Címke: Android 10

Premierje előtt kapott javítófrissítést a Galaxy Tab S6 Lite

Ritkán számolhatok be olyanról, hogy egy készülék a megjelenése előtt kapjon frissítést és mindezt be is jegyezzék a hivatalos patch note-jába. A Galaxy Tab S6 Lite esetében ez történt. Május 1-jével vette kezdetét a terméknek az előrendelési időszaka, amiről nemsokára lesz külön cikk. Hivatalos forgalmazásba csak hónap közepén kerülhet, azonban a Samsung szoftverfejlesztő csapata gőzerővel azon van, hogy minden fennálló hibát javítson a megjelenésére, valamint olyan funkciókat építsen bele az alapszoftverbe, amikre első körben nem volt idejük, lehetőségük.

További érdekesség, hogy míg a SIM-kártyás variáns április 20-án, addig a Wi-Fi változat csak 28-án kapta meg a javítófrissítést. A frissítés méretéről nincs információnk, de azt szinte biztosra lehet venni, hogy az első bekapcsolást követően már valószínűleg frissítést ajánl fel a készülék a felhasználóinak.

Az LTE-változatban feltűnik egy olyan funkció, az “Élő feliratozás”, amit a Wi-Fi frissítési leírásában nem említenek. Ez több dologra adhat következtetni: (1) elfelejtették megemlíteni, vagy (2) már abba korábban beépítésre került, vagy (3) csak később kapja meg.

A termékről még április közepén írtunk hosszabban. Főbb jellenvonásai között tartható számon az a tény, hogy hiába beszélünk egy olcsóbb készülékről, a Samsung nem vonta meg tőle az S Pen képességet, mint mondjuk a Galaxy Tab S5e-től. Processzorját ugyanaz a lapkakészlet adja, mint amivel a Galaxy A51-et is felszerelték. Akkumulátorának idejénél pedig 12 órát emlegetnek a weboldalon, ami korrektnek tekinthető. A dél-koreai vállalat középkategória helyett inkább egy felső-középet hozott el a felhasználónak, aminél a tudás és az ár arányára nem lehet panasz, hiszen alapvetően 100 ezer forint alatt normális tabletet vásárolni nem igazán lehet.

Fotó: Samsung

Buildszám: P610XXU1ATD5 | P615XXU1ATD5
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-28 | 2020-04-20
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01

Alább olvashatók az újdonságok, frissítések:

  • A következő funkciók frissültek:
    • Fényképező
    • Üzenetek
    • Billentyűzet
  • Javítottuk a(z) Érintőképernyő stabilitását.
  • Javítottuk az Wi-Fi-kapcsolatot és annak stabilitását.
  • [SM-P615] Új funkció hozzáadva: Élő feliratozás

Felfrissült a One UI 2.1-re a Galaxy S10 Lite

Miután befutott a Galaxy Note10 Lite-ra a One UI 2.1-es frissítés, biztosra lehetett venni, hogy csak napok kérdése, és a kvázi testvérének titulált Galaxy S10 Lite is megkapja. Így is történt, nem húzta el olyannyira a Samsung a kiadását, hogy ugyanazon a naptól tölthetik le az OTA szerveréről a magyar felhasználók, mint a németek. Mondanom se kelljen, de ritkán fordul elő ilyen.

A G770FXXU2BTD2 buildszámon érkezett csomag nem csak a One UI 2.1 újításait foglalja magába, hanem az aktuális hónapnak a biztonsági javításait. Elsőként a spanyol régióban vált elérhetővé még április első napjaiban, szóval azért kellett várni rá, de csak megérkezett.

Az újdonságok között helyet foglal a Music Share és Quick Share funkció, valamint a billentyűzetben történt számtalan változás. Valószínűleg utóbbi miatt a telepítést követően előfordulhat, hogy leresetelődik az és szükséges lesz újratanítani a szótárját, valamint a kiosztását. Ezzel a jelenséggel tessék számolni.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Fotó: Samsung

Buildszám: G770FXXU2BTD2
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-23
Biztonsági javítás szintje: 2020-04-01

Alább láthatja az újdonságokat:

  • AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
    ※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor.
  • A Fényképező új funkciói: Különböző új menük, módok és szűrők kerültek be az alkalmazásba, így például az AR-zóna, az Okos felvétel, a Profi videó, a Saját szűrők, a Szelfi tónusa, az éjszakai time-lapse.
  • Galéria:
    • A hasonló képek mostantól csoportosítva jelennek meg a rendezettebb megtekintés érdekében.
    • Az alkalmazás része lett egy olyan funkció, amellyel több Különböző albumcsoport egyetlen csoporttá egyesíthető, illetve Különböző csoportok és albumok egyetlen csoporttá egyesíthetők.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy továbbfejlesztett keresési funkció, amellyel olyan információk alapján kereshetők képek, mint a készítés ideje és helye.
    • Az alkalmazás része lett a Gyors körülvágás funkció, amellyel nagyíthatók és körülvághatók a nagy felbontású képek részei.
  • Samsung billentyűzet:
    • Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy olyan funkció, amely a Különböző elemek – például Az emojik és a matricák – egyszerre történő keresésére szolgál.
    • Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció.
      (Húzza két ujját jobbra vagy balra a billentyűzeten.)
    • Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
  • Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
  • Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.

Április végére megérkezett a Galaxy A6 és Galaxy A6+ duóra az Android10

A felsőkategóriás készülékek megkapták a One UI 2.1-es felületet is, s ezáltal felzárkóztak a Galaxy S20 szintjére szoftveresen. A Samsung szoftverfejlesztő csapata most a belépőszintű és a középkategóriás termékcsoportjára helyezi a hangsúlyt, amik csak One UI 2.0-ával érkeznek, de ez senkit se zavarjon, mert a főszoftveren bőven rejt magában újdonságot, hogy várjuk. Az áprilisra beígért termékfrissítések szépen haladnak, azonban a színen feltűnt egy érdekes jelenség, ami az egyik 2018-as termékhez kapcsolódik.

Mint az már a címből kiderülhetett: a Galaxy A6-ra és a Galaxy A6+-ra gondolok, amik 2018 májusában láttak napvilágot az Oreo rendszerrel. (Kettőjük között a legszembetűnőbb különbség a méretbéli eltérés, valamint utóbbi két hátlapi kamerával rendelkezik.) A Pie főszoftver tavaly május közepén tette elérhetővé rá a Samsung (buildszámuk: A60xFNXXU3BSD2 volt), azonban a Q-t előbb sikerült beélesíteniük.

A jelenség azért meglepő, ugyanis a tavaly decemberben kiadott ütemtervük alapján a Galaxy A6-ra csak májusban, míg a Galaxy A6+-ra júniusban kellett volna befutnia. Tehát eléggé jól állnak a beígért menetrendjükkel. Most a felhasználók kb. 1.4GB-os pakkot kaptak, ami mellé – attól függetlenül, hogy áprilisban érkezett – márciusi biztonsági javítás társul. A Buildszáma A60xFNODX5CTC4 lett. A kisebb modellre még április 16-án, a nagyobbra pedig április 23-án élesítették be az XEH régióba, azaz nálunk.

A teljesség kedvéért alulra bemásolnám a hivatalos leírását, hogy milyen újításokat tessék keresni a szoftverénél.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A 2018-as Galaxy A6 és Galaxy A6+ kreatívja.
Fotó: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

Buildszám: A600FNXXU5CTC6
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-16
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01

Buildszám: A605FNXXU5CTC8
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-23
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01

Alább láthatja az újdonságokat:

  • Sötét mód:
    • Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
    • Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
  • Ikonok és színek:
    • Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
    • Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
  • Simábban futó animációk: Továbbfejlesztett animációk egy csipetnyi játékossággal.
  • Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
  • Kifinomultabb interakciók:
    • Kényelmesebb navigáció a nagy képernyőkön minimális ujjmozgással.
    • A jól láthatóan kiemelt gombokkal egyszerűbb a lényeges dolgokra összpontosítani.
  • Egykezes mód:
    • Az Egykezes mód indításának új módjai: koppintson kétszer a Kezdőlap gombra, vagy húzza lefelé az ujját a képernyő alsó részének közepén.
    • A beállítások átkerültek a Beállítások > Speciális funkciók > Egykezes mód menüpontba.
  • Kisegítő lehetőségek:
    • Továbbfejlesztett nagy kontrasztú billentyűzetek és nagy méretű szöveghez való elrendezések.
    • Az élő beszéd figyelése és megjelenítése szövegként.
  • Jobban látható szöveg a háttérképek előtt: A háttérkép felett jobban látható a szöveg, mivel a One UI 2 automatikusan beállítja a betűszínt a világos és a sötét területek, valamint a színkontraszt alapján, ahogyan ez az alábbi képen is látható.
  • Média és eszközök:
    • A SmartThings panelt leváltotta a Média és eszközök panel.
    • Média: Vezérelheti a telefonon és más eszközökön lejátszott zenéket és videókat.
    • Eszközök: Közvetlenül a gyorspanelről ellenőrizheti és vezérelheti SmartThings eszközeit.
  • Biometrikus adatok: Új beállítások az ujjlenyomatikon kikapcsolt képernyőn való megjelenítéséhez. Választható a képernyő megérintésekor történő megjelenítés, illetve az Always On Display megjelenítésekor való folyamatos megjelenítés.
  • Eszközkarbantartó: Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
  • Digitális jólét:
    • Célok beállításával korlátozhatja a telefon használatát.
    • A Fókusz móddal elkerülheti a telefonról érkező zavaró tényezőket.
    • Figyelemmel kísérheti gyermekei tevékenységét az új szülői felügyeleti funkciókkal.
  • Fényképező:
    • A képernyő alján megjelenő üzemmódok már szerkeszthetők.
    • Az új Több nevű lapon gyorsan hozzáférhet az elrejtett üzemmódokhoz az előnézeti képernyőről.
    • Továbbfejlesztett elrendezés, hogy a képek készítését ne zavarják a beállítások.
  • Internet:
    • Testreszabhatja a gyorsmenüt, így azonnal hozzáférhet a legtöbbször használt funkciókhoz.
    • További információkat kaphat az alkalmazássávról.
    • A Galaxy Store kínálatából telepített bővítményekkel még több funkcióhoz férhet hozzá.
  • Samsung Névjegyzék: A Névjegyzék kiegészült a Kuka funkcióval. A törölt névjegyek a végleges törlés előtt 15 napig a Kukában maradnak.
  • Naptár:
    • A dátumok esemény létrehozása nélkül is megcímkézhetők.
    • Az eseményjelzésekhez csengőhangok használhatók.
  • Reminder:
    • Több lehetőség áll rendelkezésre az ismétlődő emlékeztetőkhöz.
    • Helyalapú emlékeztetők állíthatók be egy adott időszakhoz.
    • Az emlékeztetők megoszthatók a családi csoporttal, valamint más megosztási csoportokkal is.
    • Jelzés nélküli emlékeztetők állíthatók be egy adott dátumra.
  • Saját fájlok:
    • Bekerült a Kuka funkció, így a véletlenül törölt fájlok visszaállíthatók.
    • További keresési szűrők, amelyekkel gyorsabban megtalálhatók a dolgok.
    • Immár egyszerre több fájl és mappa is átmásolható vagy áthelyezhető különböző célhelyekre.
  • Számológép: A mértékegységváltó sebesség- és időmértékegységekkel egészült ki.
  • Autós csatlakoztatás: Az Android Auto már előre telepítve van.
  • Tippek: Új tippek, amelyekkel a lehető legtöbbet hozhatja ki Galaxy eszközéből.

Megérkezett a Galaxy Tab S6-re az Android 10 One UI 2.1-es felülettel

A Galaxy Tab S6 átlagosan másfél havonta kapott a 2019-es évben frissítést. A Wi-Fi-s változatra utoljára január első felébe, míg az LTE-re tavaly karácsonykor került kiadásra a T86xXXU2ASL3 buildszámon futó frissítési csomag – amivel egyben egy korszak is lezárult, ugyanis azoknál a főszoftvert még az Android 9 képezte. A SamMobile oldala nagyjából két hete adta hírül, hogy megindult a termékcsaládra az Android 10-es update-t. A dél-koreai vállalat szoftverfejlesztői nem akartak duplán dolgozni, ezért egyből a One UI 2.1-es felülettel tették elérhetővé a Q-rendszert, valószínűleg ezért is érkezett később.

Ezáltal újabb készüléket húzhatunk ki arról a bizonyos frissítési ütemtervről. A Samsung Magyarország jól halad a tervezetével, ugyanis nincs egyik modellből sem elmaradása, ami példaértékű, pláne úgy, hogy már javában csordogálnak be a májusra kiírt belépőszintű és középkategóriás főszoftver-váltások.

A szimpla Wi-Fi (SM-T860) változatra április 16-án, míg a sim-kártyásra (SM-T865) egy nappal később érkezett. Mindkettőnél a márciusi biztonsági javítást tartjuk számon. Előbbi a T860XXU1BTC7, míg utóbbi a T865XXU1BTC7 buildszámot viseli. Nagyjából 2.34GB-os pakkok érkezésével tessék számolni, így ha nincs elegendő hely, akkor célszerű idegilenesen felszabadítani, máskülönben nincs lehetőség a frissítésre.

A főbb újdonságok ugyanazok, mint a legtöbb One UI 2.1-es készüléknél – egyet leszámítva, ugyanis a Samsung Daily-re frissült a korábbi Bixby Home. A fotó alatt tekinthető meg a hivatalos patch note-ja.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Fotó: Samsung

Buildszám: T860XXU1BTC7
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-16
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01

Buildszám: T865XXU2BTC7
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-17
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01

Alább láthatja az újdonságokat:

  • Sötét mód:
    • Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
    • Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
  • Ikonok és színek:
    • Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
    • Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
  • Simábban futó animációk: Továbbfejlesztett animációk egy csipetnyi játékossággal.
  • Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
  • Kifinomultabb interakciók:
    • Kényelmesebb navigáció a nagy képernyőkön minimális ujjmozgással.
    • A jól láthatóan kiemelt gombokkal egyszerűbb a lényeges dolgokra összpontosítani.
  • Kisegítő lehetőségek:
    • Továbbfejlesztett nagy kontrasztú billentyűzetek és nagy méretű szöveghez való elrendezések.
    • Az élő beszéd figyelése és megjelenítése szövegként.
  • Jobban látható szöveg a háttérképek előtt: A háttérkép felett jobban látható a szöveg, mivel a One UI automatikusan beállítja a betűszínt a világos és a sötét területek, valamint a színkontraszt alapján, ahogyan ez az alábbi képen is látható.
  • Média és eszközök:
    • A SmartThings panelt leváltotta a Média és eszközök panel.
    • Média: Vezérelheti a telefonon és más eszközökön lejátszott zenéket és videókat.
    • Eszközök: Közvetlenül a gyorspanelről ellenőrizheti és vezérelheti SmartThings eszközeit.
  • Eszközkarbantartó: Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
  • Digitális jólét:
    • Célok beállításával korlátozhatja a telefon használatát.
    • A Fókusz móddal elkerülheti a telefonról érkező zavaró tényezőket.
    • Figyelemmel kísérheti gyermekei tevékenységét az új szülői felügyeleti funkciókkal.
  • Fényképező:
    • A képernyő alján megjelenő üzemmódok már szerkeszthetők.
    • Az új Több nevű lapon gyorsan hozzáférhet az elrejtett üzemmódokhoz az előnézeti képernyőről.
    • Továbbfejlesztett elrendezés, hogy a képek készítését ne zavarják a beállítások.
  • Internet:
    • Testreszabhatja a gyorsmenüt, így azonnal hozzáférhet a legtöbbször használt funkciókhoz.
    • További információkat kaphat az alkalmazássávról.
    • A Galaxy Store kínálatából telepített bővítményekkel még több funkcióhoz férhet hozzá.
  • Samsung Névjegyzék: A Névjegyzék kiegészült a Kuka funkcióval. A törölt névjegyek a végleges törlés előtt 15 napig a Kukában maradnak.
  • Naptár:
    • A dátumok esemény létrehozása nélkül is megcímkézhetők.
    • Az eseményjelzésekhez csengőhangok használhatók.
  • Reminder:
    • Több lehetőség áll rendelkezésre az ismétlődő emlékeztetőkhöz.
    • Helyalapú emlékeztetők állíthatók be egy adott időszakhoz.
    • Az emlékeztetők megoszthatók a családi csoporttal, valamint más megosztási csoportokkal is.
    • Jelzés nélküli emlékeztetők állíthatók be egy adott dátumra.
  • Saját fájlok:
    • Bekerült a Kuka funkció, így a véletlenül törölt fájlok visszaállíthatók.
    • További keresési szűrők, amelyekkel gyorsabban megtalálhatók a dolgok.
    • Immár egyszerre több fájl és mappa is átmásolható vagy áthelyezhető különböző célhelyekre.
  • Számológép: A mértékegységváltó sebesség- és időmértékegységekkel egészült ki.
  • Samsung billentyűzet:
    • Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
    • Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció.
    • Mostantól közvetlenül a billentyűzetről kereshet zenét a Spotifyon.
    • Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
  • Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
  • Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.
  • Samsung Daily: A Bixby Home-ot leváltotta a Samsung Daily.

Befutott a Galaxy Note10 Lite-ra a One UI 2.1, de mi a helyzet a Galaxy S9/S9+/Note9 trióval?

Sokakat megrázott annak idején a hír, miszerint a Galaxy S8-család már nem kapja meg az Android 10-es frissítését – ami alapvetően adta magát, hiszen az Oreo rendszert követően a Pie-jal véget ért a kétéves főszoftver támogatottsága. Az év első felében befutott a Galaxy S9-családra és a Galaxy Note9-re az Android Q One UI 2.0-ás felülettel. Most, hogy két hónapja mindezt magunk mögött tudják a felhasználók és a Galaxy S10/Note10-család is felfrissült az újabb felületre, a One UI 2.1-re, amivel a Galaxy S20-család debütált jogosan merülhet fel a keresztkérdés, hogy érkezik-e rájuk is, vagy ezzel ne számoljanak?

A SamMobile oldala osztott meg egy chatbeszélgetést, ami egy Galaxy S9+ felhasználó és a Samsung India képviselete között zajlott, melyben, noha semmi konkrétumra nem utalnak, azt se teljesen zárják ki, hogy megfosztanák ezt a közönséget az újdonságok listájától. Előzményként kell megemlítenem, hogy több különböző chatbeszélgetést is folytattak, melyben az egyik ügyfélszolgálatos megcáfolta, hogy tervben lenne bármi ilyenféle frissítés érkezése, most viszont ismét megnyugtató szavakat olvashatott a kérdést feltevő.

Nem a megnyugtatás volt a szándékom, inkább az, hogy felhívjam a figyelmet a kérdések jelentőségére, hiszen a szoftverfrissítés legyártása is könnyedebb módon indul útjára, ha több az érdeklődő, mint, akiknek minden mindegy. Ez kicsit olyan, mint a könyvesboltoknál/kiadóknál az előjegyzési lehetőség, amivel felmérik a piaci igényeit az adott terméknek – ha nagy, akkor nyilván előbb kerülhet a boltok polcára a kívánt kötet.

Ezzel egyidejűleg viszont már a Galaxy Note 10 Lite-ra megérkezett a One UI felülete az április 1-jei biztonsági javítással. Utoljára februárban kapott az okostelefon egy nagyobb pakkot, amelyben a Fényképezőt, az ujjlenyomat-olvasót és az érintőpanel működését tökéletesítették, mivel akadtak kisebb problémák.

A csomag Európában elsőként a spanyoloknál (PHE) jelent meg, a hazai felhasználók (XEH) még várniuk kell a sorukra, hiszen a németeknél sincs jelen. Nyilván idő kérdése mindez, tippre egyetlen hét leforgása alatt megérkezhet, addig viszont mutatnám, hogy milyen újdonságok kerültek bele, azaz a hivatalos patch note-ját.

A Galaxy Note10 Lite Fénylő Piros színben.
Fotó: Samsung

Buildszám: N770FXXU2BTD4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-16
Biztonsági javítás szintje: 2020-04-01

Az alábbi újdonságokkal bővült:

  • AR-emoji: Az AR-Emoji olyan fejlesztésekkel egészült ki, mint a manuális szerkesztés és Az arckifejezések továbbfejlesztett felismerése.
    ※ Mivel Az AR-Emoji új verzióra frissült, minden korábban mentett AR-Emoji törlődni fog Az AR-Emoji alkalmazás következő megnyitásakor.
  • A Fényképező új funkciói: Különböző új menük, módok és szűrők kerültek be az alkalmazásba, így például:
    • az AR-zóna,
    • az Okos felvétel,
    • a Profi videó,
    • a Saját szűrők,
    • és a Szelfi tónusa.
  • Galéria:
    • a hasonló képek mostantól csoportosítva jelennek meg a rendezettebb megtekintés érdekében.
    • Az alkalmazás része lett egy olyan funkció, amellyel több Különböző albumcsoport egyetlen csoporttá egyesíthető, illetve Különböző csoportok és albumok egyetlen csoporttá egyesíthetők.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy továbbfejlesztett keresési funkció, amellyel olyan információk alapján kereshetők képek, mint a készítés ideje és helye.
    • Az alkalmazás része lett a Gyors körülvágás funkció, amellyel nagyíthatók és körülvághatók a nagy felbontású képek részei.
  • Samsung billentyűzet:
    • Bekerült a rendszerbe egy többnyelvű fordítási funkció.
    • Bekerült Az alkalmazásba egy olyan funkció, amely a Különböző elemek – például Az emojik és a matricák – egyszerre történő keresésére szolgál.
    • Bekerült a rendszerbe egy szövegek visszavonására/újbóli megadására szolgáló funkció. (Húzza két ujját jobbra vagy balra a billentyűzeten.)
    • Bekerült a rendszerbe a Samsung Pass megnyitására szolgáló ikon.
  • Quick Share: A Quick Share használatával gyorsan és egyszerűen megoszthatók a fájlok a közeli Samsung eszközökkel.
  • Music Share: A Music Share használatával megoszthatja a zenéket ismerőseivel egy Bluetooth-hangeszköz használatával.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.

Egyre több A-szériás telefonra fut be az Android 10-es operációs rendszer

Remekül halad az Android10-re való frissítési menetrenddel a Samsung Magyarország. Még tavaly decemberben adtak ki egy ütemtervet azzal kapcsolatban, hogy miként szeretnék lefolytatni azon okostelefonjain és tabletjein, amik beleesnek a kétéves főszoftver támogatottságba. (Ha netán valakiben felmerülne a keresztkérdés, hogy a jelenleg birtokában álló terméke rendelkezik-e bármiféle támogatottsággal, az klikkeljen ide.) A csúcstelefonok mindegyik már megkapta februárig bezárólag, sőt a tavalyiak már One UI2.1-gyel büszkélkedhetnek, a sor immáron a közép- és a belépőkategóriára helyeződik, valamint a tabletekre.

Érdekességképp azért megemlíteném, hogy a Galaxy A80-nál kicsit megkéstek, mert eredetileg februárban kellett volna befutnia, azonban a hivatalos patch note-ja alapján csak április 3-án adták ki az XEH-s régióbab, azaz nálunk. Ettől függetlenül megérkezett.

Emlékeztetőül említeném meg, hogy áprilisra: a Galaxy A70, a Galaxy A40, a Galaxy A92018, a Galaxy A72018 és a Galaxy Tab S6 van beütemezve, míg a következő hónapra: a Galaxy A50, a, a Galaxy A30s Galaxy A20e, a Galaxy A10, a Galaxy A6 és a Galaxy Xcover4s. A jelenlegi felállás szerint azonban: magyarországi fronton már kiadásra került: a Galaxy A6-hoz, a Galaxy A40-hez, a Galaxy A50-hez és a Galaxy A70-hez. Sőt, a német régióban a Galaxy A72018-hoz is, azaz heteken belül érkezhet a felhasználókhoz.

Mivel az Android10 középkategóriában jelentősen egyszerűbb, révén, hogy nincs olyan hardverjük, ezért sokkal kevesebb minden került az újdonságok közé. A teljesség kedvéért a Galaxy A40 hivatalos leírását a kép alá belinkeltem.

A fotón a Galaxy A62018, a Galaxy A40, a Galaxy A50 és a Galaxy A70 frissítési felajánlása látható Android10-re.
Fotó: Galaxy Világa

Buildszám: A805FXXU4BTC3
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-03
Biztonsági javítás szintje: 2020-02-01

Buildszám: A750FNXXU4CTC4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-15
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01

Buildszám: A405FNXXU3BTC4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-16
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01

Alább láthatjátok az újdonságokat:

  • Sötét mód:
    • Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
    • Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
  • Ikonok és színek:
    • Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
    • Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
  • Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
  • Egykezes mód: A beállítások átkerültek a Beállítások > Speciális funkciók > Egykezes mód menüpontba.
  • Eszközkarbantartó: Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
  • Digitális jólét:
    • Célok beállításával korlátozhatja a telefon használatát.
    • A Fókusz móddal elkerülheti a telefonról érkező zavaró tényezőket.
    • Figyelemmel kísérheti gyermekei tevékenységét az új szülői felügyeleti funkciókkal.
  • Samsung Névjegyzék: A Névjegyzék kiegészült a Kuka funkcióval. A törölt névjegyek a végleges törlés előtt 15 napig a Kukában maradnak.

Frissítés óta QWERTZ helyett QWERTY-t ír telefonod billentyűje? Így cserélheted fel!

Tegnapelőtt óta hivatalosan is megérkezett a magyarországi Galaxy S10- és Galaxy Note10-család felhasználóinak készülékére a One UI 2.1-es felülete az áprilisi szoftverfrissítéssel. Nem emlékeztünk meg külön a jelenségről, hiszen még március végén megírtuk, hogy a németeknél elkezdődött OTA szervereire való ráeresztés. Az előző verziókból kiindulva most is tudtuk, hogy pár hét leforgása alatt eljut hozzánk is, ami április 6-án megtörtént. Sokan fel is telepítették, köztük volt a stáb több tagja, azonban az előző verziókhoz képest megtréfáltak a szoftverfejlesztők, azonban több dolgot is átvariáltak/alapértelmezetté állítottak, amit már megszokhattunk.

Nekem az első ilyen az Eszközkezelő widget-je, ahol eddig azt jelezték, hány GB-nyi tárhelyterülete van a felhasználónak, amivel könnyedén tudott számolni. Ezzel szemben most a foglaltságát tűntették fel, ami számomra hasztalanabb információ, pláne, hogy nekem kell fejben gyorsan kimatekoznom, hogy még mennyi az annyi. Oké, ezzel meg kell tanulni együttélni, mert nincs rá egyelőre orvosság, viszont akadt más is!

Aztán ott az a bosszantó jelenség, hogy a Billentyűzet kiosztásában mutatkozott egy változás. A magyar billentyűzeten megszokott QWERTZ kiosztás lemódosult QWERTY-re. Tudom, aprócska gond, azonban nagyon idegesítő tud lenni, ha az ember már valamihez hozzászokott. Mutatnánk, miként tudod helyretenni a dolgokat:

  1. Indíts el szövegbevitelt, mondjuk egy SMS-t kezdj el írni vagy valamit a Samsung Note applikációba. A lényeg, hogy felugorjon a billentyűzeted.
  2. A bal alsó sarokban nyomj rá a „Billentyűzet kiválasztó” kis ikonra. (Ábrán az első oszlop!)
  3. A „Billentyűzet kiválasztása” fülön a „Samsung Billentyűzet” mellett feltűnik egy beállításgomb (fogaskerék ikon), nyomj rá. (Ábrán a második oszlop!)
  4. Választd a „Nyelvek és típusok” menüpontot! (Ábra harmadik oszlopa!)
  5. Választd a „QWERTZ-billentyűzet” pontot! (Ábra utolsó oszlopa!)

Mutatnám ábraformájában:

Útmutató: Miként állíthatod át a billentyűzet kiállítást QWERTZ-ről QWERTY-re a One UI 2.1-en.
Fotó: Galaxy Világa

Tudjuk, ezek csak apróságok, akadnak sokkal nagyobb problémák, azonban eggyel kevesebb!

Ha hasznosnak találtad az írtakat, akkor osztd meg másokkal is a cikket!

Pontosan hozta a Galaxy A70-re az Android 10-es operációs rendszert a Samsung

Csapjuk fel a hivatalos magyarországi frissítési menetrendjét az Android10-es operációs rendszernek. Márciusban a fejlesztők nem parkolópályán voltak, hanem megkezdték a One UI2.1-es fejlesztések elérését a tavalyi csúcskategóriás telefonokon. Áprilisre több középkategóriás telefonra van kiírva a Q-rendszer érkezése, mint pl.: a Galaxy A70-re, a Galaxy A40-re, Galaxy A92018-ra, a Galaxy A72018-ra vagy éppen a tablet frontról: a Galaxy Tab S6-ra. Előbbire már március végén kiadásra került több országban, azonban a hazai fronton minap került élesítésre. Nem csak a független felhasználók örülhettek, hanem a szolgáltatósok is.

Az A705FXXU5BTC2 buildszámon futó pakk 2.060,99MB-t tárterületet foglal el. Fentebbi állításomat az is igazolja, mármint, hogy más régióban már napokkal ezelőtt elérhető volt, hogy csak a februári biztonsági javítást tartalmazza. Az elmúlt időben már a Samsungtól megszokhattuk, hogy nem minden hónapban adja ki ezekre a modellekre a kötelező havi biztonsági frissítést.

A teljesség kedvéért bemásoltam a fotó alá a teljes patch note-ját az update-nek, hiszen lehetnek eltérések a flagship kategóriás készülékekhez képest. Révén, hogy teljesen más erőforrással rendelkeznek. Bár a fejlesztők annyira nem foglalkoznak, hogy melyik modell mire is képes, amire élőpélda az Eszközkarbantartóban lévő újdonságok egyik! Had ne lőjem le a poént!

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett meg még a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a Beállítások menüpont Szoftverfrissítés almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

Méltán népszerű Galaxy A70 hivatalos kreatívja.

Buildszám: A705FXXU5BTC2
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-02
Biztonsági javítás szintje: 2020-02-01

Alább láthatja az újdonságokat:

  • Sötét mód:
    • Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
    • Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
  • Ikonok és színek:
    • Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
    • Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
  • Simábban futó animációk: Továbbfejlesztett animációk egy csipetnyi játékossággal.
  • Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
  • Kifinomultabb interakciók:
    • Kényelmesebb navigáció a nagy képernyőkön minimális ujjmozgással.
    • A jól láthatóan kiemelt gombokkal egyszerűbb a lényeges dolgokra összpontosítani.
  • Egykezes mód:
    • Az Egykezes mód indításának új módjai: koppintson kétszer a Kezdőlap gombra, vagy húzza lefelé az ujját a képernyő alsó részének közepén.
    • A beállítások átkerültek a Beállítások > Speciális funkciók > Egykezes mód menüpontba.
  • Kisegítő lehetőségek:
    • Továbbfejlesztett nagy kontrasztú billentyűzetek és nagy méretű szöveghez való elrendezések.
    • Az élő beszéd figyelése és megjelenítése szövegként.
  • Jobban látható szöveg a háttérképek előtt: A háttérkép felett jobban látható a szöveg, mivel a One UI automatikusan beállítja a betűszínt a világos és a sötét területek, valamint a színkontraszt alapján, ahogyan ez az alábbi képen is látható.
  • Média és eszközök:
    • A SmartThings panelt leváltotta a Média és eszközök panel.
    • Média: Vezérelheti a telefonon és más eszközökön lejátszott zenéket és videókat.
    • Eszközök: Közvetlenül a gyorspanelről ellenőrizheti és vezérelheti SmartThings eszközeit.
  • Biometrikus adatok: Új beállítások az ujjlenyomatikon kikapcsolt képernyőn való megjelenítéséhez. Választható a képernyő megérintésekor történő megjelenítés, illetve az Always On Display megjelenítésekor való folyamatos megjelenítés.
  • Eszközkarbantartó:
    • Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
    • Akkumulátorkorlátozó beállítás, valamint a Wireless PowerShare funkciót érintő egyéb fejlesztések.