Címke: Galaxy Tab S7 Plus

A decemberi tablet árakról…

Az év talán legfontosabb időszaka köszöntött be, hiszen az ünnepi szezon egyik slágerterméke a tablet. Jó ajándékötlet gyermekeknek, idősebbeknek, valamint hétköznapi felhasználóknak is. Másrészről, egy remek befektetés, hiszen az okostelefonokkal ellentétben hosszabb időre vásároljuk, nincs olyan gyors mértékű elhasználódás, mint előbbinél. Az alapfelhasználásnál hozza a 2-4 éves életciklust mindegyik, ha pedig több mindenre vesszük igénybe, akkor váltás esetén továbbörököltethető a családon belül. Száz szónak is egyetlen egy a vége: ne ezen spóroljatok, mert az időtállóság jellemzőbb a szegmensre.

Novemberhez képest lejjebb csapták a Galaxy Tab Active Pro termékek árait, amelyek lejjebb mentek. A hazai képviselet megérezte, hogy talán nem a legjobb ilyen magason hagyni, hiszen alapvetően egy szűkebb vásárlói közeg felé nyitnak velük. A Galaxy Tab S5e SIM-kártyás változatának árfekvése felfelé mozdult ki, de csak 5 ezer forint a differencia. Az augusztusban debütált felsőkategóriás Galaxy Tab S7-termékcsaládra nem alkalmazzák továbbra se az árleszállítást, talán majd a jövő elején befuthat rájuk az első.

A következő árazás: 2020. december 1. és 31. között értendő – viszont, ha van valamiféle promóció, akkor természetesen felülbírálásra kerül az összes.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft
Galaxy Tab Active2 LTESM-T395174 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft134 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft154 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft

Zajlik az edigital oldalán a Black Friday

November kétségtelenül a Black Friday időszakáról szól. Karácsonyi ajándékvásárlást mindenki időben szeretné letudni, ezért az emberek többsége kihasználja az éppen kápóra jövő alkalmakat, amikor spórolhatnak. Célszerű azért körbe nézni az interneten, mert előfordulhat, hogy a feltűntetett ajánlat nem minden esetben a legjobb, és csak felárazás-leárazásról van szó. Természetesen a nagyobb cégeknél ez “nem jellemző”, azaz nem szeretnék megkockáztatni a pénzbírságot, így feltételezhető a korrektség.

Több mint 1 éve követjük nyomon promócióról promócióra a Samsung okostelefonok árait, így táblázat formájába összefoglaljuk, mennyire dolgozik az Extreme Digital Fekete Péntek alkalmával jó árakkal. Fontos kiemelni, hogy az általuk meghirdetett leértékelések csak a mai napra értendők, ergo, ha hozzájutsz valami jóhoz, akkor szerencsés péntek 13-on vagy túl. Szintén érdemes fejben tartani, hogy a “készlet erejéig” szócskána van ereje, hiszen limitált az.

A Samsung Experience Store-ok információin szerint jövő pénteken tartják meg a Black Friday-t.

Az edigital Black Friday logója.
Forrás: edigital

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Régóta vártuk, végre bezuhant Black Friday alkalmával a Galaxy A51 ára 100 ezer forint alá. Olyannyira az alá, hogy mindössze 90 ezret kérnek érte, ami abszolút jó vétel. Hasonlóan korrekt kínálattal várják azokat, akik inkább a nagytestvére mellett tennék le a voksukat, hiszen a Galaxy A71 nem sokkal kerül drágábba, mint 110 ezer forint. Ritka alkalmak egyikre, de a Galaxy Xcovertermékcsalád se marad ki a jóból. Szintén kaptak egy kisebb kedvezményt. Ha viszont valakinek tényleg csak telefonálásra kell az okostelefon, akkor ott a Galaxy A20e, ami ennyiért elfogadható ajánlat, bár a helyetekben akkor se mennék Galaxy A21s választása alá.

Termék:2020/Q4-es ár:SES ár:edigital BF ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft39 990 Ft
Galaxy A20s74 990 Ft62 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft62 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft77 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft87 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft102 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft124 990 Ft112 990 Ft
Galaxy XCover 4s94 990 Ft84 990 Ft
Galaxy XCover Pro185 990 Ft177 990 Ft

A felsőkategóriás termékek árazása:

Most érdemes nagyot álmodni. Már csak azért mondom ezt, mert a Galaxy Z Fold 2 5G, amiről azt feltételeztük, hogy úgy se fog árcsökkenés áldozatává válni, kapott egy 10%-os lecsapást, mellyel 670 ezeren áll meg. Abszolút jó vétel. Ha pedig a másik összehajtható termékcsaládban, a Galaxy Z Flip-ben gondolkodnátok, akkor csak az 5G-s változatra hívnám fel a figyelmet, mivel míg az alapmodell 11%-kal lett olcsóbb, addig a ráncfelvarrott 23%-kal. Hol a logika? – Nem tudjuk, de jó látni, hogy mérséklődött.

Ha pedig szimplán a Galaxy S-szériánál tennéd le a voksod, akkor a Galaxy S20-család között biztosan rálelsz a jövendőbélidre. Jegyzem meg, a Galaxy S20 FE is a leértékelt termékek listáján szerepel attól függetlenül, hogy előző hónapban látott napvilágot. A lista magáért beszél, mutatnám, hogy mi mennyi.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:SES ár:edigital BF ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft169 990 Ft144 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft229 990 Ft219 990Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft169 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft249 990 Ft239 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft299 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft264 990 Ft249 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft299 990 Ft269 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft399 990 Ft354 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G128GB539 990 Ft474 990 Ft474 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft444 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft669 990 Ft

Az edigital odatette magát, mint ahogy láthatjátok. A SES ár oszlop az éppen aktuális Samsung márkaboltban lévő árazás.


Közbe észrevettük, hogy a tablet szegmens is kapott leárazást, így kiegészítettük a cikket a teljesség kedvéért. Külön kiemelém, hogy Galaxy Tab S7 akciós úgy, hogy csak 3 hónapja van a piacon. Nem sokkal, de lejjebb csapták az áraikat.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Aktuális ár:edigital BF ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft41 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft71 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Tab Active2 LTESM-T395174 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:edigital BF ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft139 990 Ft119 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft159 990 Ft144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft134 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft154 990 Ft127 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft194 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft204 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft399 990 Ft

A novemberi tablet árakról…

Miután szemügyre vettük az okostelefonok novemberi árait, haladjunk tovább a tablet szegmensre, ami az ünnepek érkezésével még inkább keresetté válik. Már szeptemberben megélénkült a COVID-19 járvány bizonytalanságából fakadóan az igény rájuk, azonban a jelenség a karácsony beköszöntével nagyobb intenzitásra válthat. A Samsung Magyarország beépítette mindegyik termékét a portfóliójába, amelyekkel a 2020-as évben szeretne érvényesülni. A 2018 és az azelőttiek közül már csak a Galaxy Tab S4 képezi a kínálatuk részét, ami kifutó státuszba került. A tervezet szerint az év végére kisöprésre kerülhet a komplett raktárkészlete, bár ehhez kell egy előnyösebb ár is, mert nagyon magasan tartják.

Novemberben egyedül az újonnan bemutatkozott készülékeire nincs semmiféle árleszállítása a hazai képviseletnek, illetve a Galaxy Tab Active-szériára, amit hasonlóan inkább az üzlet partnereinek ajánlják és értékesítik. Valószínűsíthető, hogy a Galaxy Tab S7-termékcsalád mind a négy variációja ez évben még tartja magát a nyitóáron.

A következő árak: 2020. november 1. és 30. között értendők.

Így fest a Galaxy Tab A7 2020 Book Coverben.
Forrás: Samsung

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft
Galaxy Tab Active2 LTESM-T395174 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft164 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft

Szépen halad a One UI 2.5-re történő frissítés

Míg több országban megkezdődött a One UI 3.0-nak a béta tesztidőszaka, addig a szoftverfejlesztők véghajrába kerültek a One UI 2.5-ös felületének a frissítési ütemezésével. Szinte minden olyan készülékre megérkezett már, amire el akarták hozni – persze akadnak régiók, mondjuk a hazai független XEH-s, ahol még nem teljes az összkép. Az utolsó One UI 2.x verziót a Galaxy Note20-szal mutatták be, ami a már emlegetett 2.5-ös verziószámmal büszkélkedik. Ezzel pedig kijelenthető, hogy zárul az életpályája, ami jó hír lehet azoknak, akik csak belépőszintű vagy közép alsó szegmensű terméket vásároltak, mivel akadnak köztük olyanok, amelyek csak 2.0-ra update-telödtek gyengébb hardveri adottságaikból fakadóan, így várják a főverzió ugrást.

