Címke: Akció 2020-05

Tabletek mellé SSD dukál, ha most vásárolsz!

Májust szép forgalomélénkítő promóciókkal kezdte a Samsung. Terjedelem szempontjából hosszabbakkal fognak operálni, hiszen a gazdaság még mindig érzi a COVID-19 járvány által kialakult helyzetet, az emberek pedig óvatosabban költekeznek; révén, hogy némiképp bizonytalanságban élnek. Ezzel nincs is semmi probléma, most mindennél fontosabb az átgondoltabb vásárlás, a dél-koreai vállalat pedig partner ebben, ugyanis nem csak az árak csökkentésével próbálja meg az érdeklődőket ösztönözni, hanem a különféle bundle ajánlatokkal – gondoljunk csak az éppen futó Galaxy S20-család mellé dukáló okoskiegészítőkre.

Mint említettem, hosszabb promóciós idővel várják a Samsung Experience Store-ok a vásárlókat. 2020. május 7-től a hónap végig tartó tablet akció vette kezdetét múlt csütörtökön, amiről előbb kellett volna megemlékeznünk, de hát időben van mindenki.

Jelenesetben, az össze tablet akciós áron van. Tehát a Galaxy Tab A 8.02019-re szintén vonatkozik az áresés, attól függetlenül, hogy a legolcsóbb, mondhatni belépőszintű készülék nem vesz részt a bundle ajánlásba. Ugyanúgy kapja a 10-12% körüli leütést, viszont ha kicsit drágább mellett tennétek le a voksotok, akkor a Samsung megajándékoz 500GB (MU-PA500) vagy 1TB (MU-PA1T0) méretű hordozható T5-ös szériás SSD-vel. Nyilván a drágább, Galaxy Tab S-szériák esetében dukál mellé a duplaméretű – bár a Galaxy Tab S5e éppen a kivételek listáját képezi.

Miként néz ki a promóció, azt a megszokott táblázatos összefoglaló formájában mutatnám, így mégis csak tisztább az egész:

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q2-es ár:Akciós ár:Ajándék:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft54 090 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft64 190 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft76 490 FtMU-PA500
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft96 790 FtMU-PA500

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q2-es ár:Májusi ár:Ajándék:
Galaxy Tab S4 WIFISM-T830238 990 Ft210 290 FtMU-PA1T0
Galaxy Tab S4 LTESM-T835259 990 Ft228 790 FtMU-PA1T0
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft153 090 FtMU-PA500
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft171 590 FtMU-PA500
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft228 790 FtMU-PA1T0
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft255 190 FtMU-PA1T0

Íme a hirdetmény:

Ideje spórolni és sportolni!

Most, hogy lassan beköszönt a jó idő – és remélhetőleg a vírusjárvány is lecsengő félben – koncentrálhatunk egy kicsit a nyárra, a napfényre és a vízpartra. Nem azt mondom, hogy ugyanaz legyen nálunk is, mint az amerikaiaknál, ahol pár napnyi strandélet után inkább a hatóságok a lezárás mellett döntöttek, hanem, hogy az egészséges életmódot némi testmozgással is lehet hozni, amivel az emberek fittebbek és nem utolsó sorban karcsúbbak. A helyett pedig, hogy kifizetnél tizezreket havonta személyi edzőre, inkább nevezz be egy okosórába vagy aktivitásmérőbe, ami ugyanúgy megalapozhatja a kockahasad, sőt még más hasznos funkciókkal hozza ki a napjaidból a maximumot – legyen az egy stressz időszakban megtörtént légzőgyakorlat.

Most a Samsung Experience Store-ok segítenek abban, hogy könnyebben szánd el magad. Majdnem teljes májusra 20%-os kedvezménnyel kínálják a fentebb említett kiegészítőket, amikkel már nem is annyira vészes a végár. Ha pedig még sem engedheted meg, akkor ott van a kamatmentes részletfizetési lehetőség – ugyanis 2020. május 1-jétől ismét lehet igénybe venni a szolgáltatást. (Részletek a márkaboltokban!)

Az okosórák és az aktivitásmérők mellett a Galaxy Buds-családra is vonatkozik a kedvezmény, amivel kijelenthető, hogy ilyen jó áron még sose vásárolhatott senki hivatalos forgalmazásban Galaxy Buds+-t. Lesz, aki él az ajánlattal?

FONTOS: csak a Samsung influencerek által kommunikált kód bemondására aktíválódik a 20%-os kedvezmény: Evelin20, Nessaj20, Henry20, Ábel20, Rami20, Dani20, Peti20CultureGeeks20.

A promóció: 2020. május 4. és 24. között, illetve a készlet erejéig tart.

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Termék:Modellkód:Májusi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37513 990 Ft11 190 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft26 390 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft79 190 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft87 190 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft75 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft83 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft103 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft111 190 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Termék:Modellkód:Májusi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft40 790 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft46 390 Ft

Zajlik a májusi áresés

Május egy fontos időszak a kereskedelemben, hiszen megkezdődött az érettségi időszak, valamint a ballagások is lezajlottak, ami pedig azzal jár, hogy a fiatalok kimagasló iskolai teljesítményét bátran szabad technológiai újításokkal díjazni. Emlékszem, 15-20 évvel ezelőtt mekkora húzószó volt az, hogy ha minél kerekebb a bizonyítványban összeszedett eredmény, annál magasabb zsebpénzre számíthat a fiatalság, amit aztán arra lehetett költeni, amire szerete. Az én időben a PC-fejlesztése került fókuszba, így nem titkolt szándékom egy remek „vas” összepakolása volt.

2020-ban eléggé más szelek fújnak, de az leszögezhető, hogy a Húsvét után ez a következő olyan időszak, amik az emberek szeretnek tech-cuccokra költeni. Mégis azok valamilyen szinten maradandók. Másrészről, éppen azt az évtizedet éljük, amikor a digitális tartalmak gyártása méginkább előtérbe kerül – ehhez pedig elengedhetetlen egy korrekt okostelefon vagy más egyéb.

A kis kitérőmet azért érzem fontosnak, mert a Samsung most tényleg számításba vette, hogy mi az, aminél az áprilisban mutatkozott áremelkedést némiképp mérsékelni kellene. Mivel eltérőek a promóciók, így blokkokba szedtem azokat.

Fókuszban a tablet szegmens:

Korábban egész hónapra jellemző leárazást kaptak a tabletek, azonban májusban másképp lesz. A Galaxy Tab S6 Lite kivételével mindegyik készülék górcső alá kerül bizonyos leárazás keretében, így, ha valaki a záróvizsgák könnyebb tanulása érdekében gondolkodna egy ilyen kütyün, az ne sokáig tegye azt, mivel a promóció: 2020. május 1-jétől 6-ig tart, azaz már nem marad sok idő az agyalása. Ha viszont egy naprakész, ám megfizethető árazásu tabletre vágynál, aminél az S Pen készség ugyanúgy jelen van, mint a legdrágábbnál, akkor a kakukktojást kell választanod, amire éppen zajlik az előrendelési időszak.

A tabletek ár elrugaszkodását mutatnám a megszokott táblázatos formában:

Termék:Modelkód:Májusi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft54 090 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft64 190 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft76 490 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft96 790 Ft
Termék:Modelkód:Májusi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S4 WIFISM-T830238 990 Ft210 290 Ft
Galaxy Tab S4 LTESM-T835259 990 Ft228 790 Ft
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft153 090 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft171 590 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft228 790 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft255 190 Ft

Fókuszban a közép- és a felsőkategória:

Most az okostelefon szegmensnél a 2020-as középkategóriások, valamint a felsőnek a Lite-családtagjai kapják a fókuszt. Ergo, a Samsung csak az idei modelljeit árazta le, amelyeket az elmúlt hónapokban épített be a portfóliójába. A Lite-családot képviselő tagok 200 ezer forint körüli áron teljesen elfogadható minőséget szállítanak – és azt se szabad elfelejteni, hogy megjelenésük óta mindkettő rendelkezik a One UI 2.1-es felületével, azaz a legfrissebb Android felület fut mindegyiken, ami azért nem rossz dolog.

Ha viszont nem vágynál felsőkategóriára hajazó termékre, viszont mégis egy ár/érték viszonyban megbízhatót keresnél, akkor a legjobb vételed egy 2020-as A-széria taggal érhet. Mutatnám megint csak, hogy mik az árképzések.

Az alábbi promóció: 2020. május 1. és 10. között tart, valamint a készlet erejéig.

Termék:2020/Q2-es ár:Májusi ár:Akciós ár:
Galaxy A51135 990 Ft135 990 Ft115 590 Ft
Galaxy A71165 990 Ft165 990 Ft141 990 Ft
Termék:Belső tárhely:Májusi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft203 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB251 590 Ft195 490 Ft

Bundle promóció a Galaxy S20-családhoz:

Most, hogy a Galaxy S20-család ára a pre-order fölé magasadott, a Samsung Magyarország úgy határozott, hogy egyfajta bundle-promóciót alkalmaz, azaz, azon vásárlóknak, akik a termék mellett teszik le voksukat egy ajándékot ad. Megvan azonban, hogy melyikhez mi jár, tehát választási lehetőségünk nincs – ami valahol azért zavaró, mert egy Galaxy S20 Ultra-hoz előbb kérném a Galaxy Buds+-t, mint az okosórát.

A most következő promóció: 2020. május 1. és 11. között tart.

Termék:Belső tárhely:Májusi ár:Ajándék:
Galaxy S20128GB339 990 FtGalaxy Buds
Galaxy S20+128GB379 990 FtGalaxy Buds+
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 FtGalaxy Watch Active

Íme a hirdetmények:

A májusi okoskarkötők, -órák és más kiegészítők árazásáról…

Bátran kijelenthető, hogy az okoskiegészítők piaca a leginkább árstagnáló. Hiába lesz augusztusban két éves a Galaxy Watch-széria, mit sem esett az ára. Továbbra is 100 ezer forint körül mozog, ami részben annak tudható be, hogy nincs olyan versenytársa, ami meg tudná fogni, és a vásárlók tömegét lopná el a dél-koreai vállalattól. Másrészről, a Tizen operációs rendszerrel roppant mód stabilan futnak, korrekt üzemidő társaságában. Harmadrészt pedig nem szabad elfeledkezni a megbízhatóságról, hiszen már az ötödik generációját használom, és továbbra sem tudok meghibásodásról beszámolni – kipp-kopp.

Sajnos az áprilisban tapasztalt árnövekedés kitart májusra is, amit a COVID-19 vírusjárványnak tudható be. A legköltségesebb esetben ez 5 ezer forint körüli felárral jár, ellenben ilyen magasságokban talán elengedhető.

Mutatnám, hogy 2020. május 1. és 31. között miként alakulnak a termékek árképzései:

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Termék:Modellkód:Májusi ár:
Galaxy FiteSM-R37513 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft

A teljesség kedvéért pedig hasonlóan táblázat formában prezentálnám, hogy a Telekom kínálatában feltűnő Galaxy Watch Active 2 eSIM kártyás variánsainál mi a helyzet. Az előző hónapok árazásához képest nincs változás!

Termék:Modellkód:Májusi ár:
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS139 920 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS149 820 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Májusban a Galaxy Buds-családnál marad az áremelkedés. Továbbra is amondó vagyok, hogy a Galaxy Buds+ megéri azt a 7 ezer forintos felárat, így ha gondolkodtok egy ilyen okoskiegészítőben, mellette tegyétek le a voksotok.

Termék:Modellkód:Májusi ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft

A májusi tablet árakról…

Májusban a tablet piacra egy újabb termék érkezik, amiről hamarosan külön is megemlékezünk, hiszen elstartolt az előrendelés időszaka. A Galaxy Tab S6 Lite-ról volna szó, amit a dél-koreai vállalat a felsőkategória belépőszintjének készített, melynél az ár-érték aránya tökéletes egyensúlyban áll, főleg, hogy még S Pen képességgel is rendelkezik. Hivatalos forgalmazásba május 15-től kerül, árban pedig olcsóbb lesz, mint bármelyik – még a portfólióban lévő – S-szériás házon belüli vetélytársa. Vele bővül ez a szegmens.

A belépőszinten és a középkategóriában maradt egy-egy modell, amivel azt érzem, hogy a Samsung tudatni szeretné a felhasználói felé, hogy mivel 100 ezer forint alatt nehéz értelmes készüléket piacra dobni, így szépen fokozatosan kezdi azt elhagyni. Ezt a termékcsaládot is elérhet a koronavírusból fakadó árnövekedés, így senkit se lepjen meg, hogy 60 ezer alatt nincs a kínálatukban termék – persze csak ha akciómentes időszakot veszünk alapul.

A most következő árak: 2020. május 1. és 31. között értendők. Egész hónapra szóló leárazásról nincs információnk, viszont hónapköziről annál inkább, amiről szintén írunk nemsokára.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy Tab S4 WIFISM-T830238 990 Ft
Galaxy Tab S4 LTESM-T835259 990 Ft
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft

A májusi telefon árakról…

Fura áprilist tudhat maga mögött a magyarországi Samsung Experience Store-lánc. A COVID-19 vírus miatt a kereskedelem átpozíciónálódott az online felületekre, amelynek voltak bőszen előnyei, hiszen felgyorsult a kiszállítási idő. Ezzel párhuzamosan a legtöbb terméknek az 2020/Q1-es ára a második negyedévben felfelé mozdult el, azaz drágábbak lettek. Nyilván a gazdaság helyreállásáig sajnos nem várható az, hogy ismét az első negyedévben feltűntetett árképzés, vagy annál olcsóbb legyen a mérvadó, azonban ez a jelenség nem csak a márkán belül mutatkozik.

A vírusjárvány miatt több terméknél csúszás mutatkozik. Még április elején arról számoltunk be, hogy a hónapban várható a Galaxy A41, ami a németországi piacra már befutott, azonban a minekre várható csak májusban fog. Ugyan ez a helyzet a Galaxy A21-gyel, ami igaz még nem mutatkozott Európa más országában – vagy csak nincs róla tudomásom, passz. Összességében nem ilyen 2020/Q2-es kezdésre vágyott senki. Most amondó vagyok, hogy vessük egy pillantást a májusra, arra a hónapra, amikor a ballagáson van a hangsúly.

Akkor most mégis drágult a Galaxy S20-család?
Forrás: ses.hu | Képernyőfotó: Galaxy Világa

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Jelenlegi információink alapján májusban lesznek olyan időszakok, amikor bizonyos termékekre nem lesz egész hónapban leárazás. Természetesen az XCover 4s az egyik ilyen termék, amire nem várható továbbra sem, mert a piac egyik különcét alkotja. A másik az év elsőfelében bemutatkozott 2020-as A-széria tagok, amiknél a Samsung nem kíván a bevezetési árhoz nyúlni. Ezáltal pedig előfordulhat az, hogy anno, amikor bevezetésre kerültek, akkor olcsóbbak voltak, mint most.

Simán hozhatnám fel példaként, hogy visszasírjuk a Black Friday-t, mert komolyan, látván, hogy milyen árak lettek, ahhoz képest szomorú a helyzet. Szomorú, de nem tragikus. Szerencsére pár százalékos az elmozdulás, nagyjából egy toknak az ára a középkategóriában. Ennyit azért ki lehet bírni, cserébe pedig kapjuk a márkaboltos garanciát, amit Európa összes hivatalos szervízében felhasználhatunk – de inkább ne kelljen.

Termék:2020/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy A1060 990 Ft51 790 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft52 690 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft73 090 Ft
Galaxy A4098 990 Ft84 090 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy A80229 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft

Felsőkategóriás készüléknél:

Felsőkategóriánál visszatért a Galaxy S20-családnál az a bizonyos WTF-megnyilvánulás, hiszen többe kerül, mint a pre-order és a bevezetési időszak első fél hónapjában. A Galaxy S20 Ultra 5G 500 ezer forint felett. És jogosan merülhet fel sokakban a kérdés, hogyha lenne a portfólióban Galaxy Fold, akkor az mennyibe fájna?! Várhatóan a hónapban lesznek akciók mindegyik modellre, ezekről hamarosan írni fogunk, addig vessetek egy pillantást a tényekre.

Termék:Belső tárhely:2020/Q2-es ár:Májusi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft251 590 Ft
Galaxy S10512GB429 990 Ft365 490 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft288 990 Ft
Galaxy S10+512GB445 990 Ft379 090 Ft
Galaxy S10+1TB599 990 Ft509 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft
Note 10256GB359 990 Ft305 991 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft348 490 Ft
Note 10+512GB449 990 Ft382 490 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft535 990 Ft