Címke: One UI 5

Lezárult a Galaxy készülékek Android 13-ra történő frissítési ciklusa

A Samsung szoftverfejlesztésért felelős csapata kihúzhatja magát, mert az, amit 2022/23-ban az új Android és One UI frissítésével összehozott, példaértékű az előző évek ütemtervéhez képest. Nem túlzás, ha azt írom, hogy lefelezték az update időintervallumát. Míg az előző évek mindegyikében nagyjából 10-11 hónapon keresztül vitték végbe a folyamatot, addig 2022-ben az Android 13 és a One UI 5 párosával ezt 5-6 hónap alatt. A belépőszintű termékekkel zárult a ciklus, ami adja magát, hiszen a prioritásban a flagship majd pedig a közkedvelt középkategóriás modellek állnak – legvégül pedig a szimpla okostelefonok, amelyekkel a piaci részesedés növelésén a fókusz.

Noha az Android 13 már minden magyarországi okostelefonra és tabletre befutott, mégis előfordulhat, hogy bizonyos felhasználók termékei az előző generációs operációs rendszerrel futnak, frissítési felajánlás nélkül. Célszerű ilyenkor PC-s Smart Switch-csel ráellenőriztetni, mert az OTA szervereire történő ráengedés fokozatos, akár hetekbe is telhet a terhelés elosztásából fakadóan.

A Galax A03 kreatív anyaga
Forrás: Samsung

Mutatnám táblázatba foglalva, mikre érkezett az elmúlt napokban:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A13 5GSM-A136BEUXA136BXXU2BVK32022.12.04.
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615XEHP615XXU4FWA52023.02.04.
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610XEHP610XXU2FWA52023.02.08.
Galaxy A03SM-A035GTMHA035GXXU2CWA92023.02.16.
Galaxy A03SM-A035GXEHA035GXXU2CWA92023.02.18.
Táblázat: Galaxy Világa

Mint az a fenti táblázatból kiolvasható, a Galaxy A03 volt az utolsó termék, amelyre vártunk. A várakozás nem volt hiábavaló, ugyanis cserében 2023 januári biztonsági javítási szinttel látták el, ami azért meglepő, mert a korábban kiadott Galaxy Tab S6 Lite csak tavaly novemberit tud felmutatni. Igaz, ez már tartalmazza azt a biztonsági rés foltozást, amitől tavaly ősz hangos volt; de azóta azért már eltelt negyedév.

A folytatásban a One UI 5.1 ütemtervével fogunk foglalkozni, ami a népszerű középkategóriáig biztosan kiadásra kerül. A következő nagy felület frissítéssel majdcsak nyár végén, a foldable-ök megjelenésével tessék számolni, addig inkább csak hibák javításával.

Sokat csúszott Android 13 frissítés futott be

Január végén hoztam egy összefoglaló írást azokról a Galaxy termékekről, amelyek egyelőre csak Android 12 operációs rendszerrel büszkélkednek, ám esedékes az újabb generációs szoftvernek a befutása. Számszerűsítve, öt készüléket soroltunk fel akkor, melyek között szerepelt egy, melynek az update-je még 2022 decemberére volt beütemezve. A Galaxy Tab S6 Lite 2020 tabletnek a SIM kártya képes variációjánál csúszott hónapokat, ami az SM-P615 típusszámon látta meg a napvilágot 2020 áprilisában.

Csúszásának körülményei eléggé furák. Érdemes megemlíteni, hogy a felsőkategória belépő ágán számon tartott táblagépből létezik 2022-es kiadás, ami mindössze annyiban tér el elődjétől, hogy megkapta az aktualizált lapkakészletét, amit neki szántak. Az Exynos 9611 processzor lecserélésre került Snapdragon 720G-re, amely már nyit a QZSS műholdakról érkező információkra. Nah, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy 2022 decemberének első heteiben befutott rájuk a One UI 5.0 frissítési lehetősége, tehát szoftveres fronton akkora nagy átírásra azért nem kellett számolnia a fejlesztőknek. Múltkori cikkünknél jeleztem, hogy a régióban először a franciák húzhatták ki magukat büszkeségből fakadóan – mint első update tulajdonosok, ám ők se éppenséggel időben, hiszen majdnem 1 hónapot vártak a megérkezésére.

Az magyar felhasználók azért vártak ennyit, mivel a régi besorolású rendszerben debütált a termék, azaz az XEH-ban, ugyanis akkoriban csak szárnyát tárogatta az egységesített európai EUX, ami mára él és virul, illetve köszöni szépen a húzást, mert jó döntés volt a meglépése, ahogy a Galaxy felhasználók többsége szerint is.

A megérkezett patch a P615XXU4FWA5 buidszámon került minap, azaz 2023. február 4-én berögzítésre, ami már rendelkezik azzal a biztonsági javítási szinttel, amire egy magyar srác hívta fel a google figyelmét. Ez valahol jó számunkra, valahol pedig kevésbé, mert a szintnél 2022. november szerepel, azaz csak nem sikerült ezt a részét aktualizálni, ami kiábrándító. A készülék ezzel megkapta az utolsó főszoftverét, már csak biztonsági javítások frontján nyúl hozzá a gyártó.

A januári pakkban említett Wi-Fi-s változat egyelőre még várja az OTA oldaláról a frissítési felajánlását. Várhatóan február végére simán beérik, csak sehogy sem értem, miért kell egy S Pen-nel szerelt tabletet ennyire elhanyagolni, holott többre hivatott.

Véghajrában kifulladt a Galaxy készülékek Android 13-ra történő frissítése?!

Napokon belül bemutatkozik a Galaxy S23 termékcsalád, amellyel együtt a dél-koreai vállalat leleplezi a legújabb operációs rendszerhez kapcsolat felület frissítését. Az Android 13-hoz nem, viszont a One UI-hoz hozzá fognak nyúlni, ugyanis az 5.0-ás alapelképzelést az 5.1-es fogja váltani. Arról már értekeztünk külön, mely okostelefonok és tabletek kaphatják meg a frissítést – így ebben nem is folynék bele, de azért azt leszögeznénk, hogy az ott írtakhoz tartanánk magunkat. Tisztába vagyunk vele, hogy akadnak alacsonyabb árfekvésű készülékek, ellenben a szoftvermérnökök sosem a teljesértékűt adják ki mindegyikre, így könnyen benn a pakliban egy-egy funkciónak az átörököltetése.

Most azonban a One UI 5.0-ával és az Android 13-mal szeretnék foglalkozni. A Samsung erősen indította az ütemtervét, és elég sok modell idő előtt kapta meg a maga update-felajánlását. Van is erre egy összesített listánk: melyikre mikor élesedett! Igen ám, azonban január 6-a óta a magyarországi felhasználókhoz nem érkezett be új termékfelajánlás. Akkor kapott zöld utat a Galaxy Tab A8 termékduó, viszont az előző hónapokról azért adósak mással is.

A Galaxy Tab S6 Lite egyik kreatíva.
Forrás: Samsung Magyarország

Gondolok a Galaxy Tab S6 Lite 2020 tabletre, melynek az LTE változatának (SM-P615) még decemberben, míg a Wi-Fi-snek (SM-P610) januárban kellett volna frissülnie. Mondjuk a hónapból még van vissza pár nap, de nagyon kicsi rációt látunk arra, hogy az XEH és az EUX változatokra befusson a lehetősége. Ez alapvetően azért fura, mert a 2022-es változatokra már jóval előbb, december elején megérkezett a felajánlás – mindössze egy processzornyi különbség van kettőjük között.

A Galaxy Tab S6 Lite 2020 bizonyos régiókban már Android 13-mal büszkélkednek. A Wi-Fi képes változat pl.: a franciáknál január 20-a, a koreaiaknál pedig 25-e óta kinn van, mely a P610XXU2FWA5 buildszámon van számon tartva. Az LTE modellnél sincs másképp, bár ott egyedüliként csak Franciaország tűnik fel a listán, ám január 19-e a berögzítés időpontja a P615XXU4FWA5 build-ű pakknak.

A Galaxy A13 5G számos országban január 25-étől már Android 13-mal “henceghet”, ám az európai változatként nyilvántartott EUY kódon még sincs berögzítve, holott a SamMobile-on már ott a lehetősége az A136BXXS2BWA1 elnevezésű buildnek a letöltésére. A Galaxy Tab A7 Lite 2021, LTE változata az EUX régióban szintén egyelőre frissítésmentes, ám ha valaki TMH-s, azaz Telekom-tól vásárolt opcióval rendelkezik, azok örülhetnek; mert még decemberben zöld utat kaptak. (Frissítve a lista!)

A Galaxy A03 előlről és hátulról.
Forrás: Samsung Magyarország

Februárra a Galaxy A03-mal adósak a hazai szoftverfejlesztők. Érdekessége a terméknek, hogy január 2-án debütált elsők között az oroszoknál, bár ott az SM-A035F-es változat van forgalomban. Főként Távol-Keleten operálnak az F-es variánssal, ahol java már élvezheti az új szoftver előnyeit; ám az európai piacra szánt SM-A035G egyelőre csak Android 12-vel büszkélkedik a mai napig.

Íme a lista, mikkel adósak:

2022 decemberében:

  • Galaxy Tab S6 Lite LTE(SM-P615) [XEH]

2023 januárjában:

  • Galaxy A13 5G (SM-A136B) [EUX]
  • Galaxy Tab A7 Lite LTE (SM-T225) [EUX]
  • Galaxy Tab S6 Lite WIFI (SM-P610) [XEH]

2023 februárjában:

  • Galaxy A03 (SM-A035G) [XEH | TMH]

Befutottak az első idei fecskék az Android 13 frissítési ütemtervéből

Utoljára az ünnepek között értekeztünk arról, mely Galaxy készülékek kapták meg az Android 13 operációs rendszer frissítést, vele együtt a One UI 5.0 felületet. Összességében leszögezhető, hogy a Samsung szoftverfejlesztőinek tavalyi vállalása minden eddigit felülmúlt. Nem csak azért, mert megnövelték a támogatási időszakot, hanem azért is, mert az eddigi majd 10-11 hónapos frissítési ütemtervet megfelezték. Szinte biztosra vehető, hogy a One UI 5.1 debütálására 90%+-os update rátával rendelkezik, amivel messze kiemelkedik a versenytársai közül. Még egy érv, hogy a dél-koreai brand mellett tegyék le a voksukat az érdeklődők.

Decemberben is akadt egy kakukktojás, melynek frissítési lehetőségét nem teljesítették. Ez nem más, mint a Galaxy Tab S6 Lite 2020-as változatának LTE variánsáé. Számomra ez azért is meglepő, mert ugye a 2022-es modellekre befutott. Ennyit jelentene, hogy két évvel elmaradottabb processzorral rendelkezik egy termék?

A Galaxy Tab A8 egyik kreatíva.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám táblázatba foglalva, mikre érkezett az elmúlt napokban:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A12 NachoSM-A127FXEHA127FXXU7CVL22022.12.30.
Galaxy Tab A8 WIFISM-X200EUXX200XXU1CVL52023.01.06.
Galaxy Tab A8 LTESM-X205XEHX205XXU1CVL62023.01.06.
Kreálta: Galaxy Világa

Ahogy arról már külön cikkben értekeztünk, a Galaxy A12 Nacho jogosult volt egy utolsó főszoftverre, amelyet az év utolsóelőtti napján megkapott. Immáron a független csak a szolgáltatónál kapható termékek, hanem a függetlenek is büszkélkednek az új rendszer előnyeivel. Az újév első frissítései között kell megemlíteni a Galaxy Tab A8 termékeket. Ezzel pedig nem csak a belépőszintű okostelefonok, hanem a tabletek szintén célkeresztbe kerültek.

A „nem-honos” készülékek sorában sincs másképp. A Galaxy M- és F-készülékek közül, a Galaxy x1x-ek frissültek fel az elmúlt 1 hétben. Tudom, az indiai piacra gyártott termékek egyike sincs jelen hazánkban – de ettől még szürkeimportos formában beszerezhetők.

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy M13SM-M135FINSM135FUXXU1BVL32022.12.30.
Galaxy M12SM-M125GINSM127GXXU3CVL32023.01.02.
Galaxy F12 SM-F127GINSF127GXXU3CVL42023.01.02.
Kreálta: Galaxy Világa

A végére pedig a szokásos fontos tények, miszerint: frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Megkapja a Galaxy A12 az Android 13 frissítést? Attól függ, melyik?!

Januárban lépve a Samsung szoftverfejlesztői az Android 13 operációs rendszer frissítési ütemtervének véghajrájába kerültek. Már csak egy adagnyi alacsonyabb kategóriás tablet, valamint belépőszintet képviselő okostelefon várja az OTA szervereitől az update tényének felajánlási lehetőségét. Akadnak azonban olyan termékcsaládok, azokon belül pedig különcök, amelyek megbojgatják a rendet. Gondolok itt: a Galaxy S10 Lite és Galaxy Note10 Lite párosra, amelynek Miért?-jéről már ősz folyamán értekeztünk. Jogosan gondolhatnánk, hogy nincs más…; azonban van, csak éppen abban a zónában, ahol a legkevesebb relevanciája van.

A Galaxy A12 termékből kettő létezik. Az egyik az ‘SM-A125F’ típusszámon futó az alapmodell, mely LTE hálózati csatlakozással bír – tehát nincs köze az 5G-hez. (A másiknak sem lesz, csak tisztáznám, hogy 2022-ben ilyen mélységekben még nem volt keletje.) A másik az ‘SM-A127F’ SKU-kódon nyilvántartott változat, amelyet szintén sok helyen Galaxy A12-ként említenek, mert lényegében termékcsaládon belüli készülék, ellenben a Galaxy A12 Nacho a valós neve, amin az iparág számontartja.

A Galaxy A12 Nacho kreatív anyaga. Forrás: Samsung

A két variáns kiadása között háromnegyed évnyi különbség figyelhető meg, ami éppen elegendő ahhoz, hogy a Galaxy A12 Nacho, azaz a frissebb megkapja az utolsó Android főszoftverét, az Android 13-at; míg a sima, a Galaxy A12 erre már nem jogosult.

A Miért?-ekre a választ a kiadásoknál kell keresni. A Galaxy A12 (SM-A125F) 2020 novemberében látott napvilágot. Android 10 dobta piacra a Samsung, amelyre anno 2 főszoftvert ígért. Android 12-re tavaly ősszel frissült fel, ezáltal állta a szavát, beteljesítette ígéretét. Innentől már csak biztonsági frissítésekre jogosult, anno a novemberi helyzetjelentésben negyedéves viszonylatban említette a cég. Vele szemben a Galaxy A12 Nacho (SM-A127F) 2021 augusztusában látott napvilágot, a chipset hiány megoldásaként, ugyanis mindössze csak a lapkakészlet került lecserélésre (a MediaTek-féle Helio P35 a sajátfejlesztésű Exynos 850-re) a készülék vázában. A Google általi irány elvek alapján pedig az éppen aktuális Android-dal adhatták csak ki, az Android 11-gyel, így egy főszoftvert nyert magának, melynek értelmében az Android 13-ra is jogosult.

Januárra volt beütemezve, ám már decemberben frissíthették a felhasználói a One UI Core 5 felületre. Vélhetően, ha a One UI felület olyan változásokat kap, amelyeket a termék erőforrása zökkenőmentes futtatni képes, akkor lehet még jelentős update-tel számolni Android 13 alatt; viszont Android 14-re már nem jogosult, csak biztonsági szint javító patchekre, mint az alapmodell.

Ha pedig nem tudnád, melyik változattal rendelkezel, akkor a készüléked Beállításain belül irány ‘A telefon névjegye’ menüpont, aminél a ‘Modell név’ szegmensben megtalálod a készüléked típusszámát!

Ünnepi időszakban sincs megállás, ha Android 13 frissítésről van szó

Utoljára az ünnepek előtt foglalkoztunk a Samsung szoftverfrissítéses ütemtervével, ugyanis úgy gondoltuk, hogy a programozók annyira jól állnak, hogy megengedhetnek egy kis lazulást, mégis csak majdnem befejezték a decemberre kitűzött céljukat. Ehhez képest újabb termékekre élesítették az Android 13 és a One UI 5.0 duóját. A tempó irgalmatlanul gyors. Nem véletlen, hogy a többi versenytársa is próbálja időben felfrissítetni a termékeit, hogy azzal a felhasználói körében további szimpátiát építsen ki. Szerintünk, nincs ilyen téren ellenfele, hiszen októberi első csomagok kiküldését követően cirka két és fél hónap alatt 80%-os a portfóliójának a lefedettsége, amivel minden eddigi önrekordját megdöntötte.

Természetesen, akadhatnak olyan felhasználók, akik a lentebb közölt listán szerepelnek, ám a készülékük még nem ajánlotta fel az update lehetőségét. Nekik azt javasolnánk, hogy célszerű PC-s Smart Switch-csel ránézetni, hogy az látja-e az Android 13-as operációs rendszere történő átállást; ha pedig nem, akkor napi rendszerességgel ismételni a két folyamatot (telefonon és PC-n). Ha két hét elteltével sincs eredmény, akkor szoktam a szervizen belüli frissítési lehetőséget felajánlani, mégis csak ők közvetlen szálon csatlakoznak a szükséges szerverhez.

A Galaxy Tab Active3 felhívó kreatívja, melyben a DeX módot promózzák.
Forrás: Samsung

Mutatnám táblázatba foglalva, mikre érkezett az elmúlt napokban:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S10 LiteSM-G770FXEHG770FXXU6HVK52022.12.20.
Galaxy A13 Mediatek Helio G80SM-A137FEUXA137FXXU1BVL1 [C]2022.12.27.
Galaxy A13 Exynos 850SM-A135FEUXA135FXXU2BVL2 [C]2022.12.26.
Galaxy A12 NachoSM-A127FTMHA127FXXU7CVL22022.12.28.
Galaxy A04sSM-A047FEUXA047FXXU1BVK5 [C]2022.12.16.
Galaxy A03sSM-A037GXEHA037GXXU2CVK72022.12.21.
Galaxy A03sSM-A037GTMHA037GXXU2CVK72022.12.23.
Galaxy XCover ProSM-G715GXEHG715FNXXUAEVK72022.12.22.
Galaxy Tab S6 Lite 2022, WIFISM-P613XEHP613XXU1BVK62022.12.20.
Galaxy Tab Active3 WIFISM-T570EUXT570XXU3EVL32022.12.21.
Galaxy Tab Active4 Pro WIFISM-T630EUXT630XXU1BVL22022.12.22.
Galaxy Tab Active4 Pro 5GSM-T636BEUXT636BXXU1BVL22022.12.16.
Galaxy Tab A7 Lite WIFI SM-T220EUXT220XXU1CVL52022.12.28.

Decemberi pakkból lefrissült a Galaxy XCover Pro és a Galaxy Tab S6 Lite 2022 Wi-Fi-s változata. Elviekben, még a hónapban kellene érkeznie utóbbi tabletnek, az előző (2020-as modell) SIM kártya képes változatához, de ha át is csúszik, akkor sincs kerékbetörés.

A januári felhozatal is szépen alakul. A közzétett lista háromnegyede már az új operációs rendszerrel büszkélkedik. Érdekes módon, a Galaxy A12 Nacho-nál, a Galaxy A03-nál és a Galaxy A03s-nél szimpla One UI 5 frissítésről adtak hírt a patch note-ban, holott ugye tudjuk, hogy előzőleg One UI Core 4.1 futott rajtuk – véleményünk szerint csak elgépelési hibáról van szó, meglepődnénk, ha az alapvariánssal rukkoltak volna elő náluk. A többieknél [C]-vel jelöltem, amelyek biztosan One UI Core 5-tel büszkélkednek.

Zárásképpen pedig egy kis érdekesség, hiszen nem-honos Galaxy készülékek frontján is futott be néhány Android 13-ra váltó csomag:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A72SM-A725FDBTA725FXXU4CVJB2022.12.08.
Galaxy M23 5GSM-M236BINSE236BXXU1BVL12022.12.22.
Galaxy M13 5GSM-M136BINSM136BXXU2BVK3 [C]2022.12.09

További közkedvelt Galaxy termékek frissültek Android 13 operációs rendszerre

December közepén eléggé jól áll a Samsung Magyarország a hónapra bevállalt ütemtervével. A listára pillantva, már csak egyetlen okostelefon, a Galaxy XCover Pro nem rendelkezik Android 13 operációs rendszerrel, valamint One UI 5.0 felülettel. Hiányosságok persze akadnak a tablet fronton, de ez rendben van, hiszen általánosságban leszögezhető, hogy amelyek nem az első hónapra lettek időzítve, azok ritkábban, nagyjából negyedévente kapnak frissítést – így vélhetően a biztonsági frissítésnél is foltozva lesz azon rés, amelyre egy magyar hacker bukkant nyár folyamán; illetve amiért a Google díjazta huszonpármillió forinttal.

Ha a listán szerepel a terméked, ám egyelőre még se a Samsung Smart Switch PC-s változata, se pedig a készülékeden belül lévő frissítési lehetőség nem ajánlotta fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba, ugyanis azt kell tudnod, hogy fokozatos a termékek ráengedése az OTA szervereire. Olykor előfordulhat, hogy csak napokkal később kínálja fel a lehetőséget. Mi azt javasoljuk, hogyha nagyjából 1 hónap után se akar befutni a telepítés lehetősége, akkor érdemes egy márkaszervízben megejtetni, hiszen a garanciális ügyintézés részét képezi; másrészről, általában aznapi javítással orvosolható, ha éppen jó fejek a szervízesek és nincs sok teendőjük.

A Snapdragonos chipsettel szerelt Galaxy S20 FE-k is Android 13-ra frissültek.
Forrás: Samsung

Mutatnám táblázatba foglalva, mikre érkezett az elmúlt napokban:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S20 FESM-G780GXEHG780GXXU3DVK52022.12.14.
Galaxy S20 FESM-G780GTMHG780GXXU3DVK52022.12.14.
Galaxy A51SM-A515FVDHA515FXXU5GVK62022.12.15.
Galaxy M23 5GSM-M236BEUXM236BXXU1BVK52022.12.15.
Galaxy Tab S7 FE WIFISM-T733EUY
EUX
T733XXU1CVL22022.12.14.
Galaxy Tab S7 FE 5GSM-T736BXEHT736BXXU1CVL12022.12.14.

Közkedvelt termékeket említettem a címsorban. Immáron a Vodafone-os Galaxy A51 felhasználói is örülhetnek, hiszen elérhető a frissítés a készülékükre – mondjuk az fájópont, hogy októberi biztonsági javítási szinttel. A felsőkategória belépőszintjét képező Galaxy S20 FE-nél már novemberit lehet felemlegetni. Külön kihangsúlyoznám, hogy a mostani modellkód alatt a Snapdragon-os variációt kell érteni. Ilyen téren az Exynos-os vásárlók jobb helyzetben voltak, hiszen már november végén megkaptán az operációs rendszer váltásának felkínálást.

Tablet fronton se hanyagolták el a Fan Edition szegmenst. Mind a Wi-Fi-s, mint a SIM kártyás Galaxy Tab S7 FE december közepe előtt Android 13-ra frissült.

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A42 5GSM-A426NKOOA426NKSU2DVK22022.12.06.

Ezen felül akad egy másik termék, amely az európai piacot elkerülte, de pl.: Dél-Koreában közkedvelt a független és a szolgáltató fronton. Ez nem más, mint a Galaxy A42 5G, ami 180°-os fordulattal hátat fordított az elődjének, a Galaxy A41-nek és egy kijelzőben sokkal nagyobb változatként debütált. Hogy jól döntett-e a Samsung ezzel a húzással, azt sokan vitatják!

Több termék között, a Galaxy A51 is Android 13 operációs rendszerre frissült a napokban

A Samsung ütemterve eléggé feszes, de nagyon úgy tűnik, hogy fogják tudni tartani a tempót. Nagyjából egy héttel ezelőtt hoztam el egy nagyobb pakkot azzal kapcsolatban, hogy, mely okostelefonok és tabletek frissültek fel Android 13-ra, illetve One UI 5-re. A termékek túlnyomó része már az új operációs rendszerrel büszkélkedik, azonban bőven akad még olyan, legfőképpen a közép- és az alsókategóriában, amelyekre a következő napokban és hetekben fog megérkezni. A teljességkedvéért az oldalsó sávba is kihelyeztük a főcikket, amelyben mindenki nyomon tudja követni, hogy mikortól érdemes keresni a frissítés lehetőségét. Révén, hogy folyamatosan frissülő bejegyzésről van szó, bátran lehet könyvjelzőzni.

Természetesen, továbbra is fel tudjuk ajánlani a segítséget, ha valaki elakadna vagy éppen kérdése merülne fel – azok nyugodtan keressenek minket kommentek formájában, vagy éppen privát üzenetekében az alábbi formon. Most pedig tekintsük át a listákat, merthogy kettőt is csináltam a teljesség kedvéért.

A Galaxy A51 5G kvad kamera megvalósítása.
Forrás: Sammobile

Mutatnám táblázatba foglalva, mikre érkezett az elmúlt napokban:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A23 5GSM-A236BEUXA236BXXU2BVK72022.12.06.
Galaxy M23 5GSM-M236BEUYM236BXXU1BVK52022.12.14.
Galaxy A32 5GSM-A326BXEHA326BXXU4CVK52022.12.08.
Galaxy A32 5GSM-A326BTMHA326BXXU4CVK52022.12.06.
Galaxy A51SM-A515FXEHA515FXXU5GVK62022.12.15.
Galaxy A51SM-A515FTMHA515FXXU5GVK62022.12.15.
Galaxy Tab S6 Lite 2022, LTESM-P619XEHP619XXU1BVK62022.12.14.
Galaxy Tab Active3 LTESM-T575XEHT575XXU3EVK72022.12.12.

Kezdjük a legfontosabb jelöléssel, miszerint a táblázatban lévő kiemelt termékek novemberi, vagy azelőtti biztonsági frissítéssel rendelkeznek, azaz még nem azzal, majd azt a bizonyos biztonsági rést javítják, amelyre egy magyar egyetemista bukkant nyáron.

A listán feltűnik a Galaxy A51, amely független és Telekomos fronton megkapta az Android 13 frissítését. Külön kiemelném, hogy csak októberi biztonsági javítást sikerült mellé csomagolnia a fejlesztőknek, ami kapcsán arra következtetnék, hogy még ezévben várható egy. Egyedül a Galaxy M23 5G rendelkezik decemberivel. Tablet vonalon a Galaxy Tab S6 Lite-nak a 2022-es SIM kártyás változatára érkezett meg az új felület.

Van egy második lista is, azokról a készülékekről, amelyek vagy nem-honosak hazánkban, vagy éppen igen, de egyelőre a hozzánk kapcsolódó régióba futottak csak a frissítései:

TermékModellkódOrszágBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy M42 5GSM-M426BIndiaM426BXXU3CVK52022.11.30.
Galaxy F42 5GSM-E426BIndiaE426BXXU3CVKC2022.11.30.
Galaxy M53 5GSM-M536BIndiaM536BXXU1BVK42022.12.01.
Galaxy A51 5GSM-A516BSvájcA516BXXU5EVL22022.12.11.
Galaxy Tab S7 FE 5GSM-T736BAngliaT736BXXU1CVL12022.12.12.
Galaxy A71 5GSM-A716BEgyesült Arab EmírségekA716BXXU6EVL22022.12.12.
Galaxy M32SM-M325FIndiaM325FXXU4CVK62022.12.12.
Galaxy F22SM-E225FIndiaE225FXXU4CVK42022.12.12.
Galaxy A03sSM-A037GSzerbiaA037GXXU2CVK72022.12.13.
Galaxy M33 5GSM-M336BIndiaM336BUXXU3BVK42022.12.13.
Galaxy A12 NachoSM-A127FLengyelország
Oroszország
A127FXXU7CVL22022.12.14.

Ugye a belépőszintű modellek körében ismerős lehet a Galaxy A12 Nacho, ami januárra van kiírva az ütemterv listán, viszont Lengyelországba és Oroszországba már megérkezett a frissítés hozzá. Vélhetően a magyar felhasználóknak se kell megvárnia a jövő évet. Hasonló cipőben jár a Galaxy A03s is, ami a szerbekhez érkezett meg.

Külön felhívnám a figyelmet, hogy az alábbi termékekre a One UI 5 Core felület fog dominálni, nem pedig a sima: a Galaxy F42 5G-nél és a Galaxy F22-nél.

A végére pedig a szokásos fontos tények, miszerint: frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.