Címke: Galaxy A40

Egyre több A-szériás telefonra fut be az Android 10-es operációs rendszer

Remekül halad az Android10-re való frissítési menetrenddel a Samsung Magyarország. Még tavaly decemberben adtak ki egy ütemtervet azzal kapcsolatban, hogy miként szeretnék lefolytatni azon okostelefonjain és tabletjein, amik beleesnek a kétéves főszoftver támogatottságba. (Ha netán valakiben felmerülne a keresztkérdés, hogy a jelenleg birtokában álló terméke rendelkezik-e bármiféle támogatottsággal, az klikkeljen ide.) A csúcstelefonok mindegyik már megkapta februárig bezárólag, sőt a tavalyiak már One UI2.1-gyel büszkélkedhetnek, a sor immáron a közép- és a belépőkategóriára helyeződik, valamint a tabletekre.

Érdekességképp azért megemlíteném, hogy a Galaxy A80-nál kicsit megkéstek, mert eredetileg februárban kellett volna befutnia, azonban a hivatalos patch note-ja alapján csak április 3-án adták ki az XEH-s régióbab, azaz nálunk. Ettől függetlenül megérkezett.

Emlékeztetőül említeném meg, hogy áprilisra: a Galaxy A70, a Galaxy A40, a Galaxy A92018, a Galaxy A72018 és a Galaxy Tab S6 van beütemezve, míg a következő hónapra: a Galaxy A50, a, a Galaxy A30s Galaxy A20e, a Galaxy A10, a Galaxy A6 és a Galaxy Xcover4s. A jelenlegi felállás szerint azonban: magyarországi fronton már kiadásra került: a Galaxy A6-hoz, a Galaxy A40-hez, a Galaxy A50-hez és a Galaxy A70-hez. Sőt, a német régióban a Galaxy A72018-hoz is, azaz heteken belül érkezhet a felhasználókhoz.

Mivel az Android10 középkategóriában jelentősen egyszerűbb, révén, hogy nincs olyan hardverjük, ezért sokkal kevesebb minden került az újdonságok közé. A teljesség kedvéért a Galaxy A40 hivatalos leírását a kép alá belinkeltem.

A fotón a Galaxy A62018, a Galaxy A40, a Galaxy A50 és a Galaxy A70 frissítési felajánlása látható Android10-re.
Fotó: Galaxy Világa

Buildszám: A805FXXU4BTC3
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-03
Biztonsági javítás szintje: 2020-02-01


Buildszám: A750FNXXU4CTC4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-15
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01


Buildszám: A405FNXXU3BTC4
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-04-16
Biztonsági javítás szintje: 2020-03-01

Alább láthatjátok az újdonságokat:

  • Sötét mód:
    • Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
    • Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
  • Ikonok és színek:
    • Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
    • Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
  • Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
  • Egykezes mód: A beállítások átkerültek a Beállítások > Speciális funkciók > Egykezes mód menüpontba.
  • Eszközkarbantartó: Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
  • Digitális jólét:
    • Célok beállításával korlátozhatja a telefon használatát.
    • A Fókusz móddal elkerülheti a telefonról érkező zavaró tényezőket.
    • Figyelemmel kísérheti gyermekei tevékenységét az új szülői felügyeleti funkciókkal.
  • Samsung Névjegyzék: A Névjegyzék kiegészült a Kuka funkcióval. A törölt névjegyek a végleges törlés előtt 15 napig a Kukában maradnak.

Húsvét utáni leárazás indult a márkaboltokban

Régen esett már szó árleszállításról. Ez azért fordulhatott elő, mivel a Samsung még előző hónapban egy nagyobb szabásúba kezdett bele, amit március 25-én indított útjára; valamint több, a hónap elején indulóját egész áprilisra kivetítette. Csak felsorolás szinten azért végig szeretném venni, hogy éppen mik is futnak – de a korábbi összegző cikkből fény derül a részletekre –: van a Galaxy S10 és a Galaxy S20 családhoz járó trade-in kedvezmény, a Galaxy Z Flip-hez járó Galaxy Buds+ bundle promóció, illetve a fitnesz kiegészítőkre fókuszáló leárazás – melyekre április 30-ig bármikor benevezhettek, ha elszántátok magatok a vásárlásra.

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a trade-in promóciót leszámítva mindegyik online is aktiválható, így nem kell senkinek sem elhagyni az otthonát, hogy kitegye magát egyéb veszélynek, ami a járványhelyzetből fakad. Sőt, a ses.hu oldala akár még 4 órán belüli házhozszállítást is bevállal – ezzel azért tudnánk vitatkozni, de valószínűleg egy adott km-en belül teljesítik, az nem kérdéses.

A promóció eléggé rövid lejáratú, mivel a meghirdetésénél: 2020. április 16. és 19. közötti időtartam szerepel, de nem lennénk meglepve, ha kapna egy meghosszabbítást.

Most nem csak az okostelefonok, hanem a tabletek is fókuszba kerülnek. Első körben a belépő- és a középkategória alsó szegmensére irányítja a figyelmet, hiszen a Galaxy A10, a Galaxy A20e és a kifutó státuszában lévő Galaxy A40 triója lett leárazásra.

Termék:2020/Q2-es ár:Áprilisi ár:Akciós ár:
Galaxy A1060 990 Ft51 790 Ft44 990 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft52 690 Ft47 990 Ft
Galaxy A4098 990 Ft84 090 Ft64 990 Ft

A folytatásban ott a Galaxy S10-család alap, 128GB-nyi belsőtárhelyű variánsa, amik még mindig Black Friday feletti árral büszkélkednek, de hát azóta volt egy kisebb emelkedés a vírusjárvány miatt:

Termék:Belső tárhely:Áprilisi ár:Akciós ár:
Galaxy S10128GB251 590 Ft229 990 Ft
Galaxy S10+128GB288 990 Ft259 990 Ft

Utolsó körben pedig egy középkategóriás, valamint egy felsőkategória alsó szegmensét képviseltető tabletre helyeződik a hangsúly, hiszen azáltal, hogy sokan otthon töltik hétköznapjaikat, felélénkül a termékcsalád iránti igény.

Termék:Modelkód:2020/Q2-es ár:Áprilisi ár:Akciós ár:
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFISM-T51086 990 Ft76 550 Ft68 990 Ft
Galaxy Tab S5e WIFISM-T725173 9900 Ft153 090 Ft139 990 Ft

Íme a kreatív a hirdetményhez:

Kreatív a sestore.hu oldaláról.
Kreatív a ses.hu oldaláról.

Milyen leárazások vannak április első felében? – Öntsünk tiszta vizet a pohárba

Miután közösen átnéztük, hogy miként változtak 2020 első negyedévéhez képest a másodikban az egyes termékek árai, sokakban felmerülhet a keresztkérdés, hogy akkor most van-e értelme készülékvásárlásban gondolkodni? – A kérdést két oldalról is meg lehet közelíteni. Az egyik szerint van, mert ha tovább emelkedik az euro árfolyama, akkor a folytatásban még inkább felfelé mozdulnak el a termékek árai. A másik, hogy van, de csak akkor, ha leárazást kapott a kiszemelt kütyü. Természetesen jöhet egy harmadik nézet is, mely szerint váltsunk kivárós üzemmódra, aztán majd lesz valamikor valami, ha lesz… Ezt inkább tartsuk meg afféle plusz opciónak, mert ha valamire égetően szükségünk van, akkor azt nem kéne sokáig húzni-halasztani.

A Samsung Experience Store-ok gondoskodnak arról, hogy a kialakult járvány helyzetben se csorbuljon a vásárlók élménye. Ezért nem szükséges a boltokba látogatni, ha vásárlási szándéka lenne bárkinek, helyette válassza a házhozszállítás lehetőségét. A sestore.hu oldala 15 ezer forint feletti vásárlástól ingyen kiszállítást vállal (kreatív); a ses.hu-nál szintúgy jelen van ez a kedvezmény, amit további 5%-os árengedménnyel told meg (kreatív). Oké, ez mind jól hangzik, de vannak olyan opciók, amikor nincs lehetőség a házhozszállításnak a választására.

Ilyen a trade-in akció, ami 2020. április 1-jétől 30-ig tart, azaz teljes hónapban. Már a Galaxy S20-család hivatalos startjánál felcsapta fejét a jelenség. Nyilván debütöt követően egyetlen márka se állhat egyből elő árcsökkenéssel, azonban olyan promócióval igen, amivel elősegíti a váltást. Ilyen a készülékbeszámításé, amikor egy régebbi, még működőképes okostelefont vesznek át egy bizonyos összeggel többért. A labdába most nem csak a húszasok, hanem a tízesek is feltűnnek. Mutatnám táblázat formájában, hogy mit takarna mindez:

Termék:Belső tárhely:Áprilisi ár:Trade-in kedvezmény:
Galaxy S10128GB251 590 Ft-10 000 Ft
Galaxy S10512GB365 490 Ft-10 000 Ft
Galaxy S10+128GB288 990 Ft-15 000 Ft
Galaxy S10+512GB379 090 Ft-15 000 Ft
Galaxy S10+1TB509 990 Ft-15 000 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft-20 000 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft-25 000 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft-30 000 Ft

Március vége óta futó promóciók:

Nem szabad elfeledkezni a tartozék leárazásról, ami nem ért véget. (Galaxy S10/Note10 | Galaxy S9/Note9 | A-széria/Tablet/Egyéb) Nyilván előfordulhat, hogy a nagyon leütött termékekből már nincs, de célszerű telefonon keresztül megérdeklődni, hátha van a hozzád közelebbi márkaboltban. Természetesen azt azért hozzátenném, hogy a lista a Bravotel Üzletházak Kft. által üzemeltetett SES-ekre fókuszál.

Ott van az AKG fül- és fejhallgató promóció, ami – hiszitek vagy sem – meghosszabbításra került. A jelenlegi felállás szerint 2020. június 30 a lejárat dátuma.

Március 25-től elstartolt egy másik leárazás, ami az A-széria egyes tagjait, valamit a Lite-családot veszi górcső alá. A részletekről már külön beszámoltam, most csak emlékeztető jelleggel írnék, hogy 2020. április 14-ig lehet ezzel számolni. Mellesleg ez a promóció azért is jó, mert még az euro árfolyamának lekövetése nem lépett életbe, szóval, aki bármelyik a listán szereplő készülékben gondolkodik, az ne nagyon húzza el a döntést.

Termék:2020/Q2-es ár:Áprilisi ár:Akciós ár:
Galaxy A20e61 990 Ft52 690 Ft47 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft73 090 Ft69 990 Ft
Galaxy A4098 990 Ft84 090 Ft64 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft115 590 Ft110 490 Ft

Zárásképpen pedig még egy valamiről írnom kell. A Galaxy Z Flip bundle akciójáról, hiszen nem csak a 2020/Q1-es ára maradt, de a Galaxy Buds+ is mellé ingyen, aminek szintén emelkedett a vételára áprilisba lépve. Szintén egész hónapban lehet vele számolni, illetve a készlet erejéig.

Termék:Belső tárhely:2020/Q2-es ár:Áprilisi ár:Akciós ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft203 990 Ft193 790 Ft
Galaxy Note10 Lite128GB229 990 Ft195 490 Ft186 990 Ft
Galaxy Z Flip256GB535 990 Ft565 990 Ft535 990 Ft

Íme a hirdetmények:

Az áprilisi telefon árakról…

„Despite tentative signs of recovery in China, we expect global smartphone shipments overall to remain weak throughout March, 2020.”

mondta Yiwen Wu, a Strategy Analytics kiemelt ellemzője

Eredetileg tegnapra szántam a most következő hónapindító cikksorozatot, amiben feltérképezzük közösen, hogy miként alakult az árképzés a magyarországi piacon a folytatásban, azonban kezem birtokába jutott egy olyan árlista, ami óvatosságra intett. Mielőtt rátérnék a lényegre, a fentebbi Yiwen Wu által mondottakra hívnám fel a figyelmet, aki szerint hiába kezdett el Kína kilábalni a COVID-19 vírus okozta helyzetből, a globális okostelefon piac még márciusban érezni fogja a járványt és várhatóan minden eddiginél alacsonyabb értékesítési mutatókat generál – mint az volt februárban is érezhető.

Míg a Strategy Analytics weboldala összegyűjti a szükséges adatait a soron következő elemzésükhöz, vessünk egy pillantást a következő, azaz a második negyedévre, hiszen áprilisba lépve mögöttünk hagytuk az elsőt, így immáron már 2020/Q2-ről beszélhetünk. Sokaknak nem fognak tetszeni az árak, de nyilván ezt a gazdaság és a forint gyengüléséből adódóik, amivel egyenesen arányosan az euró is növekedni kezdett. Minap szerint 363 forintba kerül 1 euró, azaz visszasírjuk a 320-330 körüli euróárfolyamot. Ezzel az egyszerű ténnyel magyarázható, hogy az árak emelkedtek, nem is olyan kevéssel egyes termékeknél.

Képernyőfotó: sestore.hu | Kreálta: Galaxy Világa

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

2020/Q2-ben már ne tartsuk fejben a Galaxy A50 és a Galaxy A70 duót, hiszen év elején megérkezett az utód mindkettőből. A márkaboltokban már nincs is jelen egyik sem. A Galaxy A80 a normális készülékek XCover-e lett azáltal, hogy magas árazásából fakadóan szinte senkinek sem esik rá a választása. Jelenleg is 169 990 Ft-ért próbálják kiszórni az utolsó darabjait, ami valljuk be: abszurd, de alapvetően a szolgáltatóknál van egy kedvezőbb ár rá. Szinte minden termék drágább lett, ami érthető, hiszen a legtöbb hivatalos viszont eladó euró alapú árképzést használ, így nincs abban semmi meglepő, hogy immáron a Galaxy A71 165 990 Ft-os alapárra kószott fel. Az XCover 4s is felértékelődött, holott sosem volt ilyen drága még!

Nem olyan rég írtam egy cikket azzal kapcsolatban, hogy a hónapban milyen telefonok érkezhetnek középkategóriában, akik elsiklottak volna felette, azoknak ajánlanám figyelmébe ezt a linket.

Termék:2020/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy A1060 990 Ft51 790 Ft
Galaxy A20e61 990 Ft52 690 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft73 090 Ft
Galaxy A4098 990 Ft84 090 Ft
Galaxy A51135 990 Ft115 590 Ft
Galaxy A71165 990 Ft141 090 Ft
Galaxy A80229 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft89 990 Ft

Felsőkategóriás készüléknél:

Az igazi ledöbbenés a flagship szegmensben mutatkozik. Gondoltátok volna valaha, hogy a Galaxy S10+ aktuális hónapra belőtt ára visszakúszik 500 ezer forint fölé? Nyugi, mi sem! Az viszont külön meglepett minket, hogy a februárban bemutatott készülékek is jelentős áremelkedésen estek át. A Galaxy S20 Ultra előrendelésben és utána 485 990 Ft-ért volt kapható, most viszont 512 990 Ft-ot kóstál a termék, ha valaki ilyenre vágyna. Emelkedett, vagy inkább felárazódott a Galaxy S10 is, ami 251 590 Ft-on áll majd meg, ha éppen nem akciózzák le 229 990 Ft-ra. A koronavírus által keletkezett válság elérte az okostelefonok piacát.

A Galaxy Z Flip nyitóárához képest 30 ezer forinttal lett drágább. Már csak arra lennék kíváncsi, ha ismét készletre kerülne a Galaxy Z Flip, akkor milyen áron állna meg? Tippre 740 ezren, de az is lehet, hogy tovább menne feljebb.

A listából lekerült a Galaxy Note9, ami már a legtöbb márkaboltban kiürült.

Termék:Belső tárhely:2020/Q2-es ár:Áprilisi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft203 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft251 590 Ft
Galaxy S10512GB429 990 Ft365 490 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft288 990 Ft
Galaxy S10+512GB445 990 Ft379 090 Ft
Galaxy S10+1TB599 990 Ft509 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft
Note 10 Lite128GB229 990 Ft195 490 Ft
Note 10256GB359 990 Ft305 991 Ft
Note 10+256GB409 990 Ft348 490 Ft
Note 10+512GB449 990 Ft382 490 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft

Fókuszban a Lite-család és a középkategória a Samsung legfrissebb leárazásánál

A hónap utolsó napjaira is tartogat promóciót a Samsung. Mielőtt azonban megmutatnám, hogy pontosan milyen készülékek kerültek a fókuszába, tisztánlátásképpen megmutatnám, melyek azok a leárazások, amik jelenleg is futnak. Igazából fognám a korábbi cikkünket, amit belinkelnék, hiszen az ott írtak március 31-ig érvényesek a hosszabbításból fakadóan. A Galaxy S20 családhoz ugyanúgy megy még pár napig a kedvezményes beszámítás, illetve nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a Samsung márkaboltokban nincs jelen továbbra sem a részletfizetési lehetőség.

A most következő leárazás: 2020 március 25-től április 15-ig tart, valamint a készlet erejéig. Külön kihangsúlyoznánk, hogy a márkaboltok online store-jai 15 ezer forint feletti kiszállítás esetén a szállítási költséget elengedik, amivel bátran tessék élni, hiszen mindennél fontosabb az egészség, és most nem legkedvezőbbet érintkezzünk másokkal.

A középkategóriás termékek közül az idei portfólióból a Galaxy A51 került bele a leárazásba, azaz hosszabbodott meg, mivel, ha visszaemlékeztek, akkor már a március 23-án indult akcióban is feltűnt a kedvezményesebb árazással. A tavalyi legkompaktabb termék kifuttatása is megkezdődött, azaz a Galaxy A41 korrekt árlecsapást kapott. Ott a listán még további két termék, amiket a megszokott módon mutatnék táblázat formájában:

Termék:Bevezetési ár:Márciusi ár:Akciós ár:
Galaxy A20e64 990 Ft59 990 Ft47 990 Ft
Galaxy A30s99 990 Ft89 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A4089 990 Ft79 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A51129 990 Ft129 990 Ft110 490 Ft

Ugye a Galaxy A10 Lite-ra már március 23-án elstartolt el árhullám, ami tulajdonképpen beépült a mostaniba. Mellé viszont megérkezett a Galaxy Note10 Lite is. Kettőjük között nincs nagy árkülönbség, azonban a Samsung megkezdte feltöltetni azt az árszegmenst – a 150 és 200 ezer forint közöttit – termékeivel, ahol eddig nem igazán kínált.

Termék:Belső tárhely:2020/Q1-es ár:Márciusi ár:Akciós ár:
Galaxy Note10 Lite128GB219 990 Ft219 990 Ft186 990 Ft
Galaxy S10 Lite128GB227 990 Ft227 990 Ft193 790 Ft

Íme a hirdetménye:

Születésnapi akcióval várják a Samsung márkaboltok a vásárlóikat (Helyesbítve)

Talán az időpont nem a legszerencsésebb, azonban nem szabad elmenni szó nélkül az előtt, hogy születésnapját ünnepli a Samsung Magyarország a márkaboltjainál. Nem feltétlenül vagyok abban biztos, hogy 5 évvel ezelőtt nyílt az első Samsung Experience Store, azonban abban igen, hogy legalább három üzletre ráhúzható a legidősebb jelző. Név szerint: az Allee-ra, a Pólusra és a Westendre gondolok, ahol ez a szám már biztosan jelen van. Ezúton had ragadjam meg a szó jogát, hogy Forgalomban és ügyfelekben gazdag időszakot kívánjak nekik, hiszen a kialakult helyzetben is az értékesítők, a beszállítók próbálnak helytállni. De…

Alapvetően két szegmenst különböztetünk meg. (frissítve!) A Bravotel Üzletházak Kft. által üzemeltetett Minden márkaboltokban jelen van a születésnapi kedvezmény, ami 2020. március 16-tól 22-ig tart! (Nincs kizárva, hogy hosszabbításra vagy megismétlésre kerül a kialakult helyzet miatt, de egyelőre ez a hivatalos időintervallum kommunikációja.) Két részre oszlik a márkaboltjainak a közössége, ugyanis vannak:

  • 20%-os kedvezményt adók:
    • Allee SES: 1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8-10. 1. emelet
    • Pólus SES: 1152 Budapest, Szentmihályi út 131.
    • Mammut SES: 1024 Budapest, Lövőház utca 2-6. 2. emelet
    • Köki SES: 1194 Budapest, Vak Bottyán u. 75/A-C
    • Westend SES: 1062 Budapest, Váci út 1-3. 1. emelet
    • Debreceni SES: 4029 Debrecen, Csapó u. 30.
  • illetve a 15%-os kedvezményt adók:
    • Győri SES: 9027 Győr, Budai út 1.
    • Szegedi SES: 6724 Szeged, Londoni körút 3.
    • Miskolci SES: 3530 Miskolc, Városház tér 9.
    • Downtown SES: 1053 Budapest, Ferenciek tere 10.
    • Árkád SES: 1106 Budapest, Örs Vezér tere 25/A 1. emelet

A belépő- és a középkategória alsó szegmensét érintő készülékek kapják ismételten a fókuszt. Csak tavaly debütált okostelefonok kerültek az akcióba, köztük a lassan kifutó fázisába kerülő Galaxy A40, illetve a méltatlanul elhanyagolt státuszú Galaxy A30s. Mellette még ott van a Galaxy A10 és Galaxy A20e, ha tényleg csak entry-level-re vágynánk. Mutatnám az árak változását:

Termék:Bevezetési ár:Márciusi ár:20% kedv.:15% kedv.:
Galaxy A1054 990 Ft49 990 Ft43 992 Ft46 742 Ft
Galaxy A20e64 990 Ft59 990 Ft51 992 Ft55 242 Ft
Galaxy A30s99 990 Ft89 990 Ft79 992 Ft84 992 Ft
Galaxy A4089 990 Ft79 990 Ft71 992 Ft76 492 Ft

A felsőkategóriában ismét a Galaxy S10-családra megy a górcső. Mondhatni, megállás nélkül folytatódik a Galaxy S10 leárazása, ami mellé csapódik a Galaxy S10+. Aki teheti, az éljen a lehetőséggel, főleg, hogy egyes helyeken +5%-ot nyerhetünk, mint az alapleárazás. Nézzük, mennyi az annyi!

Termék:Belső tárhely:Márciusi ár:20% kedv.:15% kedv.:
Galaxy S10128GB249 990 Ft215 990 Ft229 990 Ft
Galaxy S10+128GB289 990 Ft247 990 Ft263 490 Ft

Zárásképpen még egy fontos tudnivaló. Ha éltek a kedvezmények egyikével, vagy legalább 150 ezer forintért vásároltok összesen a fentebb említett márkaboltok egyikében, akkor ajándékutalványt kaptok bónuszba. A 15%-os kedvezményt adó helyeknél mindez 10 ezer forint értékű, míg a 20%-os helyeken 15 ezer forint értékű. Természetesen lesznek kritériumok azzal kapcsolatban, hogy mire lehet felhasználni, ezért mutatnám scannelve:

Fotó: Galaxy Világa

Íme a hirdetménye:

Leárazás a tabletek és a középkategóriás okostelefonok kiegészítőjinél

CIKKSOROZAT: Galaxy S10/Note10 | Galaxy S9/Note9 | A-széria/Tablet/Egyéb

A cikksorozat utolsó tagjához érkeztünk. Több mint 200 tartozékot árazott le a Bravotel Üzletházak Kft által üzemeltetett Samsung Experience Store-ok, melyeket fogyasztható formában elhoztam nektek. A tavalyi és tavalyelőtti csúcskategóriások megkapták az elmúlt napokban a reflektorfényt, most pedig jöhet a vegyes felvágott, azaz minden más. Gondolok itt elsőként a középkategóriás okostelefonokra, a tabletekre és minden másra, mint külső akkumulátorok vagy éppen autós töltők, amik eléggé alacsony töltési sebességgel rendelkeznek.

Ajánlanám figyelmetekbe, hogy némelyik kedvezmény elérheti a 75%-ot, amire néha nem igazán lehet nemet mondani. Ott a lista utolsó felében feltűnő szilikon 20mm-es óraszíjak, vagy a vezeték nélküli töltőpad duó, amelyikből az álló fajta vagy leértékelve 10 ezer forintra. A korábbi szériák közül J-szériásra is lehet találni kiegészítőket.

Mutatnám a listát elkülönítve. Javaslom a hivatalos online store-juknak a felkeresését, ha pedig ott nem találnátok, akkor vegyétek fel a kapcsolatot az egyik márkabolttal.

Okostelefonhoz kapcsolódó szegmens:

A Galaxy J32017-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-PJ330CLEGWW, Dual Layer Cover – Blue1 990 Ft490 Ft-75%
EF-PJ330CFEGWW, Dual Layer Cover – Gold1 990 Ft490 Ft-75%

A Galaxy J52017-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-AJ530TBEGWW, Jelly Cover – Black990 Ft490 Ft-51%
EF-PJ530CLEGWW, Dual Layer Cover – Blue990 Ft490 Ft-51%

A Galaxy A20e készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA202PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA202CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA202CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A30s készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA307PWEGWW,Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-WA307PBEGWW,Wallet Cover – Black5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-QA307TTEGWW, Clear Cover – Transparent4 490 Ft2 990 Ft-33%
GP-TTA307KDATW, Subcore Tempered Glass3 990 Ft1 990 Ft-50%

A Galaxy A40 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA405PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA405CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA405CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A50 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-AA505CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA505CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA505CBEGWW, Gradation Cover – Black4 990 Ft3 990 Ft-20%
GP-TTA505KDATW, Képernyőfólia3 990 Ft1 990 Ft-50%

A Galaxy A70 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-WA705PWEGWW, Wallet Cover – White5 990 Ft4 990 Ft-17%
EF-AA705CVEGWW, Gradation Cover – Violet4 990 Ft3 990 Ft-20%
EF-AA705CPEGWW, Gradation Cover – Pink4 990 Ft3 990 Ft-20%

A Galaxy A80 készülékhez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-PA805CWEGWW, Standing Cover – White9 990 Ft6 990 Ft-30%

Tablethez kapcsolódó szegmens:

A Galaxy Tab A10.1-hez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT580PBEGWW, Book Cover – Black3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-BT580PWEGWW, Book Cover – White6 990 Ft1 990 Ft-72%

A Galaxy TabE 9.6-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT560BWEGWW, Book Cover – White3 990 Ft990 Ft-75%

A Galaxy TabA 10.52018-hoz kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT590PJEGWW, Book Cover – Grey7 990 Ft4 990 Ft-38%
EF-BT590PBEGWW, Book Cover – Black7 990 Ft4 990 Ft-38%

A Galaxy TabA 10.12019-hez kapcsolódó leárazás:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT510CWEGWW, Book Cover – White15 990 Ft11 990 Ft-25%

A Galaxy TabS3-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT820PWEGWW, Book Cover – White9 990 Ft5 990 Ft-40%
ET-FT820CTEGWW, Screen Protector4 990 Ft990 Ft-80%

A Galaxy TabS4-hez kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EJ-FT830BBEGGB Bookcover Keyboard – Black39 990 Ft29 990 Ft-25%
EJ-PT830BBEGWW, S Pen – Black14 990 Ft5 990 Ft-60%

A Galaxy TabS6-hoz kapcsolódó leárazások:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-BT860PJEGWW Book Cover, Gray19 990 Ft13 990 Ft-30%
EJ-PT860BLEGWW S Pen, Blue18 990 Ft11 990 Ft-37%
EJ-PT860BJEGWW S Pen, Black18 990 Ft11 990 Ft-37%

Egyéb szegmens:

Okosórákhoz szíjvariánsok:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
ET-SFR82MVEGWW Sport Band – Violet10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SFR82MPEGWW Sport Band – Pink Gold10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SFR82MBEGWW Sport Band – Aqua Black10 990 Ft7 990 Ft-27%
ET-SU370MYEGWW, Sport Band – Yellow5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SU370MOEGWW, Sport Band – Orange5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SU370MJEGWW, Sport Band – Gray5 990 Ft3 990 Ft-33%
ET-SLR82MOEGWW Leather Band, Orange19 990 Ft9 990 Ft-50%
ET-SLR82MAEGWW Leather Band, Brown19 990 Ft9 990 Ft-50%
ET-YSU81MPEGWW Silicone Band (20 mm) – Pink9 990 Ft4 990 Ft-50%
ET-YSU81MYEGWW Silicone Band (20 mm) – Yellow5 990 Ft1 990 Ft-67%
ET-YSU81MJEGWW Silicone Band (20 mm) – Gray5 990 Ft1 990 Ft-67%
ET-SFR50MYEGWW, Sport Band – Yellow11 990 Ft990 Ft-92%

Külső akkumulátorok:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EB-P3020CNEGWWULC Battery Pack Type-C (5Ah) – Navy9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-P3020BSEGWW , ULC Battery Pack (5Ah) – Dark Gray9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-P3020BNEGWW, ULC Battery Pack (5Ah) – Navy9 900 Ft3 990 Ft-60%
EB-PG930BSEGWW BATTERY PACK SILVER14 990 Ft5 990 Ft-60%
EB-PG950CSEGWW 5.2Ah Battery pack – Gray15 990 Ft5 990 Ft-63%
EB-PG950CNEGWW 5.2Ah Battery pack – Navy15 990 Ft5 990 Ft-63%
EB-PN920EPEGWW BATTERY PACK, PINK19 990 Ft5 990 Ft-70%
EB-PN920ELEGWW BATTERY PACK, BLUE19 990 Ft5 990 Ft-70%

Töltő egységek:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
ECA-U16CBEGSTD, Szivargyújtó töltő990 Ft490 Ft-51%
ACADU10CBESTD, Szivargyújtó töltő3 990 Ft990 Ft-75%
EP-QR375ABEGWW, Charger – Black2 990 Ft990 Ft-67%
EP-N6100TBEGWW Wireless Charger Duo-Black31 990 Ft9 990 Ft-69%

Váltsd be régi telefonod egy új Galaxy S20-ra + Promóció hosszabbítás!

Március 13-án, azaz ma (!), ami amúgy egy pénteki nap egyben, elstartolt a Galaxy S20-család hivatalos forgalmazása. Lezárult a pre-order időszak, ezzel pedig annak a lehetősége is, hogy bármely modell vásárlása esetén grátisz Galaxy Buds+ fülhallgatóra legyünk jogosultak. Ez a promóció immáron nem aktív, így kár sajnálkozni, viszont van helyette más, amivel a Samsung próbálja váltásra buzdítani a felhasználóit. Ez pedig a trade-in, azaz a korábbi készülék beszámításának lehetősége.

Amerikában már régóta létezik a lehetőség, amit a Samsung USA annyira komolyan is vesz, hogy nem csak a weboldalas kalkulációjába építette bele, de speciális árakat is szab egyes modellekre, hogy azokat a felhasználóik könnyebben engedjék el. A legutóbbi combos akciójuk felett mi sem mentünk el szó nélkül. Magyarországon valamikor a Galaxy S7/S8 debütálásakor jött be a képbe a trade-in opciója, azonban a magyarok jobban szeretik a polcon tudni a régi készüléküket, mint sem nyomottabb áron beszámítatni. Ezért döntöttek úgy, hogy megtoldják némileg az átvételi árukat, hogy mindenki jól járjon.

Most sem lesz ez másképp. Igazából arról van szó, hogy nem a megjelent terméket adják olcsóbban, hanem az átvettet árazzak feljebb, ezáltal érve többet. Tehát, ha mondjuk egy Galaxy S20 Ultra vásárlásán agyalasz, és beviszel egy működőképes okostelefont, akkor 30 ezer forinttal kerül majd többe, mint ha egy szimpla trade-in kedvezménymentes időszakot választanál. Magyarul, ha adnának érte alap időszakban 1Ft-ot, akkor most 30.001Ft-ot kapsz!

Természetesen ez a promóció csak a hónap végéig tart, és legjobb tudomásunk szerint csak a Samsung márkaboltokban van jelen. Másrészről, az “olcsóbb” húszasokra is adnak kedvezményt, mutatnám a megszokott táblázatot:

Termék:Belső tárhely:2020/Q1-es ár:Trade-in kedvezmény:
Galaxy S20128GB324 990 Ft-20 000 Ft
Galaxy S20+128GB359 990 Ft-25 000 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB484 990 Ft-30 000 Ft

Mellette azonban még felhívnám a figyelmet két dologra. Az egyik, hogy a legutóbbi promóciót, melyben a Galaxy A40-re, a Galaxy A71-re és a Galaxy S10-re ment a leárazás meghosszabbították március 15-ig. Nyilván az utolsó napján nincs lehetőség bolti vásárlásra, de ott az online store lehetősége, ahol 0-24-ben intézhető mindez. A másik, ha visszaemlékeztek még februárban elstartolt egy AKG fej- és fülhallgató leakciózás, amit szintén elnyújtanak. A jelenlegi felállás szerint a promóció zárónapja: június 30, szóval van időtök összespórolni a zsebpénzt egy combosabb N700 NC M2-re.

Ha bármi kérdés felmerülne, keressetek bátran. A márciusi akciókról itt találhattok infókat.

Íme a hirdetménye: