Címke: Galaxy Phone List 2023

Bemutatkozott a Galaxy F04

A Samsung India felpörgeti a januári időszakot. Azt már tudjuk, hogy a hónap közepén leleplezi a közönsége előtt a Galaxy A14 5G-t és a Galaxy A23 5G-t, viszont, akiknek ezek a termékek „túlságosan okosak”, és tényleg csak egy szimpla okostelefonra vágyának, azoknak készítette a Galaxy F04-et. Másfelől, az ár-érzékenyebb közönségnek. A jelenlegi ütemtervük szerint, január 12-én startolhat az értékesítése az ottani helyi képviselet oldalán, valamint a Flipkart-nál. Nézzük meg, hogy melyek azok a USP-k, amelyekkel meg szeretnék nyerni a közönséget.

A Galaxy F04 egyik legfontosabb USP-je.
Forrás: Samsung India

Az első legfontosabb, amit kihangsúlyoz az ottani képviselet, az a RAM szereltsége. Akár 8GB-ra lehet turbózni az alapból beépített fizikai 4GB-ot. Mind ehhez az szükséges, hogy szoftveresen bekapcsolják a felhasználók a RAM Plus beállítást, amelynek segítségével a ROM-ból maximum 4GB-ot le lehet foglaltatni lapozási lehetőségnek. Tulajdonképpen, ezzel a csellel lesz duplája a fizikai gyorsítótár. A készülék 64GB-nyi beépített tárhellyel szerelt, viszont abból kiindulva, hogy van bővíthetőségi lehetősége microSD formájában, akár 1TB-ig, szerintem érdemes beélesíteni, már csak a gördülékenység miatt.

Az operációs rendszernél érdekes módon, csak Android 12-t említenek, ami azért furcsa, mert a Google irányelve alapján az új évbe lépve már Android 13-mal kellett volna piacra dobniuk. (Az sincs kizárva, hogy éppen határon van.) Ez viszont nem történt meg, így a két főszoftverénél egyet elvesztenek a leendő vásárlói. Az utolsó OS Update-ját az Android 14-gyel kapja meg. Érdemes megemlíteni, hogy One UI Core-ral látták el, azaz nem teljesértékű se a Samsung felülete, se pedig a Google rendszere.

Az erőforrását a MediaTek szolgáltatja, azon belül a közkedvelt Helio P35, amelyet nem csak a Samsung, de más gyártó is előszeretettel építi a készülék váza alá. A nyolcmagos lapka kétszer négymagra lesz felosztva. Az energiatakarékos szegmens 1.8GHz-en, a terhelhetőbb pedig 2.3GHz-en dolgozik.

A kijelzőjénél az Infinity-U formatervet alkalmazták. 6.5 inches megjelenítője HD+ felbontásban prezentálja a tartalmakat – de hát ilyen kategóriában ne várjunk többet, ahhoz Galaxy A14 5G-t kell vásárolni. Paneljénél se várjatok sok meglepetése, PLS LCD-t kapunk a pénzünkért. A képsűrűsége elmaradt az elvártól, nagyjából 270ppi körül alakul.

A kamerák tekintetében a főszenzor 13MP-es lett, mely f/2.2-es rekeszértékével képkészítésre alkalmas, de gyengébb fényviszonyok között ne várjunk tőle sok mindent. Autofókusszal rendelkezik, képstabilizátorral nem. A másodlagos érzékelője egy mélységszenzor, a jól megszokott 2MP-en ténykedő. Az előlapján 5MP-es mutatkozik. Ami viszont ki egy fokkal kecsegtetőbb, az a három slotos mivolta, azaz egyidejűleg képes két SIM kártya és egy microSD kártya fogadására.

Az 5.000mAh-es akkumulátorát Type-C töltővel max. 15W-tal lehet visszarántani. Rendelkezik 3.5 Jack csatlakozással, amiből arra tudunk következtetni, hogy az FM rádió készség vélhetően adott lesz, ami az indiaiaknak egy fontos tényező. Természetesen, a Galaxy vezeték nélküli fülhallgatóival és okosóráival kompatibilis, viszont DeX supportot nem kapott, amit ne is várjatok ilyen mélységekben. A kapcsolatok terén Bluetooth-ból szimpla v5.0-át, Wi-Fi-ből pedig csak b/g/n-t kapnak a vásárlói.

Mind a Samsung India, mind a Flipkart 8999 indiai rúpiáért kínálja, azaz átszámolva 40 ezer forint körüli áron. Színek tekintetében: az Opal Green (SM-E045FZGG) és a Jade Purple (SM-E045FLVG) a választható, nincs harmadik opció, bár ilyen fiatalos lehetőségeknél nem is kell. Az viszont meglepő, hogy a feketét száműzték a lehetőségek sorából.

Bemutatkozott a Galaxy A14 5G a CES-en

A 2023 első fecskéje mégsem a Galaxy F04 lett, hanem a Galaxy A14 5G. A Samsung növelni szeretné a profitját, ehhez pedig a gyártási tervezetét is át kellett dolgoznia, hogy felülmúlják a 2022-t. A Galaxy A-termékcsaládra ismételten nagy nyomás fog nehezedni. Véleményem szerint, könnyedén teljesíteni tudják, mégis csak a Galaxy A3x és a Galaxy A5x a kategória legnépszerűbb tagja, ám az árérzékenyebb piacra szintén gondolnia kell, ahol a belépőszintű készülékeivel szeretnének érvényesülni. A Galaxy A04s már vásárolható több régióban, köztük hazánkban is, viszont megérkezett az erősebb testvére, aminél a leendő vásárlói már megtapasztalhatják, miért érdemes egy kicsit többet áldozni egy okostelefonra.

A legfőbb változást a kijelzőnél kell keresni. A Galaxy A13 5G-hez képest sokat fejlődött, hiszen az IPS LCD panel immáron FHD+ felbontással rendelkezik, azaz 1080 x 2400 px-szel, mellyel a képpontsűrűsége átlépi bőven a 320ppi tartományt; egész pontosan nagyjából 400ppi-csel számolhatunk. Ez a korábbi 270ppi-hez képest nagyon látványos előrelépés, pláne egy belépőszintet képviselő terméknél. A képfrissítési rátáját örököltették, maradt a 90Hz. A képernyő átmérője növekedett, 6.6 inch-re, így fizikai méreteit nézve, kicsit nagyobb készülékkel tervezzenek az érdeklődői.

A Samsung az elmúlt hónapokban gőzerővel adta ki az Android 13 operációs rendszer frissítéseit. Decemberben már több alacsonyabb kategóriás modelljén debütált, ami vélhetően okkal történt, hiszen a Galaxy A14 5G-n már az új szoftver fut One UI Core 5 felülettel. Tehát a lefejlesztés azért volt sürgető, hogy mihamarabb piacra dobhassák a terméket – mégis csak a Google által elvárt a megkötés, miszerint tavalyi op. rendszerrel az új évben már nem adhatnak ki.

A termék erőforrása régiónként eltérhet. Noha premierjéig nincs megerősítés, azt azért lehet tudni, hogy az európai piacra az Exynos 1330-as lapkával, míg mondjuk az USA-éra a MediaTek-féle Dimensity 700-zal fogják kiadni. Ezzel kapcsolatban később írunk külön, végülis a magyarországi felhasználók, melyikkel vásárolhatják – illetve az mennyire lesz jó deal számukra. Tárhely méretnél 64GB-nál kisebbel nem kell számolni. Ezt fogják 4GB-nyi gyorsítótár társaságában kínálni, amelyet 8GB-ig a RAM Plus szoftveres buff-fal bővíteni lehet. Alternatívaként létezni fog 6/128GB-os változat azoknak, akiknek nem lenne elegendő. (Természetesen, a bővíthetőségét, valamint a 2+1-es slotrendszert megtartották.)

A hátlapi kameráihoz mondhatni hozzá se nyúltak. Az elődnél megtapasztalt trióval dolgoznak tovább, miszerint kapunk főszenzorként 50MP-es f/1.8-as rekeszértékkel bíró széleslátószöget; valamint egy mélység- és egy makroérzékelőt, amelyek 2MP-en teszik a feladatukat f/2.4-es érték társaságában. Ezzel szemben a szelfiere külön odafigyeltek. A korábbi 5MP-est 13MP-esre cserélték le, így előnyösebb fotókat lőhetünk csekélyebb fényviszonyi adottságok mellett.

Az 5.000mAh-s akkumulátorát 15W-os Type-C bemenetű töltővel lehet visszatölteni. Súlyban piciny kövekedés vélhetünk felfedezni, ugyanis átlépi a 200g-ot. További érdekesség, hogy az ujjlenyomat-olvasó maradt az oldalsógombba ágyazva optikai megoldás, míg Bluetooth-ból már v5.2-es szabványúval ruházták fel.

Az SM-A146B típusszámú modell négy színben érkezhet, melyek között: a világoszöld (Light Green), a fekete (Black), az ezüst (Silver) és a sötétpiros/barna/levendula (Dark Red) különböztethető meg. Árban 200 dolláron debütál, elsőként az USA-ban, január 12-i starttal; de a Samsung Spanyolország is már lehozta a hírét, tehát hetek kérdése az európai rajtja.