Címke: Galaxy Watch 3

A novemberi aktivitásmérők, okosórák és más kiegészítők árazásáról…

Miután átnéztük az okostelefonok és a tabletek szegmensét, a szokásos cikksorozatot az okoskiegészítőkkel zárnám. Ha elővesszük az októberi árakat, akkor feltűnhet az év utolsó felében a Samsung hazai képviselete meg szeretné nyomni a termékei eladását, ezért az okosóracsaládjának az árait némiképp mérsékelte. Noha mindig szokott rájuk különféle árleszállításokat intézni, azért megemlíteném, hogy az alapáraik olcsóbbak lettek, aminek sokan örülni fognak, mert ugye az akciók során még ebből is engedni szoktak. Egyedül a nem olyan régen piacra dobott új változataira nem lehet elmondani mindezt, mert azok bizony tartják magukat a debüt árképzéséhez.

Új termékek sorában egyetlen fülhallgatót tudnék felsorolni, a Galaxy Buds Live Misztikus Kék színopcióját, ami múlt hónapban, a Samsung hét alkalmával épült a kínálatba. Megtartotta a 69 990Ft-os nyitányát, mint az alapszínek. Se okosórából, se aktivitásmérőből nem érkezett újdonság, így mutatnám a megszokott listát, de új alapárakkal.

A következő árak: 2020. november 1-je és 30-a között értendők, akkor, amikor éppen promóciómentes időszak van a termékekre.

A Galaxy Fit2 aktivitásmérő mindig társad lehet.
Forrás: Samsung

Az aktivitásmérők és az okosórák:

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft11 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft22 990 Ft
Galaxy Fit2SM-R22015 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft81 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft91 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft114 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft124 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840149 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850159 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, TitániumSM-R840NTKAEUE229 990 Ft

Októberen külön szemügyre vettük a Telekomnál jelenlévő eSIM kártyás okosóra kínálatot. Az ott feltűntetett bundle promóciók már nem időszerűek. Mellette alakítottak az alapárakon is. Ez persze csak a Galaxy Watch Active 2-re vonatkozik, ahol több mint 15 ezer forintot engednek el mindkét modelljéből. Nagyon kíváncsiak leszünk, hogy Black Friday alkalmával tartogatnak-e valami meglepetést erre a termékcsaládra, vagy tartani fogja magát a jelenlegi árponton?!

Termék:Modellkód:Novemberi ár:
Galaxy Watch eSIM 42mmSM-R815FZKATMH119 680 Ft
Galaxy Watch eSIM 46mmSM-R805FZSATMH129 800 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS124 960 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS134 860 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 41mmSM-R845169 840 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 45mmSM-R855179 740 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Mint azt fentebb említettem, a Galaxy Buds Live-ból megérkezett a Misztikus Kék színvariáció. A két másik vezeték nélküli fülhallgatójának ára lecsökkent, melyekből fognak a későbbi akciók formájában tovább csökkenteni vagy hasonlón hagyni.

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy BudsSM-R17044 990 Ft40 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft49 990 Ft
Galaxy Buds+ BTS EditionSM-R175NZPBXAR79 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18069 990 Ft

Az októberi aktivitásmérők, okosórák és más kiegészítők árazásáról…

Miután átnéztük az okostelefonok és a tabletek októberi árazását, zárjuk a cikksorozatot az okoskiegészítőkkel, amik a tartozékos szegmensnek a húzó termékágazata, mégis csak egy átlagos (telefon/tablet)tokhoz képest sokkal többet kérnek el értük. Augusztusban megérkezett a Galaxy Watch3-család az okosórák portfóliójába, amivel a Galaxy Watch-széria életpályájának időszakát megszámláltatták, hiszen hiába két eltérő méretezésű termékcsaládról beszélhetünk, a cél, hogy az újabból generáljanak legalább ugyanolyan magas eladási számokat. A Samsung Magyarország nem törődve a konkurencia nyomásával, bevezette a Titánium változatát is, ami már egy felsőkategóriás okostelefon árával vetekszik. Nyilván, ennek a terméknek is megvan a maga célközönsége – illetve, ha nincs valami jelen a kínálatban, abból nehéz eladást generálni.

Az aktivitásmérők területére szintén befutott egy hardverfrissítés a Galaxy Fit2 által, amit a Galaxy S20 FE előrendelői választhattak első ízben ajándéktermékként. Egyelőre még a magyarországi forgalmazása nem vette kezdetét, így árat se nagyon tudnék rámondani, de valahova 30 ezer forint körüli nyitóárra tennénk.

A következő árak: 2020. október 1-je és 31-e között értendők – amikor éppen promóciómentes időszak van a termékekre.

A Galaxy Watch3 Titanium teljes valójában.
Forrás: Samsung

Az aktivitásmérők és az okosórák:

Termék:Modellkód:2020/Q4-es ár:Októberi ár:
Galaxy FiteSM-R37512 990 Ft11 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft29 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft94 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft104 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft124 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft134 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840149 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850159 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mm, Titánium SM-R840NTKAEUE229 990 Ft

A Telekom engedett a Galaxy Watch3 árából pár százforintot, amit nem is értek, hogy miért csinált, mert a 990 Ft-os végződés sokkal barátibb az ember szemének, de hát ők tudják. Hamarosan külön cikk formájában beszámolok, hogy még milyen opciókkal lehet náluk termékeket vásárolni, kis türelmet.

Termék:Modellkód:Októberi ár:
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS139 920 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS149 820 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 41mmSM-R845169 840 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 45mmSM-R855179 740 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

A Galaxy Buds életpályájának lassan vége. Ezt az extrém leárazásokkal is lehet sejteni, hiszen olykor a 36 ezer forint körüli vételárat is súrolja. Nyilván, abból a szempontból lenne érdemes minél tovább a kínálatban tartani, hogy a sokkal olcsóbb noname gyártóktól elvegye a lehetőséget az értékesítés terén. A BTS Edition-ös Galaxy Buds+ tartja magát a legdrágább vezeték nélküli fülhallgatójaként.

Termék:Modellkód:Októberi ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft
Galaxy Buds+ BTS EditionSM-R175NZPBXAR79 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18069 990 Ft

Megérkezett a Galaxy Z Fold2 5G és a titán Galaxy Watch3 Magyarországra!

Ismételten elérkeztünk egy fontos naphoz, hiszen két prémium termék debütálásának lehetünk szemtanúi. Szeptember 18-án, azaz pénteken elstartolt a hivatalos forgalmazása: a Galaxy Z Fold2 5G-nek és a titán Galaxy Watch3-nak Magyarországon. Mindkettő szabadon, várakozás nélkül megvásárolható a Samsung Experience Store-okban, valamint a hivatalos partnereknél. Célszerű ilyen magasságokban nem szürke importból választani, már csak a garancia miatt!

A Samsung legújabb összehajtható okostelefonjára ismét előrendelést írt ki, ami szeptember 17-ével zárult. Akik éltek a lehetőséggel, azok készülékbeszámítással lefaraghattak 50 ezer forintot a végárból; akik viszont nem, azoknak mostantól teli áron érhető el a termék 749 990 Ft-ért. Ilyen drága terméke korábban még nem volt a hazai képviselet IM divíziójának, hiszen a Galaxy Fold 694 990 Ft-os debütált tavaly decemberben. Innováció és tudás oldaláról megközelítve viszont igazolja azt, hogy miért ennyi az annyi! Szintén elstartolt a hazai értékesítése, ahogy arról a hét közepén beszámoltunk, a Galaxy Watch3 Titanium terméknek, és bizony az árával kapcsolatban sem tévedtünk: 229 990 Ft-ért kínáljak Misztikus Fekete színben.

„A kiegyensúlyozott életvitelhez elengedhetetlen a képernyők előtt töltött időnk megfelelő beosztása és hatékony kihasználása. A Samsung legújabb prémium készülékei ebben segítik a felhasználókat kiváló multitasking megoldásaikkal. Nagy öröm számunkra, hogy ezeket a stílusos eszközöket mostantól a magyar közönség is megismereti.”

mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.

Már csak annyi kérdésem lenne, hogy a titán változat csomagolása mas lesz-e a simához képest?!

A Galaxy Z Fold2 5G doboza a Galaxy Z Flip 5G mellett. Fotó: Galaxy Világa

Szeptemberben a magyar piacon is elstartolt a titán Galaxy Watch 3 értékesítése

Többször hangoztattam már, hogy a Samsung Magyarország szintet lépett a termékek elhozásának területén. Talán a Galaxy Folddal (és a Galaxy Note10+-os karácsonyi packkal) indulhatott meg a lavina. Kevesen merték volna megkockáztatni azt a kijelentést, hogy még 2019-ben napvilágot lát idehaza az első összehajtható okostelefonjuk, azonban extrém limitált darabszámban elhozták. A sort folytatták a Galaxy Z Flip-pel, aminél már nem volt kérdéses a magyarországi fix piaci jelenlét. Tavasz közepén a Galaxy S20-család frissült fel újabb színopciókkal, most pedig ott tartunk, hogy bizony várakozás nélkül éppen a Galaxy Z Fold 2 5G előrendelési időszakát tapossuk – ami részlegesen minap járt le azok számára, akik előrendeletek, hiszen ők 3 nappal előbb átvehetik a terméket.

Volt azonban mostanság egy másik abszolút kérdőjeles terméke a dél-koreai vállalatnak, a titánium kiadású Galaxy Watch 3. Eleve magasabb áron debütáltak az előző szériához képest az alapmodellek, így dönthettek volna úgy, hogy mellőzik a hazai bevezetését, ezzel szemben a Samsung Magyarország helyt akar állni! Hozzák ugyanúgy, mint a szimpla modelleket, így, aki még nem nevezett be rá, de szemezne a felfrissített lünettás vonallal, azokhoz van egy roppant jó hírem: elkészült a hazai képviseletnél az aloldala!

Elkészült a Galaxy Watch3 titán variánsának aloldala.
Forrás: Samsung | Fotó: Galaxy Világa

Éééés… Tudjátok mit jelent ez?!Lehet számítani a magyarországi bevezetésére! Van pár részlet a hír mellé.

A titánium kiadású termék az SM-R840NTKAEUE típusszámon kerül bevezetésre, amely egyetlen méretben és színben lesz elérhető mindenhol a Földön. Konkretizálva a 45mm-es Misztikus Fekete kombinációról van szó, amelyet 2020. szeptember 18-án – a Galaxy Z Fold 2 5G hivatalos startjával egyidőben – hoz el a magyar érdeklődőknek. A jelek szerint nem lesz rá előrendelés, holott várhatóan kisebb darabszámmal lehet a jelenlétére számítani.

A készülék háza titánium lett, melynek köszönhetően ugyanolyan masszív az ellenállóság szintjén, mint a rozsdamentes acél változat, ám mégis súlyban sokkal könnyebb. Külföldi oldalakon olvasható, hogy míg az alap 45mm-es modell 53.8 grammot nyom, addig ugyanez az elegánsabb és prémiumanb kiadásban csak 43 grammot. A bőr óraszíj helyett rozsdamentes acélt kapunk, ami cserélhető – tehát nem fix, nem kell tartani attól, hogy ragaszkodnunk kell minden helyzetben hozzá. A dobozban ott lapul az a kiegészítő eszköz is, amivel lehetősége lesz a felhasználónak a szíj rövidítésére azáltal, hogy kivesz abból egységeket. (Utoljára a Gear S2 Classic-nál hozott be 39 990 Ft-os áron elegánsabb stílusú kerámiaszíjat a Samsung Magyarország, így éppen ideje volt már beújítaniuk.)

A termékből nem várható eSIM-es változat, így csak Bluetooth változatban első körben kiemelet partneri csatornákon lesz elérhető: 229 990 Ft-ért. Tehát péntektől tessék keresni, addig viszont, akit érdekelne a termék, adjon le rá a hozzá legközelebbi Samsung márkaboltban egy előregisztrációt, mert úgy nem fog lemaradni a megérkezéséről.

A szeptemberi okoskarkötők, -órák és más kiegészítők árazásáról…

Miután átnéztük az okostelefonok és a tabletek szeptemberi árazását, zárásként tekintsük meg az okosórákét és aktivitásmérőkét, hiszen részlegesen felfrissült a szegmens. Az augusztusi Unpacked eseményen mutatkozott be a legfrissebb tradicionális vonalat képviselő okoskiegészítő családja a dél-koreai vállalatnak, a Galaxy Watch3, ami méltó utódja lett az elődjének. Már az eladási mutatóikon is látszik, hogy a vásárló közönsége várta a premierjét. Picit drágabbak lettek a Galaxy Watch Active 2-höz képest, ami részben annak tudható be, hogy a COVID19-járvány utószele azért még érződik; részben pedig annak, hogy a sportos vonal fölé akarták pozíciónálni.

Elöljáróban annyit azért még hozzátennék, hogy a Galaxy Fit aktivitásmérőnél is lehet reformálásra számítani, amit a Galaxy Fit2 hoz el szeptember folyamán. Ezzel pedig kifut a portólióból a Galaxy Fit és a Galaxy Fit e – bár elnézve, hogy egyik se slágertermék, még pár hónapig biztosan a kínálat részét képezik.

A következő árak: 2020. szeptember 1-je és 30-a között értendők – amikor éppen promóciómentes időszak van a termékekre

A Galaxy Watch3 egyik kreatívja.
Forrás: Samsung

Az okosórák és az aktivitásmérők:

Termék:Modellkód:2020/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy FiteSM-R37513 990 Ft12 990 Ft
Galaxy FitSM-R37032 990 Ft29 990 Ft
Galaxy Watch ActiveSM-R50074 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R81094 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800104 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ98 990 Ft94 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ108 990 Ft104 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS129 990 Ft124 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS139 990 Ft134 990 Ft
Galaxy Watch 3 41mmSM-R840149 990 Ft
Galaxy Watch 3 45mmSM-R850159 990 Ft

Nem csak a szimpla Bluetooth változat került be a hazai portfólióba, hanem az eSIM képes is, sőt mind a kettő méretben. Ezeket a modelleket a Telekom kínalátában érhetik el azok, akik ilyenre vágynának. Áruk picit húzós, azonban még mindig a titán változat alattiak.

Termék:Modellkód:Szeptemberi ár:
Galaxy Watch Active 2 eSIM 40mm, SSSM-R830NS139 920 Ft
Galaxy Watch Active 2 eSIM 44mm, SSSM-R820NS149 820 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 41mmSM-R845169 990 Ft
Galaxy Watch 3 eSIM 45mmSM-R855179 990 Ft

A vezetéknélküli fülhallgatók:

Felfrissült a vezeték nélküli fülhallgatók családja egy új taggal, a Galaxy Buds Live-val. A Samsung a Galaxy Buds+ mellé hozta be, azaz nem azért, hogy kivezessék. Az viszont abszolút fura, nem a legdrágább okoskiegészítőjük lett, hiszen a BTS-es kiadasú plusz még mindig birtokolja a trónt.

Termék:Modellkód:Szeptemberi ár:
Galaxy BudsSM-R17050 990 Ft
Galaxy Buds+SM-R17557 990 Ft
Galaxy Buds+ BTS EditionSM-R175NZPBXAR79 990 Ft
Galaxy Buds LiveSM-R18069 990 Ft

Ha visszanéznéd az Unpacked eseményeket…

Végre szeptember első hétvégéjén időt tudtam szakítani arra, hogy visszanézzem az augusztusi Unpacked eseményét a Samsungnak. Hiába ügyelt a dél-koreai vállalat arra, hogy a délután második felére ütemezze mind a kettőt; aki 10 órától 20 óráig dolgozik, annak szinte mindegy, hogy a napszak mely időszakára ütemezi, hiszen se munka előtt, se munka után, se az alatt nincs ilyesmire ideje. Manapság a visszanézhetőség lehetősége már alanyi jogon jár mindenkinek, elég csak ellátogatni a Youtube-ra, ahol bárki-bármikor ledarálhatja akkor, amikor és ahányszor szeretné. Ma végre utolértem magam és lenyomtam a másfélórás eventet.

Ha valaki hasonlóan lemaradt róla, annak mutatnám az a videót, ami a Galaxy Note-, a Galaxy Watch3- és a Galaxy Tab S7-család leleplezésével foglalkozik:

Az Unpacked esemény első felvonása.

Ha pedig van még röpke 10 percetek, akkor a Galaxy Z Fold2-t is pótoljátok:

A Galaxy Z Fold2 Unpacked eseménye.

Befutott a titán Galaxy Watch 3 ára és európai megjelenésének dátuma

A tradicionális vonal megerősítésre került! A Galaxy Watch 3 méltó utódja lett az elődjének. Nem véletlenül, hiszen minden plusz képességgel felvértezték, amivel a tavalyi Galaxy Watch Active 2-t ellátták. Az augusztusi Unpacked eseményen azonban nem csak a rozsdamentes változat piacra dobásáról hullott le a lepel, hanem arról is, hogy tovább emelik a „tétet”, és elhozzák az okosóracsaládjuk talán legidőtállóbb és legelegánsabb variánsát, a titánvázas Galaxy Watch 3-at. Akkor csak említés szinten hozták szóba, viszont szeptember beköszöntével egyre kevesebb a homályos folt.

Több régióban, köztük Németországban elstartolt a termék előrendelése, így immáron az sem titok: Milyen nyitóárra lehet számítani?! – Mielőtt a képre pillantanátok és ledöbbenétek azt azért hozzátenném: tudtuk, hogy nem a hétköznapi embereket célozzák meg!

A Samsung Németországon a titán Galaxy Watch 3.
Forrás: Samsung

Ha idehaza valaki ilyenre vágyna, akkor Németországba kell elutaznia, ugyanis a jelenlegi felállás szerint, egyelőre nem tervezi a hazai képviselet a portfólióba helyezését. Az idő múlásával ez persze változhat, elég csak felidézni a Gear S2 Classic-ból a platina variánst, ami bő félévvel a megjelenését követően látott Magyarországon napvilágot, akkor is eléggé limitált számban. Véleményem szerint, ha a környező országokban nagyobb bufferje fennmarad, akkor abból a kisebb európai országok, köztük mi is „csemegézhetünk” limitált darabszámban. Nyilván, ha erre kerülne sor, akkor biztosan Samsung Experience Store exkluzív lenne a termék.

Az ‘SM-R840NZKAEUB’ típusszámon futó termék csak 45mm-es kijelzővel, illetve Bluetooth-os változatban lesz elérhető, valamint Mystic Black színben. Mindezt a német képviselet 633 euróért ajánlja azon érdeklődőknek, akik nyitottak az időtálló termékekre. Átszámolva ez 228 ezer forintot jelentene, amivel megdöntik házon belüli rekordjukat az okoskiegészítők árképzésénél.

Csak viszonyításként megmutatnám, hogy milyen áron mozognak éppen a németeknél a különféle variánsaik:

Termék:BluetoothLTE
Galaxy Watch 3 41mm418,00 €467,00 €
Galaxy Watch 3 45mm447,00 €496,00 €
Galaxy Watch 3 45mm, titán633,00 €

A hivatalos forgalmazása szeptember 18-án veszi kezdetét, akik pedig eddig előrendelnek, azok a végösszegből elengednek 0,36 eurót, ami ilyen magasságban mondhatni eléggé képletes összeg.

A Samsung sehol sem tesz említést arról, hogy várható-e a kisebb modellból hasonló változat?! Szintén homály fedi a strapabíróságát, viszont azt le lehet szögezni, hogy technológiai szempontból sokkal rugalmasabb, mint a rozsdamentes acél. Zárószóként még egy fontos dolog, miszerint a szíj a kerethez van rögzítve, azaz elméletileg nem lehet cserélni, mint az alap változaton.

Íme a termék teljes valójában:

5 dolog, amit lehet, hogy nem tudtál a Galaxy Watch 3-ról!

Tegnapelőtt írtunk egy összefoglalót azzal kapcsolatban, hogy a Samsung legújabb okosóracsaládjánál milyen újdonságok fedezhetők fel. A dél-koreai vállalat a 2019-es évet feláldozta azért, hogy a sport érában maradandó okoskiegészítőt dobhasson a piacra, ami a Galaxy Watch Active 2-vel szerintünk összejött. Így viszont a klasszikus vagy másabb néven: a tradicionális vonalat imádó felhasználókat hoppon hagyták, mivel nem érkezett a Galaxy Watch-nak utódja. Ezt kompenzálták a 2020-as évben, amikor is elhozták a Galaxy Watch 3-at.

Tiszta sor, hogy milyen főbb jellemvonásokkal rendelkezik, azonban összegyűjtöttem egy afféle 5-ös listát, ami olyan különlegességekre fókuszálna, amikről elképzelhető, hogy nem tudtál. A folytatásban pontokba szedve tálálnám mindezt!

1. Meg van különböztetve dizájnban az eSIM kártyás változat a simától!

Magyarországon az eSIM kártyás okosórákat a Telekom kínálatában érhetik el az érdeklődők, ugyanis náluk van – egyelőre – csak kiépítve a technológia. A Galaxy Watch 3-ból szintén érkezett ilyen modell, amit dizájnbéli elemmel is megkülönböztet a dél-koreai vállalat. A szemfüles járókelők úgy tudják könnyedén eldönteni, hogy a látott termék csak Wi-Fi+BT-os változat-e, vagy eSIM-es, hogyha a ‘HOME’ (= alsó) gombjára pillantanak. Utóbbinál pluszban egy piros vékony csík figyelhető meg, ami egyértelműen mondatja, hogy elektronikus SIM kártya fogadására képes a kézen lévő okoskiegészítő.

A ‘Home’ gombnál figyelhető meg a különbség,
Fotó: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

2. Több szinten karcsúsították az újabb generációt!

[Alapul véve a két nagyobb modelleket!] A Galaxy Watch 3 a Galaxy Watch-hoz képest nagyobb kijelzővel rendelkezik. Míg az elődnél 1.3 inches, addig az új 1.4 inches lett. Súlyából elvettek, hogy ne legyen zavaróan nehéz. Számban kifejezve 63 grammról 53.8 grammra „fogyott le”. 14%-kal vékonyodott, bár ehhez az is kellett, hogy akkumulátora kisebb kapacitású legyen, viszont ettől függetlenül az üzemideje nem csökkent.

3. Más a funkciógyűrű dizájnja a kisebb és a nagyobb méretnél!

Míg a 41mm-es okosóráknál a lünetta sima, addig a 45mm-esnél „bordázott”/recés. Ha visszaemlékeztek a Gear S2 Sport-ra, illetve a Gear S2 Classic-ra, akkor derenghet, hogy először náluk vezette be a vállalat ezt a fajta megkülönböztetést – bár ott még egységes méretekről beszélhettünk. Nagyon úgy fest, hogy ily módon visszanyúltak a gyökereikhez, de ez nem feltétlenül zavaró.

Bal oldalt a 41mm-es, jobb oldalt pedig a 45mm-es lünettája látható.
Fotó: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

4. Szórakoztató üzenetváltás avatarmatricákkal megspékelve!

Immáron nem csak az okostelefon és a tablet képes az matricák fogadására és küldésére, hanem a legújabb okosóracsalád is. AR Emoji-kból 15 darabot, míg Bitmojiból 30 darabot tud lekezelni. Tehát, ha valakinek ilyen formában szeretnél az órán keresztül válaszolni, akkor van lehetősége akár az Üzenetek applikációban, akár Whatsapp-on, Telegramon vagy Kakaotalkon.

5. Érkezik az első titánvázas modell!

Az augusztusi Unpacked eseményen egy olyan okoskiegészítő is leleplezésre került, melynek forgalmazását csak az utolsó negyedévben fogja elkezdeni a vállalat. A Galaxy Watch 3 titánvázas megoldásáról volna szó, amit csak 45 mm-es méretben tesz elérhetővé, úgy nevezett Misztikus Fekete színben. Nem csak a vázszerkezete kap időtálló küllemet, hanem a szíja is, aminél fémszíjról beszélhetünk. Talán emlékeztek még arra az egyedi szíjra, ami a Gear S2 Classicnál debütált eléggé magas áron, illetve limitált darabszámra. Nos, valami hasonlót tessék magatok elé képzelni, amit „mintha ráöntöttek” volna.

A titán vázas modell diája az Unpacked eseményen.
Fotó: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

Volt olyan közöttük, amikről esetleg nem hallottál?