Kategória: Elemzés

Megvan a legnépszerűbb okostelefonok listája 2019-re nézve

Február végére befutott az összesítő tablázat a PhoneArena csapatához, ami leleplezi, hogy 2019-ben mely telefonok voltak a legkelendőbbek világszerte?! Mondanám azt, hogy első körben lehet tippelgetni, melyek végeztek a TOP10-ben, azonban vélhetően már szemügyre vettétek a lentebbi diagramokat, amiket azért készítettem, hogy fogyaszthatóbbá tegyem az adatokat, valamint jobban kijöjjön a lényegük.

A sort tehát kezdeném a TOP10 legkedveltebbel, melynek gyártói között: az Apple, a Samsung és a Xiaomi triója képviselteti magát. Érdekes lesz szemügyre venni, hogy milyen aránnyal és milyen mutatókkal sikerült beküzdeniük a Global mércébe magukat.

A 2019-es évben a legtöbbet vásárolt okostelefonok listája.
Forrás: PhoneArena

A Föld legnépszerűbb készüléke ismételten egy Apple telefon lett. Az iPhone XR úgy zsákolta be a dobogó felsőfokát, hogy 2018-ban már az 5. helyet magáénak tudta. (Azt sem szabad elfelejteni, hogy 2018 szeptemberében debütált, azaz, akkoriban cirka 3 és fél hónap alatt generált fele annyi eladást, mint 2019-ben egész év alatt.) A második helyrlezett az almás brand idei alapmodellje lett, az iPhone 11; míg a dobogó legalsófokára a Samsung egyik terméke, a Galaxy A10 állhatott fel.

Muszáj kihangsúlyozni, hogy a Galaxy A10 egy belépőszintű készülék, amelynek sikeréhez az árképzése is közrejátszhatott, még sincs egy súlyban előbbi kettővel. Kár szépíteni a tényeket. Bármennyire szeretne a Samsung kiszállni a szegmensből, nem teheti, pláne azért, mert máskülönben a kisebb brandeket (Xiaomi, Oppo és társai) hagyná érvényesülni.

Tulajdonképpen a TOP10-be Samsung frontról alsó- és középkategóriás telefonok kerültek be, köztük még: a Galaxy A50, a Galaxy A20 és a Galaxy J2 Core látható. Az igazi kakukktojás a Xiaomi Redmi Note 7, ami elvette a Huaweitől a helyet, ami 2018-ban a P20 Lite-tal képviseltette magát a tabellán.

A teljesség kedvéért mutatnám, hogy 2018-ban miként alakult a harc:

A 2018-es évben a legtöbbet vásárolt okostelefonok listája.
Forrás: PhoneArena

Ami még leszűrhető a fentebbi diagramokból, hogy az Apple részéről az iPhone 8 és az iPhone XR mindkét évben képviseltette magát a legjobb 10 között. Egy másik érdekesség, hogy még tavalyelőtt két csúcsmodellje is feltűnt a Samsungnak, addig tavaly a egyetlen sem. Hogy mi ennek az oka, az jó kérdés! Szerencsém, hogy nem nekem kell megválaszolni.

1 év leforgása alatt azért történtek átpozíciónálások. Ugye azt már említettem, hogy a Huawei egy szem helyét ellopta a Xiaomi. Valószínűleg az amerikaiakkal történt botrány közrejátszott. A Samsung 2019-ben négy termékkel, míg 2018-ban 3-mal képviseltette magát. A plusz egyet az Apple-től lopta el.

Szerintetek a 2020-as évben a Samsungnak sikerül ismét felsőkategóriás készülékkel képviseltetnie magát? – Jöhetnek a jóslatok kommentbe. 2021-ben visszatérünk rá!

Dobogós helyen zárta a Samsung az indiai okostelefon piacán

Mozgalmas éven van túl a dél-koreai óriás, ugyanis tavaly teljesen kivonult Kínából az okostelefon gyártásával. Az ok mindössze annyi, hogy rengeteg technológiai titkot loptak el tőlük, amit az idő múlásával már nem néztek jó szemmel, ezért helyette legfőképpen Indiába mozgatták át a gyártósoraikat. A folyamatból persze a felhasználó nem sokat érzett meg, mert cseppet se beszélhetünk készlethiányról, vagy más gyártási problémáról, ami megnyugtató. Másrészről, a Samsungnak az indai piac még mindig az egyik legnagyobb mumusa, ugyanis hiába szeretne dominálni, nem tud, mert ott erősebb a konkurencia – és ha azt hozom fel példaként, hogy az Apple nem sok vizet zavar a térségben, akkor érheti az embert a tény hidegzuhanyként.

Nem tudom emlékeztek-e a 2019/Q3-as elemző bejegyzésre, amiben megvitattuk, miként teljesített a Samsung Indiában. Ígértem, hogy a 2019/Q4-es információkkal is érkezem, azonban helyette egy egész éves kimutatásra hívnám fel a figyelmet. Mielőtt belevágnék, egy fix tényt megjegyeznék, ami nem más, mint, hogy a Xiaomi megőrizte előző éves piaci részét, továbbra is a legkedveltebb telefonmárkája annak az országnak, ahol cirka 1.3 milliárd ember él.

A Counterpoint Research oldalának mérése az indai piacról. (Forrás.)

Most kivételesen két forráshoz nyúlnék, melynek végeredménye tulajdonképpen egy és ugyanaz, azonban, ha a konkrét számokra kellene hagyatkoznom, akkor meglennék lőve, mert vannak eltérések: melyik márka, mekkora szeletet ragad ki abból a bizonyos tortából!

DE! …amit leszögezhetünk, hogy 2019-ben a Samsung megőrizte a második helyét a régióban. Cirka 21-22%-k körüli market share értéket takarna mindez, azaz 5-6%-kal továbbra is elmarad a Xiaomi-tól. Kettőjük között a különbség növekedett 2018-hoz képest. Ennek oka, hogy a Vivo szép fejlődésen megy át. Míg két évvel ezelőtt 10%-on állt, addig egy esztendő leforgása alatt sikerült a lemaradását ledolgoznia. 2019-ben az összesítés szerint ~17% körül hozott, ami önmagában azt mondatja az emberrel, hogy WÁÓ!

Igen ám, azonban ott a RealMe, amit nem szabad az indiaiaknál figyelmen kívül hagyni, mert szintén megerősödött. Vélhetően a felhasználóbázisát a Samsungtól és az „Többiektől” (köztük az Apple-től, a Huaweitől és a többiektől) nyerte el, ugyanis 2-3%-ról hozta magát az Oppo szintjére, ami 10-11% körül teljesített. 2020 kétségtelenül fontos év lesz a dél-koreai vállalatnak Indiában, ugyanis hiába van jelen dedikált módon az M-széria, nem tud érvényesülni olyan mértékben, mint azt szeretnék. Kíváncsi leszek, hogy nemrégi bemutatott Galaxy M31 mennyire lesz versenyképes a konkurenciáival?!

A 2020/Q1-es adatokkal mindenképpen érkezni fogunk, zárásképpen mutatnám egy másik forrás végeredményét, ahonnan az is leolvasható, hogy hány millió készülék talált gazdára, illetve ez milyen mértékű növekedés/csökkenés 2018-hoz viszonyítva.

A Canalys oldalának mérése az indiai piacról. (Forrás.)

54,9 milliárd dolláros bevételt hozott tavaly a mobiltelefon játékszoftver ága

Sokat hallani azt, hogy azért ilyen erősek hardverileg a mostani okostelefonok, hogy a masszívak játékokat is bírják. Igaz, sokan tartják úgy, hogy ők bizony nem játszanak rajta, mégis települnek rá olyan applikációk és játékszoftverek, amik a kikapcsolódásnak tesznek eleget. Abba pedig már végképp nem akarok belefolyni, hogy a feszültséglevezetése mellett azért akadnak jótékony tulajdonságai is egyiknek-másiknak, hiszen a stratégiaiak fejlesztik a gondolkodó – és a problémamegoldó készségünket. De ez most ilyenbe ne folyunk bele! A GamingScan elkészítette a 2019-es évi kimutatását, ami rengeteg érdekes információt rejt magában.

Az első és legfontosabb, hogy 152,1 milliárd dolláros forgalmat generáltak a játékszoftverek, ami a 2018-as évi 138.7 milliárhoz képest eléggé jelentős és számottevő. Egyes becslések szerint 2023-ra érheti el a 200 milliárd felettit.

Jogosan merülhet fel a keresztkérdés, hogy a summáját mi teszi ki?! Nos, hát az okostelefonok szegmense, ami olyannyira diktáló jellegű, hogy a PC és a konzol világát maga mögé utasította. A kimutatás különbséget tesz a tableten történő játékfelhasználók között, ami szintén szép szeletet kiharap a tortából – legalábbis ha a böngészőből indítottal vetjük össze. Leosztva az okostelefon piaca 54,9 milliárd dollár uralja a trón, mely mögött a konzolok kapnak helyet 47,9 milliárddal. Fontos megjegyezni, hogy a tabletek még 13,6 milliárddal erősítik a mobil eszközöket, mellyel 68,5 milliárdos összt termelnek. [WÁÓ].  

(Zárójelben megemlítést tennék a dobozos és letölthető PC-s játékokról, ami 32,2 milliárd dolláros forgalmat generált, míg a már fentebb emlegetett böngészőből futatottak 3,5 milliárdost. Ezek a számok elmaradnak összességében is a konzol szegmenstől.)

Felmerülhet a keresztkérdés, hogy mely applikációk a 2019-es évi aranytojást tojó tyúkok. Szerencsére ehhez a SuperDate Research szállít nekünk egy frankó listát, melyből hamar kiderül, hogy a Candy Crush nem tudott kihalni egy év elteltével sem a TOP10-ből, ami valahol azért durva és meglepő. Mutatnám a táblázatot a három főszegmensről – a mobil és tablet részleget letöltő linkkel láttam el, hátha valaki erősítené a számaikat:

PCKonzolMobil/Tablet
League of LegendsMortal Kombat 11Honour of Kings
Dungeon Fighter OnlineFortnitePerfect World
Fantasy Westward Journey Online 2Sekiro: Shadows Die TwiceFate/Grand Order
CrossfireMLB The Show 19Candy Crush Saga
FortniteFIFA 19Clash of Clans
World of TanksDays GonePokemon Go
Tom Clancy’s The Division 2Devil May Cry 5Homescapes
Sekiro: Shadows Die TwiceMBA 2K19Puzzle & Dragons
Hearthstone WestSuper Smash Bros. Ult.Mafia City
Counter Strike: Global OnlineTom Clancy’s The Division 2Monster Strike
Összesítő táblázat

A játok többsége ingyenes, azonban, hogy a fejlődést fel lehessen gyorsítani, lehetőséget adnak különféle alternatívákra. Ilyen pl.: az, hogy ha megnézünk egy reklámot, akkor a játékon belül elkölthető pénzünket tudjuk növelni, vagy kapunk más extra „nyersanyagot”, amit alapvetően ritkán dob a rendszer számunkra, ösztönözve minket arra, hogy kisebb-nagyobb mikro tranzakciókba bocsátkozzunk, amivel mindkét fél jól jár.

A Statista 2017-es információi alapján a játékon belül megjelenő reklámok hozzák a legnagyobb bevételt, az összhöz képest 43%-nyit, míg mondjuk a más applikációkban feltűnők mindössze a felére képesek. 32%-ot tesznek ki a videós hirdetések, míg a normál reklámok 19%-ot. Ezek az adatok azok számára lehetnek fontosak, akik szoftverfejlesztésben gondolkodnak, hiszen nem mindegy, hogy melyiket hol helyezzük el. Erre tudnék egy roppant hasznos kimutatást linkelni a 2017-es esztendőből:

Jól zárta 2019-es évet a Samsung tavalyelőtthöz képest, de…!

Februárba lépve érkeznek a 2019/Q4-es, illetve a teljes 2019-es teljes évi kimutatások. Nyilván a cél mindig a növekedés elérése, valamint, hogy minél nagyobb szeletet ragadjon ki abból a bizonyos tortából. A Samsung nem csak mobiltelefonokkal foglalkozik, azonban most csak az IM termékcsoport eredményeit venném górcső alá, réven, hogy ott foglalnak helyet a telefonok és a tabletek. Ha időm engedi, akkor nemsokára nyilatkozom a vállalat teljességéről, illetve az egyes divíziók teljesítményéről – de mivel ez csak másodlagosan érinti a blog fókuszát, így kis türelmeteket kérném.

A Samsung Experience Store Dubaiban.

Előjáróban mindenképp muszáj kiemelnem, hogy a 2019-es év kulcsfontosságú volt. A Galaxy S és Note szériából ekkor dobta piacra a 10. tagjait (igaz utóbbinál évekkel ezelőtt csellel áltak elő, hiszen a Note6 egy nem létező fogalom!). A flagship szériák változáson mentek át: a tavaszi csúcskategória három tagra (a Galaxy S10 Lite-tal négyre), míg az őszi kettőre (a Galaxy Note10 Lite-tal háromra) bővült. Ezzel párhuzamosan megjelent egy újabb termékcsalád, az összehajtható készülékeké, melynek első láncszeme a Galaxy Fold lett. Azt is fontos megjegyezni, hogy eltűnt a portfólióból a J-széria, azaz beépült az A-szériába.

Most pedig jöhetnek a kérdések, miszerint: a bevezetett változások és készülék forradalmak miként segítették a Samsungot a 2019-es évben?! Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a kisebb gyártók egyre jobban kezdenek felzárkózni, ami által a versenyhelyzet még kiélezettebb.

Az IM termékcsoport árbevétele:

A következő kimutatásban arra fókuszálnék, hogy a Samsung az elmúlt 3 évben milyen árbevételt generált negyedévente. Az értekek KRW valutában, azaz dél-koreai wonban értendők. Mielőtt elemzésbe kezdenék, vessünk egy pillantást a kimutatásra.

Ami elsőként szemet szúrhat, hogy 2017 második negyedévében az IM termékcsoport nagyon ment. Rekordot is döntött, ugyanis 30.01 billió wonos árbevételre tettek szert, ami nagyjából 7.65 billió forintot jelentene jelenlegi árfolyam átszámítással. Azóta sem sikerült ennyire kiugrót generálni. Ennyit jelentett a Galaxy S8-család letisztultabb megvalósítása a Galaxy S7-ek után. 2018-ben az első és az utolsó negyedév volt a legforgalmasabb, míg 2019-ben a harmadik. Ez utóbbi köszönhető annak, hogy több helyen elstartolt a Galaxy Note10-család mellett a Galaxy Fold, ami a legdrágább készülékévé nötte ki magát a Samsungon belül.

A 2019-es évben a harmadik negyedév lett a legforgalmasabb, míg az utolsó csak a dobogó alsófokán zárt. Idehaza hiába érződött erősebbnek Black Friday-időszaka, mégis a nyár vége, ősz eleje 15%-kal jobb mutatókat generált.

Az IM termékcsoport nyeresége:

Természetesen a nyereség és az árbevétel szoros összefüggésben van egymással. Nyilván 2017 második negyedévét nem lesz könnyű megugorni, amikoris a Samsung 4.06 billió wont generált, azaz 1.03 billió forintot. No, de vessünk egy pillantást az alábbi kimutatásra, mert lesznek érdekességek.

Például az, hogy hiába zárt 2017 utolsó negyedéve erősebben 2018 és 2019 azonos időszakához képest árbevétel szempontjából, nyereségben viszont maga mögé utasította a tavalyi esztendő a korábbiakat. A 2.52 billió wonos haszon 640 milliárd forintot takarna átszámítva.

A haszon mutatója 2019 évben végül egyik negyedévben sem ugrott 3 billió won (~670 milliárd forint) fölé, amit 2018 Q1-e óta nem sikerült megugrania újra a vállalatnak. Született negatív rekord is! Tavaly a leggyengébb negyedév a második lett, ami olyan mélységet hozott magával, amelyet az elmúlt 3 évben egyszer sem láthattak az ellemzők.

Összesített éves kimutatás:

Hiába volt olykor érezhetően döcögősebb az árbevétele a Samsungnak 2019-ben, mégis sikerült megdöntenie az előző évek összmutatóit. Míg 2018-ban 100,68 billió wont (25,59 billió forint) generált, addig egy évvel később már 107,26 billió wont (27,26 billió forint). Ezzel pedig felülmúlta a 2017-es esztendő teljesítményét, amikor 106,67 billió won-on (27,21 billió forinton) álltak meg az összmutatók.

A nyereség tekintetében azonban más adatok mutatkoztak. 2017-től egy lineáris csökkenés jellemzi az IM termékcsoportot. Immáron 10 billió won alatt a szegmens haszna, míg 2017-ben a 12 billió wont surolta. Ez viszonyításként 20%-os visszaesést jelentene.

Hamarosan jövünk a többi diagrammal, kis türelemeteket kérnénk!

Fellendült az igény az füllhallgatók iránt

Talán emlékeztek még a december közepén közzétett elemzésre, ami arra fókuszált, hogy az elmúlt évhez képest mekkora növekedés mutatkozott a harmadik negyedévben a viselhető tartozékok piacán. Ott akkor megvizsgáltam, hogy az egyes márkák miként érvényesülnek, illetve összehasonlítottam a teljesítményeiket a 2018/Q3-as adatokkal. Szinte mindegyik nívósabb brandnél növekedés mutatkozott, azonban arra nem tértem ki, hogy mely termékcsaládoknak köszönhetően szárnyalnak a bevételi mutatók. Most erre szeretnék rávilágítani, és ezúton is bocsánat, hogy megvárakoztattalak Titeket az elemzés második felével.

Mielőtt azonban rátérnék a cikk valós mondanivalójára, kiemelném azt a három fő szegmenst, aminek köszönhető a növekedés szinte minden hangzatosabb márkánál. Az egyik a fülhallgatók, a másik az okoskarkötők, míg a harmadik az okosórák. Természetesen van még egy úgy nevezett „Egyéb” részlegünk is, amibe többek közül mondjuk: a különálló pulzusmérőt vagy a (Xiaomi-féle) okoscipőt lehet besorolni.

A kihasított tortaszelet mértéke:

Az alábbi táblázat arra próbál rávilágítani, hogy 2018/Q3-ban, illetve 2019/Q3-ban mely részlegek hasították ki a 100%-os tortából a legnagyobb „szeletet”. Ergo, ahol a leginkább kimagaslik a mutató, arra volt a legnagyobb kereslet világszerte.

A felhasználók körében a legnagyobb igény a fülhallgatók területén mutatkozott. Nem véletlen, hiszen az elmúlt évben megnőtt a kereslet a teljesen vezetéknélküli megoldások iránt, amit az Apple az Airpods-családdal, míg a Samsung a Buds-szal fedett le. 43%-os növekedésről számolhatok be, ami a további három szegmenstől vette el a lehetőséget. Nyilván sikeréhez az is kellett, hogy a Spotify és az Apple Music mellett a Youtube is bevezesse a Youtube Music-ot, amivel még inkább előtérbe került a zene és videó fogyasztás.

További érdekesség, hogy az okosórák és az okoskarkötők nagyjából hasonló arányban csökkentek a fenti tényeknek köszönhetően. Kettőjük közötti különbség kicsit csökkent, hiszen míg 2018/Q3-ban 2.3% volt, addig 2019/Q3-ban már csak 1.8% lett.

Az eladott viselhető kiegészítőkről:

Csakhogy megértsük a market share-béli kilengést, megmutatnám azt a kimutatást, ami arra összpontosít, hogy melyik szegmensben, hány millió termék került értékesítésre. Eléggé meglepő lesz a kiugrás!

Elsőként, a legszembetűnőbb adat nem más, mint hogy mindegyik szegmens tudta hozni a 2018/Q3-as mutatókat 1 évvel később. A legnagyobb kiugrás a fülhallgató termékcsaládnál mutatkozik, de hát nem kell csodálkozni, hiszen így igazolódik vissza a jelentős market share kilengése. 342%-os változást tud felmutatni, ami elképesztően magas. 28,8 millióval nőtt az eladott termékek száma, s zárt ezáltal 40,7 millión. Ha a másik három részlet összértékét veszem alapul, akkor éppen hogy csak lehagyják, hiszen 43,9 millión állnának meg.

Az okosórák és az okoskarkötők fej-fej mellett. Noha az okoskarkötők egy alacsonyabb árszegmenst képviselnek, azért az okosórák elég szépen helytállnak. A legkisebb kilengés az „egyéb” termékek között mutatkozik, de talán nem véletlen, hiszen most hirtelenjében nem igazán tudnék felsorolni egy olyat sem, amire égetően szükségem lenne az órán és a fülesen kívül.

A teljes növekedés mértéke összességében:

Utolsó pillantásként vegyük elő az összértékes kimutatást. 2019/Q3-ban majdnem dupla annyi viselhető okoskiegészítőt értékesítettek világszerte, mint 2018/Q3-ban.

Bátran kijelenthető a tény, hogy az okostelefonok mellé a viselhető okoskiegészítőknek piaca van. Pláne, hogy az elmúlt években egyre nagyobb hírverést kap az egészséges életmód, és az, hogy a mozgás minden téren jót tesz a szervezetünknek. Erre alapozva már egyből két terméket – okosórát/okoskarkötőt és egy bluetooth-os fülhallgatót – rá lehet sózni a felhasználóra, hogy megalapozzuk a sportolás örömteli perceit.

Te milyen viselhető okoskiegészítőket használsz? Mi alapján döntötted el, hogy kell? Melyiket ajánlanád nyugott szívvel ismerőseidnek? – hozzászólás formájában jöhetnek az érvek!

A legkedveltebb TOP10 okostelefon 2019/Q3-ból

Már a negyedik negyedév finishében vagyunk, akár már le is lehetne zárni, hiszen karácsony eljövetelével eléggé megcsappantak a raktárkészletek, azonban még az elkövetkezendő 3 napban alakulhatnak a forgalmi adatok. Helyette amondó vagyok, hogy vessünk egy pillantás arra, hogy a 2019-es év harmadik negyedévében mely telefonok voltak a legfelkapottabbak. A kimutatást a Counterpoint Research készítette, ami sok-sok érdekes információt rejt magában, elég csak egy pillantást vetni rá.

Az első és legfontosabb, hogy javarészt olyan okostelefonok kapnak helyet a listán, amelyek jó ár/érték arányt képviselnek a piacon. Nyilván akadnak rajta belépő-, közép- és felsőkategóriás tagok is, de ez már részletkérdés. A No.1 a kedveltségi listán az Apple iPhone XR-je lett, amit a konkurens telefongyártó 2018 szeptemberében dobott a nép elé azzal a szándékkal, hogy egy „olcsóbb Apple” készülék is jelen legyen ott azok számára, akiknél az alapmodell árazása kiveri a biztosítékot. A koncepciójuk beigazolódik, jó ötlet volt mindezt meglépni. Azóta a Samsung is nézőpontot változtatott, melynek eredménye, hogy 2020 januárjában jönnek az idei szériás Lite (Galaxy S10 Lite és Galaxy Note10 Lite) családtagok.

No, de mielőtt folytatnám, vessünk egy hosszabb pillantást a listára:

Fotó: Counterpoint Research

A dobogó középső és alsó helyét a Samsung csípte el a Galaxy A10 és Galaxy A50 okostelefonjaival. Utóbbi nagyon közkedvelt a hazai berkekben is, hiszen középkategóriában remek ár/érték arányt képvisel, mellesleg még nincs szó „tepsi méretű” kijelzőről. Korrekt a hardvere, és a szoftverfrissítéseinél se adódtak problémák. Számomra talán inkább az a meglépő, hogy az A10 előtte végzett, bár van kettőjük között egy nagyobb árlépcső.

A Samsung a listán még egy modellel képviselteti magát, még hozzá a Galaxy A20-szal. A belepő szegmens felső zónájában foglal helyet; a TOP10-ben pedig a hetedik helyen.

Külön érdekesség, hogy a Samsungnak egyik csúcstelefonja sem került be a legkedveltebb tizesek közé; pedig a konkurenciától ott az iPhone 11 és a Huawei P30. Nyilván ezen kell változtatni a jövőben, illetve levonni a tanulságot – már ha van ilyen. Az Oppo szintén három helyet tudhat magáénak, ami halk jelzés a Xiaomi felé, hogy lehet veszélyben a negyedik helyük.

Vélthetően a fentebb írtak az utolsó negyedévben változni fognak, hiszen jön a Fekete Péntek és Karácsonyi időszak, amikor az emberek már mernek drágább készülékekre költeni a nagyobb akciók által.

(Egyed)uralkodó a Samsung az 5G képes okostelefon piacán

Magyarország éppen arra vár, hogy megérkezzen a Samsung telefonok portfóliójába a Galaxy A90 5G, amivel a társaság elsőként szeretné magát képviseltetni a hazai piacon a(z LTE-hez képesti) 20-szor gyorsabb mobilhálózaton. A Galaxy Fold sajtótájékoztatóján esett szó arról, hogy még 2019-ben bevezetésre kerül a termék, azonban nincs kizárva a jövő évre való csúszása. (Decemberben nem lenne már sok értelme elstartoltatni. Elveszne a feledésben!) Egyelőre nem indokolt annyira a jelenléte, (1) mivel a Galaxy S10 család egyes tagjait súrolná bevezetési árával; (2) másrészről a technológia ereje csekély zónában használható ki.

Nyilván a Samsung Globalnak a célja, hogy minél több 5G képes telefont értékesítsen, mert szemet gyönyörködtető “egyeduralkodós” grafikonokat lehet a jelenségből kreáltatni, amiket bármelyik vezető büszkén csap le az asztalra erőfitogtatás címszóval. A több piaci jelenlét, nagyobb eladási mutatókat generál, tehát érthető a célkitűzésük, amire már az IFA 2019-es eseményen rávilágítottak. (A fenti linkre kattintva olvasható az interjúszösszenet.)

Újabb elemzés kivesézésére invitálnám az olvasóbázist, ami 2019 második és harmadik negyedévére fókuszál; azon belül is arra a szegmensre, aminek küszöbe előtt állunk.

Csak dióhéjban az 5G-ről!

Nem akarok senkit se nyers adatokkal fárasztani, de három lényeges érvet mindenképpen ki kell mellé emelném. Az egyik, hogy míg az LTE hálózat 1Gbps adatátvitelre volt képes, addig az új generáció 20Gbps-re. Tehát húszszor gyorsabb. Egy másik, hogy jelentősen csökkent a késleltetése, a 4G-hez viszonyítva megközelítőleg 10%-kal, ami az online játékok játszásánál vagy a nagyobb felbontású tartalomfogyasztásnál egy elengedhetetlen érv. Nem utolsó sorban sokkal több felhasználó tudja használni 1km2 területen.

Az eladott készülékekről…

A Samsung mind a közép-, mind a felső szegmensben képviselteti magát 5G képes okostelefonnal. Előbbinél a Galaxy A90 5G-t emelném ki; utóbbinál a Galaxy Fold 5G-t, a Galaxy Note10+ 5G-t vagy a Galaxy S10 5G-t. Ugye tavasszal érkezett az első hullám, míg a harmadik negyedévben a második. Mutatnám a világszerte értékesített darabszámait.

Mint az leolvasható, a Samsung megduplázta az értékesítési számát negyedév alatt, hiszen 1.5 millióról 3.2 millióra ugrott fel az értéke. Egyelőre egyeduralomról beszélhetek, hiszen a mögötte loholók sehol sincsenek. Egyelőre az LG és a Vivo a lehetséges trónkövetelője. A Lenovo és a ZTE az a két gyártó, ami nem képviselteti magát az egyelőre szűk piacon. A Xiaomi és az Oppo csekély kilengést tud felmutatni.

Házrész arány az elmúlt félévből:

…vagy más szóval a tortaszeletes kimutatás. A Samsung a piac ¾-ét bitorolja, ami nyilván az idő múlásával és a konkurenciák színrelépésével csökkenni fog, azonban a céljuk nem más, mint hogy minél nagyobbat harapjanak ki a tortából. A 2019-es évben ezt a játszmát játszva könnyedséggel hozni tudták. 2020-ra várhatóan 50% körüli értékre csökken a mutatójuk.

A Vivo a harmadik negyedévben hozta fel magát a második helyre. A játszmába a Huawei is szintén ekkor csatlakozott be. Érdekességként emelném ki, hogy a visszaesés mértékében az LG-nél nagyobb arány mutatkozott, mint a Samsungnál, azaz a fejlődő márkák inkább onnan “loptak” vásárlókat maguknak.

Összesített kimutatás:

Zárásképp két összesített táblázatot mutatnék!

Az elsőnél az olvasható le, hogy a második negyedévben 1.8 millió 5G képes okostelefon került forgalomba; míg a harmadikban 4.3 millió. Ergo, megduplazódott, mint arra fentebb is felhívtam a figyelmet. Az utolsó negyedévre ennél is magasabb számokat jósolnak. Meglátjuk!

A második táblázat arra mutat rá, hogy a második és harmadik negyedévben összesen a Samsung 4.7 millió eszközt értékesített, míg a konkurencia összességében: 1.4 milliónyit. Ha visszagörgettek az első diagramra, akkor láthatjátok, hogy 2019/Q2-ben 1.5 millióval toronymagasan vezette a tabellát a del-koreai brand; azaz egy negyedévnyi teljesítménnyel a riválisáinak felévét hozta. Ez azért szép teljesítmény!

Jelentős növekedés mutatkozott a viselhető tartozékok piacán

Lassan magunk mögött tudjuk az év negyedik negyedévét, azonban adós vagyok számtalan harmadik negyedéves kimutatással, amit a következő időszakban el is szeretnék hozni, mert rengeteg érdekes információt rejtenek magukban. Elsőként a sort a viselhető kiegészítők elemzésével kezdeném, amelynél a 2018/Q3-as adatokat vetem össze a 2019/Q3-assal, azaz azzal, hogy a két évben júliustól szeptemberig milyen mértékben fogytak.

A viselhető kiegészítők között tartjuk számon: a fülhallgatókat, az okosórákat, okoskarkötőket, valamint egyéb olyan eszközöket, amikkel a telefonunk csatlakozhat. Gondolhatunk pl.: ez alatt a pulzusmérő eszközökre is, amiket a mellkasunkra csatolunk edzés során.

With multiple form factors and the inclusion of smart assistants, the wearables market is well on its way to becoming a mass market device category rather than one that primarily caters to health and fitness.”

mondta Jitesh Ubrani, az IDC Mobile Device Trackers kutatási igazgatója.

Az International Data Corporation (IDC) kimutatása szerint a piac jelentős növekedést tudhat magáénak. Részben ez annak is köszönhető, hogy az egészséges életmód és a fitnesz előtérbe került. Másrészről, azáltal, hogy több termékből eltűnt a Jack-csatlakozó a legtöbb felhasználó váltott vezeték nélkül fül- és fejhallgató megoldásra, amivel egy újabb kényelmi faktor és igény jelent meg a piacon.

A viselhető kiegészítők piacán 5 brand képviselteti magát kiemelten: az Apple, a Xiaomi, a Samsung, a Huawei és a Fitbit. Természetesen beveszik a játszmába az egyéb márkákat is, mégis csak jelentős mértékben fogynak. Gondoljunk pl.: a Garmin okosórájára vagy a megfizethetőbb Elephone almárkájának, az MGCOOL-nak az aktivitásmérőire.

Az eladott viselhető kiegészítőkről:

Az alábbi táblázatra pillantva levonható a tanulság, miszerint a piac növekedésen megy keresztül. 2018 harmadik negyedévéhez képest 2019 ugyanezen időszakában több ilyen terméket értékesítettek.

Az Apple-nek sikerült a legnagyobb számban elrugaszkodnia az előző évhez képest. Sikerüket leginkább az Airpods iránti kereslet fellendülése segítette, ami a 2019-es évben szép eladási számokat generált. A második helyen a Xiaomi zárt, míg a harmadikon a Samsung. Utóbbi a Galaxy Buds-nak köszönhet sokat a fülhallgató fronton, míg az okosórákén a Galaxy Watch Active első és második generációjának.

A kihasított tortaszelet mértéke:

A következő diagram arra fókuszál, hogy miként oszlott el a két időszakban a 100%-os össz házrész az egyes márkák között.

Mint az megfigyelhető, az Egyéb márkák iránti kereslet csökkent 1 év leforgása alatt, melyből leginkább az Apple profitált. Míg a Xiaomi és a Fitbit visszaesést, addig a Huawei és a Samsung növekedést produkált. Utóbbi szintén a harmadik helyet foglalja el, de a cél a tendencia megtartása és növelése.

A növekedés mértéke márkák szerint:

Az kétségtelen, hogy növekedés szemmel látható, már csak az a kérdés, hogy milyen mértékű?! Erre ad választ a következő diagram.

Sok újdonság nem olvasható le az előző duóhoz képest, inkább csak az, hogy milyen százalékban mutatkozik az előrehaladottság. Mint az megfigyelhető, hiába vezeti milliós eladási számot az Apple, nem ők generálták a legnagyobb kilengést, hanem a Huawei, ami 208%-ost tudhat magának. Ezzel szemben az almás brand 195%-ot tett le az asztalra. A dobogó alsófokára a Samsung állhatott fel 159%-kal, ami szintén irigylésre méltó.

A teljes növekedés mértéke összességében:

Zárásképpen már csak egyetlen diagrammal vagyok adós, amelyben összegzésre kerül, hogy a két időszak értékesítése. Ezen az látszódik, hogy majdnem megduplázódott a viselhető kiegészítők száma egy év leforgása alatt a vizsgált időszakban.