Címke: Galaxy A52 5G

Így igényelheted meg a Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülhallgatód az előrendelt Galaxy A52 vagy Galaxy A72 készüléked mellé!

A 2021-es Galaxy A-széria felső szegmense megmutatta, hogyan lehet új szintre emelni a királyságot. A Samsung visszahozta az IP-védettséget, így már nem kell aggódnunk, ha egy nyári zápor elkap kocogás közben; illetve növeltek a kijelző képfrissítési tartományán, melynek értelmében sokkal simább, gördülékenyebb, egyben szembarátabb tartalom megjelenítést kapnak a vásárlók. Nem utolsósorban előrendelési ajándékkal honorálták azokat a lelkes érdeklődőket, akik látatlan beruháztak megjelenése előtt vagy a Galaxy A52-re, vagy a Galaxy A52 5G-re, vagy a Galaxy A72-re.

Sokakban fel is merül a kérdés: Miként tudják megigényelni a hozzájuk járó grátisz ajándékot, a Galaxy Buds+-t?! – Ebben adnék némi segítséget, hiszen, aki esetleg más gyártó termékéről váltott volna, azoknak nem annyira egyszerű és kézenfekvő, mint aki már évek óta Samsungot használ.

Azáltal, hogy előrendeltél a fenn említett három bármelyikére, jogosult vagy egy Galaxy Buds+ fehér színű vezeték nélkül fülhallgatóra. (Természetesen csak akkor, ha hivatalos forrásból vásároltad!) Miután kézhez kaptad a terméket, azonban kell a Samsung fiókodba bejelentkezned, majd pedig a Samsung Members applikáción belül a „Kedvezmények” menüpontja alatt rányomnod a hozzákapcsolódó promócióra. FONTOS: csak a Galaxy A52, a Galaxy A52 5G és a Galaxy A72 triója látja ezt az opciót – más termékekről nem tudod az igénylést lebonyolítani. Legtöbben ezért nem találják a funkciót, és ezért ragadnak a Google-höz segítségért.

Az igénylést négy ciklusban dolgozzák fel, amihez van egy táblázat, amit a hivatalos oldalról másoltam:


Kedvezmény igénylése
(-tól, -ig)
E-mail-en keresztül történő visszaigazolás előrelátható időpontja*A Kedvezmény kiszállításának előrelátható időpontja*
2021.03.17-2021.03.282021.04.012021.04.16
2021.03.29-2021.04.042021.04.082021.04.23
2021.04.05-2021.04.112021.04.152021.04.30
2021.04.12-2021.04.162021.04.212021.05.06
*A Szervező kifejezetten felhívja a Résztvevők figyelmét, hogy a táblázatban megjelölt időpontok előzetes becslésen alapulnak, az attól való eltérés jogát a Szervező kifejezetten fenntartja, valamint azok módosulásáért a Szervező a felelősségét kizárja.

A visszaigazoló e-mail megérkezését követően lehet a fenti dátumokkal számolni. Minden esetben grátisz termék futárszolgálat által kerül kézbesítésre. Fontos, hogy valós adatokat töltsétek ki, más különben az ellenőrzés során adódhatnak problémáid.

Ha felmerülne bármilyen kérdés, nyugodtan hozzászólás formájában kérdezzetek! Amiben tudunk segítünk, hiszen mégis csak egy 35-40 ezer forint körüli fülhallgatóról beszélünk, ami nem is rossz tudástárral rendelkezik, szóval mindenképpen érdemes élni a grátisz ajándékkal.

Íme a végére egy folyamat ábra, mit keressetek a Samsung Members applikációban:

A Galaxy Buds+ előrendelési ajándékának megigénylő útmutatója.
Forrás: Galaxy Világa

Frissítéssel került bele a Móka mód a Galaxy A52 5G készülékbe

Gondolok senkit se lep meg, hogy a Samsung szoftverfejlesztői a hivatalos premier előtt javítgatják a legújabb készülékeiket. Nem volt ez másképp régen sem. Ezzel csak arra akarok kilyukadni, hogy szeretnék a legtökéletesebb felhasználói élményt elhozni azoknak, akik bátorkodtak látatlan előrendelni a termékre, hiszen jelenleg nagyon kevés olyan üzlet van nyitva (pl.: Alza, Auchan), ahova be lehet fáradni, hogy megtapicskoljátok, mielőtt kimondanátok a boldogító „Igen, ez kell” szöveget. Csak emlékeztetőül linkelném a pre-orderhez kapcsolódó információkat, hiszen 2021. március 27-ig van lehetőségetek benevezni a ráadás Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülhallgatóra, ami jár grátiszba az okostelefon mellé.

A 2021-es Galaxy A-széria újdonsült funkciói között említhető a „Móka mód”, vagy angolosabban Fun Mode. Korábban is lehetett különféle maszkokat és effekteket magunkra vagy a fotózott alanyra pakolni, azonban most, hogy a SnapChat-tel szoros együttműködésbe kezdett a Samsung, már egy külön kamerafunkcióként prezentálódik a lehetőségek tárháza.

Ha használni szeretnétek, akkor a megszokott módon a „Több” opció között érhetitek el, miután lefrissítettétek az új készüléket az A526BXXU1AUCA buildszámú pakkal. A Galaxy A52 LTE és a Galaxy A72 LTE duójánál alapértelmezetten ott szerepelt, csak az 5G-s modellek igénylik a frissítést! Nagyából 21 fajta lencse effekttel számolhattok, de vannak érdekességek. Mint pl.: hogy a naponta, havonta és negyedévente fognak változni egyesek, tehát érdemes lesz rápillantani, mert ügyeltek az újdonságok körforgására. Természetesen videózásnál szintén alkalmazható, ilyenkor viszont a felbontást butítani kell FHD-ra.

A frissítés még múlt héten futott be, ami tartalmaz némi biztonsági javítást. Vásárlást követően tehát bátran nyomj rá a letöltésére és a feltelepítésére, mielőtt belaknád Smart Switch-csel a régi készülék után az újat!

A Galaxy A52 5G készülék kreatívja, mellyel reklámozzák újfent a vízállóság ottlétét.
Forrás: Samsung

Buildszám: A526BXXU1AUCA
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2021-03-19
Biztonsági javítás szintje: 2021-02-01


Az alábbiak az újdonságok:

  • A Fényképező új funkciói:
    • Móka Mód
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.

Tart az előrendelési időszaka a Galaxy A52 és Galaxy A72 duójának

A Samsung az új évtizedben tényleg szakított a hagyományaival. Mi sem más, mint a márciusi Unpacked esemény az egyik példa rá, hiszen eddig még sosem volt középkategóriás termékeknek külön leleplező eventje. 2021-ben azonban előálltak ezzel, ugyanis alapvetően a felhasználók és a vásárlók többsége az interneten tájékozódik a koronavírus járványának harmadik hulláma miatt. Az különleges bemutatónak visszanézhetőségét a napokban publikáltam, ahogy a Galaxy A52 és a Galaxy A52 5G képességeit. Akkor elhintettem, hogy nem csak a termékek kerülnek tavasz első hónapjában bevezetésre, hanem más érdekességgel is lehet számolni.

Gondolok első sorban arra, hogy immáron nem csak LTE modellekben gondolkodik a dél-koreai vállalat, hanem 5G-ben is. Szinten szeretnék tartani az újgenerációs hálózatokra képes készülékeiknek a portfólióját, hogy versenyképesek legyenek a versenytársaik ellen. A Galaxy A52-ből mindkét modell kapható lesz Magyarországon – viszont a Galaxy A72-ből csak a 4G-s, de ez persze az idő múlásával változhat.

Kezdésképpen mutatnám a megszokott táblázatot, amelyből leolvasható, hogy az adott modellek, milyen áron látnak napvilágot, valamint milyen színvariációkkal:

Termék:RAM/
ROM:
Nyitóár:Színvariáció:
Galaxy A52 LTE6/128GB139 990 FtKirály fekete (SM-A525FZKGEUE)
Király Kék (SM-A525FZBGEUE)
Király Fehér (SM-A525FZWGEUE)
Király Lila (SM-A525FLVGEUE)
Galaxy A52 5G6/128GB169 990 FtKirály Fekete (SM-A526BZKDEUE)
Király Kék (SM-A526BZBDEUE)
Király Fehér (SM-A526BZWDEUE)
Király Lila (SM-A526BLVDEUE)
Galaxy A72 LTE6/128GB174 990 FtKirály Fekete (SM-A725FZKDEUE)
Király Kék (SM-A725FZBDEUE)
Király Fehér (SM-A725FZWDEUE)
Király Lila (SM-A725FLVDEUE)
Az előrendelésben lévő Galaxy A-széria!
Forrás: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

