Címke: Galaxy S21 Plus

Régiós szinten siker a Galaxy S25 Edge

Több ponton fontos esztendő előtt áll a Samsung. Tavaly a mesterséges intelligenciát elsőként hozta el az okostelefonok piacára, ezzel megmutatva, hogy a jövőt nélküle elképzelni felelőtlen döntés lenne. Idén ennek továbbgondolására helyezték a hangsúlyt, mely mellé a karcsúsított dizájn elképzelést párosították. Ne feledjük el azt se, hogy a flagship line-up-ja már évek óta stagnál darabszám ügyileg. Nem manapság, még a Galaxy S10 termékcsaláddal bővült ki a(z alap) portfóliójuk kettőről háromra, majd a Galaxy S20-akkal rögzítették a végleges (utónév) elnevezéseket. (A Fan Edition termékágat az alapcsaládhoz azért nem társítanám, mert hardveresen nem ugyanazzal a chipsettel vértezték fel.) A Galaxy S Edge afféle prototípus (és egyben presztízs) projektnek fogható fel, melynek elöszobája a Galaxy Z Fold Special Editon volt – ami egy vékony készülékházba zárt foldable-ként debütált, és kavarta fel ez által az állóvizet.

A Galaxy S25 Edge érkezése feltépte azt a leragasztott sebet, miszerint nincs már relevanciája a Plus termékvonalnak a Galaxy S-termékcsalád tagjai között. Bevezetését régiókra limitálták, de ahogy egykoron a Galaxy Foldnál, vagy éppen a jelenben a Galaxy Ringnél ez azt takarta, hogy fokozatosan (vagy lépcsőzetesen) bővítették ki a piacát. A Counterpoint Research Nyugat-Európára fókuszálva vizsgálta népszerűségét, ami igencsak érdekes végeredményt tárt fel. Mutatom a grafikai illusztrációját, ami önmagában beszédes:

A piackutató azt vizsgálta, hogy a termék az első hetében, milyen eladást produkált a Galaxy S+ házon belüli riválisához viszonyítva Nyugat-Európában. Az eladási adatok alapján leszögezhető, hogy a Galaxy S21+ 5G óta nem volt ilyen mértékű kereslet egy Galaxy S+ termék iránt, mint amennyien vásárlásra adták fejüket az újdonsült Edge által.

„Úgy tűnik, a jobb specifikációival, vonzó új, egyben karcsú formájával és kicsit magasabb árával a Galaxy S25 Edge sikeres volt ott, ahol a legutóbbi Plus modellek kudarcot vallottak. Természetesen még gyerekcipőben járunk, és gyanúnk szerint miután a korai felhasználók megvásárolták a Galaxy S25 Edge-et, a magas árpontja miatt az eladások gyorsan visszaesnek. Az S25 Edge viszont továbbra is kevésbé népszerűbb, mint az S25 Ultra és az alapváltozat. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy a karcsú/kompakt formavilágot érdemes figyelni 2025-ben, különösen mivel a pletykák szerint az Apple még idén piacra dobja az iPhone 17 termékcsaládjának Air változatát.”

– zárta elemzését Jan Stryjan, a piackutató egyik vezetője.

Sokak szerint, ez egy újabb szeg lehet a Galaxy S+ termékvonal koporsójába, de érdemes lesz hosszabb távon figyelemmel követni a Galaxy S Edge szereplését; ugyanis sikeréhez hozzákapcsolódik, hogy valamelyest formabontó újításokat testesít meg, ami a hagyományos okostelefonok sorából kiemeli. Elég csak a fizikai adottságait elővenni, mégis a maga 163 gramm össztömegével, illetve 5.8 mm-es vastagságával iránymutató. Megkülönbözteti tovább a Galaxy S25+ 5G-től az anyaghasználata, hiszen alumínium helyett titán keretet kapott, illetve a Gorilla Glass Ceramic 2 előlapi védelemről se feledkezzünk el. Hátlapján pedig az a 200 MP-es érzékelő mutatkozik. Ergo, hiába a magasabb ár, társul mellé érv.

Véleményem szerint, a Samsung már évek óta azon stratégián dolgozik, hogy az Apple mintájára négy Galaxy S-szériás flagship modellt sorakoztasson fel a portfóliójában – amelyhez a Galaxy S FE-ágat nem szeretné hozzácsapni, ami egy hidat képvisel a Galaxy A- és a Galaxy S-termékcsoport között. Ezáltal eddig a sima, a pluszos és az Ultra készülék képezte az alaptriót, az Edge pedig jó eséllyel hozzácsapódhat. Arról se feledkezzünk el, hogy a Galaxy S25+ 5G 999 dolláron, a Galaxy S25 Edge 5G 1.099 dolláron, míg a Galaxy S25 Ultra 5G 1.299 dolláron rajtolt, ezáltal könnyebben a prémium-vonal felé irányíthatja az érdeklődőit a kisebb árlépcsők hatására.

Nem gondolnám, hogy a Galaxy S+ vonal kihalna, hiszen mindig lesz jobban és rosszabbul teljesítő terméke. Az biztos, hogy a Galaxy S Edge egyelőre nem veszélyezteti se az alap, se az Ultra modellt.

Mindenre is megérkezett a Galaxy AI frissítés

Az a legegyszerűbb, ha van egy olyan marketing kampány, amire egész évben lehet építkezni. A Galaxy S24-termékcsaláddal bekerült a köztudatba a Galaxy AI, amellyel kiemelt tervei vannak a Samsung Globalnak. A Galaxy felhasználók körében mintegy 100 millió készüléken szeretnék viszontlátni a mesterséges intelligencia által nyújtott újdonságokat, azaz, nem csak az idén érkező termékekre fontos a One UI 6.1 felületének az elhozása, hanem a régebbi modellekére. Noha volt arról szó, hogy korlátozzák az AI újdonságokat, a jelek szerint ettől elálltak, mert sorra hozzák el visszamenőlegesen.

A felsőkategória mellett a középkategória felsőágát sem hagyják ki a mókából, amelynél egyelőre a Galaxy A3x és az afeletti szériákat tessék érteni. A tavalyi termékekre már befutott a felületfrissítés, ami azért meglepő, mert az idén értékesített Galaxy Ax5-ökre egyelőre még nem. Számomra mondjuk az kérdéses, hogy a Galaxy A25 5G, megkaphatja-e vagy elhatárolódnak már tőle.

Nézzük a legfrissebb listát, mely termékeknél érdemes keresni, hiszen a lenti marketing fotó már koránt sem állja meg a helyét.

Az okostelefonok körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXUAGXDA2024.05.10.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXUAGXDA2024.05.10.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXUAGXDA2024.05.10.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BEUXG990BXXU7GXD62024.05.14.
Galaxy A54 5GSM-A546BEUXA546BXXU7CXDC2024.05.14.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele okostelefonoknál.
Táblázat: Galaxy Világa

A tabletek körében:

TermékTípusszámCSCBuild számKiadás napja
Galaxy Tab S9 FE WIFISM-X510EUXX510XXU3BXDG2024.05.14.
Galaxy Tab S9 FE 5GSM-X516BEUXX516BXXU3BXDG2024.05.14.
Galaxy Tab S9 FE+ WIFISM-X610EUXX610XXU3BXE12024.05.14.
Galaxy Tab S9 FE+ 5GSM-X616BEUXX616BXXU3BXDG2024.05.14.
Galaxy Tab Active 5 WIFISM-X300EUXX300XXU1AXD72024.05.13.
Galaxy Tab Active 5 5GSM-X306BEUXX306BXXU1AXD72024.05.14.
A One UI 6.1 felület frissítésének közzététele tableteknél.
Táblázat: Galaxy Világa

Beállt a sorba a Galaxy S21 teljes termékcsaládja, azaz majdnem egy kalap alatt hozták el az alapszéria mellett a Fan Edition-re is, ami különösen jó hír. Sőt, a Galaxy A54 5G tulajdonosai, szintén örülhetnek. Noha a magyar piacra nem érkezett meg a Galaxy A73 5G, de a maláj felhasználók már tölthetik az SM-A736B típusszámon futó modelljükre.

Táblagépek frontján is történt előrehaladás. Beállt a sorba a Galaxy Tab S9 FE-szériája; sőt, a januárban debütált Galaxy Tab Active 5-et se hagyták ki a mókából. Ami talán egy fokkal érdekesebb, hogy a Galaxy Xcover7 esetében nincs ez a gyorsaság, pedig együtt rántották le a leplet róluk, így talán megérdemelte volna az előre sorolást.

A most összeszedett csokornál a közös nevező még a biztonsági javítási szint, ugyanis mindegyik esetben a 2024. áprilisi került beépítésre, holott már bőven májust tapossuk.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

A november utolsó frissülései

Magunk mögött tudtuk a novembert, eléggé mozgalmasra sikeredett a hónap második fele, hiszen a Galaxy S23 széria után nagyjából volt kéthétnyi altatásos időszak, majd a Samsung fejlesztő csapata ránk szabadította a frissítési hullámot. Ahogy az várható volt, a népszerűbb modellekre helyezték a fókuszt, hogy ezzel is kihangsúlyozzák: a vásárlóik a pénzükért nem csak terméket, hanem szoftveres háttértámogatást ugyanúgy nyújt. A górcsőbe tehát a felső- és a középkategóriás készülékek kerültek, vegyük át közösen, melyek lettek azok, amelyek az Android 14-re, és a hozzákapcsolódó One UI 6-ra jogosultak lettek a napokban:

Az általunk feltűntett dátumok a magyarországi szoftvercsomagok indulásához kapcsolódónak. Lehet, hogy más régióban vásárolt termékekre előbb vagy később futnak be, azokkal most nem fogunk foglalkozni, hiszen célunk a hazai piacnak a támogatása.

TermékTípusszámCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Z Fold5 5GSM-F946BEUXF946BXXU1BWKA2023.11.28.
Galaxy Z Flip5 5GSM-F731BEUXF731BXXU1BWK92023.11.28.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXU9FWK22023.11.29.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXU9FWK22023.11.28.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXU9FWK22023.11.28.
Galaxy A53 5GSM-A536BXEHA536BXXU7DWK62023.11.28.
Táblázat: Galaxy Világa

Most tabletekre nem érkezett Android 14 frissíthetőségi lehetőség, holott a Galaxy Tab S8 termékcsaládon belül a SIM kártya képes modellek mindegyik már megkapta; viszont a Wi-Fi-sek egyelőre még várhatnak magukra.

A Galaxy S21 szérián belül egy eléggé érdekes szituáció állt fel, hiszen a két kisebb testvér egy nappal korábban kapta meg az update lehetőségét, ugyanis csak másnap futott be az Ultra családtagra. Mi állhat a háttérben, azt nem tudjuk, de lehet nincs is annyi benne, mint amennyit mögé akarnánk tenni. A lényeg, hogy majdnem az összes európai forgalomba lévő Galaxy S okostelefon egy hónap leforgása alatt megkapta az U betűkódú Android változatot.

Megjegyzés: Ha készüléked még nem ajánlotta fel a frissítésnek a lehetőségét, akkor érdemes kézi opcióval (Beállítások ➝ Szoftverfrissítés ➝ Letöltés és telepítés) megnézni, hogy a felajánlást megérkezett-e az OTA szerverétől. Ha nem, akkor a PC-re telepíthető Samsung Smart Switch programon keresztül csekkolnám le a lehetőséget. Az új operációs rendszernél érdemes egy újratelepítést elvégezni, csakhogy minden a helyére kerüljön és a hátramaradt Tempfile-ok ne vegyenek el a tárterületedből 3-4-5GB-nyi helyet; vagy még többet. Ehhez használhatjátok az imént említett Smart Switch-et, ami ha nem is teljes körűen helyez vissza mindent, de azért elvégzi a feladat pepecselősebb részét. Nemmellesleg, így megszabadulhatsz azoktól az app-októl is, amelyeket amúgy sem használtál, csak foglalták a helyed.

Dél-Koreában élesítették a Galaxy S22 és a Galaxy S21 készülékekre a One UI 6 bétaprogramot

Az Android 14 operációs rendszerének fejlesztése folyamatosan zajlik. A Samsung a sajátfejlesztésű One UI felületével tökéletesíti, hogy kiemelkedjen a több Google által használt okostelefon közül. A Galaxy S23 termékcsaláddal indult el a bétaprogram még augusztusban, amely mellé szeptemberben a méltán nagy népszerűségnek örvendő középkategóriás modelljai, a Galaxy A54 5G és a Galaxy A34 5G csatlakozott be. Azonban nincs megállás, ugyanis most a Galaxy S22 termékek kapcsolódtak be a tesztidőszakba – igaz, egyelőre csak Dél-Koreaban.

Fogalmazhattam volna úgy is, hogy meghallgatott a tavalyi flagship vásárlóknak a felháborodása. Miután a Galaxy A54 5G-re előbb indult bétaprogram, mint a Galaxy S22 termékcsaládra; sokakban felmerült a költői kérdés, hogy hol vannak a felsőkategória által nyújtott előnyök. A készülékek nincsenek se hardveresen, se árcímke részéről egy kondícióban, így a döntéssel a gyártó sok egykori vásárlót haragított magára. (=Többet fizetek egy erősebb termékért, mégis egy olcsóbb előnyben részesül.)

Nem teljesen értek egyet azokkal, akik szerint a Galaxy S22-knek előbb kellett volna beállnia a sorba. A Samsung logikája mögött az állhatott, hogy megjelenési és kategória szerint időrendben haladt visszafelé az időben. Másrészről, nem szabad arról se elfeledkezni, hogy a tavalyi Galaxy S-eknél nem történt még meg az egységesített processzor használat, azaz egyes régiókban a sajátfejlesztésű Exynosszal, másikakban pedig a Qualcomm-féle Snapdragonnal kerültek értékesítésre. Tehát egy helyett két fronton kell megállniuk a helyüket. Számunkra talán jó hír, hogy az európaiak is ugyanazt a szoftverpakkot kapják, mint a dél-koreaiak.

A felhívás ismételten a Samsung Members-ben érhető el az érintett ország, érintett modelljeinél. Az Android 14 és a One UI 6 bétaprogramjának első pakkja majdnem 3GB-osra dagadt, illetve tartalmazza a szeptemberi biztonsági frissítést. Maga a pakk, az S09xNKSU3ZWIA build néven válik elérhetővé. Hozzánk legközelebb, a németországi felhasználók csatlakozhatnak majd be a programba vélhetően heteken belül.

A teljesség kedvéért mutatnék egy kisokost hozzá, nehogy véletlenül rossz régióhoz kapcsolódó buildet telepítsetek, mert az kellemetlenséget okozhat:

Snapdragon lapkával szerelt:

Nemzetközi változat:

  • Galaxy S22 (SM-S901E)
  • Galaxy S22+ (SM-S906E)
  • Galaxy S22 Ultra (SM-S908E)

Az Egyesült Államokban lévő változat:

  • Galaxy S22 (SM-S901U1):
  • Galaxy S22+ (SM-S906U1):
  • Galaxy S22 Ultra (SM-S908U1):

A dél-koreai változatok:

Exynos lapkával szerelt:

Az európai változatok:

  • Galaxy S22 (SM-S901B):
  • Galaxy S22+ (SM-S906B):
  • Galaxy S22 Ultra (SM-S908B):

Érdemes szem előtt tartani, hogy a Galaxy S22 termékcsaládnál volt némi kavar annak idején. Míg a Galaxy S21 szériánál az Egyesült Államokban és Kínában lévő felhasználókon kívül mindenki Exynos chipsettel szerelt modellt kapott vásárlása során, addig az utódnál már csak az európai felhasználók szívhatták a fogukat. Ennek értelmében pedig, már nem egyezik meg architektúráját tekintve a dél-koreai szoftvercsomag a hozzánk érkezővel, így aki megőrült volna, hogy de odahaza is a sajátfejlesztésűvel szívtak… nos azoknak csalódást kell okoznom, mert nincs így. Ha a bétaprogramban jelenlévő Németországba vagy Lengyelországba elstartol a tesztidőszak, akkor lesz lehetősége az európai vásárlóknak a telepítésére. Szóval még kis türelem!

A cikk élesítése előtt Tarun Vats X csatornáján azt szintúgy megerősítette, hogy a Galaxy S22-k mellett a Galaxy S21 felhasználói is becsatlakozhatnak az érintett programba – persze elsőként csak Dél-Koreában, majd később a többi programban jelenlévő országban.  

Lenne piaca a felújított előző évi csúcskategóriás modelleknek idehaza?

A Samsung régiónként eltérő értékesítési stratégiát vezetett be. Míg idehaza a ReGalaxy program éli karanténsikerét, hiszen csak Magyarországon van jelen afféle pilot jelleggel, addig az Egyesült Államokban másabb megoldással próbálnak piaci részt nyerni a felhasználók körében. Ugye az óceánon túl nagy keletje van a trade-in-nek, egy szóval: a készülékbeszámításnak: azaz a vásárlók többsége úgy ruház be egy új modellre, hogy a régiét beszámíttatja, amiért a Samsung USA különféle ráadás kedvezményekkel kedveskedik a vásárlóknak. Idehaza legelőször valamikor a Galaxy S6/S7 okostelefonok megjelenésének idején került bevezetésre – ám nincs az a húzása, mint egy igazán ütős árlecsapásnak, mert ragaszkodó nép vagyunk.

Nem csak a magyar vásárlókra érvényes ez a kijelentés, hanem úgy án blokk az Android-érára, melyről néhány hete egy elemzést is megosztottunk. Az iPhone-felhasználók körében könnyebb a termékek elengedése, de azért akadnak bőszen Galaxy-s ügyfelek, akik szintén élnek a ráadás összegből fakadóan a lehetőséggel.

Az amerikai Samsung képviselet a Föld napjára időzítette a Galaxy S22 termékcsaládnak az új nevezett Certified Re-Newed programját, melynek keretében felújított modelleket kínál előnyösebb árcímkével az érdeklődőinek. Ez a húzás azért nagyszerű, mert odafigyel a dél-koreai tech-óriás arra, hogy a flagship termékek életciklusa ki legyen maxolva; ne pedig elektronikai hulladékként végezzék, ami sem a gyártónak, sem a Földünknek meg jó. A program keretében nem csak a tavaly, hanem a tavalyelőtti széria is képbe került – ám premierjét tekintve kicsit csúsztattak rajta.

A felújított modelleket nem minden színben és tárhely méretben forgalmazzák, viszont az áruk kedvezőbb, mint ha mondjuk, a nyitóárát vesszük alapul. Csak összehasonlításképpen készítettem egy táblázatot, ami prezentál minden lényeges információt:

TermékSzínválaszték128GB256GB
Galaxy S22 Ultra 5GPhantom Black$919$1.019
Galaxy S22+ 5GPhantom Black$769
Galaxy S22 5GPhantom Black | Green$619$669
Galaxy S21 Ultra 5GPhantom Black$829
Galaxy S21+ 5GPhantom Black$679
Galaxy S21 5GPhantom Grey$529
Összesített táblázat.
Forrás: Samsung USA

Érdekes mód, csak a Galaxy S22 5G-t kínálja két színválasztékban a helyi képviselet; minden más szóban forgó modellt csak Fantomfeketében. A tavalyi Galaxy S-széria forgalmazása április 22-én vette kezdetét; míg a tavalyelőttiét május 1-jére ütemezték. Árpontjai kedvezők, így biztosra vehető, hogyha valami hasonló koncepció elstartolna idehaza, biztosan sokan megugornák. Viszonyítási alapként tenném mellé, hogy míg a Galaxy S21 5G-t 529 dollárért kínálják, addig a Galaxy A54 5G-t 450 dollárért.

A felújított termékek mellett több érv is szól a természetvédelem mellett. Az egyik ilyen, hogy minden készüléket alaposan átvizsgáltak, összesen 132 tesztelési ellenőrzési ponton tették próbára, amin helytálltak. Minden esetben hivatalos, gyári alkatrészre történt az alkatrészcsere, ha azt megkövetelte a modell valamilyen okból kifolyólag. Nem csak vadonatúj akkumulátorral vértezték fel, de majdnem mind új kijelzőt is kapott. A vásárlók a friss szoftver mellé 1 éves jótállással értékesítik, hogy biztosítva legyen a termék minden meghibásodás elhárítására.

Anno a Galaxy S22 Ultra-ért 1.299,99 dollárt, a Galaxy S22+-ért 1.049,99 dollárt, a Galaxy S22-ért 849,99 dollárt; míg a Galaxy S21 Ultra-ért 1.199,99 dollárt, a Galaxy S21+-ért 999,99 dollárt, a Galaxy S21-ért pedig 799,99 dollárt kértek el a debütjekor – amelyekhez mérten akár 30%-os megtakarítást is fel lehet mutatni a végelszámolásnál, ami korrekt.

Véleményem szerint, itthon lenne vevő köre a hasonló programnak, mégis csak nem olyan régen egy külsős megoldás indított hasonlót minden márkát begyűjtve. Azért a flagship érában az elavulás manapság egy fokkal lassabb, legalábbis a Galaxy S10+-omnál továbbra se érzem azt, hogy elmaradna képességeit nézve egy jelenkori Galaxy A-szériától. Ti mit gondoltok?

Az elmúlt évek legerősebb nyitányán van túl a Galaxy S-termékcsalád

Hetekkel ezelőtt tette közzé a Samsung, hogy mekkora siker valójában a Galaxy S23 termékcsaládnak a bevezetési kampánya. Azóta lezajlott a pre-order időszak, sőt, az első hónapján már túl is van, így a piackutatóknak bőven akadt méréssel kapcsolatban dolga. Kicsit a kivárásra játszottunk, mert fix tényekről egyelőre nem esett szó, viszont mi azt szeretjük, ha a mélységeiben tudjuk az olvasótáborunkat elkalauzolni, szóval most ez következne.

Azért vegyük át azokat a késztényeket, amelyet maga a gyártó hozott nyilvánosságra, miszerint Latin-Amerikában a Galaxy S23-termékcsalád 1.7-szer, Európában és a Közel-Keleten 1.5-ször, míg Indiában 1.4-szer nyitott jobban, mint az előd. Ez valahol sejthető volt, hiszen egységesen a Qualcomm által gyártott, valamint a Samsung részéről hangolt chipset került beépülésre, ami egy Exynos-os térségben olyan, mint egy kihagyhatatlan ajánlat. Az elmúlt években hónapról hónapra jelentek meg cikkek, összesítések azzal kapcsolatban, mennyire hányattatott helyzetben vannak azok a felhasználók, akik a gyártó lapkájával szerelt termékeket vásárolják ugyanazért az összegért, mint akik egy Snapdragonos chipsetet élveznek.

Forrás: Counterpoint Research

Az sem titok, hogy a legközkedveltebb termék a Galaxy S23 Ultra 5G lett, amelyet a vásárlók 3/5-e választ. A maradék 20-20%-on pedig egységesen oszlik meg a két kisebb családtag.

Revegnus-tól már számtalanszor vettünk át elemzéseket, megnyilvánulásokat. Munkássága az elmúlt időszakban ráreflektált arra, hogy nem csak vakon dobálózik, hanem van mögötte tény is; így bátran merem tőle idézni: miként muzsikált a széria az első hónapjában. A tények szerint 2.77 millió darab került forgalomba, melyből az Ultra 1.65 milliót, az alapmodell 690 ezret, míg a Plus 430 ezret tett ki – mellyel szemben a Galaxy S22 termékcsalád csak 1.37 milliót tudott felmutatni. Csakhogy legyen viszonyítási alapotok, a fentebbi táblázat megmutatja, hogy a Galaxy S20-szériáig visszamenőleg mindnél sikeresebb nyitó hónapot tudhat magáénak.

Annyi érdekességet azért megemlítenék, hogy a Galaxy S21-széria csekély számait részben annak köszönheti, hogy a januárban dobták piacra, két hónappal hamarabb, amire az előrendelők annyira nem készültek rá.

A Galaxy S10-szériáig visszamenőleg a Galaxy S10 minden szempontból kimagasló eredményt mutatott – bár azt is meg kell jegyezni, hogy 12 hónap elteltével a kereslet iránta volt az egyik legalacsonyabb. A Galaxy S23 erősen a középmezőnyben rajtolt, ami egy telítettebb, több versenytárssal bíró kiélezettebb piacon teljesen korrekt eredmény; főleg, hogy nem-olyan-idős elődjeit túlteljesítette.

Egy éves ciklusban a Galaxy S5 és a Galaxy S21 közötti flagship termékek iránti kereslet.
Forrás: Counterpoint Reseach

Zárásképpen még kitérnék a tavalyi Galaxy Z-termékekre. A Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4 első hét hónapjának eredménye 7.34 millió darab lett, melyből kagylóforma 4.55 milliónyit, a könyv pedig 2.80 milliónyit tett ki. Ez elmaradt a tavalyelőtti szériától a termékcsaládnál, amikor is 7.64 millió került értékesítésre. (A Galaxy Z Flip3 5G ebből 5.21 millió, a Galaxy Z Fold3 5G 2.43 millió volt.)

Ha felidézitek a 2023-as gyártási tervezetét a Samsungnak, akkor láthatjátok, hogy a Galaxy S23-akra 32.65 milliós targetet helyezett; ami elsőre soknak tűnhet, főleg a 2.77 milliós első hónapjához képest, viszont a görbe általában a második hónapban mindig felfelé mozdul el. Ez nem csak a jobbnál jobb kampányoknak tudható be, hanem annak is, hogy egyre több országban debütál a készülék – hiszen pl.: Japánban csak április 20-án rajtolt el az értékesítése.

Sorra frissülnek One UI 5.1-re a csúcskategóriás Galaxy termékek

A Samsung szoftverfejlesztői előtt le a kalappal, hiszen, ahogy azt már többször kihangsúlyoztuk, az a sebesség, amivel előrukkoltak az Android 13 és a One UI 5.0 párosánál egy szóval kifejezve: páratlan. Lefelezték azt a frissítési időintervallumot, ami az előző generációkat jellemezte. Februárra élsítették az összes magyarországi forgalomban lévő Galaxy termékre (ami jogosult is rá!) az update lehetőséget; így, aki akarta, az már élvezheti az új rendszer és felület újításait. A Galaxy S23-termékcsalád debütjével azonban bekerült a képbe a One UI 5.1, ami lényegében előbbi továbbfejlesztett változata. Külön már értekeztünk arról, miben tér el az alap 5.0-tól, így nem folynánk bele a részleteibe.

„A One UI 5.1 a legújabb bizonyítéka a Samsung elkötelezettségének, miszerint a vállalatunk számára fontos, hogy a Galaxy felhasználók a lehető legrövidebb időn belül érhessék el újításokat (…) Az elmúlt hetekben szorosan együttműködtünk szolgáltatóinkkal és partnereinkkel annak érdekében, hogy a Galaxy S23 széria bemutatását követő néhány héten belül, világszerte elérhető legyen a One UI 5.1 szoftverfrissítés számos Galaxy okostelefonon és tableten.”

mondta Janghyun Yoon, a Samsung Szoftverekért felelős csapatának vezetője és alelnöke.

Ugye a Galaxy S23-ak 2023. február 17-től vannak hivatalos forgalomban. Ekkor ért véget a pre-order időszaka, ám még a launch előtt több Galaxy termékre beélesítette a hazai képviselet a One UI 5.1-nek a frissítési lehetőségét. A tumultus napok között a február 13-a és 15-e volt, amikor számtalan flagship modellre futott be a telepítésének lehetősége.

(Diplomatikusan és zárójelesen szeretném megjegyezni, hogy a feltűntetett dátumok a kérelmek indításának napjai. Az OTA szerverinek tehermentesítése érdekében nincs kizárva, hogy valaki csak később kapja meg a felajánlást. Ha mindenáron szeretnétek telepíteni, akkor érdemes egy PC-re feltelepíteni a Windows-os Smart Switch programot, amivel könnyedén kaphattok „szabad szálat”, ha arra valóban jogosultak vagytok!)

Forrás: Samsung

Az átláthatóság kedvéért külön szedtem az egyes termékcsaládokat. A Galaxy Z-k közül a tavalyi és tavalyelőtti modellek már megkapták a frissítési felajánlást. Nincs elmaradás se független, se pedig szolgáltatói fronton sem:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Z Fold4 5GSM-F936BEUXF936BXXU1CWAC2023.02.13.
Galaxy Z Flip4 5GSM-F721BEUXF721BXXU1CWAC2023.02.13.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BEUXF926BXXU3EWB12023.02.20.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BTMHF926BXXU3EWB12023.02.20.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BEUXF711BXXU4EWB12023.02.20.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BTMHF711BXXU4EWB12023.02.20.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy S-készülékek körében a Galaxy S20-akig visszamenőleg mindegyik modell élvezheti a One UI 5.1 újításait. Azt azért szeretném megjegyezni, hogy a még külön CSC kódhoz tartozó független és függő termékek körében a Telekom-os felhasználók szereztek most 2 napnyi előnyt. Másrészről, a Galaxy S20 FE Exynos-os lapkakészlettel szerelt SM-G780F típusszámon futó változatai egyelőre még csak az alap One UI 5.0-t tudják felmutatni. A listán egyelőre nincs Galaxy Note-érából egyetlen tag sem.

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908BEUXS908BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S22+ 5GSM-S906BEUXS906BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S22 5GSM-S901BEUXS901BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BTMHG998BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BTMHG996BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21 5GSM-G991BTMHG991BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BEUXG990BXXU2EWAJ2023.02.13.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BTMHG990BXXU2EWAJ2023.02.13.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BXEHG988BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BVDHG988BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BTMHG988BXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BXEHG986BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BVDHG986BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BTMHG986BXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20+SM-G985FXEHG985FXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20SM-G980FVDHG980FXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20SM-G980FTMHG980FXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20 FESM-G780GXEHG780GXXU3EWB22023.02.21.
Galaxy S20 FESM-G780GTMHG780GXXU3EWB22023.02.21.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Zárásképpen pedig néhány tablet, amely a héten már One UI 5.1-gyel büszkélkedhet. A csavar viszont annyi, hogy a Wi-Fi-s modellek megint csak később kerülnek szem elé, ugyanis a SIM kártyásokra érkezett meg első körben:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU3BWB42023.02.20.
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU3BWB42023.02.20.
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU3BWB42023.02.20.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Mi is pontosan a ReGalaxy program, amire a Galaxy S23 vásárlók jogosultak?

Legfőképpen egy magyarországi sajátosság, amellyel más országban nem találkozhattok. Afféle béta projekt, ami felméri az adott régióban, mennyire nyitott a piac egy ilyen jellegű húzásra. A ReGalaxy program is a fenntarthatóságra épül. Azon felhasználók felé nyit, akik most váltanak Galaxy S23 termékre, ám rendelkeznek korábbi szériás Galaxy S- és Note-okostelefonnal, amit már vagy nem használnak, vagy átörököltettek családtagnak.

Nagyon jó mottókkal illették a kampányát, hiszen mindhárom összefoglalja, milyen célból született meg a program:

  • A te korábbi telefonod, neki az első”
  • vagy „A te korábbi telefonod a család új okosotthon segédje”
  • vagy „A te korábbi telefonod, az ő biztonsága”.

A bevezetőben a fenntarthatóság kifejezést használtam. Ugye az idei Unpacked eseményben TH Roh kihangsúlyozta, milyen vízióval szeretne a jövőben a brand érvényesülni. Csak és kizárólag olyan termékeket akarnak gyártani (legfőképpen felső vonalon!), amelyek a felhasználókat kiszolgálják éveken keresztül – és ez alatt kompromisszumokat sem kell kötniük. A Galaxy okoseszközök felső ága nem csak hardveresen állja meg a helyét, hanem szoftveres támogatás területén is, amelyről tegnap esett szó. A négy generációs főszoftver és az 5 éves biztonsági frissítés garantálja, hogy ez idő alatt folyamatos háttértámogatást kapjanak a vásárlók.

A ReGalaxy programban tehát minden hivatalos forgalmazásban vásárolt Galaxy S23 tulajdonos részt vehet, melynek keretében bruttó 100.000 Ft-ig felújíthatja a Samsung költségére a régi Galaxy Note vagy S szériás okostelefonját. A promóció: 2023. február 1-je és április 15-e között zajlik. Ám van néhány pont, ami fontos:

  1. Ha a lenti listában nem szerepel a terméked, akkor nem tudsz részt venni a programban.
  2. A Galaxy S23 termék vásárlását követően, legalább 2 hetet kell várnotok a programban történő részvételre. Ennek oka, hogy ha élnél a 14 napos elállási jogoddal a vásárolt készülék esetében, akkor ne tud megkerülni a rendszert.
  3. A Samsung Members applikáció szükséges hozzá, amelyet az újdonsült Galaxy S23 okostelefonról kell megnyitnod.

Fontos, hogy ez a kezdeményezés csak az előrendelési időszakban van érvényben, azaz február 1-je és 16-a között. Bizonyosodj meg arról, hogy a legfrissebb verziója fut a Galaxy S23-on a Samsung Members-nek, illetve lépj be a Samsung fiókodba, ha ezt még nem tetted meg. Ha mindez rendben van, akkor indítsd el az alkalmazást, és a ‘Kedvezmények’ menüpont alatt megtalálod a felhívást. Töltsd ki értelemszerűen, kérni fogják a készülékről kapott számlát, amit előzőleg lefotózhatsz, hogy már ezzel ne időzz el. A régi készüléked leadására két mód van: 1) futárt kérsz, aki viszi-hozza; 2) felkeresel egy Samsung márkaboltot vagy szervízt, ahol leadod személyesen. Értelemszerűen, amelyiket és ahol választod, odamegy vissza a felújított termék. Ha meghaladná a javítási költség a 100.000 Ft-ot, és elfogadod a plusz költséget, akkor az azon felüli összeget meg kell átvételkor térítened.

FONTOS: a szerviz minden esetben hibátlan terméket ad ki, tehát, ha beázott és betört a kijelzője a régi modellednek, amelynek javítása meghaladná a 100 ezer forintot, ám Te nem akarsz pluszba fizetni, csak az egyiket akarnád megcsináltatni; akkor erre nincs lehetőséged.

Minden vásárolt Galaxy S23 után 1 db ReGalaxy kupont kapsz, amit többszörösen nem lehet felhasználni. Ha a terméked típusszáma eltér a lentiektől, mert mondjuk GSM-es termék, és más régióból származik, ellenben minden másban egyezés van (termék, termék színe, stb.), akkor szintén kiesel a felújítási lehetőségből.

Ha a promócióval kapcsolatban felmerülne bármi kérdésetek, akkor azt az alábbi email címre megírva tehetitek fel: samsung_regalaxy_promocio@ogilvy.com. A promóció szabályzatát itt olvashatjátok el.

A komplett listát a tovább mögé dugtuk!

Ha pedig előrendelnél, de nem tudod, hol tegyed meg, akkor az alábbi cikk segíteni fog, hol jön szembe Veled a legjobb ajánlat – mellesleg kupon tekintetében is tudunk segíteni.

“Mi is pontosan a ReGalaxy program, amire a Galaxy S23 vásárlók jogosultak?” Tovább olvasása