Címke: Galaxy Watch 4

Kupont kaptam, mi ez?! Talán spam?

Múlt héten egy tucatnyi Samsung felhasználó lepődhetett meg, ugyanis a Samsung fiókjukhoz párosított e-mail címükre kaptak egy 35 ezer forint értékű kuponkódot. Hogy mi alapján történt meg a kuponok kiküldése, azt passzolnánk, viszont azok, akik már korábban vásároltak a Samsung webshopjában (azaz a samsung.com-on) feltételezhetően rendelkeznek egy ilyennel. Egyesekben fel is merült a keresztkérdés, hogy ez valami átverés-e, és csak a pénzünket akarja egy samsung.com-nak kiadó csalóoldal benyelni? – Lehetne ez is, azonban szó sincs ilyesmiről, ugyanis ténylegesen kiküldött a magyarországi Samsung egy webshop és új okoskiegészítő élénkítő promóció formájában kuponkódokat.

A leírtak alapján 35 ezer forint értékű voucher kódot érvényesíthettek: 2021. szeptember 1. és 30. között, amit Galaxy Buds2 vezeték nélküli fülhallgató; valamint Galaxy Watch4 termékek vásárlására használhattok fel.

A levél felső részlete.

Kiindulva abból, hogy többen kerestek fel minket (főként Facebook-on! Köszi a bizalmat!), afféle útbaigazítást kérve, hogy mi ez, illetve mik a részletek, ezért kicsit körmére jártunk a promóciónak, mert jobb tisztában lenni a tényekkel, mielőtt elkezd a nép lázadni.

A kiküldött kódok csak és kizárólag a samsung.com webshopjában használhatók fel. Hiába nincs jelenleg készleten a kiszemelt terméked, akkor sincs arra lehetőséged, hogy Samsung márkaboltok webshopjában érvényesítsed (a sestore.hu-n vagy a ses.hu-n), valamint arra sincs, hogy más hivatalos partnerénél. Ez kimondottan a hivatalos oldalra irányul, így ha valamiből éppenséggel készlethiány van, akkor nincs más teendőd, mint várakozni – mert úgy is fog beérkezni utánpótlás.

Ellenben tehetsz ellene, hogy ne maradj le a termékek újbóli beérkezéséről. Mondjuk ott van a Galaxy Buds2, amit bármelyik színben akarnál megvásárolni, egyikből se lenne. Ilyenkor célszerű a „Kérj készletértesítőt” gombra nyomni, ahol egy e-mail cím megadásával „fel tudsz iratkozni” a beérkezésre.

Feliratkozás a készletértesítésre!
Fotó: Galaxy Világa

Nyilván ott az opció, hogy felveszed az ügyfélszolgálattal a kapcsolatot, amit az alábbi aloldalon található elérhetőségek bármelyikénél megtehetsz, ám azért másolnánk ide is, hogy egyszerűsítsük az életeteket:

A chatbuborékos ügyfélszolgálatot nem javasolnánk, ugyanis a webshop ügyfélszolgálat legjobb tudomásunk szerint különálló részleg, ők is a fentiekhez irányítanának. Ez valahol érthető, hiszen a Tesco-ban az árufeltöltő se látja, hogy a dinnyéből mikor érkezik be újabb készlet. Ne bántsátok őket a tudatlanságukért.

Külön felmerülhet, hogy mely termékekre vonatkozik a promóció, ezt mutatnánk:

  • Galaxy Buds2
  • Galaxy Watch4: mindkét méretű bluetooth változatra
  • Galaxy Watch4 Classic: mindkét méretű bluetooth változatra

Tehát az eSIM képes Galaxy Watch4 termékek nincsenek a promócióban. Ez azért lehetséges, mivel kizárólag a Telekom kínálatában érhetőek el, azaz LTE változatú okosórát hivatalos formában máshonnan nem tudsz rendelni. Így a samsung.com-ról sem!

A Samsung webshop ügyfélszolgáltatától megtudtuk, hogy a vártnál sokkal nagyobb érdeklődés övezte a promóciót, így több termékük készlethiányos lett. Azon dolgoznak, hogy mihamarabb pótolják a felmerülő helyzetet, illetve megnyugtatásképpen jelezték, hogy a levélben írt szeptember 30-i beváltásig meghatározott dátumot október közepéig meghosszabbították. Ergo, aki ügyes, az még kettő-három beérkezést el tud csípni.

Ha megengedtek egy tanácsot, akkor a készletértesítő levél beérkezését követően egyből irány a felület és a rendelés, ugyanis 20 ezer forintért Galaxy Buds2-t ki ne akarna magáénak tudni? – Ne viccelődjünk, Nekem is kell egy, teljesen mindegy, hogy milyen színben is szerzem meg.

Ha lenne kérdésetek, írjátok meg kommentben. Azon leszünk, hogy azokat is megválaszoljuk!

Hivatalos: Mostantól már tudsz fizetni a Galaxy Watch4 okosóráddal!

Lassan már tényleg mindent megkapnak a Samsung Galaxy Watch okosóra felhasználói. Igaz mindehhez muszáj lesz vásárolniuk egy Galaxy Watch4 vagy egy Galaxy Watch4 Classic karon hordható kütyüt, hogy az élet teljesebb legyen. Az se baj, ha éppenséggel tud eSIM szolgáltatást fogadni, mert legalább szorult helyzetekben is képesek vagyunk bizonyos dolgokra, pl.: elmész futni, de az okostelefonod otthon hagyod; ám bejön egy fontos hívásod, így taxit kell rendelned, amit ki is kéne tudnod fizetni – ha mondjuk nem egyből haza kellene ugranod. Nyilván kevés ilyen helyzet áll fel egy átlagembernél, de „ha nincs, akkor biztos jól jött volna…” alapon ott van a megoldás.

Immáron hivatalosan is elújságolhatjuk, hogy a Galaxy Watch4 termékcsalád tulajdonosai használhatják a Google Pay-t, s ezáltal egy újabb régóta vágyott funkciót húzhatunk le bakancslistáról. Végre beérett a Samsung okosóra kínálata, már csak az üzemidőn kellene hegeszteniük, hogy még teljesebb legyen!

Képforrása: 9 to5 google

Ha úgy nézzük, akkor a Google-lel történő, folyamatosan erősödő kollaborációval (hogy immáron WearOS fut az okosóráinkon!) sok felhasználó járt jól, hiszen a Samsung Pay továbbra sem érhető el sok országban, ugyanis a bankoknak nem túlságosan érdeke a máshoz való kötődés, helyette inkább úgy vannak vele, hogy sajátfejlesztésbe fognak, ami ha normálisan működik, ergo: naprakész, akkor újabb ügyfeleket nyerhetnek. Szerintem már 5-6 éve az éterben van az, hogy a Samsung Magyarország szem előtt tartotta a Samsung Pay-nek a honosítását, illetve a Samsung Care-nek is (ez a termék biztosítására fókuszálna), ám egyik sem valósult meg. Okokról csak nagyjábólit lehet tudni, nem is azon van a hangsúly, hanem inkább az elakadáson.

Ami ennél kicsivel fontosabb, az a támogatási lista. Ugye sokan Curve bankkártyával és régióváltással oldották meg a korábbi generációknál a fizetést, azonban mostantól nem kell trükközni. Ez annyit jelentene, hogy akár a K&H-val is orvosolható az érintéses vásárlás, de ha valaki hasonló cipőben van, mint Jómagam, és rendelkezik Revolute bankkártyával, akkor azzal is bátran használhatja. Mellette még sokadik opcióként a Wise-t tudnám megemlíteni, amivel megint csak működő képes a sztori.

Száz szónak is egy a vége, immáron hivatalosan is elérhető a Google Pay a Magyarországon forgalomba helyezett okosórákon. Biztosan sokakat fog ez a tény meggyőzni – Én speciel megvagyok a képesség nélkül a Galaxy Watch-on.

Tény tisztázás az eSIM képes okosórák kapcsán, ha már a Vodafone is beszállt a ringbe!

Manapság elég sokat foglalkozom a Samsung okosóráival, ugyanis bárhogy nézzük, mérföldkőhöz érkeztek azáltal, hogy WearOS-re cserélték le a Tizen rendszerét. Valami jónak a megteremtője: a Galaxy Watch4 és a Galaxy Watch4 Classic. Kb. olyan előfutárok lehetnek, mint hajdanán a Galaxy S10-zel az Infinity-O kijelzők; vagy a Galaxy S9-ek a One UI 1.0-ás felülettel. Emlékeztek, hogy mindkettő esetben mennyire vágyakoztunk az új termékekért? Ennyit jelent, ha okos húzásra határozza el magát egy gyártó, ugyanis rengeteg ajtót tud kinyitni.

Ismételten az eSIM képességet veszem elő, mert ez egy olyan téma, amivel mindenképpen érdemes foglalkozni 2021-ben. Egyre több csúcskategóriás telefonnál jelenik meg a technológia, elég csak a közelmúltból felidézni a Galaxy Z Fold3 5G-t, ami két fizikai SIM kártya mellett képes arra, hogy az egyiket feláldozva eSIM-é alakítsa át a hálózati vevőt. Ergo, egyből kapni fogunk egy fizikai SIM mellé egy elektronikust. A címsorban említettem, hogy immáron a Telekom mellett már a Vodafone is megkezdte a szolgáltatásnak az értékesítését. Igaz, magának az igénylésnek még nincs annyira egyszerű, rugalmas és kézenfekvő módja, mint a konkurenciánál; de az idő majd kikupálja őket. Ám ne kanyarodjunk el a főtémától.

A Galaxy Watch4 Classic eSIM kreatívja.
Forrás: Samsung

Az elmúlt időszakban – munkám során – rengetegszer találkoztam az alábbi kérdéssel/kérdésekkel:

„Csak a Telekomtól vásárolható eSIM képes Galaxy Watch4? Miért nincs jelen másoknál? – Ha veszek szürkeimportból, akkor fogom tudni használni itthon?”

mondta az utca embere

Nyilván első körben az a keresztkérdés merül fel bennem ilyenkor, hogy miért akarna bárki egy olyan terméket vásárolni, amelynek bizonyos funkcióját nem akarja használni?! – …és talán a legfejfogósabb tény, hogy mennyi savazást kap a Samsung mostanság a felhasználóktól abból fakadóan, hogy rengeteg felesleges dolgot épít a készülékeibe. Mint pl.: minek a Galaxy S21 Ultra 5G-nél az S Pen képesség, úgy se használom?! …de ezektől az emberektől kérdezném, hogy akkor minek egy eSIM képes okosóra eSIM szolgáltatás nélkül? Mindegy, mert sosem fogom megérteni őket, ahogy ők sem Engem.

Na, de tény tisztázást ígértem.

A Samsung eSIM képes okosóráiról azt kell tudni, hogy hiába a Telekom kínálatában kaphatóak csak – egyelőre, mégis szolgáltató függetlenek. Nem kötőd magad a magenta színt képviselő brandhez, csak akkor, ha mondjuk részletfizetéssel tudod megvásárolni; vagy rád sózzák olcsóbban valamilyen eSIM szolgáltatás igénybe vételével. Ha viszont nem kell a szolgáltatás, csak maga a termék, akkor mindössze annyit kell csinálnod, hogy listaáron kell megvásárolnod, azaz ki kell egy összegben fizetned az árát.

Ez azért fontos tény, ugyanis jelenleg a Vodafone kínálatában még nincs jelen egyik eSIM képes okosórája sem a Samsungnak. Ellenben még két napig tart a Galaxy Watch4-termékcsalád előrendelési kampánya, melynek keretében grátiszba kapsz hozzá egy töltőpad triót. Tehát, ha megveszed az okosórát a Telekomnál, azt majd fogod tudni használni a Vodafone eSIM szolgáltatásával; illetve majd egyszer a Telenor-éval is.

A Galaxy Watch4-ek azonban az új operációs rendszer miatt Android-os készülékekhez kötöttek. Olyannyira, hogy se HarmonyOS-szel, se IOS-szel nem teszi kompatibilissé a gyártó, mert egyszerűen nem érdeke – valószínűleg cserébe hagyta a Google, hogy One UI felületével módosíthasson a keresőórás által kitalált látképen és működésen. Mellesleg bizonyos egészségügyi funkciók használatát is alapkövetelményhez kötnek, gondolok az EKG-re és a vérnyomásmérésre.

Mi a helyzet a fizetéssel?

Köztudott, hogy a Samsung Pay jelen van Európában (pl.: Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Svájzban, Angliában és Svédországban), ám Magyarország nem képezi a lista tagjának magát. Már több éve zajlanak az előzetes tárgyalások, hogy majd egyszer érkezik; ám egyik bank se akar nyitni a szolgáltatás felé, ami érthető; hiszen azáltal a sajátjukat helyeznék háttérbe. Kicsit hasonló a helyzet a Samsung Care-rel, ami biztosítás alapot nyújtana arra az esetre, hogy ne kerüljön teli árba a javítás, ha az a felhasználó hibájából ered, mint pl.: ha mondjuk leejti a metron olvasás közben.

A Galaxy Watch4-eknél a WearOS-nek köszönhetően a Google Pay veheti át azt a szerepet, hogy végre valahára fizethessünk az okosóránkkal ugyanúgy, mint az almások az Apple Pay-jel. Egyelőre maga a szolgáltatás még legálisan nem aktív, viszont a Samsung Magyarország (és gondolom számos másik képviselet, ahol nincs Samsung Pay) azon van, hogy mihamarabb élesíthessék!

Kis türelmet, nemsokára lesz! Reméljük, nem kell annyit várni rá, mint anno az EKG támogatásra és a vérnyomásmérésre a Galaxy Watch Active2-knél.

Várton felül teljesít előrendelésben a Galaxy Watch4 termékcsalád

Már másfél hete, hogy a Samsung „új fejezetet” nyitott az okostelefonok életében. Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy megreformálásra került az okosóra szegmensük. A döntés értelmébe azonos néven futtatják tovább az idei generációikat, ami a Galaxy Watch4 lett; illetve ezzel egyidejűleg továbbra is megkülönböztetik az egykori „Active” vonalat a „Classic”-tól. Előbbinek nem lesz utótagja, míg utóbbinak az említett. Talán egy fokkal meglepőbb, hogy mind a két részlegét megújították, ugyanis az előző időszakban kétéves periódust lehetett megfigyelni, ám stratégia szempontból kukázták mindezt, és változtattak szokásaikon.

Nem csak a Galaxy Z-termékekre startolt el az előrendelési időszak, hanem a Galaxy Watch4-érára is. Akik 2021. augusztus 11. és 26. között teljesítik a pre-order előírásait, azok ajándékba 1db vezeték nélküli trió töltőpadot kapnak fekete színben. Igen ám, azonban több csatornán eltűnt utóbbi a „kosár” extra tartalma közül, ugyanis elfogyott a bekalkulált mennyiség!

Az okosórák mellé ráadás töltőpad jár az előrendelési kampányban.
Forrás: Samsung

A Galaxy Watch4-ek előrendelése várton felül teljesített az elmúlt másfél hétben, ugyanis koránt sem gondolt a Samsung Magyarország arra, hogy ilyen mértékű kereslet lesz az új generációs okosóráik felől.

Múlt héten pl.: több leendő vásárlóval történt meg az, hogy hiába ment fel a Samsung Magyarország webshopjára és tette kosarába a kiszemelt terméket, fizetéskor nem volt a „végszámlán” a ráadás termék. Ilyenkor két lehetőség közük választhatott: 1) vagy végig vitte enélkül az előrendelését; hiszen ott a leírásban a „készlet erejéig” szócska; (2) vagy felkeresett másik értékesítési csatornát, pl.: a Samsung Experience Store-okat, amik még rendelkeznek a töltőpaddal és tudják vállalni a termék kiadásával történő átadását. Azóta persze történt egy s más.

A Samsung oldalán újra kosárba kerül a töltőpad trió, tehát, aki éppen emiatt hezitált volna az előrendelést meglépésén, annak örömmel tudom tudatni, hogy bátran menjen fel és rendeljen elő, mert könnyedén készlethiány ütheti fel a fejét a nagyobb keresletből adódóan. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a termék leosztásánál a gyártó saját márkaboltjai és webshopjai előnyt élveznek más csatornákkal szemben!

Az előrendelést teljesítő ügyfelek már javában kapják meg a Galaxy Watch4-eiket. Csütörtöktől megkezdődött a termékek kiadása. Aki a Samsung Magyarország oldalán rendelt elő, azoknak a futárszolgálat augusztus 24-től kezdi meg a kiszállítást.

Csak a Telekomnál rendelhető elő az eSIM képes Galaxy Watch 4 és Galaxy Watch 4 Classic

Új fejezetet nyitott a Samsung az okostelefonok történelmében, de az okosóráiknál is történt némi reformálás, amire érdemes odafigyelni. A Galaxy Watch- és a Galaxy Watch Active-termékekre fókuszáló marketinget átdolgozták, melynek mellékterméke a névegységesítés lett. Ennek fényében a Galaxy Watch4 viszi tovább a sportos vonalat, míg az eleganciát a Galaxy Watch4 Classic. A Galaxy Watch óta jelen vannak a dél-koreai vállalat eSIM képes okosórái a magyarországi piacon, azonban kevesen tudják, hogy a vásárlás helyét csak egyetlen csatornán tudják kivitelezni. Ezek az okoskiegészítők ugyanis kizárólag a Telekom szolgáltatónál érhetőek el. Az új generáció megérkezésénél sincs másképp!

Jogosan jöhet egyből a keresztkérdés, miszerint: Miért? – a válasz roppant egyszerű: hazánkban csak a Telekom részéről van kiépítve az eSIM szolgáltatás. Ezáltal független csatornában nincs lehetőség a termékek megvásárlására. Van arról szó, hogy a közelebbi jövőben mellé csatlakozik egy másik is, viszont amíg ez nem történik meg, addig felesleges teórizálni. Másrészről, a hálózati modulon kívül nincs igazából differencia a két változat között.

Aki tehát mindenképpen ragaszkodik az eSIM képességhez, tehát a hálózati modulhoz, annak a Telekom weboldalára kell ellátogatnia, ahol le tudja adni a rendelését online, bárhonnan! Természetesen bármelyik üzletükbe befáradva is van lehetőség, de talán így egyszerűbb. Az előrendelés a Telekomnál sincs másképp, mint a szimpla termékek esetében, azaz 2021. augusztus 11. és 26. között leadott rendelések tekintik pre-orderként, melyek mellé automatikusan jár egy vezeték nélküli trió töltőpad – legalábbis addig, amíg a készlet engedi.

Mutatnám, mely termékek, milyen színekben és áron érhetőek el:

Termék: Nyitóár: Színvariáció:
Galaxy Watch4 eSIM 40mm119 990 FtRózsaszín (SM-R865FZDAEUE)
Fekete (SM-R865FZKAEUE)
Ezüst (SM-R865FZSAEUE)
Galaxy Watch4 eSIM 44mm 129 990 FtZöld (SM-R875FZGAEUE)
Fekete (SM-R875FZKAEUE)
Ezüst (SM-R875FZSAEUE)
Galaxy Watch4 Classic eSIM 42mm 154 990 FtFekete (SM-R885FZKAEUE)
Ezüst (SM-R885FZSAEUE)
Galaxy Watch4 Classic eSIM 46mm 169 990 FtFekete (SM-R895FZKAEUE)
Ezüst (SM-R895FZSAEUE)
A promóció kreatívja a Telekom oldalán.
Forrás: Telekom

Azáltal, hogy a Telekomnál vásárlod meg a Galaxy Watch4 vagy a Galaxy Watch4 Classic eSIM képes okosórádat, még nem kell a szolgáltatóhoz kötnöd magad! Először is, maga a termék, amit majd megkapsz: független, tehát, ha mondjuk Európai Unió más országának eSIM szolgáltatását szeretnéd rátelepíteni, akkor van lehetőséged. Más, EU-n kívüli régióké kérdéses, hiszen az okostelefonoknál is el kell végezni egy 5 perces függetlenítési ceremóniát, így ezt első körben passzolnám. (Amint kapok választ, frissítem a cikk ezen részét.) Másodjára, pedig van lehetőséged mindenféle hűségidő nélkül az előrendelésére, mindössze az „Állítsd össze saját díjcsomagodat pár lépésben!” fülnél választd a „Listaáron” opciót. Nyilván ennek hátránya, hogy nincs opciód a részletfizetésre, de valamit, valamiért!

Ergo, ha mindenképpen fontos az az eSIM-es megoldás, akkor irány a Telekom és vedd meg listaáron. Nincs mit fényezni ezen, ugyanis, ha netán szürkeimportból jutna hozzád egy hasonló okosóra, akkor a garanciádat nem biztos, hogy érvényesíteni fogod tudni Magyarországon. Ilyen ármagasságban menj biztost!

Az okosórához kapcsolódó előrendelési promóció részleteiről ide klikkelve informálódhatsz! Ha pedig kérdésed lenne, tedd fel komment formájában!

180 perc múlva rajtol a nyári Galaxy Unpacked esemény

A tavalyi év után az idei se ígérkezik az okostelefongyártóknak egyszerűbbnek. Noha mindenhol a fellendülés mutatkozik az eladási adatok sorában, mégis a piac próbál megküzdeni önmagával, ugyanis az alapanyag hiány a kereslet növekedésével egyre jelentősebbé vált. A Samsung a 2021-es esztendőhöz teljesen másképp áll. Gyökereiben változtat az előző évtizeden, melynek egyik előszelével már januárban találkozhattatok, amikor minden eddiginél hamarabb, már januárban bevezetették a Galaxy S21-es szériát. Mindent okkal tettek, hiszen a piacvezetés megtartását a kiszámíthatatlansággal tudják legkönnyebben fenntartani – bár mindez olykor fordítva is el tud sülni.

A dél-koreai vállalat megküldte a nyári Unpacked eventjének a meghívóját, amin csak a következő szerepelt:

Új fejezetet nyitunk!

Fel is teszik a kérdést mellett, miszerint: „A „jó” valóban elég jó?” – Mindezzel arra utalva, hogy célszerű lenne újragondolni azt, amit az okostelefonokról gondolunk! Kicsit azt érzem, mint ha ugyanazt mondatnák, mint hajdanán, amikor megjelentek az első érintőképernyős készülékek! Akkoriban mindenki szkeptikus volt a jövőjét illetően, mostanra pedig már nem is tudjuk elképzelni nélküle. Valami hasonlót szeretne véghezvinni a Galaxy Z-termékcsaláddal, hiszen, ha nem is mondták ki hivatalosan, de érkezik a Galaxy Z Fold3 5G és a Galaxy Z Flip3 5G, melyek rengeteg újítást fognak magukkal hozni.

Az augusztusi leleplező esemény középpontjában mindig a prémium termékek álltak. Ezt a szerepet egy évtizeden keresztül a Galaxy Note-termékek töltötték be, de mint fentebb írják, új fejezetet nyitnak, amit már a foldable szegmens folytat, tehát a Galaxy Z-termékek. Nem hinnénk, hogy véget vetnek a beépített tolltartóval rendelkező S Pen képes telefonoknak, inkább csak háttérbe szorítják, hogy megnézzék a piac reakcióját. Emlékszem, anno a Galaxy Note-ot se vették zsákszámra, aztán milyen szép életpályát tudhat magáénak a családja…

A mai rendezvényen hullhat le a lepel több termékről, mint pl.:

  • a Galaxy Z Fold3 5G-ről, ami a Galaxy Z Fold2 5G helyére érkezik;
  • a Galaxy Z Flip3 5G-ről, ami a Galaxy Z Flip 5G-t váltja;
  • a Galaxy Buds2-ről, ami a Galaxy Buds+-t vezetheti ki;
  • valamint a legújabb okosórákról:
    • a Galaxy Watch4-ről, ami a Galaxy Watch Active2 vonalát viszi tovább;
    • illetve a Galaxy Watch4 Classic-ról, ami pedig a Galaxy Watch3-ét.

A közvetítést helyi idő szerint 16:00-kor csekkolhatjátok az alábbi Youtube linken:

Íme a Samsung Magyarország unpacked aloldalának felhívása:

És végül, de nem utolsó sorban az a reklám, amit 101 millióan néztek meg július 28-a óta:

Minden készülék külleme a netre került, amit augusztus 11-én tervez a Samsung bemutatni?!

A jelenlegi szivárogtatott információk alapján, a dél-koreai vállalat 2021. augusztus 11-én tartja meg a nyár végére esedékes Unpacked Event-jét, amelyben az év második felében érvényesülő flagship termékeiről rántja le a leplet. Noha, még a hivatalos előbeharangozása sehol sem történt meg, azt azért érdemes tudni, hogy valóban augusztusban szoktak tartani ilyen eseményt, ahol az elmúlt évek majdnem mindegyikében legalább egy Galaxy Note-ot elhoztak – idén azonban szakíthatnak az évtizedes hagyománnyal.

Evan Blass (aka. @evleaks) népszerű szivárogtató és renderfotó kreátor megint csak kitett magáért, mert az rendezvény előtt bő 1 hónappal elkészítette az összes bemutatásra váró terméknek a kinézetét – legalábbis nagyon sok esetben szokta fedni az ő általi elképzelés a valóst. Ugye a Galaxy Note-termékek helyét a Galaxy Z-termékcsalád veheti át, azon belül pedig a Galaxy Z Fold 3 5G és a Galaxy Z Flip 3 5G lehet a vállalat következő nagydobása az összehajtható készülékek között. Mellett érkezik új okosóracsalád: a Galaxy Watch 4 (ami az Active vonalat viszi tovább) és a Galaxy Watch 4 Classic személyében. Ott egy középszegmenst erősítő vezeték nélküli fülhallgató a talonban, ami a Galaxy Buds 2-vel kerülhet fókuszba, illetve jön a Galaxy S21 FE is, csakhogy méltó utódja legyen a Galaxy S20 FE-nek.

A Galaxy Z Flip3 5G egyik lehetséges marketing fotója.
Forrás: ResearchSnipers

Eléggé színdús termékbevezéssel számolhatunk, hiszen a klasszikus fekete és fehér mellé érkezhet adott modelleknél az olajzöld, a lila, az arany/bézs vagy éppen az ezüst.

A ‘tovább mögött megtekinthető Evan Blass többi tweetje, amelyek valóban lerántják a leplet, hogy milyen készülékek érkezhetnek a közeljövőben.

“Minden készülék külleme a netre került, amit augusztus 11-én tervez a Samsung bemutatni?!” Tovább olvasása