolni.
Alsó- és középkategóriás készülékeknél:
Ismét kihangsúlyoznám, hogy a középkategóriában a Galaxy A50 és a Galaxy A70 kifutó termékek listáját erősíti. Noha már eléggé kifogytak a magyarországi készletek, azért feltűntetném a listán, mégis csak legyen viszonyítási alapotok az utódoknál.
Ezen kívül, ami változott januárhoz képest, az a Galaxy A80 ára, ami megörökölte a január közepe felé bevezetett 169 990 Ft-os bruttó fogyasztói árát. Februári áresésből jelenlegi felállás szerint három termék (a Galaxy Xcover 4s, a Galaxy A51 és a Galaxy A71) marad ki. Nézzük csak a tisztánlátás mivoltából a listát!
Termék:
Bevezetési ár:
Februári ár:
Galaxy A10
54 990 Ft
46 790 Ft
Galaxy A20e
64 990 Ft
55 290 Ft
Galaxy A30s
99 990 Ft
84 990 Ft
Galaxy A40
89 990 Ft
76 490 Ft
Galaxy A50
124 990 Ft
89 990 Ft
Galaxy A51
129 990 Ft
–
Galaxy A70
139 990 Ft
104 990 Ft
Galaxy A71
159 990 Ft
–
Galaxy A80
229 990 Ft
169 990 Ft
Galaxy Xcover 4s
89 990 Ft
–
Felsőkategóriás készüléknél:
A felsőkategóriás szegmensben még benn hagytam a Galaxy S10e-t, ami szintén kifutó státuszában szerepel. (Az egyik márkabolt online felületén nagyon olcsón lehet rá találni kiegészítőket, szóval most érdemes kihasználni a lehetőséget!) További érdekesség, hogy a Galaxy Fold lekerült a listáról révén, hogy nagyon sok helyen készlethiányos a termék. A Galaxy Világa tudomása szerint nem lesz beszállítás a folytatásban, ami vélhetően azért van így, mert érkezik az utód, amit Galaxy Z Flip néven emleget mostanság a köztudat.
A lista kiegészült a Galaxy S10 Lite és Galaxy Note10 Lite családtagokkal, amikre várhatóan egész februárban még nem lesz semmiféle promóció.