Címke: Galaxy A71 5G

Több termék között, a Galaxy A51 is Android 13 operációs rendszerre frissült a napokban

A Samsung ütemterve eléggé feszes, de nagyon úgy tűnik, hogy fogják tudni tartani a tempót. Nagyjából egy héttel ezelőtt hoztam el egy nagyobb pakkot azzal kapcsolatban, hogy, mely okostelefonok és tabletek frissültek fel Android 13-ra, illetve One UI 5-re. A termékek túlnyomó része már az új operációs rendszerrel büszkélkedik, azonban bőven akad még olyan, legfőképpen a közép- és az alsókategóriában, amelyekre a következő napokban és hetekben fog megérkezni. A teljességkedvéért az oldalsó sávba is kihelyeztük a főcikket, amelyben mindenki nyomon tudja követni, hogy mikortól érdemes keresni a frissítés lehetőségét. Révén, hogy folyamatosan frissülő bejegyzésről van szó, bátran lehet könyvjelzőzni.

Természetesen, továbbra is fel tudjuk ajánlani a segítséget, ha valaki elakadna vagy éppen kérdése merülne fel – azok nyugodtan keressenek minket kommentek formájában, vagy éppen privát üzenetekében az alábbi formon. Most pedig tekintsük át a listákat, merthogy kettőt is csináltam a teljesség kedvéért.

A Galaxy A51 5G kvad kamera megvalósítása.
Forrás: Sammobile

Mutatnám táblázatba foglalva, mikre érkezett az elmúlt napokban:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy A23 5GSM-A236BEUXA236BXXU2BVK72022.12.06.
Galaxy M23 5GSM-M236BEUYM236BXXU1BVK52022.12.14.
Galaxy A32 5GSM-A326BXEHA326BXXU4CVK52022.12.08.
Galaxy A32 5GSM-A326BTMHA326BXXU4CVK52022.12.06.
Galaxy A51SM-A515FXEHA515FXXU5GVK62022.12.15.
Galaxy A51SM-A515FTMHA515FXXU5GVK62022.12.15.
Galaxy Tab S6 Lite 2022, LTESM-P619XEHP619XXU1BVK62022.12.14.
Galaxy Tab Active3 LTESM-T575XEHT575XXU3EVK72022.12.12.

Kezdjük a legfontosabb jelöléssel, miszerint a táblázatban lévő kiemelt termékek novemberi, vagy azelőtti biztonsági frissítéssel rendelkeznek, azaz még nem azzal, majd azt a bizonyos biztonsági rést javítják, amelyre egy magyar egyetemista bukkant nyáron.

A listán feltűnik a Galaxy A51, amely független és Telekomos fronton megkapta az Android 13 frissítését. Külön kiemelném, hogy csak októberi biztonsági javítást sikerült mellé csomagolnia a fejlesztőknek, ami kapcsán arra következtetnék, hogy még ezévben várható egy. Egyedül a Galaxy M23 5G rendelkezik decemberivel. Tablet vonalon a Galaxy Tab S6 Lite-nak a 2022-es SIM kártyás változatára érkezett meg az új felület.

Van egy második lista is, azokról a készülékekről, amelyek vagy nem-honosak hazánkban, vagy éppen igen, de egyelőre a hozzánk kapcsolódó régióba futottak csak a frissítései:

TermékModellkódOrszágBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy M42 5GSM-M426BIndiaM426BXXU3CVK52022.11.30.
Galaxy F42 5GSM-E426BIndiaE426BXXU3CVKC2022.11.30.
Galaxy M53 5GSM-M536BIndiaM536BXXU1BVK42022.12.01.
Galaxy A51 5GSM-A516BSvájcA516BXXU5EVL22022.12.11.
Galaxy Tab S7 FE 5GSM-T736BAngliaT736BXXU1CVL12022.12.12.
Galaxy A71 5GSM-A716BEgyesült Arab EmírségekA716BXXU6EVL22022.12.12.
Galaxy M32SM-M325FIndiaM325FXXU4CVK62022.12.12.
Galaxy F22SM-E225FIndiaE225FXXU4CVK42022.12.12.
Galaxy A03sSM-A037GSzerbiaA037GXXU2CVK72022.12.13.
Galaxy M33 5GSM-M336BIndiaM336BUXXU3BVK42022.12.13.
Galaxy A12 NachoSM-A127FLengyelország
Oroszország
A127FXXU7CVL22022.12.14.

Ugye a belépőszintű modellek körében ismerős lehet a Galaxy A12 Nacho, ami januárra van kiírva az ütemterv listán, viszont Lengyelországba és Oroszországba már megérkezett a frissítés hozzá. Vélhetően a magyar felhasználóknak se kell megvárnia a jövő évet. Hasonló cipőben jár a Galaxy A03s is, ami a szerbekhez érkezett meg.

Külön felhívnám a figyelmet, hogy az alábbi termékekre a One UI 5 Core felület fog dominálni, nem pedig a sima: a Galaxy F42 5G-nél és a Galaxy F22-nél.

A végére pedig a szokásos fontos tények, miszerint: frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Nagyon erős az 5G képest portfóliója a Samsungnak

A Samsung többször bizonyította, hogy azon gyártó akar lenni a felhasználói szemében, “akit” diktáló jellemvonással jellemeznek. Az ötödik generációs (5G) hálózat elterjedésének hajnalán úgy döntött, hogy eszközökkel látja el azokat az ügyfeleit, akik szem előtt tartják a naprakészséget és nyitottak a technológiai újdonságokra, egy szóval: a fejlődésre. Nyilván, számtalan tévhit nehezíti munkájuk gyümölcsének beérését, de ahogy a múltban, úgy a jelenben is ezeket le kell küzdeni a jó cél érdekében.

A jelenlegi 5G képest készülék portfóliója a Samsungnak.

2019 tavaszán mutatkozott be az első 5G-s készülékük, a Galaxy S10 5G, ami a magyarországi piacot elkerülte. A sort folytatta ősszel a Galaxy Note10-család, melynek mind a két tagját ellátták az újdonsült technológiával, de persze hagytak választási lehetőséget azoknak, akiknek a kiforrottabb 4G is elegendő volt. A csúcskategória mellett a megfizethetőbb árazású középkategóriát se akarták kihagyni a kínálatukból, hiszen még mindig innen van a legjelentősebb vásárló közönsége. A Galaxy A90 5G a tavalyi év második felében debütált, és sokáig úgy volt, hogy Magyarországon is napvilágot lát, azonban a Galaxy Fold feltűnése miatt inkább veszni hagyták az elképzelést – aminek egyszerű oka lehetett: valószínűleg a Galaxy A80 hányattatott sorsára került volna magas árszabása miatt. A szegmens tovább tagokkal bővült 2020-ban, és a jelek szerint 2021 se hoz mást!

2020-ban már átgondoltabb stratégiával álltak a meglevő és leendő ügyfeleik elé, ugyanis kínálatukat megerősítették olyan termékekkel, amiknél az alap felszereltséget képezi az 5G. Gondolok itt az abszolút prémium szegmensre: a Galaxy S20 Ultra 5G-re, a Galaxy Note20 Ultra 5G-re, a Galaxy Tab S7+ 5G-re és a Galaxy Z Fold2 5G-re, amelyekből, ha akarnánk se tudnánk LTE változatot beszerezni. A jövőkép pedig azt mutatja, hogy az LTE szócska kezd kikopni a portfóliójukból, legalábbis a Life Unstopped nevű eseményen bemutatott Galaxy A42 5G szintén ezt a kijelentést erősíti.

A világ kínálatához képest a magyar is próbalja tartani a tempót. A jelenlegi 19 készülékéből csak 8 tűnt fel a hazai képviselet forgalmazásában; név szerint: a Galaxy Note10+, a Galaxy S20+, a Galaxy S20 Ultra, a Galaxy Z Flip, a Galaxy Note20, a Galaxy Note20 Ultra, a Galaxy Tab S7+ és a Galaxy Z Fold2. És meg hol az év vége, hiszen a Galaxy A42 5G premierjét az utolsó negyedévre jósolják – ami biztosan nem kerül el minket sem.

Cirka másfél év leforgása alatt a kínálatuk több mint 50%-át elhozták 5G-s kiadásban, de mutatnánk a listát, hiszen van hozzá egy remek infografikánk:

A Samsung USA leleplezte, melyik A-szériás készülékeit csapja a portfóliójába

Ha visszaemlékeztek az egyik késő esti cikkünkre, akkor nem érhet meglepetésként a következő, hiszen azt fogjuk feldolgozni. Ott megemlítettem, hogy a Samsung USA bejelentette több A-szériás telefonjának a közelgő debütálását. Lényegében a teljes jelenleg megjelent portfólióját honosítják a középkategóriás termékcsaládjának, viszont szép fokozatosan, nehogy a bőség zavarától a felhasználók döntésképtelenek legyenek. Nem volt kérdéses, hogy milyen reklámmal adnak utat nekik, hiszen a legújabb A-szériánál: az akkumulátor üzemidőre, a kamera minőségére és a képernyő méretére helyeződött a hangsúly. Emellett még tartogatnak más meglepetést is, hiszen először hoznak 5G képes terméket a szegmensből.

Ha megbízható, megfizethető eszközt keresel hosszú élettartamú akkumulátorral, kiváló minőségű képernyővel, többlencsés kamerával és nagy tárhellyel, akkor van számodra egy A-szériás eszközünk. (…) Megtalálhatod a szolgáltatások és a megfizethetőség megfelelő kombinációját.

mondta Drew Blackard, a Samsung Electronics America mobil termékmenedzsment vezetője.
Ezekre az A-szériákkal számolhatnak az amerikaiak.
Fotó: Samsung

A Galaxy A01 főbb jellemzői között van számon tartva: az 5.7 inches HD+ Infinity-V kijelző, a hátlapon feltűnő 13MP-es főkamera, valamint 2MP-es mélységkamera, illetve a 3.000mAh-ás akkumulátora. Ha komolyan csak egy belépőszintű készülékre van szükséged, akkor ne is olvass tovább. Április 9-től már kapható, 109.99 dolláros árazással, azaz cirka 36 ezer forint körül.

A Galaxy A11-nél már 6.4 inches HD+-os Infinity-O megjelenítőt tartunk számon, aminél bővül a lencsesziget abból fakadóan, hogy mellécsaptak egy ultraszéles szenzort is. Az akkumulátora 4.000mAh-ra növekedett, de maradt a 32GB-os tárhely. Mindez nyáron érkezhet 179.99 dolláros nyitóáron, ami 58 ezer forintot kóstálna.

A következő lépcsőfokra a Galaxy A21 állhat fel, aminél 6.5 inches – de még mindig HD+-os – Infinity-O panel köszön vissza. Immáron kvad-kamerarendszerről kell beszámolnom, ahol a makroszenzor képezi az újdonságot. Jelen van már a 15 wattos gyorstöltés, így a 4.000mAh-ás akkumulátortelepjét hamarabb tudjuk 100%-ra visszarántani. Szintén nyáron érkezhet 249.99 dolláros nyitóáron, azaz 81 ezer forint körül.

Nálunk már január vége óta kapható a Galaxy A51 LTE változata, amit a dél-koreai vállalat decemberben mutatott be Vietnámban. Szintén 6.5 inches kijelzővel lesz dolga a felhasználóknak, azonban immáron FHD+ felbontással, valamint Infinity-O panellel. A hátlapon a főszenzorja 48MP-es, míg az akkukapacitása 4.000mAh-ás. Az amerikaiakhoz a 4/128GB-os variáns került bevezetésre, még április 9-én. 399.99 dollárral nyitott, azaz 130 ezer forinton.

A Galaxy A51 5G és a Galaxy A71 5G közös kreatívja,
Fotó: Samsung

Nem utolsó sorban pedig jöjjön a hír valós része, hiszen Amerikába először érkezik A-szériás 5G képes készülék a Samsung portfóliójába. Ez annyit jelent, hogy a tavalyi Galaxy A90 5G hozzájuk sem érkezett meg. Mivel lesz mindkettőről külön cikk, így nem bonyolódnék a részleteibe, csak annyit írnék, hogy Galaxy A51 5G 499.99 dollárra, míg a Galaxy A71 5G 599.99 dollárra van beütemezve. Premierjük hamarosan, dátum nélkül szerepelnek a közleményben.

Küszöbön a Galaxy A71 5G Exynos 980 lapkával

Tavaly simán nyerte az 5G képes okostelefonok piacát a Samsung, amit annak köszönhetett, hogy több modelljéből vezetett be az LTE mellett ilyen variánst, illetve nem csak a felsőkategóriában nyitott a felhasználói felé, hanem a középkategóriában is. Igaz csak egyetlen terméket tudott felmutatni az A-szériából, a Galaxy A90 5G-t, amiről sokáig úgy tudtuk, hogy érkezik a magyarországi kereskedőkhöz, azonban végül mégis elkerült minket. 2020-ban a dél-koreai óriás folytatja a megkezdett házrész harcát, hogy nyisson azon vásárlókör felé, akik inkább a jövőbe tekintenek és nyitottak a technológiai újdonságokra.

Talán ezért is dönthetett úgy, hogy a decemberben bemutatott Galaxy A71-ből behoz egy újabb variánst, ami a Galaxy A71 5G lesz. Modellkód tekintetében az SM-A7160-ról beszélhetek, amelynek egyik különlegessége, hogy az Exynos 980-as lapkáját kapta meg, ami annak idején az Exynos 990-nel lett bemutatva. Nyilván erőforrásában elmarad a felsőkategóriásokba szereltektől, azonban legalább ezt a sajátgyártású processzorját is beépítik házon belül egy készülékbe, ugyanis, eddig még csak egyik konkurensében, a Vivo X30 Pro-ban tűnt fel.

Az Exynos 980 lapka kreatívja.

(Zárójelesen annyit megemlítenék, hogy szintén felvan készítve a lapkakészlet arra, hogy lekezeljen egy 108MP-es kameraszenzort, vagy éppen két 20MP-est egyidejűleg. Gyorsítótár részéről az LPDDR4x-et támogatja, míg belső tárhely fajtából az UFS 2.1-et/eMMC 5.1-et. Kijelző felbontásánál maximum WQHD+-ig terhelhető, ami számokra fordítva 3360 x 1440 px-et jelentene. És a lényeget a végére hagytam, hiszen ott a képességi között az 5G. Leírása szerint 2.55Gb/s sajtolható ki belőle letöltés szinten, míg 1.28Gb/s feltöltés formában.)

A netre került információk szerint 6.7 inches FullHD+ S.AMOLED kijelzővel lehet számolni, ugyanúgy, mint az elődnél, aminél szintén átörököltetik az Infinity-O megvalósítást. Nem nyúltak a kameráihoz sem, hiszen nem azon volt a hangsúly, hogy új készüléket kreáljanak, hanem csak egy kicsit feltuningolják.

Amiben mutatkozik a különbség, az maga az Exynos 990 lapka és a velejáró 5G képesség, mely sokkal nagyobb helyet igényel a készülék vázában. Ezáltal – ugyanúgy, mint mondjuk a Galaxy Foldnál – csökkent az akkumulátor kapacitása. 4.500mAh-ról 4.370mAh-ra. Fizikai méreteit alapul vége kicsit, 6grammal nehezebb (185g) lett. 7.7mm-ről 8.1mm-re növekedett a vastagsága, melynek köszönhetően a tervezők a hosszából (1mm-nyit) és a szélességéből (-0.5mm-nyit) nyertek egy kicsit. Fontos még megemlíteni, hogy a processzor ugyanazon a GHz tartományokban mozog (2×2.2GHz + 6×1.8GHz), mint az alapvariánsban lévő Snapdragon 730; valamint azt, hogy ez is 8 nanométeres gyártástechnológiával készült. Persze GPU modull tekintetében Mali-G76 MP5 köszön vissza (nem pedig Adreno 618), de ez adja magát, hiszen már a gyártó.

Egyelőre még nincs arról információ, hogy mikor érkezhet, azonban a Geekbench oldalán már felbukkant a termék, ami egymagosban 3078 pontot, míg többmagosban 7346pontot hozott eredményben. Vélhetően Magyarországot elkerüli ez a termék is.