Címke: Nyereményjáték

A királyság mindenkinek jár, ezért a Samsung nyereményjátékot hirdetett!

Az elmúlt időben nem vittük túlzásba a Samsung Members-ben feltűnő nyereményjátékokra történő felhívást, viszont változtatnánk a hozzáálláson, és ahogy azt tettük tavaly egész évben, mostantól tényleg odafigyelünk, hogy a rajt pillanatában mindenki be tudjon csatlakozni. Az esélyt megadjuk, éljetek vele, hiszen nincs veszteni valótok. Másrészről, eléggé jó dolgokat lehet beszerezni, ha Fortuna rátok mosolyog, arról nem beszélve, hogy odafigyel az aktuális újdonságaikra, tehát a címben emlegetett királyság hatja majd át.

A márciusban bemutatott Galaxy A-széria tagok kerülnek a fókuszba. Arról már írtunk, hogy kamera szempontjából mekkora előrelépést kapunk, viszont a hazai képviselet nem szeretné, csak úgy magában odaadni a 9 nyertesnek a választott okostelefonját. Mellé csap még egy szilikontokot, valamint egy képstabilizátort, amivel még simább videókat tudtok összehozni. Érdemes lesz átgondolni, ki-melyikre teszi a voksát, mert a DJI Osmo 4 sokkal szimpatikusabb, mint a – világomban neve nincs – Feiyutech variánsa.

A szokásos módon, ha Samsung okostelefonnal vagy tablettel rendelkezel, akkor mindenképpen (töltsd le, majd) indítsd el a Samsung Members applikációt. Ha bejelentkeztél a Samsung fiókodba, akkor láthatod a Kedvezmények menüpontban a felhívó kreatívját, ami adja magát miként kell kitöltened, hogy bedobd a neved a virtuális sorsológömbbe. [2] oldalon csekkolható teljes egészében a leírás.

A Samsung Membersben futó nyereményjáték útmutatója.
Fotó: Galaxy Világ

A nyereményjáték tétje:

3 féle nyereménycsomagból választhattok, melyekből külön-külön 3-3-3 db-ot sorsolnak ki, tehát összesen 9 db talál gazdára április végén:

  • 1. Nyereménycsomag:
    • 1 db király kék színű Samsung Galaxy A52 készülék (SM-A525FZBGEUE),
    • 1 db lila színű Samsung Galaxy A52 gyári szilikon tok (EF-PA525TVEGWW),
    • illetve 1 db ezüst színű DJI OM4 kézi stabilizátor.
  • 2. Nyereménycsomag:
    • 1 db király lila színű Samsung Galaxy A52 5G készülék (SM-A526BLVDEUE),
    • 1 db fekete színű Samsung Galaxy A52 5G gyári szilikon tok (EF-PA525TBEGWW),
    • illetve 1 db ezüst színű DJI Osmo Mobile 3 kézi stabilizátor.
  • 3. Nyereménycsomag:
    • 1 db király fehérszínű Samsung Galaxy A72 készülék (SM-A725FZWDEUE),
    • 1 db kék színű Samsung Galaxy A72 gyári szilikon tok (EF-PA725TLEGWW),
    • illetve 1 db fekete színű Feiyutech Vimble One Gimbal (Termékinfó).

A nyereményjáték időtartama: 2021. április 12. 10:00 – 2021. április 25. 23:59. A nyertesek kiértesítése: 2021. április 26. éjfélig történik meg. (A részvételi feltételekről: ide klikkelve informálódhattok.)

Sok sikert mindenkinek!

Íme a hirdetménye:

Zajlik a Valentin-napi nyereményjáték a Samsung Members applikációban

Úgy tűnhet, hogy régen volt a Samsung Members applikáción belül nyereményjáték, viszont erről szó sincs, csak éppen elfeledkeztünk a megemlékezéseikről. Akik szemfülesek, és az elmúlt hetekben megnyitották, azok tudatják, hogy már okosóráért és Galaxy Tab S7-ekért ringbe lehetett szállni. Volt olyan olvasónk, aki a szerencsések közé tartozott? Most újra itt a lehetőség, ha már közeledik a szerelmesek napja, azaz a Valentin-nap.

Tavaly másabb volt a helyzet, még az igazi COVID-19 világjárvány kitörése előtt, de azért megmutatnám, milyen ajándékok közül lehetett választani. A Samsung Magyarország nagyjából elköveti az előző évet annyi különbséggel, hogy mondjuk a vacsora házhoz megy, azaz sokkal kellemesebb közegben tudtok romantikázni, legalábbis nem kell azon agyalni, hogy ki nem ihat a hazaút miatt. Természetesen Samsung okoskiegészítő is bekerült az opciók sorába, páros felállásban, ami már csak azért egy tök jó dolog, mert hónap végén érkezik meg a várva várt frissítés rájuk.

A mostani nyereményjáték annyiban tér el az előzőektől, hogy naponta egyszer játszhattok vele. Minden sikeres – napi 1 – teljesítést követően növelni tudjátok az esélyetek, hogy a szerencsések között legyetek. (Egyébként 50% eséllyel rúg mindenki labdába, hiszen vagy nyersz, vagy nem!)

A teljesség kedvéért elkészítettem az appon belüli folyamatábrát, hogy lássátok, miként zajlik. Sok sikert mindenkinek!

A Samsung Membersben futó nyereményjáték útmutatója.
Fotó: Galaxy Világ

A nyereményjáték választható tétjei:

  • 1 db fekete színű Galaxy Watch Active 2 44mm-es rozsdamentes acél (SM-R820NSKAXEH) okosóra, illetve 1 db rózsaarany Galaxy Watch Active 2 40-es aluminium okosóra (SM-R830NADAXEH);
  • 1 db „Mandala Day Spa Megújító Csomag Pároknak” elnevezésű Nyereménycsomag
    (1 darab 2 fő részére szóló „Mandala Day Spa Megújító Csomag Pároknak” voucher 108.500,- Ft értékben, amely voucher beváltható a kiállítástól számított 6 hónapon belül; További infó!);
  • vagy 1 db „Pomo Séf Házhoz Megy” elnevezésű Nyereménycsomag
    (1 db „Pomo Séf Házhoz Megy” 2 fő részére szóló 4 fogásos vacsora bor kínálattal, amelyet a Trattoria Pomo’Doro étterem (1051 Budapest, Arany János u. 9.) séfje szállít házhoz és készít el a Nyertes Játékos otthonában a Nyertes Játékossal előre egyeztett időpontban, a sorsolástól számított 6 hónapon belül)

A nyereményjátékra: 2021. február 2. 10 órától 2021. február 15. 18:00-ig van lehetőség nevezni. A nyerteseket: 2021. február 16-án 10 és 11 óra között sorolják ki. A hozzákapcsolódó általános szerződési feltételeket itt olvashatjátok el.

Íme a nyereményjáték kreatívja:

Samsung okostévé tulajdonosoknak zajlik nyereményjáték a Samsung Membersben

Nem csak a karácsonyi nyereményjáték-sorozat zárul Aranyvasárnap. A Samsung Magyarország az elmúlt 3 hétben mindennap egy közös karácsonyfa díszítésre invitálta a Samsung Members applikáció használóit, akik között értékes nyereményeket sorsoltak ki. Az játékot záró napon 2db Galaxy Tab S7 LTE modell kerül kisorsolásra. Azonban vele párhuzamosan egy másik is zajlik, amelyben a Samsung okostévé tulajdonosok vehetnek részt. A főnyeremény nem kicsi, lentebb részletezem, hiszen értékben kifejezve: közel 1 millió forint találhat gazdára, de mielőtt rátérnek, mi az, helyette mondanám mit kell tenni érte, hiszen karácsonykor a fa alá jól jöhet egy ilyen is.

Nincs más teendőd, mint a Samsung okostévéden bejelentkezni a Samsung Account-odba. Eleve célszerű, hiszen a rajta használt applikációk így tudnak lefrissülnek az éppen aktuális legújabbra. Amikor ez megtörtént, akkor nyisd meg az okostelefonodon vagy a tableteden a Samsung Members applikációt, keresd meg a „Kedvezmények” fül alatt a felhívó promóciót, majd ellenőrizd, hogy a „Bejelentkezett eszközök” listájában látod-e, mert csak akkor vehetsz részt a sorsoláson, ha köztük van. Ha nincs, akkor valamit elrontottál, ellenőrizd újra.

A teljesség kedvéért elkészítettem az appon belüli folyamatábrát, hogy lássátok, miként zajlik. Sok sikert mindenkinek!

A Samsung Membersben futó nyereményjáték útmutatója.
Fotó: Galaxy Világ

A nyereményjáték tétje:

  • 2db ajándékcsomagot, amelynek tartalma:
    • 900 000 Ft értékű Art of Home vásárlási utalvány
    • és Samsung HW-Q70T/EN hangprojektor

A nyereményjátékra: 2020. december 20. 23:59-ig van lehetőség nevezni. A regisztrációs kódokat: 2020. december 27. 23:59-ig küldik ki az szerencsés TV készülék tulajdonosoknak, akik az összből kisorsolásra kerültek.

Íme a nyereményjáték kreatívja:

Karácsonyi nyereményjáték-sorozat indult a Samsung Members applikációban

Akik a kezdetek óta olvassák az oldalt, azok tudják, hogy a Samsung Members applikáción belül szinte mindig zajlik valamilyen nyereményjáték; hiszen mindegyikről megemlékeztünk. Ha kíváncsi lennél, eddig milyenek voltak, akkor a címkefelhőre klikkelve informálódhatsz.

Felemás évet zárunk! Bátran ki merem jelenteni, hogy az idei karácsony másabb lesz; viszont a Samsung hazai képviselete próbálja feldobni különféle ajándéksorsolásokkal, mint ahogy azt tette tavaly is az Adventi időszakban. Most sem lesz másképpen, hiszen arra ösztönzi a felhasználóit, hogy közösen díszítsék fel a virtuális karacsonyfájukat. Minden nap van lehetőség egy új dísz felhelyezésére, amelynél nem csak a díszt, hanem annak színét is tudjátok változtatni hangulatotokhoz mérten. Ezzel párhuzamosan pedig a napi ajándékokért szállhattok harcba. A nagyobb durranásokat hétvégékre fogják ütemezni, de azért hétköznap is lesz miért harcba szállni.

Mindenkinek sok sikert szeretnénk kívánni. Remélem nagyon sok felhasználó kap a valódi karácsonyfája alá Samsung általi ajándékot. Játékra fel!

A nyereményjáték: 2020. december 1. és 20. között zajlik. A napi nyerteseket mindig másnap 12 órakor sorsolják ki, illetve aznap 23:59-ig értesítik ki. Az utolsó napi ajndák mellett a fődíjnak a sorsolása: 2020. december 21-én történik meg.

A Samsung Membersben futó nyereményjáték útmutatója.
Fotó: Galaxy Világ

A nyereményjáték tétje:

  • 12.01. (kedd): 3db Galaxy Watch3 (45mm, Rozsdamentes acél)
  • 12.02. (szerda): 30db 50 EUR értékű G2A kupon
  • 12.03. (csütörtök): 1db Samsung JET75 prémium álló porszívó
  • 12.04. (péntek): 20db 10.000 Ft értékű Wolt kupon
  • 12.05. (szombat): 5db Glap Mobil játék kontroller
  • 12.06. (vasárnap): 10db Galaxy Buds Live
  • 12.07. (hétfő): 30db Samsung vezeték nélküli gyorstöltő
  • 12.08. (kedd): 5db 40.000 Ft értékű LEGO vásárlási utalvány
  • 12.09. (szerda): 2db Samsung AX5500K Légtisztító
  • 12.10. (csütörtök): 3db Samsung Galaxy S20 FE okostelefon
  • 12.11. (péntek): 20db 10.000 Ft értékű Libri ajándékkártya
  • 12.12. (szombat): 3db Samsung WW5000T előltöltős mosógép
  • 12.13. (vasárnap): 3db 30.000 Ft értéke Szellemlovas ajándékutalvány
Az első négy nyereményei.
Fotó: Galaxy Világa
  • 12.14. (hétfő): 5db 30.000 Ft értékű Decathlon ajándékkártya
  • 12.15. (kedd): Samsung 32 inches The Frame TV 2020
  • 12.16. (szerda): 50db HAVASI Online Concert Show Streaming jegy
  • 12.17. (csütörtök): Samsung RB38T hűtőszekrény (titánium ezüst)
  • 12.18. (péntek): 20 db Samsung Vezeték nélküli akkumulátor
  • 12.19. (szombat): 3db Pandora ajándékcsomag
  • 12.20. (vasárnap): 2db Galaxy Tab S7 LTE 128GB (misztikus fekete)

Íme a hirdetménye:

Teszteléssel nyerhethetsz Samsung Jet porszívót

Több promóció startolt el a héten, azonban, mielőtt rátérnék külön cikkek formájában mindegyikre, egy érdekes nyereményjátékra hívnám fel a figyelmet, ami nem az okostelefonok és a tabletek világához kapcsolódna, hanem a háztartási eszközökéhez. Winkler Róbert és Ráskó Eszter afféle Samsung márkanagykövete a hazai képviseletnek. Nem titkolt céljuk, hogy felhívják a hétköznapi emberek figyelmét arra, hogy a takarítás lehet egyszerű és kényelmes, ha megfelelő eszközzel űzzük azt, így egy kampányt hirdetnek, amire bárki becsatlakozhat.

Az érdeklődőknek el kell látogatnia a kreált aloldalra, ahol le tudják adni jelentkezésüket. Igazából egy rövid pályázatírásra van rákényszerítve az, aki megmérettetné a Samsung JET75 prémium porszívóját. 20 szerencsést választanak, akik 10 napos tesztidőszakban vehetnek részt október 28-a után. Miután ez lezajlott egy írásos beszámolót kell készíteniük a tapasztalataikról, amely közül a legjobb 10 darab megnyerheti a tesztelt terméket.

A teszttel egybekötött nyereményjátékra: 2020. október 12. és 25 között lehet leadni a jelentkezést! A szerencsésekkel e-mail formájában veszik fel a kapcsolatot, akiknél október végével elstartol a már említett tesztidőszak.

Íme a nyereményjáték kreatívja:

Forrás: Samsung Magyarország

Amondó vagyok, hogy aki teheti, az mérettesse meg magát. Már csak egyetlen fontos dolgot kell leírnom, miszerint a jelentkezés feltétele: egy közel 500 szavas pályázat, azaz bárhogy nézzük, nagyjából 1 oldalas fogalmazással kell előrukkolni.

„A környezetünk tisztasága mindannyiunk számára kiemelten fontos. Mivel egyre több időt töltünk otthon, még inkább előtérbe került, hogy a takarítást gyorsan és hatékonyan végezhessük. A nagy porszívóteszt célja, hogy minél többen megismerjenek egy olyan készüléket, amellyel nem csak könnyebb tisztán tartani a lakást, de a technológiai újításoknak köszönhetően higiénikus tisztaság érhető el vele.”

mondta Witsch Gerda, a Samsung Magyarország marketing vezetője.

Sok sikert mindenkinek!

A második oldalon megtekinthető a felhívó aloldal oldalképe!

Fura nyereményjátékkal rukkolt elő a Samsung Members a következő hetekre

A maga módján rendhagyó nyereményjátékkal készült a Samsung Magyarország a következő két és fél hétre. Ugye az előzőnél egy tabletet lehetett nyerni, nem is akármilyet, hiszen a felsőkategória belépőszintjéből kaptunk egyet, a Galaxy Tab S6 Lite „személyében”. Ők az iskolakezdésre fogták rá a hasznosságát, azonban ez egy olyan termék, amit bárki szívesen elfogadna, mert tartalomfogyasztásra tökéletes (gondolok itt: a napi hírolvasásra, közösségi csatornáid csekkolására) arról nem is beszélve, hogy az S Pen kompatibilitásának köszönhetően bármikor lehet rá/bele jegyzetelni. (Nem utolsó sorban, billentyűzetes tokjával kb. egy átlagfelhasználású laptopot kivált.) Említés szinten azért megjegyezném, hogy még zajlik az Üzenet a Palackba! és a Véleménynyilvánító kampányuk, amelyeknél szintén értékes termékekhez juthatnak a szerencsések.

Most más vizekre eveznek, ami Tőlem speciel kicsit távol áll, de attól még nem zárkózom el az ajándékcsomagtól. A Samsung szinonimájaként sűrűn sütőm el a „dél-koreai vállalat” helyettesítő szópárt, most pedig a játék kiírója is ugyan ezt teszi. A tét egy olyan ajándékpakk, melyben különféle szépségápolással kapcsolatos termékek kapnak helyet. A listát a fotó alatt találjátok, linkekkel ellátva, hogy utána tudjatok nézni, mi-mire és miért jó! A megmérettetés szépségét pedig az adja, hogy Dél-Koreából érkeznek (vagy oda kötödik?) – bár nem jártam utána.

Nem kell mást csinálnod, mint a Samsung Members applikációt letölteni, elindítani, majd a Kedvezmények menüpont alatt lévő egyetlen – jelenlegi – opcióra rányomni. Értelemszerűen töltsétek ki a regisztrációt valós adatokkal, végezetül pedig küldjétek be. Ha ezt megcsináltátok, akkor a felület automataválasszal megköszöni, hogy Velük játszatok!