A Galaxy A52 5G lett végülis a második 5G képes okostelefonja hazánknak a Samsung középkategóriás részlegének, hiszen ha felidézitek, derenghet, hogy február vége fele került forgalomba a Galaxy A32 5G, melyből aztán hetekkel később az LTE modell is befutott. Rájuk nem volt semmiféle előrendelés, ellenben az újabb, közkedvelt változatokkal.

Előjáróban még annyit tennék hozzá, hogy mindegyik 2021-es Galaxy A-szériás utódnak feljebb ment a nyitóára a korábbiakhoz képest. Természetesen ez valahol kompenzálódik a tudástárban.

Amúgy nem lesz minden modell minden színben minden csatornán elérhető! Mutatnánk a komplett listát:

Galaxy A52Galaxy A52 5GGalaxy A72
Telekom:Király Fekete
Király Kék
Király Fehér
Király Lila
Király Fekete
Király Fehér
Telenor:Király Fekete
Király Fehér
Király Fekete
Király Fehér
Vodafone:Király Fekete
Király Kék
Király Fehér
Király Fekete
Király Kék
Király Fehér
Független csatorna:Király Fekete
Király Kék
Király Fehér
Király Lila
Király Fekete
Király Kék
Király Fehér
Király Lila
Király Fekete
Király Kék
Király Fehér
Király Lila
A 2021-es Galaxy A-széria színleosztása.
Forrás: Galaxy Világa

Az előrendelési részletekről…

Az előrendelési időszak: 2021. március 17. 15 óra és 2021. március 25 23:59 között zajlik – valamint a készlet erejéig. Most azért érdemes szem előtt tartani, mert a kialakult járványhelyzetből fakadóan a készletbeérkezések döcöghetnek. Nehogy hiány miatt több hetet vagy hónapot kelljen várnod az új készülékedre.

Akik előrendelnek a hivatalos partnerek bármelyikében, azok jogosultak lesznek egy ráadás termékre. Az előző évek egyikében se történt hasonló! Mármint olyan, hogy egy középkategóriás termék mellé adtak volna valamit. Sőt, ha felidézitek a Galaxy S20 FE-nél lezajlott kedvezményt, akkor észrevehetitek, hogy hozzáképest sokkal használhatóbb és egy picit drágább terméket „csomagolnak” mellé. Előrendelésnek az számít, ha a teljes vételárat kifizetitek a promóció idején belül, máskülönben nem lesztek jogosultak rá.

A Galaxy A72 előrendelésben résztvevő partnerek.
ForrásSamsung Magyarország

Ha mindezt megteszitek, akkor pedig:

  • 1db Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülhallgatót kaptok ajándékba.

A Samsung Members applikáció szolgáltat ismételten helyet az előrendelési ajándékok megigénylésére. Azok, akik jogosultak, nem kell mást csinálniuk, mint az új készülékükön bejelentkezni a Samsung fiókjukba, majd az app-on belül a promócióra nyomni. Miután feltöltésre került az igazoló számla, valamint megadtátok a szállítási információkat, várni kell a kérelem feldolgozására.

Ehhez is van egy táblázat, amit a hivatalos oldalról másoltam:


Kedvezmény igénylése
(-tól, -ig)
E-mail-en keresztül történő visszaigazolás előrelátható időpontja*A Kedvezmény kiszállításának előrelátható időpontja*
2021.03.17-2021.03.282021.04.012021.04.16
2021.03.29-2021.04.042021.04.082021.04.23
2021.04.05-2021.04.112021.04.152021.04.30
2021.04.12-2021.04.162021.04.212021.05.06
*A Szervező kifejezetten felhívja a Résztvevők figyelmét, hogy a táblázatban megjelölt időpontok előzetes becslésen alapulnak, az attól való eltérés jogát a Szervező kifejezetten fenntartja, valamint azok módosulásáért a Szervező a felelősségét kizárja.

Ne feledjétek, a kérelmet legfeljebb 2021. április 16-ig lehet leadni. Maga a készülék a pre-order időszak lezárása után, 2021. március 28-án kerül hazánkba forgalomba!

Nézd vissza a Galaxy A-széria Unpacked eseményét!

A Samsung márciusban se hagyott minket Unpacked esemény nélkül. Tényleg változtattak a stratégián, ugyanis a korábbi évekkel ellentétben 2021-ben már nem csak a felsőkategóriás termékeknek szánnak leleplező eventet, hanem a középkategóriának is. A döntés valahol adja magát, hiszen a legnagyobb darabszámban eladott termékeik innen kerülnek ki. Elég csak felidézni a tavalyi évet, melynek legfelkapottabb készülékének egyike a Galaxy A51 lett; ami az azelőtti esztendőben az előddel, a Galaxy A50-nel megint csak hatalmasat ment. Szerintünk parádés döntés, hogy ráfókuszál ilyen készülékek bejelentésére, nem pedig csak fű alatt elindítja a forgalmazásukat.

Szintén nem volt előző évek egyikében sem arra példa, hogy egy Galaxy A-szériás modellre előrendelést indítsanak. Hülyén hangozhat a tény, hiszen úgy se lesz készlethiány egyikből sem; viszont a koronavírus világjárvány okozta termelési nehézségeket muszáj szem előtt tartani. De ha fel is készült rá a Samsung, már csak a ráadás Galaxy Buds+ vezeték nélküli fülhallgató miatt érdemes lesz elgondolkodni a dealen.

Március 17-én lezajlott tehát a nagy bejelentés. Bemutatásra került a Galaxy A52 és a Galaxy A72, illetve mindkettőnek az 5G variánsa – viszont utóbbinak Magyarországra nem fog befutni egyelőre. Árakról és előrendelési dolgokról nemsokára külön cikk jön. Addig olvassátok vissza a kisebbik termék főbb jellemvonásait.

Bemutatkozott a Galaxy A52 és a Galaxy A52 5G

2021-ben stratégiát vált a dél-koreai vállalat, melynek értelmében: nem csak a felsőkategóriás készülékek kapnak Unpacked eseményt és előrendelési kedvezményt, hanem a középkategóriások is. Tegnap megtartották a soron következő leleplezést, melynek alkalmával a Galaxy A51 és a Galaxy A71 utódjáról hullott le lepel, s vált a rengetek pletyka közérdekűvé. Most csak a Galaxy A52-kre helyeződne a hangsúly, hiszen két tag érkezik! Az egyik az LTE, a másik pedig az 5G képes variáns. A hálózati csatlakozáson kívül akadnak különbségek, melyekre szép sorjában felhívóm a figyelmet.

„A Samsung olyan megoldásokat kínál a felhasználóknak, amelyekre vélhetően a leginkább szükségük van. Ennek megfelelően a Galaxy A szériát úgy alkottuk meg, hogy a legjobb Galaxy fejlesztések a lehető legtöbb emberhez eljuthassanak. A Galaxy A52, az A52 5G és az A72 a Galaxy márka filozófiájának kiváló példái, a legújabb technológiákkal, szolgáltatásokkal és funkciókkal, elérhető áron.”

mondta Dr. TM Roh, a Samsung Mobilkommunikációs üzletágának vezetője és elnöke.
A Galaxy A52 egyik kreatívja.
Forrás: Samsung

Kezdenék mindent ott, hogy A királyság mindenkinek jár! A Samsung új szintre akarta emelni a szegmensében helyet kapó termékeit. Feláldozta a vékonyságot annak érdekében, hogy plusz védelemmel lássa el, ugyanis visszatért az IP tanúsítvány a jellemzők sorába. Nem újkeletű a dolog, hiszen anno a 2017-es Galaxy A-szériánál, valamint a Galaxy A8 2018-nál jelen volt, ellenben az azt követő generációkból száműzték, mivel a szűkös büdzséből eredően inkább a kamerákra és a fotószenzorokra helyezték a hangsúlyt. Anno IP68-ról számolhattunk be, most csak IP67-ről írhatok, ami azt mondja ki, hogy vízállóságban a sokszor hangoztatott 1.5 méter helyett csak 1 méteres nyomásnak áll ellen 30 percen keresztül. De hozzátenném, hogy az se rossz; lehet menni vele medencébe pancsikolós fotókat lőni, a csúszdázós szuperstabil videókat viszont már annyira nem javasolnám, max. ha a becsapódásnál ki nem tartod a kezedben levő készüléket.

Említettem a vastagságot. A Galaxy A51 7.9mm-éhez képest most 8.4mm-ről beszélhetek mindkét modellnél. Minimálisan nőtt a magassága és a szélessége is, bár azt az 1-1.5mm-t szerintem annyira nem kell fejben tartani, ellenben a súlyával, ahol a korábbi 172g helyett most 189g-ot említhetek, azaz nagyon közelítünk a 20 dkg felé.

A kijelző méretéhez nem nyúltak. Megtartották a felhasználók által megszokott 6.5 inches Infinity-O képernyőt, ellenben a képfrissítésnél már előfordulnak változások. Míg az LTE modell 90Hz-es, addig az 5G képes 120Hz-es adaptív lett. Ezáltal sokkal simább a görgetés böngészés; játszás közben pedig a gyorsabb válaszidő a reakcióinkat fogja segíteni. A felbontás maradt a FHD+ (1080x2400px); a képarány 20:9; a képernyő-készülék aranya pedig jóval 80% feletti, egészen pontosan: ~83,9%. Újdonságok között említhető, hogy nőtt a fény ereje, hiszen 600 nitről 800nitre módosult. A kontraszt aránya pedig 1 millió az 1-hez. Ha el akarjuk mindezt helyezni a fejünkbe, akkor annyit kell szem előtt tartani, hogy az LCD panelekhez képest 100x magasabb a kontrasztja a megjelenítőnek, illetve növekedett a betekintési szöge.

A nagy kijelzőhöz szükséges akkumulátorkapacitás. Ezzel se spóroltak, hiszen 4.500mAh-ra növekedett (4.000mAh-ról), ami talán azt tudja garantálni, hogy napvégéig kihúzza egy töltéssel. Töltés sebességben immáron 25 wattot támogat, azaz tényleg nem különböztetik meg a Galaxy A7x szériától, ellenben ezt külön kell vásárolnunk hozzá, mert a dobozban csak 15 wattos foglal helyet.

A Galaxy A52 teljes valójában!
Forrás: Samsung

Beszéljünk a teljesítményről, ugyanis nem sajátfejlesztésű chipsettel vértezték fel. A Qualcomm által gyártott processzorlapkák dolgoznak a készülékvázában. A 4G-s modellében a Snapdragon 720G, ami egy nyolcmagos lapka, 2×2.3GHz-es (Kryo 465 Gold) és 6×1.8GHz-es (Kryo 465 Silver) felosztásban. (A grafikai megjelenítésről az Adreno 618 gondoskodik.) Az 5G-s változatban a Snapdragon 750G 5G várja az utasításaink feldolgozását, ahol szintén nyolcmag foglal helyet, 2×2.2GHz-es (Kryo 570) és 6×1.8GHz-es (Kryo 570) szeparációban. Mindkét teljesítményért felelős modul 8nm-es gyártástechnológiával gyártódott.

A legkisebb tárhely és RAM opciója a 4/128GB-os lesz, de elérhetővé teszik: 6/128GB-osban, 8/128GB-osban és 8/256GB-osban is. Nyilván az adott piacok határozzák meg, hogy hol, melyikkel szeretnének érvényesülni. Az 5G-s változat: csak 6/128GB-os és 8/256GB-os formában kerül forgalomba. Természetesen bővíthetőségben 1TB-ig rugaszkodhatnak el a vásárlók, ha kinőnék a belterét. Az alatta futó operációs rendszerét: Android 11 és a One UI 3.1 szolgáltatja.

Hátlapon egy kamerasziget „türemkedik ki”, amin helyet foglaló főszenzor 64MP-es lett. Álljunk is meg, ugyanis az f1.8-as érték és az autófókusz mellé megkapta az optikai képstabilizátort, ami gondoskodik a remegések kikompenzálásáról. A többi érzékelőnél nincs variálás, ugyanis a mélységkamera és a makro ugyanúgy 5MP-en, fixfókusszal, 2.4-es fényértékkel készíti a fotókat; mint ahogy az ultraszéles is 12MP-en 2.2-es értékkel. Utóbbinál megtartották a 123°-os látótér befogást. A főérzékelő használatánál a 10x-es digitális zoomot se feledjük el, amivel a távolabbi témák hozhatók közelebb. A szelfikamerája maradt 32MP-es f2.2-es. Természetesen támogatja a 4K felbontást, így bátran lehet vele jó minőségű live streameket nyomatni.

A hátlapi kameraszigeten lévő érzékelőinek listája.
Forrás: Samsung

Új kamerafunkciók sorában említhető a Szuperstabil mód, ami az apróbb remegéseket kompenzálja ki. Bekapcsolásával sokkal simább felvételeket készíthetünk. Ha pedig már jelen van a főkameránál a 64MP, megkapta a „Gyors kivágást” is, hogy egy nagyobb képből egy apróbb részletre tudjunk öszpontosítani. Éjszakai módnál a Tetra-binning technológia teszi a dolgát, azaz 4 pixelt von össze eggyé, hogy kevésbé legyen zajos az alacsonyabb fényviszony mellett lőtt képünk. (Van olyan eset, amikor 12 képkockából készül el a végeredmény.) Ha már a királyságot említem, akkor a Fun módról se szabad megfeledkezni, aminél különféle filtereket és effekteket pakolhatunk a lőtt tartalmakra – hála a Snapchat-tel való együttműködésnek. A Samsung nagyon büszke az Okosfelvétel funkciójára, szintén ott van benne.

Belekerült a Dolby Atmos készség is, mellyel 3D térhangzást imitál a készülék filmezésnél vagy éppen játszásnál. A sztereó hangzás, mint új fícsör gondoskodik, hogy a Netflix-es tartalomfogyasztásnak még élvezetesebb legyen.

Noha a készülék képes a 25 wattos töltő fogadására, a dobozába csak 15 wattosat csomagoltak. Ha valaki gyorsabban szeretné visszarántani az akkumulátorát, annak be kell külön ruháznia rá. De hogy mit takar ez… ha teljesen lemerítenéd, akkor nagyjából 20 percnyi töltésidővel 50%-ra tudnád visszatölteni az akkutelepét. A doboz tartozékai közül kimaradt a fülhallgató, tehát folytatja azt a vonalat a dél-koreai vállalat, amit a Galaxy S20 FE-nél elkezdett tavaly ősszel.

Négy színben lesz elérhető: Király Feketében, – Kékben, – Fehérben és – Lilában. Ára az LTE modellnek 139 990 Ft, míg az 5G-nek 169 990 Ft.

További képek a készülékről:

Március 17-én mutatják be a Galaxy A52-t és a Galaxy A72-t

Nem véletlen volt az a húzásom, hogy tegnap közzétettem az Unpacked eseményekhez kapcsolódó infógrafikát, ugyanis nagyon a levegőben volt már a középkategória felső szegmensében helyetfoglaló utódoknak az érkezése. A Galaxy A52 és a Galaxy A72 termékekre gondolok, amelyekből már biztosra vehető az LTE és az 5G képes modelleknek az érkezése! Már csak az a keresztkérdés: Melyikből érkezik Magyarországra ez is és az is?!

Az elmúlt napokban nagyon sok híresztelés került a netre, de talán a legfontosabb mind közül, hogy visszakapja az IP-szabványát, azaz víz- és porellenállósággal büszkelkedhetnek ismételten bizony Galaxy A-szériás készülékek. Anno a Galaxy A8 (2018) után szakították meg a vonalat, viszont az Awesome dolgok közé tartozik az is, hogy ne kelljen félnünk az esőtől vagy éppen a medencés képek készítésétől. Rebesgetik az optikai képstabilizáció jelenlétét a Galaxy A72-nél; ami mérföldkő lenne, hiszen eddig csak a Galaxy S-szériától kapták a felhasználók. Mindezeket összevetve könyvelhető a magasabb árfekvés – de majd a leleplezés után lesz összesítő cikk.

Most mutatnám a netre került beharangozó ajánlóját. Tényleg közeleg a királyság?!

Legkorábban márciusban debütálhat a Galaxy A52

Már egy éve a piacon van a Galaxy A51 és a Galaxy A71. Tavalyelőtt decemberben mutatták be a párost, amelyeket bátran hívhatjuk a középkategória közönségkedvenceinek. Noha magasabb áron debütáltak, mint az elődjeik, mégsem nyomta rá a pecsétjét. Ugyanúgy nyitottak voltak rájuk az érdeklődők. Most, hogy elrajtolt a 2021-es év, mindenki azt találgatja, hogy hozzájuk képest milyen árzónában futhatnak be; valamint, hogy az 5G-s variációjával is lehet-e számolni a legtöbb európai piacon?!

Jegyzem meg külön, előszó gyanánt, hogy a Galaxy A52 tartozékai már befutottak a Samsung márkaboltokba, csak éppen a készülékek megérkezését várjuk. Megfigyelhető, hogy megint formáltak a Smart S View Cover-en, aminél sokkal nagyobbá lett az ablak rész. Csekkoljátok az instagramra feltöltött fotóinkat róla!

A Galaxy A52 renderfotója.
Forrás: Voice

Jelenpillanatban a Galaxy A52-ről annyit biztosan lehet tudni, hogy LTE és 5G változatban debütál. Nincs kizárva, hogy utóbbi Magyarországot elkerül, vagy csak a két szolgáltatónál lesz jelen (pl.: akár exkluzív ajánlatként), ami támogatja a hálózati sávot. A kijelzője maradt a megszokott, azaz 6.5 hüvelykes. A paneljét az Infinity-O stílusú Super AMOLED köszön vissza, tehát ilyen téren nincs változás.

Az operációs rendszerénél az Android 11 alatti One UI 3.0 dolgozhat, ami 128/256GB-os tárhelyére települhet. Az LTE változatba a chipsetet: a Snapdragon 720G, míg az 5G-nél: a Snapdragon 750G szolgáltathatja, de mivel ezek csak előzetes pletykák, így ne vegyük készpénznek. Már csak azért se, mert Európába elég sűrűn az Exynos-os lapkaopció épül a készülékekbe, és ha van a Samsungnak a tarsolyában ilyen, akkor az kerülhet bele.

Az akkumulátorkapacitása 4.500mAh-án megáll, viszont jó hírként emlegethető, hogy a 25 wattra cserélhetik a töltési sebességet 15 wattról. A fülhallgató és a töltőfej dobozban léte kérdéses, ám azt tartanánk logikusnak, hogy egyelőre még nem veszik ki egyiket sem, mert a folyamatot inkább a felsőkategóriásoknál szeretnék elterjesztetni.

Változhat a képfrissítési tartománya a legújabb modelleknek.

Hátlapi kvad kamerarendszer főszenzorja: 64MP-en, a széles 12MP-en, míg a makro és a mélység 5-5MP-en teszi a feladatát; míg a szelfie 32MP-en. Jelentős változásra ne nagyon számítsatok, bár vélhetően a főszenzor pixelösszevonási algoritmusa egy fokkal jobban dolgozhat.

Árakról se feledkezzünk el. Az LTE változatnál 350-400 dollár körül nyitányt jósolnak, míg az 5G-nél 425-475 dollárt. Magyarországon várhatóan csak a 6/128GB-os változatok érkezhetnek be, melyek a 100-180 ezer forint körüli sávot fednék le.

Sorra futnak be a Galaxy S21-es pletykák

Szeretném külön kihangsúlyozni, hogy a következő pletykák alapjául Anthony twitter oldala szolgál, így nem szeretnénk minden egyes tweet-jét feltűntetni leírásban, hanem, akit érdekelnének forrás szinten, azok bátran látogassanak el a profiljára, és kövessék be. Tényleg csak teóriákról, lehetségesnek bizonyuló értesülésekről lesz csokorba foglalva a cikk, amiben a Galaxy S21 mellett azért érinteni fogunk más készülékeket is, de kétségtelenül előbbire helyeződik a nagyobb fókusz, szóval ne vegyétek készpénznek az olvasottakat.

Az úriember úgy véli tudni, hogy a Galaxy A52-ből sem érkezik LTE változat, hanem a Galaxy A42 5G mintájára folytatódik a termékportfóliója az 5G-s variánssal, ami 499 dolláron nyithat legjobb esetben. A mintát lekövetve nagy valószínűséggel, hogy a Galaxy A72 5G-nek a bejelentésére várunk, mellyel a középkategóriás line-upja összeállhat a Samsung Globalnak. Neki 599 dolláros startárat jósolnak, mely után egy nagyjából 200 dolláros ugrás (799 dollárra) következhet, amit a Galaxy S20 5G kínálatban tartásával. A Galaxy S21 5G 899 dollárral kerülhet bevezetésre.

A középkategóriára visszakanyarodva, a Samsung a 2020-as évben kiemelt figyelmet fordított a középkategóriás szegmensének megerősítésére. Ez alatt nem csak a Galaxy A-szériát, hanem a Galaxy M-szériát is lehet érteni, ami számos országba került bevezetésre bizonyos tagjaival; illetve a nem régiben elstartolt Galaxy F-szériával is az a terve, hogy a „megfizethető” árkategóriában kínáljon több választ az érdeklődőknek, akik nagyobb valószínűséggel teszik le a voksukat a brand mellett. Az előzetes mérések őket igazolják, mert több országban sikerült növelnie a piaci részesedését, ami pozitívum. A mid-rage szegmens mellett az hajtogathatóban is remekül, sőt kimagaslóan áll, amit nyilván meg akar tartani minél tovább – ezért is érkezett tavaly három modell is, amiből kettő különálló.

Új szenzorok épülnek a Galaxy S21 váza alá, ami fejlettebbek lesznek.

Visszakanyarodva a Galaxy S21-családra… Évről évre leporolásra kerül az a hír, miszerint nincs kizárva, hogy összeolvad a Galaxy S- és a Galaxy Note-termékcsalád. Most sincs másképp, ugyanis ellepte az elképzelés az internetet annyi különbséggel, hogy immáron nem összeolvadásról, hanem összesített premierről beszélnek. Ez annyit jelentene, hogy tavasszal mindkettőnek a piacra dobása megtörténne, hiszen alig van kettőjük között hardveres különbség, míg ősszel a hajtogatható portfóliójuk frissülne fel. Az elképzelés tovább gondolásáról Anthony úgy véli, hogy nincs kizárva csúsztatott piacra dobás előbbi kettőnél, hiszen januárban akár már megkezdődhetne a Galaxy S21-ek behozása, míg márciusban a Galaxy Note21-eké. Kíváncsian várjuk, ez mennyire lesz igaz, és helytálló.

Kamera tekintetében egyedi lehet a Galaxy S21 az elődjeihez képest, hiszen az első okostelefonja lehet a Samsungnak, ami támogatja a teljesértékű 8K@30fps-sel történő videórögzítés mellett a 4K@120fps-t. Mellette pedig felvérteznék szinte az összes fontosabb kameraszenzorját optikai képstabilizátorral, ami hangzatos, de nagyon kicsi rációt érzek benne.

Ne, várható flat kijelző a Galaxy S21-nél, illetve a QHD+ felbontás elhagyása sem történik meg 4K-ra vagy 4K+-ra. Teljes mértékben megértjük a húzást. Mellesleg a kameraszenzorok területén sem épül bele 150MP-t megközelítő modul, majd talán 2 év múlva.

Ha már esett szó árakról, akkor azt tartják valószínűbbnek a külföldi pletykagyártók, hogy a Galaxy S20-család a Galaxy S21-et egészítheti ki, mint ahogy mostanság teszik. Az elképzelést lekövetve: a Galaxy S20 5G 799 dollárral, a Galaxy S21 5G 899 dollárral, a Galaxy S20+ 5G 949 dollárral, a Galaxy S21+ 5G és a Galaxy S20 Ultra 5G 1.099 dollárral, míg a Galaxy S21 Ultra 5G 1.299 dollárral képezheti a portfólió részét jövő tavasztól.

Zárószó gyanánt, kitérést tennék a Samsung 2021-ben érkező Galaxy Book-termékcsaládjára, ugyanis nagy év előtt áll – legalábbis ezt jósolják neki. A dél-koreai brand nagy összegeket költ a fejlesztéseire, legfőképpen a Galaxy Book S utódjára, melynek célja az lesz, hogy felvegye a versenyt az ARM laptopokkal.

(A forrás tweetek többsége a második oldalon tekinthető meg.)