Címke: Galaxy Tab S4

Hivatalos az Android 10 magyarországi frissítési menetrendje

Talán még előttetek van az a cikk, melyben az egyik (azt hiszem indiai) régiónak a várható frissítési menetrendjéről számoltam be. Tudtuk azt, hogy az ott feltüntetett adatokat mindössze viszonyítási alapként kell kezelni, hiszen akadtak olyan készülékek, amik az ottani listán nem szerepeltek (pl.: Xcover 4s); illetve olyanok is, amik pedig a magyarországi piacot elkerülték nagy ívben (pl.: M-széria). Másfelől, talán az se újdonság, ha példaként hozom fel a Galaxy S10-családot, aminek várható Android 10-es felfrissülése december folyamán megtörtént január helyett. A Samsung nem várta meg a Galaxy S11 debütjét, és milyen jól tette, ugyanis azért akadnak vele problémák – mint utólag kiderült: sokszor nem tálalnak a csúcskészülékek hálózatot. Nyilván ez javítási frissítés formájában orvoslásra kerül.

Az se lehet meglepetés, ha még karácsony tájt megjelenik a frissítési pakk a Galaxy Note10 felhasználók körében, hiszen a stabilnak tekinthető bétaszoftver már elkeszült. Nyilván január sincs messze, ne legyen senki sem türelmetlen, mert a hangsúly a stabil szócskán van. Inkább várjunk két héttel többet, de működjön minden úgy, ahogy annak kell.

A lista arra is rávilágított, hogy a 2018-as nyári (pl.: J6, J6+, A6, A6+) és őszi (pl.: A72018) középkategóriás telefonok még megkapják az Android 10-et, azonban az azévi csúcskategoriások valamiért kimaradnak a szórásból. Csak arra akarok kilyukadni, hogy a Galaxy S8-család és Galaxy Note8 esetében sehol sincs szó Android Q-ról. Ez nem szép húzás, hiszen hardver tekintetben mindkettő képes lenne a felület gördülékeny kezelésére. Nyilván változhat a felállás, hiszen ez csak egy tájékoztató jellegű közlemény a Samsung jóvoltából, amiből bármikor elvehet; és amihez bármikor hozzáadhat. Meglepődnék, ha a Galaxy Fold nem kapna soha Android 10-et. Az viszont tisztán látszik, hogy a korábban meghatározott 1.5-2 éves támogatottsági ciklus lecsökkent 1-1.5 évre.

A kép alatt található lista tájékoztató jellegű, amit a Samsung a Samsung Members nevű applikációjában tett közzé. Eltérések lehetnek közelebbi és távolabbi idő irányba.

Az Android Q hivatalos logója.

Kapcsolódó cikkek:


2020 januárjában:

2020 februárjában:

2020 áprilisában:

2020 májusában:

  • Galaxy A50
  • Galaxy A30s
  • Galaxy A20e
  • Galaxy A10
  • Galaxy A6
  • Galaxy Xcover4s

2020 júniusában:

  • Galaxy A6+
  • Galaxy J6

2020 júliusában:

  • Galaxy J6+
  • Galaxy Tab S5e
  • Galaxy Tab S4

2020 augusztusában:

  • Galaxy Tab A8 2019

2020 szeptemberében:

  • Galaxy Tab A 10.5 2018
  • Galaxy Tab A 10.1 2019

Ha kérdésed volna a frissítésekkel kapcsolatban, írd meg hozzászólás formájában!

Ajándék SSD jár a felső kategóriás tabletekhez karácsonyig

Az év utolsó hónapja az, ahol a Samsungnak a telefonjai mellett a tabletjei is a szokásosnál jobban fogynak, hiszen gyermekeknek remek karácsonyi ajándék; illetve egyes modelleket bátran lehet használni laptop/notebook kiváltására, az ünnepek pedig elég inspirációt adhatnak a váltásra. A decemberi árazásukról már értekeztem, ahol “hajat tépő” leárazással egyelőre nem tudok számolni. Ez persze az adventi hétvégékkel változhat, de majd jelzem mindenképp, ha esedékes lesz.

Az ottani cikkben említettem egy promóciót, ami december 2-án startolt december 24-ig. Személyében igazából egy bundle ajánlatról számolhatok be, amely abban merülne ki, hogy ha a Samsung márkaboltok bármelyikében vásároltok: Galaxy Tab S4-et, Galaxy Tab S5e-t vagy Galaxy Tab S6-ot, akkor ajándékba jár hozzá egy Samsung T5-ös 500GB méretű SSD. Az ajánlat a készlet erejéig érvényes.

A külső adattároló a Black Friday hétvégéken volt utoljára leakciózva 37 990 Ft-ról 29 990 Ft-ra. Most ez az összeg kvázi ajándék. Az eléggé strapabíró, valamint többszörös biztonsággal ellátott hordozható winchester egyben sebességbajnok is, hiszen akár 540Gps adatátviteli sebessegre képes. Telefonhoz, tablethez és számítógéphez is tökéletes kiegészítő.

Íme a hirdetménye:

A decemberi tablet árakról…

A karácsony egyik slágerterméke a fiatalabb korosztálynál a tablet. Noha az elmúlt években megcsappant az érdeklődés iránta, ettől függetlenül még mindig jelen van a Samsung portfóliójában. Nem csak felsőkategóriában kínál a társaság, hanem alsó- és közép szegmensben is. Utóbbiak közül csak a Galaxy Tab A 10.12019-es modelljét ajánlanám, hogy ne okozzon semmiképp se csalódást. Másikaknál már kompromisszumokat kell kötni.

A decemberi árazásnál másoltam a novemberit, ugyanis nincs különbség. Egyik terméknek sem csökkent az ajánlott fogyasztói ára, amiből adódik az a tény, hogy a Galaxy Tab S6 sem mozdult el a nyitóáráról. Továbbra is 239 990 Ft-ot kérnek el a WiFi-s változatért, míg 25 ezer forinttal többet a SIM-kártyásért.

December 2. és 24. között elstartol egy ráadásakció, melynek keretében, ha Galaxy Tab S4, Galaxy Tab S5e vagy Galaxy Tab S6 készülékek bármelyikét (mindegy, hogy WIFI vagy LTE változat!) vásárolnátok a márkaboltokban, akkor ajándékba mellé egy Samsung T5-ös 500GB-os SSD jár. Nyilván utóbbi korlátozott számú, így célszerű nem az utolsó napokra hagyjátok a vásárlását, mert még lecsúsztok a külső tárolóegységről.

Az alsó és közép kategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Rajt ár:Decemberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29054 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2017) WIFISM-T58069 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2017) LTESM-T58589 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51079 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51599 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A 10.5 (2018) WIFISM-T59099 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A 10.5 (2018) LTESM-T595119 990 Ft109 990 Ft

A felső kategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Rajt ár:Decemberi ár:
Galaxy Tab S3 WIFISM-T820189 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S3 LTESM-T825209 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab S4 WIFISM-T830229 990 Ft209 990 Ft
Galaxy Tab S4 LTESM-T835249 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720159 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725179 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860239 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865265 990 Ft

A novemberi tablet árakról…

A tabletek létezését nagyjából a 3D-s tévékéhez tudom hasonlítani: csekély a felhasználóik száma, azonban, akiknek ez kell, azok hűségesen kitartanak mellette. Cseppet se nevezhető sikeres iparágnak 2019-ben, viszont a legtöbb gyártó megtűri a portfóliójában, mert titkon bíznak abban, hogy képesek lesznek velük kiváltani egy laptop-ot vagy éppen egy egyszerű számítógépet. Lesz átütés vagy sem?!

A Samsung az év utolsó negyedében már nem hoz új készüléket. 2019-ben alsó és közép szegmensben két modellt, felsőben pedig egy mutatott be. Egyet leszámítva, mindegyikből a magyar piacon a WiFi-s változat mellett az SIM-kártyás is, bár én még mindig amondó vagyok, hogy ott az okostelefon internetének megosztása hotspot formában.

Ha tippelnem kellene, akkor ismét lehet számolni akcióval vagy Joy-napokkor, vagy Black Friday-kor, hiszen itt a karácsony, a gyermekeknek még mindig remek ajándék lehet, illetve az S Pen funkcióval ellátott felső kategóriások is azoknak, akik digitálisan szeretnék jegyzeteiket magukénak tudni.

Az alsó és közép kategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Rajt ár:Novemberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29054 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2017) WIFISM-T58069 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2017) LTESM-T58589 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51079 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51599 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A 10.5 (2018) WIFISM-T59099 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A 10.5 (2018) LTESM-T595119 990 Ft109 990 Ft

A felső kategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Rajt ár:Novemberi ár:
Galaxy Tab S3 WIFISM-T820189 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S3 LTESM-T825209 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab S4 WIFISM-T830229 990 Ft209 990 Ft
Galaxy Tab S4 LTESM-T835249 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720159 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725179 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860239 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865265 990 Ft

Kéne egy menő toll a Galaxy Tab S6-odhoz?

A Samsung több neves céggel dolgozott már együtt, hogy az amúgy is prémium készülékeit további magasságokba emelje. Talán megvan mindenkinek az a koncepciója, hogy korábban Mont Blanc-kal közösen dobott piacra két elegáns tokot a Galaxy Note 4-hez. Nem ma volt, tudom! Azt azért már most le kell fixálnom, hogy árazás tekintetében ezek mindig egy kicsivel borsósabbak, mint a hagyományos kiegészítői, de minőségben tényleg új szintre emeli a felhasználást.

A Galaxy Tab S4 és Tab S6 szériákhoz kínál már egy ideje STAEDTLER Noris univerzális tollakat. Érzékelés és érzékenység szempontjából, ugyan arról a Samsung S Pen-ről beszélhetek, mint, amit a készülékekhez mellékelnek a csomagban. Az eltérés hozzájuk képest az anyaghasználatban lesz, hiszen megörökölte a cég számos húzóvonását, amivel már egy ideje a bizonyítás mezejére lépett.

STAEDTLER Noris univerzális digitális toll.

A STAEDTLER már több mint 175 éve létezik. Sokan a német minőséggel azonosítják. Fontos megjegyezni még az eléjén, hogy az elsők között kezdett ceruza gyártásába. Ezért is van az, ha valakitől azt kérik, hogy képzeljen maga elé egy ceruzát, akkor elsőként a sárga-fekete Noris jut az eszébe. Ez a természetes érzésű írókellék WOPEX anyagból készült. Azt kell tudni, hogy ha jó minőségű ceruzát akarunk gyártani, akkor egy ép fadarabra lesz szükségünk a fa legjobb részéből. Ezzel szemben ez a technológia farostot ötvöz egy speciális anyaggal, így nem csak kevesebb fára van szükség, ami a környezetbarátabb megvalósítást támogatja, hanem újrahasznosított fából is tökéletes ceruzát kínál.

A STAEDTLER Noris Univerzális toll egy másik különlegessége, hogy EMR technológiával van felszerelve, így pontosan írhatunk és rajzolhatunk vele okostelefonra, tabletre vagy éppen az arra képes Notebookra. Nincs szüksége töltésre, mivel ez nem a Blutooth-os változat, mint amit a Tab S6-nál mellékelnek hozzá. Tehát csak a rajzolás és az írás, mint funkció köszön vissza általa; az nem, hogy egy gomb megnyitásával aktíváljuk a tollhoz kapcsolódó pop-up menüt.

17.5cm hosszú, valamint 7mm széles. Nem egy nehéz kellékről van szó, mindössze 45g.

Két színben érhető el: zöld-feketében (GP-U999ERIPAAA) és sárgában (GP-U999ERIPAAB). Árban 12 990 Ft-ot kérnek el érte. Egyelőre nincs arról infó, hogy Magyarországon kapható lesz-e.

Újabb Fortnite-skin szerezhető be a Samsung által

Az Epic Game és a Samsung folytatja a közös együttműködést. Kétségtelen, hogy az egyik legfelkapottabb battle royal stílusú játék a Fortnite, ami már egy jó ideje telefonon is elérhető. Tavaly ősszel, a Note 9 és a Tab S4 megjelenésekor közös kampányba kezdtek, melynek lényege abban merült ki, ha van a kettő közül egy terméked, akkor limitált ideig a játékon belül be tudsz aktiválni egy úgy nevezett “Galaxy Skin”-t.

Most, cirka 1 év elteltével újra bővülhet a játékosok outfit és emotáció készlete a Samsung által, ugyanis, a lentebbi listán feltüntetett telefonok és tabletek bármelyikéről bejelentkezve, a store részben képletesen megvásárolók az egyedi itemek.

Mutatnám a telefonok listáját:

  • Galaxy Note10 | Note10+ | Note10+ 5G
  • Galaxy S10e | S10 | S10+ | S10 5G
  • Galaxy Note9
  • Galaxy S9 | S9+
  • Galaxy Note8
  • Galaxy S8 | S8+ | S8 Active
  • Galaxy S7 | S7 edge | S7 Active
  • Galaxy A90
  • Galaxy A80
  • Galaxy A70
  • Galaxy A9

A tabelek közül a befutók:

  • Tab S6
  • Tab S4
  • Tab S3 | Tab S3 Wi-Fi

További különlegesség, hogyha nem tetszik vagy csak megválnál tőle, akkor lehetőséged van elajándékozni – persze ez is csak limitált ideig alkalmazható, a hivatalos weboldal leírása szerint év végéig.

Szeptember 27-én élesedett be a GLOW skin, illetve a
Levitate emotáció. Utóbbit csak ennél a külsőnél lehet használni. A cég elmondta, hogy a Note 10-szériánál debütált új szín, az Aura Glow ihlette.

Beszerzési útmutató:

  1. Szükséges lesz a fenti listán feltüntetett termékek valamelyikére; mivel csak ezeken keresztül aktiválódik az amúgy epic tartalomként kezelt outfit és emotáció.
  2. Telepítsd fel a Galaxy Store-ból vagy a Galaxy Game Launcher-ből a játékot, majd ezt követően jelentkezz be a profiloddal. (Ha még nem rendelkezel ilyennel, akkor regisztrálj!)
  3. Irány a játékon belüli áruház (Store), ahol kis keresgélés után megleled.
  4. Noha az outfit ingyenes, mégis szükséges lebonyolítani egy 0 Ft-os kártyás vásárlást. (Ha korábban nem adtál hozzá bankkártyát, akkor most meg kell tenned, más különben nem lesz meg a kívánt külső.)
  5. Ha megvan, akkor állítsd be; haverjaid had gyönyörködjenek a megszerzett külsődön.