Kategória: Teszt

Pehelykönnyű kéziporszívó a Samsungtól

Nem olyan régen mutatkozott be a Samsung Jet névre keresztelt termékcsaládja újabb generációja, ami a takarítást teszi még könnyedebbé és élvezetesebbé. Mondanom se kelljen, de a mostani #maradjotthon állapot tökéletes arra, hogy mindenki megtartsa az éves tavaszi nagytakarítást, amihez a dél-koreai vállalat egy roppant jó termékként kínál.

A Samsung Jet-széria Digitális Inverter Motorral és JetTM Cyclone rendszerrel van felvértezve. A kéziporszívok egyik sarkalatos tulajdonsága: a hatékonyság. Ezeknél a modelleknél a légterelők optimalizációjával, illetve azzal, hogy a motorburkolat ultrahangos hegesztésével érik el a kívánt nagy szívóteljesítményt. A JetTM Cyclone kilenc különálló ciklon egységet tartalmaz, amelyek mindegyike háromirányú légbevezetővel rendelkezik. A technológia alkalmazásával lesz képes a termékcsalád a szívóerő fenntartására, valamint a finom porszemek lekötésére. Javítottak az akkumulátor-teljesítményén. Immáron 1 óra üzemidőre képes, s azáltal, hogy cserélhető az akkutelepje, akár hosszabb takarítást is kibír.

Nyilván felmerül mindig az ilyen tisztasági eszközöknél az egészség kérdése is. A Brit Allergia Alapítvány (BAF – Brisith Allergy Foundation) vizsgálata alapján a levegőbe visszakerülő porszemek és allergének 99,99%-át kiválasztja. Nem is csoda ez a higénia, hiszen a porszívó elsőorszályú 5-rétegű HEPA szűrőrendszerrel van ellátva. A porzsák könnyedén eltávolítható és tisztántartható. Ezen kívül több kefével van felvérezve az eszköz.

Különlegességei között tartható számon a beépített digitális kijelző, ami mutatja a töltés- és a kefék állapotát, valamint felhívja a figyelmet, ha bármiféle nyomásprobléma lépne fel – mondjuk dugulás által. 2-in-1 töltőállomásával egyszerűen tölthető, ha pedig valakit zavar az, hogy a földön útban van, akkor rögzíthető a falra is.

A Samsung Jet váza 1,66kg, míg a Samsung Jet Light-é 1,48kg. Az elődjeikhez képest legalább 10%-kal könnyebb mindkettő. A legfontosabb infóról el is feledkeztem: 200 wattos teljesítménnyel rendelkezik. További infók a hivatalos weboldalán. Ára talán kicsit soknak tűnhet, ugyanis 1,5 millió dél-koreai wont kérnek érte, ami átszámolva 410 ezer forint.

Mutatnám a hozzá kiadott angol infografikát:

Bemutatkozott a #WattaMonster, azaz a Galaxy M21

Február végén jelentette be a Samsung India, hogy hozza a 2020-as év legelső M-szériás készülékét, a Galaxy M31-et. A köztudatba csak #MegaMonster-ként szeretett volna beépíteni abból fakadóan, hogy 6.000mAh-s akkumulátorral lett felvérezve, ami a dél-koreai vállalat életében rekordernek számít, hiszen még a Galaxy S20 Ultra is csak 5.000mAh-val büszkélkedhet. Miután március 12-én elstartol a termék hivatalos rajtja, jöhetett a következő láncszem, a Galaxy M21, aminél megtartották a „Monster” jelzőt, azonban a hashtag-kampány részben átalakult, ugyanis ezt már #WattaMonster-ként indították útjára.

Fotó: Samsung India

Muszáj megemlítenem, hogy a termék már útjának indult, hiszen a hivatalos startja március 23-án vette kezdetét, azonban picit elmaradtunk a bemutatójának leközlésével. Olyannyira, hogy közben bemutatkozott a Galaxy M11 is, aminél valamivel szebb a formaterv. Nekem a balra igazított Infinity-O kijelző megvalósítás a kedvencem.

Szokásomhoz hűen amondó vagyok, vessünk egy kószapillantást az elődre. A Galaxy M20-as tavaly februárban került forgalmazásba. A Samsung ennél a modellnél nem alkalmazta se a ráncfelvarrást, se a butítást. Meghagyta egyke családtagnak, hiszen 5.000mAh-ás akkumulátorával arra volt hivatott, hogy kielégítse azon felhasználók igényeit, akik intenzíven használják a készüléküket, ezáltal az átlagosnál hosszabb üzemidőt várnak el; illetve ne kerüljön eget rengetően sokba. Ez összejött nekik, hiszen nem kellett belenyúlni semmi olyan paraméterébe, ami frusztrálta volna a közönségét, az indiai régió nyitott volt rá.

Az idei szériájánál érezhető az előrehaladottság. Sok mindenbe belenyúltak, ami előnyére válik. Kezdeném a megjelenítő paneljénél, ahol a PLS TFT-t lecserélték Super AMOLED-re, de az Infinity-U megvalósításhoz nem nyúltak. Ez határozottan jó döntés volt, hiszen az akkumulátoridőből még több kihozható a „Dark mode”-dal. Minimálisan növekedett (0.1 inchcsel) a kijelző mérete. Immáron 6.4 inchet tartunk számon, amivel nőtt a screen-to-body rátája ~84.2%-ra. Talán, aminél ami emlékeztet arra, hogy ez csak a belépőszint tetejét képviselteti, az a Gorilla Glass 3 kijelzővédelem. (Ha visszaemlékeztek az egyik korábbi cikkünkre, akkor derenghet, hogy ilyen védelmet a Galaxy S20-ak kameraszigeténél használ a vállalat; míg az elő- és hátlapnál már hatosszériát.) A kijelző felbontása maradt a FHD+, azaz az 1080 x 2340px, amivel cirka 400 ppi-t generál a képsűrűségi mutatón.

Öröm látni, hogy nem áldozták fel a saját tervezésű processzorukat, ugyanis Exynos 9611 lapka került beépítésre. Ugyanaz, mint ami a nagyobb testvérébe, a Galaxy M31-be. A vállalat közkedvelt erőforrását testesíti meg, hiszen tavaly: a Galaxy M30s-ben, a Galaxy A50s-ben és a Galaxy XCover Pro-ban, míg idén még a Galaxy A51-ben köszönt vissza. A nyolcmagos chipset négymagja 2.3GHz-en (Cortex-A73), míg a másik négymagja 1.7GHz-en (Cortex-A53) pörög. A grafikai modulja pedig a Mali-G72 MP3 volna. A 10 nm-es gyártástechnológia az előző 14nm-es után eléggé nagy előrelépés, vélhetően kedvelt termék is lesz, amit 4/64GB vagy 6/128GB konstrukcióban lehet megvásárolni. A beépített tárhely immáron UFS 2.1, míg a Galaxy M20-nál eMMC 5.1 volt.

A Galaxy M21 kameraszigete.
Forrás: Youtube | Képernyőfotó: Galaxy Világa

A kamera szegmens szintén drasztikus változásokon esett át. A Samsung lekövette a trendet. Ezt a készülékét se engedte ki a gyártósorról három hátlapi kamera nélkül. Egy 48MP-es főszenzor gondoskodik, hogy minőségi fotók születhessenek. Fényérzékenysége f/2-es, ami soknak tűnhet, viszont nem szabad elfeledkezni arról, hogy 1/3.1″-ről 1/2″-re növekedett a szenzor fizikai mérete, amivel sokkal több fényéri azt, s lesz képesebb szebb fotót készíteni. Az ultraszéles szenzornál se maradhatott el a MP növekedése. Immáron 8MP-t tartunk számon, míg a harmadik lencséje egy mélységért felelős, a jól megszokott f/2.2-en működő 5MP-es. Videózásban a maximális támogatás 2160p@30fps. Az előlapi kameránál 20MP-es modul köszön vissza, aminél minimálisan csökkent a látótér, de ezt aligha veszi észre bárki.

M20M21
Főkamera:13MP, f/1.948MP, f/2.0
Ultraszéles kamera:5MP, f/2.28MP, f/2.2
Mélység kamera:5MP, f/2.2
Előlapi kamera:8MP, f/2.020MP, f/2.0
Összehasonlító táblázat az M2x-széria kameráihoz.

Az M-széria sajátosságai között kell számontartani, hogy mindegyik modellben helyet kap az FM-rádió modul, hiszen ez fontos az indiai régióban. Jack van. Bluetooth szabványánál v5.0 LE gondoskodik az alacsonyabb fogyasztásról, míg a Wi-Fi-nél ac-ig támogat, ami az elődnél még nem volt jelen, így a dual-band mód is újdonságnak tekinthető.

A Galaxy M21 egyik húzó ereje az akkumulátorkapacitása, ugyanis szintén 6.000mAh köszön vissza, ami a Galaxy M31-nél. Az mondjuk kicsit zavarhatja az ember szemét, hogy mindezt csak 15 watton keresztül töltheti fel, de legalább C-típusú a bemenet. A nagy akkutelep talán nála nem mutatkozik jelentős fizikai méret változással, hiszen 2g-mal nehezebb (188g), 0.1g vastagabb (8.9g), 2.6g magasabb (159g) és 0.6g szélesebb (75.1g).

A gyártó két színben, kékben és feketében tálalja az érdeklődőknek. 13.499 indiai rúpiába kerül a 4/64GB-os variánsa, ami átszámolva 59 ezer forint; míg 15.499 indiai rúpiába a 6/128GB-os, ami pedig 68 ezer forintba. Hazánkba nem lesz kapható, így, aki mindenképp ilyen készülékre vágyna, annak szürkeimporttal kell megoldania a hozzájutását.

Íme néhány fotó róla:

Bemutatkozott a Galaxy M11

A Samsung újabb belépőszintű készülékét leplezte le, ami most az M-szériából került ki. Igen, ez az a termékcsalád, amivel legfőképpen az ázsiai kontinensen szeretne érvényesülni, ahol olyan konkurensek szorongatják a piaci házrésznél, mint a Xiaomi vagy a RealMe. A Galaxy M11-et a dél-koreai vállalat az Arab Emírség régió oldalán tette elérhetővé, tehát az elsődleges piacáról egyből lehullott a lepel – bár megjelenési árról és időpontról sehol sem találtunk plusz információt, viszont abból kiindulva, hogy márciust holnappal zárjuk, április eleje-közepére lehet beütemezni. Vegyük csak jobban szemügyre, mivel kedveskedik a vásárlóinak.

A Galaxy M11 hivatalos fotói.

Előtte persze fontosan tartom, hogy némi visszatekintést tegyünk, mégis csak egy utód eljöveteléről számolhatok be. A Galaxy M10x-család első tagja, a Galaxy M10 már tavaly januárban bemutatkozott. Talán a legfejfelkapósabb specifikációi között tartható számon a 3.400mAh-ás akkumulátor, ami egy TFT kijelzőnél eléggé snassznak tekinthető, vagy a microUSB 2.0-ás töltési lehetőség. Értjük mi, hogy belépőszint, de legyen már az az alap, hogy nyitunk a jövő felé még ilyen alacsony árszegmensben is! A vállalat ősszel piacra dobta a ráncfelvarrott variánsát, a Galaxy M10s-t, ahol váltottak Type-C töltőre, nagyobb akkumulátorra (4.000mAh), valamint sAMOLED kijelzőre. Kellett mindez, hogy elfogadható termékként próbáljon teret nyerni. No, de mi változott az utódban? Mondanám!

Kezdeném azzal a ténnyel, ami megbotránkoztatott, ez pedig nem más, mint a PLS TFT kijelző típusa. Mi történt? – tehetném fel teljesen jogosan a kérdést, mégis csak a Galaxy M10s-nél sikerült normális panelt beletenni, erre most azt kiveszik belőle. A kijelző méretéhez persze nem nyúltak, maradt a 6.4 inches megjelenítő nagyság, aminél a HD+ felbontás (720x1560px) köszön vissza 268 körüli képernyősűrűséggel, azaz lehet pixelekre vadászni. (Nagyjából 320ppi felett nem lát sok különbséget az emberi szem.) Képarányánál a jól megszokott 19.5:9-hez érvényesül. Egyes oldalak szerint ezeket a paramétereket egybevéve nagyjából ~82%-os screen-to-body mutatót tudhat magáénak, ami elmarad az őszi elődjétől, ahol ~85%-k körül mutatkozott.

A gyártó lecserélte a korábbi szériában feltűnt előlapi kamera megvalósítást, ugyanis a Galaxy M11-ben a baloldalra igazított Infinity-O formaterv köszön vissza, amit először a Galaxy A60-nál mutattak be 2019 áprilisában. Nagyjából ugyanaz azt az előlapot vélhetjük felfedezni, mert hasonlóan és határozottan nagyobb a káva az alsó részen, míg a felsőn szűkebb. Engem még kicsit a Galaxy A82018-nak az alsó felére is emlékeztetett, ezért is gondoltam úgy, hogy érdemes külön bekezdésben foglalkozni, mert ezzel megtörte a sorozatot ilyen téren.

Balra igazított kamerakivágást kapott a Galaxy M11.
Fotó: Samsung AE.

Ázsiai régió kapcsán muszáj kihangsúlyonom, hogy az FM-rádió képesség nem került kivételre, mert azzal biztosan tökön rúgták volna magukat.

Egyre inkább kezd beigazolódni, hogy az Exynos processzorok eltűnnek a Samsung portfóliójából. Míg a Galaxy M10-nél az Exynos 7870-es lapkája (8 x 1.6GHz), a Galaxy M10s-nél az Exynos 7884B (2 x 1.6GHz + 6 x 1.35GHz) gondoskodott az erőforrásról. Most átváltottak Snapdragon 450-re, aminél visszaköszön ugyanúgy a nyolcmagos egységes órajelen működő megoldás, mint az Exynos 7870-nél, csak magasabb, 1.8GHz-en teszi a feladatát. Ezt a lapkakészletet szintén 14 nm-es gyártástechnológiával készítették, melynek GPU-jét az Adreno 506 adja. Operációs rendszerénél az Android10 és a One UI 2.0 köszön vissza, ami már alanyi jogon jár mindenkinek. 3/32GB-os és 6/64GB-os variánsokban lesz elérhető, de megtartották a két SIM modul mellett a bővíthetőséget is, így 512GB-os microSD-t lehet belepakolni.

Bluetooth szabványánál romlott a helyzett, hiszen visszatért a v4.2, ami az v5.0 LE-hez képest elég szép visszaesésé. Cserében helymeghatározás tekintetében felvértezték a Galileo-val, ami az elődökben nem volt jelen. Jack még jelen van! Az ujjlenyomat-olvasó maradt hátul.

M10M10sM11
Főkamera:13MP, f/1.913MP, f/1.913MP, f/1.8
Ultraszéles kamera:5MP, f/2.25MP, f/2.25MP, f/2.2
Mélység kamera:5MP, f/2.4
Előlapi kamera:5MP, f/2.08MP, f/2.08MP, f/2.0
Összehasonlító táblázat az M1x-széria kameráihoz.

Talán, amire a legkevesebb figyelmet szentelték, az a kameramodulja. Előlapi kameránál örököltették a Galaxy M10s-nél debütált 8MP-es f2.0-ás szenzort. A hátlapi kameráknál belenyúltak a fényérzékenységbe. A főnél f/1.8-ra csökkent, hogy méginkább megállja a helyét zordabb fényviszonyok mellett, illetve behoztak egy mélységszenzort pluszba a portré fotózás érdekében. Külön kihangsúlyoznám, hogy a széleslátótérrel felvértezett érzékelő 115°-ot képes befogni, míg a főszenzor csak 77°-ot.

Jelentősen növeltek az akkumulátorkapacitáson. Mint azt a legtöbb 2020-as belépő- és középszintűjeinél, nála is 5.000mAh-ra duzzasztották, amit súlyban meg is érez a felhasználója, hiszen a korábbi 169g-hoz képest most 197g-ot kell kézben tartania. Nőtt a készülék háza, immáron 9mm vastag (7.7/7.8mm helyett), 161.4mm hosszú (155.6/158.4mm helyett) és 76.3mm széles (75.6/74.7mm helyett). Cserében viszont a gyártó egésznapos üzemidőt ígér, amit 15 wattos C-típusú töltővel lehet visszarántani újra 100%-ra.

Színek tekintetében: a fekete, a kék és a lila dukál. Hátlapjánál nincs megtörés, szimpla egységes szín, ahogy az elődöknél.

Íme néhány fotó róla:

Befutott a Galaxy Tab A 8.4″ (2020) az amerikai Verizon kínálatába

Azáltal, hogy megjelentek a 7 inch közeli okostelefonok, teljesen feleslegessé váltak a hasonló méretű tabletek. Ezt a Samsung is észrevette és ezzel egyúttal újragondolta a jövőbeli portfólióját. Persze felmerülhet a kérdés, hogy 2020-ban ki a franc használ ilyesmit, de azért ne becsüljük alá a felhasználók számát, mert böngészésre, közösségi média fogyasztásra továbbra is kelendő, sőt a felsőkategóriában arra hívatott, hogy a laptopok piacából próbáljon lecsípni – ami érthető, hiszen nem véletlen a 2in1 masinák feltűnése.

A Samsung US oldalán tűnt fel a Galaxy Tab A 8.4 2020, ami annyira gyorsan látott napvilágot, hogy már a Verizon által megkezdődött az LTE változatoknak az értékesítése. Nyilván a folytatásban más szolgáltatóknál is elérhetővé válik, bár ez minket kevésbé érint, hiszen még nincs kilátásban az érkezése. A teljesség kedvéért azért bemutatnánk a terméket, ami ténylegesen is csak a középkategóriát akarja képviseltetni.

A Galaxy Tab A 8.42020 hivatalos képe.
Fotó: Samsung

Úgy fest a dél-koreai vállalat kezdi elhagyni a 7 inches tabletek világát. Tavaly se volt hasonló méretre példa, hiszen, ha visszaemlékeztek, akkor a szegmensben a Galaxy Tab A8.0-át emlegettük, aminek egyfajta ráncfelvarrását kapjuk meg 2020-ban. Nőtt minimálisan a kijelző mérete, hiszen a mostaninál már 8.4 inchet tartunk számon (8.0 inch helyett!), bár a TFT modulján nem változtattak. Belenyúltak a termék kijelzőjének felbontásába, amit immáron WUXGA, értelmezhetőbb nyelven: 1920x1200px.

Erőforrásáról egy Exynos 7904 lapka gondoskodik, amit a Samsung az előző évi középkategóriás telefonjaiba oly sokszor alkalmazott. Elég csak felidézni a Galaxy A30-családot, a Galaxy A40-et és a Galaxy M30-at. Valószínűleg azért dönthettek a megoldás mellett a fejlesztők, mivel még mindig erősebb, mint a Snapdragon 429-es chipsetje. Ugye a nyolcmagos rendszerchip fel van osztva 1.77GHz-es kétmagos (Cortex-A73), valamint 1.6GHz-es hatmagos (Cortex-A53) részre, míg a GPU moduljáról a Mali-G71 MP2 gondoskodik. Érdekességképp említeném meg, hogy 14 nanométeres gyártástechnológiával készítik. A gyorsítótár tekintetében 3GB épült bele, ami mellé mindössze 32GB-os belső – egyetlen! – tárhelykapacitást kínál a gyártó, ellenben ott a bővíthetőség lehetősége, amivel tovább 512GB-tal meg lehet toldani.

Némi visszalépés az akkumulátor méreténél mutatkozik, hiszen a 2019-es 8 inches modellnél 5.100mAh-át kínáltak, addig most csak 5.000mAh-t kapunk – de még így is kihozható belőle a minimum 10 órás üzemidő, ami azért nem rossz. Töltéséről 15 wattos gyorstöltő gondoskodik.

Ne ezzel lőjjük álmaink fotóit. Hátlapjára egy 8MP-es szenzor került, míg az előlapjára egy 5MP-es. Nincs arról említés, hogy milyen rekesszel dolgoznának, azonban, ha tippelnem kellene, akkor a Galaxy Tab A 8.02019-ben jelenlévő került átültetésre, hiszen ugyanúgy csak FHD@30fps felvételre képes. Megtartották a microUSB 2.0-ás töltési bemenetet, ellenben a Bluetooth-on javítottak, ugyanis immáron v5.0 LE szabványt tarthatunk számon.

A gyártó külön kihangsúlyozza, hogy a Galaxy Iconx-szel és Galaxy Buds-családdal megtartották a kompatibilitását. Helyette inkább azt tűntethették volna fel, hogy milyen Android és One UI rendszerrel került piacra, de vélhetően Android 10-zel és One UI 2.0-val.

Mindezért nagyjából 89 ezer forintot, ottani valutában 279,99 dollárt kérnek. Színek tekintetében csak egyetlenről tudok beszámolni, amit Mocha színkód alatt tartanak számon. Várhatóan hazánkba is hamarosan elérhető lesz, ha tippelnünk kellene, akkor április végét jósolnánk, a kialakult járványhelyzet miatt előbb nem nagyon.

Bemutatkozott a Galaxy A31

Járványhelyzettől függetlenül a Samsung Japán bemutatta a legújabb középkategóriás készülékét, a Galaxy A31-et. Ezáltal megérkezett a termékcsoport negyedik tagja, hiszen korában a Galaxy A51 és a Galaxy A71 mellett a magyarországi piacra még bevezetlen Galaxy A01 is megkezdte életciklusát, hogy házrészt raboljon a konkurenciától. Nyilván az emberek többsége a beszédesebb Galaxy A4x-et várta volna, nem pedig a Galaxy A3x-et, azonban mégis utóbbit kaptuk meg, amit cseppet se nevezhetek hiánypótlónak, ugyanis nem éreztem az előrehaladottság az elődhöz mérten, de ne rohanjunk annyira előre.

A termék kreatívja.
Fotó: Samsung

Muszáj megemlíteni, hogy tavaly két Galaxy A30-családtag érkezett. Az egyiket márciusban, ami a szimpla Galaxy A30 volt, majd pedig augusztusban egy ráncfelvarrott változatot, a Galaxy A30s-t. Ezutóbbi került bevezetésre a magyarországi piacra, azonban cseppet se mondhatnám el róla azt, hogy jó árazást kapott, mert nála egy Galaxy A70 hasonló költségben sokkal jobb döntésnek számított. Mostanság persze egyre több leárazásban részesítik, hogy a fennmaradt készleteit kipuculják és átadhassák azt az utódnak.

A legszembetűnőbb változás tavalyhoz képest, hogy a Samsung szakított az Exynos processzorával, és helyette ugyanazt ültette bele, mint a Galaxy M31-be, amit odakinn csak #WattaMonster-ként emlegetnek. A MediaTek Helio P65-ös chipjéről volna szó, aminél inkább az energiatakarékosságon van a hangsúly, mint sem a teljesítményen. Ezért is van az, hogy az alacsonyabb órajelen (1.7GHz-en) futó magokból hatot kapunk, míg mondjuk egy Exynos 9611-nél négyet (1.7GHz-en); a magasabból pedig csak kettőt 2GHz-es tartományban. Gyártástechnológia szempontjából is csak 12 nanométeresről számolhatok be, szóval számos kérdést hoz fel bennem, hogy miért kellett ennyire alább adni a színvonalat. Nyilván az tény, hogy a korábbiakban lévő Exynos 7904-hez képest ez előrelépés, de messze a Galaxy A51-étől.

Kijelző méretéhez nem nyúltak. Megtartották a bevált 6.4 inches átmérőt, azonban némileg a képarányon formáltak, ugyanis lecserélték a korábbi 19.5:9-et 20:9-re. A Full HD+ felbontás (1080 x 2400px) pedig helyesbítésre került – hiszen, ha visszaemlékeztek a Galaxy A30s-nél ezt cserélték le HD+-ra. Nah igen, sokak arcára csaltak WTF-kifejezést, ami előtt még mi is értetlenül álltunk. A kijelző formaterve ellenben nem követte le a trendet, megtartották az Infinity-U megvalósítást, ami egy 20MP-es f/2.2-es szelfikamerának ágyaz meg. Öröklődött a képernyő alatt lévő ujjlenyomat-olvasó, ami a megszokott 2D-s variáns, tehát nem az ultrahangos, mielőtt valaki keverné a kettőt.

A Galaxy A31 hátlapi kameraszigetje Prism Crush Red színben.

A tervezők hozzányúltak a fizikai méreteihez is. Sokkal vastagabb (8.8mm 7.7mm-ről) lett, picikét hosszabb (159.3mm 158.7mm-ről), illetve csekély mértékkel keskenyebb (74.7mm helyett 73.1mm).  A váz formálása két okból volt kötelező lépés: az egyik, hogy 5.000mAh-s akkumulátorteleppel lett felszerelve, ami megköveteli a nagyobb helyigényt. (Csak viszonyításképp említeném meg, hogy a Galaxy M31 6.000mAh-jával 8.9mm-re vastagította meg magát.) A másik a képernyő arányának lekövetése, hiszen immáron, mint említettem 20:9-ről beszélhetünk.

Az alapvariáns: 6/64GB-tal lesz felvértezve, azonban némi felár ellenében választhatunk 6/128GB-ot, de nyilván nem ez lesz fókuszban. A bővíthetőségét megtartották, amelynél a gyártó leírása szerint 512GB-ig lehet elmenni. Maradt a két SIM-kártyás befogadó készség, amit nem hibrid megoldással kezel, mint a felsőkategóriások.

A30A30sA31
Főkamera:16MP, f/1.725MP, f/1.748MP, f/2.0
Ultraszéles kamera:5MP, f/2.28MP, f/2.28MP, f2.2
Mélység kamera:5MP, f/2.25MP, f/2.4
Makro kamera:5MP, f/2.4
Előlapi kamera:16MP, f/2.016MP, f/2.020MP, f/2.2
Összehasonlító táblázat az A3x-széria kameráihoz

Térjünk vissza a kameráihoz, hiszen jelentős változáson esett át az elsőgenerációjához képest. Nőtt a MP-tartomány, ami annak köszönhető, hogy (vélhetően) nagyobb szenzormérettel dolgoznak a váz alatt, így f/2.0-ás értékkel tudnak világosabb képalkotást véghezvinni. Az ultraszéles – és mélység szenzor felbontásához nem nyúltak, csak utóbbi fényérzékenységéhez. Illetve megjelent egy negyedik képalkotóegység, a makro, ami elsőként a Galaxy A71-ben és a Galaxy S10 Lite-ban mutatkozott be, hogy teret hódítson.

A Samsung fontosnak érezte kihangsúlyozni, hogy ez csak a középkategória középalsó szegmense, így hiába van a váz alatt az 5.000mAh-s akkumulátora, azt csak 15 wattos gyorstöltéssel lesz módunk feltölteni.

Noha árazásról és piacra vezetési dátumról nem esett szó, de áprilisra tehető utóbbi, a színeiről lehullott a lepel. Megtartották a bevált hátlapi formát, a Prism Crush-t, avagy magyarosabban: Fénytörés megoldást. A jól megszokott: fekete, fehér mellé egy élénkebb kék és piros szín csapódott.

Íme a termék teljes valójában:

Bemutatkozott a #MegaMonster, azaz a Galaxy M31

A Samsung az A-, az S- és a legújabb összehajtható széria bemutatása után leleplezte 2020. február 25-én a legújabb Samsung Galaxy M-szériás okostelefonját, abból is a Galaxy M31-et. A termékcsalád legfőbb jellemzője, hogy az indiai piacot célozzák meg vele, ahol a RealMe, a Vivo és a Xiaomi triója ellen kellene érvényesülnie, mivel a vállalat ebben a régióban eléggé elmarad. Igaz még nem publikáltuk, de azóta elvesztette második helyét a 2019/Q4-es időszakban, pedig 2019/Q3-ban még a Vivo előtt tartotta magát.

A Samsung India hivatalos oldaláról a kreatív. (Forrás)

Az Galaxy M30-széria két taggal büszkélkedett. Hasonlóképp tavaly februárban jelentették be a Galaxy M30-at, aminek egyféle ráncfelvarrott változata érkezett szeptember folyamán Galaxy M30s néven. Utóbbinál számos újdonságot hozott el a vállalat, hogy versenyképes legyen a konkurenciához képest. Gondolok itt arra, hogy lecserélték a tárhelyfoglalatot eMMC 5.1-ről UFS2.1-re, drasztikus előre haladáson esett át kamerarendszer, illetve a legnagyobb akkumulátort építették bele, amekkorával még a felsőkategóriások sem rendelkeztek. A Galaxy M31 java részt tovább örökölte a Galaxy M30s bevált vonásait, de hogy mik is ezek, azt mondanám pontokba széve.

Mindenképpen a kijelzővel kezdenék, ami maradt a jól bevált Super AMOLED-féle panel. 6.4 inches képernyőátmérővel érkezik, mint bármelyik előd és az Infinity-U megoldáson se módosítottak. A felbontásához se nyúltak, maradt a FullHD+, azaz a 1080 x 2340 px, aminél 19.5:9-es képernyőarányt alkalmaznak. Nagyjából 410ppi-es képsűrűséget gondoskodik a pixelmentességről. Ha tippelnem kellene, akkor a korábbi panel került beépítésre, semmit se változtattak az elődhöz képest. A védelemről Gorilla Glass 3 gondoskodik. A fényerejénél 420 nittet hangoztat a gyártó, ami ilyen kategóriában cseppet sem tekinthető rossznak.

Talan hátrányként tartanám számon azt, hogy LTE változatos készülékként lát napvilágot, azaz a Samsung inkább olcsón akarja letudni a gyártását, hogy árazásával teremtsen konkurenciát a vetélytársaknak. Az 5G képességre várniuk kell az M-szériánál még a rajongóknak. Cserébe a két SIM-kártya szlotot fenntartják, illetve a Dual VoLTE képességre is alkalmas.

A processzoránál érheti az ember egyfajta pofon, ugyanis nem nyúltak a Galaxy M30s-nél megismert Exynos 9611-hez. Megtartották, hiszen szeptemberi debüt nem tekinthető olyan réginek, hogy indokolt legyen a ráncfelvarrás. A nyolcmagot kétszer négymagra osztották fel: a magasabb tartomány 2.3GHz-en (Cortex-A73), az alacsonyabb 1.7GHz-en (Cortex-A53) dolgozik. Viszonyításképp említeném meg, hogy a szimpla Galaxy M30 még (az Exynos 7904-féle) 14nm-es gyártástechnológiával készült, míg az újabb már 10nm-essel. A GPU modulért a Mali-G72 MP3 lapka felel, mint a Galaxy M30s-nél. A memóriamodul LPDDR4x-es, melyből 6GB-tal lesz felszerelve mind a 64GB-os, mind a 128GB-os belső tarh UFS 2.1-es variáns.

A Galaxy M31 hátlapi kameraszigete.

Muszáj kitérni a kamerákra, mert a Galaxy M30-hoz képest jelentős ráncfelvarráson esett át, de az őszi utódhoz mérten se álltak le a fejlesztők, hogy a hangzatos „Megasnaps” jelzőt ráaggathassák a hátlapi kameranégyesre. Életünk fotóinak a minőségéről egy 64MP-es főszenzor gondoskodik, ami f/1.8-cal dolgozik. A pixelmérete 0.8µm-es maradt, mint az elődnél. Az ultraszéles fotók rajzolatát egy 8MP-es f/2.2-es érzékelő látja el. A Samsungnak már több készülékébe beépítésre került az 5MP-es f/2.2-es makroérzékelője, de mivel korábban még M-szériás telefonban nem debütált, így a Galaxy M31 lett az első, aminél lehet akár a miniatűr fotótémákra is fókuszálni. A mélységszenzor 5MP-en teszi a dolgát, ugyanúgy, mint a makro.

M30M30sM31
Főkamera:13MP, f/1.948MP, f/2.064MP, f/1.8
Ultraszéles kamera:5MP, f/2.28MP, f/2.28MP, f/2.2
Mélység kamera:5MP, f/2.25MP, f/2.25MP, f/2.2
Marko kamera:5MP, f/2.2
Előlapi kamera:16MP, f/2.016MP, f/2.032MP, f/2.0
Összehasonlító táblázat az M3x-széria kameráihoz

Az előlapi kamerája se lett gyenge, hiszen a 2019-es szériáiét megduplázta. A 32MP-es előlapi érzékelővel képesek leszünk 4K-ban videófelvételre, és a mostanság egyre divatosabb Slo-mo se maradt ki a funkcióiból. Érzékelője ugyanúgy f/2.0-án teszi a dolgát. És a feature-ök sorából a HDR se hiányozhat.

A Galaxy M31 talán legdurvább tulajdonsága a 6.000mAh-ás akkumulátora. A gyártó elmondása szerint nagyjából 2 napos üzemidőre képes, ha LTE-sávon beszélgetünk. Ha filmeznénk a telefonon, akkor 26 órányi kraftot lehet kipréselni belőle, míg internetezéssel (Wi-Fi használattal) 21 óra biztosított. Zenehallgatás terén pedig 119 órát ígér – bár ezek mindegyike laboratóriumi adat, valószínűleg egy átlagos felhasználónál jelentősen alacsonyabbak lesznek a mutatók. Számomra egy kicsit arcon csapás az a tény, hogy 15 wattos gyorstöltőt adnak a készülék mellé, amivel a töltési ideje biztosan legalább 2,5-3 óra lesz.

Szintén behúz egy afféle WHAT?! felkiáltást a hátlapon elhelyezett ujjlenyomat-olvasó.

A Galaxy M31 ellene megy a trendnek, ugyanis ott a Jack-bemenet. (A Dolby Atmos pedig szoftveresen gondoskodik a térhangzásról) Ezen kívül az indiai régióban az FM-rádió képesség is eléggé fontos tény, amit megkap az, aki mellette teszi le a voksát. Bluetooth szabványból 5.0 LE-vel érkezik. Operációs rendszerénél az Android 10 és One UI 2 gondoskodik a zökkenőmentes felhasználói élményről.

A végén még két fontosabb fizikai paraméter, miszerint 8.9mm vastag lett, illetve 191g nehéz.

Magyarországot biztosan elkerüli a széria, ahogy 2019-ben is tette. A Galaxy M31 első körben Indiában debütál – hiszen oda szánja a Samsung valójában –, ahol a 6/64GB-os variánsért 14,999 indiai rúpiát, míg a 6/128GB-ért 15,999 indiai rúpiát kérnek el. (Átszámolva 64 ezer és 68 ezer forintról lenne szó adómentesen.) A forgalmazása 2020. március 5-én veszi kezdetét Ocean Blue és Space Black színekben.

Galaxy Z Flip: a Samsung második összehajtható okostelefonja

Tavaly a Galaxy Fold megjelenése után sokan megkérdőjelezték, hogy a Samsung mit szeretne egy olyan készülékkel, amit a méregdrága árszegmensbe sorolnak. 700 ezer forint azért nem kevés pénz, azon már egy használható használt autót is vásárolni lehet. A vállalat régóta arra törekszik, hogy piacot teremtsen, és ne azt kövessen. Anno a Note-család megszületésékor senki sem bízott a tollas felsőkategóriás megvalósításában, azonban mára az egyik legkedveltebb, legmegbízhatóbb termékcsaládjává nőtte ki magát – és most lehetne arról írni, hogy a Note7 ezt cáfolta, de a gyártó jól reagálta le az esetet.

Sokáig azt hittük, hogy a Galaxy Z Flip lesz a Galaxy Fold 2, azonban, amikor megérkeztek az első teaser képek, illetve elkezdtek szivárogni az információk kezdett körvonalazódni, hogy termékcsalád építésébe fogtak. A Fold képviseli a felsőkategóriát, míg a Z Flip a középfelsőt célozná meg, ha lehet így fogalmazni. Egy szimpla formatervhez képest drágább lesz, viszont az első generációs összehajtható elképzeléshez mérve olcsóbb. Mi csak a másfeledik kiadásnak hívtuk sokáig. Amondó vagyok, nézzük meg a termék tudásának mélyére!

Caviar által forgalomba hozott Galaxy Z Flip opciók.

A legfontosabb specifikációs adattal kezdeném, a fizikai adottságaival. Megjelenésében egy púderes dobozra hajaz a külleme. Két állapot különböztetünk meg. Az egyik az összehajtott, aminél 87.4 x 73.6 x 17.3 mm-es nagyságot kapunk; a másik a kihajtott, aminél a hossz 167.9mm-re, míg a vastagság 7.2mm-re változik. Szerencsére már volt a termékhez közöm, és teljesen kényelmes zsebre téve, egyáltalán nem zavaró a 17,3mm-es maximális vastagsága. Tömegében picivel nehezebb: 183gramm lett, mint egy Galaxy S10+ (175g), de jelentősen könnyebb, mint a Galaxy Fold, ami a tavalyi év rekordere a 263 grammjával. Hozzáképest még a Galaxy Xcover 4s se könnyebb a 172g-jával.

Galaxy Z FlipGalaxy Fold
Összecsukva:167.9 x 73.6 x 7.2 mm160.9 x 117.9 x 6.9 mm
Kihajtva:87.4 x 73.6 x 17.3 mm160.9 x 62.9 x 15.5 mm
Súly:183g263g
Összesítő táblázat

Nem lesz bővíthető a Galaxy Z Flip, így a belső 256GB-os tárhelyén kell eléldegélnie a felhasználójának, azonban cserében UFS3.0-as modult kapunk. Két SIM-kártyás funkció jelen van, de “csalással”, ugyanis a második foglalatot egy e-SIM modul segíti – amit idehaza csak a Telekom szolgálatónál van jelen.

Színek tekintetében: Tükör Fekete és Tükör Lila mellett Tükör Arany is feltűnik a portfóliójában, amiről a szivárogtatott információk nem számoltak be. Elől és hátul Gorilla Glass 6-os szériával rendelkezik, míg a kameraszigetre Gorilla Glass 3 került.

Térjünk az idézőjeles gyengepontjára. Ugye a termékcsalád sebezhetőpontjaként tartják számon a zsanérrészt, hiszen a Galaxy Fold eredeti premierjének csúszását ez eredményezte, illetve az, hogy nem volt felkészülve a szennyeződés távoltartására, ami a szerkezetbe könnyedén bejuthatott. Azóta ebből már tanult a gyártó és módosított. Olyannyira újragondola, hogy itt már két zsanérral dolgozott, ezzel csökkentve a hajtásvonal láthatóságát is. (Nála sem változtak az összecsúkási paraméterek, miszerint napi 100-zal 5 éven keresztül biztosan nem lesz gondunk.) Némileg továbbfejleszették ezt a részét, ugyanis egy úgy nevezett seprűszál mechanizmus gondoskodik arról, hogy a kósz és a por eltávolításra kerüljön.

A belső kijelzőjénél muszáj megemlíteni, hogy ugyanazzal a vékonyabb és hajlékonyabb megoldással dolgoztak, mint, amivel a Galaxy A71-nél. Átmérő tekintetében 6.7 inches, aránya 21.9:9-hez, míg felbontása: 1080x2636px lett. A kijelzőt körülőlelő keret picit vastagnak tűnhet, de abszolút nem zavaró. Ezzel viszont csökkent a screen-to-body ráta 82.2%-ra – míg egy Galaxy Fold-nál 85.7% volt. Az elődhöz képest másolódik a másodlagos kijelző kívülre, ami extra kicsi lett. A hátlapi kameraduó mellett foglal helyet az 1.06 inches S.AMOLED panel, aminek 116x300px-es felbontása lett.

Teljesítményéről a Qualcomm által gyártott Snapdragon 855+-ös processzora gondoskodik, ami 7nm-es gyártási technológiával készült. Ugyanezzel a lapkával van felvértezve a Galaxy Tab S6 5G is. Különlegessége, hogy a nyolcmagos rész három tartományra van felosztva. Adott egy 2.96GHz-es, triplázták a 2.42GHz-est, míg az energiatakarékosságról az 1.8GHz-en működik kvadrész gondoskodik. GPU modulját az Adreno 640 szolgáltatja. Gyorsítótárból szépen kijárt neki, ugyanis 8GB-ot építettek bele, ami a zökkenőmentes One UI 2.1-nek futását eredményezi.

A kamerákról írtak beigazolódtak. A készülők belső területén helyet kap egy 10MP-es szelfie kamera, ami f/2.4-es fényérzékenységre képes. A hátlapiak a komolyabbak, ahol mindkét szenzornál 12MP-en dolgozik, annyi különbséggel, hogy a széleslátóterű f/1.8-on, míg az ultraszéles f/2.2-en készíti a fotókat. Előbbi nem csak optikai stabilizációval rendelkezik, hanem örökölték bele a Galaxy S10-nél is még jelenlévő DualPixel technológiát. A szenzor fizikai mérete 1.4µm. A Galaxy S20-nál jelenlévő “Éjszakai Hyperlapse” és “Okos felvétel” szintén jelen lesz a szoftverében, ahogy az előre elmenthető Szűrő opció. Természetesen a szuperstabil képessége ±15°-os korrekciós tartományra képes.

Akkumulátor kapacítása 3 330mAh-s lett, ami teljesen korrekt méretű. A Galaxy S10e-nél nagyobb. Külön kiemelném, hogy osztott megoldásban helyezkedik el, amivel még jobb üzemidőre képes a termék. Töltés felvételben 15W-ra képes vezetékkel, míg 9W-tal vezeték nélkül, arra alkalmas QI-szabványú töltőpaddal. Nem maradt ki a tudástárból a töltésmegosztás sem, így akár a Galaxy Buds-ot vagy más okosórát is tölthetünk vele.

Újlenyomat-olvasója a Galaxy S10e-nél megszokott bekapcsológomba épített. A termék vízállósági tanusítvánnyal nem rendelkezik, viszont sztereó hangzással igen, amit az AKG támogatott meg. Az interneten SM-F700N modellkóddal tessék keresni.

Samsung Galaxy Book Flex α: Ez is Flex, csak éppen olcsóbb kivitelben

Ősszel a Samsung fejlesztői konferenciáján bemutatkozott két termék, a Galaxy Book Flex és a Galaxy Book Ion, amik azzal mutattak újat, hogy QLED kijelzővel érkeztek, s lettek a világon az elsők a termékcsoportjukban, megelőzve ezáltal minden konkurenciájukat. Az év elején, azonban a Samsung leleplezte, hogy a Book Flex-termékből készít egy olcsóbb kiadást, amit Samsung Galaxy Book Flex α (alpha) névre kereszteltek. Jogosan merülhetne fel a keresztkérdés, hogy miben lesz kevesebb, mint az főmodell. Elspoilerezni semmit se szeretnék, de azt már most előjáróban leírnám, hogy nem lesz beépített S Pen-je, de…!

Ismertek! Szeretek a cikkeimben a nagyoktól idézni, így most kiragadnám Alanna Cotton interjúszösszenetét, amint éppen tálalja a közönségnek, hogy az Alpha miért kell a portfóliójába a Samsungnak:

“We all have different routines, and we need technology that works the way we work, and with our new Galaxy Computing line, we’re giving consumers the ability to choose a PC that meets their unique needs, (…) Galaxy Book Flex α is a stellar new variant of the Galaxy Computing line, offering many of the best design, hardware, and display features at an accessible price-point.”

mondta Alanna Cotton, Samsung Electronics America vezető alelnöke és ügyvezető igazgatója.

A laptop portfólió erősítése érdekében megtartották a QLED-es FullHD (1920x1080px) kijelzőt, ami maximum 600 nittes fényerősségre képes. Természetesen a HDR-támogatás se hiányozhat a készülék repertoárjából. A kijelző méreténél 13.3 inchről beszélünk – csak egy opciót kínálnak. Ami talán egy kicsit zavarhatja az ember szemét, hogy nincs dedikált grafikus kártyája, hanem csak az integrált Intel® UHD Graphics néven futó került beépítésre.

A teljesítményéről az Intelnek a 10. generációs processzora gondoskodik, bár arról sehol se találtam információt, hogy i3, i5 vagy i7 trió közül, melyiket építették a vázba; az viszont az „olcsóbb” mivoltából leszögezhető, hogy nem utóbbi, vagy annál erősebb. Három belső tárhelykapacitással lesz változtatható, melyek között: a 256GB-os, az 512GB-os és az 1TB-os NVMe egység képezi a variációk tárházát. A gyorsítótárnál (RAM) csak két opciót ajánl a gyártó: a 8GB-ost és a 12GB-ost.

Az alumínium váz két oldalán sztereó hangzás rejlik, amit két 1.5 wattos hangszóróval érnek el. A mikrofonja képes a HD minőségű hangrögzítésre – bár vélhetően inkább a videóhívások lebonyolítása érdekében szerelték bele. Az akkumulátora 54Wh-s, azaz némileg visszafejlődik az alapmodellhez képest, ami 69.7Wh-s. Igen ám, ellenben a Samsung elmondása szerint 17.5 órás üzemidő hozható ki, ami papíron tényleg hangzatos szám, de majd a valóság, a gyakorlat eldönti, hogy mennyi az annyi.

Portok tekintetében: az USB-C mellett 2db USB 3.0, 1db HDMI, 1db microSD kártya foglalat, és 1db 3.5 JACK-csatlakozót található.

Két fontosabb dologról nem esett szó. Az egyik, hogy 2in1 készülék kapcsán a kijelző átforgatható 360°-ban a billentyűzet alá, melynek köszönhetően tabletként is használhatjuk. Noha nincs beépítve az S Pen a készülék vázába, ahonnan egy könnyed benyomással előcsalogathatjuk, külön vásárolva hozzá aktív tollal használható a jegyzetelés, rajzolás funkciója. A másik, hogy kicsivel nehezebb, mint 1kg az összsúlya, pontosabban: 1.19kg. Vastagságban 13.9mm-ig mentek el a mérnökök, ami a Galaxy ChromeBook-hoz képest azért már soknak tekinthető, de véleményem szerint továbbra sem zavaró.

Megjelenését 2020 első felére ígérte a gyártó, amit egyetlen színnel dob piacra az USA-ban, melynek színkódja: a „Royal Silver”. Ára: 829.99 dollár, azaz jelenleg árfolyam szerint ~250 ezer forint körül lesz. Magyarországon nem várható a piacra kerülése.

Száraz specifikáció:

Dimensions304.9 x 202.0 x 13.9 mm
Weight1.19 kg
Display13.3″ QLED FHD Display (1920 x 1080)
CPU10th generation Intel® Core™ Processor
GraphicsIntel® UHD Graphics
Memory8GB / 12GB DDR4
Storage256GB
512GB
Up to 1TB SSD (NVMe)
WLANWi-Fi 6 (Gig+), 802.11ax 2×2
Camera / Mic720p HD / Dual Array Digital Mic
AudioStereo Speakers (1.5 W x 2)
PenActive Pen (sold separately)
SecurityFingerprint
KeyboardBacklit
MaterialAluminum
Battery54 Wh (typical)
PortsUSB-C | USB 3.0 (2) | HDMI | MicroSD | 3.5pi HP/Mic