Címke: Galaxy A50

Újratöltve és kiegészítve a hó eleji leárazás hullám

Hoppá, nem csak az online felületeken startolt el a leárazás hullám, hanem a márkaboltokban is. Ha visszaemlékeztek, nem olyan rég volt egy promóció, amelyben a legkedveltebb okostelefonok kapták a fókuszt. Ez négy napig tartott, aminek híre sokakhoz nem hiszem, hogy eljutott, ezért a Samsung úgy döntött: mától indítva egy hosszabb időszakon keresztül megismétli némi változtatással.

A jelenlegi felállás szerint: 2020. január 17-től 31-ig lehet számolni a készletkisöprő akcióval. Illetve a készlet erejéig, de kiindulva abból, hogy cirka félhónapon keresztül tart, valószínűleg lesz bőven raktárkészletük. Eleve helyet kell csinálni a hónap végén érkező Galaxy A51-nek és Galaxy A71-nek.

A középkategóriás készülékek közül a Galaxy A50 és Galaxy A70 duóra megy újfent a górcső. Nem lettek olcsóbbak, mint múltkor. Melléjük csapódott a kategóra felső szegmensét erősítő Galaxy A80, amit sokak egy túlárazott telefonnak tartanak a beleépített technológiájából adódóan. Ez igaz, de alapvetően nem rossz koncepció az, amit hozzátársítottak, csak éppen egy Galaxy S10e bizonyos esetekben jobb választás.

Külön kiemelném, hogy ilyen alacsony árszegmensben még sosem volt a Galaxy A80, így akinél a szelfie fotók készítésén van a hangsúly, azok bátran válasszák. Mellesleg a kameraszigeten helyet kap egy 3D-s mélységérzékelő kamera is, ami ugye a társaság jelenlegi magyarországi portfóliójából a Galaxy Note10+ tud még!

Termék:Bevezetési ár:Januári ár:Akciós ár:
Galaxy A50124 990 Ft89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A70139 990 Ft104 990 Ft99 990 Ft
Galaxy A80229 990 Ft184 990 Ft169 990 Ft

Nyilván a felsőkategória sem maradhatott ki a fókuszból. Ugye online felületen hétvégéig a Galaxy S10+ kapható verhetetlen áron, ezzel szemben a márkaboltokban a legkisebb családtag, a Galaxy S10e lett alacsonyabb árú. A januárihoz képest 20 ezer forinttal juthatunk hozzá olcsóbban, s lehet ezáltal egy kompakt csúcskategoriás telefonunk.

Termék:Belső tárhely:Januári ár:Akciós ár:
Galaxy S10e128GB199 990 Ft179 990 Ft

Íme a hirdetményei:

Itt az év első leárazási hulláma, nincs sok készülék közötte

Mögöttünk a 2019-es év. Aki picit képben van a kereskedelmi világgal, az tudhatja, hogy karácsony után egyből elkezdődik a „sales” hullám, amiből legtöbb esetben hármat kapunk – legalábbis a ruházati üzleteknél. Ám a műszaki cikkeknél nem jellemző, hogy egy akciót egy másik még jobban felüllicitáljon; szóval, aki abban reménykedik, hogy a lentebbi telefonok lesznek még olcsóbbak a közeljövőben ki kell ábrándítanom: bátran vásároljon most, mert tavaszig várhatóan ezek az árazások fognak ismétlődni.

Az év első promóciója: 2020. január 10. és 13. között zajlik, azaz péntektől hétfőig. Nincs közte sok készülék, mindössze három. Külön kiemelném azt is, hogy ezzel párhuzamosan megy még az év elején startolt AKG kupon osztogatás, amit akkor kaphatunk, ha 100 000 Ft felett vásárlást ejtünk meg valamelyik Samsung márkaboltban egy számlán. Ugye ekkor 15 ezer forint értékű ajándékutalvány jár, de a részleteket a fentebbi linkre kattintva tessék keresni.

Az alsókategóriát most elkerüli a leárazás hullám, de talán nem is baj. A fókuszt a középkategória két kedvelt tagja kapja: a Galaxy A50 és a Galaxy A70. Mindkettőnél bevetik a Black Friday-napok kedvezményeit, amik eléggé rendben vannak, bár azt azért megjegyezném, hogyha valaki szeretne AKG kupont mellé, akkor a kiegészítő vásárlás elengedhetetlen, hogy átlépje a minimum árlimitet.

Termék:Bevezetési ár:Januári ár:Akciós ár:
Galaxy A50124 990 Ft89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A70139 990 Ft104 990 Ft99 990 Ft

Felsőkategóriában a Galaxy S10e kapja a górcsőt, még a Galaxy S10 Lite érkezése előtt. Noha, nincsenek egy súlycsoportban, mégis azt érzem, hogy egymás ellenfelei lehetnek, mégis csak nagyon közel vannak árfekvésben egymáshoz. Másrészről, mindkettőnek van olyan képessége, ami miatt biztos nem okoz csalódást.

A legkisebb Galaxy S10 családtagja ugyanazon színekben pompázik, mint a megjelenésénél. Tehát pirosban nem lesz kapható továbbra sem hazánkban, holott nagyon pöpecül néz ki.

Termék:Belső tárhely:Januári ár:Akciós ár:
Galaxy S10e128GB199 990 Ft179 990 Ft

sestore.hu további kedvezményeiről:

A márkaboltokban nincs kedvezmény az alsó szegmensre, azonban más a helyzet az online felületen, ahol fentebbi trió mellé csatlakozik a Galaxy A10 készülék is. Volt már jobb áron, nem firtatom, de, akinek olyan okostelefon kell, amit nem használ szinte semmire, csak alap dolgokra, azoknak tökéletes választás lesz, már csak a 32GB-os memóriakártyából adódóan, amit a csomag tartozékai között tessék keresni. (De miért pont SanDisk?)

Termék:Bevezetési ár:sestore.hu ár:
Galaxy A1054 990 Ft43 990 Ft

Íme a hirdetményei:

Jöhetnek a kedvelt középkategóriás telefonokra a bétaszoftverek

Az már egy ideje köztudott tény, hogy az Android 10-es operációs rendszert a Galaxy S8 és Galaxy Note8 nem kapja meg. A Samsung éppen a tavalyi csúcskategóriás készülékeinek bétateszteléseit csinálja, melynek végéhez közelednek, így adja is magát a kérdés, hogy mi lesz a következő modell?! Sőt, a Galaxy Note9-nél már befutott a végleges béta!

A sort a Galaxy A40 és a Galaxy A50 duója folytatja, melyeknél a bétatesztelés még az év végén elstartolásra került. Ez azért érhetett sokakat meglepetésként, mivel csak tavasz középére/végére van beütemezve a kiadott listán, és előttük a Galaxy A30 és a Galaxy A80 modellekre kellene megérkeznie a One UI 2.0-nak, ehhez képest a SamMobile csapata arról számolt be, hogy a béta státuszú tesztelői fázis elstartolt mindkét közkedvelt középkategóriásnál.

Vannak arról pletykák, hogy kettőjüknél a Samsung egy másabb felületet szeretne elhozni a felhasználóinak, ami alatt annyit kell érteni, hogy míg egy Galaxy M20 és egy Galaxy M30 duó csupasz operációs rendszert kapott, addig náluk be szeretne néhány fontosabb plusz szolgáltatást építeni, amivel még kapósabbá tehetik. Érthető a lépés, hiszen évek óta hangsúlyozza a társaság, hogy a mai kiélezett piacon csak így – egyedi megvalósításokkal – lehet vásárlókat szerezni, és nagyon úgy tűnik, hogy tartja magát a kijelentéséhez.

Természetesen március előtt nem igazán lehet számolni az érkezésével, de nincs kizárva persze, hogy előbb kerül élesítésre.

A januári telefon árakról…

Nem semmi évet tudhat maga mögött a Samsung. Nemsokára készítek egy kimutatást arra fókuszálva, hogy az egyes telefonok árai az utolsó negyedévben miként változtak, azonban előbb elhoznám az aktuálist, valamint abból is a januárra fókuszálót. A hónap első felében még csak szimpla árengedményekkel operálnak a márkaboltok. Nincs nagy leárazás, holott egyes területeken a Sales-napok már karácsony után elstartoltak.

Helyette másabb jellegű promócióval készültek. Lényegében, a decemberben futott AKG-kuponos kedvezmény kapott egy újratöltést. A jelenlegi felállás szerint január 1. és 12. között kell legalább 100 000 Ft értékben vásárolni bármelyik Samsung Experience Store-ban ahhoz, hogy jogosultak legyünk egy ilyen kuponra. Ezt 2020. január 31-ig lehet felhasználni AKG termékek vásárlására, melynek végösszegéből 15 ezer forintot elengednek. Nyilván, ha ennél olcsóbb a termék, akkor a fennmaradó részt elégetésre kerül, mivel ott az apróbetűs résznél, hogy pénzre nem váltható vissza.

A hónap egyik érdekessége kétségtelenül az lesz, hogy érkezik a Galaxy A51, a Galaxy A71, a Galaxy S10 Lite és a Galaxy Note10 Lite. Árakról és debüt időpontokról később számolunk be. Most vessünk egy kószapillantást a jelenlegi portfólióra.

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Eléggé felemásra sikerült az évindító árazás, ugyanis vannak termékek, amik picit drágábbak lettek (pl.: Galaxy A10, Galaxy A20); valamint akadnak olyanok is, amik olcsóbbak (pl.: Galaxy A30s). Összességében az alsó- és középkategoriában nincs jelentős áresés, bár ez se igaz teljesen, mert végre a Galaxy A30s-ért annyit kérnek, amennyit ér!

Termék:Bevezetési ár:Januári ár:
Galaxy A1054 990 Ft46 790 Ft
Galaxy A20e64 990 Ft55 290 Ft
Galaxy A30s99 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A4089 990 Ft76 490 Ft
Galaxy A50124 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A70139 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A80229 990 Ft184 990 Ft
Galaxy Xcover 4s89 990 Ft

Felsőkategóriás készüléknél:

Az első szembetűnő tény nem más, mint hogy a Galaxy Note10-család olcsóbb lett. Nem is kevéssel. Végre 300 ezer forint alatt a Note10, illetve a kisebb tárhelyű Note10+ sem drágább, mint a kisebbik tag nyitó ára. A Galaxy S10-eknél stagnálás és minimális emelkedés mutatkozott, illetve olcsóbb lett a jubileumi Galaxy Note10+ pakk, ami láttán már tényleg el lehet gondolkodni arról, hogy egy ökiszisztémát kiváltson az ember egy vásárlással.

Termék:Belső tárhely:2020/Q1-es ár:Januári ár:
Galaxy S10e128GB257 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S10128GB309 990 Ft263 490 Ft
Galaxy S10512GB394 990 Ft335 790 Ft
Galaxy S10+128GB344 990 Ft293 290 Ft
Galaxy S10+512GB429 990 Ft365 490 Ft
Galaxy S10+1TB549 990 Ft467 490 Ft
Note 9128GB239 990 Ft199 990 Ft
Note 9512GB299 990 Ft229 999 Ft
Note 10256GB329 990 Ft280 490 Ft
Note 10+256GB379 990 Ft322 990 Ft
Note 10+512GB414 990 Ft352 740 Ft
Note 10+ Anniversary Package 439 990 Ft399 990 Ft
Galaxy Fold 4G512GB695 990 Ft695 990 Ft

A legkedveltebb TOP10 okostelefon 2019/Q3-ból

Már a negyedik negyedév finishében vagyunk, akár már le is lehetne zárni, hiszen karácsony eljövetelével eléggé megcsappantak a raktárkészletek, azonban még az elkövetkezendő 3 napban alakulhatnak a forgalmi adatok. Helyette amondó vagyok, hogy vessünk egy pillantás arra, hogy a 2019-es év harmadik negyedévében mely telefonok voltak a legfelkapottabbak. A kimutatást a Counterpoint Research készítette, ami sok-sok érdekes információt rejt magában, elég csak egy pillantást vetni rá.

Az első és legfontosabb, hogy javarészt olyan okostelefonok kapnak helyet a listán, amelyek jó ár/érték arányt képviselnek a piacon. Nyilván akadnak rajta belépő-, közép- és felsőkategóriás tagok is, de ez már részletkérdés. A No.1 a kedveltségi listán az Apple iPhone XR-je lett, amit a konkurens telefongyártó 2018 szeptemberében dobott a nép elé azzal a szándékkal, hogy egy „olcsóbb Apple” készülék is jelen legyen ott azok számára, akiknél az alapmodell árazása kiveri a biztosítékot. A koncepciójuk beigazolódik, jó ötlet volt mindezt meglépni. Azóta a Samsung is nézőpontot változtatott, melynek eredménye, hogy 2020 januárjában jönnek az idei szériás Lite (Galaxy S10 Lite és Galaxy Note10 Lite) családtagok.

No, de mielőtt folytatnám, vessünk egy hosszabb pillantást a listára:

Fotó: Counterpoint Research

A dobogó középső és alsó helyét a Samsung csípte el a Galaxy A10 és Galaxy A50 okostelefonjaival. Utóbbi nagyon közkedvelt a hazai berkekben is, hiszen középkategóriában remek ár/érték arányt képvisel, mellesleg még nincs szó „tepsi méretű” kijelzőről. Korrekt a hardvere, és a szoftverfrissítéseinél se adódtak problémák. Számomra talán inkább az a meglépő, hogy az A10 előtte végzett, bár van kettőjük között egy nagyobb árlépcső.

A Samsung a listán még egy modellel képviselteti magát, még hozzá a Galaxy A20-szal. A belepő szegmens felső zónájában foglal helyet; a TOP10-ben pedig a hetedik helyen.

Külön érdekesség, hogy a Samsungnak egyik csúcstelefonja sem került be a legkedveltebb tizesek közé; pedig a konkurenciától ott az iPhone 11 és a Huawei P30. Nyilván ezen kell változtatni a jövőben, illetve levonni a tanulságot – már ha van ilyen. Az Oppo szintén három helyet tudhat magáénak, ami halk jelzés a Xiaomi felé, hogy lehet veszélyben a negyedik helyük.

Vélthetően a fentebb írtak az utolsó negyedévben változni fognak, hiszen jön a Fekete Péntek és Karácsonyi időszak, amikor az emberek már mernek drágább készülékekre költeni a nagyobb akciók által.

Hivatalos az Android 10 magyarországi frissítési menetrendje

Talán még előttetek van az a cikk, melyben az egyik (azt hiszem indiai) régiónak a várható frissítési menetrendjéről számoltam be. Tudtuk azt, hogy az ott feltüntetett adatokat mindössze viszonyítási alapként kell kezelni, hiszen akadtak olyan készülékek, amik az ottani listán nem szerepeltek (pl.: Xcover 4s); illetve olyanok is, amik pedig a magyarországi piacot elkerülték nagy ívben (pl.: M-széria). Másfelől, talán az se újdonság, ha példaként hozom fel a Galaxy S10-családot, aminek várható Android 10-es felfrissülése december folyamán megtörtént január helyett. A Samsung nem várta meg a Galaxy S11 debütjét, és milyen jól tette, ugyanis azért akadnak vele problémák – mint utólag kiderült: sokszor nem tálalnak a csúcskészülékek hálózatot. Nyilván ez javítási frissítés formájában orvoslásra kerül.

Az se lehet meglepetés, ha még karácsony tájt megjelenik a frissítési pakk a Galaxy Note10 felhasználók körében, hiszen a stabilnak tekinthető bétaszoftver már elkeszült. Nyilván január sincs messze, ne legyen senki sem türelmetlen, mert a hangsúly a stabil szócskán van. Inkább várjunk két héttel többet, de működjön minden úgy, ahogy annak kell.

A lista arra is rávilágított, hogy a 2018-as nyári (pl.: J6, J6+, A6, A6+) és őszi (pl.: A72018) középkategóriás telefonok még megkapják az Android 10-et, azonban az azévi csúcskategoriások valamiért kimaradnak a szórásból. Csak arra akarok kilyukadni, hogy a Galaxy S8-család és Galaxy Note8 esetében sehol sincs szó Android Q-ról. Ez nem szép húzás, hiszen hardver tekintetben mindkettő képes lenne a felület gördülékeny kezelésére. Nyilván változhat a felállás, hiszen ez csak egy tájékoztató jellegű közlemény a Samsung jóvoltából, amiből bármikor elvehet; és amihez bármikor hozzáadhat. Meglepődnék, ha a Galaxy Fold nem kapna soha Android 10-et. Az viszont tisztán látszik, hogy a korábban meghatározott 1.5-2 éves támogatottsági ciklus lecsökkent 1-1.5 évre.

A kép alatt található lista tájékoztató jellegű, amit a Samsung a Samsung Members nevű applikációjában tett közzé. Eltérések lehetnek közelebbi és távolabbi idő irányba.

Az Android Q hivatalos logója.

Kapcsolódó cikkek:


2020 januárjában:

2020 februárjában:

2020 áprilisában:

2020 májusában:

  • Galaxy A50
  • Galaxy A30s
  • Galaxy A20e
  • Galaxy A10
  • Galaxy A6
  • Galaxy Xcover4s

2020 júniusában:

  • Galaxy A6+
  • Galaxy J6

2020 júliusában:

  • Galaxy J6+
  • Galaxy Tab S5e
  • Galaxy Tab S4

2020 augusztusában:

  • Galaxy Tab A8 2019

2020 szeptemberében:

  • Galaxy Tab A 10.5 2018
  • Galaxy Tab A 10.1 2019

Ha kérdésed volna a frissítésekkel kapcsolatban, írd meg hozzászólás formájában!

Elkezdődtek az Ezüst napok a Samsung márkaboltokban

Mint azt korábban beharangoztam, decemberben három időszakot különíthetünk el, amiket afféle karácsony előkészítőként is fel lehet fogni. December 6-tól 9-ig lezajlott a Bronz szegmens, ahol a középkategóriában a Galaxy A70, míg tablet frontról a Galaxy Tab A 10.12019 modellek kerültek fókuszba. 2019. december 9-től 15-ig elstartolnak az Ezüst napok. Nyilván most az a keresztkérdés, hogy lesz-e ennél is jobb ajánlata a Samsungnak az Arany napokra? Érdemes-e tovább várni, vagy inkább most vagy soha alapon lecsapni a jelenlegi ajánlatokra?

Mielőtt rátérnék, felhívnám a figyelmet, hogy párhuzamosan három promóció is fut december 24-ig bezárólag. Az egyik a felsőkategóriás tabletekre irányuló, melyek vásárlása esetén ajándékba 500GB-os T5-ös SSD jár ráadás gyanánt. A másik az okosórákra fókuszáló, amelyeknek az ára tegnaptól lejjebb kúszott. Közöttük van a Galaxy Watch Active 2 széria is, ami eddig a bevezetési árukon voltak elérhetők. A harmadik pedig a kiegészítőket veszi górcső alá. Egyes termékekre 10%-os, másokra pedig 20%-os a kedvezmény mértéke.

Szóval vegyük szemügyre, mit tartogatnak az Ezüst napok!

A középkategóriás telefonok köréből a Galaxy A50-re esett a választás. Anno, amikor megjelentek a 2019-es A-széria tagok, ez volt a legnépszerűbb telefonjainak egyike a vállalatnak, mivel jó ár/érték arányt képviselt. Mostanra a hajdani 124 990 Ft-os nyitóára eléggé mérséklődött, és mivel hardverileg is korrekt, bátran ajánlanám a vásárlását.

Ezzel egyidejűleg fut egy promóció, ami arra lenne kihegyezve, ha a fenti Ezüst napok alatt bármely Galaxy A-szériás telefonhoz vásároltok okosórát (Pl.: Galaxy Watch Active-ot, Galaxy Watch Active 2-t vagy Galaxy Watch-ot), akkor ajándékba mellé vezeték nélküli hordozható akkumulátor jár, ami SKU kód alapján: EB-U1200CSEGWW néven fut.

Termék:Bevezetési ár:Decemberi ár:Ezüst napok ára:
Galaxy A50124 990 Ft94 990 Ft79 990 Ft

A felsőkategóriás telefonok közül a Galaxy S10-t éri a leárazás hulláma, abból is a 128GB-os alapmodellt, ami utoljára a Black Friday-kor volt leütve 199 990 Ft-os árra. A tavaszi nyitányhoz képest 110 ezer forinttal kerül kevesebbe, míg a decemberi árához mérve 60 ezerrel.

Itt is fellelhető egy keresztpromóció, ami arra lenne kihegyezve, hogyha az új Galaxy S vagy Note szériás telefon mellé vásároltok okosórát, akkor ajándékba jár mellé egy vezeték nélküli dupla töltőpad, ami EP-P5200TWEGWW SKU-kódon fut.

Termék:Belső tárhely:Decemberi ár:Ezüst napok ára:
Galaxy S10128GB257 990 Ft199 990 Ft

Íme a hirdetményei:

A decemberi telefon árakról…

Elérkeztünk az év utolsó hónapjához. A hónapban marketing szempontból az Advent-hétvégék lesznek prioritás alatt, ha ugyanaz a sablon ráhúzható az előző esztendőkéről. További érdekesség, hogy december 2-ára esik a hivatalos Cyber Monday, amit az igazi Black Friday-t utáni hétfői netes őrületét jelentené, azonban hazánkban kimaxolásra került a BF-őrület, így a márkaboltok ilyesféle akciókkal nem készülnek – legalábbis nincs róla tudomásunk!

Novemberben a portfólióba a Galaxy A30s került be, amit egész hónapban 99 990 Ft-os áron értékesített a társaság. Decemberben megtörik a jég, és lejjebb megy az ára, hogy a Galaxy A50 és Galaxy A70 mellett érvényesülni tudhasson. Az utolsó 31 nap érdekessége 2019-nek még az, hogy a Galaxy A90 5G nem érkezett meg. Ne temessük még ezt a készüléket – bár árazását illetően lehet azt kéne! –, mert nincs kizárva az ehavi debütje, illetve az is biztos, hogy lesz egy meglepetése a Samsung Magyarországnak a hónap közepére – de erről még nem nyilatkozhatok.

A most feltűntetett árak: 2019. december 2. és 31. között érvényesek. Érdemes fejben tartani még azt, hogy az adventi vasárnapokon a márkaboltok hosszabbított nyitva tartással várják a vásárlóikat, valamint azt, hogy december 24-én és 31-én rövidebbel (10-14 óráig).

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Termék:Bevezetési ár:Decemberi ár:
Galaxy A1054 990 Ft44 990 Ft
Galaxy A20e64 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A30s99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A4089 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A50124 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A70139 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A80229 990 Ft184 990 Ft
Galaxy Xcover 4s89 990 Ft

Felsőkategóriás készüléknél:

Míg a Galaxy A30s ára lecsökkent, holott később érkezett a Note 10-családhoz képest, addig az őszi flagship modellé tartja magát a nyitón, és nagyon úgy fest, hogy ezen nem fognak 2019-ben változtatni.

December 2. és 7. között fut egy olyan promóció, hogyha a márkaboltokban Galaxy S10-et, Galaxy S10+-t, Galaxy Note 10-et vagy Galaxy Note 10+-t vásárolsz, akkor egy páros belépő jár mellé ajándékba a december 8-án 14 órakor megrendezésre kerülő Havasi koncertre a Papp Lászlóba. Nyilván a kiadható jegyek száma korlátozott.

Termék:Belső tárhely:Bevezetési ár:Decemberi ár:
Galaxy S10e128GB257 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S10128GB309 990 Ft259 990 Ft
Galaxy S10512GB394 990 Ft334 990 Ft
Galaxy S10+128GB344 990 Ft279 990 Ft
Galaxy S10+512GB429 990 Ft369 990 Ft
Galaxy S10+1TB549 990 Ft489 990 Ft
Note 9128GB334 990 Ft239 990 Ft
Note 9512GB419 990 Ft299 990 Ft
Note 10256GB329 990 Ft
Note 10+256GB379 990 Ft
Note 10+512GB414 990 Ft