A One UI 2.5 egyik húzó USP-je a vezeték nélküli DeX mód elhozása volt, amit a gyártó 2019 után piacra dobott tévéinél lehet használni. Anno a Galaxy S8-cal mutatkozott be az üzemmód, amihez a DeX Station nevű kiegészítő elengedhetetlen volt, majd a Galaxy S9-cel Dex Pad-ra váltottak. A dél-koreai vállalat viszonylag hamar belátta, hogy ha népszerűsíteni szeretnék a funkciót, akkor el kell hagyniuk a plusz kiegészítő használatát. Végre bizonyos esetekben nincs szükség a plusz kábelre. Egy másik érdekes húzás a felületnél a Wi-Fi-nek az okosítása, amivel stabilabb kapcsolatra képes azáltal, hogy a felhasználót informatív jelleggel tájékoztatja.

A One UI 2.5 életciklusa augusztusban vette kezdetét. A felsőkategóriát egészen a 2018-as modellekig frissítik fel, azonban a Galaxy S9-eknél és a Galaxy Note9-nél még éppen az átírási folyamat zajlik. Vélhetően napokon/heteken belül a magyar felhasználóknál is feldobódik a szoftverfrissítési lehetőség, amivel bátran éljetek. Külön kiemelném a Galaxy A51 és a Galaxy A71 duóját, hiszen a két középkategóriásra szintén befut, csak éppen a hiányosabban változata – mivel DeX módra egyik sem alkalmas.

UPDATE: Közben megérkezett a Galaxy S9-családra!

A tisztán látás mivoltából összeszedtük a felületváltás élesítésének kiadási dátumait, így, aki már régebben telepített frissítést a készülékére, az is csekkolni tudja, hogy van-e rá már 2.5 vagy sem?!

A kép illusztráció.
Fotó: Galaxy Világa

Íme a frissítési menetrend:

2020 augusztusában:

2020 szeptemberében:

2020 októberében:

2020 novemberében:


Zárásképpen másolnám a hivatalos frissítési leírást:

  • Samsung DeX:
    • Vezeték nélküli DeX csatlakozás támogatása.
      Vezeték nélküli csatlakozás TV-készülékekhez Wi-Fi Direct segítségével (Miracast-tal kompatibilis).
    • Gyorspanel DeX: 2019 után forgalomba bocsátott Samsung okostelevíziók használata javasolt.
      Képernyőnagyítás és betűméret-opciók támogatása a testreszabáshoz eltérő kijelzőméreteknél.
  • Wi-Fi:
    • Ha a közeli wifi routerek alkalmasak a minőségi adatok mérésére, az információ megjelenítése Nagyon gyors, Gyors, Normál és Lassú lesz.
      Ezt a funkciót a „Hálózatminőség információinak kijelzése” beállításainál kapcsolhatja be.
    • Ha egy wifi routerhez jelszóval próbál hozzáférni, egy újonnan bevezetett funkció most lehetővé teszi a felhasználónak a wifi router jelszavának lekérését egy közelben lévő felhasználótól, aki mentve van a kapcsolati listáján és már csatlakozott az adott routerhez.
      A wifi jelszó beírási képernyőjén megjelenik a „Jelszó lekérése” gomb, ahol lekérheti a jelszót.
  • Always On Display: A Bitmoji matricák támogatottak az Always on kijelzőn. (Óra stílusa)
  • Samsung billentyűzet:
    • A billentyűzet keresési funkció egy újabb funkcióval bővült, mellyel a felhasználó a YouTube-on is kereshet.
    • Az osztott képernyő fekvő módban támogatott.
    • A Billentyűzet beállítási oldal „Beviteli nyelvek kezelése” képernyőjének keresési funkciója egy új frissítéssel bővült, mely segítségével könnyebb megtalálni a billentyűzet beviteli nyelveit, melyeket a felhasználó hozzá kíván adni, vagy törölni szeretne.
  • Fényképező: A Pro Video funkció feljavításra került.
  • Üzenetek:
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó felhívhat egy olyan személyt, aki el van mentve az előre beállított segélykérő üzenet kontaktjaként.
    • Egy olyan funkcióval bővült, melynek segítségével a felhasználó vészhelyzeti üzeneteket tud küldeni a földrajzi helyzetéről minden 30 percben 24 órán keresztül.

Így működik az S Pen!

Tegnapi pletyka rovatunkban olvasható volt egy olyan bekezdés, miszerint ismételten úgy fest, hogy a Galaxy S- és a Galaxy Note-termékcsaládba egybeolvadásának hajnala előtt állunk. Több külföldi médium szerint 2021 a változás éve lehet, ami átformálja az eddig Unpacked események lefolyását is. Míg az elmúlt esztendőkben tavasszal érkezett a Galaxy S-család, ősz elején pedig a Galaxy Note-család; addig most mind a kettő az év első felében kerülne bemutatásra – „mert csak egy S Pen a kettő közötti különbség” elvéből fakadóan –, míg az összehajtható utódok a másodikban. Ez csak teória, nincs semmiféle megerősítés a Samsung Global oldaláról. Mindenesetre elgondolkodtató az elképzelés.

