Címke: Galaxy S9 Plus

Leáraztak egy sornyi Galaxy S9 és Galaxy Note9 családhoz kapcsolódó tartozékot

CIKKSOROZAT: Galaxy S10/Note10 | Galaxy S9/Note9 | A-széria/Tablet/Egyéb

Publikussá tettem a cikksorozat hivatkozásait a könnyebb navigáció érdekében. A Galaxy S10 és Galaxy Note10 családhoz tartozó tartozékos leárazásról már tegnap született cikk. Akkor megemlítettem, hogy a fogyaszthatóság mivoltából külön választom a leakciózott termékeket, mely által könnyebben tudjátok fogyasztani. A sort folytatnám a tavalyelőtti csúcskategóriásokkal, azaz a Galaxy S9-cel, a Galaxy S9+-szal és a Galaxy Note9-cel. Biztosra veszem, hogy lesz olyan olvasónk, aki talál magának olyan tokot, amivel régóta szemezett, csak éppen azért nem vásárolta meg, mert annyira nem volt szüksége rá, hogy több ezer forintot kiadjon érte.

A listán ismételten akadnak szép leárazások. Pl.: ott van a Galaxy S9 szilikontokja, amit immáron ezer forint alatt lehet beszerezni, vagy a sokak által kritizált Alcantara, amiért már 2 ezret se kérnek el. Természetesen akadnak a listán olyan tartozékok is, amik harmadik fél által készültek, viszont a Samsung zöld utat adott nekik, ezek általában „GP-” előtaggal rendelkeznek.

Zárásképpen említeném meg, hogy az általam feltűntetett árak a Bravotel Üzletházak Kft. által üzemeltetett Samsung márkaboltokban van jelen, illetve a hozzájuk kapcsolódó webáruházban, a sestore.hu-n. A cikkért külön plusz juttatást nem kapott a szerkesztőség, tényleg csak abból a célból került megírásra, hogy a tokjaitokat úgy váltogassátok a korábban vásárolt készülékeiteken, mint a pólóitokat egy hét leforgása alatt. Ha a listán találsz olyan terméket, amit szeretnél, de nem tudod megrendelni neten, akkor keresd fel az egyik üzletet és kérd az ott dolgozók segítségét!

Holnap érkezünk az utolsó adaggal, addig a fentebb feltűntetett link nem érhető el. Amúgy is még a beszerkesztés fázisában tartok vele!

A Galaxy S9 tartozékos kedvezményei:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-PG960TJEGWW, Silicone Cover – Gray2 990 Ft990 Ft-67%
EF-PG960TBEGWW, Silicone Cover – Black2 990 Ft990 Ft-67%
EF-XG960AREGWW, Alcantara Cover – Red3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-XG960AMEGWW, Alcantara Cover – Mint3 990 Ft1 990 Ft-50%
GP-G960KDCPBAD, Airfit Pop – Snow Red1 990 Ft990 Ft-50%
GP-G960KDCPBAC, Airfit Pop – Spring Purple1 990 Ft990 Ft-50%
GP-G960KDCPBAB, Airfit Pop – Sunshine Blue1 990 Ft990 Ft-50%
GP-G960KDCPBAA, Airfit Pop – Almond Pink1 990 Ft990 Ft-50%
GP-G960AMCPAAA, Ring Tok Dual – Black2 990 Ft990 Ft-67%
EF-RG960CSEGWW, Protective Standing Cover – Silver2 990 Ft990 Ft-67%
EF-RG960CBEGWW, Protective Standing Cover – Black2 990 Ft990 Ft-67%
EF-GG960FREGWW, Hyperknit Cover – Red2 990 Ft990 Ft-67%
EF-GG960FJEGWW, Hyperknit Cover – Gray2 990 Ft990 Ft-67%
GP-G960ICCPXAB, KSNY Protective Hardshell Case – Charlotte Stripe Black3 990 Ft990 Ft-75%
GP-G960ICCPXAA, KSNY Protective Hardshell Case – Hollyhock Floral3 990 Ft990 Ft-75%
GP-G960ICCPVAA, KSNY Wrap Case – Saffiano Black/Gold3 990 Ft990 Ft-75%
GP-G960KDCPAAD, Airfit – Stone1 990 Ft490 Ft-75%
GP-G960KDCPAAC, Airfit – Deep Blue1 990 Ft490 Ft-75%

A Galaxy S9+ tartozékos kedvezményei:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-XG965AREGWW, Alcantara Cover – Red3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-XG965AMEGWW, Alcantara Cover – Mint3 990 Ft1 990 Ft-50%
GP-G965KDCPBAD, Airfit Pop – Snow Red1 990 Ft990 Ft-50%
GP-G965KDCPBAC, Airfit Pop – Spring Purple1 990 Ft990 Ft-50%
GP-G965KDCPBAA, Airfit Pop – Almond Pink1 990 Ft990 Ft-50%
EF-GG965FREGWW, Hyperknit Cover – Red2 990 Ft990 Ft-67%
GP-G965ICCPXAA, KSNY Protective Hardshell Case – Hollyhock Floral3 990 Ft990 Ft-75%
GP-G965ICCPVAC, KSNY Wrap Case – Saffiano B&W3 990 Ft990 Ft-75%
GP-G965KDCPAAD, Airfit – Stone1 990 Ft490 Ft-75%
GP-G965KDCPAAC, Airfit – Deep Blue1 990 Ft490 Ft-75%

A Galaxy Note9 tartozékos kedvezményei:

Termék:Régi ár:Akciós ár:Kedv.:
EF-ZN960CVEGWW, Clear View Standing – Lavender3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-ZN960CAEGWW, Clear View Standing – Brown3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-WN960LREGWW, Leather View Cover – Red3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-WN960LLEGWW, Leather Cover – Blue3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-WN960LAEGWW, Leather View Cover – Brown3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-NN960PVEGWW, LED View Cover – Lavender3 990 Ft1 990 Ft-50%
EF-RN960CSEGWW, Protective Standing Cover – Grey2 990 Ft990 Ft-67%
GP-N960WSEFAAA, Curved Screen Protector – Transparent3 990 Ft990 Ft-75%
EF-PN960TWEGWW, Silicone Cover – White1 990 Ft490 Ft-75%
EF-PN960TVEGWW, Silicone Cover – Lavender1 990 Ft490 Ft-75%
EF-PN960TLEGWW, Silicone Cover – Blue1 990 Ft490 Ft-75%
EF-PN960TBEGWW, Silicone Cover – Black1 990 Ft490 Ft-75%

Így fejlődött a Samsung okostelefonjainak kamerarendszere

Egy évtizede köztünk a Galaxy S-széria, ami a Galaxy S20 Ultra-val újabb mérföldkövet írt a dél-koreai vállalat életében. 100-szoros hibrid-digitális zoomra eddig egyetlen okostelefonja sem volt képes, azonban mára megérett a technológia arra, hogy alkalmazzák és elhozzák a felhasználóiknak. Hosszú utat járt be a kamerák szezonja a flagship szegmensben. Számomra az első szemmel látható különbséget a DualPixel technológia hozta el, aminél sok savat kapott a Samsung, hogy miért csak 12MP-es képeket készíthetünk vele, azonban a végeredmény magáért beszélt. Aztán jött a Dual rekesz, amit a Galaxy S20-akból már “száműztek”, de mégis teljesen praktikusnak bizonyult adott helyzetekben. Kár érte!

Igen ám, de hogy mi történt a Galaxy S3-nál vagy éppen a Galaxy S4 Zoom-nál, arra már kevesen emlékeznek; ezért a Samsung készített egy infografikát, amiben minden fontos történés ott szerepel.

Mutatnám az S-széria kamera forradalmát:

A Galaxy S-széria evolúciós infografikája

A GadGetsDeck nevű oldal egy remek infografikát készített a Samsung tavaszi csúcsszériás telefonjairól. Imádom az ilyen összegzőket, hiszen attól, hogy a neten fellelhető minden információ, még nem látja az ember egybe. Alapos kutatómunka állhat mögötte, így jár mindenképpen a pacsi érte, az aktualitás miatt pedig pláne, hiszen hamar kiegészítettek a Galaxy S20 családdal.

Nagyon remélem, hogy a Note- és Fold-család is kapni fog hasonlót a 2020-as évben. Ha így lesz, akkor lehet számolni vele az oldalon. Nézzük csak...!