A Samsung Membersben futó nyereményjáték útmutatója.
Fotó: Galaxy Világ

A nyereményjáték tétje:

A nyereményjáték időtartama: 2020. szeptember 24. 10:00 – 2020. október 11. 23:59. A nyertesek kiértesítése: 2020. október 12. éjfélig történik meg. (A részvételi feltételekről: ide klikkelve informálódhattok.)

Sok sikert mindenkinek!

Íme a hirdetménye:

A [2] oldalon megtekinthető a játék teljes oldalképe.

Számít a véleményed, és díjazzák is!

Nyár elején a Samsung Magyarország a felhasználói és a leendő vásárlói elé egy olyan promócióval állt, amelyben mind az ajánló-, mind a beajánlott személyt egy bizonyos kedvezménnyel látták el. Augusztus végével befejező a kódok igénylése, illetve szeptember 15-ig lezajlott azoknak a felhasználható időszaka. Most azonban egy újabb hosszabb lefolyásúval készültek, ami egészen az év végéig fog kitartani.

Mielőtt rátérnék a részletekre, szeretném megemlíteni, hogy jelenleg több nyereményjáték fut párhuzamosan, amikre érdemes szabad perceitekben időt szakítani. Az egyik az Üzenet a palackban, ahol heti rendszerességgel lehet különféle Samsung termékeket nyerni, ha a hozzákészített felületen beküldötök egy-egy pozitív gondolatot. A másik pedog a suli kezdéshez kapcsolódó Galaxy Tab S6 Lite-os Samsung Membersben meghirdetett nyereményörület, aminél mindössze egy regisztrációt kell megejtenetek. Ha bármelyikről lemaradtál, akkor érdemes a linkekre kattintva informálódni.

Ott tartottam, hogy a hazai képviselet mostantól díjazza az értékeléseiteket, amelyeket a Samsung Magyarország oldalán ejtetek meg. Minden terméküknél van az alsó résznél egy “Értékelés” szegmens, ahova várják a vásárlói véleményeket. (Pl.: A Galaxy Watch3-é.) A cél, hogy informatívak és hasznosak legyenek, a vulgáris megnyilvánulásokat nem fogják jutalmazni – maximum eltávolítással, aminek sok értelme nincs. Ha teheted, fejtsd ki nagyobb lélegzetben a termékről kialakult álláspontod, hogy az érdeklődők tisztábban lássák.

A promóció: 2020. szeptember 7. és 2020. december 31. között zajlik. Hogy mi pontosan a lefolyása, azt a kép alatt részletezzük. Aki kíváncsi a részvételi feltételekre, az ide klikkeljen; de minden lényeges pontját kiragadtuk szerintem!

Képrenyőfotó a nyereményjátékról.
Forrás: Samsung Magyarország

A folyamat lépései:

  1. Írd be a készülék nevét vagy modellkódját – amelyre értékelést szeretnél adni – a Samsung honlapjának Keresőjébe! Ha 2020. szeptember 7. után vásárolt készüléked dobozán találsz nyereményjátékra felhívó QR-kódos matricát, akkor elegendő, ha a rajta szereplő QR-kódot beolvasod okostelefonod segítségével.
  2. A termékoldalon válaszd ki az “Értékelés írása” lehetőséget! A szükséges adatok megadása és a kötelező mezők kiválasztása után írj, más fogyasztók számára is hasznos információkat tartalmazó értékelést Samsung termékedről. Az értékelés megfogalmazásánál mellőzd a vulgaritást, és tartsd szem előtt a Samsung márka integritását!
  3. 4 hónapon keresztül (2020. október, november, december és 2021. január) havonta 3 Samsung terméket sorsolunk ki azok között, akik az előző hónapban termékértékelést adtak le a Samsung Magyarország honlapján – és ez az értékelés az irányelveknek megfelelő, megjeleníthető a honlapon.
Képrenyőfotó a nyereményjátékról.
Forrás: Samsung Magyarország

A sorsolások menetrendje és ajándékai:

A kisorsolandó nyereményekről se szabad elfeledkezni, ami 4 fázisban zajlik. Minden hónapban három nyertes lesz, azaz egy termék, egy nyerteshez kapcsolódik! Mutatnánk a leosztást:

  • 2020. október 5-én azok között sorsolnak, akik 2020. szeptember 7. és 30. között küldték be értékelésüket.
    Sorsolandó termékek sorában helyet kap:
    • 1db Samsung Galaxy A71 Fekete Fénytörés színű (SM-A715FZKUXEH) okostelefont,
    • 1db Samsung Galaxy Watch3 41mm-es Misztikus Ezüst színű (SM-R850NZSAEUE) okosórát,
    • 1db Samsung Galaxy Buds Live Misztikus Bronz színű (SM-R180NZNAEUE) vezeték nélküli fülhallgatót.
  • 2020. november 5-én azok között sorsolnak, akik 2020. október 1. és 31. között küldték be értékelésüket.
    Sorsolandó termékek sorában helyet kap:
    • 1db Samsung Galaxy A51 Fekete Fénytörés színű (SM-A515FZKVEUE) okostelefont,
    • 1db Samsung Galaxy Watch Active2 40mm-es (alumínium) Ezüst színű (SM-R830NZSAXEH) okosórát,
    • 1db Samsung Galaxy Buds+ Fekete színű (SM-R175NZKAEUB) vezeték nélküli fülhallgatót.
  • 2020. december 5-én azok között sorsolnak, akik 2020. november 1. és 30. között küldték be értékelésüket.
    Sorsolandó termékek sorában helyet kap:
    • 1db Samsung Galaxy A71 Fekete Fénytörés színű (SM-A715FZKUXEH) okostelefont,
    • 1db Samsung Galaxy Watch3 41mm-es Misztikus Ezüst színű (SM-R850NZSAEUE) okosórát,
    • 1db Samsung Galaxy Buds Live Misztikus Bronz színű (SM-R180NZNAEUE) vezeték nélküli fülhallgatót.
  • míg 2021. január 5-én: azok között sorsolnak, akik 2020. december 1. és 31. között küldték be értékelésüket.
    Sorsolandó termékek sorában helyet kap:
    • 1db Samsung Galaxy A51 Fekete Fénytörés színű (SM-A515FZKVEUE) okostelefont,
    • 1db Samsung Galaxy Watch Active2 40mm-es (alumínium) Ezüst színű (SM-R830NZSAXEH) okosórát,
    • 1db Samsung Galaxy Buds+ Fekete színű (SM-R175NZKAEUB) vezeték nélküli fülhallgatót.

Mindenkinek sok sikert!

Most Galaxy Tab S6 Lite-ot lehet nyerni a Samsung Membersszel!

Augusztusban dupla nyereményjátékkal kedveskedett a Samsung Magyarország. A Community Fórumán be is csekkoltak a nyertesek, amit jó látni, hiszen tudhatjuk, hogy valós ajándékok kerültek kisorsolásra – nem csak afféle rámondottak. A nyeremények sorában a Balaton körüli élmények, valamint 1db 50.000 Ft értékű tartozékokra felhasználható Voucer kapott helyet. Utóbbival azért tudtam volna mit kezdeni, mert régóta szemezgetek a Samsung T7-es SSD-jével, amit bátran ráköthetünk az okostelefonunkra. Remek adathordozó, pláne, ha két SIM-kártyát használsz a felsőkategóriás telefonodnál, ahova már nem fér el egyetlen SSD sem.

Most, hogy elstartolt a suliidőszak, és szinte biztos, hogy kell az intézményeket látogatni, simán jól jöhet egy tablet. A soron következő nyereményjátékával Galaxy Tab S6 Lite-ot lehet bezsákolni, ami nem a legerősebb készüléke a dél-koreai vállalatnak, de mégis ott van az S Pen a tartozékai között, amivel már azért lehet alkotni, jegyzetelni. Tökéletes termék, ha tényleg valaki digitalizálni szeretné a jegyzeteit.

Nem kell mást csinálni, mindössze egy egyszerű regisztrációt leadni és várni, hogy beérjen a szerencséje az illetőnek. Célszerű olyan adatokat megadni, amelyek valósak, hiszen a fake beküldéseknél elveszted annak esélyét, hogy igazold magad, illetve elérjenek! Szóval csak okosan, mert egy 140 ezer forint körüli készülék a tét!

A Samsung Membersben futó nyereményjáték útmutatója.
Fotó: Galaxy Világ

A nyereményjáték tétje:

  • 10 darab Samsung Galaxy Tab S6 Lite.

A nyereményjáték időtartama: 2020. szeptember 10. 16:00 – 2020. szeptember 20. 23:59. A nyertesek kiértesítése: 2020. szeptember 21. éjfélig történik meg.

Sok sikert mindenkinek!

Íme a hirdetménye:

A [2] oldalon megtekinthető a játék teljes oldalképe.