Címke: Galaxy Z Fold 2 5G

Megérkezett a Galaxy Z Fold2 5G és a titán Galaxy Watch3 Magyarországra!

Ismételten elérkeztünk egy fontos naphoz, hiszen két prémium termék debütálásának lehetünk szemtanúi. Szeptember 18-án, azaz pénteken elstartolt a hivatalos forgalmazása: a Galaxy Z Fold2 5G-nek és a titán Galaxy Watch3-nak Magyarországon. Mindkettő szabadon, várakozás nélkül megvásárolható a Samsung Experience Store-okban, valamint a hivatalos partnereknél. Célszerű ilyen magasságokban nem szürke importból választani, már csak a garancia miatt!

A Samsung legújabb összehajtható okostelefonjára ismét előrendelést írt ki, ami szeptember 17-ével zárult. Akik éltek a lehetőséggel, azok készülékbeszámítással lefaraghattak 50 ezer forintot a végárból; akik viszont nem, azoknak mostantól teli áron érhető el a termék 749 990 Ft-ért. Ilyen drága terméke korábban még nem volt a hazai képviselet IM divíziójának, hiszen a Galaxy Fold 694 990 Ft-os debütált tavaly decemberben. Innováció és tudás oldaláról megközelítve viszont igazolja azt, hogy miért ennyi az annyi! Szintén elstartolt a hazai értékesítése, ahogy arról a hét közepén beszámoltunk, a Galaxy Watch3 Titanium terméknek, és bizony az árával kapcsolatban sem tévedtünk: 229 990 Ft-ért kínáljak Misztikus Fekete színben.

„A kiegyensúlyozott életvitelhez elengedhetetlen a képernyők előtt töltött időnk megfelelő beosztása és hatékony kihasználása. A Samsung legújabb prémium készülékei ebben segítik a felhasználókat kiváló multitasking megoldásaikkal. Nagy öröm számunkra, hogy ezeket a stílusos eszközöket mostantól a magyar közönség is megismereti.”

mondta el Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője.

Már csak annyi kérdésem lenne, hogy a titán változat csomagolása mas lesz-e a simához képest?!

A Galaxy Z Fold2 5G doboza a Galaxy Z Flip 5G mellett. Fotó: Galaxy Világa

Hatalmas népszerűségnek örvend a Galaxy Z Fold 2

Kétség sem fér ahhoz, hogy a 2020-as évben a Galaxy Z Fold 2 5G elhozhatja a leginnovatívabb okostelefonnak járó elismerést. Kiemelkedő az érdeklődés iránta, a Samsung pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy tényleg legyen keletje a termékének. Pontosan ezért kezdett el együttműködni a Harvey Nichols luxusáruházzal Dubaiban, mégis csak a világ egyik legdrágább „zónájáról” beszélhetünk, amikor az Arab Emírségeket emlegetjük.

Náluk szeptember 21-ig tart az előrendelési időszak, amit bundle promócióval tálalnak az érdeklődőknek. Míg Magyarországon beszámítással lehet lefaragni a végárból 50 ezer forintot; addig közel-keleti országban Galaxy Buds Live-ot adnak mellé ajándékba, ha az Harvey Nichols áruházon keresztül történik. Kérdés viszont, hogy mi a helyzet a Galaxy Z Fold 2 Thom Browne Edition-nel, amelynek debütjéről egyelőre nincs információ?! Egyesek szerint elkerüli őket; viszont, ha azt vesszük alapul, hogy a Galaxy Z Flip Thom Browne napvilágot látott, akkor azért kisebb hiányérzet alakulhatna ki az ottélőkben.

Kínában 16.999 kínai jüanbe (币) kerül a Galaxy Z Fold 2 5G 512GB-os változata.
Forrás: Samsung

A kínai történések mutatják a legjobban, mennyire nyitottak az emberek az extrém magas árazású (27.199 kínai jüan) összehajtható termékre, hiszen pl: a Galaxy Z Fold 2 Thom Browne Edition 4 perc leforgása alatt elfogyott pre-orderben. A kulcsszó pedig a limitált kiadáson van, mivel nem elég, hogy 3.299 dollárért került be a kínálatba, de mindössze csak 5.000 darab készül belőle világszinten, melyből egy bizonyos mennyiség Kínában már gazdára lelt.

Másrészről, náluk a 12/512GB-os variánsra lehet benevezni a szimpla Galaxy Z Fold 2 5G-ből is, míg mondjuk Magyarországon és számos régióban csak a 12/256GB-osra. Mindezt 16.999 kínai jüanért teszik elérhetővé, azaz nagyjából 2.500 dollárért. Átszámolva ugyanannyi, mint utóbbi nálunk. Ergo, ők határozottan jobban járnak.

Egyes dél-koreai jelentések szerint a Galaxy Z Fold 2-ből 700-800 ezer egységnek a leszállítását tűzte ki célul az év végéig, ami érthető, mert a várton felül teljesített, ami tetszik a leendő felhasználóinak. Azt se szabad elfelejteni, hogy a Galaxy Fold-hoz képest nagyobb ütemben terjesztik el – elég csak felidézni, hogy az előd Magyarországra bő negyedév csúszással érkezett, akkor is eléggé limitált darabszámban, ami nagyjából 1 hónap leforgása alatt elfogyott és el is tűnt a portfóliójából. Ehhez képest most a bejelentését követően becsatlakoztunk az előrendelésébe.

Zárásképpen, csak viszonyítás kedvéért másolnám a dél-koreai árazását a termékeknek:

Termék:Dél-koreai wonban:Amerikai dollárban:
Galaxy Z Fold 2 Thom Browne EditionKRW 1.650.0003.299 $
Galaxy Z Fold 2 5GKRW 2.398.0001.999$
Galaxy Z Flip 5GKRW 3.960.0001.499$

Utószó: Amerikában október 16-a van feltűntetve a Mystery Black szállításához, azaz, aki olyat rendel, annak biztosan várnia kell bő egy hónapot a kiszállítására.

Rengeteg az újítás a Galaxy Z Fold2 5G-ben

Több évet vártunk a Galaxy Z-család megérkezésére, de itt van. Most olyanok, mint annak idején az érintőképernyős telefonok a nyomógombosak után: hihetetlenek, ám annál igazabbak. Sokakban fel is merül a kérdés, miszerint A jövő készülékei mutatkoztak-e be velük? – Nyilván, a hajlítható termékek magukban hordozzák a WÁÓ-faktort, amiből nem sok jut ki manapság a felhasználóknak, mert nehéz újra és újra feltalálni a spanyolviaszt. A dél-koreai vállalat a Galaxy Fold után egy sokkal összeszedettebb terméket rakott elénk, de számomra olyan a szitu, mint ha az csak a nulladik verziója lett volna, hogy tudjanak hova továbbfejlődni.

Amit visszalépésként tudnék felróni, hogy a belső felületről eltűnt az egyik kamera. Végeredményben „csak” öttel rendelkezik, mint egy középkategóriás készülék, viszont azaz öt olyan, amivel tényleg lehet korrekt képeket készíteni. 12MP-ből tripláztak, illetve 10MP-ből dupláztak, csakhogy MP-t társítsunk a szavak mellé.

Talán egy fokkal fontosabb az, hogy miként változott a zsanérszerkezete. Immáron csavaros résszel dolgoznak, ami lehetővé teszi, hogy több állásban tudja annak felhasználója használni. A Galaxy Z Flip-hez képest is nőtt eggyel a szám, hiszen a 75°-os állás a 90° és a 115° mellett még nem volt jelen. Egyes országokban a zsanért színeztetni lehet, ami megint csak egy apróság, amire biztosan kevés gyártó gondolt volna.

