Címke: Galaxy Buds Plus

A júliusi okoskarkötők, -órák és más kiegészítők árazásáról…

Megindultak külföldi oldalakon olyan pletykák, hogy július végén kerülhet bemutatásra a következő okosóracsaládja a Samsungnak, ami elviekben a Galaxy Watch 3 névre hallgathat. Már írtunk róla számtalanszor, viszont a megjelenését követően tudjuk biztosra, hogy a netre került pletykaszösszenetekből mik az igazak és mik azok, amikkel nem kell foglalkozni. Rosszabb esetben csak ősszel kerülhet bevezetésre, de csak spekulációt tudok felmutatni, holott a konkrét dolgok sokkal jobban hangoznának.

A bírtokunkba jutott lista alapján arra tudok következtetni, hogy ismételten lesz a hónapban egy olyan időszak, amikor bizonyos mértékű kedvezményt tűz ki a termékcsaládjára a Samsung Magyarország. Júniusban a hónap közepére, májusban az eleje-közepére, míg áprilisban majdnem a teljes hónapjára esett. Természetesen arról se feledkezzünk el, hogy a Samsung Members-ben is hirdethet meg hozzájuk kupont.

Az okoskiegészítő portfóliójába nem olyan régen bekerült a Galaxy Buds+ BTS Edition változata, ami a sima modellhez képest jelentősen drágább, de erre lentebb kitérünk!

A Galaxy Buds+ BTS Edition egyik USP-je.
Forrás: Samsung

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Termék:Modellkód:Júliusi ár:
Galaxy FiteSM-R37513 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft

A teljesség kedvéért pedig hasonlóan táblázat formában prezentálnám, hogy a Telekom kínálatában feltűnő Galaxy Watch Active 2 eSIM-es variánsainál mi a helyzet. Az előző hónapok árazásához képest nincs változás!

Termék:Modellkód:Júliusi ár:
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS139 920 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS149 820 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Megtartották a 7 ezer forintos eltérést a Galaxy Buds és a Galaxy Buds+ között, ahogy mi is azon véleményünket, miszerint, aki ilyesmiben gondolkodna, az bátran válassza a drágábbat, mert megéri az a kevéske felárat. Ezen kívül bekerült a kínálatba a Galaxy Buds+ különleges kiadása, ami július 9-től kerül forgalmazásba.

Termék:Modellkód:Júliusi ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft
Galaxy Buds+ BTS EditionSM-R175NZPBXAR79 990 Ft

Most érdemes Galaxy Buds-szériás vezeték nélküli fülhallgatóban gondolkodni!

A Samsung Magyarország havi rendszerességgel foglalkozik a hordható okoskiegészítőinek leárazással. Ezeknél a promóciós időszakoknál sokkal hosszabb lejárati idővel dolgoznak, azaz, nem kell attól tartani, hogy keményen egy hétvége áll rendelkezésre, hogy eldöntsük: Kell-e valójában a kiszemelt termék vagy sem?! Május után a június is hasonlót hoz, ugyanis mindegyik terméke bizonyos százalékban leütést kapott – bár a mértékénél lehet találni az előző hónaphoz képest nagyobb és kisebb eltéréseket.

Gondolok a Galaxy Buds-szériára. Samsung márkaboltokban ennyire nyomott áron még egyik típusát sem lehetett megvásárolni. Hiába emelkedett mindkettőnek az ára 2020/Q2-ben, a 36 990 Ft-os vételára a Galaxy Buds-nak teljesen korrekt. A kedvezmény méretékéből adódóan immáron 8 ezer forint differencia figyelhető meg a ‘+’-os családtaghoz képest, bár ez az az összeg, ami még mindig reális tudástárához mérve.

Az okosóráknál lesznek olyan termékek, amiket jobb, illetve olyanok, amiket rosszabb árazással kínálnak. Pl.: a Galaxy Fit 20 ezer forint alá esik be. Nyilván ez még csak egy aktivitásmérőóra, de színes kijelzőjével eléggé hosszú üzemidőre képes. A többi árazását mutatnám a megszokott táblázatos felállásban, amelyben az is megleshető, hogy alapvetően, ha nincs akcióban, akkor milyen végárakkal lehetne számolni.

A promóció: 2020. június 11. és 21. között, illetve a készlet erejéig tart.

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Termék:Modellkód:Júniusi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37513 990 Ft11 190 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft19 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft81 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft91 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft124 990 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Termék:Modellkód:Júniusi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft36 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft44 990 Ft

Íme a kreatívja a promóciónak:

Feltűnt, majd lekerült a Samsung AE oldaláról a Galaxy Buds+ BTS Edition

Nagyjából egy hete került szóba, hogy a Galaxy S20+ és a Galaxy Buds+ kapni fog egy speciális kiadást, amelynek különlegessége, hogy a dél-koreai BTS nevű fiabandával adják el, akik nagy népszerűségnek örvendenek a világban. Természetesen, a Samsung azt az elképzelését akarja erősíteni, hogy a fiatalok még inkább nyitottabbak lesznek a termékükre, ha egy olyan együttessel reklámoztatják, akiket alapvetően szeretnek. Ezért döntöttek egy a zenekarra szabott „termékcsokor” piacra dobása mellett, amit a „Mirror Purple” színkóddal látnak el.

Nem újdonság ez a fajta hozzáállás a dél-koreai tech gigásznál, hiszen 2020-ban már több ilyen elképzeléssel kedveskedett a közönségénél, bár azok mindegyike a Galaxy Z Flip-hez társultak. Elég csak felidézni a Thom Brown Edition-t vagy a Sirivannavari Bankok Speciael Edition-t. Most azonban a tavaszi flagshipjük, abból is a középső tagjukra esett a választás – ha már az Ultra drága, és talán egy kicsit lelombozóra sikeredett.

A Galaxy Buds+ BTS Edition feltűnt a Samsung UAE, azaz az Egyesült Arab Emírségek weboldalán, majd nem sokkal később onnan le is került – vélhetően azért, mert a vártnál előbb aktíválták a linkjét, de a jelenséget a Google Archívuma rögzítette.

A Samsung AE oldalán a Galaxy Buds+ BTS Edition aloldala.
Fotó: Galaxy Világa

A készülőkért felelős tervezők ügyeltek a precízségre, hiszen, ha megfigyelitek, akkor a két fülhallgató-egységen különböző embléma találhatóm: egy szívecske és a BTS logója. Az uralkodó színe a lila, ami a töltőbölcsőnél is dominál, melynek belsejénél feketét választottak, hogy összehozzanak némi harmóniát. Nekünk kifejezetten tetszik, még ha fogalmunk sincs, kik is ezek a dél-koreai srácok, akikkel mindenképp együtt akar dolgozni a Samsung.

A jelenlegi információk szerint, 2020. június 19-én startolhat el a pre-order időszak rá, hogy július 9-én piacra kerülhessen világ szerte. Természetesen a februárhoz képesti csúsztatott megjelenésre azért kerülhetett sor, ugyanis a BTS A.R.M.Y. nemsokára ünnepeli alapulásának 7. évfordulóját. Ugyanezen a napon kerül kiadásra a Galaxy S20+ 5G BTS Edition is, ami tartalmazni fogja a teljesen vezeték nélküli fülhallgatót, illetve egy különleges táskát. Ám, ha valaki nem ragaszkodna az okostelefonhoz, az külön is megvásárolhatja a Buds+-t, ami a lehető legjobb döntés volt szerintem.

A termék áráról egyelőre nincs hír, azonban vélhetően picit drágább lesz, mint az alapvariánsoké. Az azonban már tiszta sor, hogy a SM-R175NZPBMEA típusszámon lesz nyilvántartva, ha valaki célirányosan ezt keresné!

Zárásképpen mutatnék még néhány fotót a Galaxy Buds+ fülhallgatóról!

‘Tükör lila’ színben érkezik egy speciális kiadás a Galaxy S20+ készülékből

A Samsung a dél-koreai BTS nevű fiúbandával kollaborációba lép, melynek végterméke: egy speciális, limitált darabszámban értékesítésre kerülő Galaxy S20+ termék, illetve egy Galaxy Buds+ lesz.A jelenleg netre került információk alapján: egy előrendelési időszak előzi meg a piacra kerülését, ami június 19. és július 5. között zajlana, míg a hivatalos megjelenése: július 9-én lenne, majdnem ugyanazon a naptári napon, mint amikor megszületett a banda 2013-ban. És, hogy ne csak helyi forgalmazásról beszélhessünk, a dél-koreai okostelefon-órás állítólag a francia Fnac nevű könyv- és elektronikus üzlettel megegyezett a készülékduó globális értékesítésének lefolytatásáról.

A fiúegyütteshez kapcsolódó termékpáros ‘Mirror Purple’ színkóddal látnának napvilágot, amit hazánkban a Galaxy Z Flip-nél láthattatok először. Magyarosabban a ‘Tükör Lila’ elnevezéssel illették. Egyelőre arról, nincs semmi féle információ, hogy csomag formájában jelenik-e meg, mint mondjuk a Galaxy Z Flip Thom Browne Edition, vagy az egységek külön-külön is megvásárolhatók lesznek?

A kiszivárgott képei alapján utóbbi a sanszosabb, hiszen a Galaxy Buds+ egy eléggé dizájn-centrikus dobozt kapott, amire jó ránézni. Természetesen a Galaxy Z Flip-nél/Galaxy Fold-nál megszokott többrétegű csomagolás köszön vissza – gondolok jelen esetben a szívecskés részre, ahol a lila szín valószínűleg egy réteggel lejjebb van.

Valószínűleg sajtóközlemény formájában lepleződnek le az áraik, illetve az, hogy Dél-Korea mellett melyek lesznek azok a szerencsés országok, ahol szintén rástartolhatnak a fiúbanda elkötelezett rajongói.

A júniusi okoskarkötők, -órák és más kiegészítők árazásáról…

Az elmúlt 2 évben megduplázta az okosóra eladását a Samsung. Kiegészítők területén talán a legfontosabb szegmensről van szó, amikor felemlegetjük a karon hordható okoskiegészítőket. A tavalyi évvel ellentétben, idén csak őszre várható újabb modell, ami valószínűleg a tradicionális vonalat képviseli. Az, aki a sportosabb kiadást részesíti előnyben, bátran leteheti voksát a Galaxy Watch Active-család bármelyik tagja mellett, ugyanis a jelenlegi felállás alapján 2020-ban nem érkezik utód – azaz mi lennénk a legjobban meglepve.

Ha a lentebbi táblázatra pillantotok, akkor észre vihetitek, hogy nincs feltűntetve „akciós ár” oszlop, amiből egyből lehet arra következtetni, hogy a hónap valamelyik időszakában érkezik rá a szokásos 20% körül leértékelés. Ha tehetitek, akkor várjátok meg azt; mert most nem éppen éri meg bármelyikre benevezni – legalábbis a drágább modellek esetében annyit tudtok spórolni, hogy egy plusz szíjra is benevezhettek, ami szerintem egy tök jó dolog. Nem olyan rég, én is elhagytam a gyárit és lecseréltem egy NATO-stílusúra, ami teljesen más érzetet ad. Sokkal kényelmesebb a viselete, mint a szilikonnak.

A most következő árak: 2020. június 1. és 30. között értendők. Természetesen a változás jogát fenntartjuk – de ha lesz ilyesmi, akkor úgy is a szokásos módon megemlékezünk róla külön bejegyzés formájában.

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Termék:Modellkód:Júniusi ár:
Galaxy FiteSM-R37513 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft

A teljesség kedvéért pedig hasonlóan táblázat formában prezentálnám, hogy a Telekom kínálatában feltűnő Galaxy Watch Active 2 eSIM kártyás variánsainál mi a helyzet. Az előző hónapok árazásához képest nincs változás!

Termék:Modellkód:Júniusi ár:
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS139 920 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS149 820 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Megtartották a 7 ezer forintos eltérést a Galaxy Buds és a Galaxy Buds+ között, ahogy mi is azon véleményünket, miszerint, aki ilyesmiben gondolkodna, az bátran válassza a drágábbat, mert megéri az a kevéske felárat.

Termék:Modellkód:Júniusi ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft

Ideje spórolni és sportolni!

Most, hogy lassan beköszönt a jó idő – és remélhetőleg a vírusjárvány is lecsengő félben – koncentrálhatunk egy kicsit a nyárra, a napfényre és a vízpartra. Nem azt mondom, hogy ugyanaz legyen nálunk is, mint az amerikaiaknál, ahol pár napnyi strandélet után inkább a hatóságok a lezárás mellett döntöttek, hanem, hogy az egészséges életmódot némi testmozgással is lehet hozni, amivel az emberek fittebbek és nem utolsó sorban karcsúbbak. A helyett pedig, hogy kifizetnél tizezreket havonta személyi edzőre, inkább nevezz be egy okosórába vagy aktivitásmérőbe, ami ugyanúgy megalapozhatja a kockahasad, sőt még más hasznos funkciókkal hozza ki a napjaidból a maximumot – legyen az egy stressz időszakban megtörtént légzőgyakorlat.

Most a Samsung Experience Store-ok segítenek abban, hogy könnyebben szánd el magad. Majdnem teljes májusra 20%-os kedvezménnyel kínálják a fentebb említett kiegészítőket, amikkel már nem is annyira vészes a végár. Ha pedig még sem engedheted meg, akkor ott van a kamatmentes részletfizetési lehetőség – ugyanis 2020. május 1-jétől ismét lehet igénybe venni a szolgáltatást. (Részletek a márkaboltokban!)

Az okosórák és az aktivitásmérők mellett a Galaxy Buds-családra is vonatkozik a kedvezmény, amivel kijelenthető, hogy ilyen jó áron még sose vásárolhatott senki hivatalos forgalmazásban Galaxy Buds+-t. Lesz, aki él az ajánlattal?

FONTOS: csak a Samsung influencerek által kommunikált kód bemondására aktíválódik a 20%-os kedvezmény: Evelin20, Nessaj20, Henry20, Ábel20, Rami20, Dani20, Peti20CultureGeeks20.

A promóció: 2020. május 4. és 24. között, illetve a készlet erejéig tart.

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Termék:Modellkód:Májusi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37513 990 Ft11 190 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft26 390 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft79 190 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft87 190 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft75 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft83 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft103 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft111 190 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Termék:Modellkód:Májusi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft40 790 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft46 390 Ft

A májusi okoskarkötők, -órák és más kiegészítők árazásáról…

Bátran kijelenthető, hogy az okoskiegészítők piaca a leginkább árstagnáló. Hiába lesz augusztusban két éves a Galaxy Watch-széria, mit sem esett az ára. Továbbra is 100 ezer forint körül mozog, ami részben annak tudható be, hogy nincs olyan versenytársa, ami meg tudná fogni, és a vásárlók tömegét lopná el a dél-koreai vállalattól. Másrészről, a Tizen operációs rendszerrel roppant mód stabilan futnak, korrekt üzemidő társaságában. Harmadrészt pedig nem szabad elfeledkezni a megbízhatóságról, hiszen már az ötödik generációját használom, és továbbra sem tudok meghibásodásról beszámolni – kipp-kopp.

Sajnos az áprilisban tapasztalt árnövekedés kitart májusra is, amit a COVID-19 vírusjárványnak tudható be. A legköltségesebb esetben ez 5 ezer forint körüli felárral jár, ellenben ilyen magasságokban talán elengedhető.

Mutatnám, hogy 2020. május 1. és 31. között miként alakulnak a termékek árképzései:

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Termék:Modellkód:Májusi ár:
Galaxy FiteSM-R37513 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft

A teljesség kedvéért pedig hasonlóan táblázat formában prezentálnám, hogy a Telekom kínálatában feltűnő Galaxy Watch Active 2 eSIM kártyás variánsainál mi a helyzet. Az előző hónapok árazásához képest nincs változás!

Termék:Modellkód:Májusi ár:
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS139 920 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS149 820 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Májusban a Galaxy Buds-családnál marad az áremelkedés. Továbbra is amondó vagyok, hogy a Galaxy Buds+ megéri azt a 7 ezer forintos felárat, így ha gondolkodtok egy ilyen okoskiegészítőben, mellette tegyétek le a voksotok.

Termék:Modellkód:Májusi ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft

Tavasz a fittség évszaka, így fókuszban az okoskiegészítők a Samsung legújabb promóciójában

A nyár közeledtével egyre nagyobb fókuszt kap az egészséges életmód, hiszen ki ne szeretne nyár beköszöntével villogni barátai, családja, ismerősei előtt a vízparton. A Samsungnak számtalan okoskiegészítője van, ami remek partnerül szolgál abban, hogy fitté tegyük magunkat. Gondolok itt első sorban az aktivitásmérőire, illetve az okosóráira. Persze, ha az ember nem társaságban űzi a sportot, akkor azért unalmas is tud lenni, erre pedig a Galaxy Buds-család szolgáltatja a tökéletes társat, illetve kedvenc zenéink olykor még inspirálóbbak tudnak lenni. Ha pedig edzéstervre vágynál, akkor az S Health segítségével egy remek személyi trénerre találhatsz.

Ezután nem árulok el nagy titkot! A Samsung következő promóciója a wearable eszközeire fókuszál, azaz a fentebb említett három termékcsaládra. Minden jelenleg a portfóliójában lévő termékét leárazta, és a jó hír, hogy egész hónapban ezekkel az árakkal lehet számolni, ugyanis a promóció 2020. április 6-tól 30-ig tart, vagy a készlet erejéig – de nem nagyon szokott mostanság készlethiány lenni, maximum színválasztékból fordulhat elő.

Forrás: Samsung

A Galaxy Buds+ teljesen korrekt árat kapott, annyiért lehet szinten megvásárolni, mint az előző generációt 2020/Q1-ben. Részemről még utóbbi van használatba, ami tökéletesen ellátja feladatát, de ha nem rendelkezel ilyennel, akkor megéri azt a minimális felárat, mert tud annyival többet.

A szokásos táblázatok formájában mutatnám az árak alakulását:

Termék:Modellkód:Áprilisi ár:Akciós ár:
Galaxy FiteSM-R37513 990 Ft11 892 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft28 840 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft63 741 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft80 741 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft89 241 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft84 141 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft92 641 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft110 491 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft118 991 Ft
Termék:Modellkód:Áprilisi ár:Akciós ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft43 342 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft49 292 Ft

Íme a kreatív a hirdetményhez: