Kategória: Elemzés

Jelentős növekedésen esett át az ultraprémium okostelefon-piac

Egy olyan kimutatást hoznék el a Counterpoint Research csapatától, ami sokakat foglalkoztathat. A kutatóoldal a prémium okostelefonok értékesítési mutatóit vették górcső alá, majd az elmúlt negyedévek alapján vont le több következtetést, amelyek a jelenkori inflációs időszakban eléggé pupillatágítóak, de a jó dolgokat meg kell fizetni.

Kezdenék mindent ott, hogy a megfizethető prémium készülékeket 400 és 599 dollár közé sorolják. Átszámolva ennek alsó sáva 163 ezer forintot jelentene, ami nyilván magyar viszonylatban egy ÁFA-mentes árcímkét takar. Nagyjából fedi a valóságot, hiszen, ha belegondoltok a Galaxy S20 FE ilyen ársávban futott ki, illetve egy durva promóció keretében az utódja, a Galaxy S21 FE 5G is el tudja érni a 175-180 ezer forintos árzónát. Nos, ez az árszegmens csökkenésen esett át a második negyedévben a 2021-es azonos időszakhoz képest. Számban kifejezve 35%-os az esés mértéke, ami azért durva, mert az azt következő ársáv, a prémium készülékeké +5%-ot hozott a konyhára. Ez amúgy a 600 és 799 dollár intervallum, avagy 325 ezer forintig záródó.

A prémium szegmensnél történt változások 2022 második negyedévében.
Forrás: Counterpoint Research

Az alsó határa utóbbinak olyan 245 ezer forinttól kezdődik, melynek pozitív kimozdulása valahol érthető, hiszen a Galaxy S22 és a Galaxy S22+ idehaza a jobb promócióknak köszönhetően többször beesett ide, de nyilván a kimutatás végértékében más versenytárs is közrejátszott.

Ami talán egy fokkal meglepőbb, hogy az 1.000 dollár és a feletti sávban, azaz a 407 ezer forint feletti készülékek iránti igény 94%-kal megugrott az előző esztendő azonos időszakához képest. Teljes az átrendeződés, ugyanis míg 2021 második negyedévében az ársávok emelkedése mutatta az igények csökkenését; addig 2022 Q2-ben teljesen kifordult minden magából. Most jelenleg ott tartunk, hogy a szimpla prémium szegmens (600-799$) a legkelendőbb, amelyet az ultra prémium követ, azaz a bőven 1.000 dolláron felülieké. Egész pontosan 26%-os résszel. 1%-ot ráverve a megfizethető kategóriára, avagy a felsőkategória belépőkészülékeire.

„A világjárvány idején a felhasználók rájöttek az okostelefonok fontosságára, és nagyobb értéket láttak eszközeik frissítésében. Egy másik érdekes tényező, hogy az ultraprémium piacon ez a tendencia az inflációs nyomás ellenére minden régióban jelen van. A jómódú fogyasztókat ugyanis nem érinti a jelenlegi gazdasági helyzet. Ennél fogva az alacsony és közepes árkategóriájú szegmenst súlyosabban érintette a közelmúltbeli makroválság, míg a magas árú szegmens továbbra is szilárdnak tűnik, tovább növelve az átlagos árszinteket.”

nyilatkozta a Counterpoint Research egyik elemzője.
A piaci szegmensben kimagasló gyártók.
Forrás: Counterpoint Research

A jó eredmények között azért akadnak érdekes számok is, hiszen alapvetően a prémium szegmens eladásai 8%-os visszaesésben vannak; viszont ha a teljes okostelefon-piacához hasonlítjuk, akkor a 12%-os mínuszhoz képest mégis csak picit jobban állnak.

Az Apple továbbra is vezeti a prémium szegmenst, egészen elképesztő 57%-os házrész aránnyal, azaz minden második ilyen ársávban lévő modellt ők értékesítenek. Mögötte lohol a Samsung, ami 19%-ot tudhat magáénak, de ha a tavalyi adatokhoz hasonlítjuk, akkor +2%-ot hozott a konyhára, ami cseppet sem elhanyagolható tényező. A verseny egyik vesztese a második negyedévben az Oppo, amit a Vivo megelőzött. Noha 4-4%-on áll mind a kettő, előzőleg előbbi 7%-ot mutatott fel, míg utóbbi 3%-ot. A Huawei immáron a Xiaomi mögött sorakozik.

Jelenpillanatban 780 dolláron, azaz cirka 320 ezer forint körül mozog a prémium készülékek átlag értékesítése. A szegmens jövőjét illetően Tarun Pathak így nyilatkozott:

Az év második felét olyan kulcsfontosságú bevezetések fogják jellemezni, mint például a Samsung új Fold sorozata és az Apple új iPhone sorozata, amelyek valószínűleg a prémium szegmens növekedését fogják ösztönözni. A kínai OEM-ek is elkezdik hozni összecsukható termékeiket, eszközöket a globális piacokra, tovább bővítve a prémium piaci portfóliót. A magasan maradó nyersanyagárak, a növekvő infláció és a devizaárfolyamok ingadozása miatt megemelkedett gyártási- és működési költségek további nyomást gyakorolnak az OEM-ekre a jövedelmezőség megőrzése érdekében, ami a növekvő átlagos árszintben is meg fog jelenni. Úgy gondoljuk, hogy a prémiumozási trend már több piacon is elkezdődött, és ez most itt van.”

Egyelőre nincs versenytársa a Samsungnak az összehajtható készülékek piacán

A Counterpoint Research legfrissebb kutatása az összehajtható okostelefonok piacára fókuszált, ami az elmúlt 2 évben hatalmas fejlődésen esett át. A Samsung a Galaxy Fold megjelenítésével új okostelefonkategóriát teremtett, amelyet manapság csak úgy emlegetünk: foldable. Azóta több versenytárs próbálja megfogni a trenddiktálásra törekvő dél-koreai vállalatot, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy ők már bő egy évtizede benne vannak a kutatásokba és tudják: mit, miért csinálnak; nem pedig csak látatlanban próbálnak megfelelni a leendő közönségüknek.

A foldable piaca jelentősen növekedhet. Míg 2021-ben nagyságrendileg 9 millió termék került globálisan értékesítésre, addig 2022-re nagyjából 16 milliót könyvelhet el; ami 2023-ra az elemzők szerint 26 millión tetőzhet. Ez a tavalyihoz képest 73%-os kimozdulás, ami lehetne még magasabb is, ha a jelenlegi recessziók és ellátási nehézségek köddé válnának.

Az elmúlt félév foldable megoszlása gyártókra bontva.
Forrás: Counterpoint Research

2022 első felében a Samsung dominálta a piacot. A piackutató eredménye szerint 62%-ot tudhat magáénak a tech-órás, azaz minden második összehajtható készülék biztosan tőlük kerül értékesítésre. A dobogó második fokán a Huawei foglal helyet gyengébb 16%-kal. A Counterpoint még az Oppo-t emelte ki szűkös 3%-kal, akik a Find N mobillal kerültek fel az idei foldable termékek listájára, melynek leleplezése tavaly decemberben történt.

Érdekességképpen hoznék egy másik elemzést, amely a kínai régióra helyezi a hangsúlyt a globálisról. Ott már kicsit másabb a felállás, ugyanis az év első időszakában a Samsung hónapról hónapra egyre gyengébben teljesített. Míg januárban nagyjából 25%-ot piaci részesedéssel húzhatta ki magát, addig májusra 15%-ra lecsökkent mindez. A Huawei 50% körül ragad ki a régió piaci szeletéből, ami jelentős, de hát odahaza, hazai pályán ez az elvárt. További említésre méltó tény, hogy a Xiaomi-t olyan brandek előzik, mint az Oppo, a Vivo vagy éppen a Honor.

A kritikusabb kínai piacon a foldable termékek eladásai.
Forrás: Counterpoint Research

A Samsung a kezdetek óta vezeti a piacot, és úgy gondoljuk, hogy uralma még egy ideig fennmarad. A Huawei, az OPPO, a Xiaomi és a Vivo új összecsukható eszközöket vezet be az év második felében, de ezek többnyire a kínai piacra korlátozódnak. Egyelőre a Motorola lehet az egyetlen versenytársa egy olyan piacokon, mint az Egyesült Államok.”

jellemezte a helyzetet Jene Park, a cég egyik vezető elemzője.

Jene elemzése szerint, a Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4 megjelenése felpezsdíti a foldable piacot, ahol a Samsung egy nagyot mehet az év második felében. Várt saccolásukban arról számolnak be, hogy a jelenlegi 62%-os piaci szeletjük akár 80%-ra is megugorhat függetlenül attól, hogy számos brand augusztusra ütemezte az új összehajtható készülékét.

Korrekt mutatókkal zárta második negyedévét a Samsung

Fura előző negyedévet zárt az okostelefonok piaca, ugyanis 2020 második negyedéve óta nem volt ilyen alacsonyan a keresleti görbe. Most szó sincs koronavírusról, illetve az ellátási lánc hiánya se annyira égető probléma; helyette felcsapta fejét az alkatrészrendelések csökkenésének jelensége, melyet a túlkínálat okoz legfőképpen. A Canalys piackutatók szerint, ez időszakban 287,4 millió termék került leszállításra, ami a tavalyi azonos periódusban 315,6 millióra tehető. A globális visszaesés nagyjából 9%-kal múlta magát alul.

„A beszállítók aggódni kezdtek a túlkínálat miatt. A jelenség a kulcsfontosságú alkatrészek árának csökkenését eredményezte, ami egyben a szállítási költséget is mérsékelte. A többletmegtakarításokat a gyártók az év második felében új termék bevezetésekre, azok versenyképességének javítására fordíthatják. Ugyanakkor ez még nehezebbé teheti a régi modellektől való megszabadulást. Nemmellesleg, a túlkínálati helyzet a szállítókat sújtja, hiszen egyfajta tervezési képességet követel meg – egyszerűbb a helyzetük akkor, amikor hiány van.”

jellemezte az időszakot Runar Bjørhovde, a Canalys kutatási elemzője
A Samsungot is sújtja a globális helyzet, de azért tudott profitálni tavalyhoz képest, ami példamutató!
A globális okostelefon leszállítások az elmúlt 4 évben.
Forrás: Canalys

A helyzethez a „nagyok” jól alkalmazkodtak. Köztük a Samsung, amely 2021 Q2-höz viszonyítva 6%-os emelkedést tudhat magáénak. Számokban kifejezve az akkori 58 milliós leszállítását 61.8 millióra tornászta fel, amellyel stabilan megtartotta piacvezető pozícióját. Nem csak azt, hanem növelni tudta a részesedését is, hiszen anno 18%-kal zárta a periódust 2021-ben, ehhez képest most 21%-kal, azaz leszögezhető, hogy minden ötödik okostelefon a dél-koreaiak egyik modellje, ami értékesítésre került.

Azért náluk se fenékig tejfel minden, hiszen 16%-kal esett vissza a kiszállítás mértéke az előző negyedévhez képest. Ennek egyik oka, hogy bizony őket sújtotta az ellátási gond, különösen a középkategóriás modellek esetében. Mindez, legfőképpen az alacsonyabb árzónában lévő Galaxy A-szériákat érintette. A dél-koreai vállalat stratégiái között kapott az is helyet, miszerint a prémium szegmenest, azaz a Galaxy S és Z szériát a fejlettebb országok/régiók piacán hangsúlyozta – bár az Apple iránt komoly kereslet alakult ki Észak-Amerikában, Kínában és Európában is, melynek eredményeképpen a másik növekvő brand lett.

A 2022 második negyedévének forgalmi adatai.
Forrás: Canalys

Zhu elemzése szerint az okostelefonok teljes ellátási láncát növekvő feszültség határozhatja meg a folytatásban, ugyanis a kereslet gyengülése elnyúlhat. A helyzetet tovább rontja: a geopolitikai problémák, a fogyasztói bizalom visszaesése és a magas infláció.

A negyedév legnagyobb visszaesését a Xiaomi tudhatja magáénak, hiszen tavalyhoz képest 25%-kal maradtak el a mutatói, ezáltal visszaadta az Applenek a dobogó második helyét, amit anno elvett. Az Oppo és a Vivo fejfej mellett, bár náluk is 20%-os csökkenés csekkolható.

Visszaesés ellenére is piacvezető a Samsung az európai piacon

Van az a mondás, hogy nem járhat mindig mindenki jól. Az európai fronton visszaesett az okostelefonok szállítása, ami részben annak tulajdonítható, hogy a kontinens küzd a romló makroklímával és a geopolitikai bizonytalansággal. Nem szabad elfeledkezni az Ukrajnában zajló háborúról, valamint arról a sok szankcióról, amelyet az oroszok ellen hoztak a különböző gyártók szuverenitás jogcímén. Tulajdonképpen ezek összessége vezetett odáig, hogy a 2022 második negyedévében sikerült alul múlni az elsőt.

2022 áprilisától júniusáig 40.3 millió okostelefon került leszállításra Európában, ami az egy évvel korábbi értékhez képest, ami 45 millió volt, mint egy 11%-os visszaesés. Ha maradunk ennél a viszonyításnál, akkor alapvetően azt tapasztalhatjuk, hogy a Samsung 9%-kal erősödött, hiszen 12 millióról 13 millióra növelte a mutatóját; ellenben, ha 2022 Q1-hez mérünk, akkor 16.7 millióról romlott le.

Európai okostelefon-beszállításának mutatói.
Forrás: Counterpoint Research

Szokták mondani, az éremnek két fele van. Alapvetően a Samsungnak sikerült megtartania a piaci részesedés területén a No.1 pozícióját, tehát Európa első számú beszállítója. Az 1 évvel korábbi 27%-os szeletet feltornászták 32%-kra, azaz, majdnem minden eladott okostelefon tőlük került értékesítésre. A verseny legnagyobb vesztese a Xiaomi, ami 39%-kal múlta alul magát.

Sok vizet egyelőre nem zavar, de azért érdemes szem előtt tartani a RealMe jelenlétét, ami az Oppo, a Vivo és a többi gyártó mellett egyedüliként hozott pozitív kimozdulást.

„A helyzet Európában sajnos továbbra is kilátástalan. Európa számos országa egyre közelebb kerül a recesszióhoz. Oroszországon és Ukrajnán kívül számos országban nőnek a belpolitikai feszültségek, például: Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban. Továbbra is reménykedünk azonban, hogy elértük a mélypontot, és a pálya hamarosan felfelé fordul, de a felépülés valószínűleg hosszú és lassú lesz.”

mondta Jan Stryjak, a Counterpoint Research társigazgatója a jövőt elemezgetve.

Próbált helytállni a TWS piacon a Samsung

Az okostelefongyártók már egy ideje tudatosan formálják az okoskiegészítők piacát. Teljesen jogosan, hiszen alacsonyabb gyártási költséggel, illetve magasabb árréssel tudnak dolgozni. A szegmens két legjobban teljesítő kategóriája az okosóráké(/okoskarkötőké) és a vezeték nélküli fülhallgatóké – utóbbi úgy istenigazán a Galaxy Buds-szal robbant be anno, amikor a Galaxy S10 előrendelés mellé csomagolták. (Nyilván az Gear IconX megpróbálta a forradalmat megalapozni, de valahogy sehogy se jött össze az elképzelés, amire a felhasználók nyitottak volna.)

A Canalys piackutatócég nemrég adta ki a 2022 elsőnegyedévére vonatkozó kimutatásokat. Az év első három hónapjában, mint egy 68 millió darab vezeték nélküli fülhallgatót szállítottak le, ami eléggé elképesztő szám. A Samsung világviszonylatban a dobogó második helyére állhatott fel. Sikeréhez kellett természetesen a korábban felvásárolt Harman csoport, hiszen az AKG, a JBL és a Harman értékesítései szintén beleszámítottak az összbe.

A vezeték nélküli fülhallgatót elsőnegyedéves szereplése.
Forrás: Canalys

A dobogó legfelsőfokára az Apple állhatott fel, ami eléggé magas, 32%-os piaci részesedéssel uralja a trónt. A Samsung versenytársa remek teljesítményt tudhat maga mögött, hiszen 14%-os növekedéssel számolhat; ezzel szemben viszont a dél-koreai brand csak 9%-os összt tud felmutatni, illetve 4%-os visszaesést. (A változást 2021 Q1-hez képest értsétek.) Mögöttük a Xiaomi lohol 7%-kal, ami akár később veszélyt is jelenthet.

A Canalys értesülései szerint 2021-ben 291 millió TWS termék fogyott, ami 2020-hoz képest 14%-os elmozdulást jelent – de nem szabad elfeledkezni arról, hogy akkor a COVID-19 világjárvány azért belerondított a termékek értékesítésébe. Az Apple 93 milliót ragad ki a majdnem 300 milliós összből, ám a Nikkie Asian jelentései szerint, 2022-ben 10 millióval kevesebbel zárhatja az esztendőt.

Közép- és Kelet-Európában a TWS termékek piaca.
Forrás: Canalys

Közép- és Kelet Európában a Samsung csak harmadik helyen végzett azáltal, hogy a Xiaomi piacot tudott nyerni nyomottabb árú termékeivel. Az Egyesült Államokban sem sikerült a bravúr, ugyanis 9%-kal csökkent a piaci része az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. Németországban, Európa-szívében is hasonló a felállás, de legalább 20%-os piaci szeletet tud magáénak.

A második negyedévben nem várható új termék a Samsung-féle Galaxy Buds-érában, tehát nagyobb változást inkább a Q3 hozhat. Szerintetek, mi okozhatta azt, hogy több régióban és országban maradt el a tavalyi azonos eredményétől a brand?

A ‘tovább mögött’ folytatódik az elemzés grafikonokkal!

“Próbált helytállni a TWS piacon a Samsung” Tovább olvasása

Dél-Koreában se fogyott jól a Galaxy Note20 széria!

A Counterpoint Research egy érdekes kimutatást tett közzé, amelynek mondanivalóját több oldalról meg lehet közelíteni. Kezdjük ott, hogy a Samsung dél-koreai gyártó, tehát presztízse, hogy ne csak globálisan, hanem lokálisan (ahol egyetlen versenytársa van, az Apple) is nagyon jó eladási adatokat generálják – pláne a felsőkategóriában. Ez alapvetően menni szokott, hiszen nagyon jó ajánlatokkal, promóciókkal teszik elérhetővé az ottani érdeklődőknek a termékeiket, arról nem beszélve, hogy az exkluzivitás se áll messze tőlük.

A Galaxy Z Flip3 5G egyik kreatívja.
Forrás: Samsung

Nagyon jó iránymutató, vagy inkább sikermutató érték az, hogy egy adott készülékük, mennyi hónap leforgása alatt érte el az 1 milliomodik eladását a cirka 51 millió lakost számláló országban. A csúcstartó a Galaxy S10 5G, ami a Galaxy S9 után a külsejével és a tudásával akkorát robbantott, hogy mindössze 2 hónap alatt teljesítette a „presztízs célt”.

Termék:Hónapok:Kezdő ár:Debütálás dátuma:
Galaxy Note 93$1,0002018 augusztusa
Galaxy S10 5G2$1,2992019 áprilisa
Galaxy Note 10+ 5G4$1,3002019 augusztusa
Galaxy Note 10 5G5$9502019 augusztusa
Galaxy Note 20 5G8$9992020 augusztusa
Galaxy Note 20 Ultra 5G10$1,3002020 augusztusa
Galaxy A317$3002020 májusa
Galaxy Z Flip 3 5G4$9992021 augusztusa
Galaxy S21 5G5$7992021 januárja
Galaxy A329$3302021 márciusa
Forrás: Counterpoint Research

A Galaxy S10 5G sikerénél mindenképp említésre méltó az árcímke, hiszen 1.300 dolláron nyitott anno 2019 tavaszán, mellyel kiemelkedik a rangsorból – mégis csak rekord gyorsasággal hozta a kívánt mennyiség értékesítését az átlagosnál magasabb ársáv ellenére.

Ha szemre vételezitek a Galaxy Note10 szériát, akkor megfigyelhet egyfajta lassulás. Míg az alapmodell 4 hónap, a plusz verzió pedig 5 hónap alatt teljesítette. Ez azért meglepő tény, mivel előbbi olcsóbban került forgalomba. Ha 1 évet ugrunk az időben, akkor valamelyest torzadatok mutatkoznak, hiszen belerondít az összképbe a COVID-19 világjárvány. (Értsd: az emberek a bizonytalanság miatt inkább elhalasztották a vásárlásaikat.) A Galaxy Note20 termékcsaládnál jelentősen kitolódott az időintervallum. Mindkettőnél cirka háromnegyedév alatt hozta az 1 milliós értékesítést.

