Címke: Tablet

A jóslatok szerint, nem esik vissza a tabletek iránti kereslet a következő években!

Kétségtelenül remek évet zárt a Globális PC piac, amelyhez társítják a tabletek szegmensét. A COVID-19 világjárvány első és második hulláma sokakat otthoni munkavégzésre és tanulásra kényszerített, így az elektronikai piac megérezte az előnyét és fejlődésnek indult. Mint már említettük, ilyen mértékű fejlődéssel az elmúlt 5 évben nem tudtunk volna beszámolni. A Galaxy Világa stábja is egyet értett azzal a tavalyi év elején, hogy nincs sok értelme a táblagépeknek, azonban a kialakult helyzet megváltoztatta az emberi szokásokat, melynek végeredménye az lett, hogy hirtelenjében mindenkinek kellett vagy ilyen, vagy olyan kütyü.

A Canalys piackutatócég jóslatba bocsátkozott. Megpróbálták felmérni a jelenlegi helyzetből fakadóan, hogy a következő 5 évben miként alakulhat a piacág. Számításaik szerint a 2021-es évben megközelítheti az 500 milliónyi termék leszállítását is, melynek nagyobbik fele az első és második negyedévbe találhat gazdára, még ha a negyedik negyedév szokott kimagaslóbb lenni.

Az elkövetkező 4 év forecast kimutatása a szegmensre.
Forrás: Canalys

A 2020-as fellendülés nyomán a globális PC iparág az elkövetkezendő években is növekedni fog. A megrendelések lemaradása és a folyamatosan jelenlévő kereslet nagyszerű rövidtávú lehetőséget kínál (…) De a Canalys viszonylag konzervatív álláspontot képvisel, egyszámjegyű növekedést vetít előre az idei és a következő évre a kínálat és az elosztás körüli bizonytalanság miatt. (…) A logisztika és a szállítás szintén korlátozó tényező a kereslet kielégítésében, az eladók drágább légi árufuvarozáshoz fordulnak a szállítási idő csökkentése érdekében.

mondta Rushabh Doshi, a Canalys kutatási igazgatója.

Tudom, hogy van a Samsungnak a Galaxy Book termékcsaládja, azonban most mégsem emelném ki a kimutatásukból a hordozható számítógépeket, hanem helyette előkapnám a tableteket. A piackutatócég jóslata szerint 161 millióról 174 millióra növekedhet 2021-ben a szegmens iránti érdeklődés, ami mindössze egy gyengécske 8%-os elmozdulást jelentene; míg 2019-hez képest 2020-ban 23%-ost tudnak felmutatni valós tényként.

A mérséklődést 2022-ben futhat be, amikorra már csak egy eléggé csekély, 0,8%-os emelkedést mondanak. Bárhogy nézzük, a tabletek világa hiába élénkült fel, nincs olyan mértékű igény irántuk, mint a notebook-okért, de még mindig felül tudja múlni az asztali számítógépek piacágát.

A Chromebook-ok és a tableteknek a növekedése az elmúlt 3 évben.
Forrás: Canalys

Érdemes lesz visszanézni 1 év múlva, mennyire jött be az, amit megálmodtak?! Majd 2022 hasonló időszakában elővesszük a cikket és megvizsgáljuk, addig emésszük meg! A Samsung körül egyébként olyan pletykák keringnek, hogy nemsokára piacra akarja dobni a Galaxy Tab S7+ Lite termékét, ami egy nagy méretű tablet volna S Pen képességgel és elérhető áron!

Nagyot ment az indiai tablet piacon a Samsung

A koronavírus évében hatalmasat ment a tablet piaca. Nem véletlenül, hiszen az oktatás digitális platformra költözött, illetve felélénkül az otthoni munkavégzés is. Ez leginkább az ázsiai régióra jellemző, ahol többnyire internetkávézókba mennek dolgozni az alkalmazottak, mert sokkal olcsóbban jönnek ki, mint ha fenntartanának egy irodát. Mindig kihangsúlyozom, hogy India egy eléggé nehéz falat a Samsungnak, ahol nagy nyomás nehezedik rájuk a versenytársakból adódóan. Volt, hogy az egyik negyedévben lecsúsztak a dobogó legalsófokára, de aztán megkapaszkodtak mostanság stabilan a második helyén.

Az International Data Corporation (IDC) piackutatócég kiadta a régióra fókuszáló kimutatását, melyben azt vehetjük górcső alá, miként változott az egyes gyártóknak a házrész aránya a 2019-es esztendőhöz viszonyítva. Mondanom se kelljen, de mint azt a címsorban elspoilereztem: a dél-koreai vállalat nagyot ment!

A táblagépek piaci részének változása.
Forrás: IDC

Az indiai táblagépek piacán 14,7%-os növekedés mutatkozott 2020-ban. Az IDC arra is rávilágít, hogy ez nagyjából 2.8 millió darab terméket jelentene. Kihangsúlyozzák, hogy fontos esztendőt tudhat maga mögött a piacág, hiszen négy egymást követő évben esett vissza folyamatosan, amely megállításra került, ám hozzáteszik, hogy az e-learning erősödése nagyban hozzátett a sikeréhez.

Eléggé megoszlott a tabletek iránti igény árzóna oldalról, ugyanis a 100 és 200 dollár közötti készülékek tették ki több mint a felét; viszont a 300 dollár feletti tartomány is éves szinten 72,3%-os növekedést mutatott fel. Utóbbiak között a legkelendőbb a Galaxy Tab S6 Lite és az Apple-féle iPad 10.2 kapott helyet.

Ami a legmeglepőbb, hogy a Lenovo uralja a táblagépek piacát. Minden harmadik készülék tőlük kerül eladásra. A Samsungra se lehet panasz, hiszen a 2019-es évi 19%-os házrészüket 32%-ra feltornászták. Sikerüket annak köszönhetik, hogy az iBall nevű gyártó eléggé megrogyott 2020-ban, így a vásárlóközönsége mindenki máshoz csapódott le. A dél-koreai vállalat 157%-kal növelte 2019-hez képest a szállításait.

Két új tablet érkezhet nyár elején

Február közepén készítettem egy összefoglaló cikket a 2021-es tablet portfólióról. A Samsung vélhetően még nagyobb hangsúlyt helyez a termékcsaládra, hiszen a 2020-as évben hatalmasat fejlődött a koronavírus hatására. Rengetegen vásároltak munka és oktatás címen, illetve ajándékként is a karácsonyi időszakban, melynek köszönhetően olyan eladási mutatókat generáltak, amire öt éve nem volt példa. A Canalys piackutató által a részleteket már megismerhettétek, most inkább foglalkozzunk olyan szivárogtatott információkkal, amik a napokban futottak be; s megerősítették a korábbi teóriákat.

A Samsung nem csak felsőkategóriában akar „gyengített” modellekkel elénk állni, hanem a középkategóriában is. A Galaxy Tab A7 Lite lehet a nyár egyik debüt terméke, viszont a Galaxy Tab S6 Lite-nak is szán utódot; viszont ne rohanjunk annyira előre.

A jelenlegi információk szerint az alábbi modellek vannak kilátásban 2021-ben:

  • Galaxy Tab A7 Lite
  • Galaxy Tab A10 2021
  • Galaxy Tab A7 2021
  • Galaxy Tab S7 Lite
  • Galaxy Tab S8-széria

A Galaxy Tab A7 Lite arra hivatott, hogy a szórakozási faktort mindenkinél megteremtse. Kisebb méretéből adódóan egykezes készüléknek van beállítva. Kijelzőjénél 8.7 hüvelykest említenek, míg a burkolatánál fém kivitelezést. Kétségtelenül a multimédiás tartalomfogyasztás áll a középpontjában, valamint az, hogy a Galaxy Tab A7 10.4-nek egy kompaktabb változatát hozzák el, hiszen a Galaxy Tab A 8.4 2020 kifutásával az űrt be kell tölteni, amire szerintünk hivatott.

Szintén elkezdtek szivárogni az információk a Galaxy Tab S7 Lite-ról, amiből a jelek szerint egyetlen méret érkezhet. A netre került prezentációs dokumentumképből kiderül, hogy a Galaxy Tab S7+ kijelzőméretét örökli meg: 12.4 inches lesz, melyhez WQXGA felbontás társul. Ez számban kifejezve 2560x1600px. A kávák szimmetrikusak, tehát álló vagy fekvő módban fogva is hasonlóak; viszont érdemes szem előtt tartani, hogy a dél-koreai vállalat fekvő készülék használatra tervezi – amiről a szelfikamera árulkodik a legjobban.

Talán a legmeglepőbb húzó USP-je, hogy 5G képességre hivatott. Lehetséges modellkódja a Wi-Fi-s opciónak: SM-T730, az LTE-snek SM-T735F, míg az 5G képesnek SM-T736B lehet.

2021 júniusára ígérik a premierjét, tehát mindenképpen hónapokkal a Galaxy Tab S8 megjelenése előtt szeretnék, ha már a felhasználók bevásárolnának. Az operációs rendszerénél One UI 3.1 várható, hiszen a One UI 3.5-ös felület majd az őszi tollas készülékeknél lepleződhet le. Processzorját a Qualcomm szállíthatja, így sanszos, hogy a Snapdragon 750G épülhet bele.

A Galaxy Tab A7 Lite 189 dollár körül, míg a Galaxy Tab S7 Lite 349 dollár körül nyithat.

Kíváncsi leszek, megvárják-e ténylegesen a nyár elejét, nem pedig előbb dobják piacra?! (A koronavírus jelenléte miatt érdemesebb lenne nem elnyújtani a termékek bevezetését.) Szerintetek nem lelombozó a ‘Lite’ utótag a készülékeknél? A Fan Edition-nel nem járnának jobban a marketinges kollégák?

Így nézhet ki a tablet line-up!

Sosem látott magasságokban zárta az eladási mutatóit a tablet piaca. Évről évre azt hangoztattam, hogy nincs a létezésének sok relevanciája, hiszen folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Az Apple azért szép summát szed ki, a versenytársaknak pedig azért kell jelen lenniük, mert simán csurran-cseppen a részükre is. A koronavírus által kialakult pandémia bebizonyította, hogy hiába nőnek az okostelefonok kijelzői, nem tudják helyettesíteni a termékcsaládot. Nem csak a tabletek iránti kereslet élénkült, hanem a laptopoké, de ez érthető, hiszen a távoktatás és a home office feltűnésével annak is vásárolnia kellett, aki két kézzel utasította el.

A 2020-as esztendőben nem sok tabletet dobott piacra a Samsung. Inkább arra összpontosítottak, hogy lefedjék az ársávokat. A Galaxy A7 és a Galaxy Tab A8.4 a középkategóriába érkezett; a Galaxy Tab S6 Lite a felsőkategória belépőszintjébe; míg a Galaxy Tab S7-család a totális felsőbe. Rajtuk kívül még kiemelhető a Galaxy Tab Active Pro, ami az üzleti vonalon szeretne teret hódítani. Ennyi! Fel is merülhet a keresztkérdés: milyen stratégiával készül a dél-koreai vállalat 2021-re?!

A Galaxy Tab S7 termékcsalád a fantomkék színben.
Forrás: Samsung

A Canalys piackutatása remekül prezentálja, hogy csökkentet üzemmódos stratégiájuk is elegendő arra, hogy behúzzák maguk a legjobb gyártók közé. A piac majdnem egyötödét birtokolták 2020-ban, ami elképesztő. 40%-kal több készüléket értékesítettek, mint 2019-ben, köszönhetően az életmódváltásnak, amint a felhasználóik átestek. Biztosra veszem, hogy az idei esztendőre még jobban ráfekszenek, hiszen technológiájuk van bőven, amikből ütőképes középkategóriás tableteket tudnak az érdeklődők orra elé tolni. Mellesleg a koronavírus nem fog egyik hónapról a másikra eltűnni, biztosan prioritásban kezelik.

Az egyik kedvenc twitterezőm összegyűjtötte, milyen készülékek érkezhetnek a 2021-es esztendőben. A fentebb írtak nem csak engem inspiráltak, hiszen ha majd a listára pillanatok, akkor észrevehetitek, hogy az átlagosnál jóval több variáns mutatkozik.

Lehetséges készülékek listája:

  • Galaxy M (ismeretlen)
  • Galaxy A8.02021 – kezdőár: 149 dollár
  • Galaxy A8.42021 – kezdőár: ~200 dollár
  • Galaxy A72021 – kezdőár: ~229 dollár
  • Galaxy A10.12021 – kezdőár: ~249 dollár
  • Galaxy Tab S7 Lite & Galaxy Tab S7 Lite+ – várható kezdőár: 349 dollár vagy 399 dollár
  • Galaxy Tab S8 & Galaxy Tab S8+ – várható kezdőár: 649 dollár vagy 699 dollár
  • Galaxy Tab Active Pro utód!

Ami elsőre szembe tűnhet, hogy a középkategóriában feltűnhet az a méretváltozat, ami már olyan régóta nincs jelen a felsőkategóriában. A felhasználók pedig éheznek egy ipad mini versenytársra, ám csak nem akarja az orrunk alá tolni a Samsung. Már ha, az egyik Lite változatú Galaxy Tab S7 változatnál nem alkalmazzák. Holott anno, a Galaxy Tab S-széria megszületésénél a 8.4 inches kijelzőt imádták a vásárlók.

Természetesen nyáron beérhet egy újabb Galaxy Tab S8-széria, legalább két taggal, amihez nincs kizárva, hogy már 65 wattos töltés felvétel is társulhat, de ezek annyira távoliak, hogy felesleges ábrándokba ringatni magunkat.

Helyette a kérdésem az volna: Ti milyen kijelző méretű, és tudás szintű tabletre költenétek?

A februári tablet árakról…

Nem jellemző, hogy az év első hónapjaiban új terméket vezessenek be a tabletek frontjára, ugyanis figyelembe véve az elmúlt esztendők tendenciáját, ilyenkor a vásárlók visszafogottabban költekeznek. Állításomat a Canalys elemzése támasztja legjobban alá, ami ráreflektál arra, hogy az első negyedév mindig csökkenést eredményez. 2020/Q4-ben pedig olyan magasságokban járt a szegmens, amire 2015 óta nem volt példa. A koronavírus jó hatással volt a termékcsaládra, hiszen évről évre romló eladási mutatókat tudott felmutatni – ezáltal sokakban ott lapult a kérdés, hogy mi értelme van fenntartani?!

A Samsung hazai képviselete teljesen áttekinthető portfóliót kínál az érdeklődők elé. Tavaszig biztosan két termékkel próbál érvényesül a belépő- és középkategóriában; míg a felsőben már jóval többel, szám szerint 5 darabbal. A Galaxy Tab S5e a kifutó státuszban lévő tabletek listáját erősíti, így aki ragaszkodna a csúcskategória alapmodelljénél a S.AMOLED kijelzőhöz, az ne sokat agyaljon, mert le fog róla maradni. Másrészről, annyira elkülöníti a két sávot a dél-koreai vállalat magyar részlege, hogy csak a gyengébb kütyüjeire hoz egész hónapos árcsökkentést.

A most következő árak tájékoztató jellegűek, amelyek promóciók hatására változhatnak. Az árcímék 2021. február 1. és 28. között értendők.

A Galaxy tabletekhez egy közös fotó!
Forrás: Samsung Shop

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2021/Q1-es ár:Februári ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft47 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft58 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2021/Q1-es ár:Februári ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft

A koronavírus jót tett a táblagépek forgalmának

A koronavírus teljesen átformálta az elektronikai kütyük piacát. Azáltal, hogy több ország különféle korlátozást vezetett be a járvány felfogása érdekében, megváltoztak az emberek szokásai. Az oktatás távoktatásra cserélődött, valamint, számos olyan munkahely váltott home office megoldásra, ami korábban egy irodában nyomta. Átpozíciónálódott a virtuális térbe a megélhetés és a tudás fenntartása, amihez bizony olykor elengedhetetlenek a tabletek, a netbookok és laptopok. A Canalys által összeszedett adatok pedig alátámasztják, hogy az elmúlt 5 esztendőben ilyen mértékű növekedés sosem mutatkozott egyik szegmensnél sem. Legfőképpen a szórakoztatásra vásárolt PC-k, notebook-ok és netbookok triójánál mozdult ki a görbe intenzívebben.

A járvány okozta hatásból egyértelműen profitált a szegmens, hiszen hatalmasat ment, amelyet a Canalys elemzései is alátámasztanak, melyből kiderül, hogy a tabletek iránti kereslet ugyanott van, mint anno 2015 utolsó negyedévében. De nézzük rá a diagramokra és vonjunk konklúziót:  

A tabletek, a notebook-ok és a laptopok felvirágzásáról szólt 2020.
Forrás: Canalys

A fenti diagramokból tökéletesen leolvasható, hogy általában az adott évek utolsó időszakában növekszik az érdeklődés a tabletekre. Ez azért van, mivel a Black Friday és az ünnepek érkezésével lehetséges ajándékötletté nővik ki magukat, mégis csak a fiataloknál és az idősebbeknél egy remek opció. Igazán mélyponton 2020 első negyedévében volt, amikor jelentősen visszaesett az igény irántuk. Valószínűsíthetőleg azért, mert akik vásárlás előtt álltak, azok kivárásra játszottak. Nem akartak látatlanul belekezdeni a költekezésbe, azonban valamiféle külső nyomás erre rákényszerítette őket, gondolok mondjuk a rajta történő tanulásra vagy munkavégézésre. Mégis csak olcsóbb, mint egy laptop.

2020 második negyedévében már felülmúlta a görbe az előző évi teljes időszakét, és meg se állt évvégéig. Az utolsó három hónapban a forgalom 1/3 zajlott, ami elképesztő. A teljes leszállítás mértéke 160 millió darabnál állt meg, amekkora anno 2015/Q4-ben volt. Nem ma, remélem érzítek, hogy milyen mértékű a változás.

A tabletek szegmensét az Apple uralja. A piaci házrésze 36%-on állt meg a tavalyi évvégén, ami elképesztő. Csak szemléltetésként mondanám, hogy minden harmadik táblagép az almás brandtől került eladásra; míg minden ötödik a Samsung részéről. A Huawei-t leszámítva az összes márka növelte a mutatóját, ám a Lenovo mindenkit maga mögé utasított a 125%-os növekedési értékével, ugyanis 5 milliónál többet sikerült leszállítatnia.

A tablet eladások alakulása 2020 utolsó negyedévében.
Forrás: Canalys

Mint említettem, 160.6 millió darab tablet került értékesítésre 2020-ban, ami 2019-hez képest 28%-os növekedés, amikor csak 125.3 millió talált gazdára. Ennek a summáját az Apple tudhatja magáénak, hiszen 58.8 millióval vezeti a listát. A Samsungra sem lehet panasz, hiszen tavalyelőtthöz mérve 40%-kal több készüléket sikerült eladniuk, így cirka 9 millió plusszal büszkén kihúzhatják magukat. A dobogó harmadik fokára a Huawei állhatott fel, ami a legalacsonyabb eltérést tudja felmutatni.

Összességében leszögezhető, hogy a koronavírus nagyon jót tett a szegmensnek. Több éves folyamatos csökkenést állított meg, illetve bebizonyította, hogy van helye a műszaki cikkek piacán. Érdekes látni, hogy milyen nagy mértékű a növekedés. A forgalmat amúgy az okostelefonok részlegétől vette el, mégis csak egy nagyobb kijelzőn dolgozni vagy szórakozni egyszerűbb a felhasználóknak.

A tablet szegmens alakulása 2020-ban.
Forrás: Canalys

Kíváncsian várom 2021 első negyedévének mutatóit! Ti vásároltatok 2020-ban táblagépet? – Ha igen, melyik gyártó mellett tettétek le a voksotok?

A novemberi tablet árakról…

Miután szemügyre vettük az okostelefonok novemberi árait, haladjunk tovább a tablet szegmensre, ami az ünnepek érkezésével még inkább keresetté válik. Már szeptemberben megélénkült a COVID-19 járvány bizonytalanságából fakadóan az igény rájuk, azonban a jelenség a karácsony beköszöntével nagyobb intenzitásra válthat. A Samsung Magyarország beépítette mindegyik termékét a portfóliójába, amelyekkel a 2020-as évben szeretne érvényesülni. A 2018 és az azelőttiek közül már csak a Galaxy Tab S4 képezi a kínálatuk részét, ami kifutó státuszba került. A tervezet szerint az év végére kisöprésre kerülhet a komplett raktárkészlete, bár ehhez kell egy előnyösebb ár is, mert nagyon magasan tartják.

Novemberben egyedül az újonnan bemutatkozott készülékeire nincs semmiféle árleszállítása a hazai képviseletnek, illetve a Galaxy Tab Active-szériára, amit hasonlóan inkább az üzlet partnereinek ajánlják és értékesítik. Valószínűsíthető, hogy a Galaxy Tab S7-termékcsalád mind a négy variációja ez évben még tartja magát a nyitóáron.

A következő árak: 2020. november 1. és 30. között értendők.

Így fest a Galaxy Tab A7 2020 Book Coverben.
Forrás: Samsung

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft
Galaxy Tab Active2 LTESM-T395174 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft164 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft
Galaxy Tab S7 LTESM-T875294 990 Ft
Galaxy Tab S7+ WIFISM-T970334 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft

Bemutatkozott a Galaxy Tab A7

Nehéz kiigazodni a Samsung név választásán. Emlékeztek a Galaxy Note-szériára azon történésére, amelynél kimaradt a névportfóliójából a Galaxy Note6 csak azért, hogy az évtizedforduló végére egységes számozással bírjon a Galaxy S-szériával?! A tableteknél is valami hasonló reformmal álltak elő, hiszen ott jelenpillanatban a csúcskategóriás készüléke: a Galaxy Tab S7-család, ami hetes végződéssel van ellátva, így, hogy a laikus érdeklődők meg tudják különböztetni, hogy ez most régi vagy új kiadás, közös nevezőre – akarom írni névre váltottak, így megszületett a Galaxy Tab A7 2020, ami a középkategóriát szeretné felfrissíteni.

Az interneten már olvasható volt a napokban, hogy szeptember 28-án élesíti az SM-T500 és az SM-T505 aloldalát a dél-koreai vállalat a kíváncsi szempároknak. Előbbi takarná a Wi-Fi változatát, míg utóbbi az LTE-t. A névválasztás többszörösen becsapós, hiszen az előző években a termékcsaládon belül a számsor a kijelzőnek a méretre fókuszált, mely mellé az évszámot alsó indexbe odabiggyesztették, azonban erről most szó sincs. Inkább csak arról, hogy a Galaxy Tab S7-tel legyen egy számozáson, így ne érjen senkit se meglepetésként, hogy igazából 10 inch feletti mérettel debütál. Nem véletlenül, hiszen a célja nem más, mint hogy a Galaxy Tab A10.1 2019-et leváltsa és kifuttassa a tablet kínálatból.

A Galaxy Tab A72020 egyik kreatívja.
Fotó: Samsung

A tervezői kiemelten prioritásként kezelték, hogy a dizájnja naprakész legyen. A tableteknél a vékony jellemvonás sokszor eldönti a kérdést az érdeklődőkben, hogy melyikre tegyék a voksukat. A Galaxy Tab A7 előnye a karcsúságában rejlik, ugyanis 7mm-es vastagsággal lett ellátva. Amellett, hogy fémes a felülete, modern színekkel rukkolnak elő, hogy még inkább elegánsabbnak hasson. Ezüst, Sötétszürke és Arany az a három színvariáció, amiben piacra dobták, de Magyarországra  utóbbi nem érkezik, pedig nagyon adja a mattított beütésű rose gold stílusa. Visszakanyarodva… az elődhöz képest 0.5mm-t lefaragtak. Súlyban nehezebb lett, ugyanis 476g-ot emlegetünk a korábbi 469g helyett, viszont mindez annak tudható be, hogy sokkal nagyobb teleppel rendelkezik, de erről majd később…

Az előlapjánál ügyeltek a szimmetriára, mivel mind függőlegesen, mind vízszintesen ugyanakkora a keretje. Az előlapi kamerája pedig a keretben foglal helyet. Mondjuk picit nagy az a káva, de értem Én, hogy a tableteknél annyira nem fontos, hogy Infinity-O stílusban legyen elhelyezve. A kijelző mérete: 10.4 inch, amely mellé WUXGA+ felbontás társul. (Lefordítva: 2000 x 1200 px-es.) A gyártó 80%-os képernyő-ház arányt tűntetett fel, ami tényleg nem túl combos, de hát ennyiért elegendő. A képarányára külön felhívnám a figyelmet, mert 16,6:10, amivel a Samsungon belül nem igazán találkozhattatok. (Korábbi modellben 16:10-ről beszéltünk.) A Galaxy Tab A10.12019-nél TFT kijelzőt emlegettünk, azonban most IPS LCD-re történt váltás, azaz S AMOLED-et továbbra se illetnek ezek a termékek.

A váz alá a Qualcomm-féle Snapdragon 662-es lapkát építették, mely kétrészre osztva dolgozik négy-négymaggal. A magasabb órajelű 2GHz-en, míg az alacsonyabb 1.8GHz-en teszi a feladatát, melyek mellé az Adreno 610 GPU modul társul. Házon belül az egyetlen termék, amit ezzel a chipsettel vérteztek fel, míg más gyártóknál a Moto G9-nél, az Oppo F17-nél és Oppo A73-nál figyelhető meg a jelenléte. További érdekességképp említeném, hogy 11 nm-es gyártástechnológiával készítik, ami energiatakarékosabb a korábbi Exynos 7904-hez képest.

Négy hangszóróval szerelték fel
Fotó: Samsung Magyarország

Magyarországra a kisebb háttértárú modellek futnak be, azaz a 3/32GB-osok (amiből ténylegesen max. 20GB használható!), azonban érdemes tudni, hogy létezik belőle 3/64GB-os is. A bővíthetőség 1TB-ig lehetséges. A SIM-kártyás változat LTE modullal rendelkezik. Operációs rendszerénél az Android 10 és a One UI 2.1 köszön vissza, illetve érdemes kitérni a 2 hónapos Youtube Premium tagságra, amit ingyen lehet igénybe venni.

Húzó USP-je között kell megemlíteni a sztereó hangzást, ugyanis 4 hangszóróval lett ellátva. Ilyenre a kategóriában nem volt még példa. A Dolby Atmos-szal pedig még inkább kijön a térhangzás egy koncertfelvétel nézése közben vagy éppen filmezéskor. A Samsung Accountba történő bejelentkezés után ugyanúgy alkalmazható a telefonhívások fogadása a tableten, mint a felsőkategóriánál.

A hátoldalán egy 8MP-es autófókuszos kamerát, míg elől egy 5MP-es simát kapunk. Nem ezzel készítjük életünk fotóit, de videóhívások lebonyolítására teljesen korrekt.

Akkumulátora nagyobb lett, 14%-kal nőtt a Galaxy Tab A10.1-hez képest, ami eléggé jelentős. 7.040mAh-val kapjuk, ami támogatja a gyorstöltést. Ettől függetlenül, a dobozában csak 15 wattos töltőt csomagoltak. Bluetooth szabványánál ugyanúgy a v5.0 LE köszön vissza, míg a Wi-Fi-nél a /n/ac, mint az elődnél.

Magyarországi nyitóára 89 990 Ft, míg a SIM-kártyásé: 109 990 Ft. A forgalmazása októberben veszi kezdetét, de már több hazai csatornára be van listázva, mint pl.: a Samsung márkaboltok webshopjába, vagy a Media Markt hálózatába.

Íme a termék: