Címke: Galaxy Z Fold 2 5G

Ősz közepén startolhat a Galaxy Z Fold 2

Számos pletyka látott napvilágot, amelyeket jó néha figyelmen kívül venni, mert csak felesleges megdolgoztatják az újságírókat. Történt ugyanis, hogy egyes külföldi médiumok úgy vélik tudni, hogy az augusztusi Unpacked eseményen nem leplez le minden terméket a dél-koreai vállalat, hanem lesznek olyanok, amelyeket hozzáképest előbb vagy utóbb mutat be – legalábbis, ha lehet azoknak a bizonyos forrásoknak hinni. Más lesz a helyzet viszont a Galaxy Fold utódjával, amiről már tényleg ez is, illetve az is híresztelésre került.

Ross Young nevét nem szükséges bemutatnom a blog olvasói között, hiszen az egyik leghitelesebb üzleti szivárogtatók között van számontartva. Nem véletlenül, hiszen a Display Supply Chain Consultants alapító elnökéről volna szó, aki piaci elemzőként is megfigyeli a történéseket. Elmondása szerint a hajlítható kijelzős telefonok területén a Samsung kiemelkedik. Hozzáteszi, hogy a legnagyobb eladást generáló készüléke a Galaxy Z Flip, ami simán lenyomta a Galaxy Fold-ot – bár nem nehéz mindezt megcsinálni, elég csak a magyar piacra pillantani, ahol utóbbi szűken 1 hónapig volt elérhető, akkor is limitált számban.

Ross úgy véli, hogy 2021-ben várható egy házon belüli megmérettetés, ugyanis a Galaxy Fold 2 a Galaxy Z Flip 2-nek lehet egy komolyabb vetélytársa. A Galaxy Z Flip mondhatni remekül startolt. Nem volt semmiféle akadálya annak, hogy a vásárló közönség egyből elérje és benevezzen rá; nem úgy, mint a Fold-nál, ahol több hónapot csúszott a rajt.

Az úriember értesülései szerint a Galaxy Fold 2 az Unpacked eseményen lepleződik le, viszont az értékesítését jóval később, nagyjából ősz közepén, október elején kezdhetik el. Az tehát biztosra vehető, hogy a Galaxy Fold 2-vel (vagy a Galaxy Z Fold 2-vel) nem szeretnének a Galaxy Note20-aknak ellenfelet teremteni, illetve, hogy az összeszerelésére kiemelt figyelmet szentelnek, nehogy vakvágányra fussanak vele újfent. A COVID-19 miatt alapvetően érzékenyebb a vásárlóközönség a hibára, ami most tényleg nem fér bele.

Ezen kívül, újra tisztázza, hogy az áprilisi tweetjéhez képest nem történt változás a készülék szerkezetében. Merthogy több külföldi médium azt közölte le, hogy 7.7 inches belső kijelzőmérettel érkezik, viszont az a valóságban 7.59 inch lesz. Tehát mindenki felejtse el a nagyobb számot, mert téves:

Forrás: Ross Young

Megvan a nyár végi Unpacked event időpontja

A Samsung Global minap leleplezte, hogy az augusztus hónapjára ütemezett második Unpacked Eventje mikor lesz, amelynek középpontját: a következő Galaxy Note-generáció kapja. Már egy ideje netre került egy dátum, amit július 5-én Ice Universe is megerősített, azaz szinte biztosra lehetett venni, hogy 2020. augusztus 5-én tartja meg a dél-koreai vállalat a nagy eventjét, viszont az éjszaka leple alatt ez hivatalossá érett. Általában az, amit a SamMobile lehoz, illetve a twitter világának legnagyobb szivárogtatója megerősít, nagyjából mindig fedi a hivatalos álláspontot.

A Samsung általában a Galaxy Unpacked eseményt New Yorkban szokta megtartani, azonban a COVID-19 világjárvány miatt úgy döntöttek, hogy virtuális rendezvényt szerveznek, amelyen bárki részt vehet. Nem csak a Samsung.com oldalán, hanem a Samsung Global NewsRoomban és a Youtube-on is követhető lesz 2020. augusztus 5-én 16 órás kezdéssel. Az esemény kreatívján és első rendezvényvideóján egy S Pen alakú objektum látható, ami a már korábban lelepleződött „Mystic Bronze” színben tűndököl:

Az esemény roppant mód hosszúnak ígérkezik, ugyanis a jelenlegi állás szerint bemutatásra kerülhetnek a következő termékek:

  • a következő Galaxy Buds, amit Galaxy BudsX-ként és Galaxy Buds Live-ként is emlegetnek az interneten;
  • a következő kisebb méretű Galaxy Note, ami vélhetően a Galaxy Note20 nevet kapja;
  • a következő nagyobb méretű Galaxy Note, aminél a Galaxy Note20+ lehet a befutó névválaszték, révén, hogy a pletykák szerint a zoom tartományt 100x-ról (ami a Galaxy S20 Ultra-nál volt jelen!) lecsökkentik 50x-re, így pedig a Galaxy Note20 Ultra annyira nem adná magát;
  • az ötödik generációs hálózatot támogató Galaxy Z Flip, amit hívjunk csak Galaxy Z Flip 5G-nek;
  • a következő Galaxy Fold utód, amit tegnap óta Galaxy Z Fold 2-ként rebesgetnek,
  • a következő felsőkategóriás tablet, ami igazából tabletcsalád lesz, ugyanis:
    • érkezhet egy kisebb méretű, amit Galaxy Tab S7-ként,
    • illetve egy nagyobb méretű, amit pedig Galaxy Tab S7+-ként nevezhetnek el;
  • valamint még leleplezésre kerülhet két dolog, ha nem történik meg előbb vagy csak szimplán később valamikor ősszel:
    • a következő tradicionális vonalat követő Galaxy Watch-család, amit Galaxy Watch 3-ként emlegetnek;
    • illetve a Galaxy S20-nak az „olcsósítottabb” variánsa, amit Galaxy S20 Lite szóval illet a netközönsége az elődök miatt, de szerintünk most nem húzza rá a sémát.
    • (valamint a Galaxy Fold Lite, bár a Galaxy Világa stábja szerint ez a legkisebb valószínűséggel rendelkező termék).

Zárásképpen a ‘tovább mögé’ elhelyeztem az eseménynek az első teaser videóját!

“Megvan a nyár végi Unpacked event időpontja” Tovább olvasása

Valójában a Galaxy Z Fold 2 érkezését várjuk

A SamMobile oldalán durrant a hír, mely szerint a Samsung következő összehajtható okostelefonját csak részben fogják ‘Fold 2’ névvel illetni, ugyanis egybemossák a ‘Galaxy Z’ családdal, melynek végeredménye: Galaxy Z Fold 2 lehet. Nyilván nincs megerősítés a gyártó részéről, így csak pletyka szinten kezeljük az általuk eléggé hitelesnek minősülő rebesgetést, ami akár még igaz is lehet, legalábbis mostanság eléggé sok minden szivárgott ki az internetre a bemutatás előtt álló újdonságokról.

Forrás: Galaxy Világa

A Samsung februárban mutatta be a Galaxy Z Flip készülékét, ami a dél-koreai tech-gigász első kagyló stílusban összehajtható terméke lett. A termékcsaládhoz, azaz a ‘Galaxy Z’-hez kapcsolódó elnevezés azért jött létre, mivel:

„intuitív módon közvetíti a hajtás elképzelését, miközben dinamikus, fiatalos érzetet biztosít.”

A fiatalos érzetet pedig nem kell külön magyarázni, hiszen elég sűrűn hallani a sajtóban a Z-Generáció szócskát. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a Samsung már dolgozik a duplán hajlítható kijelzőjének elképzelésén, ahol tulajdonképpen a formatervnél Z-stílus köszön vissza. Nyilván egy rejtett üzenete lehet mindennek a termékcsalád betűjének választása, amivel előre is mutathatnak, hogy merre felé akarnak elmenni a jövőben.

Azért a biztonság kedvéért még a címkefelhőjénél megtartjuk a szimpla Galaxy Fold 2 elnevezést, viszont, ha valóban igaza lesz a SamMobile oldalának, akkor azon nyomban módosítunk. Addig kezeljük pletykaként, amolyan félhivatalosként.

Utószó: a magyar nyelvezetben azért kicsit nyelvtörős a termék.

Drága lesz a Galaxy Fold 2, viszont felszereltségben abszolút prémium

Több külföldi médium úgy tudja, hogy a Samsung az őszi készülékek bemutatóját: 2020. augusztus 5-én tartja meg egy online Unpacked Event keretében, de mivel még nem kerültek kiküldésre a meghívók, illetve nem startolt el a reklámkampánya, így mindezt kezeljük pletyka szinten. Az viszont szinte könyvelhető tény, hogy a következő Galaxy Note-család leleplezésével a Galaxy Fold 2-t is megmutatják a nagyközönségnek, melynek várhatóan az életciklusa csak ősszel – októbert jósolnak – startol el. Nem olyan régen ugyanis felmerültek olyan szóbeszédek, ami szerint: a gyárak nem tudnak akkora kapacitással dolgozni, mint amire szükségük lenne.

Nem olyan régen az egyik tech-centrikus twitterező rábukkant, hogy a következő generációs összehajtható okostelefon mellé milyen hálózati töltőt csomagolna, ugyanis a tanúsítványa berögzítésre került az illetékes szervnél:

Az akkumulátor töltőjének tanúsítványa.
Forrás: SamMobile

A leírásból kiderül, hogy az ‘EP-TA800’ típusszámú töltőfejjel kerülhet az ‘SM-F9160’ modellszámú készülékhez csomagolva. Előbbi ugye a 25 wattos töltőt takarná, míg utóbbi a Galaxy Fold 2 5G képes okostelefont. Az igazoló dokumentációban: a töltő maximális kimeneti teljesítménye 9V és 2.27A, illetve 11V és 2.25A. Azaz ugyanaz a töltő, mint a legutóbbi felsőkategóriásoknál, valamint a középkategória felső szegmensét képviselő modelleknél, mint pl.: a Galaxy A71-nél.

Csak érdekességképp említeném meg, hogy a korábbi változathoz csak 15 wattos töltőt csomagoltak. A jelenlegi felállás szerint egy picivel nagyobb – 2.275mAh és 2.090mAh – akkumulátortelepekkel lehet számolni, szóval mindenképpen pozitívum, hogy gyorsabb töltés alkalmazásával ránthatjuk vissza az akkumulátorát. (Vélhetően a 45 wattos töltés kezelésére még nem lesz felkészítve, mivel az osztott megoldásnál a terhelés teljesen más, mint a szimplánál.)

A Galaxy Fold 2 kapcsán az is szóba került, hogy a netre szivárgott információk szerint elképzelhető, hogy nem készül LTE változat belőle, hanem csak 5G-s, hogy megtartsák az abszolút prémium szegmens termékei között.

Zárásképpen, muszáj kitérnem a címben foglaltakra, azaz „drágának” ígérkezik a termék. Sok újdonságot nem árultam el ezzel, mivel eddig sem volt olcsó készülék, azonban a külföldi oldalak értesülései szerint: 2.199 dolláron nyithat és valószínűleg – ahogy a Galaxy Fold-nál úgy – nála se tessék azzal számolni, hogy majd félév elteltével olcsóbb lesz. Szinte biztos, hogy a dél-koreai vállalat az árengedmény szót tiltólistára tette a termékcsaládnál. Mellesleg a magasabb nyitóár adja magát, hiszen a COVID-19 világjárvány miatt minden területen mutatkozik egyfajta árnövekedés, ami természetesen a Galaxy Fold 2-t se kerülheti el. Becslők tippjei szerint közelebb lesz a 800 ezer forinthoz, mint a 700 ezerhez.

Ha minden igaz, akkor augusztus 5-e felé lehull a lepel erről is, illetve a külsejéről is, ami a legutóbbi infók szerint így festene:

A Galaxy Fold 2 lehetséges kinézete.
Forrás: mobilanyheter

Galaxy Fold 2: az akkumulátortelepére rábólintottak, viszont máshol gondok adódtak

A Samsung még nem kezdte el az augusztusi Unpacked Eventjének a reklámozását, viszont külföldi médiumok tudni vélik, hogy a hónap első felében leplezheti le az újdonságait, amik között helyet kap a következő Galaxy Fold-családtag is. Az elmúlt napokban több információ is napvilágot látott vele kapcsolatban, amik között egyaránt találhatunk hidegen, illetve meleget. A bejelentés közeledtével pedig ez csak tovább fokozódik, így minden aprócska szösszenet megírása helyett átfogó cikkeket hoznánk el, ahogy most is tesszük. Nézzük meg az elmúlt 2 nap termését, mert akadnak érdekes tweetek és berögzítek szabadalmak.

Lelepleződtek a Galaxy Fold 2 akkumulátor telepejei.

Kezdeném a sort előbbivel, ugyanis a kínai 3C Certificate oldalára berögzítésre került a Galaxy Fold 2 akkumulátor telepduója, hiszen az elődhöz hasonlóan, itt is mindkét résznél helyet kap egy-egy erőforrást ellátó akkupakk, hogy a megközelítőleg 1 napos (értsd: reggeltől estig!) üzemidőt ki lehessen belőle sajtolni átlagos használattal. Ha visszaemlékeztek, az LTE képest Galaxy Fold 4.380mAh-val lett felvértezve, míg a gyorsabb, 5G-s hálózatra felkészített csak 4.235mAh-val. Hozzájuk képest a Galaxy Fold 2-nél 4.365mAh-t olvashatunk le a berögzítésből – bár az nem tisztázott, melyik variáns volna ez!

A fenti képen látható adatok szerint az ‘EB-BF916ABY’ típusszámú részegység 2.135mAh-s, míg az ‘EB-BF917ABY’ típusszámú 2.245mAh-s lesz. Gondolom senki fejében nincs meg, hogy miként volt ugyanez az elődöknél, így mutatnám táblázat formájában:

*Ha valaki megtalálja, hogy a Galaxy Fold 5G-nél miként alakult a megosztás, és elküldi nekünk, akkor kiegészítjük az összesítésünket!

Termék:Modellkód:Tipikus kapacítás:Névleges kapacítás:Kisebbik telep:Nagyobbik telep:
Galaxy FoldSM-F900F4 380 mAh4 275 mAh2 135 mAh2 245 mAh
Galaxy Fold 5GSM-F907B4 235 mAh4 135 mAhN/a*N/a*
Galaxy Fold 2SM-F916F4 365 mAhN/a*2 090 mAh2 275 mAh
A Galaxy Fold-család akkumulátor információi.
Kreálta: Galaxy Világa

Ezáltal leszögezhető, hogy a készülék akkumulátortelepjeivel nincs probléma, megkapták a gyártáshoz szükséges zöldutat, mármint bárki számára elérhető lehet a készüléken belül. Ez pedig csodás hír, azonban van más, ami lelombozhatja azokat, akik várják a piacra való bevezetését…

Az egyik, hogy Max Weinbach információi szerint mind a Galaxy Fold 2, mind pedig a Galaxy Z Flip 5G bootloaderét nem sikerült összerakni, azaz a szoftver még a bétatesztelés fázisában sem jár. Mindkét termék egyedi felülettel rendelkezik, azaz az elkészítésük az átlagosnál sokkal nagyobb időintervallumot ölel fel, és abból kiindulva, hogy a Samsung nem éppen az olcsó közönséget célozza meg velük, hibázásra nincs opciójuk.

A másik aggodalom a kijelzőnél található. A szivárogtatott értesülésekből kiderül, hogy a belső megjelenítőnél nem GG-t használnak, hanem a Galaxy Z Flip-nél debütált UTG-technológiát, azaz ultravékony-üvegpanelt. A jelenlegi felállás szerint, viszont nem tartanak ott a gyárak, hogy el tudják látni a piacot kellő mennyiséggel. Ross Young tweetjéből kiderül, hogy júliusra nem várható kész Galaxy Fold 2 termék, és elmondása szerint a termelés legkorábban: augusztusban veheti kezdetét, de akkor is limitált darabszámmal kell számolni.

Ross Young szerint, az évvégéig se fog helyreállni az UTG panelek gyártása, melyből simán arra következtet, hogy a Galaxy Z Flip 5G sokkal később kerülhet a piacra, mint a Galaxy Fold 2. Noha időpontot nem fixál, de remélhetőleg még 2020-ban megkapják a vásárlók, hiszen jövő évre butaság lenne elhozni. Másfelől, a különleges kijelző gyártása legkorábban 2021-ben állhat be normális, elfogadható volumenre.

Tehát már most lehet számolni azzal, hogy a Galaxy Fold-hoz képest az utódra is kell egy nagyobbat várnia a közönségének, de ez nem feltétlenül akkora probléma, hiszen cseppet sem hétköznapi termékről van szó. Mondanom se kelljen, de a magyarországi piac valószínűleg ugyanabba a cipőben lesz, mint az elsőgenerációnál – azaz ha marad szabadkészlet más európai országnak, akkor abból limitált számban érkezhet hozzánk is.

Frissült render fotókon a Galaxy Fold 2

Mozgalmas hetet tudhat maga mögött a tech világ, ugyanis dél-koreai forrásból napvilágot látott több pletyka a Galaxy Fold 2 kapcsán, ami által újra kellett értelmezni néhány dolgot. Az egyik ilyen volt az, hogy a következőgenerációs összecsukható készül nem rendelkezik S Pen funkcionalitással, ugyanis a belső kijelzőjénél a – Galaxy Z Flipnél bemutatkozott – Ultra-Thin-Glass technológiát alkalmaznák, azaz egy ultravékony üvegréteget, ami sérülékenyebb, mint az elődbe épített normál. A toll hegye pedig ezt könnyedén összekarcolhatná, nem beszélve arról, hogy jelenleg a spekulásoknak fogalma sincs arról, hova kerülne a toll akkor, amikor éppen nincs használatban.

Lelepleződhettek a kijelzők méretei, azoknak felbontásai, képfrissítési tartományai, valamint arányai. Sőt, az ETNews.com oldala azt is tudni véli, hogy a nem Infinity-U vagy Infinity-V alakú kamerakivágással kell számolni a külső megjelenítőpanelnél, hanem vélhetően az Infinity-O-val, abból is a keskenyebb fajtával.

Noha nem esett a kameraszigetről, azzal a külföldi oldalak többsége egyetért, hogy a Galaxy Fold 2-nél maradhat az összlétszámú 6 kamera, viszont a belső kijelzőnél csak egy köszönne vissza ugyanúgy, mint a külsőnél; ellenben a hátlappal, ahol már négy. A végeredményt pedig mutatnám, ahogy a MinuHome megálmodta.

A Galaxy Fold 2 lehetséges kinézete a legutóbbi információkra szabva.
Fotó: Minu home

A külföldi tech oldalak többsége azt a nézetet is osztják, hogy a Galaxy Z Flip-nél alkalmazott zsanérmegoldás öröklődhet át az új modellbe, amiről alig hallani negatívumot, annyira tökéletesen teszi a dolgát. Szintén nem lesz várható a hajlításszámában, vélhetően ez is 200 ezret fog tudni hiba nélkül garantálni, ami egy 5 éves élettartamot takarna napi 100 hajtogatás mellett.

A Galaxy Fold 2 legkorábban az augusztusi Unpacked Event-en lepleződhet le, amikor a Galaxy Note20-szériáról is lerántanák a leplet.

Pletykálkodnak a Galaxy Fold 2 kijelzőiről

Nagyjából két hónap múlva kerülhet bemutatásra a Samsung Electorincs legújabb összecsukható/-hajtható okostelefonja, ami valószínűleg viszi tovább az elődjének az elnevezését, azaz Galaxy Fold 2-ként emlegethető. Koreai értesülésekből elég sok információ látott napvilágot, amiket szigorúan pletyka szinten kell kezelni, azonban annyira hitelesnek néznek ki a számok, hogy lehetnek benne igaz sorok.

A Samsung megtartja a jól bevált formatervét, azaz lesz egy nagyobb belső kijelzőnk, illetve egy kisebb külső. Előbbinél 7.7 inchet emlegetnek, ami 0.4 inchcsel lenne nagyobb a Galaxy Fold-hoz képest, míg utóbbinál 6.23″-t, ami pedig 1.63″-lal garantálna méretesebb megjelenítő panelt. Nagyon úgy fest, hogy ezt a részt el lehet hinni, hiszen mi se tartjuk elképzelhetetlennek, hogy a külső oldalon megbújó panel, miért ne lehetne jelentősen nagyobb?! A kijelzővel nagyobb élményt szeretnének elhozni, ezáltal a már a Galaxy S20-szériánál bemutatkozott magasabb, 120Hz-es képfrissítéssel is lehet számolni – de csak a méretesebb belső felületnél, ahol egyelőre még nem tisztázott a kamerák száma, illetve annak kialakítása.

A Galaxy Fold 2 lehetséges specifikációja.
Forrás: ETNews.com

A kijelzők felbontása se marad meg. Ugye korábban a belsőnél 2152x1536px-t tartottunk számon, ami most 2213x1689px-re módosulhat. Ez eléggé hibridnek tekinthető, legalábbis nem sűrűn köszön vissza 11.8:9-es képarány a mobiltelefonok világában. A külsőnél a 720x1680px változhat 819x2267px-re, amiből lehet sejteni, hogy széltől szélig terjedhet. Nála a 21:9-es képarány módosulhat 24.9:9-re.

A kijelzőjénél immáron a Galaxy Z Flip-nél befutott UTG technológiájával érkezhet, ami az elején nagyobb port kavart nevéből adódóan, hiszen nagyon vékony üvegrétegről van szó. A Samsung biztosan átörökölteti ezt, illetve az összecsukási zsanérszerkezetet, annak seprű rendszerével együtt, ami a jelen szerint bevált. Valószínűleg a 200 ezer hajlítási garancia se fog túlzottan módosulni, hiszen örökölt technológiáról beszélhetünk nem pedig meglévőről.

A forrás azt is tudni véli, hogy a külső oldalon LTPS-t (Low Temperature PoliSilicon) használhatnak, ami az IPS-nek a továbbfejlesztése olyan téren, hogy a kijelző és az érintő felület egységet alkot, így ha megreped a külső burok, de az érintőpanelnek baja sincs, akkor is kell cserélni mindkettőt, mivel egybe van építve.

Szintén könyvelhető tény, hogy kamerakivágásokkal operálnak, mármint olyan szinten könyvelhető, hogy nem lesz képernyő alá épített kamera se kívül, se belül.

Több koncepciófotó kreáló oldal az elmúlt időben S Pen-képességgel mutatta be a Galaxy Fold 2-t, azonban két probléma merülne fel mindezzel. Az egyik, hogy míg kívül üveggel, addig belül UTG-vel dolgozhatnak, ami a karcolásokat nem igazán bírja, így az S Pen-nek a húzása is könnyedén megkárosíthatja a kijelzőt, amit se a gyártó, se a felhasználó nem szeretne. A másik pedig, hogy hova tegyék a mérnökök a tolltokját. Mármint biztosan tudnának helyet csinálni neki, csak éppen akkor valami más fontosabb elől vennék el, ami nem hangzik annyira pozitívnak.

Augusztus elején rendezhetik meg az őszi online Unpacked eventet

Júniussal átléptünk a nyári hónapokba. Gondolom senkit sem ér meglepetésként, ha a következő Galaxy Note-család leleplezése előtt a tech világ közönsége azon kezdene el agyalni, hogy mikor kerülhet megrendezésre az évi második ‘Unpacked Event’ néven elnépszerűsödött eventje a dél-koreai vállalatnak?! Az ugye mindenkinél tiszta sor, hogy a Galaxy S-széria tavasszal, míg a tollas variáns ősszel újul meg. Több külföldi oldal megpróbálkozik azzal, hogy hiteles forrásból származó információként lehozzák, hogy nagyjából mire lehet számítani a 2020-as év esetében. Így is tett a Donga.com oldala, akik szerint 2020. augusztus 5-én kerülhet megrendezésre!

Lehetséges koncepciófotó a Galaxy Note 20 készülékről!
Fotó: Onleaks

Amondó vagyok, hogy menjünk vissza az időben, mikor voltak az előző Note-családtagoknak a bejelentéseihez kapcsolódó eventek:

Galaxy Note 2 – 2012. augusztus 29 (szerda)
Galaxy Note 3 – 2013. szeptember 4. (szerda)
Galaxy Note 4 – 2014. szeptember 3. (szerda)
Galaxy Note 5 – 2015. augusztus 13. (kedd)
Galaxy Note 7 – 2016. augusztus 2. (kedd)
Galaxy Note 8 – 2017. augusztus 23. (szerda)
Galaxy Note 9 – 2018. augusztus 9. (csütörtök)
Galaxy Note 10 – 2019. augusztus 7. (szerda)

A Samsung a Galaxy Note4-ig megtartotta a tollas termékének a premierjét szeptemberhez közelibb dátumon. Ez azért kellett, hogy inkább az utolsó negyedévre fókuszáljon az eladási mutatóival, és ne befolyásolja azt a harmadik negyedévét. A Galaxy Note5 minden téren érdekes készülék lett, hiszen egyidejűleg mutatták be vele a Galaxy S6 Edge+-t, ami több országban helyettesítő terméke volt, révén, hogy nem szükséges az S Pen a felhasználóknak. Ezt azonban hiba volt feltételezni, és nem is lett olyan népszerűsége a méretes S6-családtagnak.

A Galaxy Note6 elnevezés kimaradt, hogy egy szintre hozzák a számozást az S-szériával. Így született meg 2016-ben a Galaxy Note7, amellyel akadtak akkumulátor problémák. Vissza is vonták a terméket. Szerintem még sokak előtt ott az a fotó, amelyen felhívják a repülőgéppel utazók figyelmét, hogyha Galaxy Note7 készülékük volna, akkor bizony ki kell kapcsolniuk, már ha utazni szeretnének tovább.

A Galaxy Note8-cal minden a régi kerékvágásba került. Akkor még viszonylag őszközelibb volt a dátum, azonban a Note9-től ismételten a hónap első felére pozíciónálták, hogy mihamarabb piacra tudják dobni.

Érdemes azt is megfigyelni a felsorolásból, hogy a legtöbbször a szerdai nap került preferálásra a hét napjai közül, illetve előfordultak olyanok is, amikor szerda közelibbek, gondolok a keddre vagy a csütörtökre. A fenti dátum szintén szerdára esik, amiből azt híhetnénk, hogy különös véletlennek vagyunk szemtanúi, ám eléggé lehetséges, mert a dél-koreai tech gigász nagyon szereti a hétközepét.

A forrás azt is vélni tudja, hogy úgy nevezett: „Virtual Unpacked Event”-re lehet számítani, hogy COVID-19 kompatibilis legyen a rendezvény. Ezen felül, nem csak a legfrissebb – vélhetően – Galaxy Note20-családot mutatják be rajta, hanem a Galaxy Z Filp 5G-t, a Galaxy Fold 2-t, a Galaxy BudsX-et és a Galaxy Watch 3-at. Jó eséllyel még a Galaxy Tab S7 és Galaxy Tab S7+ is ekkor lepleződhet le a nagyközönség előtt!