Október elején írtuk meg, hogy a Galaxy M11-et honosította a holland képviselet. Egyre több európai ország piacán debütál a Galaxy M-széria, ami legfőképpen a remek árazásával hívja fel magára figyelmet. Kevéske haszonnal dolgoznak náluk, amit úgy tudnak elérni, hogy csak az online kínálatukban kínálják, nem pedig fizikálisan a különféle elektronikai üzletekben. Most Spanyolországhoz is befutott a termék, hiszen 200 euró alatt csak a Galaxy A21s-t volt a portfóliójukban – valamint az éppen kifutó státuszban lévő Galaxy A30s, amelynek készletei már az utolsókat rúgják.
„A Galaxy M11 nagy képernyőjének köszönhetően bárhol nézhetjük a videókat és a sorozatokat. Hármas kamerarendszerrel és hosszú üzemidővel büszkélkedik. A Samsung mindezt egy nagyon kedvező áron kínálja.”
mondta Luis de la Peña, a spanyol Samsung Electronics mobilítás részlegének igazgatója.
A spanyoloknál a Galaxy M-széria nem ismeretlen termékcsalád. A sort talán még a Galaxy M20 nyithatta meg tavaly, amelynek az utódja jelenleg is a termékpalettájuk részét képezi. A Galaxy M21-et jelenpillanatban 229 euróért lehet megvásárolni. Mellette a Galaxy M31 is feltűnik, amit 279 euróért; illetve a Galaxy M51, amelyet 389 euróért rendelhet ki az, akinek ilyen okostelefonra fáj a foga. Hozzájuk képest a Galaxy M11 csak 179 euróba kerül, azaz mind a Galaxy A21s (189 euró), mind a Galaxy A30s (199 euró) alá pozícionálták, s lett így a legolcsóbb készülékük.
Az egyelőre nem tiszta egyik külföldi médiumnak sem, hogy a hollandokhoz képest, miért lett drágább a termék. 20 euró a különbség (náluk csak 159 euró), ami nem sok, de vélhetően a versenytársak nyomása miatt hozhatták el egyfajta válaszként, hogy nekik is van olcsó opciójuk. Átszámolva 64 ezer forintról beszélünk, azaz hazai viszonylatban is a Galaxy A21s csökkentett árához igazodna.
Ezért a pénzért kapnánk: egy 6.4 inches Infinity-O kijelzővel rendelkező okostelefont,3/32GB-os kondícióval. Erőforrását a Qualcomm-féle Snapdragon 450-es lapkakészlete teremtené meg, üzemidejéről az 5.000mAh-s telep gondoskodna, ami 15 wattal lehetne töltetni. Az ujjlenyomat-olvasó a hátlapon kapna helyet. Eredetileg három színben kapható, viszont Spanyolországban csak a fekete és a metálkék képezi a színpaletta részét – az ibolyát valamiért megtartják az indiai régióra, hiszen a hollandoknál sincs jelen.
Mondanom se kelljen, de a magyarországi premierje nincs kilátásban, hiszen helyette a Samsung inkább a nagyobb tárhelyű Galaxy A21s-t és Galaxy A31 duóját hozta el – szerintünk.
Továbbra sincs azzal kapcsolatban információnk, hogy mit keresett az XEH régió frissítési naplójában a Galaxy M11-nek a bejegyzése, azonban, Európa más országában javában zajlanak az események, ugyanis a Samsung Hollandia által kiadott sajtóközleményben olvasható, hogy Hollandiába októberben megérkezik az entry-level szegmenst képviselő termékük.
Sokakat érhet meglepetésként egy újabb Galaxy M-szériás családtagnak a jelenléte Európában, hiszen eredetileg úgy volt, hogy csak az indiai piacra gyártják és terítik. A termékcsalád főként online kínálatból rendelhető abból fakadóan, hogy alacsony árrést alkalmaznak náluk, amit egy látogatható üzlet (úgy nevezett: offline store, mint pl.: a Media Markt) már nem engedhet meg magának. Másrészről, a különböző országok, különböző ÁFA-kulcsokkal „dolgoznak”, így nem mindegyiküknél evidens a bevezetésének kérdése, mert könnyedén rámászhat a Galaxy A-szériára és generálhat házon belüli ellenfelet.
A hollandoknál a Galaxy M20-szal vette kezdetété a Galaxy M-széria debütje, ami azóta már kifutott, hiszen megérkezett az utódja, a Galaxy M21, amit jelenpillanatban: 229 euróért árulnak. A Galaxy M11 lesz a harmadik láncszeme, amit jelentősen olcsóbban, 159 euróért ajánlanak ügyfeleiknek Fekete és Kék színopcióban. A gyengébb, 3/32GB-os variánssal kell az ottélőknek számolniuk, holott 4/64GB-os talán kelendőbb tudott volna lenni. (A 159 euró aktuális átszámolásban 58 ezer forintot takarna, azaz, ha a hazai portfóliót vesszük alapul, akkor a Galaxy A20e és Galaxy A20s duót válthatná, ha a Samsung Magyarország is bevezetné. Egyelőre erről viszont szó sincs.)
Az is körvonalazódott, hogy a harmadik színét, a Lilát megtartják Ázsiának, ugyanis nem képezi a színportfóliójuk részét.
„A Galaxy M11-ben a Samsung összes újítása nagyon elérhető áron kerül kínálásra. Az okostelefon: egy gyönyörű kijelző, egy intelligens kamerahármas és egy hosszú élettartamú akkumulátor kompinációja.”
mondtaGerben Van Walt Meijer, a Samsung Hollandia mobil marketing igazgatója.
A Galaxy M11 kétségtelenül húzó USP-je a méretes akkutelepje, hiszen 5.000mAh-val rendelkezik, amit 15 watton keresztül lehet feltölteni. Balra igazított Infinity-O képernyője 6.4 inches, ami HD+ felbontásban teszi a feladatát. A hátlapi kameratriónál helyet kap: az F1.8-as érzékenységű főszenzor, ami 13MP-en dolgozik, az F2.2-es ultraszéles 5MP-lel, valamint a F2.0-as mélységszenzor 2MP-lel. Lapkakészleténél a Snapdragon 450-es chipjét emlegetjük, ami nyolcmagos formában 1.8GHz-en működik.
Kíváncsi leszek, hogy Magyarországon megtörik-e a jég, és hozzánk is befut-e a közeljövőben egy Galaxy M-szériás mobil?! …ha pedig igen, akkor melyik lesz az?
Nem hiszem! …de túl sok az egybeesés, ami mégis erre enged következtetni!
Anno, 2019-ben a Samsung India vezette be a Galaxy M-családot azért, hogy az indiai piacon teret próbaljon hódítani az ottani vásárlók körében. (Sokkal erősebb a konkurencia, amelyről már számtalan elemző cikket írtunk!) Talán a legárérzékenyebb régióról beszélhetek, amikor őket emlegetjük, ahol a Galaxy A-szériához képest alakítaniuk kellett a kínálatukon azáltal, hogy másra helyezték a fókuszt, mint pl.: az akkumulátorkapacitásra és az árra. Egy év leforgása alatt leszögezhetjük, hogy nem volt életképtelen az elképzelésük, amit megálmodtak és kiviteleztek. Azóta befutott már több terméknek az utódja. Olykor extra méretes akkuteleppel, elég csak felidézni a Galaxy M51-et, amibe 7.00mAh-ást pakoltak.
A 2020-as Galaxy M-család kreatívja.
A Galaxy M-széria legfontosabb jellemvonása, hogy csak online retailer-eknek dedikált. Magyarra átfordítva: olyan partnereknek, akik nem rendelkeznek offline store-ral (=üzlettel), ahol megtapogathatja az ügyfél, majd pedig személyesen megvásárolhatja. Mellette sokkal kisebb árréssel dolgoznak, amit más (pl.: egy Media Markt) nem engedhet meg magának – ellenben ezzel az üzletpokitikával. Tulajdonképpen ez a legfőbb érve annak, hogy miért nincs jelen Magyarországon. Más európai országokban, ahol a piac és a népesség nagyobb, akadhatnak kivételek, mint pl.: a németeknél. Viszont elkanyarodtam a főtémától…!
Minap bukkantam rá az alább olvasható szoftverfrissítési bejegyzésre, ami elgondolkodtatott. Ugye az ‘SM-M115F’ a Galaxy M11 típusszáma, míg a mögötte lévő ‘XEH’ a magyarországi független régiót jelentené. Ergo, történt egy magyar frissítési csomag kiadás fű alatt, ami akkor szokott megtörténni, ha valami fejlemény van a termék kapcsán.
SM-M115F XEH
M115FXXU1ATI3/M115FOXM1ATI3/M115FXXU1ATH5/M115FXXU1ATI3 Q (Android 10) 09:48. 17 September 2020
olvasható a hivatalos frissítési bejegyzések között.
Szeptember 17-én jegyezték be, igaz a hivatalos aloldalát nem tették aktívvá, ami nem probléma; hiszen többször futottam már bele olyanba, hogy csak a megjelenés után élesítették – mondván, addig úgy sincs semmi látnivaló ott. (A Galaxy Z Fold2 5G-nek azóta se aktív, holott már elrajtolt a termék forgalmazása.)
Nem kellett több, ellátogattam a Samsung Magyarországra, hogy megbizonyosodjak a történésekről. Nemcsak a szoftverfrissítési csomag került elkészítésre, hanem a termékhez kapcsolódó aloldal, ahol igaz semmiféle információ nincs látható státuszban, de nagyon úgy fest, hogy valamelyik online csatornára érkezik a Galaxy M11.
Amint többet tudunk, megírjuk, addig mutatnék egy képernyőfotót az SM-M115FMBNEUE típusszámú termék aloldaláról.
Elkészült a Galaxy M11 aloldala a Samsung Magyarországon. Forrás: Samsung | Képernyőfotó: Galaxy Világa
A Samsung újabb belépőszintű készülékét leplezte le, ami most az M-szériából került ki. Igen, ez az a termékcsalád, amivel legfőképpen az ázsiai kontinensen szeretne érvényesülni, ahol olyan konkurensek szorongatják a piaci házrésznél, mint a Xiaomi vagy a RealMe. A Galaxy M11-et a dél-koreai vállalat az Arab Emírség régió oldalán tette elérhetővé, tehát az elsődleges piacáról egyből lehullott a lepel – bár megjelenési árról és időpontról sehol sem találtunk plusz információt, viszont abból kiindulva, hogy márciust holnappal zárjuk, április eleje-közepére lehet beütemezni. Vegyük csak jobban szemügyre, mivel kedveskedik a vásárlóinak.
A Galaxy M11 hivatalos fotói.
Előtte persze fontosan tartom, hogy némi visszatekintést tegyünk, mégis csak egy utód eljöveteléről számolhatok be. A Galaxy M10x-család első tagja, a Galaxy M10 már tavaly januárban bemutatkozott. Talán a legfejfelkapósabb specifikációi között tartható számon a 3.400mAh-ás akkumulátor, ami egy TFT kijelzőnél eléggé snassznak tekinthető, vagy a microUSB 2.0-ás töltési lehetőség. Értjük mi, hogy belépőszint, de legyen már az az alap, hogy nyitunk a jövő felé még ilyen alacsony árszegmensben is! A vállalat ősszel piacra dobta a ráncfelvarrott variánsát, a Galaxy M10s-t, ahol váltottak Type-C töltőre, nagyobb akkumulátorra (4.000mAh), valamint sAMOLED kijelzőre. Kellett mindez, hogy elfogadható termékként próbáljon teret nyerni. No, de mi változott az utódban? Mondanám!
Kezdeném azzal a ténnyel, ami megbotránkoztatott, ez pedig nem más, mint a PLS TFT kijelző típusa. Mi történt? – tehetném fel teljesen jogosan a kérdést, mégis csak a Galaxy M10s-nél sikerült normális panelt beletenni, erre most azt kiveszik belőle. A kijelző méretéhez persze nem nyúltak, maradt a 6.4 inches megjelenítő nagyság, aminél a HD+ felbontás (720x1560px) köszön vissza 268 körüli képernyősűrűséggel, azaz lehet pixelekre vadászni. (Nagyjából 320ppi felett nem lát sok különbséget az emberi szem.) Képarányánál a jól megszokott 19.5:9-hez érvényesül. Egyes oldalak szerint ezeket a paramétereket egybevéve nagyjából ~82%-os screen-to-body mutatót tudhat magáénak, ami elmarad az őszi elődjétől, ahol ~85%-k körül mutatkozott.
A gyártó lecserélte a korábbi szériában feltűnt előlapi kamera megvalósítást, ugyanis a Galaxy M11-ben a baloldalra igazított Infinity-O formaterv köszön vissza, amit először a Galaxy A60-nál mutattak be 2019 áprilisában. Nagyjából ugyanaz azt az előlapot vélhetjük felfedezni, mert hasonlóan és határozottan nagyobb a káva az alsó részen, míg a felsőn szűkebb. Engem még kicsit a Galaxy A82018-nak az alsó felére is emlékeztetett, ezért is gondoltam úgy, hogy érdemes külön bekezdésben foglalkozni, mert ezzel megtörte a sorozatot ilyen téren.
Balra igazított kamerakivágást kapott a Galaxy M11. Fotó: Samsung AE.
Ázsiai régió kapcsán muszáj kihangsúlyonom, hogy az FM-rádió képesség nem került kivételre, mert azzal biztosan tökön rúgták volna magukat.
Egyre inkább kezd beigazolódni, hogy az Exynos processzorok eltűnnek a Samsung portfóliójából. Míg a Galaxy M10-nél az Exynos 7870-es lapkája (8 x 1.6GHz), a Galaxy M10s-nél az Exynos 7884B (2 x 1.6GHz + 6 x 1.35GHz) gondoskodott az erőforrásról. Most átváltottak Snapdragon 450-re, aminél visszaköszön ugyanúgy a nyolcmagos egységes órajelen működő megoldás, mint az Exynos 7870-nél, csak magasabb, 1.8GHz-en teszi a feladatát. Ezt a lapkakészletet szintén 14 nm-es gyártástechnológiával készítették, melynek GPU-jét az Adreno 506 adja. Operációs rendszerénél az Android10 és a One UI 2.0 köszön vissza, ami már alanyi jogon jár mindenkinek. 3/32GB-os és 6/64GB-os variánsokban lesz elérhető, de megtartották a két SIM modul mellett a bővíthetőséget is, így 512GB-os microSD-t lehet belepakolni.
Bluetooth szabványánál romlott a helyzett, hiszen visszatért a v4.2, ami az v5.0 LE-hez képest elég szép visszaesésé. Cserében helymeghatározás tekintetében felvértezték a Galileo-val, ami az elődökben nem volt jelen. Jack még jelen van! Az ujjlenyomat-olvasó maradt hátul.
M10
M10s
M11
Főkamera:
13MP, f/1.9
13MP, f/1.9
13MP, f/1.8
Ultraszéles kamera:
5MP, f/2.2
5MP, f/2.2
5MP, f/2.2
Mélység kamera:
–
–
5MP, f/2.4
Előlapi kamera:
5MP, f/2.0
8MP, f/2.0
8MP, f/2.0
Összehasonlító táblázat az M1x-széria kameráihoz.
Talán, amire a legkevesebb figyelmet szentelték, az a kameramodulja. Előlapi kameránál örököltették a Galaxy M10s-nél debütált 8MP-es f2.0-ás szenzort. A hátlapi kameráknál belenyúltak a fényérzékenységbe. A főnél f/1.8-ra csökkent, hogy méginkább megállja a helyét zordabb fényviszonyok mellett, illetve behoztak egy mélységszenzort pluszba a portré fotózás érdekében. Külön kihangsúlyoznám, hogy a széleslátótérrel felvértezett érzékelő 115°-ot képes befogni, míg a főszenzor csak 77°-ot.
Jelentősen növeltek az akkumulátorkapacitáson. Mint azt a legtöbb 2020-as belépő- és középszintűjeinél, nála is 5.000mAh-ra duzzasztották, amit súlyban meg is érez a felhasználója, hiszen a korábbi 169g-hoz képest most 197g-ot kell kézben tartania. Nőtt a készülék háza, immáron 9mm vastag (7.7/7.8mm helyett), 161.4mm hosszú (155.6/158.4mm helyett) és 76.3mm széles (75.6/74.7mm helyett). Cserében viszont a gyártó egésznapos üzemidőt ígér, amit 15 wattos C-típusú töltővel lehet visszarántani újra 100%-ra.
Színek tekintetében: a fekete, a kék és a lila dukál. Hátlapjánál nincs megtörés, szimpla egységes szín, ahogy az elődöknél.