Hamarosan egy mélyebbre ható cikkel jövünk, addig viszont mutatnám a főbb USP-jeit, amivel azonosítani lehet.

A szeptemberi okostelefon árakról…

Mindenképpen meg akartam várni a Galaxy Z Fold2 5G bejelentését, hiszen a szeptember egyik meglepetés termékéről számolhatunk be, ami nagyon jó eséllyel felélénkíti az okostelefon piacát. Kevés olyan kütyü van ugyanis, ami ilyen technológiai tudással lenne felvértezve, illetve nem szabad elmenni szó nélkül a roppantmód magas árazása mellett sem, ami legalább garantálja azt, hogy ne találkozzon szembe az ember olyan sűrűn vele. Jelenpillanatban is zajlik az előrendelése, amelyet érdemes kihasználni, hiszen a készülékbeszámítással egybekötött lehetőségnek köszönhetően 50 ezer forint a zsebünkben maradhat.

Szeptembert részben azzal nyitottam, hogy beszámoltam arról, mely termékek tűnhetnek el a közeljövőben a Samsung Magyarország portfóliójából. A lista egyaránt tartalmazott alsó-, közép- és felsőkategóriás terméket, valamint okoskiegészítőket. Aki lemaradt volna, az mindenképpen olvassa vissza, hiszen, ha pont az egyik kiszemeltje foglalna helyet, akkor könnyedén elfordulhat, hogy orosz rulettet játszik az idővel a megkaparintása kapcsán.

Még annyit fűznék hozzá a hónaphoz előszó gyanánt, hogy a harmadik negyedévnek a zárásáról volna szó, amikor a Back to School promóció éppen a lecsengő fázisában van, illetve, amikor a különféle őszi kuponőrületek leporolásra kerülnek.

A Galaxy Z Fold2 5G kreatívja.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A listából kikopott több 2019-es évi Galaxy A-szériás készülék. Gondolok: a Galaxy A10-re és a Galaxy A40-re, ami alapvetően már tényleg az előző hónapokban is az utolsókat rúgta. Külön kiemelném, hogy a Galaxy A20s-nek a hazai piacon történő jelenlétét olyannyira komolyan gondolta a magyarországi képviselet, hogy akciót is indított rá – de majd a részletekről holnap fogok beszámolni, most csak legyen annyi elég, hogy a Galaxy A20e-hez képest feltűnő 3 ezer forintos felárat mindenki bátran adja oda a Samsung márkaboltokban, mert tud annyival többet.

A Galaxy A21, azaz előbbiek utódja egész hónapban jobb áron lesz, mint amennyiért anno nyitott. Igaz nem sok az áresés mértéke, de egy tokra éppen elegendő. A Galaxy Xcover 4s még a portfólió részét képezi, hiszen a Galaxy Xcover Pro annyira elrugaszkodott a szériához kötött árszegmenstől, hogy tulajdonképpen réteg telefonná nőtte ki magát. Ez pedig azt jelenti, hogy tényleg az vásárolja majd, akinek ez kell!

Termék:2020/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft
Galaxy A21s77 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q3-as árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A második negyedévben feltűnt áremelkedés jellemzi az alapárakat, amiket a Samsung Magyarország a harmadik negyedév utolsó hónapjában is megtart. A teljes hónapban inkább időszaki promóciókkal készülnek.

A változás a listán mindössze annyi, hogy a Galaxy S10-család nagyobb tárhelyű tagjai kikoptak, illetve bekerültek az újdonságok, gondolok ezálatt: a Galaxy Note20-ra, a Galaxy Note20 Ultra 5G-re, a Galaxy Z Fold 5G-re és a Galaxy Z Fold 2 5G-re.

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5 G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q3-as árakon vásárolhatók.

Kicsomagolós videón a Galaxy Z Fold2 5G

A Samsung következő összehajtható csúcskategóriás telefonjának, a Galaxy Z Fold2-nek bemutatóján már túl vagyunk. Sőt, azóta az előrendelése is elstartolt, ami 2020. augusztus 17-én zárul. Tisztában van azzal a gyártó, hogy eléggé „félelmetes” árat szabtak ki rá, azonban ne feledkezzünk el azokról az újításokról, amikkel felvértezték – és most a különféle technológiai megoldásokra gondolnék, mint a továbbfejlesztett zsanérszerkezet, vagy éppen az UTG kijelző. Száz szónak is egy a vége: ugyanazt látom a készülékre pillantva, mint anno az első érintőképernyősöknél; azaz, a jövőt testesítik meg, és tényleg efelé kell haladnunk.

Valószínűleg nem sok felhasználója lesz a Galaxy Z Fold2-nek, mivel borzasztóan drága, viszont ettől függetlenül, azért sokan megnéznék azt, hogy mit rejt az a csomagolás magában, amelyben kézhez kapnánk, ha lenne felesleges 750 ezer forintunk. A Samsung marketing osztálya most megmutatja, hogy Mit rejt a doboz!

Illetve van egy bónusz videó a Galaxy Z Fold2 Thom Browne Edition-höz:

Ha visszanéznéd az Unpacked eseményeket…

Végre szeptember első hétvégéjén időt tudtam szakítani arra, hogy visszanézzem az augusztusi Unpacked eseményét a Samsungnak. Hiába ügyelt a dél-koreai vállalat arra, hogy a délután második felére ütemezze mind a kettőt; aki 10 órától 20 óráig dolgozik, annak szinte mindegy, hogy a napszak mely időszakára ütemezi, hiszen se munka előtt, se munka után, se az alatt nincs ilyesmire ideje. Manapság a visszanézhetőség lehetősége már alanyi jogon jár mindenkinek, elég csak ellátogatni a Youtube-ra, ahol bárki-bármikor ledarálhatja akkor, amikor és ahányszor szeretné. Ma végre utolértem magam és lenyomtam a másfélórás eventet.

Ha valaki hasonlóan lemaradt róla, annak mutatnám az a videót, ami a Galaxy Note-, a Galaxy Watch3- és a Galaxy Tab S7-család leleplezésével foglalkozik:

Az Unpacked esemény első felvonása.

Ha pedig van még röpke 10 percetek, akkor a Galaxy Z Fold2-t is pótoljátok:

A Galaxy Z Fold2 Unpacked eseménye.

Nagyon erős az 5G képest portfóliója a Samsungnak

A Samsung többször bizonyította, hogy azon gyártó akar lenni a felhasználói szemében, “akit” diktáló jellemvonással jellemeznek. Az ötödik generációs (5G) hálózat elterjedésének hajnalán úgy döntött, hogy eszközökkel látja el azokat az ügyfeleit, akik szem előtt tartják a naprakészséget és nyitottak a technológiai újdonságokra, egy szóval: a fejlődésre. Nyilván, számtalan tévhit nehezíti munkájuk gyümölcsének beérését, de ahogy a múltban, úgy a jelenben is ezeket le kell küzdeni a jó cél érdekében.

A jelenlegi 5G képest készülék portfóliója a Samsungnak.

2019 tavaszán mutatkozott be az első 5G-s készülékük, a Galaxy S10 5G, ami a magyarországi piacot elkerülte. A sort folytatta ősszel a Galaxy Note10-család, melynek mind a két tagját ellátták az újdonsült technológiával, de persze hagytak választási lehetőséget azoknak, akiknek a kiforrottabb 4G is elegendő volt. A csúcskategória mellett a megfizethetőbb árazású középkategóriát se akarták kihagyni a kínálatukból, hiszen még mindig innen van a legjelentősebb vásárló közönsége. A Galaxy A90 5G a tavalyi év második felében debütált, és sokáig úgy volt, hogy Magyarországon is napvilágot lát, azonban a Galaxy Fold feltűnése miatt inkább veszni hagyták az elképzelést – aminek egyszerű oka lehetett: valószínűleg a Galaxy A80 hányattatott sorsára került volna magas árszabása miatt. A szegmens tovább tagokkal bővült 2020-ban, és a jelek szerint 2021 se hoz mást!

2020-ban már átgondoltabb stratégiával álltak a meglevő és leendő ügyfeleik elé, ugyanis kínálatukat megerősítették olyan termékekkel, amiknél az alap felszereltséget képezi az 5G. Gondolok itt az abszolút prémium szegmensre: a Galaxy S20 Ultra 5G-re, a Galaxy Note20 Ultra 5G-re, a Galaxy Tab S7+ 5G-re és a Galaxy Z Fold2 5G-re, amelyekből, ha akarnánk se tudnánk LTE változatot beszerezni. A jövőkép pedig azt mutatja, hogy az LTE szócska kezd kikopni a portfóliójukból, legalábbis a Life Unstopped nevű eseményen bemutatott Galaxy A42 5G szintén ezt a kijelentést erősíti.

A világ kínálatához képest a magyar is próbalja tartani a tempót. A jelenlegi 19 készülékéből csak 8 tűnt fel a hazai képviselet forgalmazásában; név szerint: a Galaxy Note10+, a Galaxy S20+, a Galaxy S20 Ultra, a Galaxy Z Flip, a Galaxy Note20, a Galaxy Note20 Ultra, a Galaxy Tab S7+ és a Galaxy Z Fold2. És meg hol az év vége, hiszen a Galaxy A42 5G premierjét az utolsó negyedévre jósolják – ami biztosan nem kerül el minket sem.

Cirka másfél év leforgása alatt a kínálatuk több mint 50%-át elhozták 5G-s kiadásban, de mutatnánk a listát, hiszen van hozzá egy remek infografikánk:

Bemutatták a Galaxy Z Fold2 5G-t! Mutatjuk az előrendeléssel kapcsolatos infókat!

Nem gondoltam volna, hogy dupla felvonásos Unpacked eseménnyel találkozom. Történt ugyanis az, hogy a Samsung 2020. augusztus 5-én megtartotta az első felét, amelynek keretében bemutatta azon őszi termékeit, amik a felsőkategóriát erősítenék. A Galaxy Note20-akat, a Galaxy Watch 3-akat, a Galaxy Tab S7-eket és a Galaxy Buds Live-ot. Igen ám, viszont csak említés szinten volt szó a Galaxy Z Fold 2-ről – amit akár már prémiumként is említhetnénk! Tényleg csak néhány percet foglalkoztak a virtuális eventen vele, nehogy ellopja a reflektorfényt a tollas készülékek elől, de akkor még nem árulták el, hogy ehhez a csavarhoz azért nyúlnak, mert különállót adnak neki.

Nemsokkal később jelentették be, hogy szeptember elején újabbal lehet számolni. Középpontjában a legújabb összehajtható készüléke kerül górcső alá, a Galaxy Fold utódja, ami immáron a Galaxy Z-család tagjaként érvényesülhet és erősítheti a brandet.

Kezdjük talán a legégetőbb kérdéssel: Mennyi az annyi?!

Termék:Modellkód:Nyitóár:Színvariáció:
Galaxy Z Fold2 5GSM-F716B749 990 FtMisztikus Bronz | Misztikus Fekete
Bemutatkozott a Galaxy Z Fold2 5G.
Fotó: Samsung

A Galaxy Z Fold2 5G se az a termék lett, amit a hétköznapi felhasználóknak szánna a dél-koreai vállalat. USA-ban 1.999,99 dolláros nyitóáron mutatkozott be, Angliában 1.799 fontot kérnek érte, míg Németországban 1.949 eurót. Nos, a Galaxy Fold-hoz képest drágább lett, hiszen, ha visszaemlékeztek, akkor 694.990 Ft-on debütált és futott is ki nagyjából egyetlen hónap leforgása alatt. Nyilván most jöhet az a nézet, hogy a második negyedévben a COVID-19 miatt drágult mindegyik termék ára, és lényegében az a felár mutatkozik vissza az elődhöz képest, ami egyébként adja is magát. Tényleg nagyjából 50 ezer forint az érezhető áremelkedés mértéke ilyen magasságban.

A roppant mód magas ár mellé dukál a Galaxy Z Premier Szolgáltatás is, melynek egyik kulcsfontosságú részlete, hogy az 1. évben bármiféle nem-garanciális kijelző problémát (pl.: leejtéssel előidézettet) jelentősen olcsóbban tudnak orvosolni a szervízeiben. Ugyanúgy kapják a felhasználói a 4 hónapos díjmentes Youtube Premium előfizetést, mint más flagship modellhez.

Külön kihangsúlyoznám, hogy Magyarországon nem lesz elérhető az az extra újdonság, hogyha nem tetszene az alapértelmezett zsanérszín, akkor azt átmódosíthatod: ‘Metallic Siver’, ‘Metallic Gold’, ‘Metallic Blue’ vagy ‘Metallic Red’ színnégyes valamelyikére. A változtatásnak viszont van egyfajta várakozási (=gyártási és szállítási) ideje, ami akár 4-5 hét is lehet a Samsung Németország weboldalán írtak szerint; illetve, ha meggondolnánk magunkat, akkor nincs módosításra lehetőség.

Egyes országokban színezhető a zsanér.
Forrás: Samsung Németország / Samsung Anglia

Az előrendelés menetéről:

A Galaxy Z Fold2 5G előrendelése szeptember 1-jétől 15-ig tart vagy a készlet erejéig. Kiindulva abból, hogy Magyarország a kis országok sorát erősíti, nincs kizárva, hogy a kelendőbb Misztikus Fekete hamar elfogy a portfólióból, szóval, aki ilyesmiben gondolkodna, az ne sokat hezitáljon, nehogy lemaradjon. (Fel lehet idézni a Galaxy Fold mintáját, ami januárban el is tűnt, és azóta se tért vissza a hivatalos forgalmazókhoz.)

A termék hivatalos forgalmazása: 2020. szeptember 18-án veszi kezdetét.

A Galaxy Z Fold2 5G előrendelésben résztvevő partnerek.
Forrás: Samsung Magyarország

Az előrendelőknek több meglepetéssel is készül a Samsung. Az egyik az, hogy aki szeptember 15-ig benevez a termékre, az 3 nappal a hivatalos rajtja előtt kezében tudhatja a piac leginnovatívabb és legerősebb készülékét. A másik, hogy készülékbeszámítási akcióval kedveskedik két csatornán (Samsung Experince Store és Media Markt), ami annyit jelentene, hogy, aki visszahozza régi készülékét, azt 50 ezer forinttal többért veszik át. (Példának okáért vegyünk alapul egy Galaxy SII-t, ami ér 500Ft-ot jóindulatból, viszont ezt a terméket 50.500 Ft-ért veszik át, hogy aztán ezt az összeget a végárából levonva kedvezőbbé tegyék a készülék árát.) Tehát mindenképpen célszerű előkotorni egy ócska készüléket, mert úgy már tényleg ugyanannyiért árulják, mint az elődjét.

A Trade-in promóció, azaz a készülékbeszámítással kapcsolatos megmozdulás 2020. szeptember 17-ig tudják igénybe venni az érdeklődők. Utána is jelen lesz a Samsung Experience Store-okban, csak éppen már nem lesz a ráadás 50.000Ft-os „többet ér a készüléked” kupon mellé.

A készülékbeszámítás kreatívja.
Fotó: Samsung Magyarország

Mit szóltok a készülékhez, illetve az árához?

Íme a hirdetménye: