Kategória: Render fotók

7.000mAh-ás akkumulátorral érkezhet a Galaxy F12

Ősszel mutatkozott be a Galaxy F-széria az indiai piacon, amivel az online értékesítést akarták felpezsdíteni. A Samsung a Flipkart nevű vállalattal kötöttek megegyezést, akiken keresztül kínálják kedvező áron a Galaxy F41-et. A termékcsalád fókuszában a fiatal felhasználók megfogása áll, azaz specifikációs szempontból: a nagyobb kijelző, a jobb üzemidő és a hátlapi kamerasziget adottsága. Elviekben ezek a főbb húzó jellemvonásai, illetve a mérsékelt árazása, amivel a versenytársak alá képesek pozícionálni magukat, hogy piaci részesedést nyerjenek. Kell is a stratégiai változás, hiszen az év elején a Vivo megelőzte őket.

A Galaxy F-sorozat következő láncszeme a Galaxy F12 lehet, amelyről nemrég derült, hogy 7.000mAh-ás akkumulátorteleppel vértezhetik fel. Ez a kapacitás nem kevés, hiszen, ha belegondoltok 2-3 évvel ezelőtt a 7-8 inch körüli tabletjeibe épített ilyen méretes akkukat. Bár a Samsungnak nem ez lesz az első olyan okostelefonja, amelybe átlagon felüli telepet építenek, elég csak felidézni a Galaxy M51-et, ami augusztus végén látott napvilágot. Szintén 7.000mAh-val dolgoztak nála, ami a termék vastagságára ment rá – de hát valamit, valamiért!

A Galaxy F12 hát- és oldalsó egybekerete.
Forrás: 91 mobiles

A SamMobile információi szerint az ‘SM-F127G’ típusszám mellett ‘SM-M127F’-ként is nyilván van tartva, amiből arra következtethetnénk, hogy nyomokban a Galaxy M02 kondícióival látják el, de az sincs kizárva, hogy bizonyos régiókban így, máshol pedig úgy hívják, amire volt már korábban precedens. Szinte biztosan könyvelhető az LTE modul opciója, még ha nem is ‘5’-re végződik a SKU-ja.

A 91 Mobiles hozzájutott a termék hátlapi- és oldalsó borításához, ami rengeteg érdekes tényt szolgáltat. Az egyik ilyen, hogy a hátoldali textúrán ismét alakítottak, ugyan függőleges vonalazást alkalmaztak. Ha rádobsz egy szimpla tokot, akkor olyan mindegy, szóval lapozzunk! A másik, hogy marad továbbra a Jack-csatlakozás, ami ennél az árszegmensnél mondhatni kötelező dolog, hiszen az FM rádió készség igényli. A harmadiknál a kameranégyest lehetne kihangsúlyozni, melyek alá fogják poziciónálni a LED vakut, ami nem fog kiemelkedni, hanem egyszínben lesz a hátoldallal.

Méretes kijelzővel lehet számolni, ami 6.7 inchet is meghaladhatja, bár hivatalos tényt még nem közöltek, viszont valóban vastagnak ígérkezik, amire a lentebbi fotók megerősítést szolgáltatnak. Bemutatása még idén megtörténhet, bizonyos források szerint akár már novemberben, míg áránál 13 ezer indiai rúpiát tartanak számon.

Renderképeken a Galaxy S21 Ultra

Már láthattátok, hogy az év elején érkező Galaxy S-család legkisebb tagja miként nézhet ki, azonban kanyarodjunk a legnagyobb tagra, ami vélhetően megtartja az ‘Ultra’ utótagot, amit a Galaxy S20-nál vezetett be a Samsung a névrepertoárjába. Nekem tetszik ez a fajta elnevezés, hiszen valamiféle gigantikus jellemvonásra ad következtetni. A jelenlegi híresztelések alapján a dél-koreai vállalat már januárban bemutathatja a legújabb toll nélküli csúcskategóriását, mivel felrebbentek olyan pletykák, miszerint az Unpacked eseményes menetrendjük az előző évekhez képest átalakulhat. Egy korábbi cikkünkben erről beszámoltunk, így nem ismételném önmagam!

Helyette fókuszáljunk a Galaxy S21 Ultra-ra, amelyhez szintén megérkeztek Onleaks által kreált CAD fájlokat alapul vevő renderfotók. Első pillantásra leszögezhető, hogy az ‘Ultra’ utótagra jellemző méretesség jelen lesz, így, aki kompaktabb készülékben gondolkodna, azokat ki kell ábrándítanom, ugyanis a phabletiség kimaxolására törekednek nála.

A Galaxy S20 Ultra 5G-hez képest (166.9 x 76 x 8.8 mm) a Galaxy S21 Ultra 5G fizikai méretei változhat, ugyanis a jelenleg netre került infók szerint: 165.1 x 75.6 x 8.9 milliméteres lehet. Lefordítva: a készülék magassága és szélessége pucit csökkenhet, ellenben a vastagsága növekedhet. Ergo, reszelgetnek a milliken.

Az előlapjánál a jól bevált Infinity-O formaterv mutatkozik. A kávák mérete csökkenhet, ahogy a kamerának a kivágása is. Egyes források arról számolnak be, hogy az ultrahangos ujjlenyomat-olvasója továbbfejlődhet, mellyel sokkal gyorsabban reagálna a jelenlegihez képest.

A hátoldalánál a Galaxy S21-nél megízlelt stíluselem köszön vissza, ami tényleg Az operaház fantomjának főszereplőjét idézi meg a cseppet sem hétköznapi kameraszigetével. Kellett egy nap ahhoz, hogy megbarátkozzak vele, de megtetszett az idő múlásával. Egyedi és formabontó. Van egy olyan elképzelésem, miszerint direkt szivárogtak ki azok a bizonyos CAD fájlok, hogy a leendő vásárlóik elkezdjenek megbarátkozni a kialakítással; hogy, amire a pre-orderre kerülne a sor, könnyebben tegyék le a voksukat mellette.

A kamerarendszer kitüremkedése már nem sziget stílusú, hiszen a készülék széléből emelkedne ki. Kb. olyan hatású, mint földrajzilag körbe írva: amikor két kéreglemez találkozik, melyből az egyik felfelé “hagyja el” a sík felületet. – Első blikkre erre emlékeztetett. Ha valakit a hátoldal zavarna, akkor pedig bátran gondoljon arra, hogy egy tok vásárlásával bármikor szintbe hoztható, szóval az lesz a kérdés inkább, milyen szenzorokkal lesz felvértezve.

A sima Galaxy S21-gyel ellentétben nála már a LED vaku a kitűremkedésre kerül, ahogy a negyedik kameraszenzor is. Zárásként még néhány fotó:

Renderképeken a Galaxy S21

A történelem ismételi önmagát, ugyanis ha felidézitek, akkor már tavaly ősszel kikerültek az első renderképek a Galaxy S20-akról, amik nagyjából fedték a valóságot. Mindez azért fordulhatott elő, mert a forrás hozzájutott a termék CAD fájljaihoz. Ez tulajdonképpen egy tervezőprogram, amelyben virtuálisan összerakják a gyártás előtt lévő produktumot. A Galaxy S21-családról napról napra egyre több információ lát napvilágot (szerintünk sok a torzítás bennük!), és talán a legfrissebb és legizgalmasabb naprakész az Onleaks által kreált anyag, amely akár leleplezheti a lehetséges kinézetét.

A Galaxy S21-termékcsalád legkisebb tagjával folytatnám, a Galaxy S21-gyel, ami a formatervek alapján: 151,7 x 72,2 x 7,9 milliméteres méretekkel rendelkezhet, majdnem ugyanakkora lehet, mint a Galaxy S20 (151,7 x 69,1 x 7,9mm), amihez képest csak a szélessége növekedhet minimálisan. Ezzel pedig körvonalazódni látszik, hogy a kompakt szót a Samsung nem igazán akarja használni, vagy ha igen, akkor inkább 6,5 inch alatti termékre.

Az előlapnál nincs sok eltérés. Az elődhöz hasonlóan Infinity-O formaterv köszön vissza. Sejteni lehetett, hogy nem a 2021-es csúcskategóriás készülékeibe kerül bele a képernyő alá integrált szelfi kamera. Talán a káva méreténél érezhető némi változás, ami még keskenyebb lett, de az ilyen „lehetséges látszat képeknél” torzítás is mutatkozhat.

A hátlapjánál azonban egy érdekes húzás érheti az ember szemét, amire tényleg ráhúzható: az ízlések és pofonok odamondás! Az eddig megszokott kamerasziget helye maradna a megszokott baloldalon, azonban hozzásimítanák a készülék széléhez. A Galaxy S21-nél szerintem egyáltalán nem néz ki rosszul. A meme gyár persze már elindult, hiszen kb. az Operaház fantomjára emlékeztet a dizájn stílus, melynek elemei a Galaxy Note10-ez idézi meg – hiszen nála volt külön a vaku, nem pedig a kiemelkedésbe ágyazva.

Jöhetnek az észrevételek, miszerint téves vagy megtévesztő CAD fájl került Onleaks-ékhez?! Marketing oldalról az sincs kizárva, hogy azt szeretnék, ha minél korábban kezdenék megszokni a dizájnját a leendő felhasználói, mert amúgy első ránézésre a Galaxy Világa stábját is kisebb sokk érte, de két nap után (ma) már nem tartjuk annyira rossznak a látott megoldást.

Az biztos, hogy megosztja a közönséget!

360°-os render fotón pózol a Galaxy Note 20 Ultra 5G

Már tényleg elegendő egyetlen kezünk ahhoz, hogy megszámoljátok, mennyi nap van hátra a nagy leleplezésig. A dél-koreai vállalat a Galaxy Unpacked eseményét augusztus 5-én fogja megtartani egy virtuális rendezvény keretében, ahol rengeteg terméket fog elhozni a közönségnek. Talán a show egyik legérdekesebb láncszeme – a Galaxy Z Fold 2 5G után – a Galaxy Note 20 termékcsalád lesz, aminek most már összerakottnak kell lennie, legalábbis a tavaszi Galaxy S20-széria után megköveteli a közönség a kiforrott, minőségi prémium modellt. A madarak legalábbis azt csiripelik, hogy egyik sem lesz olcsó termék, ahhoz pedig le kell valamit tenni az asztalra, máskülönben pofára esés várható, ami nem éppen lenne jó a harmatgyenge második negyedéves mutatóikat látva.

Ami viszont a Galaxy Note-családot várókat talán egy kicsit lehangolhatja, hogy legutóbb feltűnt a GeekBench tesztjén, ahol bizony nem Snapdragon 865-ös processzornak a motherhood beírása köszönt vissza. Bizony, ugyanis ha a linkre klikkeltek és kikeresítek a sorberögzítését, akkor láthatjátok az „exynos990” szócskát. Nyilván, az amerikai régióban előbbivel lesz felvértezve, azonban az európai felhasználóinak ki kell tartania azon lapkakészlet mellett, amivel a Galaxy S20-család látott napvilágot. Ergo, még a továbbfejlesztett Exynos 992-vel se találkozunk a jelek szerint náluk.

Értékben kifejezve 928 pontot hozott egymagos tesztjén, míg 2.721 pontot a többmagosban. 12GB-nyi RAM-mal lesz felszerelve az SM-N986B modellszámon futó Galaxy Note 20 Ultra, amiből valószínűleg csak 5G-s modell érkezik a hazai piacra.

Egy külföldi forrás szerint a Galaxy Note 20-akban lévő Exynos 990-es lapka jobban lesz optimalizálva, mert alapvetően a chipsettel nincs semmi probléma. A továbbgondolt megoldás a Snapdragon szintjét fogja tudni hozni, bár azért ezzel a kifejezéssel óvatosan bánnék, ugyanis az elmúlt években a Qualcomm megoldásaiból valahogy mindig több préselődött ki a GeekBench oldalán, mint a dél-koreai sajátból.

Zárásképpen megmutatnánk Evleaks által elkészített végleges fotóját a Galaxy Note 20 Ultra-nak.

A Galaxy Note 20 Plus/Ultra 5G renderfotója
Forrás: evleaks

Lesifotón mutatkozott a Galaxy Z Fold 2 5G

Augusztus 5-én a Galaxy Unpacked események eléggé sok termék kerül bemutatásra, azonban a legkevesebb infót a Galaxy Fold utódjáról kerül az internetre. Holott már csak egyetlen hetet kell várniuk a kíváncsi szemeknek, hogy lelepleződjenek a rejtett dolgok. A következő összehajtható készül a Galaxy Z Fold 2 5G névre hallgat, amelyet az alább látható lesifotó is megerősít, amit a szoftver indulását követően olvashatunk le az aktuális kütyü kijelzőjéről.

Tehát beigazolódott, hogy a Samsung beépíti a Galaxy Z-családba a Fold-ot. Tulajdonképpen alkalmazzák azt a marketinges elképzelést, miszerint a ‘Z’ betű intuitív módon közvetíti a hajtás elképzelését, emellett pedig dinamikus és fiatalos érzetet biztosít.  Higgyétek el, nagyon sok múlik egy készülék reklámozásán és elnevezésén, de talán a legélőbb példa a ‘Lite’ utótaggal érkezett a közelmúltból, hiszen sokan azért se nyitnak a termékek felé, mivel degradálást hangsúlyoz, és 200 ezer forint körüli árfekvésnél azért ez valahol bántja a felhasználót – legalábbis szerintünk ezért válthatnak a jövőben a ‘Fan Edition’ elgondolásra.

A fotón jól látszik, hogy az elsőgenerációs megoldáshoz képest lehet számolni változásokkal. Pl.: a belső felületen, csak egyetlen kamera foglal helyet, amit a jobboldali rész közepére pozícionáltak Infinity-O stílusban. Sokkal nagyobb kapnak ezáltal, viszont azzal is számolni kell, hogy a bokah effektezést ezzel el kell hagyni, mert a szoftveres rásegítés hibázhat. Másrészről, a termék neve arról árulkodik, hogy a dél-koreai vállalat top-terméke csak 5G-s változatban érkezik.

Külföldi szaklapok információja szerint a külső kijelzője csak Super AMOLED+ panellel rendelkezik, míg a belsőnél a már megismert Dinamikus AMOLED-et használhatják.

Ross Young vészjós múltkori tweetje alapján az is valószínűsíthető, hogy csak az ősz közepe felé kezdődhet meg az életpályája – amit valahol igazol az a tény, hogy a Galaxy Z Flip 5G-t már augusztus 7-én, az Unpacked esemény után 2 nappal útnak indítanak.

Megmutatta magát a Galaxy Z Fold 2 5G.
Forrás: SamMobile

360 fokos render fotón pózol a Galaxy Note 20

A Samsung nagyot bakizott, amikor véletlenül közzétették a nagyobb méretű Galaxy Note 20-nak a kreatívjait az orosz nyelvű Galaxy Note 8 aloldalon. Azóta már korrigálták a hibát, viszont, ami az internetre felkerül, az ugye onnan nem igazán szedhető le. Minél inkább közeledünk az Unpacked esemény napjához, annál több szivárgással találkozunk, és a héten még lesz szó a termékcsaládról, azonban a SamMobile oldalán feltűnt egy olyan cikk, ami mellett nem lehetett elmenni szó nélkül, így előre sorolásban részesítettük.

Történt ugyanis az, hogy EvLeaksakit az egyik leghitelesebb renderfotó készítői között tart az internet népe – elkészítette a Galaxy Note 20-nak a 360°-os renderképét, ami valószínűsíthetően lefedi a valóságot. Ezt csekkolhatjátok lentebb, de előbb azért összefoglalnám a látottakat. (Aki munkásságát támogatni szeretné, az ide klikkelve tudja megtenni.)

A látott képi tartalom megerősíti, hogy a kisebb modellre a „flat” jelző lesz a jellemző, azaz síkképernyővel – nem pedig edge-dzsel – kell elképzelnünk. Az persze továbbra sem világos, hogy a formaterv öröklésre kerül-e a nagyobbnál is, vagy sem, viszont az kezd körvonalazódni, hogy beleül a kezünkbe a termék, hiszen íves hátlappal rendelkezhet. (A Galaxy Note5-nél imádtam ezt a megoldást.) További érdekesség, hogy a gombsort megtartották jobb oldalt, míg az ellenkező felére egyetlen egyet se helyeztek el. A kameraszigetre pillantva látható, hogy nincs se periszkópos kamera, se lézeres autófókusz, se ToF szenzor. Tehát ilyen térről lemásolják a Galaxy Note 10-et, azaz jelentős specifikációs különbség lesz a két termék között.

Az év elején voltak olyan kósza elképzelések, mely szerint majd a Galaxy Note-nál a képernyő alá épülhet a szelfiekamera, azonban nem lett semmi ebből, ugyanis még nem életképes a megvalósítás, helyette a Samsung inkább az Infinity-O vonalat viszi tovább. Annyi baj legyen, hiszen alapvetően a felhasználókat jelenleg nem is annyira zavarja, hogy van kamerakivágás, legalábbis a rá felhúzott aggályok leépülni látszanak.

Zárásképpen tenném hozzá, a most következő anyagot akár a Samsung is közzétehette volna, azonban ilyesmiről szó sincs. Augusztus 5-én okosabbak leszünk, miután bemutatták a termékcsaládot, viszont ha így fog akkor is kinézni, akkor sikeres szériát dobhatnak piacra!

Forrás: SamMobile | evleaks

Funkciónalításban mutathat újat a Galaxy Tab S7-család

Kevesebb, mint három hét van hátra az augusztus elejére kiírt Unpacked eseményig, azonban szép számmal szállingóznak az információk a bejelentés előtt álló termékekről. Lentebb szemügyre vehetitek a Galaxy Tab S7-család egyik tagját, ami sem küllemben, sem kiegészítőinek területén nem fog sok újdonságot hozni. Természetesen ne legyen igazunk, azonban, azt szokták mondani, hogy ami már ilyenkor kiszivárog az internetre, annak a 90%-a fedi a valós tényeket, ha pedig rápillanatok a lentebbi fotóra, akkor bátran leszögezhetjük, hogy a Samsungnak valószínűleg az egyik kreatívját sikerült EvLeaksnek megszerezni.

Nem csak sajtókép került fel a netre, hanem valós leaks is, amiket már megmutattunk egy korábbi cikkben. Ahogy azokon, úgy a mostanin is látszódik, hogy sem kijelző alá épített szelfiekamerával, sem pedig Infinity-O megvalósítással nem kell számolni a közelgő felsőkategóriás készülékeknél. Ha az S Pen-re vagy éppen a Keyboard Cover-re pillanatok, akkor sem lesz jelentős a változás a Galaxy Tab S6-hoz képest! Tehát ilyen téren a Samsung kicsit biztonsági játékra törekedett.

A Galaxy Tab S7 S Pen-nel és Billentyűzetes tokkal.
Forrás: evleaks

Az viszont tiszta sor, hogy az S Pen funkciónalításában mind a Galaxy Note 20-család, mind a Galaxy Tab S6-család újdonságokat hoz el, de egyelőre ezek még nem szivárogtak ki. Valószínűleg a Microsoft-tal szorosabbá forrott kapcsolatból profitálni fognak a felhasználók szoftvermegoldás formájában, de csak vakon tapogatózik az internet népe, ahogy mi is, itt a stábban.

A legfrissebb pletykák azt is tudni vélik, hogy a kisebbik modellből, azaz a Galaxy Tab S7-ból az ujjlenyomat-olvasó se épül a kijelző alá, se optikai, se pedig ultrahangos megoldással – pedig utóbbi kimondottan a csúcskategóriás készülékeiknél egy prémiumabb közeget megteremtő specifikáció. Helyette megy tovább a bekapcsolódógombba integrált megoldás, ami először a Galaxy A72018-nál mutatkozott be, míg tablet fronton legutóbb a Galaxy Tab S5e-nél alkalmaztak.

Nincs információ arról viszont, hogy a nagyobb modellel mi a helyzet, mármint, hogy ujjlenyomat-olvasó tekintetében, mivel szeretnék felvértezni. Természetesen szivárognak folyamatosan az infók, ha tudunk valami újat, úgy is megírjuk!

Render fotókon a Galaxy Buds Live

A lehetséges nevével ugyanúgy barátkoznom kell, mint a küllemével. A Galaxy Buds-család következő tagját ugyanis a jelek szerint Galaxy Buds Live-ként fogjuk emlegetni, holott a Galaxy BudsX mennyivel jobban hangzott volna. A termék bemutatójának közelében egyre több információ lát napvilágra, amelyből arra lehet következtetni, hogy a külföldi médiumok által emlegetett július 22-i bejelentés akár még igaz lehet – legalábbis sokak szerint a hordható okoskiegészítőket nem az augusztusi Unpacked eseményen leplezik le. (Nyilván van értelme a teóriának, mert a lista valóban eléggé hosszú, ennyi termékkel régen készült a Samsung.)

Már megszokhattuk, hogy a bejelentés előtt rengeteg lehetséges render fotó kerül fel minden tech gyártó kütyüjéről a netre, amik többsége fedi a valóságot. Talán az egyik legnépszerűbb és legpontosabb kreátorok egyik Evan Blass (@evleads), aki ismételten megragadta a lehetőséget, hogy elénk tárja a következő Galaxy Buds kinézetét. (Az úriember munkáját Patreon-on keresztül lehet támogatni, a képek alatt lévő forrásnál feltűntetett linkre klikkelve.) Nos, maga a Galaxy Buds Live értesülései szerint így festhet:

Cseppet sem hétköznapi kialakítást kaphat.
Forrás: evleaks

Evan Blass úgy tudni, hogy a Galaxy Note 20-családnál bemutatkozásra kerülő ‘Mystic Bronze’ fantázia nevű színvariánst az okoskiegészítők területére is elhozzák. Első ránézésre egy babszemhez tudnám hasonlítani. Az elődökhöz képest jelentős a designváltozás. Sőt, laposságából fakadóan arra is tudnék gondolni, hogy a Galaxy Buds+ 10-11 órás üzemidejével sem fog tudni versenyezni, legalábbis nem tűnik vastagabbnak nála.

A render fotók különlegessége, hogy az egységeket csak – vélhetően – kívülről láthatjuk, ahol két mikrofon (mint a Galaxy Buds+-nál) és egy külső hangszóró foglalhat helyet. A belső felénél is lehet legalább egy mikrofonnal számolni, illetve hangszóróval. Úgy tűnik, a Galaxy Buds Live nem rendelkezik wingtippel, csak eartippel. (A wingtip-ek támasztják ki az egységeket fülkagylóban, míg az eartip gondoskodik a hallójárathoz történő tökéletes illeszkedésről.)

A töltőbölcső designjénél szinten lehet számolni némi változással, mivel kicsit szögletesebb lesz a formavilága. Jobban mondva, lekerekített négyzet alakú tokkal tessék számolni, ami szintén két töltési állapotot jelző LED-del lesz felvértezve – melyek közül a külső mutatja a töltőbölcsőjét, a belső pedig a Buds-okét.

Nagyon úgy fest, hogy a kezdetekben három színben fog tündökölni. A fentebb említett bronz vonal mellett a klasszikus: feketében és fehérben láthat napvilágot. Az egységek fényesek, míg a bölcsők matt stílusúak lehetnek. Árazásánál 150 dollárt emlegetnek.

Három színben érkezhet.
Forrás: evleaks

Nektek tetszik az új a külleme? – Részemről, minél többet nézem, annál inkább nem zavar a fura formaterve.