Kategória: Render fotók

Átgondoltságot sugall a Galaxy Z Flip5

Ha a pletykák igaznak bizonyulnak, akkor már egyetlen hónapot sem kell várnunk a nyári Unpacked eseményére a Samsungnak, ahol több termék mellett a Galaxy Z Flip5 5G is leleplezésre kerülhet. Az elmúlt napokban számtalan lehetséges tény szivárgott ki, amelyekről külön-külön nem akartam volna beszámolni, viszont mostanra annyi van, hogy érdemes a legfontosabbakat megemlíteni. Kezdenék mindent ott, hogy bejárta az internetet egy afféle lesifotó, amelyen egy eléggé „dizájnt eltűntető/elfedő” tokban mutatkozott az említett összehajtható készülék.

Az ominózus fotót az általunk is követett Revegnus osztotta meg, amelyen a már sokszor említett „mappaszerű” előlapi kijelzőstílus remekül kivehető, ahogy a horizontálisan elhelyezkedő kamerarendszer is. Állítólagosan, a Galaxy Z Flip5-nél már nem a bekapcsológomba integrálták az ujjlenyomat-érzékelőt; bár ahogy a gomb kialakítását jobban szemrevételezem, szerintem az laposított lett – legalábbis a hangerőszabályzóhoz képest –, így tippre ez false infó.

A Galaxy Z Flip5 5G a küllemét elrejtő tokban mutatkozott.
Forrás: Revegnus

Ugorjunk inkább. Ahmed Qwaider által megint csak napvilágot látott egy-két igaznak vehető értesülés. Az egyik szerint, a Samsung mérnökeinek tovább sikerült tökéletesíteni a termék összehajtási és védelmi mechanizmusát. Ennek értelmében cirka 30%-kal javult a Flex mód; jelentsen ez bármit – mármint, tudjuk, mi a Flex mód, csak éppen milyen fronton értsük az adott értéket, azt nem tiszta. Az ellenállóságán viszont szépen mutatkozik a kifinomultság, amelyet Gorilla Glass Victus 2 (a kijelzőnél), illetve Gorilla Glass DX (a kameralencséknél) védelem garantálhat. Az előzetes pletykák szerint, IPx8 lett az IP-tanúsítványa (mint az elődnél), azaz a porellenállóság nála nincs terítéken; nem úgy mint a nagyobb testvérénél.

Fontos megemlíteni, hogy összecsukott felállásban mindössze 15.1 mm vastag; míg mondjuk a Galaxy Z Flip4 5G 15.9mm-es a legkeskenyebb részénél – nyilván ez alatt nem a zsanérost kell érteni, ahol 17.1 mm-es is volt.

A száraz specifikációkat inkább hagyjuk, mert akadnak izgalmasabb újítások. Mint pl.: a külső kijelzőn minden kamerabeállítás elérhető lesz; tehát nem kell kinyitni ahhoz, ha mondjuk: Pro módban szeretnénk fotózni. Ahmed infói alapján, már a külső képernyőn keresztül is fel fogjuk tudni oldani a készüléket jelszóval vagy éppen mintával. Nem utolsó sorban, ha a terméket kinyitjuk, ám a kinyitási dőlés szög 20° és 70° közé esik, akkor még nem éleszti fel a belső kijelzőt – ezáltal kíméli az akkumulátort, hiszen a külsőn ugyanúgy el tudjuk a dolgunkat végezni.

Egyébként, így festene a Galaxy Z Flip4 5G-n a Galaxy Z Flip5 5G tokja.
Forrás: OnlyTechAE

A Galaxy Z Flip-termékcsalád életében a Galaxy Z Flip5-ben debütálhat legelőször a DeX üzemmód, amit a foldable-öknél csak a Galaxy Z Fold-okban érhettek el a vásárlók. (A hőtermélés leadásának megoldatlansága miatt maradt ki az elődökből.) Csatlakozás szempontjából az USB 3.2 eléggé impozáns. Nyilván, ezek mellett senki se csodálkozzon, hogy várhatóan drágább lesz, mint bármelyik elődje. Egyes külföldi portálok szerint, 1.300 euró körül indulhat, de a teljesség kedvéért – csakhogy legyen honnan visszanézni – kigyűjtöttem, mennyibe kerültek az elődök:

TermékHUFEuroDollár
Galaxy Z Flip LTE, 8/256GB565 990 Ft1,480€$1,380.00
Galaxy Z Flip 5G 8/256GB579 990 Ft1,510€$1,449.99
Galaxy Z Flip3 5G 8/128GB399 990 Ft1,049€$999.99
Galaxy Z Flip3 5G 8/256GB419 990 Ft1,099€$1,049.99
Galaxy Z Flip3 5G Bespoke Edition 8/256GB1,149€$1,049.99
Galaxy Z Flip4 5G 8/128GB479 990 Ft1,099€$999.99
Galaxy Z Flip4 5G 8/256GB499 990 Ft1,159€$1,049.99
Galaxy Z Flip4 5G Bespoke Edition 8/256GB1,199€$1,099.99
Galaxy Z Flip4 5G 8/512GB1,279€$1,179.99
A Galaxy Z Flip-termékcsalád nyitóárai idehaza, valamint euróban és dollárban.
Táblázat: Galaxy Világa

A gyors kutakodás eredménye tehát az, hogy a Galaxy Z Flip LTE és Galaxy Z Flip 5G egykori árpontján debütálhat – elképzelhető, hogy kicsit azért alájuk pozícionáljak; viszont drágábbak lesznek, mint az előző két generáció.

Folytatódik a Galaxy Z Flip5 és Galaxy Z Fold5 marketing fotóinak szivárgása

Mi sem bizonyítja jobban, hogy közeleg a Samsungnak egy nagyszabású Unpacked eseménye, mint az a tény, hogy múlt vasárnap óta ismételten kiszivárogtak olyan fotók, amelyeknek nem szabadott volna. Akkor olyan marketing képek láttak napvilágot, amelyekkel az egyes bevezetés előtt álló termékeket fogják népszerűsíteni; most pedig magáról a küllemről érkeztek. Ezzel egyidejűleg lefixálható, hogy sok újdonságot már ilyen téren nem igazán tudnak majd előrukkolni július végén, mert addigra van ideje az érdeklődő közönségének az információk feldolgozására.

A héten már volt egy cikkünk, amelyben kitárgyaltuk a lehetséges színvariációit a készülékeknek. Ott a Galaxy Z Fold5 5G-nél három alapszínt, míg a Galaxy Z Flip5 5G-nél ötöt említettünk. Ha SnoopyTech jóvoltából – a XDADevelopers oldalán – valóban mindegyik színvariáns megmutatta magát, akkor előbbinél megvan az adott szám, utóbbinál viszont eggyel több került felvázolásra – így kíváncsian várjuk, mi lesz a végelszámolásnál.

A Galaxy Z Fold5 és Galaxy Z Flip5 külleme és alapszinei.
Forrás: XDA-Developers

Az, hogy alapszínt vagy exkluzívat látok-e, annyira nem köt le; viszont, valamiért abban a kékes haloványabb árnyalatúban a Platinumot látom, ami nagyon egyedinek tűnik és abszolút eltaláltnak. Szóval simán lehet a portfólió egyik közkedveltje. Nálam viszi a prímet.

Akadnak fotók a két összehajtható termékről is. Kezdjük a sort a Galaxy Z Fold5 képeivel, amelyen első rápillantásra csak a kameraszigetnél vélhető felfedezni valami változás:

Mély elemzésekbe nem szeretnék folyni, hiszen a fotók tényleg magukért beszélnek. Ott az a bizonyos Folder stílusú előlapi/külső kijelző, amivel úgy istenigazából meg fog újulni a Galaxy Z Flip-termékcsalád az 5. generáció által.

Lesz lünettás Galaxy Watch6, most már biztos!

Örülök a hétvégének, ugyanis minap olyan leak cunami történt, amivel nem szeretnék felületesen foglalkozni. A Samsung jövő hónap végére ütemezi a nyári nagyszabású Unpacked eseményét, melynek először hazai város szolgáltathat helyszínt. Ezekről már mind írtunk, viszont nemsokára érkezik egy helyesbítés a dátummal kapcsolatban – ugyanis afelett valahogy elsiklottam, hogy Dél-Koreában az idő egy harmadnyi nappal előrébb van. Most azonban inkább foglalkozzunk ennél sokkal fontosabb ténnyel, ugyanis a Galaxy Watch6 és a Galaxy Watch6 Classic megmutatta magát azáltal, hogy a netre kerültek a hivatalos fotói.

Ahogy azt sejteni lehetett, a Samsung visszatér a kitaposott ösvényére, melynek értelmében érkezik egy alapmodell, illetve egy lünettával szerelt Classic kivitel – két-két óraszámlap mérettel. Ha minden igaz, akkor a ‘Pro’, mint útvonal parkolópályára kerül – bár nem zárnánk ki annak a lehetőségét, hogy minden páros évben ezzel szeretné megfogni az okosóra közönségét, míg a páratlanban a fizikális funkciógyűrűvel szerelt klasszik érával.

A Galaxy Watch6 40mm-es és 44mm-es kivitelben.
Forrás: Winfuture

Helyesbítéssel kezdenék, ugyanis a Samsung ismételten változtat az okosóráinak a méretezésén. A Galaxy Watch6 másolja az elődjét, azaz 40 és 44 mm-es kivitelben került piacra; viszont a Galaxy Watch6 Classic-nál másabb a helyzet. Ugye a Galaxy Watch5 Pro 45mm-es egyke variánssal debütált, viszont a Galaxy Watch4 Classic mintájára ismét előrukkolnak egy kisebb és egy nagyobb mérettel. A jelenlegi leak információk szerint, 43mm-re és 47mm-re növekedik az átmérő, azaz ismételten sikerült úgy reszelgetniük, hogy 1mm-t mindkét változatnál nyerjenek. Ergo, a korábbi pletykákban szereplő 42 és 46 mm-ek megcáfolásra kerültek.

A könnyebb átláthatóság kedvéért mutatnám táblázatba foglalva:

TermékTípusszámVárható színei
Galaxy Watch 6 40mmSM-R930 | SM-R935FFekete | Ezüst | Bézs
Galaxy Watch 6 44mmSM-R940 | SM-R945FFekete | Ezüst | Bézs
Galaxy Watch 6 Classic 43mmSM-R950 | SM-R955FFekete | Ezüst
Galaxy Watch 6 Classic 47mmSM-R960 | SM-R965FFekete | Ezüst
Összesített táblázat a lehetséges termékekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Természetesen, simán előfordulhat, hogy a színek tekintetében lesznek kakukktojások. Elég csak felidézni a Galaxy Watch5 vonalat, ahol a Grafit és az Ezüst mindkét méretnél konstansként mutatkozik, ám a rózsaarany csak a 40mm-esnél, míg a zafír csak a 44mm-esnél van jelen. Hasonló megoldással most is lehet számolni. Másfelől, az általunk írt Fekete akár lehet Grafit is az alapmodelleknél, míg a Classic érában Titánfekete. Mindenesetre nagyjából kikövetkeztethető, melyekkel szeretnének ringbe szállni.

Külön szeretnék majd megemlékezni róla, viszont futólagosan azért itt is megemlíteném, hogy a Galaxy Watch6-oknál változik a szíjcsatlakozása. Eddig egy kis „pöcköt” kellett a rugózással ellentétes irányba eltolni, most azonban egy gombot kell benyomni.

A Galaxy Watch6-vonalon a szilikonszíj, a Galaxy Watch6 Classic-on pedig a bőrszíj dukál. A termékek ugyanazzal a processzorral lesznek ellátva, a Samsung által lefejlesztett Exynos W930-cal. Az eSIM képes modellek esetében LTE modem került beépítésre. Ez mondjuk valahol adja magát, mégis csak eSIM formában 5G-ről még alig-alig olvastam. Nincs fejlődés se a vízállóságban, se a kijelzőben (zafír), se pedig a töltési sebességben (maradt a 10W vezeték nélküli formában).

Az okoskiegészítők az elődjeik minden egészségügyi funkciójával fel lesznek vértezve. Rajtuk fog a One UI 5 Watch operációs rendszer felület debütálni, amelynek bétatesztfázisa jelenleg zajlik a Galaxy Watch4 és Galaxy Watch5 készülékeken.

A jelenlegi információk szerint, az újdonsült foldable termékekkel kerülhetnek leleplezésre, amelyet egy „mini pre-order” időszak követhet, amikor valamiféle kedvezménnyel bíztatják az érdeklődőket a kezdeti vásárlásra, merthogy olcsó, az bizony nem igazán lesz.

Az elegancia jellemzi a Galaxy Watch6 Classic okosórát

Ma sem maradtunk renderfotók nélkül. Onleaks gondoskodott arról, hogy ismételten a telekommunikációra szakosodott hírportálok a Samsunggal foglalkozzanak, ugyanis a nyáron leleplezésre kerülő Galaxy Watch6 termékcsalád nívósabb tagjáról prezentált exkluzív képeket. Mondanom se kelljen, de az elmúlt években már bizonyította, hogy a becsorgó információk majdnem 100%-ban megegyeznek a valósággal. Ezen kívül, a megalkotott lehetséges küllem arra ad következtetni, hogy a dél-koreai tech-óriás nyáron biztosan felfrissíti az okosóra portfólióját – legalábbis minden jel arra mutat.

Tavaly a Galaxy Watch5 termékcsaláddal a gyártó átgondolatlan döntést hozott. A sokak által kedvelt lünetta kivezetésre került az okosóra külcsínből. Hiába változtattak nevet, hiszen a „Classic” jellemezte a fizikai funkciógyűrűt; a „Pro” vásárlóinak ez a fajta exkluzivitás hiányzott. Mégis csak sok éven át ez határozta meg őket és tette a piacon teljesen egyedivé. Most azonban javíthatják a megbotlásuk, mert a 6-os szériánál újfent jelen lesz.

Az elegancia jellemzi a Galaxy Watch6 Classic-ot.
Forrás: Onleaks x MySmartPrice

Ha minket kérdeztek, akkor nagyjából azt látjuk, hogy a Galaxy Watch6 Classic nem a Galaxy Watch5 Pro-t váltaná le; hanem inkább a Galaxy Watch4 Classic utódját testesítené meg. Ergo, kicsit ezt úgy kell elképzelni – legalábbis a fejemben ez van! –, mint a Galaxy Buds- és a Galaxy Buds Live-érát: mindenkinek meg akarnak felelni. Nem lennék meglepve, ha a folytatásban (hetes szériától) már nem kettő, hanem három taggal érkeznének a termékcsalád-frissítések.

Ahogy azt már említettem, visszakerül a fizikai funkciógyűrű, avagy szakzsargonnal élve a lünetta a kijelző szélére, amivel egyszerűbben, folyamatosabban és precízebben kezelhetjük az okosórát. A virtuálissal sincs semmi probléma, ám aki egyszer megtapasztalta felhasználás közben, mire hivatott; annak a GW5P-nál hiányérzete lesz.

Noha a renderképek nem adják vissza, picivel nagyobb kijelzővel érkezhet; azaz 1.4 inchről 1.47 inchre növekedhet. Fentebb említettem, hogy a Galaxy Watch4 Classic utódjaként emlegethetjük, ami jó hír, hiszen ahhoz képest növekedni fog az akkumulátor kapacitása, ami 361mAh-ról 425mAh-ra dagadhat; ám ez elmarad a Galaxy Watch5 Pro-ban megtapasztalt 590mAh-tól. Ezekbe most azért se folynék bele, mert már olvashattatok róla bővebben itt.

Onleaks úgy számol a Galaxy Watch6 Classicnál, hogy az elődnél bemutatott D-gyűrűs sportszíjjal debütálhat. Az előzetes pletykák szerint, a Galaxy Z-termékcsalád újdonsült készülékeivel együtt leplezhetik le nyár második felében, melynek dátuma inkább az augusztushoz lesz közelebb, mint sem a júliushoz.  

Utószösszenetként még felhívnám a figyelmeteket az óratokra, azon belül is a két funkciógomb közötti részre, aminél dizájnváltás várható.

Renderfotókon pózol a Galaxy Tab S9 Ultra

Közeleg a nyár, amely egy újabb nagyszabású Unpacked Event érkezését sejteti. A külföldi sajtóorgánumok információi szerint, idén szakíthat a Samsung a korábbi hagyományaival, melynek következtében már júliusban megtörténhet a leleplezés – bár ettől még az értékesítés ugyanúgy augusztusra tolódhat. Tavaly a Galaxy S22 termékcsaláddal kaptuk meg a Galaxy Tab S8 szériát, azaz másfél évvel később, az elődhöz viszonyítva; most is valami hasonló várható a Galaxy Tab S9-eknél, legalábbis, ha mindent a kiszámíthatóságra építenek.

A táblagépek piaca csak akkor tud fejlődést mutatni, ha a gyártók hoznak újabb modelleket. A felgyorsult világban senki se akar már 1-2 éves készüléket vásárolni, hiszen az elavult technológiának számít. Az év elején egy nagyobb csökkenés volt megfigyelhető; ám az elemzők szerint a második felében növekedés mutatkozhat. A Samsung a jelen tények szerint a felsőkategóriában, illetve az FE-vonalon szeretne portfóliót újítani.

A Galaxy Tab S9 Ultra renderfotója.
Forrás: Onleaks

Az elmúlt időszakban Onleaks begyűjtötte a szükséges adatokat a Galaxy Tab S9 Ultra-hoz, hogy annak küllemét az olvasótáborának prezentálhassa. Fizikai adottságairól Ice Universe tett közzé április elején egy tweetet, miszerint hasonló méretben érkezhet, mint a Galaxy Tab S8 Ultra. Ez valahol adta magát, hiszen a gyártónak szívügye a környezettudatosság, azáltal pedig, hogy hozzá nem kell külön gyártatni kiegészítőket: nyer mindenki. Elegendő mindössze újramatricázni a meglévő tokkészleteket; a gyártósor maradhat, a környezet pedig fellélegezhet.

A táblagép külleménél ugyanúgy megfigyelhető a duál elő- és hátlapi kamerák. Utóbbi esetében annyi változással viszont előrukkolnak, hogy a Galaxy S23-sorozathoz társított, ám valójában a Galaxy A32-nél kísérletezett kamerakiemelkedésekkel érkezhet. Elhagyják nála is a kameraszigetet, mint a múltkor jelenségét. Természetesen, a hátoldalon a LED vakuról sem feledkeznek el, ahogy a készülék oldalsó részénél a POGO csatlakozásról.

Ice értesülései szerint szintet léphetnek a specifikációi terén, hiszen ugyanakkora házban hozhatnak IP68 védelemmel ellátott „szörnyeteget”, amelyet ugyanaz a Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy lapka hajthat meg, mint az év eleji flagship készülékeket. Súlyban nehezedhet, hiszen 726 grammról 737 grammra mozdulhat el.

Akadnak azért ellentmondások Onleaks cikke, és mondjuk a Geekbench adatok között. Utoljára május 3-án járta meg a CPU tesztjét a készülék, ahol 12GB-os RAM kerül berögzítésre a gyorsítótárához. Ez azért fontos, ugyanis ők 16GB-nyival számolnak az alap 256GB-os tárhelynél. Vélhetően ugyanaz a felállás várható, mint a Galaxy S23 5G-nél; azaz nem erőltetik ennek a vonalnak a túltolását. Helyette inkább tartalékolnak a következő generációra, hiszen a CPU bőven kiszolgálja azt a terhelést, amit bírnia kell a 5 éven át – amíg kapja a biztonsági frissítést, illetve a 4 főszoftverét.

A Galaxy Tab S9 Ultra már megjárta a 3C tanúsítványi útját, így tényleg azon van már csak a kérdés, hogy a One UI 5.1-es felülettel miként akarják egyedibbé tenné – a kezdetekben –, mint mondjuk az elődjét?! Eléggé kötelező update-nek tűnik eddig az, aminek tényeiről a szivárogtatók beszélnek, amivel a Galaxy Tab S8 Ultra járhat jobban.

Koncepciófotókon a Galaxy S24 Ultra 5G

A Galaxy S23 termékcsalád várton felüli nyitányt tudhat maga mögött – ám sikeréhez az is kellett, hogy a Samsung elhagyja – felső ágon – processzorportfóliójából a sajátgyártású Exynost. A Qualcommal közösen létrehozott lapka sokkal kecsegtetőbb volt azokban a régiókban, amelyekben az előző generációknál előbbi kapott a készüléknek a vázában helyet; így az európai fronton a kereslet adta magát. Lehet, hogy kicsit korainak tűnik, de a külföldi sajtóba már beszélnek pletyka szintjén az utódról; melynek főbb jellemvonásait bárki ki tudná következtetni. Most szürke specifikációs tények helyett inkább a külcsínre helyezném a fókuszt, ugyanis akadnak életképes elképzelések.

Mint pl.: ez a három, amit nem olyan régen az egyik kedvenc twitterezőm osztott meg. Mielőtt kicsit elemezgetnénk, vessetek egy kószapillantást rá:

A Galaxy S24 Ultra lehetséges hátlap koncepciói.
Forrás: Revegnus

Hozzátok, melyik elképzelés állna a legközelebb?

Tehetném fel a költői kérdést.

Az leszögezhető, hogy a Galaxy A32 LTE és Galaxy A32 5G okostelefonoknál napvilágot látott egyenkénti kamerakiemelkedés most érett be. A 2023-as év portfóliójában elhagyásra került teljes mértékben a kamerasziget, mint jelenség. A Samsungnak végülis sikerült ikonikus hátlapot összetennie, mint amilyent az Apple kreált.

Ami bátran tényként megállapítható, az a kameratrió függőleges elrendezése. A „második oszlopban” helyet foglaló érzékelők elhelyezkedése inkább a kérdéses. Erre prezentál a fentebbi koncepció teóriákat. Szintén biztos, hogy a LED vaku közel kerül a főszenzorhoz, hogy megfelelő derítést tudjon nyújtani. Ezt csak azért hangsúlyozom ki, mert nincs olyan elképzelés, melynél a harmadik kameraérzékelő mellé kerüljön, hiszen a teleobjektívnak nincs szüksége ilyesmire.

Számomra a második és a harmadik elképzelés vívná a végső harcot, de van arról szó, hogy zoom minőségben érkezne az Ultra családban az erősítés, így nem zárnám ki az első elképzelést sem, mégis csak kell a fénybeeresztésnek a nagyobbka kivágás.

Mit gondoltok a fenti fotókról? Köztük lehet szerintetek a Galaxy S24 Ultra?

A Galaxy Z Fold5 készülékhez is befutott egy tokkoncepció

Külföldi értesülések szerint, (Revegnusnak hiszünk!) már júniusban megkezdődhet a Galaxy Z 5-termékcsalád kulcsfontosságú alkatrészeinek, mint pl.: a vízcsepp alakú csuklópántnak a sorozatgyártása is. A Samsung az ötödik generációs összehajtható készülékeinél se szeretné maga mögött hagyni ezt a tervezetet, de már korábban bizonyították, hogy mi az alapja a ragaszkodásuknak, hiszen más gyártókkal ellentétben: ők simán tudják hozni az IPx8-as vízállósági szabványt, ami kiállta a próbát. Ezen kívül hozzáteszi, hogy a többi alkatrész gyártását se szeretné a dél-koreai tech-óriás tovább tolni.

Ezzel a jelenséggel, már ha ténylegesen igazolódik, akkor előrébb hozhatja a Galaxy Z Flip5 és a Galaxy Z Fold5 bemutatóját. Szintén vannak arról értesülések, hogy már július második felében leránthatja a róluk a leplet. A teóriának melegágyat a versenytársi nyomás szolgáltat, hiszen a Google a Pixel Fold-ot július 2-án akarja elrajtoltatni.

A Galaxy Z Fold5 5G-ről viszonylag kevésszer ejtettünk szót, ami abból adódik, hogy a Galaxy Z Flip5 5G lehet az idei Unpacked középpontjában. A Samsung a piackutatások eredményeként azt szűrte le, hogy a Z-generáció nyitottabb a kagylóforma világára, mint a könyvére – ugyanis kevésbé business stílusú. Másfelől, a küllemben nem várható akkor változás a Fold-utódnál, csak hozni fogják a kötelezőt. Kicsit olyan a felállás, mint ha a tökéletesítés kapna nála porondot.

Ha a tömegét vesszük alapul, akkor a Galaxy Z Fold4-hez képest ismételten cirka 10 gramm eltéréssel lehet számolni; de még így is bőven 200 gramm felett fog járni az összsúlya, mielőtt valaki megőrülne a könnyebbségének. Változás inkább az összehajtási résznél várható – legalábbis sokan a „gyűrődésmentességet” vagy legalábbis annak halványodását várják.

A spekulánsok információja rávilágít a méreti adottságokra, amelyet táblázat formájában mutatnék, csakhogy könnyebben átlássátok:

Galaxy Z Fold4 5GGalaxy Z Fold5 5G
Külső kijelző:6.2 inch6.2 inch
Belső kijelző:7.6 inch7.56 inch
Kihajtott mérete:155.1 x 130,1 x 6,3 mm154.9 x 129.9 x 6.3 mm
Összecsukott mérete:155.1 x 67.1 x 15.8-14.2 mm154.9 x 67.1 x 13.5 mm
Tömeg:263 gramm~254 gramm
Összefoglaló táblázat a tényekről és spekulációkról.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: TechDocterz | Julián García

A fentebb prezentált fotók alapján leszögezhető: a Samsung ismételten ügyelt arra, hogy az előd tokválasztékát ne lehessen az utódra felhasználni. Mondjuk környezetvédelmi szempontból annyira nem fair megoldás. A jelek szerint a LED-vaku modul a kamerák alól az ultraszéles kamera mellé költözik – illetve nem kap közös kivágást, hanem neki külön csinálnak egyet. Ami talán még fura, hogy a Galaxy S23 termékcsaládnál megszokott különkénti kameralencse kivágást is mellőzik a tokjainál, ha valóban fedik a valóságot a fenti képek.

Konklúzióként ugyanazt tudom hozzátenni, mint a külföldi médiumok, miszerint nem várható nagy változás az elődhöz képest; hozzák a kötelezőt, illetve reszelgetnek itt-ott, mint ahogy azt tennék a Galaxy Z Fold3 esetében. Abba a sorba viszont nem állnék be, akik szerint júliusban kerülne az Unpacked Event megrendezésre; véleményem szerint, tartani fogják az augusztusi dátumot, legfeljesebb a hónap elején tudják le.

A Galaxy Z Flip-termékcsalád éve elé nézünk 2023-ban

Koncepciófotó tekintetében már foglalkoztunk a Galaxy Z Flip5 5G-vel, amellyel a Samsung az összehajtható készülékeinek portfólióját szeretné kagylóformában tovább éltetni. Ahogy az várható volt, a gyártó megtartotta a kétéves periódust, ami alatt értsétek azt, hogy a Galaxy Z Flip LTE és a Galaxy Z Flip 5G (aka. Galaxy Z Flip2 5G), illetve a Galaxy Z Flip3 5G és a Galaxy Z Flip4 5G ugyanolyan dizájn megoldással debütált. Ergo, ha ezt vesszük alapul, akkor a 2023-as utódnak, valami újat kellene virítania – ha már az Egyesült Államokban akkora érdeklődés van az efféle foldable kategória iránt.

A legfrissebb renderfotók egyre inkább azt igazolják, hogy a Samsung valóban meglépi a terjedelmesebb előlapra „helyezett” kijelzőt. Azt a tényt, miszerint az egyik versenytársának a nyomására (Motorola!) tenné…, élből kukáznánk, hiszen hiába büszkélkedik utóbbi nagyobbal, még sincs akkora keletje neki. A valós háttérben inkább az „innováció”, mint kifejezés, valamint a periodicitás állhat – mégis csak eltelt 2 év.

Balra a Galaxy Z Flip4, jobbra a Galaxy Z Flip5 mutatkozhat.
Forrás: Ice universe

Akadnak piacok, mint pl.: a magyarországi, ahol a Galaxy Z Fold termékcsalád sokkal kelendőbb, mert ha már a prémium szegmensből válogatnak az érdeklődők, akkor szeretnek rámenni az abszolút prémium érzetre. Másfelől, amit egyébként magam szintúgy osztok, hasonló árfekvésben talán egy Galaxy S-szériás modell jobb választás. Mindezt alapul véve fel van adva a Galaxy Z Flip-éra tervezőinek a lecke, hiszen sokakat meg kell győzniük arról, hogy a 2023-ban debütáló ötödik generáció felnőtt arra, amire hivatott.

A külföldi sajtóorgánumok többsége csak Folder-ként becézgetik a next generation-jét. Mindez érthető, hiszen leginkább a Windows operációs rendszer Filekezelőjének ikonjára hasonlít a külső megjelenítője, amit 180°-kal elforgattak adott nézetben. Az internet népe persze már találgatja, hogy az aszimmetrikus forma, miként fogja kiszolgálni a felhasználói élményt, azaz a Samsung miért mellőzte a téglatest (lásd.: az elődjénél) és szimmetrikus formát?!

Számomra egy másik hatalmas kérdőjel, az a BeSpoke Edition tovább örököltetése. Egyszerűen nem tudom magam elé képzelni a terméket feketétől eltérő előlappal – pedig corallban biztosan pofásan nézhetne ki.

Forrás: OnLeaks x MediaPeanut.com

Egyértelműsíthető a küllemben történő „megújulás”. A jelenlegi pletykák szerint, 3.4 inches cover display-jel lehet számolni; mely 720x748px-es felbontással, illetve hozzávetőlegesen 305ppi-es pixelsűrűséggel bírhat. Nem feltétlenül arra fog szolgálni, hogy kinyitásmentessé tegye a terméket, helyette inkább olyan feladatokra helyezi a prioritást, mint pl.: az értesítések kezelése, a widgetek és más egyéb olyan információ megjelenítése, ami valamilyen szempontból a felhasználónak fontos. Ezen kívül, az Allways on Display, mint funkció számos újdonsággal debütálhat, népszerűsítve annak előnyét még inkább.

A jelenlegi híresztelések szerint, a Samsung a szokásos augusztusi Unpacked eventet jó eséllyel kicsit előrébb hozhatja abból a célból, hogy a pangó piacot kicsit felélessze; hiszen nyár közeledtével egyre kevesebben vásárolnak készülékeket. Másfelől, a szegmensben egyre több konkurens mutatkozik, legutóbb a Google szállt be a saját megoldásával a ringbe.