Címke: Galaxy A51

Vissza az iskolába – újratöltve

Vasárnappal lezajlott a „Vissza a suliban” promóció első elvonása. Augusztusban az elektronikai üzletek egyik legfontosabb időszakáról beszélhetünk, amikor a BTS-t emlegetjük, hiszen az iskolakezdés köztudottan kiadásokkal járó időszak – főleg, ha a családban gyermek jelenlét van. Másrészről, a COVID-19 beütésének év eleji hónapjaiban megnövekedett a tabletek iránti kereslet, amiről nemsokára külön kimutatást hozok, hiszen az előző negyedévhez képest szemmel látható az elmozdulás. Az első felvonás lefolyásával, mondhatni, szünet nélkül érkezik a második, ahol megint csak lesznek remek ajánlatok, illetve kevésbé erősek is.

(Zárójelesen említeném meg, hogy akit érdekelnének, mely termékek milyen árazással voltak az első időszakban, azok ide klikkelve tudják utólagosan csekkolni, bár a cikk folytatásában azon leszek, hogy felhívjam a változásokra a figyelmet.)

A promóció: 2020. augusztus 24-től szeptember 6-ig tart. Továbbra is árengedményről kell beszámolnom, nincs bundle ajánlat, de ez esetünkben annyira nem is zavaró. A most feltűntetett árak a Samsung Experience Store-okban érhető el, ahol a vásárlók legfeljebb egyszerre 5 terméket vásárolhatnak.

OKOSTELEFONOK:

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A középkategóriás készülékek portfóliójába bekerült a Galaxy A20s készülék, ami tulajdonképpen a Galaxy A20e-nek a feljavított változata. Mindenképpen jobb befektetés lehet, mint az előd; így, aki nem akar sokat kiadni a friss készülékére, bátran nevezzen be rá. A szegmens közkedvelt termékei, azaz a Galaxy A41, a Galaxy A51 és a Galaxy A71 drágább lett picivel, mindegyik esetében 5 ezer forinttal, mint a korábbi promóciós időszakban.

Termék:2020/Q3-as ár:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy A1060 990 Ft51 840 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s74 990 Ft57 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft134 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A Back to School második felvonásában a prémium szegmensre helyeződik a hangsúly. Remek áron lehet benevezni a Galaxy S20-család tagjaira – leszámítva a BTS Edition-ös Galaxy S20+-t, mivel arra nincs kedvezmény. Szintén lejjebb ment az előző időszakhoz képest a Galaxy Note10-ek és a Lite-tagoknak az árképzése.

A Galaxy Z Flip-család (LTE és 5G) nem résztvevője a leárazásnak, ahogy a nemrég debütált Galaxy Note20-család sem.

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft169 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft209 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft229 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft299 990 Ft

TABLETEK:

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Az előző időszakhoz képest nincs változás a promócióban résztvevő termékek árai között.

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Akciós ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

A tabletek felső szegmensénél már azért előfordulnak érdekes húzások. Pl.: a Galaxy Tab S5e picivel drágább lett (10 ezer forinttal), mint előzőleg; viszont a Galaxy Tab S6 Lite 5 ezer forinttal olcsóbb. A Galaxy Tab S6-családnál nincs semmi változás, lekövették a BTS első felvonását. A Galaxy Tab S7 újdonságából fakadóan még egy darabig biztosan nem lesz leakciózva.

Termék:Modelkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Az aktivitásmérők drágábbak lettek leárazva, mint a BTS#1-ben feltűntetett áraik; viszont az okosórákra érdemes most lecsapni, mert pl.: a Galaxy Watch Active 2 mindegyik tagja kb. 5 ezer forinttal lett olcsóbb. De szintén jobb áron van a sima Galaxy Watch és a Galaxy Watch Active is. Tényleg használjátok ki, ha ilyesféle okoskiegészítőben gondolkodnátok!

Termék:Modellkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft11 990 Ft
Galaxy FitSM-R37029 990 Ft22 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50069 990 Ft54 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81089 990 Ft74 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R80099 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ94 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ104 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS124 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS134 990 Ft119 990 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

A vezetéknélküli fülhallgatók az előző időszakban sokkal jobb árazással bírtak. Amondó vagyok, hogy ha valaki ilyesmiben gondolkodna, akkor várja ki a szeptembert, mert biztosan akkor is lesz rá valamiféle árengedmény, a kérdés, hogy BTS#1-et vagy BTS#2-öt követik-e le, de az biztos, hogy a kettő közül az egyiket. A BTS kiadású Galaxy Buds+ nem képezi a promóció részét.

Termék:Modellkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft43 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft49 990 Ft

Íme a promóció kreatívjai:

Szinte minden termékét leárazta a Samsung a márkaboltokban

A harmadik negyedév egyik húzóhónapjába cseppentünk, ugyanis augusztusban az emberek akarva-akaratlanul is kénytelenek költekezni – pláne, ha van a családban csemete. Ilyenkor sűrűn lehet hallani az üzletekben a „back to school felcsendülést, amivel felhívják a hirdetők az arra tévedők figyelmét, hogy nemsokára elrajtol az iskolaszezon, és nem ártana bevásárolni, illetve felkészülni a startjára. Nyilván lesznek olyan vásárlók, akik a kivárásra játszanak, mégis csak az utolsóutáni pillanatban olcsóbbak a termékek, nehogy rajtuk maradjanak, azonban mindez az elektronikai termékek szegmensére nem jellemző. Majd lentebb hozok is példát.

A héten startolt promóciót felfoghatjuk afféle első hullámnak, mert biztosra veszem, hogy az utolsó teljes hétre is tartogat majd valamit a Samsung Magyarország, már csak az a kérdés, hogy lesznek-e jobb árak?!

A promóció: 2020. augusztus 10-től 23-ig tart, valamint a készlet erejéig. Most nincs semmiféle bundle ajánlat, helyette eléggé jó áron lehet benevezni bizonyos termékekre, de hogy melyik szegmensnél, mi a jó deal, azt külön tagolva mutatnám, hogy senki se kavarodjon bele az általában 3 felé szétszedett cikkösszegzésbe.

A BTS kreatívja a 2020-as évben.

OKOSTELEFONOK:

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Felhívnám a figyelmet, hogy nem történt elírás a Galaxy A31 és a Galaxy A41 duójánál. Mindkét termék egységesen 89 990 Ft-ért kapható, így lehet dilemmázni, hogy a nagyobb akkumulátorral felvértezett modell e a jobb választás, vagy éppen méltán híres Galaxy A40-nek az utódja?! Másrészről, a nagyobb testvérek, azaz a Galaxy A51 és a Galaxy A71 eléggé jó áron került be a kínálatba, így aki ilyesmiben gondolkodik, az bátran nevezzen be rá, mert az elmúlt időszakban ennél jobb áruk nem volt!

Termék:2020/Q3-as ár:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy A1060 990 Ft51 840 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft69 990 Ft67 490 Ft
Galaxy A21s77 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A felső szegmensből a Galaxy S20-családot emelném ki a sorból. Mind a három termék eléggé jó áron mozog, és azt már láthattátok az előző hónapban, hogy nincs értelme kivárásra játszani, ugyanis ennél olcsóbb nem lesz mostanság, hiába kerül be nemsokára a portfóliójuk a Galaxy Note 20-család, amire 2-3 hónapig maximum bundle promóció várható, azaz mellé kapsz valami ajándékot, mint most az előrendelésnél. További érdekesség, hogy a Galaxy S10 és a Galaxy S10+ ára volt már alacsonyabb, így amondó vagyok, hogy most inkább a frissebb modellbe invásztáljatok, hátha a hónap második felében előnyösebb lesz az áruk.

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft264 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft399 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft

TABLETEK:

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Csak ha égetően fontos, akkor válassz ebből a csoportból!

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Akciós ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

A felsőkategóriás tabletek közül talán a Galaxy Tab S6 Lite az a termék, amire érdemes benevezni, hiszen rendelkezik S Pen funkciókkal, illetve nem túl drága, de mégis remek felszereltséggel van ellátva. A Galaxy Tab S6 helyett amondó vagyok, hogy inkább rendeljetek elő a Galaxy Tab S7-család kisebbik tagjára. Azzal sokkal jobban jártok.

Termék:Modelkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft139 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft134 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Az aktivitásmérők korrekt áron érkeztek, legalábbis maximum 20 ezer forintból kaphattok egy jót. Azt azért hozzátenném, hogy az év utolsó felére van beígérve a helyükbe lépő utódnak az érkezése, amiről nemsokára külön cikkben értekezünk. A Galaxy Watch-család nem fog olcsóbb lenni, így aki szép árok keletkezett az új és a régi generáció között.

Termék:Modellkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft10 990 Ft
Galaxy FitSM-R37029 990 Ft19 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50069 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81089 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R80099 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ94 990 Ft81 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ104 990 Ft91 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS124 990 Ft114 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS134 990 Ft124 990 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Végzetül pedig a Galaxy Buds-családról értekeznénk. Voltak már korábban ilyen áron. Ennél olcsóbbra nem igazán számítsatok, pláne, hogy a Galaxy Buds Live bőven fölé lett pozíciónálva. További érdekesség, hogy a Galaxy Buds+ BTS kiadása nem került a leakciózott termékek sorába – ahogy a Galaxy S20+ BTS Edition sem.

Termék:Modellkód:Augusztusi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft36 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft44 990 Ft

Íme a promóció kreatívjai:

Szelfiebot/-állvány jár egyes okostelefonok mellé a hétvégén

Rég volt olyan promóciója a Samsung Magyarországnak, amelyben nem az árat csökkentette le, hanem afféle bundle ajánlatot hozott el a vásárlóinak. Augusztusban már kaptunk a Galaxy A-szériához egy árcsökkentés, ami még jelenleg is tart, viszont ott inkább a tavalyi termékportfólióra helyeződött a hangsúly, hogy azokat kifuttassák és átadják a helyet a frissítésnek. Most viszont a 2020-ban napvilágot látott középkategóriásait állítja a górcső elé, hiszen némelyik olyan tudással lett felvértezve, ami súrolja a felsőkategória alsó szegmensét.

A héten rajtolt elképzelés dióhéjban arról szólna, hogy nincs árengedmény egyik termékükre sem, azonban, akik a lentebbi lista egyikéből vásárolnának maguknak terméket, azok ajándékba kapnak egy szelfie állványt és bot kombinációját, amelynek típusszáma: GP-TOU020SAABW. Ugye ez egy olyan termék, ami a Samsung által jóváhagyott, azaz nem 100%-ban hozzájuk kapcsolódik, viszont a dél-koreai főnökség jóváhagyta, hogy a tartozékos portfólió részét képezzék. Aki követ minket TikTok-on az már megszemlélhette, hogy milyen extra funkciókkal van ellátva a kütyü, gondolok itt a Bluetooth-os kioldóra.

A promócióban résztvevő termékek listáján az erőteljes Galaxy A-szériás családtagok foglalnak helyet, azaz a Galaxy A41, a Galaxy A51 és a Galaxy A71, illetve az év elején napvilágot látott Lite-családtagok, azaz a Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite. Az ajánlat azok számára egy jó húzás, akiknek mindenképpen kell a közeljövőben egy új telefon a választott ötösből, hiszen nem távoznak üres kézzel. A kiegészítő 14 990Ft-ba kerül, ha külön szeretné megvásárolni valaki.

A promóció: 2020. augusztus 8. és 9. között zajlik, valamint a bundle termék készletéig, azaz ha elfogy, akkor sajnos nem jár mellé. Szóval mindenképpen érdemes megkérdezni az adott üzletet, hogy rendelkeznek-e ilyennel!

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Ajándék termék:
Galaxy A4164GB104 990 FtGP-TOU020SAABW
Galaxy A51128GB135 990 FtGP-TOU020SAABW
Galaxy A71128GB165 990 FtGP-TOU020SAABW
Galaxy S10 Lite128GB239 990 FtGP-TOU020SAABW
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 FtGP-TOU020SAABW

Íme a promóció kreatívja:

Az augusztusi okostelefon árakról…

A második negyedév adatait látva eléggé kulcsfontosságú lesz a harmadik a dél-koreai vállalat életben. Mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a forgalmukat növelni tudják. Augusztusban kerül leleplezésre számos új termékük, amelyekkel az őszi piaci részesedésük szeretnék visszaszerezni, hiszen nem szabad elfeledkezni a „Back to School” promóciókról, azaz az iskolakezdésről, aminél azért vannak kérdőjelek a jelenlegi vírushelyzetből fakadóan. Az viszont biztos, hogy egy okostelefon bármikor jól jöhet.

Külön kihangsúlyoznám, hogy egész hónapban zajlik még az ismerős ajánló promóció, melyben 10%-os kupont lehet elajándékozni, hogy aztán visszakapjuk egy 15%-ost akkor, ha előbbit felhasználta az, akinek adtuk. A részletekről itt olvashattok, mindenképpen tessék kihasználni, hiszen a Galaxy S-, a Galaxy Note- és a Galaxy Z-szériánál mindkét engedmény eléggé szépen lefarag a végárból, amit akár egy biztosításra, egy tartozékra vagy bármi más kísérőtermékre fel lehet használni. A promócióban csak a Samsung Experience Store-ok vesznek részt, így más üzletláncban nincs lehetőség a felhasználásra, de legalább ezzel is élénkül a SES-ek forgalma.

Másrészről, azért akadnak augusztus végén tartozékra fókuszáló kiszóró akciók, amiről hamarosan külön cikk formájában számolunk be, viszont előtte foglalkozzunk az okostelefonok szegmensénél, ahol számos történésre fel kell hívnom a figyelmet.

A Galaxy Z Flip 5G augusztusban Magyarországra is befut!
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A Galaxy A40 készülék már tényleg az utolsókat rúgja. A Samsung Experience Store-okban már nem képezi a portfólió részét, ugyanis szinte mindenhol elfogytak a hátramaradt készletek, azonban, ha mégis találnátok, akkor nagyjából 60-70 ezer forint körüli áron tudnátok beszerezni. Helyette ott az utód, a Galaxy A41, ami szintén remek opció lehet.

Feltűnt egy érdekes termék a SES-ekben a Galaxy A20s személyében, ami tulajdonképpen a Galaxy A20e erősített variánsa. Tavaly látott napvilágot ősszel, amikor is lecserélték az PLS kijelzőt IPS-re. Amondó vagyok, hogy jelenléte így se túlzottan indokolt!

Termék:2020/Q3-as ár:Augusztusi ár:
Galaxy A1060 990 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A21s77 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q3-as árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás családhoz újoncként hozzácsapódott a Galaxy Z Flip 5G, ami 2020. augusztus 7-én kezdi meg életpályáját, ami mindössze 14 ezer forinttal kerül többe, mint az LTE változat. Nyilván, aki egyedibb színt szeretne magának, az nincs kizárva, hogy kitart a Mirror-színportfólió mellett, azonban a naprakészebb hardver megéri a felárat.

A Galaxy S10-családból eltűntek az alaptárhelytől különböző elképzelések, azaz, aki 512GB-ost vagy éppen 1TB-ost akart volna vásárolni, annak nyitott szemmel kell járnia, mivel a Samsung Experience Store-okból kikoptak. Jelenleg még Galaxy Note 10+-ból van 512GB-os variáns, azonban nemsokára már az se lesz elérhető. Ennyit jelent, ha egy termék bővíthető. Eleve a kisebb tárhelyűek tovább vannak támogatva, mint a nagyobbak – tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy sűrűbben is akciózták le a 128GB-osokat, mint az ettől eltérőket.

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Augusztusi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft

Spontán nyári kalandok

Újabb hét telt el, a Glamour-napokat már magunk mögött tudjuk. Simán azt hihetnénk, hogy most egy kis ideig a Samsung Magyarország nem hoz el leárazást, azonban, akik rendszeres olvasóink, tudhatják, hogy nagyjából heti rendszerességgel van valamiféle online leértékelés. Most sincs másképp, míg a shopping napokkor inkább a felsőkategóriás készülékek kapták meg a fókuszt, addig a folytatásban picit másabb területeket vesznek elő. Mielőtt azonban rátérnek a lényegre, azt azért kihangsúlyoznám, hogy a csúcskategóriás okostelefonokra ugyanúgy folyik tovább az ajánló promóció, amivel 15%-os kedvezményhez juthat az ajánló, míg 10%-oshoz az, akinek történt az ajánlás. Részletekről bővebben itt olvashattok.

A „Spontán nyári kalandok” mottóra épülő július közepi leértékelési időszakban az okostelefonok körében a fókuszt a 2020-as A-szériás család kapta. Azok közül is a Galaxy A41, ami ilyen mértékű árengedményt nagyjából 1 hónapja kapott. Szintén akciós áron vásárolhatók a nagyobb családtagok, azaz a Galaxy A51 és a Galaxy A71 duója. Külön kiemelném, hogy a nemrég piacra került Galaxy A31 egyelőre még nem erősíti a leárazott készülékek portfólióját, akinek fontos a méretes akkumulátor telep, annak még várnia kell az árlecsapásra.

Termék:2020/Q3-es ár:Júliusi ár:Akciós ár:
Galaxy A41104 990 Ft104 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft135 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft165 990 Ft134 990 Ft

Nem csak az okostelefonok kerültek górcső alá, hanem a tablet szegmensből a Galaxy Tab S6-család, ami a tavaszi áremelkedés óta eléggé magas áron van a piacon. Ha valaki több évre szeretné letudni a készülékét, annak mindenképp ajánlom, hiszen fel van szerelkezve mindennel – pl.: DEX-üzemmód, S Pen, sztereóhangszóró –, ami kategóriájában kiemeli a tömegből.

Termék:Típuskód:2020/Q3-as ár:Júliusi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft

A promóció időtartama: 2020. július 16. és 27. között, valamint a készlet erejéig.

A marketingjéért felelős csapatnak pedig külön jár a pacsi, hiszen végre egy olyan kreatívot hoztak össze, ami magyar specifikus, hiszen a budapesti Szabadság híd köszön rajta vissza verőfényes napsütésben.

Íme a promóció kreatív anyagai:

Új színben pompázik két Galaxy A-szériás okostelefon

Mostanság a Samsung eléggé sűrűn csinálja azt, hogy a kivárós vásárlókat/érdeklődőket előnyösebb helyzetbe hozza azáltal, hogy újabb színeket helyez a színportfóliójába a különféle készülékeinél. Tegnap történt ugyanis egy bejelentés, amely két 2020-as Galaxy A-szériás okostelefont érint. Típus szerint a Galaxy A51-ről és a Galaxy A71-ről van szó, amelyek az év elején kerültek a kínálatába. Mindkettő színopciója eggyel bővül, amit a „Haze Crush Silver” fantázianévvel illetett.

Mind a Galaxy A51, mind a Galaxy A71 rendelkezik sima, azaz LTE és 5G képes variánssal, így a teljesség kedvéért amondó vagyok, hogy vessünk egy pillantást arra, hogy jelenleg melyek kapnak helyet a színportfólióiban:

  • Galaxy A51 [SM-A515F]: Prism Crush Black, Prism Crush White, Prism Crush Blue, Prism Crush Pink.
  • Galaxy A51 5G [SM-A516F]: Prism Cube Black, Prism Cube White, Prism Cube Pink.
  • Galaxy A71 [SM-A715F]: Prism Crush Black, Prism Crush Silver, Prism Crush Blue, Prism Crush Pink.
  • Galaxy A71 5G [SM-A716F]: Prism Cube Black, Prism Cube Sliver, Prism Cube Blue.
  • Galaxy A71 5G UW [SM-A716V]: Prism Cube Black, Prism Cube Sliver, Prism Cube Blue.
A ‘Haze Crush Silver’ szín kreatívja.
Forrás: Samsung

A ‘Haze Crush Silver’ sokkal finomabb, mint a ‘Prism Crush Silver’, amelyet a Galaxy A71-nél láthattak az érdeklődők. A külföldi oldalak ki is hangsúlyozzák, hogy nem tessék összekeverni a kettőt, ugyanis egy picit tompább, matt jellegűbb.

Egyelőre nincs arról hivatalos állaspont, hogy mikor kerülhet piacra és mely régiókban, viszont valószínűleg a nyár végéig ez meg fog történni. A Samsung Global ezzel a húzással szeretné még inkább népszerűsíteni, illetve az emberek fejében tartani a középső szegmens két domináló készülékét. Kell is, hiszen a tavalyi év egyik slágerterméke volt a Galaxy A50 világszerte, a cél pedig az utódjának hasonló pozíciójában tartása lesz.

Glamour-napok alkalmával ismét jó áron van a Galaxy S20-család

Júniusban a Joy-napok hozta el azt a leárazási hullámot, amire oly sokan vártak. A COVID-19 világjárványból adódóan elcsúsztak a shopping napok, azonban nyárra abból a szempontból jobb egy ilyet beütemezni, mivel a plázákban és üzlethelységekben általában jobb a hőmérséklet – legalább azoknál biztosan, ahol van légkondicionáló. A melegebből egy gyors vásárlásra bemenni sokkal kellemesebb időtöltés. Noha a Glamour-napok csak csütörtökön kezdődnek számos helyen, a Samsung Experience Store-okban egy nappal korábban, mint ha csak egy nulladik napot tartanának, afféle figyelemfelhívóként.

Sok meglepetéssel azonban nem tudok szolgálni, hiszen majdnem hogy ugyanaz a kínálat, mint az előző havi Joy-napokon, némi kiegészítéssel, de erre majd lentebb rátérek. Előjáróban ismételten két dolgot szeretnék le fixálni: (1) aki Galaxy S20-családban gondolkodik, az mindenképpen ragadja meg az alkalmat, mert ha későbbiekben lesz rá promóció, akkor se biztos, hogy ilyen mértékűvel lehet számolni; illetve (2) bizonyos termékeknél nem feltétlenül garantált, hogy most kapja meg a legjobb árképzést. (Jó tudom, a két rész valamilyen szinten ellentéte egymásnak, de…)

Kezdjük a sort a felsőkategóriás termékcsalád ajánlataival. A Samsung Magyarország ismételten eléggé jó árakkal illette a Galaxy S20-akat. A kedvezmény mértéke nagyobb, viszont a végár ugyanaz, mint, amit Joy-napokkor tapasztaltunk. Ez úgy alakulhatott ki, hogy júliusban nem kapták meg a 2020/Q2-es árnövekedésből fakadó pre-order árazásukat. Jelenpillanatban a Galaxy S20 Ultra 5G-nél 112 990 Ft-os spórolhat az, aki előtérbe helyezi a kamerarendszerét a többi társához képest, ahol 75 ezer és 80 ezer forint mutatkozik differenciaként.

Természetesen a Galaxy S10-család 128GB-os variánsait se kerüli el az árcsökkentés, melyben a Lite-tagok szintén jelen vannak. Most, viszont az előző akcióhoz képest picivel drágábbak a termékek, de még így is általános fogyasztói árak alá kerültek. És a Galaxy Z Flip-re szintén van egy nyomottabb végár.

Termék:Tárhely:2020/Q3-es ár:Júliusi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft264 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft399 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft454 990 Ft

A középkategóriánál inkább a felső szegmensre helyeződött a hangsúly, ugyanis megint csak a Galaxy A51 és a Galaxy A71 került be az akcióőrületbe. A Joy-napokhoz képest mindkét termék 5 ezer forinttal olcsóbb lett. Így már tényleg nagyon jó deal benevezni bármelyikre, hiszen tudásukhoz mérten reális az, amit elkérnek értük. Szintén azt javaslom, hogy bátran vásároljátok, mert nem biztos, hogy lesz máskor ilyen vagy éppen olcsóbb áron. (És felmerül a keresztkérdés, hogy a Galaxy A41-et ki fogja megvásárolni Galaxy A51 áron?)

Termék:2020/Q3-es ár:Júliusi ár:Akciós ár:
Galaxy A51135 990 Ft135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft165 990 Ft129 990 Ft

A Joy-napokkor nem kapott a tablet szegmens leárazást, azonban Glamour-napokkor belefért egy ilyesfajta árlecsapás. Igaz, csak a Galaxy Tab A 10.1 (2019) kap figyelmet, de középkategóriából nincs is jobbja jelenleg a dél-koreai vállalatnak.

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Akciós ár:
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft

A promóció időtartama: 2020. július 8-tól 12-ig, illetve a készlet erejéig!

Íme a kreatívja a promóciónak:

Megkapta az ‘Okos felvétel’ funkciót a Galaxy A51

Különleges helyet képvisel a Samsung berkein belül a Galaxy A51 névre hallgató készülék, ugyanis ez az egyetlen olyan középkategóriás modellje, ami megkapta a One UI 2.1-es felületet Android 10 alatt. A dél-koreai vállalat a 2018 óta eddig kiadott csúcskategóriásainál élesítette azt az újdonsült szoftveregységet, ami a Galaxy S20-családdal mutatkozott be, viszont kakukktojásként azért ott lapul a portfóliójában. Hivatalosan május végén futott be a frissítése, azonban nem tartalmazott minden funkciót, viszont a jelek szerint a pótlás megtörtént egy hónappal később.

Az akkori cikknél fel se tűnt igazán, hogy a ‘Kamera’ modul újdonságai nem szerepelnek a listán, azaz csak részlegesen észleltem, de nem tettem kitérést hiányosságára. Fejben arra tudtam volna következtetni, hogy a hardverjét ettől a terheléstől meg szeretnék kímélni, azonban a jelek szerint csak nem készült el fogyasztható formára. A Samsung szoftverfejlesztői egyszer már hasonlóképpen eljártak, ugyanis a Galaxy Foldnál is két külön frissítéssel tették elérhetővé a One UI 2.1-es felületet. A jelek szerint nem volt elég idejük a megfelelő optimalizációjára.

A magyarországi független, illetve Telekomos szoftverrel rendelkező felhasználói őrülhetnek, ugyanis július 3-án elindult a frissítési ciklusa, azaz az OTA szervereire történő ráeresztés. Az ‘A515FXXU3BTF4‘ buildszámra hallgató csomag tartalmazza továbbá a júliusi biztonsági javítást, tehát teljesen naprakész lett a készülék szoftveres oldalról.

Nem csak az ‘Okos felvétel’ került bele, hanem a ‘Saját szűrők’ és az ‘Éjszakai hyperlapse’ is. Természetesen azért akadtak dolgok, amik kimaradtak, mint pl.: az ‘AR-zóna’ vagy éppen a ‘Profi videó’. Rendszer szinten stabilizálásra került a készülék, szóval aki teheti, annak ajánlott a frissítés feltelepítése.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy A51 kreatívjai a brit weboldalról.
Forrás: Samsung UK

Buildszám: A515FXXU3BTF4 (TMH | XEH)
Android verziója: Q(Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-07-03
Biztonsági javítás szintje: 2020-06-01

Alább láthatja az újdonságokat:

  • A Fényképező új funkciói:
    • Okos felvétel
    • Saját szűrők
    • Éjszakai hyperlapse
  • Átfogó stabilitási és funkcionális fejlesztések.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.