Címke: Galaxy S22+ 5G

Az áprilisi okostelefon árakról…

A Galaxy Világa indulásakor volt egy rovatunk, ami havi rendszerességgel megvizsgálta, hogy az okostelefonok, tabletek és okoskiegészítők termékcsoportjában miként változott az árazás. Utoljára tavaly májusban születtek ilyen cikkek, így úgy gondoltam, éppen ideje megnézni, hogy az inflációval sújtotta időszakban mi a helyzet. Természetesen, ismételten cikksorozatról beszélhetek, melynél az érintett részlegeket széttagolva hozom el a könnyebb átláthatóság mivoltából.

Több szempontból hasznosak az ilyen összegzések. Először is az éppen időszerű negyedévnek a rögzített árához viszonyítjuk, hogy a szóban forgó hónapban mi az az árcímke, amire leértékelődött egy termék; már ha nem stagnál (amit kihúzással prezentálok a táblázatban). Az aktuális negyedévre azért se nyitóárat vagy bevezetési árat értsetek, mert volt már olyan, pl.: a Galaxy S22 termékcsaládnál, hogy a megjelenést követően drágább lett az ellátási nehézségekből és a chipset hiányból fakadóan. Másrészről, egy teljes képet kaphattok arról, mely készülékek vannak forgalomban; hiszen, ha nincs már egy keresett a listán, az vagy kifutott, vagy kifutó státuszban van, azaz limitáltan érhető el. Harmadrészt, arra szintén jó lesz, hogy összevessétek mondjuk egy ütősebb akcióval az árleszállítást.

A most következő táblázatban szerepeltetett árak: 2023. április 1-je és 30-a között értendők – ha nem történik változás; melynek jogát fenntartjuk, hiszen mi csak aktuális helyzetképet vizsgálunk. Az esetleges árelmozdulásról természetesen, majd külön megemlékezünk, ha esedékes.

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A Galaxy A-termékcsaládnál a tavalyelőtti termékek kikoptak a porfólióból. Az év elején még hébe-hóba kapható Galaxy A32 és Galaxy A52s 5G készülékekre gondolok most legfőképpen, amelyek a hazai képviseleteknél már aligha érhetők el. Természetesen, szürkeimporttal nem foglalkozunk, így ha valaki minden áron ilyenre vágyna, akkor oldja meg maga; mi viszont inkább az újabb generációk melletti voks letételt javasoljuk.

A 2023-as belépő- és középkategóriás kínálatból már csak a Galaxy A24 hiányzik, minden más, amit a Samsung el szeretett volna hozni, az ott van. Nagy kérdés, hogy a Galaxy M54 5G-nek milyen sorsot szán a hazai képviselet, hiszen a Galaxy M53 5G még mindig jelen van; bár azt érzékeljük, hogy ettől a termékcsaládtól még ódzkodik a magyar.

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy A13 LTE, 3/32GBSM-A135F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A13 LTE, 4/64GBSM-A135F79 990 Ft71 990 Ft
Galaxy A13 LTE, 4/128GBSM-A135F89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A13 5G 4/64GBSM-A136B95 990 Ft86 990 Ft
Galaxy A13 5G 4/128GBSM-A136B109 990 Ft95 990 Ft
Galaxy A23 5G 4/64GBSM-A236B129 990 Ft114 990 Ft
Galaxy A23 5G 4/128GBSM-A236B144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy A33 5G 6/128GBSM-A336B154 990 Ft138 990 Ft
Galaxy A53 5G 6/128GBSM-A536B189 990 Ft169 990 Ft
Galaxy M53 5G 6/128GBSM-M536B194 990 Ft
Galaxy A04s LTE, 3/32GBSM-A047F74 990 Ft
Galaxy A14 LTE, 4/64GBSM-A145R86 990 Ft
Galaxy A14 LTE, 4/128GBSM-A145R96 990 Ft
Galaxy A14 5G 4/64GBSM-A146P99 990 Ft
Galaxy A14 5G 4/64GBSM-A146P109 990 Ft
Galaxy A34 5G 6/128GBSM-A346B169 990 Ft
Galaxy A34 5G 8/256GBSM-A346B194 990 Ft
Galaxy A54 5G 8/128GBSM-A546B209 990 Ft
Galaxy A54 5G 8/256GBSM-A546B229 990 Ft
A belépő- és középkategóriás készülékek árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa

Felsőkategóriás készülékeknél:

A Galaxy S22 termékcsalád kifutóvá érett. A sima változat már nincs jelen; a plusz és az Ultra pedig az utolsókat rúgja. Bár elnézve az egyes teszteket, nincs sok értelme spórolni, mert jelentősen jobb lesz az utód, még ha a felárat az ember pénztálcája meg is érzi. A Galaxy S23-akra egyelőre nincs fix árleszállítás, csak promóciók és készülék beszámítások keretében. A Galaxy S21 FE 5G egy jobb ajánlattal 200 ezer alá simán be tud esni, így javasoljuk, ne akkor ruházzatok be rá, amikor éppen holtidőszakát tölti.

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy S21 FE 5G 6/128GBSM-G990B309 990 Ft259 990 Ft
Galaxy S21 FE 5G 8/256GBSM-G990B339 990 Ft294 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 8/128GBSM-S906B429 990 Ft379 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 8/256GBSM-S906B449 990 Ft399 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 8/128GBSM-S908B514 990 Ft459 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 12/256GBSM-S908B554 990 Ft499 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 12/512GBSM-S908B595 990 Ft529 990 Ft
Galaxy S23 5G 8/128GBSM-S911B409 990 Ft
Galaxy S23 5G 8/256GBSM-S911B439 990 Ft
Galaxy S23+ 5G 8/256GBSM-S916B524 990 Ft
Galaxy S23+ 5G 8/512GBSM-S916B574 990 Ft
Galaxy S23 Ultra 5G 8/256GBSM-S918B609 990 Ft
Galaxy S23 Ultra 5G 12/512GBSM-S918B689 990 Ft
Galaxy S23 Ultra 5G 12GB/1TBSM-S918B789 990 Ft
A Galaxy S-készülékek árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa

A foldable készülékek körében a Galaxy Z Fold3 5G teljesen eltűnt a felhozatalból, míg a Galaxy Z Flip3 5G az utolsókat rúgja. Az újabb generációs modellekre egyelőre nincs fix árlenyomás, ami abból fakad, hogy akinek ilyen okostelefon kell, azt nem igazán mozgatja 20-30 ezer mínusz a végárból; legalábbis a többségre ez ráhúzható.

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy Z Flip3 5G 8/128GBSM-F711B429 990 Ft384 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 8/256GBSM-F711B449 990 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 8/128GBSM-F721B474 990 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 8/256GBSM-F721B499 990 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 12/256GBSM-F936B779 990 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 12/512GBSM-F936B839 990 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 12GB/1TBSM-F936B944 990 Ft
A Galaxy Z-készülékek árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa

Zajlik már a Samsung féle tavaszváró fesztivál

Elgondolkodtató, milyen kreatív a Samsung marketing csapata. Csak hogy értsétek, mire gondolok: anno a téli időszakban zajlott a Téli fesztivál, amit a Valentin-nap követett, majd a Farsangi fesztivál. Most azonban, hogy naptári viszonylatba a tavaszba átléptünk, megkezdődhet a Tavaszváró fesztivál, hiszen odakinn még hideg van, ezért még várnunk kell a jó időre, a rügyezésre. Mindig az éppen aktuális időhöz kapcsolja a „fesztivál” szezonját a hazai képviselet, ahol akadhatnak jó ajánlatok, ha kimaxoljátok az összes olyan lehetőséget, ami tényleg azért van, hogy végső soron a vásárlóközönség jól járjon.

Két ilyennel kezdenék. Az egyik, hogyha Erste bankkártyával rendelkeztek, és azzal fizetitek ki a vásárlásotok, akkor moneyback formájában kétszeres pénzvisszatérítésben vehettek részt, azaz 5-5%-ban, hogy egészen pontos legyek. A részletekről itt informálódhattok. Ezen kívül, ha 18. életéveteket betöltöttétek, és tanulók vagytok, akkor irány a Diák Kedvezmény aloldal, ahol picit szűrtebb, ám nagyobb kedvezménnyel ellátott promóciók várnak Titeket. Ha elakadnátok a rendelési folyamatokban, akkor érdemes a chates ügyfélszolgálattal felvenni a kapcsolatot, hiszen azért vannak, hogy segítsenek.

A Samsung Magyarország tavaszváró promóciója: 2023. február 27. 10 óra és március 13. 9 óra között zajlik, valamint a készlet erejéig. A részvételi feltételeket és a szabályzatot ide klikkelve éritek el.

Fotó: Samsung Magyarország

Kezdjünk mindent ott, hogy készülék beszámításos ajánlat. Ez azért egy ördögi kör, mert a Galaxy S23 termékek kapcsán továbbra is fut a ReGalaxy program, melynek keretében 100.000 Ft értékben tudjátok a régi csúcskategóriás készüléketeket felújíttatni – ha pedig csak ilyennel rendelkeztek, akkor mérlegelnetek kell, melyik mellett tegyétek le a voksotok. Az mondjuk számomra eléggé meglepő húzás, hogy a tavalyi flagship készülékeke egy kicsivel jobb ajánlattal rendelkeznek, leszámítva a Galaxy S22 5G-t.

Mutatnám táblázatba foglalva, miként fest a tavaszváró fesztivál ezen része:

TermékModellkódTrade-in kedvezmény
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918B60 000 Ft
Galaxy S23+ 5GSM-S916B50 000 Ft
Galaxy S23 5GSM-S911B40 000 Ft
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908B70 000 Ft
Galaxy S22+ 5GSM-S906B50 000 Ft
Galaxy S22 5GSM-S901B35 000 Ft
A promóció összefoglalója táblázatba.
Kreálta: Galaxy Világa | ForrásSamsung Magyarország

Úgy fest ismételten a flagship termékcsalád kapta a fókuszt, ugyanis a Galaxy S22 és Galaxy S23 termékek mellett a tavalyi Galaxy Z-k is egy nagyobb árleszállításban részesülnek. Egész pontosan 15%-kal kerülnek olcsóbba az alapárukhoz mérten. A könnyebb átláthatóság kedvéért mutatnám szintén táblázatba foglalva:

TermékRAM/ROMAlapárPromóciós ár
Galaxy Z Flip 4 5G8/128GB479 990 Ft407 990 Ft
Galaxy Z Flip 4 5G8/256GB499 990 Ft424 990 Ft
Galaxy Z Fold 4 5G12/256GB779 990 Ft662 990 Ft
Galaxy Z Fold 4 5G12/512GB839 990 Ft713 990 Ft
Galaxy Z Fold 4 5G12GB/1TB944 990 Ft802 990 Ft
Összesített táblázat az akcióról.
Forrás: Samsung Magyarország | Táblázat: Galaxy Világa

Zárásképpen, pedig a tabletek frontjára szeretném felhívni a figyelmet, ugyanis a Samsung Magyarország a suli időszak dübörgésére előtérbe helyezte ezt a termékcsoportot. Minden érintett kütyüjére 15%-os árlecsapást intéztek, ami azért korrekt ajánlat, mert ha mondjuk rendelkeztek az ajánló programban résztvevő 10%-os extra kedvezménykóddal, akkor az is beaktiválható, amivel a végárból tudtok további kedvezményhez juthattok.

Szerintem az egyik legjobb deal-ek között a középkategória felsőága, azaz a Galaxy Tab S6 Lite 2022 és a felsőkategória belépőága, azaz a Galaxy Tab S7 FE szerepel, ha valaki nem akar nagyobb összegben benevezni rá. Mivel táblagépből egyszer kell egy normálist venni, így a belépőszintet kihagynám a figyelemközéppontjából.

TermékTípusszámAlapárPromóciós ár
Galaxy Tab A7 Lite Wi-FiSM-T22064 990 Ft54 990 Ft
Galaxy Tab A7 Lite LTESM-T22574 990 Ft62 990 Ft
Galaxy Tab A8 Wi-FiSM-X20089 990 Ft75 990 Ft
Galaxy Tab A8 LTESM-X205104 990 Ft88 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite Wi-FiSM-P613162 990 Ft137 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P619184 990 Ft156 990 Ft
Galaxy Tab S7 FE Wi-FiSM-T733247 990 Ft209 990 Ft
Galaxy Tab S7 FE 5GSM-T736B277 990 Ft235 990 Ft
Galaxy Tab S8 Wi-FiSM-X700324 990 Ft275 990 Ft
Galaxy Tab S8 5GSM-X706B389 990 Ft330 990 Ft
Galaxy Tab S8+ Wi-FiSM-X800419 990 Ft356 990 Ft
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806B489 990 Ft411 990 Ft
Galaxy Tab S8 Ultra Wi-FiSM-X900519 990 Ft441 990 Ft
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906B574 990 Ft487 990 Ft
Összesített táblázat az akcióról.
Forrás: Samsung Magyarország | Táblázat: Galaxy Világa

Sorra frissülnek One UI 5.1-re a csúcskategóriás Galaxy termékek

A Samsung szoftverfejlesztői előtt le a kalappal, hiszen, ahogy azt már többször kihangsúlyoztuk, az a sebesség, amivel előrukkoltak az Android 13 és a One UI 5.0 párosánál egy szóval kifejezve: páratlan. Lefelezték azt a frissítési időintervallumot, ami az előző generációkat jellemezte. Februárra élsítették az összes magyarországi forgalomban lévő Galaxy termékre (ami jogosult is rá!) az update lehetőséget; így, aki akarta, az már élvezheti az új rendszer és felület újításait. A Galaxy S23-termékcsalád debütjével azonban bekerült a képbe a One UI 5.1, ami lényegében előbbi továbbfejlesztett változata. Külön már értekeztünk arról, miben tér el az alap 5.0-tól, így nem folynánk bele a részleteibe.

„A One UI 5.1 a legújabb bizonyítéka a Samsung elkötelezettségének, miszerint a vállalatunk számára fontos, hogy a Galaxy felhasználók a lehető legrövidebb időn belül érhessék el újításokat (…) Az elmúlt hetekben szorosan együttműködtünk szolgáltatóinkkal és partnereinkkel annak érdekében, hogy a Galaxy S23 széria bemutatását követő néhány héten belül, világszerte elérhető legyen a One UI 5.1 szoftverfrissítés számos Galaxy okostelefonon és tableten.”

mondta Janghyun Yoon, a Samsung Szoftverekért felelős csapatának vezetője és alelnöke.

Ugye a Galaxy S23-ak 2023. február 17-től vannak hivatalos forgalomban. Ekkor ért véget a pre-order időszaka, ám még a launch előtt több Galaxy termékre beélesítette a hazai képviselet a One UI 5.1-nek a frissítési lehetőségét. A tumultus napok között a február 13-a és 15-e volt, amikor számtalan flagship modellre futott be a telepítésének lehetősége.

(Diplomatikusan és zárójelesen szeretném megjegyezni, hogy a feltűntetett dátumok a kérelmek indításának napjai. Az OTA szerverinek tehermentesítése érdekében nincs kizárva, hogy valaki csak később kapja meg a felajánlást. Ha mindenáron szeretnétek telepíteni, akkor érdemes egy PC-re feltelepíteni a Windows-os Smart Switch programot, amivel könnyedén kaphattok „szabad szálat”, ha arra valóban jogosultak vagytok!)

Forrás: Samsung

Az átláthatóság kedvéért külön szedtem az egyes termékcsaládokat. A Galaxy Z-k közül a tavalyi és tavalyelőtti modellek már megkapták a frissítési felajánlást. Nincs elmaradás se független, se pedig szolgáltatói fronton sem:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Z Fold4 5GSM-F936BEUXF936BXXU1CWAC2023.02.13.
Galaxy Z Flip4 5GSM-F721BEUXF721BXXU1CWAC2023.02.13.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BEUXF926BXXU3EWB12023.02.20.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BTMHF926BXXU3EWB12023.02.20.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BEUXF711BXXU4EWB12023.02.20.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BTMHF711BXXU4EWB12023.02.20.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy S-készülékek körében a Galaxy S20-akig visszamenőleg mindegyik modell élvezheti a One UI 5.1 újításait. Azt azért szeretném megjegyezni, hogy a még külön CSC kódhoz tartozó független és függő termékek körében a Telekom-os felhasználók szereztek most 2 napnyi előnyt. Másrészről, a Galaxy S20 FE Exynos-os lapkakészlettel szerelt SM-G780F típusszámon futó változatai egyelőre még csak az alap One UI 5.0-t tudják felmutatni. A listán egyelőre nincs Galaxy Note-érából egyetlen tag sem.

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908BEUXS908BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S22+ 5GSM-S906BEUXS906BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S22 5GSM-S901BEUXS901BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BTMHG998BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BTMHG996BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21 5GSM-G991BTMHG991BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BEUXG990BXXU2EWAJ2023.02.13.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BTMHG990BXXU2EWAJ2023.02.13.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BXEHG988BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BVDHG988BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BTMHG988BXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BXEHG986BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BVDHG986BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BTMHG986BXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20+SM-G985FXEHG985FXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20SM-G980FVDHG980FXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20SM-G980FTMHG980FXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20 FESM-G780GXEHG780GXXU3EWB22023.02.21.
Galaxy S20 FESM-G780GTMHG780GXXU3EWB22023.02.21.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Zárásképpen pedig néhány tablet, amely a héten már One UI 5.1-gyel büszkélkedhet. A csavar viszont annyi, hogy a Wi-Fi-s modellek megint csak később kerülnek szem elé, ugyanis a SIM kártyásokra érkezett meg első körben:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU3BWB42023.02.20.
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU3BWB42023.02.20.
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU3BWB42023.02.20.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Zajlik a Samsung farsangi fesztiválja

Lezajlott a Samsung webáruház Valentin-napi promóciója, amelynek keretében elégge jó ajánlatok születtek, ha párosban gondolkodtatok. Február másik (népi) eseménye egyértelműen a farsang, amire a jelenlegi akcióörületét építette a hazai képviselet. Számomra, azért akadnak kérdőjelek vele kapcsolatban, ugyanis a készülék beszámításra ösztönző kampányból a legnépszerűbb középkategóriás modell, a Galaxy A53 5G kimaradt, melynek ténye előtt bután nézek. Valószínűsíthető, hogy a közelgő utódjának tavaszi premierje befolyásolhatta – bár akkor a Galaxy A33 5G mit keres ott?! Valaki fejtse meg nekünk!

A Samsung Magyarország webshopja szintén foglalkozik készülék beszámítással, mint a Samsung Experience Store-ok vagy éppen más csatornák; ám ők a TMX-szel dolgoznak együtt. Azon listát, mely termékekre tartanak igényt, ide klikkelve éritek el. Érdekes szem ügyre venni, hiszen, ha ott nem szerepel, akkor ebből a promócióból kimaradtok. Fontos még az elején leszögezni, hogy csak a lentebbi táblázatba foglalt ráadás összegek vonódnak le az adott modellnél a pénztárnál; amit a beszámított kütyü után kapnátok, azt a TMX fogja utalni, miután beérkezett hozzá és megbizonyosodtak arról, hogy minden valid.

A Samsung Magyarország farsangi promóciója: 2023. február 16. 10 óra és február 27. 9 óra között zajlik, valamint a készlet erejéig. Jó látni, hogy az éjféli kifutást lecserélték reggelire, így mindenki tud egyet aludni rá.

Ahogy az a táblázatból kiderül, a tavalyi modellekre helyeződik a farsangi trade-in extra kedvezmény. Ha netán valamelyiket nem adná be, akkor érdemes felvenni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, akik tudják riportálni a jelenséget javításra.

Termék
ModellkódTrade-in kedvezmény
Galaxy Tab S8 UltraSM-X900 | SM-X906B90 000 Ft
Galaxy Tab S8+SM-X800 | SM-X806B70 000 Ft
Galaxy Tab S8SM-X700 | SM-X706B50 000 Ft
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908B50 000 Ft
Galaxy S22+ 5GSM-S906B35 000 Ft
Galaxy S22 5GSM-S901B35 000 Ft
Galaxy S21 FE 5GSM-G990B25 000 Ft
Galaxy A33 5GSM-A336B15 000 Ft
A promóció összefoglalója táblázatba.
Kreálta: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

A tartozékok szintén nagy fókuszba kerülnek, ugyanis, ha kettőt vásároltok egyidejűleg, akkor mind a kettőből 20%, ha hármat, akkor pedig mind a háromból 30% kedvezményt kaphattok. Célszerű nagyban gondolkodni, mégis csak a 20%-nál a 30% sokkal jobb – akár összeállni haverral, családtaggal. Mellesleg, időnként elérhető a chaten extra ajánlat, szóval csak okosan, hogy több maradjon a zsebben.

A HW-Q600B hangprojektor illusztrációja.
Forrás: Samsung Magyarország

Nem szokásuk a tévékre kitérni, de ha most vásárolnátok, akkor hangprojektorral együtt tegyétek, ugyanis kaptok 25% árengedményt utóbbira. Mutatnám táblázatba foglalva, mit-mennyiért lehet haza vinni:

TermékAlapárPromóciós ár
HW-B450 B-szériás Hangprojektor (2022)74 990 Ft56 243 Ft
HW-B550 B-szériás Hangprojektor (2022)104 899 Ft78 674 Ft
HW-B650 B-szériás Hangprojektor (2022)124 899 Ft96 674 Ft
HW-LST70T 3ch The Terrace Hangprojektor259 990 Ft194 993 Ft
HW-Q600B 3.1.2 ch Hangprojektor (2022)169 990 Ft127 493 Ft
HW-Q60B Q-szériás Hangprojektor (2022)139 899 Ft104 924 Ft
HW-Q700B 3.1.2 ch Hangprojektor (2022)204 901 Ft153 676 Ft
HW-Q800B 5.1.2 ch Hangprojektor (2022)249 900 Ft187 425 Ft
HW-Q930B 9.1.4 ch Hangprojektor (2022)329 900 Ft247 425 Ft
HW-Q990B 11.1.4 ch Hangprojektor (2022)449 900 Ft337 425 Ft
HW-S60B S-szériás Hangprojektor (2022)N/A-25%
HW-S61B S-szériás Hangprojektor (2022)124 899 Ft93 674 Ft
HW-S800B 3.1.2 ch Hangprojektor (2022)209 901 Ft157 246 Ft
HW-S801B 3.1.2 ch Hangprojektor (2022)209 901 Ft157 426 Ft
MX-T70 Sound TowerN/A-25%
Sound Tower MX-ST40B (2022)99 899 Ft74 924 Ft
Sound Tower MX-ST50B (2022)129 899 Ft97 424 Ft
A Farsangi promóció 7. sz. kedvezményének táblázata.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Valentin napi promóció zajlik a Samsung webáruházban

Az utolsóelőtti pillanatban, de azért elhoznám: a Samsung Magyarország webáruháza, milyen Valentin napi ajánlatokkal készült a felhasználóknak. Ugye ez az a promóció, amelynél mindig párosban érdemes vásárolni, mert úgy jár a nagyobb kedvezmény. A szerencsétek viszont az, hogy 2023. február 15-ig tart, azaz még van másfél napotok kihasználni az ajánlataikat, ha találnátok olyat, amire rögvest ráugranátok. Azt azért szeretném kihangsúlyozni, hogy a fenti lehetőségek kombinálhatók a chaten osztott kedvezménykódokkal, de csak azzal a jellegűvel, amely KMZ előtaggal rendelkezik.

Az egyik legütősebb ajánlat a flagship készülékekhez kapcsolódik. A prioritás a kiegészítőkre helyeződött, ugyanis, ha a Galaxy S22 termékeket a megjelölt (három féle) vészakkumulátorral párosítjátok a rendelés során, akkor mind a kettőre 15%-os árengedményt kaptok. Jelenleg csak a 10.000mAh-s változat érhető el, ami 34.990 Ft-os alapáron érhető el. Hasonló a felállás a Galaxy Z Flip4 5G-nél, ám ott, akkor kaphattok 20%-os leértékelést, ha mellé választatok egy Galaxy Buds2 Pro-t. Mutatnám táblázatba foglalva a szabályzat részleteit.

TermékKombinált társKedvezmény
Galaxy S22 5G
Galaxy S22+ 5G
Galaxy S22 Ultra 5G
25W Külső akkumulátor 20000mAh [EB-P5300XJEGEU]
25W Vezeték nélküli külső akkumulátor 10,000mAh [EB-U3300XJEGEU]
25W Külső akkumulátor 20000mAh [EB-P3300XJEGEU]
15%
Galaxy Z Flip4 5GSamsung Galaxy Buds2 Pro [SM-R510]20%
A részletek táblázatba foglalva.
Táblázat: Galaxy Világa

Szintén érdemes ránézni az okosórákra, ugyanis az új generációs modellekre egy igen jelentős árengedményt tettek. Nem szükséges kettőt egyidejűleg vásárolni a promóció érvényesítéséhez. Ha most ugranátok meg, akkor alapból 25% élesedik rá, ami már-már a Black Friday-kor futott ajánlatra hajaz. Sőt, azt se feledjétek el, hogy ott a chates kupon, amellyel kombinálva a végösszegből további 10%-ot kaphattok. Végeredményben pedig bőven bezuhan az alapmodell ára 100 ezer forint alá, míg a Galaxy Watch5 Pro esetében 150 ezer forint körülire.

Ehhez szintén kreáltunk egy összefoglaló táblázatot, csakhogy könnyebben átlássátok:

TermékAlapárPromóciós ár+ Chates kupon
Galaxy Watch 5 40mm129 990 Ft97 490 Ft87 741 Ft
Galaxy Watch 5 40mm, LTE149 990 Ft112 490 Ft92 241 Ft
Galaxy Watch 5 44mm144 990 Ft108 490 Ft97 641 Ft
Galaxy Watch 5 44mm, LTE164 990 Ft123 490 Ft111 141 Ft
Galaxy Watch 5 Pro204 990 Ft153 490 Ft138 141 Ft
Galaxy Watch 5 Pro LTE224 990 Ft168 490 Ft151 641 Ft

A Valentin napi promócióban részt vesznek a háztartási termékek és a tévé szegmense is, ahol más ajánlatokkal várnak, melynek részleteiről itt informálódhattok. De azért dióhéjban a lényeg:

  • ha egyidejűleg két Samsung monitort vásároltok, akkor mindegyikre 20%-ot adnak;
  • ha a megjelölt Samsung háztartási eszközök közül egyidejűleg 2 db terméket vásároltok, akkor 15%-ot; ha 3 db-ot, akkor 20%-ot árlecsapásban részesültök;
  • ha The Freestyle-ra neveznétek be, akkor ráadásba kaptok mellé: 1 db borítót és 1 db akkumulátor talpat;
  • nem utolsó sorban, ha megjelölt Samsung tévéhez a megjelölt Samsung hangprojektort dobjátok a kosaratokba, akkor egy jobb ár köszön vissza.

Jelentősen javult a Galaxy S23 termékek hűtése, ami a teljesítményhez szükséges is

Zajlik a Galaxy S23 termékcsalád előrendelési időszaka, és így az utolsó napok közeledtével azért még mindig akadnak olyan érdeklődők, akik szkeptikusak a tudásukat illetően. A magyarországi felhasználók biztosan nem fognak veszteni, ha beneveznek rájuk, hiszen az Exynos-os lapkakészlethez mérve a különbség eléggé számottevő. Mindezt a Qualcomm által gyártott, a Samsung részéről pedig tuningolt Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy chipset fogja biztosítani, ami az alapmodellhez képest sokkal terhelhetőbb magrésszel rendelkezik. Ha a számokon akarunk lovagolni, akkor az alapórajelét, ami 3.2GHz-es, meghúzták 3.36GHz-re.

Igen ám, azonban köztudott tény, hogyha valami melegedik, akkor általában leszabályzás történik – jobbik esetben; a rosszabbikra pedig nem szeretnék ráreflektálni. A Galaxy S23-aknál kulcsfontosságú volt, hogy orvosolják a már korábban alkalmazott gőzkamrás továbbfejlesztését. Mindez sikerült, amelyre Ice Universe GIF fotója hívja fel leginkább a figyelmet:

A Galaxy S22 és a Galaxy S23 termékek hűtése.
Forrás: Ice Universe

Noha a GIF átadja, hogy nagyobbodás történt a gőzkamra kapcsán, a mérték nem tiszta. A Galaxy Világa stáb azonban rendelkezik azon adatokkal, miszerint: melyik modellnél mekkora az elmozdulás mértéke. Mutatnám:

  • a Galaxy S22 5G-ről a Galaxy S23 5G nagyjából 1.3-szor;
  • a Galaxy S22+ 5G-ről a Galaxy S23+ 5G nagyjából 2.7-szer;
  • míg a Galaxy S22 Ultra 5G-ről a Galaxy S23 Ultra 5G 2.1-szer kapott nagyobbat.

A legjelentősebb változás tehát azon terméknél mutatkozik, ami talán a termékcsalád feketebáránya, mert valljuk be, a Galaxy S23+ 5G a trió legkevesebb érdeklődőjét mozgatja meg; sokak szerint, egy túlnyúlt Galaxy S23-ról van szó, hiszen adottságokban nem sok az eltérés a legkisebb modellhez képest.

Forrás: PBK Reviews

A Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy lapka bikaerős lett. A Samsung nem is szeretné, ha a felhasználók megtudnák, mekkora különbség mutatkozik az előző generációs Exynoshoz képest; ám azzal bátran lehet számolni, hogy a Gen 1-hez képest (ami az USA-ban volt például forgalomban) a CPU 34%-kal, a GPU 41%-kal, míg az NPU 49%-kal fejlődött. Ezek bizony tudják termelni a hőt, így a dél-koreai brandnek meg kellett oldania, hogy a terhet levegye a készülékről. Az előzetes tesztek alapján mindez sikerült.

A termékek azóta szoftveresen is kaptak egyfajta háttértámogatást, amelyet a Game Launcher applikáció Game Booster menüpontjában találhattok meg, ha mindenből a legfrissebb van feltelepítve. A funkció az USB Power Delivery szüneteltetése címszóra hallgat, amely, idézném: „A telefon túlmelegedésének megakadályozása érdekében a töltés szüneteltetése,, amikor USB Power Delivery szabványú töltő van csatlakoztatva, és az akkumulátor töltöttsége 20% felett van.” lehetőséget ajánlja fel. Ez azért fontos újítás a Galaxy játékosok számára, ugyanis a töltéssel plusz hőtermelődik, ami visszafoghatja a termék sebességét, ha maga a hűtés elhasal a terhelés alatt. A funkció egyébként csak játék közben élesedik, ha abból kilépünk, akkor minden a régi felállásban zajlik.

Egy másik érdekesség a kijelzőkhöz kapcsolódik, miszerint ha kültéren játszanál, akkor a környezeti megvilágítást alapul véve három sávba sorolják be a fénymérést, és a szerint állítja a fényerőnek az erősségét. Az első szint 5 .000 lux-nál, a második 10 ezer luxnál, míg a harmadik 50 ezer luxnál aktiválódik. Nyilván, ha valaki a Szemkímélő pajzs funkciót élesíti, ezt a szolgáltatást kilővi általa.

Black Friday hétvége a Samsung webáruházában

TárscikkFelsőkategóriás okostelefonnál | Középkategóriás okostelefonoknál | Tartozékok és más érdekességek

A Samsung webáruháza felkészült a vásárlók fogadására. Mint azt lehetett sejteni, a tegnap befejeződött Black Friday fesztivál folytatódik, csak éppen kicsit másképpen, hiszen az USA-ban, ahonnan indul a Fekete Péntek őrült, ott november utolsó péntekére esik az ominózus nap, amikor az árak kifordulnak önmagukból. Mivel olyan terjedelmes a Black Fiday szabályzata a promóciónak, úgy gondoltam, külön szeparálom a különböző részegységeit, hogy könnyebb legyen annak értelmezése, és a lehető legjobb árakon tudjátok megvásárolni a termékeket. Nem is húznám a tovább az időt, kezdeném a felsőkategóriás okostelefonokkal.

Előjáróban még annyit, hogy a promóció: 2022. november 25. és 27. között zajlik, valamint a készlet erejéig, amiből biztosra veszem, nincs elegendő, mert nagyobb az igény, ahogy az szokott lenni.

Folytatódik a készülék beszámításos kedvezmény. Azaz, ha a TMX listájára pillanatok, és találtok olyat, amivel rendelkeztek és megválnátok attól, akkor ezt a Samsung webáruház külön honorálni fogja afféle ráadás kedvezmény formájában. Ez automatikusan levonásra kerül a pénztárnál, míg magáért a készülékért kapott összeg, majd miután az átvevő partnert azt átvette, bevizsgálta, és validnak találta a lejelentett tényeket (5 kérdést tesznek fel, amelyeknél az állapotáról kell nyilatkoznod!), akkor utalás formájában küldi meg bankkártyára.

Íme az összesítő táblázat:

TermékModellkódTrade-in kedvezmény
Galaxy Z Fold4 5GSM-F936B150.000 Ft
Galaxy Z Flip4 5GSM-F721B100.000 Ft
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908B90.000 Ft
Galaxy S22+ 5GSM-S906B70.000 Ft
Galaxy S22 5GSM-S901B50.000 Ft
Galaxy S21 FE 5GSM-G990B25.000 Ft

A felsőkategóriás készülékek többsége tehát eléggé korrekt áron érhető el. Jelenpillanatban kétféleképpen tudtok egy remek ajánlathoz jutni. Van a Black Friday ár, amely ugye tartalmazza a 15%-os árleszállítást. Ezt két kuponnal tudjátok kombinálni. Az egyik a SAYCM10, ami egy közismert kedvezménykód, és a BF áron felül 10%-ot biztosít a vásárlásod végösszegéből. A másik a chates kupon, amit a chates ügyfélszolgálat szokott időnként osztogatni. Ezzel jobban jártok, mert 15%-os mértékű. Feltűntettük a táblázatban, hogy, melyik esetében, mennyi a végösszeg.

Chates kuponnal és készülék beszámítással eléggé korrekt árak jönnek ki.
Kreálta: Galaxy Világa

(Zárójelesen mondanám, hogy a SAYCM10 és a chates kupon nem kombinálható, ha valaki erre játszana.)

TermékAlapárBF árSAYCM10Chates kupon
Galaxy S21 FE 5G 128GB259 990 Ft219 990 Ft197 992 Ft186 993 Ft
Galaxy S21 FE 5G 256GB294 990 Ft249 990 Ft224 992 Ft212 493 Ft
Galaxy S22 5G 128GB349 990 Ft294 990 Ft265 492 Ft250 743 Ft
Galaxy S22 5G 256GB369 990 Ft309 990 Ft278 992 Ft263 493 Ft
Galaxy S22+ 5G 128GB429 990 Ft364 990 Ft328 492 Ft310 243 Ft
Galaxy S22+ 5G 256GB449 990 Ft379 990 Ft341 992 Ft322 993 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 128GB514 990 Ft434 990 Ft391 492 Ft369 743 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 256GB554 990 Ft469 990 Ft422 992 Ft399 493 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 512GB595 990 Ft504 990 Ft454 492 Ft429 243 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 128GB479 990 Ft407 992 Ft367 193 Ft346 794 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 256GB499 990 Ft424 992 Ft382 493 Ft361 244 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 256GB779 990 Ft662 992 Ft596 693 Ft563 544 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 512GB839 990 Ft713 992 Ft642 593 Ft606 894 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 1TB944 990 Ft803 242 Ft722 918 Ft682 756 Ft

Természetesen a best deal akkor teljesedik ki, ha a chates kupont egy készülék beszámítással kombináljátok, mert a kettő együtt engedélyezett. Javaslom, ha van otthon elfekvő terméketek, amitől megválnátok könnyedén, akkor ne rejtegessétek!

Ha bármi jellegű kérdésetek lenne, akkor keressetek nyugodtan minket. Akik, pedig vették a fáradságot és elolvasták a cikket, azoknak kattintsanak át a harmadik oldalra, hogy egy kis meglepetéssel kedveskedjek számukra.

#BlackFriday fesztivál zajlik a Samsung webáruházában

#BlackFriday fesztivál cikksorozat: Okostelefonokra | Tabletekre és kiegészítőkre

Kikeltem magamból a Black Friday kapcsán, ami érthető, hiszen a reklám nem egyenlő a legjobb ajánlattal. Amikor a csapból is az folyik, hogy most kell vásárolni, akkor érdemes felkapni a fejet, mert noha a vásárlás ideje tényleg itt van/lehet – ezt nem is akarom firtatni –, de nem feltétlenül biztos, hogy a legjobb helyen fogod megejteni. Gondolok az eMag-féle pénteki megmozdulásra, ami tényleg bizonyos esetben korrekt ajánlatokkal állt az érdeklődők elé, viszont csak akkor érdemes rá lecsapni, miután megbizonyosodtál arról, hogy párhuzamosan nincs netalántán jobb?!

A héten rajtolt el a Samsung.com webáruháznak a #Black Friday fesztivál elnevezésű promóciós hulláma, ami 12 kedvezménypontban készült az érdeklődő felé. Annyira sok minden van, hogy egy cikkbe túlságosan sok lenne, ezért szétszeparáljuk, és érthető mód elmagyarázzuk, miként tudjátok kimaxolni az ajánlatukat. Mint azt írtam, a cél: a lehető legjobb áron való vásárlás. Egy valamit viszont tudnotok kell: céges ÁFA-s számlázás nincs, mivel a Samsung fiókkal való belépés csak magánszemélyként ad vásárlási lehetőséget.

A #Black Friday fesztivál: 2022. november 14. és 24. között zajlik, illetve a készlet erejéig. (Ha nincs valamiből készlet, de ad lehetőséget a készletre történő feliratkozásra, akkor élj azzal; célszerű minden színnél megejteni, nem csak a kiszemeltnél.)

KIEGÉSZÍTÉS: november 24-ig tart, ami csütörtök. Tehát az igazi Black Friday-t, ami a november hónap utolsó péntekje, nah azt nem érinti. Lehet, hogy akkor jobb árak lesznek; az is lehet, hogy nem, ezt már Nektek kell eldöntenetek!

Ha van lehetőséged, élj a készülék beszámításos promócióval!

A készülék beszámítás egy olyan dolog, amivel kevesen élnek, holott kellene. Tegye fel a kezét az, aki előveszi a régi telefonját évekkel később, mikor az éppen aktuális valami okból kifolyólag használhatatlanná válik! Biztos van ilyen felhasználó is, de előbb keresünk B opciót, minthogy ehhez kelljen nyúlni. A Samsung.com webáruház honorálja a szándékot, és bizonyos modellek esetében extra kedvezményt biztosít azon felül, amit alapból ad.

A TMX egy aloldalt szentelt annak, mi a teendőd készülék beszámítás esetén. Ebbe nem is szeretnék belefolyni. Inkább csak tisztázni akarom azt, hogy mondjuk van egy Galaxy S6-os terméked, ami rommá van törve, ergo, gazdasági totálkáros, de valami még használható benne, ezért felajánlanak számodra 1.000 Ft-ot. Kinéztél magadnak egy Galaxy Z Fold4-et, amiért ráadás 150 ezer forint jár. Ilyen esetben a 150 ezer forint a rendelésed végösszegéből kerül levonásra, míg az 1 ezer forint majd a TMX által kerül kiutalásra, miután megtörtént az adás-vétel köztetek. Tehát egy ezer forintos termékből így csináltál 151.000 Ft-osat végelszámolásban.

Mutatnám a táblázatot, melyik modellnél mekkora a ráadás összege:

TermékModellkódTrade-in kedvezmény
Galaxy Z Fold4 5GSM-F936B150.000 Ft
Galaxy Z Flip4 5GSM-F721B100.000 Ft
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908B90.000 Ft
Galaxy S22+ 5GSM-S906B70.000 Ft
Galaxy S22 5GSM-S901B50.000 Ft
Galaxy S21 FE 5GSM-G990B25.000 Ft
Galaxy A52s 5G
Galaxy A53 5G
SM-A536B
SM-A528B
20 000 Ft
Galaxy A23 5G
Galaxy M23 5G
Galaxy A33 5G
SM-A236B
SM-M236B
SM-A336B
15 000 Ft
Galaxy A13
Galaxy A13 5G
Galaxy A22
Galaxy A22 5G
SM-A137F
SM-A136B
SM-A225F
SM-A226B
10 000 Ft
Galaxy A03
Galaxy A13
SM-A035G
SM-A137F
5 000 Ft

A belépőszint és a középkategóriás termékek esetében a Samsung 15%-os kedvezményt nyújt, amelyet a kosárba történő behelyezést követően kaptok meg. Természetesen, ezt tovább tudjátok tetőzni, hiszen már-már köztudott, hogy a SAYCM10 kupon instant 10%-ot ad a végárból; illetve időnként a Samsung Chaten 15%-ot osztanak, ami valljuk be +5%, ha mákotok van, ilyet is kifoghattok; de ha nincs akkor sem kell csüggedni, mert korrekt mód le lehet szállítani az árakat.

Pl.: a Galaxy A53 5G terméknél, ha felhasználtok mindent, akkor a 169 990 Ft-os alapárból kuponnal 130 043 Ft-ot, míg mellécsapott beszámítással 110 043 Ft-ot tudtok csinálni, ami tényleg eléggé best price kategória.

Mutatnám, mennyi az annyi 10%-os kuponnal:

TermékModellkódAlapár#BF fesztivál
ár
SAYCM10
kupon
(10%-ot ad)
Galaxy A13 32GBSM-A137F59 492 Ft50 569 Ft45 512 Ft
Galaxy A13 64GBSM-A137F67 992 Ft57 794 Ft52 015 Ft
Galaxy A13 128GBSM-A137F76 492 Ft65 019 Ft58 517 Ft
Galaxy A13 5G 64GBSM-A136B95 990 Ft81 592 Ft76 433 Ft
Galaxy A13 5G 128GBSM-A136B109 990 Ft93 492 Ft84 143 Ft
Galaxy A22SM-A225F89 990 Ft76 492 Ft68 843 Ft
Galaxy A22 5GSM-A226B102 490 Ft87 117 Ft78 405 Ft
Galaxy A23 5G 64GBSM-A236B129 990 Ft110 492 Ft99 443 Ft
Galaxy A23 5G 128GBSM-A236B144 990 Ft123 242 Ft110 918 Ft
Galaxy M23 5GSM-M236B119 990 Ft101 992 Ft91 793 Ft
Galaxy A32SM-A325F114 990 Ft97 742 Ft87 968 Ft
Galaxy A33 5GSM-A336B138 990 Ft118 142 Ft106 328 Ft
Galaxy A53 5GSM-A536B169 990 Ft144 492 Ft130 043 Ft

A felsőkategóriás vonalnál nincs ilyen bőkezűség. Vagy legalábbis ezt érezhetjük. Míg a Galaxy S21 FE 5G alapárából 15%-ot engednek el, addig a Galaxy S22-termékekéből csak 10%-ot. A Galaxy Z-készülékek ebből a buliból kimaradtak, cserébe viszont egy eléggé magas trade-in kedvezményt csaptak hozzájuk, mint az fentebb olvasható. Szintén lehet kuponnal mókolni, ha van 15%-os, akkor azzal, de ha nincs akkor a közismert SAYCM10-zel próbálkozzatok.

Természetesen, a készülék beszámítás ráadás összegét az adott oszlopok összegéből vonjátok le, ha élnétek azzal az ajánlattal.

TermékModellkódAlapár#BF fesztivál
ár
SAYCM10
kupon
(10%-ot ad)
Galaxy S21 FE 5G 128GBSM-G990B259 990 Ft220 992 Ft198 892 Ft
Galaxy S21 FE 5G 256GBSM-G990B294 991 Ft250 742 Ft225 668 Ft
Galaxy S22 5G 128GBSM-S901B349 990 Ft314 991 Ft283 492 Ft
Galaxy S22 5G 256GBSM-S901B369 990 Ft332 991 Ft299 692 Ft
Galaxy S22+ 5G 128GBSM-S906B429 990 Ft386 991 Ft348 292 Ft
Galaxy S22+ 5G 256GBSM-S906B449 990 Ft404 991 Ft364 492 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 128GBSM-S908B514 990 Ft463 491 Ft417 142 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 256GBSM-S908B554 990 Ft499 491 Ft449 542 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 512GBSM-S908B595 990 Ft536 391 Ft482 752 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 128GBSM-F721B479 990 Ft479 990 Ft431 991 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 256GBSM-F721B499 990 Ft499 990 Ft449 991 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 256GBSM-F936B779 990 Ft779 990 Ft701 991 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 512GBSM-F936B839 990 Ft839 990 Ft755 991 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 1TBSM-F936B944 990 Ft944 990 Ft850 491 Ft

Este jövünk a többivel, nyugi, még nem futottatok ki az időből. Ha tetszett az összefoglaló, akkor ossztd meg ismerőseiddel, hátha készülék váltáson agyalnak.