A Galaxy S21 5G ezzel szemben a Galaxy Note20 Ultra 5G-hez képest felezni az időintervallumot. Gondolhatnánk, hogy ennek az überelése már úgy sem jöhet össze 2021-ben, azonban a Galaxy Z Flip3 5G felülírta a papírformát – de olvashattátok a különálló elemzésünket a tényről.

Száz szónak is egy a vége alapon megjegyezhető, hogy a Samsung jó döntést hozott a Galaxy Note-termékek kiiktatásával, ugyanis a Galaxy Z-széria hozza azt az elvárt eladási mutatót, amire kevesen tették volna fel a vagyonukat. Nem véletlen, hogy 2021-ből az augusztusi Unpacked események már a Foldable-ökről szól. Szerintetek, a Galaxy S22 Ultra 5G hány hónap alatt teljesíti odahaza az 1 milliós eladási számot?

Jöhetnek az 50MP-es érzékelők a Samsung készülékekbe

A téma nem csak a Galaxy Világa stábját foglalkoztatta, hanem a Counterpoint Research csapatát is, hiszen egyre több készülékben tűnik fel az 50MP-es képérzékelő, leváltva a 48MP-est. Cikküket venném alapul, hiszen remekül összefoglalják, hogy a sort az Huawei nyitotta meg a P40 termékcsaládjával, akik mostanra eltűnt a globális keresletből. 2020 márciusában, azaz nagyjából 1 évvel ezelőtt debütáltak a termékei; majd más gyártók, mint pl.: a Vivo és az Oppo beállt a sorba, és 50MP-es értékelőkkel látták el a prémium termékeiket.

ISOCELL JN1 kreatívja.

A Samsung 2021 második felében dobta piacra az S5KJN1 (verzió)névre keresztelt képalkotóját, ami hasonló képfelbontással rendelkezett, illetve 0,64 µm-es szenzormérettel. A házon belül csak ISOCELL JN1-ként számon tartott képalkotó forradalmi volt, hiszen ultra-vékonyra sikeredett. A gyengébb fényviszonyok tekintetében, ugyanazt a Tetrapixel technológiát alkalmazza, mint azt már láttuk jó néhány előd modellben. Pixeleket von össze, szám szerűsítve négyet, hogy végeredményben egy nagyjából 12.5MP-es képbe sűrítve hozzon a mesterséges intelligencia bevonásával jobb végeredményt. Emellett videó felvételnél támogatja a 60fps sebességet 4K felbontásban.

A képalkotó legelőször a Galaxy A13 5G-ben debütált a Samsung berkein belül, azonban csatlakozott mellé a Galaxy M23 5G is, mely a tervek szerint a hónap végén debütálhat a magyarországi piacon, azaz a Samsung.com webáruházban.

Visszakanyarodva, a Counterpont Research csapata kikutatta, hogy 2021 negyedik negyedévében, mely termékek körében volt jelen az 50MP-es érzékelő. A Samsung mellett ugye a Sony és az OmniVision az a konkurencia, akivel érdemes számolni, másokat hagyjuk ki a sorból. Kutatásukból fény derült arra, hogy a legtöbb telefongyártó a 400 és 599 dolláros ársávba kínált termékeinél köszönt vissza, azaz a középkategória középső és felső sávját célozták meg. Külön kiemelném, hogy azért akadtak kivételek, ugyanis olykor 200 dollár alatt is simán beépítették – és most a Galaxy A13 5G-re tessék gondolni, ami 2021 decemberében debütált kb. 120 dollár körül.

A 2021 utolsó negyedévében az 50MP-es képérzékelők kereslete házrész arányban.
Forrás: Counterpount Research

Csak arra akarok kilyukadni, hogy a Samsung-féle ISOCELL JN1 megreformálta a piac alakulását, ugyanis azáltal, hogy nagyobb szenzort kínál vékonyabb és könnyebb kiadásban olcsóbban, egyre inkább kezd elterjedni a középkategória alsóbb részeiben és a belépőszintnél is. Nemmellesleg, a versenytársak is szépen csemegéztek belőle, mint pl.: a Xiaomi (Poco M4 Pro 5G, Redmi 10, Redmi Note 11), a Realme (8i, 9i, Narzo 50A), a Motorola (Moto G31 | G31 5G, Moto G52, G71 5G) vagy éppen a TLC (20B).

Ez a tendencia könnyedén megreformálhatja az ultraszéles kamerák teljesítményét is, amelyek megint csak 50MP-re dagadhatnak kis idő elteltével.

A Samsung egyébként tett egy olyan ígéretet, hogy 2022-ben erre a képérzékelő gyártásra nagy hangsúlyt fog fektetni, ami érthető, hiszen 0,64 µm alatti szenzor ritka a kínálatban; és kedvező árának köszönhetően nincs kizárva, hogy a teljes értékesítés több mint a háromnegyedét teszi majd ki.

72%-os piaccal zárta 2021-et a Samsung Dél-Koreában

Mindig érdekes látni, hogy egy okostelefon-gyártó minként boldogul a saját piacán. A Counterpoint Research szemre vételezte a Samsung-ot hazájában, Dél-Koreában, ahol a 2021-es évben a piac valamelyest átformálódott. Történt ugyanis, hogy az LG Electronics beszüntette 2021 áprilisában a szegmensét, azaz kivonult erről a területről. Volt időszak, amikor ezek az offline store-ok Apple termékek értékesítésébe kezdtek, azonban kis idő elteltével felhagytak vele. Mondanom se kelljen, de a 2020-ban megszerzett 13%-os piaci részesedés szépen fogokozatosan kezd elfogyni. Noha az évben valahogy 6%-ot kipréselt magából az LG, egyértelműen a versenytársai profitáltak a kiszállásából.

A Samsung-ot mondjuk nem annyira hatotta meg a dél-koreai jelenléte, ugyanis míg 2020-ban 65%-át bitorolta az okostelefonok értékesítésének, addig 2021-ben ez 72%-ra sikerült növelnie. Ergo, mind második készüléket a leendő vásárlók tőlük vásárolják, ami példa értékű, hiszen lehetne másképp. Ez egy olyan siker, amit pl.: az Apple az USA-ban sem fog soha összehozni.

Az okostelefon piacának alakulása 2021-ben.
Forrás: yna.co.kr

Ettől függetlenül az LG piacveszteségéből tudtak profitálni, ugyanis 20%-ról 21%-ra növelték a piaci részesedésüket. Mint fentebb írtam, a harmadik helyen az LG zárt 6%-kal, míg az egyéb készülékek mindössze 1%-ot vesznek ki az összből.

Az ország legnépszerűbb terméke a Galaxy S21 5G lett, melyre számtalan promóciót írtak ki. Vélhetően ez hozta meg a sikerét. A második helyre a remek formavilággal és megerősített strapasággal bíró Galaxy Z Flip3 5G került, míg a dobogó legalsófokán a középkategória egyik közkedvelte futott be, a Galaxy A33. További érdekesség, hogy a Galaxy S21 Ultra 5G se került ki a TOP5-ből. A versenytársak egyike az iPhone 12 Mini-vel fért fel a legjobb ötök listájára – hiszen ilyen méretben a Samsung nem éppen forgalmaz terméket.

„A Galaxy S21 árcsökkentésekkel és különféle promóciókkal vonzotta az érdeklődőket; a Galaxy Z Flip 3 az elődjéhez képest jobb dizájnnal és tartóssággal; míg a Galaxy A32 pedig az A sorozatra jellemző költséghatékonysággal.”

A legnépszerűbb okostelefonok listája Dél-Koreában 2021-ben.
Forrás: yna.co.kr

2022 másabb esztendő lesz, mint az előzőek. Az 5G kerül a fókuszba, így a Samsung a Galaxy A-szériával akar majd az alacsonyabb árazású prémium termékek ellen menni, gondolok itt az iPhone SE 2022-es változatára. Kíváncsian várom, hogy jövőre milyen jelentéssel számol be a piackutató oldal, melynek riportját a dél-koreai yna.co.kr hozta le.