Címke: Galaxy Tab A10.5 (2018)

Véghajrában az Android 10-es operációs rendszer frissítési ütemterve

Az elmúlt fél évben a Samsung mindent megtett annak érdekében, hogy minél több készülékére hozza el az Android 10-es operációs rendszert, illetve az az alatt futó One UI 2.x felületet. Az első negyedévben a csúcskategóriás modelljei, a másodikban pedig össznépien a maradékra feküdtek rá a szoftverfejlesztői. A decemberben kiadott listájukat szinte minden esetben tartani tudták – talán csak a Galaxy A80-nál könyvelhettünk el csúszást, ami a várt fogadtatásához képest jelentősen gyengébben teljesített, s ezzel igazolta a tényt, hogy a mechanikus megoldásokra egyelőre nem nyitott az okostelefon világa árérzékenységéből fakadóan.

Párhuzamosan a Samsung sikerei mellett muszáj kitérnem arra is, hogy Google büszke az elért sikereire. Nemrég a Google Developers Blogon tették közzé, hogy a leggyorsabban terjedő operációs rendszerük lett a Q, ugyanis az első 5 hónapban elérte a 100 milliót azon készülékek száma, amelyen fut, míg jelenleg 400 milliót tartanak számon. Nyilván nem egyik verzióról a másikra történhetett meg mindez, azon részletekről a cikkben olvashattok, most viszont…

Már csak hat készülék várja az Android 10-es rendszerfrissítését a Samsung berkein belül! Köztük egyetlen okostelefon tűnik fel, a Galaxy J6+, amit eredetileg júliusban szerettek volna aktualizálni, azonban szeptemberre csúszik. Kíváncsiak lennénk a Miért?-jére, hiszen a Galaxy J6-ra már májusban befutott. A maradék ötös pedig a tablet termékcsaládból kerül ki, ahol szintén észlelhető egy késleltetés a Galaxy Tab S5e Wi-Fi-s variánsánál, amit a hónapban kellett volna élesíteniük, azonban ez is meghiúsulni látszik úgy, hogy közben a SIM-kártyás megoldás használói már élvezhetik a felület adta újdonságokat.

A dél-koreai tech-gigász az Android 11 hivatalos rajtjáig – ami szeptember 8-án lesz – valószínűleg egy-két termékre redukálja le a létszámát, illetve az idő tájt megkezdi a One UI 2.5-ös felületnek az elhozásának ütemtervét is, amivel az év utolsó 5 hónapjában lehet számolni.

A One UI 2 kifinomultabb interakcióinak szemléltetése.
Forrás: Samsung

Várjuk a főszoftvernek a frissítését:

2020 augusztusában:

2020 szeptemberében:

Leárazás a tabletek és a középkategóriás okostelefonok kiegészítőjinél

CIKKSOROZAT: Galaxy S10/Note10 | Galaxy S9/Note9 | A-széria/Tablet/Egyéb

A cikksorozat utolsó tagjához érkeztünk. Több mint 200 tartozékot árazott le a Bravotel Üzletházak Kft által üzemeltetett Samsung Experience Store-ok, melyeket fogyasztható formában elhoztam nektek. A tavalyi és tavalyelőtti csúcskategóriások megkapták az elmúlt napokban a reflektorfényt, most pedig jöhet a vegyes felvágott, azaz minden más. Gondolok itt elsőként a középkategóriás okostelefonokra, a tabletekre és minden másra, mint külső akkumulátorok vagy éppen autós töltők, amik eléggé alacsony töltési sebességgel rendelkeznek.

Ajánlanám figyelmetekbe, hogy némelyik kedvezmény elérheti a 75%-ot, amire néha nem igazán lehet nemet mondani. Ott a lista utolsó felében feltűnő szilikon 20mm-es óraszíjak, vagy a vezeték nélküli töltőpad duó, amelyikből az álló fajta vagy leértékelve 10 ezer forintra. A korábbi szériák közül J-szériásra is lehet találni kiegészítőket.

Mutatnám a listát elkülönítve. Javaslom a hivatalos online store-juknak a felkeresését, ha pedig ott nem találnátok, akkor vegyétek fel a kapcsolatot az egyik márkabolttal.

Okostelefonhoz kapcsolódó szegmens:

A Galaxy J32017-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-PJ330CLEGWW, Dual Layer Cover – Blue1 990 Ft490 Ft-75%
EF-PJ330CFEGWW, Dual Layer Cover – Gold1 990 Ft490 Ft-75%

A Galaxy J52017-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-AJ530TBEGWW, Jelly Cover – Black990 Ft490 Ft-51%
EF-PJ530CLEGWW, Dual Layer Cover – Blue990 Ft490 Ft-51%

A Galaxy A20e készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA202PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA202CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA202CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A30s készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA307PWEGWW,Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-WA307PBEGWW,Wallet Cover – Black5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-QA307TTEGWW, Clear Cover – Transparent4 490 Ft2 990 Ft-33%
GP-TTA307KDATW, Subcore Tempered Glass3 990 Ft1 990 Ft-50%

A Galaxy A40 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA405PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA405CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA405CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A50 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-AA505CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA505CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA505CBEGWW, Gradation Cover – Black4 990 Ft3 990 Ft-20%
GP-TTA505KDATW, Képernyőfólia3 990 Ft1 990 Ft-50%

A Galaxy A70 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA705PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA705CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA705CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A80 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-PA805CWEGWW, Standing Cover – White9 990 Ft6 990 Ft-30%

Tablethez kapcsolódó szegmens:

A Galaxy Tab A10.1-hez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT580PBEGWW, Book Cover – Black3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-BT580PWEGWW, Book Cover – White6 990 Ft1 990 Ft-72%

A Galaxy TabE 9.6-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT560BWEGWW, Book Cover – White3 990 Ft990 Ft-75%

A Galaxy TabA 10.52018-hoz kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT590PJEGWW, Book Cover – Grey7 990 Ft4 990 Ft-38%
EF-BT590PBEGWW, Book Cover – Black7 990 Ft4 990 Ft-38%

A Galaxy TabA 10.12019-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT510CWEGWW, Book Cover – White15 990 Ft11 990 Ft-25%

A Galaxy TabS3-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT820PWEGWW, Book Cover – White9 990 Ft5 990 Ft-40%
ET-FT820CTEGWW, Screen Protector4 990 Ft990 Ft-80%

A Galaxy TabS4-hez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EJ-FT830BBEGGB Bookcover Keyboard – Black39 990 Ft29 990 Ft-25%
EJ-PT830BBEGWW, S Pen – Black14 990 Ft5 990 Ft-60%

A Galaxy TabS6-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT860PJEGWW Book Cover, Gray19 990 Ft13 990 Ft-30%
EJ-PT860BLEGWW S Pen, Blue18 990 Ft11 990 Ft-37%
EJ-PT860BJEGWW S Pen, Black18 990 Ft11 990 Ft-37%

Egyéb szegmens:

Okosórákhoz szíjvariánsok:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
ET-SFR82MVEGWW Sport Band – Violet10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SFR82MPEGWW Sport Band – Pink Gold10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SFR82MBEGWW Sport Band – Aqua Black10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SU370MYEGWW, Sport Band – Yellow5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SU370MOEGWW, Sport Band – Orange5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SU370MJEGWW, Sport Band – Gray5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SLR82MOEGWW Leather Band, Orange19 990 Ft9 990 Ft-50%
ET-SLR82MAEGWW Leather Band, Brown19 990 Ft9 990 Ft-50%
ET-YSU81MPEGWW Silicone Band (20 mm) – Pink9 990 Ft4 990 Ft-50%
ET-YSU81MYEGWW Silicone Band (20 mm) – Yellow5 990 Ft1 990 Ft-67%
ET-YSU81MJEGWW Silicone Band (20 mm) – Gray5 990 Ft1 990 Ft-67%
ET-SFR50MYEGWW, Sport Band – Yellow11 990 Ft990 Ft-92%

Külső akkumulátorok:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EB-P3020CNEGWWULC Battery Pack Type-C (5Ah) – Navy9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-P3020BSEGWW , ULC Battery Pack (5Ah) – Dark Gray9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-P3020BNEGWW, ULC Battery Pack (5Ah) – Navy9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-PG930BSEGWW BATTERY PACK SILVER14 990 Ft5 990 Ft-60%
EB-PG950CSEGWW 5.2Ah Battery pack – Gray15 990 Ft5 990 Ft-63%
EB-PG950CNEGWW 5.2Ah Battery pack – Navy15 990 Ft5 990 Ft-63%
EB-PN920EPEGWW BATTERY PACK, PINK19 990 Ft5 990 Ft-70%
EB-PN920ELEGWW BATTERY PACK, BLUE19 990 Ft5 990 Ft-70%

Töltő egységek:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
ECA-U16CBEGSTD, Szivargyújtó töltő990 Ft490 Ft-51%
ACADU10CBESTD, Szivargyújtó töltő3 990 Ft990 Ft-75%
EP-QR375ABEGWW, Charger – Black2 990 Ft990 Ft-67%
EP-N6100TBEGWW Wireless Charger Duo-Black31 990 Ft9 990 Ft-69%

A márciusi tablet árakról…

Olykor elgondolkodom azon, hogy a Samsung miért tartja életben a tablet szegmenst. (A fényképező részlegük feltámasztásában látnánk még sokan potenciált.) A Galaxy S20-család érkezésével nem látott napvilágot új termék! Hogy lesz-e Galaxy TabS7-es kütyü, arról is eléggé korai beszélni, mert még pletyka szinten se ütötte fel fejét a hír. Elhanyagolt egy termékcsoport, annyi szent, s kijelentésemet méginkább megerősíti az a tény, hogy februárban egyetlen kiemelt promócióban se részesítették, még az online store-ok sem; pedig mikor, ha nem télen ülnek az emberek legtöbbet otthon a meleg szobában és nyomkodják?!

A lenti lista tökéletes másolata a februárinak, ami azért lehetséges; mivel tényleg nem helyeznek rá fókuszt. Azaz majdnem csak, mert azért lejjebb lőttek a Galaxy Tab S3 két variánsának az árat, ami valahol adja magát, mégis csak 2017 februárjában látott napvilágot, ami nem mostanság volt!

A feltüntetett árak: 2020. március 1. és 31. között értendőek.

Az alsó- és közép kategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q1-es ár:Márciusi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29054 990 Ft48 390 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29564 990 Ft57 190 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2017) WIFISM-T58069 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2017) LTESM-T58589 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51079 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51599 990 Ft87 990 Ft
Galaxy Tab A 10.5 (2018) WIFISM-T59099 990 Ft87 990 Ft
Galaxy Tab A 10.5 (2018) LTESM-T595119 990 Ft105 590 Ft

A felső kategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q1-es ár:Márciusi ár:
Galaxy Tab S3 WIFISM-T820189 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Tab S3 LTESM-T825209 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Tab S4 WIFISM-T830219 990 Ft193 590 Ft
Galaxy Tab S4 LTESM-T835239 990 Ft211 190 Ft
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720159 990 Ft140 790 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725179 990 Ft158 390 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860239 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865265 990 Ft237 590 Ft

A februári tablet árakról…

A legnagyobb stagnálást talán a tableteknél tudnám prezentálni, hiszen tavaly nyár óta nem érkezett új termék a portfólióba. Akkor a Galaxy TabS6 kiadásra került. Jó, tudom, azóta bejelentették a Galaxy TabS6 5G-s változatát, de ha hazánkba érkezik, akkor is valószínűleg csak a szolgáltatók kínálatában lesz jelen, mint a Galaxy Note10+ 5G a Vodafone által. Tehát a lista semmivel sem frissült, a Samsung Magyarország ugyanazokat tartja készleten, mint tavaly ősszel. Tippre a márkaboltokat elkerül ez a modell, de ne legyen igazam, és cáfoljanak meg a leírtakban!

Szóval ott tartottam, hogy a lista. Február 1-jével nem startolt semmiféle promóció a termékcsaládra, így másolnám ugyanazokat az árakat, mint amelyeket januárban már megkaptunk. Egyelőre nincs arról információnk, hogy lesz-e a hónapban olyan időszak, amikor bármelyiknek lejjebb ütik az árát, viszont, ha tudomásunkra jut, akkor mindenképp megírjuk.

A lentebb feltüntetett árak: 2020. február 1. és 29. között értendőek.

Az alsó- és közép kategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q1-es ár:Februári ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29054 990 Ft48 390 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29564 990 Ft57 190 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2017) WIFISM-T58069 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2017) LTESM-T58589 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51079 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51599 990 Ft87 990 Ft
Galaxy Tab A 10.5 (2018) WIFISM-T59099 990 Ft87 990 Ft
Galaxy Tab A 10.5 (2018) LTESM-T595119 990 Ft105 590 Ft

A felső kategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q1-es ár:Februári ár:
Galaxy Tab S3 WIFISM-T820189 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S3 LTESM-T825209 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab S4 WIFISM-T830219 990 Ft193 590 Ft
Galaxy Tab S4 LTESM-T835239 990 Ft211 190 Ft
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720159 990 Ft140 790 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725179 990 Ft158 390 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860239 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865265 990 Ft237 590 Ft

Készletkisöprést tart az egyik márkabolt online felülete

Az év eleje egyben azt is jelenti, hogy söpörjük ki a tavalyi termékeket, és adjuk át helyüket az ideieknek. A Samsungnál sincs másképp, hiszen amellett, hogy éppen okosóra leárazási hullámot tartanak a márkaboltokban, illetve várjuk a Galaxy S11/S20 bejelentésének napját, megkezdődöttek a készletkisöprő akciók. Az egyik márkabolt online felületén már január 13-tól tart az őrület (?), aminek híre el is jutott azokhoz, akik feliratkoztak a hírlevelükre.

Nincs sok termék fókuszban a sestore.hu oldalán, azonban elég jó dealeket ajánl. A promóció időtartama: január 19-ig, valamint a készlet erejéig tart. Szerencsére még minden színből van raktáron! Kezdésképp felhívnám a figyelmet a Galaxy S10+ 128GB-os belső tárhelyű opciójára, ami sose volt ilyen jó árazáson. A márkaboltokban jelenleg 293 290 Ft-ba kerül, ezzel szemben több mint 30 ezer forintot takaríthatunk meg, ha inkább a webes megrendelést választjuk, ahol kérhetünk bolti átvételt, szóval majdnem olyan, mint ha ott történt volna a vásárlás!

Termék:Belső tárhely:Januári ár:sestore.hu ár:
Galaxy S10+128GB293 990 Ft259 990 Ft

A tabletek közül a Galaxy Tab A10.5 2018, WIFI készülékre került a fókusz, aminél megint csak meg lehet ismételni azon kijelentésem, hogy sose volt ilyen jó ajánlat rá. Ha visszaemlékeztek a tavaly Glamour-napoki ajánlatra, akkor sem, hiszen most még azt is felüllicitálják 5 ezer forinttal.

Termék:Modellkód:Januári ár:sestore.hu ár:
Galaxy Tab A 10.5 (2018) WIFISM-T59087 990 Ft69 990 Ft

Zárásképpen pedig nézzünk csak rá az okosóra szegmensre is… Ugye jelenleg fut egy promóció a Samsung márkaboltokban, ami január 26-ig tart. Ezzel szemben a sestore.hu még jobb árakkal várja a vásárlóit. Szinte minden modell olcsóbb a boltiakhoz képest. Másrészről, a Galaxy Watch Active 2-széria sose volt ilyen jó áron. Amondó vagyok, hogy aki gondolkodik ilyen kiegészítőben, az mindenképpen éljen a lehetőséggel, mert nem hiszem, hogy lesz jobb a közeljövőben. Ha persze lenne, azt úgy is megírjuk.

Termék:Modellkód:Rajt ár:sestore.hu ár:
Galaxy Watch ActiveSM-R50069 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Watch 42mmSM-R810109 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Watch 46mmSM-R800119 990 Ft84 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALUSM-R830NZ94 990 Ft82 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALUSM-R820NZ104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SSSM-R830NS124 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SSSM-R820NS134 990 Ft114 990 Ft

Mellesleg megjegyezném, hogy a weboldalon lehetőségetek van bolti átvételt választani, amivel megspórolod a számlázási időt, valamint biztosan lefoglalhatod, hogy ne ess abba a helyzetbe, hogy éppen a szemed előtt viszik el az utolsó kedvelt színed.

Íme a hirdetményei:

Hivatalos az Android 10 magyarországi frissítési menetrendje

Talán még előttetek van az a cikk, melyben az egyik (azt hiszem indiai) régiónak a várható frissítési menetrendjéről számoltam be. Tudtuk azt, hogy az ott feltüntetett adatokat mindössze viszonyítási alapként kell kezelni, hiszen akadtak olyan készülékek, amik az ottani listán nem szerepeltek (pl.: Xcover 4s); illetve olyanok is, amik pedig a magyarországi piacot elkerülték nagy ívben (pl.: M-széria). Másfelől, talán az se újdonság, ha példaként hozom fel a Galaxy S10-családot, aminek várható Android 10-es felfrissülése december folyamán megtörtént január helyett. A Samsung nem várta meg a Galaxy S11 debütjét, és milyen jól tette, ugyanis azért akadnak vele problémák – mint utólag kiderült: sokszor nem tálalnak a csúcskészülékek hálózatot. Nyilván ez javítási frissítés formájában orvoslásra kerül.

Az se lehet meglepetés, ha még karácsony tájt megjelenik a frissítési pakk a Galaxy Note10 felhasználók körében, hiszen a stabilnak tekinthető bétaszoftver már elkeszült. Nyilván január sincs messze, ne legyen senki sem türelmetlen, mert a hangsúly a stabil szócskán van. Inkább várjunk két héttel többet, de működjön minden úgy, ahogy annak kell.

A lista arra is rávilágított, hogy a 2018-as nyári (pl.: J6, J6+, A6, A6+) és őszi (pl.: A72018) középkategóriás telefonok még megkapják az Android 10-et, azonban az azévi csúcskategoriások valamiért kimaradnak a szórásból. Csak arra akarok kilyukadni, hogy a Galaxy S8-család és Galaxy Note8 esetében sehol sincs szó Android Q-ról. Ez nem szép húzás, hiszen hardver tekintetben mindkettő képes lenne a felület gördülékeny kezelésére. Nyilván változhat a felállás, hiszen ez csak egy tájékoztató jellegű közlemény a Samsung jóvoltából, amiből bármikor elvehet; és amihez bármikor hozzáadhat. Meglepődnék, ha a Galaxy Fold nem kapna soha Android 10-et. Az viszont tisztán látszik, hogy a korábban meghatározott 1.5-2 éves támogatottsági ciklus lecsökkent 1-1.5 évre.

A kép alatt található lista tájékoztató jellegű, amit a Samsung a Samsung Members nevű applikációjában tett közzé. Eltérések lehetnek közelebbi és távolabbi idő irányba.

Az Android Q hivatalos logója.

Kapcsolódó cikkek:


2020 januárjában:

2020 februárjában:

2020 áprilisában:

2020 májusában:

  • Galaxy A50
  • Galaxy A30s
  • Galaxy A20e
  • Galaxy A10
  • Galaxy A6
  • Galaxy Xcover4s

2020 júniusában:

  • Galaxy A6+
  • Galaxy J6

2020 júliusában:

  • Galaxy J6+
  • Galaxy Tab S5e
  • Galaxy Tab S4

2020 augusztusában:

  • Galaxy Tab A8 2019

2020 szeptemberében:

  • Galaxy Tab A 10.5 2018
  • Galaxy Tab A 10.1 2019

Ha kérdésed volna a frissítésekkel kapcsolatban, írd meg hozzászólás formájában!

A decemberi tablet árakról…

A karácsony egyik slágerterméke a fiatalabb korosztálynál a tablet. Noha az elmúlt években megcsappant az érdeklődés iránta, ettől függetlenül még mindig jelen van a Samsung portfóliójában. Nem csak felsőkategóriában kínál a társaság, hanem alsó- és közép szegmensben is. Utóbbiak közül csak a Galaxy Tab A 10.12019-es modelljét ajánlanám, hogy ne okozzon semmiképp se csalódást. Másikaknál már kompromisszumokat kell kötni.

A decemberi árazásnál másoltam a novemberit, ugyanis nincs különbség. Egyik terméknek sem csökkent az ajánlott fogyasztói ára, amiből adódik az a tény, hogy a Galaxy Tab S6 sem mozdult el a nyitóáráról. Továbbra is 239 990 Ft-ot kérnek el a WiFi-s változatért, míg 25 ezer forinttal többet a SIM-kártyásért.

December 2. és 24. között elstartol egy ráadásakció, melynek keretében, ha Galaxy Tab S4, Galaxy Tab S5e vagy Galaxy Tab S6 készülékek bármelyikét (mindegy, hogy WIFI vagy LTE változat!) vásárolnátok a márkaboltokban, akkor ajándékba mellé egy Samsung T5-ös 500GB-os SSD jár. Nyilván utóbbi korlátozott számú, így célszerű nem az utolsó napokra hagyjátok a vásárlását, mert még lecsúsztok a külső tárolóegységről.

Az alsó és közép kategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Rajt ár:Decemberi ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29054 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2017) WIFISM-T58069 990 Ft59 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2017) LTESM-T58589 990 Ft79 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51079 990 Ft69 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51599 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A 10.5 (2018) WIFISM-T59099 990 Ft89 990 Ft
Galaxy Tab A 10.5 (2018) LTESM-T595119 990 Ft109 990 Ft

A felső kategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Rajt ár:Decemberi ár:
Galaxy Tab S3 WIFISM-T820189 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S3 LTESM-T825209 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab S4 WIFISM-T830229 990 Ft209 990 Ft
Galaxy Tab S4 LTESM-T835249 990 Ft229 990 Ft
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720159 990 Ft149 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725179 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860239 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865265 990 Ft

Holnaptól Joy-napok! Mutatjuk mire számíthattok

Novemberben két fontos leárazási időszak lesz. A hónap végén a Black Friday, míg a közepén a Joy-napok. Hivatalosan holnaptól (november 7-től) tart vasárnapig (november 10-ig), azonban próbálják a legtöbbet kihozni a Glamour-klónból, ezért egyes helyeken már minap elkezdődik, amolyan nulladik nap címen, illetve adottaknál némi feltétellel.

Joy-napok kupon a SES-ekre vonatkozóan!

Aki rendelkezik a Samsung Experience Store-ok által kiállított törzsvásárlói kártyával, azok a minap már megkapták (/meg fogják kapni) az értesítést (e-mail és/vagy SMS formában) arról, hogy felmutatásával egy nappal korábban, azaz már ma jogosultak az akciókra. Ugye nekik nem kell az újságkuponját felmutatni, mert a kártya kiváltja azt. Mit rejt magában a kedvezmény? Másolnám a weboldalról: „10-20% kedvezmény Samsung okostelefon- és táblagéptartozékokra, 10% kedvezmény JBL és AKG kiegészítőkre. Érvényes 2019. november 07. és 10. között a Samsung Experience Store-okban. A kedvezmény az okosórákra és Harman Kardon termékekre nem vonatkozik.” A Glamourhoz hasonlóan most se lehet felhasználni se Galaxy Buds, se Level és Harman termékek vásárlására – ahogy okosórákéra sem.

Ezen kívül Joy-napok alkalmával két termékre kuponmentes bolti akciót hirdetnek a márkaboltokban. Az egyik a Galaxy A40, ami a novemberi 74 990 Ft-os árhoz képest további 5 ezer forinttal lesz olcsóbb, azaz így 69 990 Ft-ért vásárolhatja az, aki egy kisebb méretű korrekt középkategóriás telefonra pályázik. A másiknál a Galaxy A70-re teszik a hangsúlyt, ahol a kedvezmény mértéke szintén 5 ezer forint, s így a végösszeg 104 990 Ft.

Termék:Rajt ár:Novemberi ár:Joy ár:
Galaxy A4089 990 Ft74 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A70139 990 Ft109 990 Ft104 990 Ft

Igen ám, de párhuzamosan, heti akció keretében a sestore.hu oldalán elstartolt egy leárazási hármas azon készülékekre, amik csekélyebb felhasználói körhöz szólnak. Az egyik ilyen a Galaxy A30s, ami az előző hónapba nyitott kicsit borsós áron; a másik a Galaxy A80, aminek különlegessége, hogy a hátlapi kamerája motorikusan átfordul, s válik előlapivá, ha szelfizni akarunk (illetve adva kivágásmentes teli kijelzőt); a harmadik pedig egy tabletre tesz a hangsúlyt, a Galaxy Tab A 10.5 WIFI modelljére, aminél szintén jelentős az árengedmény.

Mutatnám az árak levezetés formájában:

Termék:Rajt ár:Novemberi ár:Webshop ár:
Galaxy A30s99 990 Ft99 990 Ft89 890 Ft
Galaxy A80229 990 Ft199 990 Ft174 990 Ft
Termék:Modelkód:Rajt ár:Webshop ár:
Galaxy Tab A 10.5 (2018) WIFISM-T59099 990 Ft75 990 Ft

A webes rendelés esetén lehetőség van bolti átvételre is, ami igen csak előnyös tud lenni, ha valaki instant ezen az áron szeretné megvásárolni egy nap leforgása alatt.

Ráadásként: a még hétvégéig futó ajándék Galaxy Buds bundle akcióról se feledkezzünk el.

Mutatnám a hirdetményt:

A sestore.hu hirdetményei: