Címke: Galaxy S20 Plus

Nem kaptak már Gear VR támogatást a Galaxy S20 okostelefonok

A Samsung mindig arra törekszik, hogy diktáló, ne pedig követő legyen. Vélhetően sok olyan technológiával rendelkezik, amiket talonban tart, mivel (1) nem akarja minden tartalékát egyszerre elénk tárni, illetve (2) némelyik fogadtatására állításuk szerint sem a piac, sem a felhasználóik még nincsenek felkészülve. Jogosan is merülhetett fel a keresztkérdés azokban, akik azt kutatták, hogy a legújabb csúcskategóriás okostelefonjaiknál jelen van-e a Gear VR kompatibilítás? – …hiszen annak idején egy korszak formáló újdonságként próbált teret nyerni magának a technológia, viszont a próbálkozás nem jött össze.

Már a Galaxy S10 családnál se nagyon tértek ki arra, hogy létezik még a virtuális valóságot okostelefonnal megteremtő kiegészítő és szolgáltatás, azonban ott a kompatibilítás elvileg megvolt, legalábbis ugyanúgy le lehetett tölteni a Gear VR SetupWizard névre hallgató applikációt, amivel a szükséges komponenseket beszerezhettük és telepíthettük. A Galaxy S20-aknál ezzel szemben már nincs jelen, mutatnám a dél-koreai vállalat hivatalos álláspontját:

The Galaxy S20 Series will be unable to support Gear VR due to the termination of a partnership with Oculus that provides software for Gear VR. We will keep you updated if there’s any changes related to VR services in the near future as we commit to provide you the best possible mobile experience.

olvasható a Samsung oldalán.
A Galaxy S6-családdal érkezett Gear VR. Fotó: Galaxy Világa

Az Oculus-szal történő partnerség hiányából fakadóan tehát nem került támogatásra az idei csúcskategóriás okostelefonjainál a szolgáltatás, ami alapvetően kevés embert fog letaglózni, mert tény és való, hogy a felhasználók csekély százaléka használta és használja!

A Samsung Gear VR lényegében ezzel egyidejűleg 5+1 generációt élt! Ha visszaemlékeztek, akkor a Galaxy Note4 debütálásakor jelent meg az a verzió, ami végül nem került bevezetésre hazánkban, ettől függetlenül a Samsung Magyarország különféle speciális eventeken promózta a még gyermekcipőben járó projektjét a hazai fronton. Először a Galaxy S6-oknál jelent meg a termék megvásárolható formában, ami az SM-R321-es modellkóddal mutatkozott be. Anno a Samsung ajándékba adta a fehér színű kütyüt az előrendelőknek, akik így nagyjából 39.990 Ft-ot spóroltak meg.

Az igazi változásokat az SM-R324 hozta el, ami végre valahára fekete színben tündökölt. Főbb jellemvonásai között lehetett emlegetni: az ergonomikus dízájnt, illetve hogy jelentősen csökkent a mozgás okozta szédülés használatok. És végre ott volt a csomagban az a bizonyos kontroller, amit előtte 10 ezer forint körül értékesítettek, hogy ne a fejünket kelljen állandó jelleggel nyomkodni, mármint a szemüvegen található érintőfelületre gondolnék – hiszen gamepad készlethiányból fakadóan nem volt más lehetősége a vásárlóinak. Érdekességként említeném meg, hogy a Netflix is rendelkezik egy moziterem stílusú applikációval, amivel olyan érzetet keltenek, mint ha nagyvásznon néznénk a filmet vagy a sorozatot, amit elindítottunk.

A széria az SM-R325-tel érte el életpályájának végét, ami annyi változást eredményezett, hogy kompatibilissé tették az akkori legújabb felsőkategóriás okostelefonjaival, mert akadtak olyanok, amik a régibe nem fértek bele. Annak viszont már legalább 2 éve.

Ha mégis lesz megállapodás a Samsung és az Oculus között – ami a jelenlegi helyzet alapján esélytelen, mert a piac nem nyitott erre a megoldásra még PC és Konzol fronton sem -, akkor közleményben tájékoztatnak, addig viszont barátkozzunk meg a ténnyel, hogy valószínűleg end-of-life termékké vált és kifutott.

A Telekom persze a mai napig próbálja kiszórni öregarús Gear 360 kiegészítőt, amivel bárki gyárthat VR-tartalmat. Egyébként 20 ezer forintért teljesen korrekt termék – nekem is van!

Váltsd be régi telefonod egy új Galaxy S20-ra + Promóció hosszabbítás!

Március 13-án, azaz ma (!), ami amúgy egy pénteki nap egyben, elstartolt a Galaxy S20-család hivatalos forgalmazása. Lezárult a pre-order időszak, ezzel pedig annak a lehetősége is, hogy bármely modell vásárlása esetén grátisz Galaxy Buds+ fülhallgatóra legyünk jogosultak. Ez a promóció immáron nem aktív, így kár sajnálkozni, viszont van helyette más, amivel a Samsung próbálja váltásra buzdítani a felhasználóit. Ez pedig a trade-in, azaz a korábbi készülék beszámításának lehetősége.

Amerikában már régóta létezik a lehetőség, amit a Samsung USA annyira komolyan is vesz, hogy nem csak a weboldalas kalkulációjába építette bele, de speciális árakat is szab egyes modellekre, hogy azokat a felhasználóik könnyebben engedjék el. A legutóbbi combos akciójuk felett mi sem mentünk el szó nélkül. Magyarországon valamikor a Galaxy S7/S8 debütálásakor jött be a képbe a trade-in opciója, azonban a magyarok jobban szeretik a polcon tudni a régi készüléküket, mint sem nyomottabb áron beszámítatni. Ezért döntöttek úgy, hogy megtoldják némileg az átvételi árukat, hogy mindenki jól járjon.

Most sem lesz ez másképp. Igazából arról van szó, hogy nem a megjelent terméket adják olcsóbban, hanem az átvettet árazzak feljebb, ezáltal érve többet. Tehát, ha mondjuk egy Galaxy S20 Ultra vásárlásán agyalasz, és beviszel egy működőképes okostelefont, akkor 30 ezer forinttal kerül majd többe, mint ha egy szimpla trade-in kedvezménymentes időszakot választanál. Magyarul, ha adnának érte alap időszakban 1Ft-ot, akkor most 30.001Ft-ot kapsz!

Természetesen ez a promóció csak a hónap végéig tart, és legjobb tudomásunk szerint csak a Samsung márkaboltokban van jelen. Másrészről, az “olcsóbb” húszasokra is adnak kedvezményt, mutatnám a megszokott táblázatot:

Termék:Belső tárhely:2020/Q1-es ár:Trade-in kedvezmény:
Galaxy S20128GB324 990 Ft-20 000 Ft
Galaxy S20+128GB359 990 Ft-25 000 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB484 990 Ft-30 000 Ft

Mellette azonban még felhívnám a figyelmet két dologra. Az egyik, hogy a legutóbbi promóciót, melyben a Galaxy A40-re, a Galaxy A71-re és a Galaxy S10-re ment a leárazás meghosszabbították március 15-ig. Nyilván az utolsó napján nincs lehetőség bolti vásárlásra, de ott az online store lehetősége, ahol 0-24-ben intézhető mindez. A másik, ha visszaemlékeztek még februárban elstartolt egy AKG fej- és fülhallgató leakciózás, amit szintén elnyújtanak. A jelenlegi felállás szerint a promóció zárónapja: június 30, szóval van időtök összespórolni a zsebpénzt egy combosabb N700 NC M2-re.

Ha bármi kérdés felmerülne, keressetek bátran. A márciusi akciókról itt találhattok infókat.

Íme a hirdetménye:

Nemcsak 128GB-ban érhető el a Galaxy S20-széria

Kicsit furcsán veheti ki magát a jelenség, hogy a Samsung Magyarország a Galaxy S20-családból csak a 128GB-os belső tárhelyű variánst hozta el a hazai vásárlóknak. Ha visszaemlékeztek az elmúlt fél év promócióira, akkor megfigyelhettétek, hogy túlnyomó részt csak az alap tárhelykapacitású modell kapta a kedvezményesebb árazást. Jelenleg is éppen fut egy olyan, amelyben a Galaxy S10 128GB-os variánsa lett 20 ezer forinttal olcsóbb. Valamiért a nagyobb tárhelyűeknél ezt a fajta leárazást nem preferálja a vállalat! Nem tudni miért?! Egy egyszerű „csak!” rámondással lerendezném a jelenséget, ami persze változhat, de csak idővel!

Ha visszaemlékeztek, akkor a Galaxy S6 idején történt az meg Magyarországon, hogy a termékcsalád portfóliójában helyet kapott három tárhelykapacitás (bár azt azért hozzátenném, hogy pont ebből a modellből száműzték a bővíthetőség lehetőségét!), számszerűsítve a 32GB-os, a 64GB-os és a 128GB-os. Hiába kínálat a Samsung Magyarország három lehetőséget, a vásárlók túlnyomó része csak az alap mellett tette le a voksát. Így a Galaxy S7-től a Galaxy S9-ig nem is volt több alternatíva. Aztán a Galaxy Note 9-nél megtört a sor, hiszen a 128GB-os modell mellett az 512GB-os szintén jelen volt, némiképp előkészítve a Galaxy S10-szériát, ahol ismételten három tárhely opció (128/256/1024GB) közül választhatott a magyar ember. A kezdőtől eltérők kevésbé népszerűek mondván, hogy memóriakártyával úgy is tovább lehet bővíteni…

Talán ez volt az első olyan indok, ami miatt a Samsung Magyarország amellett döntött, hogy csak a 128GB-os tárhelyű opciót hozza el a felhasználóinak. A másikat az árazásban kell keresni. A nagy tárhely drágább, és hogy ne szálljanak el még jobban, így inkább nem is kísérleteztek vele, csírájában nem kértek belőle.

Ettől függetlenül létezik nagyobb belső tárhelyű Galaxy S20-as modell, de vannak megkötések vele kapcsolatban. Az egyik ilyen, hogy csak a Galaxy S20+ 5G és a Galaxy S20 Ultra 5G duóból érhető el, azaz a sima Galaxy S20-ból, valamint az LTE változatokból nem. A másik, hogy csak a Kozmosz Fekete színkódban kérhető. Egyelőre! Lehet, hogy az idő múlásával változik a helyzet, azonban a Galaxy Világa stábja csak a jelent venné alapul.

A Samsung USA oldaláról készült képernyőfotó!
Fotó: Galaxy Világa

A teljesség kedvéért azért felmentünk az amerikai Samsung oldalra, ahol csekkoltuk mennyi az annyi! Viszonyításképp mutatnánk:

Galaxy S20+ 5G 128GB – 1.199,99$
Galaxy S20+ 5G 512GB – 1.349,99$

Galaxy S20 Ultra 5G 128GB – 1.399,99$
Galaxy S20 Ultra 5G 512GB – 1.599,99$

Európában más országokban jelen van az 512GB-os lehetőség, pl.: a németeknél, ahol a Galaxy S20 Ultra 5G 1.549 €-ba, míg a Galaxy S20+ 5G 1.249 €-ba kerül. Ha tippelnem kellene, akkor csak korlátozott darabszámba, és speciális csatornákban érkezhet hazánkba, de csak hónapokkal később, amikor már lezajlott a hivatalos premierje. Arra viszont mindenképpen figyelj, hogyha ilyet vásárolnál, akkor tudd, hogy jelenleg hivatalos magyarországi 2 éves garancia nincs rá!

A végére még annyi érdekesség, hogy az USA-ban történő vásárlásánál csak március 27-i átvételt biztosítanak. Hogy pontosan miért kell várniuk ennyit a nagyobb tárhelyre, megint csak rejtély övezi?! Illetve egy másik teória, ha érkezne netalántán 1TB-os opció, akkor az elsőként biztosan Dél-Koreában látna napvilágot!

Zárószó gyanánt feltenném a kérdést: Szerintetek elegendő a 128GB-os alaptárhely vagy többet kellett volna bele pakolnia a Samsungnak? – A válaszok jöhetnek komment formában!

A Galaxy S20 okostelefonok előrendelése még tart, és a Galaxy Buds+ is dukál mellé (frissítve)

Lezárult a Galaxy S20 termékcsalád előrendelési időszakának első hulláma, ugyanis azok, akik 2020. március 8-ig megtették a szükséges lépéseket a készülék vásárlásával kapcsolatban, azok három nappal a hivatalos indulásától számítva, azaz mától átvehetik. Nyilván, ha házhoz szállítással kérted, akkor a futárra kell várni. Akik ehhez a közösséghez tartoznak, azok semmiképpen se feledjék el, hogy a Samsung Members-ön keresztül meg tudják igényelni a grátiszba hozzájáró Galaxy Buds+ fülhallgatót, ami külön vásárolva 55 990 Ft lenne. (Tervezzük, hogy mindenképpen legyen cikk a folyamatról, hátha valakinek nem elég egyértelmű: mit kell csinálni valójában!)

Sorba állítva a Galaxy S20-család!
Fotó: Galaxy Világa

Információink szerint lehetnek olyan előrendelői csatornák, ahol készletellátási problémák jelentkezhetnek. (FRISSÍTVE: A Samsung Experience Store-okban nem tapasztalható.) (Pl.: Galaxy S20 Ultra 5G Kozmos fekete színből!) Nyilván a Samsung Magyarország azon van, hogy ígéretéhez hűen az előrendelők mihamarabb megkapják a Galaxy S20-ukat, azonban a járványhelyzet kapcsán szerintem most mindenki legyen megértőbb az átlagosnál. Más…!

Felhívnám a figyelmet, hogy az előrendelési időszak nem ért véget, hiszen a hivatalos start csak 2020. március 13-án lesz. Azért is érdemes komolyan venni az előrendelést, mivel, jelenleg is eléfordulhatnak készletproblémák, és nehogy az átlagosnál többet kelljen várnod a készülék átvételére. Természetesen a Galaxy S20 Ultra 5G-nél ütheti fel a jelenség fejé, abból is a Kozmos Fekete színnél, amit nagyon eltalált a dél-koreai vállalat. Ettől függetlenül, a Galaxy S20 és Galaxy S20+ se rossz döntés. Mindenki mérlegeljen, mire van igénye és szüksége.

Reggelig úgy volt, hogy, aki március 9-től adta és adja le az előrendelési igényét, az március 13-től vehetti át (biztosan!) az S20-asát, amihez már a Galaxy Buds+ nem járna; azonban a Samsung Magyarország változtatott a kiíráson, mely szerint, aki március 12-ig előrendel, az mégis kapja mellé a ráncfelvarrott fülhallgatót a Samsung Members applikációban leadott igénnyel. Valószínűleg ezzel is segíteni szeretné a termékeinek a fogyását.

FRISSÍTVE: Csak a Samsung Experience Store-okban, a Telekomnál és a Media Marktban történő előrendelés esetén jár a Galaxy Buds+ grátiszba március 12-ig történő előrendeléshez! A többi partner kimarad a buliból.

Zárásképpen azt még azért megemlíteném, hogy a Samsung Experience Store-okban van lehetőség részletfizetésre, melynek keretében 0%-os THM-mel elvihető a választott termék 10 vagy 24 hónapra. Ha pedig ez kevés lenne, akkor ajánlanánk a Media Markt hálózatát, ahol 30 havival szintén vásárolható, íme a link hozzá.

A Galaxy S20 magyarországi színvariációinak dobozai.
Fotó: Galaxy Világa

Rengeteg Samsung okostelefon és tablet HD kompatibilis a Netflix streaming szolgáltatónál, de akadnak HDR10-esek is

A SamMobile csapatának jár a hatalmas pacsi, hiszen összegyűjtött egy olyan listát, amit elnézve megjön az embernek a kedve, hogy kipróbálja a jelenkor egyik legjobban menő streaming szolgáltatását, a Netflix-et a telefonján.

A Samsungnál a HDR kijelző támogatottság már évek óta jelen van a flagship telefonjaiban. Ha visszaemlékeztek, akkor még a Galaxy Note7-nél debütált, amit a dél-koreai vállalat a Galaxy S10-nél léptetett új szintre, amikor behozta az összképbe a HDR10+-t. Nem csak a csúcskategóriás készülékeinél került fókuszba a Netflix, hiszen, ha felidézitek a tavalyi egyik belépőszintet képviselő modelljét, a Galaxy A20e, akkor derenghet, hogy előtelepített applikációként tűnt fel a menüben. Sokan értetlenül néztek a jelenség előtt, de annyira komolyan gondolták az integrálását, hogy el se lehetett rootolás nélkül távolítani.

Kétségtelen, a Netflix szép utat járt be. Jelenleg toronymagasan vezeti a streaming platformok listáját, messze lemaradt tőle az Amazon, az HBO GO és a Hulu lohol, hogy némileg leharcolja a közte lévő távolságot. Rengeteg nívós sorozat- és filmcímet, illetve színészt és színésznőt tud felsorakoztatni. Tavaly ősztől pedig a magyarorszagi lokalizációján is túlvan.

Nemrég hivatalosan is több Samsung készülék megkapta a Netflix által a HD és HDR10 streaming tanúsítványát, melyeknek a listáját a kép alatt tálaljátok. Természetesen folyamatosan frissülőről beszélgetünk, így fordulhat elő egyelőre, hogy pl.: a Galaxy S10 család nincs ott.

Fotó: Galaxy Világa

Íme a lista, melyik Samsung okostelefonok kaptak HDR10 tanusítványt:

  1. Galaxy S20
  2. Galaxy S20+
  3. Galaxy S20 Ultra
  4. Galaxy S20 5G
  5. Galaxy S20+ 5G
  6. Galaxy S20 Ultra 5G
  7. Galaxy S10 Lite
  8. Galaxy Note 10+
  9. Galaxy S10 5G
  10. Galaxy Fold
  11. Galaxy Fold 5G

Íme a lista, melyik Samsung okostelefonok kaptak HD tanúsítványt a Netflix által:

  1. Galaxy A9
  2. Galaxy M10s
  3. Galaxy A10e
  4. Galaxy A60
  5. Galaxy A70
  6. Galaxy A80
  7. Galaxy M40
  8. Galaxy A30s
  9. Galaxy A50s
  10. Galaxy A70s
  11. Galaxy M30s
  12. Galaxy A51
  13. Galaxy A71
  14. Galaxy M21
  15. Galaxy M31
  16. Galaxy Note 10 Lite
  17. Galaxy XCover 4s
  18. Galaxy XCover Pro

Íme a lista, melyik Samsung tabletek kaptak HD tanusítványt a Netflix által:

  1. Galaxy Tab A
  2. Galaxy Tab A 8.0
  3. Galaxy Tab A with S Pen
  4. Galaxy Tab Active Pro
  5. Galaxy Tab S5e
  6. Galaxy Tab S6

A briteknél 24 karátos arannyal is kérheted a Galaxy S20-családtagokat

Az oldalról nekünk se volt a mai napig tudomásunk, míg a SamMobile oldalán meg nem tekintettük a cikket. Nagyon egyszerű a felállás. Vannak világszerte olyan vállalatok, amik azzal foglalkoznak, hogy egy piacra dobott terméket még inkább a prémium szegmensbe emeljenek. (Ezt általában arany és más drágakövek beépítésével érik el – a belsejéhez semmilyen körülmények között nem nyúlnak.) Gondolom immáron senkinek sem kell bemutatnom a Caviar Royal Gift-et, ami az amúgy is méregdrága Galaxy Fold árából tudott még drágábbát csinálni azáltal, hogy pl.: Game of Thrones kiadásba öltöztette. Átszámolva a 29 210 dollár jelenpillanatban nagyjából 8,79 millió forintba kerülne annak, aki mindenképpen ilyen egyedi okostelefonra vágyna.

Igen ám, azonban a briteknél is létezik egy luxus cikkeket készítő társaság, a Goldgenie, ami hasonló ötlettel áll azon vásárlói elé, akik nem tudják mire költeni a pénzüket és éppen okostelefon vásárlásában gondolkodnak. A szitu pofonegyszerű: fogták a Galaxy S20 három tagját, amit 24 karátos arannyal burkoltak – nyilván a kijelzőhöz és a kameraszigethez nem nyúltak, azonban a hátlaphoz és a kerethez annál inkább.

Mutatnám a végeredményt:

Fotó: GoldGenie oldaláról.

Combos árakról számolhatok be, mert annyi szent, hogy megkérik az árát a vásárlóktól, de hát ez érthető, hiszen az arany sose volt olcsó:

  • Galaxy S20 – £3,397 (átszámolva: 1.318 millió forint)
  • Galaxy S20+ – £3,597 (átszámolva: 1.395 millió forint)
  • Galaxy S20 Ultra – £3,797 (átszámolva: 1.472 millió forint)

A SamMobile cikkéből az is kiderül, hogy korábbi Samsung termékekből szintén készült hasonló kiadás, mint pl.: a Galaxy S7-ekből vagy a Galaxy S4-ből. A GoldGenie oldalán más márkák és termékek ugyanúgy elérhetők, ha tehetitek nézzetek szét, már csak azért, hogy tisztába legyetek a kínálatukkal, ami állandóan az aktualitás figyeli.

Az oroszoknál a Galaxy S20 és a Galaxy S20+ piros színben is előrendelhető, viszont Rózsaszín Felhőben nem!

Az oroszok kivételes helyzetben vannak – Dél-Korea és Kína mellett. A SamMobile oldala szúrta ki, hogy a Galaxy Buds+ fülhallgatóból nemcsak a három alapszínben (fekete, fehér és kék) látott napvilágot, hiszen náluk vörös/piros színben is elérhető mai naptól. Pletyka szinten volt arról említés világszerte, hogy érkezhet egy merészebb színkódban, mint, amit anno a Galaxy Buds-nál a sárga akart volna képviseltetni, azonban most jobban adja magát a végeredmény. Ha választanom kellene, előbb mondanék igent rá, mint a Kék színére.

Ezzel párhuzamosan a Galaxy S20 (SM-G980FZRDSER) és a Galaxy S20+ (SM-G985FZRDSER) is megkapta a ‘Red’ színkódú változatot, melyre akkora fókusz esik, hogy a Samsung Russia külön aloldalt készített azoknak, akik mindenképpen a különleges színopció mellett tennék le a voksukat. (Sőt, a weboldal URL-je szintúgy erre utal.)

Mindenképpen muszáj kihangsúlyoznom, hogy a Samsung Magyarország színválasztékától eltérnek az oroszok, ugyanis míg az előrendelők a Galaxy S20-ból itthon: Kozmosz Szürke, Kék Felhő és Rózsaszín Felhő színkódból választhatnak, míg ott utóbbi helyett van jelen a Piros. A Galaxy S20+-nál pedig a Felhő Kék helyett került be, míg a Kozmosz Szürke és – Fekete egységesen próbál náluk is helytállni.

Zárószóként azért megemlíteném, hogy a vörös szín kedvelt az oroszoknál, ugyanis a Galaxy Note10, a Galaxy S10 és Galaxy S10+ triónál ugyanúgy jelen van – viszont ez a szín, nem ugyanolyan, mint a Galaxy A51-nél, a Galaxy Note10 Lite-nál vagy a Galaxy S10 Lite-nál.

A márciusi telefon árakról…

A fenti kép magáért beszél. Márciusban érkezik a Galaxy S20-család, melyre kimondottan nagy fókuszt irányít a dél-koreai vállalat világszerte. Az előrendelési időszak a bejelentést követően elstartolt. Akik már kifizették a készülékük árát, azok március 10-én, 3 nappal korábban biztosan hozzájuthatnak a termékhez; illetve a Galaxy S20+ és Galaxy S20 Ultra mellé grátiszban egy fehér Galaxy Buds+ jár, amit a Samsung Members-ön keresztül lehet megigényelni. Előjáróban erre mindenképp lehet számítani.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni a híradásokat, hiszen a Koronavírus jelenléte a gyártást akadályozhatja. Egyelőre nincs arról egyik külföldi forrásunknak se információja, hogy lesz-e készletprobléma a közeljövőben, azonban reméljük a legjobbakat.

Márciusra beérkeztek az év elejére beütemezett Lite-családtagok, illetve a Galaxy Z Flip is már eljutott szép számú közönségéhez. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a Galaxy S10e eltűnt a Samsung felsőkategóriás portfóliójából. Amondó vagyok, vessünk egy kószapillantást a két főbb szegmensre és azok árképzéseire.

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A Galaxy A50 és Galaxy A70 kifutó időszakát éli. Azért még fellelhetők belőlük készletek a kevésbé kedvelt színvariánsaiban, de gyártásban nincs egyik sem. A Galaxy A40 is készül az utódjának a fogadására. A hónapban biztosra vehető, hogy a vállalat valamiféle kiszóró promócióval készül. A Galaxy A80 magasabb árképzése indokolatlan, de mechanikus kameramodul ide vagy oda, van, ami alatt már extrán bukó a termék, ezt pedig inkább elkerülnek.

Termék:Bevezetési ár:Márciusi ár:
Galaxy A1054 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20e64 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A30s99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A4089 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A50124 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51129 990 Ft
Galaxy A70139 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71159 990 Ft
Galaxy A80229 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Xcover 4s89 990 Ft

Felsőkategóriás készüléknél:

A listán már nincs jelen a Galaxy S10e, ugyanis ahogy megírtuk, tényleg elérte a célját, és ezzel átadja a teret a Galaxy S10 Lite-nak, ami lehet, hogy nem annyira kompakt, azonban tartalmaz számtalan újdonságot, amik hasznosak lehetnek. Annyi biztos, hogy előbbi közkedvelt volt fizikai méretével azoknál, akik nem szeretik a méretes készülékeket.

Számomra talán az a furább, hogy a Galaxy Note9 még mindig jelen van a Samsung márkaboltok portfóliójában, holott hosszabb életpályával rendelkezik, és talán nála indokoltabb lett volna az End of Life jelző. Sok maradt készleten; valószínüleg ez is közrejátszik.

Termék:Belső tárhely:2020/Q1-es ár:Márciusi ár:
Galaxy S10 Lite128GB227 990 Ft
Galaxy S10128GB309 990 Ft269 990 Ft
Galaxy S10512GB394 990 Ft335 740 Ft
Galaxy S10+128GB344 990 Ft309 990 Ft
Galaxy S10+512GB429 990 Ft365 490 Ft
Galaxy S10+1TB549 990 Ft467 490 Ft
Galaxy S20128GB324 990 Ft
Galaxy S20+128GB359 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB484 990 Ft
Note 9128GB239 990 Ft199 990 Ft
Note 9512GB299 990 Ft229 999 Ft
Note 10256GB329 990 Ft280 490 Ft
Note 10 Lite128GB219 990 Ft
Note 10+256GB379 990 Ft322 990 Ft
Note 10+512GB414 990 Ft352 740 Ft
Galaxy Z Flip256GB535 990 Ft