
Azzal egyetérthetünk, hogy a Galaxy Fold a 2019-es év egyik legvártabb és leginnovatívabb meglepetése lett. Nehezen startolt el az értékesítése, hiszen a tavaszra beütemezett rajtját el kellett halasztani, azonban – más konkurenciával ellentétben – már a piacon van, és gyűj(he)ti a felhasználók által a tapasztalatokat a Samsung részére, hogy a második generációja – amit várhatóan a Galaxy S11 családdal jelentenek be 2020 februárjának végén – még kifinomultabb legyen. Magyarország is azon kiváltságos európai országok listájára felkerült, ahol megjelenik a készülék – sőt minderről a külföldi sajtó is megemlékezett, ami azért szép teljesítmény.
Nyilván felmerül sokakban a kérdés, hogy kell-e ez az emberiségnek; illetve érdemes-e pénzt ölni az első generációjába a második érkezésének hajnalában? – A Samsung sosem titkolta, hogy ez a modell sokkal nagyobb “törödésre” és odafigyelésre szorul használata és tárolása során, mint az elődök. Erre fel is hívja a figyelmet a hivatalos oldalán, amit mindenképp célszerű azoknak elolvasnia, akik ilyen készülék vásárlásán gondolkodnak.

Visszakanyarodva az első kérdésre… Nyilván anno az érintőképernyős telefonok megjelenésekor sokan szkeptikusak voltak, mégis csak egy kiforratlan technológia született meg és indult útjára. Manapság már hozzátartozik a mindennapi életünkhöz. Nincs kizárva, hogy vakvágányra fut a projekt, azonban elnézve, hogy pár év alatt miként változott az emberek felhasználói szokása, valamint, hogy anno a Note-széria debütálásakor mennyien fogták a fejüket a nagy méret miatt, ennek csekély a valószínűsége. És miért ne akarna bárki is ennek az evolúciónak a részese lenni, pláne, ha nyitott az innovatív dolgokra, és még meg is engedheti magának?!
A Samsung mindig is diktáló, mint sem követő szerepkörben volt jelen a piacon. Az idei 46 db CES-díj szintén igazolja szavaimat. A Galaxy Fold-dal új készülék szegmens született, de mint említettem, az újdonságnak ára és javítási felára van. Utóbbira helyezném a hangsúlyt, hiszen a hivatalos weboldalon érhetővé vált, hogy milyen esetekben is van lehetőségünk élni azzal a bizonyos egyszeri bruttó 50 ezer forintos szervíz költséggel:
„3.5. A Kedvezményes Kijelzőcsere kizárólag olyan törés, repedés vagy fizikai sérülés esetén vehető igénybe, amely funkcionális hibát okoz a Promócióban Résztvevő Termék rendeltetésszerű használatában vagy akadályozza annak biztonságos használatát.”
olvasható a Samsung által kiadott Általános szerződési feltételek és szabályzatban.
„3.6. A Kedvezményes Kijelzőcsere kizárólag abban az esetben vehető igénybe, amennyiben a Promócióban Résztvevő Termék kizárólag olyan töréssel, repedéssel vagy fizikai sérüléssel rendelkezik, amely funkcionális hibát okoz a Promócióban Résztvevő Termék rendeltetésszerű használatában vagy akadályozza annak biztonságos használatát. Amennyiben a Promócióban Résztvevő Termék más, a jótállás keretei között nem kezelhető hibával is rendelkezik, úgy a Promócióban Résztvevő Termék gyári állapotba történő visszaállítása önköltséges (fizetős) keretek között történhet meg, valamint a jelen Promóció keretein belül biztosított Kedvezményes Kijelzőcsere kizárólag ezt követően vehető igénybe.”
olvasható a Samsung által kiadott Általános szerződési feltételek és szabályzatban.
„3.7. A Kedvezményes Kijelzőcsere nem vehető igénybe esztétikai hibák (pl. karcok), illetve folyadék okozta sérülések, valamint hibák javítására, így a Promócióban Résztvevő Termék Infinity Flex Display, határtalan összehajtható kijelzőjén található zsírtaszító réteg kopása esetén sem, mivel az a Promócióban Résztvevő Termék működését nem befolyásoló, esztétikai tényező.”
olvasható a Samsung által kiadott Általános szerződési feltételek és szabályzatban.
„3.11. A Promóció kizárólag a jelen szabályzat 2.1.2. pontjában meghatározott Promócióban Résztvevő Üzletekben vásárolt Promócióban Résztvevő Termékekre vonatkozik, és kizárólag a Promócióban Résztvevő Szervizek által vehető igénybe, valamint más kedvezményekkel, és egyéb akciókkal nem vonható össze.”
olvasható a Samsung által kiadott Általános szerződési feltételek és szabályzatban.
Szerintem minden lényeges pontra felhívtam a figyelmet. Bárki is vásároljon, ügyeljen az ÁSZF-ben található részletekre, nehogy mélyen zsebbe kelljen nyúlni. Ezzel pedig egyértelművé vált, hogy miért nem érdemes szürkeiportból beszerezni.
A Galaxy Foldnál ténylegesen van ereje a hivatalos gyári garanciának! Ez vitathatatlan!


