Íme a Galaxy S9-család hivatalos Android 10-es frissítési leírása

A Samsung szépen halad az Android 10 frissítésével. Pár nappal ezelőtt írtunk arról, hogy a Galaxy S9 és S9+ duójához is kiadásra került a stabilizált végleges változat, ami nem éppen zajlott gördülékenyen. Állításomat alátámasztja azon tény, hogy hat bétafrissítés után döntöttek úgy a szoftverfejlesztői, hogy a felhasználók elé dobja az új operációs rendszert és vele egybekapcsolt One UI 2.0-ás felületet. Két nap elteltével semmi kiugró bakiról nem írt a külföldi sajtó és fórum szegmens, így bátran kijelenthető, hogy aki nyitott az újdonságok tárházára, az bátran nyomjon rá a nemsokára feltűnő frissítési értesítésre.

Annak idején már írtam egy összegzőt arra fókuszálva, hogy mi változott az Android 9-hez képest az Android 10-nél, azonban most, hogy a Galaxy S9-család is megkapta a támogatottságot, újra elő kell vennem a témát, mert az a lista némiképp bővült.

A frissítési jegyzet felhívja a figyelmet, hogy bekerült a felületbe a „Windows-összekapcsolás” funkciója, ami a SideSync utódjának is nevezhető, mégis csak elérjük a készülékünkről a fontosabb dolgokat, mint pl.: az értesítéseink, és a Galériánk utolsó fotóit. Aztán ott van a „Hivatkozásmegosztás”, ahol növeltek a méreten. A további újdonságokról olvassátok el a kép alatti részleteket!

Ha még a készüléked nem ajánlotta fel a frissítést, akkor ne ess pánikba, ugyanis folyamatosan, szakaszosan engedik rá a szerverekre a termékcsaládot. Mellesleg az XEH-s változatok részlegén még nem szerepel az Android 10 opciója, csak a DOT-ásoknál, de nyilván egy napokon belül változni fog. Kis türelmet!

A frissítési infók:

Buildszám: G960FXXU7DTAA | G965FXXU7DTAA
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-01-29
Biztonsági javítás szintje: 2020-01-01

Íme a frissítás hivatalos leírása:

A One UI 2 elhozza önnek az Android 10 rendszert és olyan új funkciókat, amelyeket a Samsung és a Google az Önhöz hasonló felhasználók visszajelzései alapján alakított ki.

Azt javasoljuk, hogy készítsen biztonsági mentést a fontos adatokról annak érdekében, hogy a frissítés közben biztonságban legyenek.

Egyes alkalmazásokat az operációs rendszer frissítése után egyénileg kell frissíteni. Ilyenek például a Számológép, a Samsung Internet, a Samsung Health és a Samsung Notes.

  • Sötét mód:
    • Továbbfejlesztett kép-, szöveg- és színkorrekciók a nappali és éjjeli környezethez.
    • Sötétített háttérképek, widgetek és jelzések, amikor be van kapcsolva a Sötét mód.
  • Ikonok és színek:
    • Tisztább alkalmazásikonok és rendszerszínek.
    • Továbbfejlesztett cím- és gombelrendezések a képernyő takarékosabb kihasználásához.
  • Simábban futó animációk: Továbbfejlesztett animációk egy csipetnyi játékossággal.
  • Teljes képernyős kézmozdulatok: Új navigációs mozdulatok.
  • Kifinomultabb interakciók:
    • Kényelmesebb navigáció a nagy képernyőkön minimális ujjmozgással.
    • A jól láthatóan kiemelt gombokkal egyszerűbb a lényeges dolgokra összpontosítani.
  • Megváltozott az Egykezes mód használata.
    • Az Egykezes mód indításának új módjai: koppintson kétszer a Kezdőlap gombra, vagy húzza lefelé az ujját a képernyő alsó részének közepén.
    • A beállítások átkerültek a Beállítások > Speciális funkciók > Egykezes mód menüpontba.
  • Kisegítő lehetőségek:
    • Továbbfejlesztett nagy kontrasztú billentyűzetek és nagy méretű szöveghez való elrendezések.
    • Bekerült a rendszerbe egy olyan új funkció, amely a beszédet valós időben a képernyőn megjelenő szöveggé alakítja a hang-/videohívások közben, vagy amikor a mikrofonba beszél.
  • Jobban látható szöveg a háttérképek előtt:
    • A háttérkép felett jobban látható a szöveg, mivel a One UI 2 automatikusan beállítja a betűszínt a világos és a sötét területek, valamint a színkontraszt alapján, ahogyan ez az alábbi képen is látható.
  • Eszközkarbantartó: Az akkumulátorhasználati diagram részletesebb információkat jelenít meg.
  • Digitális jólét:
    • Célok beállításával korlátozhatja a telefon használatát.
    • A Fókusz móddal elkerülheti a telefonról érkező zavaró tényezőket.
    • Figyelemmel kísérheti gyermekei tevékenységét az új szülői felügyeleti funkciókkal.
  • Fényképező:
    • A képernyő alján megjelenő üzemmódok már szerkeszthetők.
    • Az új beállításokra és funkciókra figyelmeztető új ikonok kerültek be a rendszerbe.
    • Továbbfejlesztett elrendezés, hogy a képek készítését ne zavarják a beállítások.
  • Internet:
    • A Testreszabás menüben már módosíthatók az eszköztárak menüi, így gyorsan hozzáférhet a gyakran használt funkciókhoz.
    • Már minden egyes menü (könyvjelzők, beállítások, előzmények stb.) címsorában részletes információk tekinthetők meg.
    • Kiterjesztettük a Samsung Internet kiegészítő funkcióinak (pl. a bővítményeknek) a támogatását.
  • Samsung Névjegyzék:
    • A Névjegyzék kiegészült a Kuka funkcióval. A törölt névjegyek a végleges törlés előtt 15 napig a Kukában maradnak.
    • A BixbySearch keresővel hatékonyabban kereshetők a névjegyek.
    • A QR-kóddal kapcsolatos funkciókat továbbfejlesztettük (a rendszer része lett egy új szkennelési funkció).
  • Naptár:
    • Új, az S Pen használatára specializált kézírási funkció került be a rendszerbe.
    • A Naptár alkalmazást optimalizáltuk a nagy képernyőkre (DeX mód).
    • A havi nézetet továbbfejlesztettük, és felkészítettük arra az esetre, amikor az események címe hosszú, és 2 sorban kell megjeleníteni (csak akkor áll rendelkezésre, amikor nincs túl sok esemény az adott napon).
    • Már a programtól függetlenül is lehet matricákat csatolni adott dátumokhoz.
    • Az eseményemlékeztetők értesítési hangjaként már beállíthatók hosszú dallamok.
  • Reminder:
    • Több lehetőség áll rendelkezésre az ismétlődő emlékeztetőkhöz.
    • Helyalapú emlékeztetők állíthatók be egy adott időszakhoz.
    • Az emlékeztetők megoszthatók a családi csoporttal, valamint más megosztási csoportokkal is.
    • Jelzés nélküli emlékeztetők állíthatók be egy adott dátumra.
  • Saját fájlok:
    • Bekerült a Kuka funkció, így a véletlenül törölt fájlok visszaállíthatók.
    • További keresési szűrők, amelyekkel gyorsabban megtalálhatók a dolgok.
    • Immár egyszerre több fájl és mappa is átmásolható vagy áthelyezhető különböző célhelyekre.
  • Számológép: A mértékegységváltó sebesség- és időmértékegységekkel egészült ki.
  • Autós csatlakoztatás: Az Android Auto már előre telepítve van.
  • Tippek: Hasznos tippeket adtunk hozzá a One UI 2 felületről, hogy segítsünk a legtöbbet kihozni a Galaxy eszközből.
  • Bekerült a rendszerbe a Windows-összekapcsolás funkció.
    • Egyszerűen hozzáférhet a telefonján lévő fotókhoz, üzenetekhez és értesítésekhez számítógépén, valamint rendelkezésre áll egy képernyőtükrözési funkció is.
    • Ez a funkció a gyorspanelről vagy a Beállításokból elérhető Windows-összekapcsolás funkción keresztül áll rendelkezésre.
  • Hivatkozásmegosztás:
    • Megnöveltük a fájlfeltöltési kapacitást.
    • Már fájlonként 3 GB, naponta pedig 5 GB a feltöltési korlát.
  • Samsung DeX: Továbbfejlesztett támogatást biztosítunk a számítógép és az eszköz Samsung DeX használatával való csatlakoztatásához.
  • Média és eszközök:
    • A SmartThings panelt leváltotta a Média és eszközök panel.
    • Média: Vezérelheti a telefonon és más eszközökön lejátszott zenéket és videókat.
    • Eszközök: Közvetlenül a gyorspanelről ellenőrizheti és vezérelheti SmartThings eszközeit.

Hónap végére befutott a Galaxy S9-családra az Android 10

A Samsung 2019-ben mérlegelt, melynek köszönhetően: teljesen másképp állt az új operációs rendszer frissítési ütemtervéhez. Míg az előző főszoftvereknél megvárta a tavaszi csúcsmodelljeinek premierjeit (amelyeken prezentálta, hogy mivel mutat többet, mint egy nyers Android), addig most fordított a helyzeten. 2020 januárjára ígérte a Galaxy S10– és Galaxy Note10-családtagjaira az Android Q-t, azonban az már 2019 decemberében megérkezett. Nem is meglepő, hogy már az év első hónapjába fókuszba helyezte a tavalyelőtti csúcstelefonjainak bétatesztelését. Közülük a Galaxy Note9-re azóta már befutott, azonban a Galaxy S9-családra (és a Galaxy A80-ra) nagyon úgy festett, hogy még várnunk kell – de egy rossz szavunk se lehet a rendszerfejlesztőihez, mivel időben vannak.

Csak februárra volt kiírva a Galaxy S9 és S9+ duóra az Android 10. Már 2019 év végén elstartol a bétaszoftver fázisa, ami nagyjából 5-6 hét leforgása alatt le is zajlott hasonlóképpen, mint a Galaxy S10-családtagoknál. Ha emlékeim a helyükön vannak, akkor hat bétafrissítést igényelt a stabil változat megérkezése, amit egy ideig mi is lekövettünk.

Kreatív: Galaxy világa

A folyamat pikantériáját az is megalapozza, hogy az operációs rendszer optimalizációja nagyjából annyi időt őrölt fel, mint a Galaxy S10 szériáknál, holott jelentősen kevesebbnek kellett volna lennie abból kifolyólag, hogy már előtte elkészült több modellre. Ettől függetlenül minap kiadásra került az Exynos-processzorral felvértezett készülékekre, míg a Snapdragon chipsettel rendelkezőknek még ideiglenesen várniuk kell. (Ez minket annyira nem érint, hiszen utóbbi az USA-ra szánt termékek felhasználóinak okozhat némi bosszankodást.)

Tehát írjuk fel a dátumba: a Galaxy S9 és S9+ január 28-tól frissíthető Android 10-re.

Verziószámok:

  • Exynos processzorú modelleknél:
  • Snapdragon processzorú modelleknél:
    • Galaxy S9 (SM-G960U) – G960USQU7DTA5
    • Galaxy S9+ (SM-G965U) – G965USQU7DTA5

Várhatóan a magyarországi felhasználói csak februárban élvezhetik az Android 10 előnyeit, legalábbis cirka 4-6 nap el szokott telni a németországi élesítést követően, hogy feltűnjön idehaza is. Ha az automatizált megoldásban nem hiszel, akkor a Beállítások -> Szoftverfrissítés -> Letöltés és telepítés menüjében nyomj rá egy kézi frissítést; vagy a Samsung Smart Switch programot töltsd le számítógépre és azon keresztül csekkold le a frissítési lehetőséget.

A ‘tovább mögé’ elrejtettem azt a rendszerüzenetet, amit akkor láthattok, ha az operációs rendszernek a frissítési befut. Nyilván ez angol nyelvű, de ha lesz magyar, akkor azt úgy is jelezni fogjuk.

“Hónap végére befutott a Galaxy S9-családra az Android 10” Tovább olvasása

Szép lassan elkészül az Android 10 a tavalyi csúcskategóriás telefonokra

Mint már tudhatjátok, a Galaxy S10– és Note 10 család megkapta az Android 10-es operációs rendszert, holott a Samsung Magyarország csak 2020 januárjára ígérte a megérkezését. Ezzel az év első hónapjára beígért összes modellre éles már, így jöhet az előkészülete a februárra beütemezett telefonokra, amik között helyet foglal a 2018-as tavaszi S-széria és őszi Note. Európában a németeknél és a briteknél folyik a bétatesztelése. Amint a végleges, stabil változatot kiadják, úgy cirka másfél hét alatt jó eséllyel a magyarországi felhasználók is élvezhetik az új rendszerrel és átgondoltabb (One UI) felülettel érkező jóságokat.

Persze itt jegyezném meg, hogy az bétafrissítésbe való becsatlakozásnak van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy instabil lehet a szoftver. Ez persze a véglegesnél is előfordulhat az elején, mint az megtörtént az S10 egyes tagjainál, ahol a hálózatra való csatlakozással akadtak bőszen próbálák az elmúlt hetekben. Nem buzdítanék senkit a telepítésre, de azért támpontot adnék, mert jómagam szintén részt vettem a Galaxy S10-emmel a bétaprojektben.

Akinek Note 9, S9 vagy S9+ készüléke van, és be meri vállalni az ismeretlen, azokhoz szólnék. Minden esetben célszerű megvizsgálni, hogy az Pie-rendszer van-e a készülékeden, ha nem akkor Odin-nal tessék rátenni, majd egy microSD kártya segítségével a bin kiterjesztésű letöltött frissítéseket nevezzétek át zip-re; végezetül a telefonok boot menüjében a SD-kártyás telepítés opcióval dobjátok fel a pakkokat sorozatban.

Ha kérdés merülne fel, akkor írj bátran! Ha tudok, segítek!

Fotó: Galaxy világa

A Galaxy Note9 csomagjai:

Bármelyik telepítési opciót is választd, győződj meg arról, hogy az alábbi verziójú Android 9-ed van telepítve a készülékedre: N960FXXS4CSJ1 / N960FOXM4CSJ1 / N960FXXS4CSJ1. Ha nem, akkor irány a SamMobile oldala és az SM-N960F kulcsszóval, valamint a fenti verziók egyikével indíts egy keresést, majd töltsd le és telepítsd fel! Ha megvan, akkor mutatnám a folytatást. Javaslom a korábban már ajánlott SD-kártyás megoldást a bétafrissítésére.

Az első lehetséges opció:

A második lehetséges opció:

A Galaxy S9 csomagjai:

Nincs más teendőd, mint beszerezned a G960FXXU7CSK1 nevű Pie rendszert, majd az alábbi láncfrissítéseket megejteni!

A Galaxy S9+ csomagjai:

Nincs más teendőd, mint beszerezned a G965FXXU7CSK1 nevű Pie rendszert, majd az alábbi láncfrissítéseket megejteni!

Hivatalos az Android 10 magyarországi frissítési menetrendje

Talán még előttetek van az a cikk, melyben az egyik (azt hiszem indiai) régiónak a várható frissítési menetrendjéről számoltam be. Tudtuk azt, hogy az ott feltüntetett adatokat mindössze viszonyítási alapként kell kezelni, hiszen akadtak olyan készülékek, amik az ottani listán nem szerepeltek (pl.: Xcover 4s); illetve olyanok is, amik pedig a magyarországi piacot elkerülték nagy ívben (pl.: M-széria). Másfelől, talán az se újdonság, ha példaként hozom fel a Galaxy S10-családot, aminek várható Android 10-es felfrissülése december folyamán megtörtént január helyett. A Samsung nem várta meg a Galaxy S11 debütjét, és milyen jól tette, ugyanis azért akadnak vele problémák – mint utólag kiderült: sokszor nem tálalnak a csúcskészülékek hálózatot. Nyilván ez javítási frissítés formájában orvoslásra kerül.

Az se lehet meglepetés, ha még karácsony tájt megjelenik a frissítési pakk a Galaxy Note10 felhasználók körében, hiszen a stabilnak tekinthető bétaszoftver már elkeszült. Nyilván január sincs messze, ne legyen senki sem türelmetlen, mert a hangsúly a stabil szócskán van. Inkább várjunk két héttel többet, de működjön minden úgy, ahogy annak kell.

A lista arra is rávilágított, hogy a 2018-as nyári (pl.: J6, J6+, A6, A6+) és őszi (pl.: A72018) középkategóriás telefonok még megkapják az Android 10-et, azonban az azévi csúcskategoriások valamiért kimaradnak a szórásból. Csak arra akarok kilyukadni, hogy a Galaxy S8-család és Galaxy Note8 esetében sehol sincs szó Android Q-ról. Ez nem szép húzás, hiszen hardver tekintetben mindkettő képes lenne a felület gördülékeny kezelésére. Nyilván változhat a felállás, hiszen ez csak egy tájékoztató jellegű közlemény a Samsung jóvoltából, amiből bármikor elvehet; és amihez bármikor hozzáadhat. Meglepődnék, ha a Galaxy Fold nem kapna soha Android 10-et. Az viszont tisztán látszik, hogy a korábban meghatározott 1.5-2 éves támogatottsági ciklus lecsökkent 1-1.5 évre.

A kép alatt található lista tájékoztató jellegű, amit a Samsung a Samsung Members nevű applikációjában tett közzé. Eltérések lehetnek közelebbi és távolabbi idő irányba.

Az Android Q hivatalos logója.

Kapcsolódó cikkek:


2020 januárjában:

2020 februárjában:

2020 áprilisában:

2020 májusában:

  • Galaxy A50
  • Galaxy A30s
  • Galaxy A20e
  • Galaxy A10
  • Galaxy A6
  • Galaxy Xcover4s

2020 júniusában:

  • Galaxy A6+
  • Galaxy J6

2020 júliusában:

  • Galaxy J6+
  • Galaxy Tab S5e
  • Galaxy Tab S4

2020 augusztusában:

  • Galaxy Tab A8 2019

2020 szeptemberében:

  • Galaxy Tab A 10.5 2018
  • Galaxy Tab A 10.1 2019

Ha kérdésed volna a frissítésekkel kapcsolatban, írd meg hozzászólás formájában!

Újabb Fortnite-skin szerezhető be a Samsung által

Az Epic Game és a Samsung folytatja a közös együttműködést. Kétségtelen, hogy az egyik legfelkapottabb battle royal stílusú játék a Fortnite, ami már egy jó ideje telefonon is elérhető. Tavaly ősszel, a Note 9 és a Tab S4 megjelenésekor közös kampányba kezdtek, melynek lényege abban merült ki, ha van a kettő közül egy terméked, akkor limitált ideig a játékon belül be tudsz aktiválni egy úgy nevezett “Galaxy Skin”-t.

Most, cirka 1 év elteltével újra bővülhet a játékosok outfit és emotáció készlete a Samsung által, ugyanis, a lentebbi listán feltüntetett telefonok és tabletek bármelyikéről bejelentkezve, a store részben képletesen megvásárolók az egyedi itemek.

Mutatnám a telefonok listáját:

  • Galaxy Note10 | Note10+ | Note10+ 5G
  • Galaxy S10e | S10 | S10+ | S10 5G
  • Galaxy Note9
  • Galaxy S9 | S9+
  • Galaxy Note8
  • Galaxy S8 | S8+ | S8 Active
  • Galaxy S7 | S7 edge | S7 Active
  • Galaxy A90
  • Galaxy A80
  • Galaxy A70
  • Galaxy A9

A tabelek közül a befutók:

  • Tab S6
  • Tab S4
  • Tab S3 | Tab S3 Wi-Fi

További különlegesség, hogyha nem tetszik vagy csak megválnál tőle, akkor lehetőséged van elajándékozni – persze ez is csak limitált ideig alkalmazható, a hivatalos weboldal leírása szerint év végéig.

Szeptember 27-én élesedett be a GLOW skin, illetve a
Levitate emotáció. Utóbbit csak ennél a külsőnél lehet használni. A cég elmondta, hogy a Note 10-szériánál debütált új szín, az Aura Glow ihlette.

Beszerzési útmutató:

  1. Szükséges lesz a fenti listán feltüntetett termékek valamelyikére; mivel csak ezeken keresztül aktiválódik az amúgy epic tartalomként kezelt outfit és emotáció.
  2. Telepítsd fel a Galaxy Store-ból vagy a Galaxy Game Launcher-ből a játékot, majd ezt követően jelentkezz be a profiloddal. (Ha még nem rendelkezel ilyennel, akkor regisztrálj!)
  3. Irány a játékon belüli áruház (Store), ahol kis keresgélés után megleled.
  4. Noha az outfit ingyenes, mégis szükséges lebonyolítani egy 0 Ft-os kártyás vásárlást. (Ha korábban nem adtál hozzá bankkártyát, akkor most meg kell tenned, más különben nem lesz meg a kívánt külső.)
  5. Ha megvan, akkor állítsd be; haverjaid had gyönyörködjenek a megszerzett külsődön.