Most egy kis összefoglalást hoznék el, amelyben az S Pen működését és főbb funkciót venném át. Csak azért, hogy az is láthassa, miből marad ki, aki még nem használta ezt a kiegészítőt sosem, holott nagyon sokszor hasznos tudott volna lenni.

A képernyő alatti digitalizáló dolgozza fel az S Pen általi impulzust.

Az S Pen EMR (Electro-Magnetic Resonance) tolltechnológiával rendelkezik, ami az elektromágneses rezonancia rövidítése. A termék kijelzője digitális jeleket küld a tollnak, amelynek belsejében egy tekercs helyezkedik el. Az S Pen képes okostelefonok és tabletek képernyője alá egy digitalizáló került beépítésre, amely érzékeli az érintést és arra reagál. Amikor a toll megközelíti a megjelenítőt, akkor a belső tekercs és a digitalizáló felismeri egymás jeleit, s a kommunikáció létrejön, melynek végeredménye az írás felismerése és a rajzkészség.

A Galaxy Note20 Ultra 5G esetén a 120Hz-es képfrissítésnek köszönhetően jelentősen csökkent a késleltetése az S Pen-nek. (A Hz-szám azt jelenti, hogy 1 másodperc alatt hány alkalommal frissül a kijelző.) Amikor a Samsung tolla megérinti a kijelzőt, sokkal kisebb időbe kerül a feldolgozása és a kép megjelenítése. Ezáltal simább és gyorsabb írásélményt nyújt.

Gesztusvezérlési opciók a Galaxy Note20-családnál.

Az S Pen támogatja az S Pen mozdulatokat, amelynek köszönhetően a készüléket távirányíthatjuk. Működése Bluetooth csatornán keresztül történik, a gesztusokért pedig a 6-tengelyes szenzor gondoskodik. Segítségével számtalan lehetőség tárul elénk. Mint pl.: használható az S Pen Fényképező-kioldóként, PowerPointban prezenterként, vagy a Zene lejátszó/Youtube applikációban vezérlőként.

A Galaxy Note20-családnál 5 darab mozdulatot különböztetünk meg. Azáltal, hogy a 6-tengelyes szenzor kimeneti adatrátáját megnövelték, még bonyolultabb S Pen mozdulatok beazonosítására képes. Ezzel a tudástárral már navigálhatsz a készülékedben, mint az a fentebbi képről leolvasható, de azért mutatnám miként:

  • Balra, majd vissza: visszalépés funkció,
  • Fel, majd le: főképernyő előhívása,
  • Jobbra, majd vissza: Legutóbbi alkalmazások mutatása (alkalmazásváltó),
  • Le, majd fel: Intelligens kereső gyorsindító,
  • Rázás: Képernyőfotó, majd képernyőre írás.
Az S Pen működés közben.
Fotó: Samsung

Sokat változott az S Pen a Galaxy Note10-hez képest. Míg az előző generációnál a válaszidőnél 42ms-ot tartottunk fejben, addig a Galaxy Note20-nál 26ms-re, míg a Galaxy Note20 Ultra-nál mindössze 9ms-ra csökkent. A gyorsasággal még inkább egy hagyományos tollhoz hasonlít használatkor.

A jegyzetelésre a legpraktikusabb applikáció kétségtelenül a gyártó által fejlesztett Samsung Notes. A korábbi évekhez képest javítottak a szinkronizációs idején, így ha mondjuk az okostelefonon elkezdesz valamit, majd a tabeleten folytatnád, akkor mindössze 12-20 másodpercnyit elegendő várnod, ha össze van kapcsolva a két eszköz a Samsung fiókoddal.

De elkalandoztam, hiszen csak az S Penre szerettem volna fókuszálni. Remélem tetszett az átfogó cikk róla?!

Az októberi tablet árakról…

A Galaxy Tab S7-termékcsalád megérkezésével azt híhettük, hogy nem fog már meglepni minket a dél-koreai vállalat más tablettel, azonban nem lett igaza azoknak, akik ezt a fajta észjárást részesítették előnyben, mert útközben befutott a Galaxy Tab A72020, csakhogy ráncoljuk a homlokunkat. Alapvetően két dolgot tudnék felróni a kütyünél! Az első, hogy hozzánk a gyengébb 3/32GB-os változat futott be, szerintem elfogadhatatlanul drágán. A másik, hogy összezavarja az embereket a neve, mivel megtörve a korábbi Galaxy Tab A-szériát, itt a 7-es szám nem a kijelző átmérőre fókuszálna, hanem arra, hogy a kezdőmondatban emlegetett felsőkategóriással legyen azonos számozáson. Nagyjából, mint az okostelefonoknál a Galaxy S- és a Galaxy Note-család.

A Galaxy Tab A8.0 2019 egyelőre még a kínálat részét fogja képezni, hiszen a Galaxy Tab A7 2020 inkább a Galaxy Tab A10.1 2019 kifuttattatása miatt érkezett meg, és erre a típusszáma is utal, ugyanis az újdonsülteknek: SM-T500 és SM-T505, míg az elődnek: SM-T510 és SM-T515. Mellesleg, másolták nyitányukat.

A felső zónából eltűnt a Galaxy Tab S4, aminek már illő volt, mégis csak túlnyúlt az életciklusa, ami zavaró lehetett, hiszen ha rajtunk múlna, akkor a Galaxy Tab S5e-nek se adnánk már hosszú életpályát a Galaxy Tab S6 Lite miatt.

A következő árak: 2020. október 1. és 31. között értendők.

Alapfelhasználásban kivált egy laptopot a Galaxy Tab S7+.
Fotó: Samsung

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Októberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Októberi ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft

Infógrafika a Galaxy Tab S7+ tablethez

A hónap utolsó napjára előveszek egy olyan infógrafikát, ami megérdemli a törődést. A 2020-as évben a Samsung úgy döntött, hogy a tablet szegmenst nem akarják veszni hagyni, ezért alkalmazkodnak a piaci igényeihez és előálltak egy olyan modellel, ami a megszokotthoz képest sokkal méretesebb. A Galaxy Tab S7+ kétségtelenül az egykori Galaxy Note Pro 12.2 ősvényére akar lépni, illetve célja, hogy a távozásával keletkezett űrt újra betöltse, mert az elmúlt 2-3 évben nagyon sokszor emlegették fel a felhasználók a 12 inch vagy az annál nagyobb kijelzőnek hiányát. 2020 augusztusában sikerült lerombolni azt a bizonyos falat, ami miatt cirka fél évtizeden keresztül nem rukkoltak elő ilyen nagyságú tablettel.

A dél-koreai vállalat mérnök csapata belepakolt mindent, amit bele lehetett. Ott az S Pen képesség, a 120Hz-es képfrissítés, a dupla hátlapi kamera és a 45 wattos szupergyors töltési lehetőség. Sorolhatnám még a rejtett dolgokat, de mivel van hozzá egy remek infógrafika, ezért inkább átadnám a teret neki:

A szeptemberi tablet árakról…

Kibővült a Samsungnak a felsőkategóriás tablet kínálata, hiszen az augusztusi Unpacked eseményen bemutatott Galaxy Tab S7 és Galaxy Tab S7+ megérkezett Magyarországra. Ezáltal pedig a dél-koreai vállalat lezárta a bevezetendő termékeinek listáját 2020-ra, legalábbis a high-end zónába nem terveznek újabb készüléket a vásárlók elé tárni.  A SIM-kártyás változatánál ott szerepel az 5G szócska, ugyanis a kicsivel több, mint 400 ezer forintba kerülő kütyü támogatja a gyorsabb internetes csatlakozást, melynek kiépítése azért még gyerekcipőben lévő státuszban van. Ettől függetlenül, ha valakinek előfizetése és helyi adottságai támogatják, használni tudja.

Az okostelefonokkal ellentétben a tableteknél lesznek egész havi akciók. Egyedül két termékcsaládra nem alkalmazzák az áresést: a Galaxy Tab S7-családra, illetve a Galaxy Tab Active Pro-ra. Előbbinél adja magát a tény, hiszen nemrég láttak napvilágot, majd karácsony felé befuthat az első promóció rájuk; utóbbinál pedig a specifikusságot lehetne felhozni érvként, hiszen inkább egy munkahelyre szánják munkaeszköznek, mint hétköznapi felhasználásra – azaz inkább a Business éra felé nyitnak vele.

A listából kikerült a Galaxy Tab S4, amit kifuttatott a Samsung Magyarország. Természetesen beragadt készletek előfordulhatnak, csak kérdés, hogy a Galaxy Tab S6-hoz képest érdemes-e elspórolni azt a pár tizezer forintot?!

A következő árak: 2020. szeptember 1. és 30. között értendők.

A Galaxy Tab S7-család kreatívja.
Fotó: Samsung

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft