Kategória: Teszt

Bemutatkozott az Exynos 1080 lapkakészlet

Múlt héten, egy Kínában megtartott rendezvényen leplezte le a Samsung a legújabb lapkakészletét, az Exynos 1080-at. A dél-koreai vállalat nem titkolt célja, hogy a középkategória felső szegmensében helyet foglaló készülékeibe építse, és ezzel új szintre emelje a megfizethető okostelefonjainak felhasználói élményét. Fontos számukra ez a termékzóna, hiszen a legkelendőbb termékeik innen kerülnek ki. Ha előttetek van az év első fele, akkor derenghet, hogy a Galaxy A51-nek sikerült hasonló népszerűségre szert tennie, mint elődjének. Magyarországon is a legkedveltebbek között kap helyet, illetve még a Galaxy A71 a méretesebb akkumulátorával és a 25 wattos töltési lehetőségével.

Nem csak a Samsung készülékeibe érkezik.
Forrás: Twitter

Az Exynos 1080 a vállalat első 5 nanométeres EUV gyártástechnológiával készült lapkája, ami 5G-s támogatottsággal is rendelkezik. Szinte biztosra lehet venni, hogy a Galaxy A52 5G-be és a Galaxy A72 5G-be kerülhet beépítésre amik az év elején futhatnak be, ha csak magasabb verziószámú modellel nem szeretnének jelen lenni, mint mondjuk a 2019-es évben a Galaxy A90 5G-vel.

Megtartották a 8 darab, egyenkénti 64 bites magszámot, amit ismételten 3 processzorklaszterre osztottak fel. A legerősebbje 2.8GHz-en dolgozik egyetlen maggal, ami az ARM Cortex-A78-at használja. A közepes terhelés enyhítéséről a hárommagos ARM Cortex-A78 gondoskodik, ami 2.6GHz-en működik. Ha pedig nincs terhelés alatt a hardver, akkor kapja meg a bizonyítási lehetőséget a négymagos (2GHz-es) ARM Cortex-A55, ami már megmutatta, milyen energiatakarékos a felhozatalból. A grafikai moduljáért a Mali™-G78 felel, melynek órajel számát még nem fedte fel a gyártó, csak annyit, hogy az M10-es konstrukcióban adják ki.

Jogosan merülhet fel a keresztkérdés: Mire elegendő mindez?! – Magasabb képfrissítési tartományban mozgó kijelzők hajnala köszönthet be. A mozgolódás már elkezdődött 2020-ban a Samsung háza táján is, hiszen a csúcskategóriás készülékeinél megérkezett az adaptív 120Hz-es megoldás. Az Exynos 1080 azonban emelheti a tétet, ugyanis a gyártó 144Hz-es terhelést ígér FHD+ felbontáson, míg 90Hz-est WQHD+-on. Nem gondolom azt, hogy már 2021-ben befuthatnak azok a középkategóriás okostelefonok, amik támogatni fogják, de 2022-ben biztosan elkezdenek szivárogni. Ezzel a húzással pedig egyre távolabbinak tűnik annak megvalósítása, hogy a szelfie kamera a kijelző alá épüljön.

Szemléltető ábra a 7nm-hez viszonyítva.
Forrás: Twitter

A memóriakezeléséhez nem nyúltak. Az elődhöz, az Exynos 990-hez hasonlóan LPDDR5 került bele, azonban visszafelé kompatibilissé teszik az összes LPDDR4x verzióval. Tárhelyénél viszont már csak az UFS v3.1-et említenek, ami jelentős előrehaladás, hiszen az idei Galaxy A51-ben csak UFS 2.0-át építettek. Rendelkezik FM-rádió készséggel, ami sehogy se akar kikopni az extrák közül. A 5G-s hálózati elérése, ha a Sub-6GHz-et vesszük alapul, akkor letöltésben: 5.1Gbps, míg feltöltésben: 1.28Gbps; viszont, ha mmWave-ben vizsgáljuk, akkor lefelé: 3.67Gbps, felfelé pedig 3.67Gbps.

A képfeldolgozó processzoron (ISP) is csiszoltak, hiszen képes kezelni akár 200MP-es kameraszenzort, vagy duál módban két 32MP-t. Nem hisszük, hogy kihasználásra kerülne előbbi, viszont utóbbi biztosan, mivel az Élő Fókusz funkció egyre elterjedtebb a portré fotózás népszerűségének köszönhetően. Másrészről, végre feltűnik a videózásnál a 4K@60 fps, amit a legújabb kodekpakkokkal tesznek kompatibilissé. Valljuk be, legtöbben inkább a magasabb fps-számű FHD-t használják, viszont ez változhat.

A Bluetooth tanúsítványa v5.2-re szól, míg a Wi-Fi-é 802.11ax-re. Navigáció szempontjából lefedi az összes lehetőséget, hiszen képes csatlakozni mind a négy (GPS, GLONASS, BeiDou, Galileo) népszerű és elterjedt megoldásra.

Legkorábban 2021-ben láthat napvilágot a chipset, azonban szinte biztos, hogy nem a Samsung okostelefonjaiban jelenik meg elsők között. Külföldi médiumok, pl.: a Trening Tech értesülései szerint a Vivo-ba kerül beépítésre, még hozzá a Vivo X60-ba és a Vivo X60 Pro-ba. Jelentős az előre haladás a fejlesztésénél, hiszen 25%-kal kevesebb helyet foglal, 20%-kal energiatakarékosabb, illetve 10%-kal jobb a terhelhetősége.

Kíváncsian várjuk az első komolyabb benchmark pontszámait!

A Samsung bemutatta az új szériás PRO Plus és EVO Plus memóriakártyáit

A Samsung odafigyel az ökoszisztémájára. Célja az, hogy a felhasználók minél több általuk gyártott terméket használjanak, amiből mindenki profitálhat, hiszen kompatibilitást és egyszerűséget kapnak a vásárlóik, míg a brand kiépítheti a maga sikerét és növelheti a profitját. A kiegészítők szegmense is ugyanolyan fontos számukra, mint az összes többi, így 2020-ban előálltak a legújabb memóriakártya családjukkal, ha már bővíthető majdnem az összes portfóliójukban lévő okostelefonjuk és tabletjük. A line-up-jukban az EVO Plus és a PRO Plus foglal helyet. Mindegyiknek megvan a maga előnye, de mielőtt rátérnénk a főbb jellemvonásaikra, kitérőt tennénk.

Évek óta, szerte a világon a vásárlóink bíznak abban, hogy a Samsung kiemelkedő gyorsaságú memóriákat szállít, különféle tárkapacitásokban, amelyek megfelelnek az egyedi igényeiknek. A Samsung a PRO Plus és az EVO Plus SD kártyákkal túllépte arra törekszik, hogy további védelmi rétegekkel biztosítsa az intenzív felhasználhatóságot, akár extrém körülmények között is”

mondta Dr. Mike Mand, a Samsung Electronics memóriákért felelős alelnök.
Az új termékcsalád teljes valójában.
Fotó: Samsung

Dr. Mike Mand kihangsúlyozta, hogy számukra kiemelten fontos a megbízhatóság. Mindent meg is tettek annak érdekében, hogy még inkább ellenállóbbá tegyék a tárhelybővítésért felelős chipjeiket. A listájukon ott szerepel: az vízállóság, a hőmérsékletállóság, a röntgensugarak elleni ellenállóság, a mágnesállóság, az ütésállóság, a cseppállóság és a kopásállóság. Nyilván lesznek olyan történések, amikor ez a fajta ellenállósági lista megbukik, de azokat már az szélsőséges esetek közé sorolhatjuk. Megtartották a 10 éves korlátozott jótállását is, ami már alapvetően jellemző volt az összes termékükre.

Kapacitásuknál elhagyták: a 8GB-ot és a 16GB-ot. 32GB-ról startol mind a kettő, amit a 64GB-os, a 128GB-os és a 256GB-os követ. Fura mód 512GB-osról és 1TB-osról nem tesznek említést a sajtóanyagban, így úgy véljük, ezek egyelőre nem képezik a line-upjuk részét. Nem változtattak a sebességbéli osztályzaton, ugyanis mindegyik Class 10-es besorolású U3-at kapott. Sebesség szempontjából azért lesz a két termékcsalád között különbség. Az EVO Plus-kártyái akár 100MB/s-os írási és olvasási sebességre képesek. Ezzel szemben a PRO Plus-nál csak a szekvenciális olvasási sebessége éri el ugyanezt az értéket (100MB/s), míg az írási a 32-64GB-osnál 60MB/s-re, a 128-256GB-osnál 90MB/s-re maximalizálódik.

Fotó: Samsung

Interfésze: UHS-I-es, aminél megemlítik, hogy ugyanúgy kompatibilis a HS interfésszel. Révén, hogy pillekönnyű termékekről van szó, így, ha véletlenül 5 méterről ejtenénk le, akkor sem kell tartanunk, mert túléli.

Okostelefonba, tabletbe, GPS-be, számítógépbe, laptopba, videókamerába, fényképezőgépbe, drónba és még lehetne sorolni, mennyi kütyübe lehet belehelyezni a termékcsaládját, ami felfrissült, nem is akárhogyan. Azt azért bánom, hogy szó sem esett az 1TB-os variánsról, ha már képes bármelyik flagship kütyüje fogadni.

Zárásképpen, mutatnám az áraikat:

  • Samsung PRO Plus-kártyáik ára:
    • 32GB-os: 9,99 dollár
    • 64GB-os: 16,99 dollár
    • 128GB-os: 25,99 dollár
    • 256GB-os: 49,99 dollár
  • Samsung EVO Plus-kártyáik ára:
    • 32GB-os: 6,99 dollár
    • 64GB-os: 12,99 dollár
    • 128GB-os: 19,99 dollár
    • 256GB-os: 39,99 dollár

A forgalmazásuk 2020. október 19-én veszi kezdetét, addig előrendelési időszakot írtak ki rájuk, amit kicsit abszurdnak érzek…

Bemutatkozott a Galaxy F41

Ázsiában küzd leginkább a piaci részesedésért a Samsung, ahol a versenytársak könnyedén tudnak érvényesülni. Indiában tavaly feltűnt a Galaxy M-termékcsalád, ami előnyös árával akarta megfogni az ottélőket, azóta viszont olyan országok is átvették, amik nem lennének rászorulva az árérzékenységre, ellenben az érdeklődő közönségük nyitott valamelyik jellemzőjére. 2020-ban ismételten a régióban jelent meg egy új széria, amivel telíteni szeretnék a piacot, azonban célkeresztje elé a fiatalságot állítják, akiknél a fókuszt az üzemidő mellett a social világa jelenti. A család első üdvöskéje a Galaxy F41 lett, melynek hivatalos leleplezése: 2020. október 8-án történt, s ezzel egyidejűleg elstartolt a pre-order időszaka.

A fiatal vásárlóink teljes életet szeretnének élni, kompromisszumok nélkül. Mindenből a legjobbat akarják az okostelefonjukba. A Flipkart-tal együttműködve útjára indítjuk a Galaxy F41-et, egy teljes funkcionalitású okostelefont, amivel teljesen átélhetik az érdeklődők a „Full On” életmód érzését.”

mondta Sandeep Singh Arora, Samsung India egyik fejese.
A Galaxy F41 egyik kreatívja a sajtóközleményből.
Fotó: Samsung India

Mielőtt részleteibe merülnénk a terméknek, kezdeném a főbb USP-jeivel, amelyekkel egyértelműen vásárlóközönséget akarnak nyerni. Az egyik ilyen a méretes akkumulátortelepje, hiszen 6.000mAh-val operálnak, amivel továbbra is ritkán lehet találkozni a dél-koreai vállalatnál. Mondjuk felsőkategóriában egyáltalán nincs ilyen mérettel jelen, ellenben a középkategóriával, ahol a Galaxy A31 vagy a Galaxy M31 szintén azonos akkukapacitással lett felvértezve. USB Type-C töltővel látják el a vásárlókat, amelyből 15 wattos került a termék dobozába. Mire elég mindez? – tehetnénk fel teljesen jogosan a kérdést. A gyártó: 48 órányi telefonálást, 26 órányi filmezést, 21 órányi böngészést és 119 órányi zenehallgatást ígér. Nyilván az összes érték mögött helyet kap a csillagozás, de ha reálisan gondolkodunk, akkor a nettó 1 napos üzemidőt hozni fogja könnyedén, azaz a másfél-két naponta történő töltés is elegendő, hogy Full On Energy szlogent ráaggassuk.

Alapvetően karcsúnak hangzik a 15 wattos gyorstöltési készsége. Bármennyire szeretnénk, ez csak ennyi, 25 wattot a leírtak alapján nem kezel. A 6.000mAh-s telepjét nagyjából 160 perc, azaz 2 óra 40 perc alatt lehet 0-100%-ra feltölteni, ami elfogadható érték egy középkategóriás készüléknél, aminél az árazásra roppant mód odafigyeltek.

Méretes akkumulátorteleppel látták el.
Fotó: Samsung India

A második fontos húzójelleme a kijelző, hiszen sAMOLED-del dolgoznak, ami sokkal kontrasztosabb és nagyobb fényerővel rendelkezik, mégsem fogyaszt többet, mint egy LCD vagy IPS panel. A kijelző átmérője: 6.4 inches, azaz 16.21 cm-rel lehet számolni, ami manapság átlagos értéknek tekinthető a Samsung háza táján. A gyártó kihangsúlyozza, hogy 420 nittre képes a fényerős szempontjából, illetve a kontraszt rátája: 78.960:1. Hozzáteszik a tech-guruknak, hogy az NTSC színskálán 110%-ot tett az asztalra, ami hangzatosnak tűnik. Felbontása csak FHD+-os, amiből adja magát, miként tudja a 24 órás üzemidőt hozni.

A megjelenítőnél megtartották a 19,5:9-ös képarányt, ami oly sok tavalyi terméküket jellemezte. A készülékház-kijelző aránya kb. 84%-os. Infinity-U képernyőt kapott, azonban csak a jobb és a bal oldalán található meg a szimmetria; felül keskenyebb, míg alul nagyobb a káva. Ha utóbbira helyezem a fókuszt, akkor a Galaxy A8 2018-ra emlékeztet.

Ügyeltek a kávák méreteire.
Fotó: Samsung India

A Samsung büszke a Galaxy F41 kamerarendszerére. A hátoldalon lévő kameraszigetre három szenzor került. A fő 64MP-en dolgozik, melynek rekeszértéke: f1.8, azaz gyenge fényviszonyok mellett se hagyja cserben felhasználóját. Megszokott módon PDAF társul mellé. Az érzékelő 1/1.72 inch méretű. A másodlagos fénygyűjtő egység a jól megszokott ultraszéles (8MP, f2.2; ¼ inch), ami 123°-ot képes befogni. Ahelyett, hogy a harmadiknak egy makrot dobtak volna bele, helyette hozták a jól megszokott mélységérzékelőt, ami 5MP-en és f2.4-en igyekszik elmosni a háttérelemeket egy esetleges portréfotónál.

A fotózásnál kihangsúlyozzák a bokeh effekteket, mégis csak jól néznek ki az esti fények paca formában. Belőle sem hiányozhat az Okosfelvétel funkció, aminél egyaránt történik fotó és videó készítés különféle stílusokban. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor az előlapi módja is támogatja. Apropó, szelfikamerája 32MP-es lett f2.0-ás értékkel, amivel lehetősége lesz a használójának 1080p-ben 30fps-sel videót rögzíteni.

Csak három szenzor található a hátlapon!
Fotó: Samsung India

Naprakész lapkával vérezték fel, mégis csak frissnek tekinthető a készülékváz alatt megbúvó Exynos 9611 (10nm-es gyártástechnológiával gyártott!), amit korábban: a Galaxy M31-be, a Galaxy M31s-be, a Galaxy M21-be és a Galaxy XCover Pro-ba építettek. Ez csak egy LTE képes chipset, így ne várjon senki tőle Gigabites internetezési lehetőséget, viszont azt azért megemlíteném, hogy a kijelző képes lenne kezelni a WQXGA (2560x1600px) felbontást. Teljesítményéért: a négymagos 2.3GHz-es Cortex-A73 modulrész, míg az energiatakarékosságért: a négymagos 1.7GHz-es Cortex-A53 modulrész felel. A grafikus gyorsítás Mali-G72 MP3 által valósul meg.

Két kondícióban kerül forgalomba, melyek között csak a belsőtárhely-kapacitás tér el. A kisebbik 6/64GB-tal, a nagyobb 6/128GB-tal érkezik. Ha mindez kevés lenne, akkor további 512GB-ig lehet bővíteni microSD kártya segítségével. A szoftverjénél Android 10 köszön vissza One UI 2.1-es felülettel megtoldva.

Bírni fogja a gaminget.
Fotó: Samsung India

Ne feledkezzünk el a régióra jellemző extra funkcióról sem, hiszen FM rádió beépítésre került. A Jack-csatlakozó se maradt le róla, ami valószínűleg előbbi miatt történt. Az ujjlenyomat-olvasó fura módon a hátlap közepén foglal helyet, nem pedig a képernyő beépítve, ami 2020-ban nagyon gyenge húzás, de gondolom így tudták kihozni a költséghatékonyságát.

Három féle színben kerül forgalomba: Fusion Black-ben, Fusion Blue-ban és Fusion Green-ben. Az életciklusa október 16-án startol el, azelőtt pre-order időszakot hirdettek neki. A hivatalos árakról se feledkezzünk el: a 6/64GB-os 16 999 indiai rúpián, míg a 6/128GB-os 17 999 indiai rúpián nyit, viszont azok az érdeklődők, akik Flipkart Big Bill napokon veszik meg 1 500 indiai rúpiával olcsóbban juthatnak hozzá a választott modellhez, ami az SM-F415F típusszámon kerül forgalomba. Sőt, további 10%-kal lehet lejjebb csapni a végárát, ha egy bizonyos bankkártyával történik a kifizetése.

A termék csak a Flipkart kínálában lesz jelen, így egyelőre más országokban nem számolhatunk vele – Magyarország pedig biztosan elkerüli, amin túl teszük könnyedén magunkat.

Bemutatkozott a Galaxy Tab Active 3

Tavaly szeptemberben a Samsung bemutatta a Galaxy Tab Active Pro tabletjét, ami Magyarországra kicsit csúsztatva, július folyamán került bevezetésre (extrém?) magas árazással – legalábbis, ha a Galaxy Tab S6-családhoz viszonyítjuk, akkor kétszer is elgondolkodik az ember, melyik mellett tegye le a voksát. A termék magában hordozza mindazt, amit a Galaxy Tab Active-család előző generációi képviseltek, csak éppen 10 inch feletti tartományban szolgálja ki a felhasználóját. Mint említettem, egy esztendőt magunk mögött tudunk, így megérkezett az éves kötelező hardverfrissítés, amit a Galaxy Tab Active 3 hozhat el egy sokkal kézbarátabb méretben.

„A világ üzleti tevékenysége gyorsan változik, melyben egyre jellemzőbb, hogy az iroda háttérbe szorul és a terepmunka előtérbe. A Galaxy Tab Active3 fejlesztésekor meghallgattuk az ügyfeleink és a partnereink visszajelzéseit, és egy olyan termék létrehozására összpontosítottunk, mely megkönnyíti a munkájukat. Nem csak tartósabb lett, de a teljesítményét is a legfrissebb alkalmazások támogatására fejlesztették, hogy még terhelhetőbbé tegyék.”

mondta KC Choi, Samsung Electronics mobil kommunikációs üzletágának globális mobil B2B csoportjának vezetője.
A Galaxy Tab Active 3 előlről és hátulról.
Fotó: Samsung

Sokkal kompaktabb méretű termékkel rukkolt elő a gyártó, ami megmutatkozik a fizikai adottságaiban. Könnyebb lett, hiszen az előd 653g-ját lefaragták ~430g-ra, ami érezhető, ha egész nap kell tartani. Másrészről, a 243.5 x 170 milliméteres szélességéből és magasságából csináltak 127.8 x 213 mm-t, és a sorrend nem elírás, ugyanis míg előbbi fektetett formavilágot képviselt, addig az új állót. A vastagságához ellenben nem nyúltak, megtartották a 9.9 mm-est. A masszív vázszerkezete IP68 tanúsítvánnyal lett felvértezve, azaz bírja másfél méterig (édes)vízben nagyjából félóráig. Vízben annyira nem szokás használni, ám nedves és csapadékos közegben nem kell beázástól tartani, ami nagy előny tud lenni. Mellette pedig ott szerepel a MIL-STD-810H szabvány, mely által ellenáll 1.5 méteres ejtéseknek is – ha rápattintjuk a csomagban lévő gyári ütésállótokját.

Az LCD kijelzőt lecserélték PLS TFT-re, illetve a képernyőnek az átmérőjét 10.1 inchről 8 inchre. A kicsinyítés méretarányosan történt, ugyanis maradt a 16:10-es képarány, amihez már hozzászokott a felhasználók szeme, illetve a FHD+ felbontás (1200x1920px), melynek értelmében nőtt a megjelenítő pixelsűrűsége: 224ppi-ről 283ppi-re. Jól hangzik mindez, előre haladásnak élhetnénk meg, azonban érdemes leszögezni, hogy a képernyő-ház aránya 70% alá csökkent. Egész pontosan 67.8%-ra, amivel tippre arra törekedtek, hogy minél kisebb felületen kelljen ellenállóbá tenniük a fizikai behatásokkal szemben.

Erőforrását ugyanaz az Exynos 9810 szolgáltatja, ami legutóbb a Galaxy Note10 Lite-ba került beépítésre; még korábban pedig olyan csúcskategóriás készülékekbe, mint pl.: a Galaxy Note9 vagy a Galaxy S9-család. Órajelénél a nyolcmagos össz szám került két négymagos felosztásra, melynél az alacsonyabb 1.7GHz-en (Cortex-A55), a magasabb pedig 2.7GHz-en (Mongoose M3) teszi a feladatát. Mellé a GPU modult a Mali-G72 MP18 szolgáltatja. A chipset amúgy 10 nanométeres gyártástechnológiát képvisel, és hiába beszélünk két éves hardverről, még mindig erősnek mondható a maga szegmensében.

A Galaxy Tab Active 3 egyik kreatívja.
Fotó: Samsung

Két változatban érkezik, már ami a RAM/ROM párosát illetné, ugyanis 4/64GB-ban és 4/128GB-ban lesz elérhető a B2B világában. Természetesen a SIM kártyát LTE változatban kezeli le. Ha szükségünk lenne extra tárhelyre, akkor bátran lehet 512GB-ig bővíteni, mert fel lett vértezve a fogadókészséggel.

Kamerájánál visszalépés történt, ugyanis a szelfi szenzorja csak 5MP-en dolgozik, míg a Galaxy Tab Active Pro-ban lévő 8MP-en kreálta az önképeket. A hátoldalhoz nem nyúltak, ugyanaz a 13MP-es érzékelő került beépítésre, ami autófókusszal lett ellátva. A kamera szoftverje fel lett készítve a HDR képek kreálására, illetve a vaku gondoskodik arról, hogy „zseblámpának” is lehessen használni, ha a helyzet éppen megkövetelné.

Extra funkciói között említhető meg, hogy a GLONASS mellett immáron a GALILEO és a BDS navigációs hálózatokhoz képes csatlakozni, valamint a WIFI tanúsítványa a /ac mellett a Wi-Fi 6 MIMO-t is támogatja. Bluetooth-ához nem nyúltak, ugyanúgy v.5.0 LE-vel dolgozik. A töltő csatlakozóját frissítették USB Type-C 3.1-re. Jack csatlakozóját se vették ki, hiába tűnt el több termékéből, ellenben a hangzása sztereóvá vált. Azáltal, hogy munkaeszköznek született, a DeX üzemmód beépült az extrák sorába; illetve az IP68-as S Pen készség is. Ezen kívül, ott a Pogo csatlakoztatási lehetőség.

Akkumulátoránál visszaköszön a jól megszokott Galaxy Tab Active és Galaxy XCover jellemvonás, azaz a szabadon történő cserélhetősége. Itt 5.050mAh-a gondoskodik arról, hogy a munka el legyen végezve nap végére. A 8 inch körüli készülékeknél ez elegendő. Egyetlen színben érkezik: feketében, de ez szerintem normális.

Az árazásáról egyelőre nincs információnk, de vélhetően 140 és 200 ezer forint közé kerül pozíciónálásra. Kedvezmény nem várható átlagos embereknek, maximum: nagy tételszám vásárlása esetén cégeknek, hiszen elsőként a B2B front van fókuszban.

Íme a termék:

Bemutatkozott a Galaxy Fit2 aktivitásmérő

Mostanság nehéz kiigazodni a Samsung név választásán. Minap már kitértem arra, hogy a Galaxy Tab A7 2020-nál csavarral álltak a laikus érdeklődők elé, hiszen nem a kijelző átmérőjére fókuszálna az elnevezés, hanem arra, hogy a bikaerős Galaxy Tab S7-tel legyen közös elnevezésen (mármint, hogy a 2020-as év a hetesek éve!), és így tudjuk, hogy a középkategóriás kiadás őt jelentené, hiszen a Galaxy Tab A mindig is erről árulkodott. Most a Galaxy Fit-szériánál fedezhető fel érdekes húzás. Mármint csak akkor érdekes, ha régebb óta követitek nyomon a Samsung életét, mert ha visszaemlékeztek, akkor volt neki már ‘Fit 2 Pro’ okosórája, azonban azt ‘Samsung Gear’ előtaggal illettek, míg a jelenlegit ‘Samsung Galaxy’-val és ‘Pro’ nélkül.

Szeptember elején megszellőztettük, hogy a Galaxy Fit és a Galaxy Fit e kifutó státuszba került, amiből lehetett már arra következtetni, hogy új tag érkezik az aktivitásmérők portfóliójába. A dél-koreai vállalat inkább egyetlen termékre összpontosított, mert – ha minket kérdeztek! – talán feleslegesnek érezték kettő vagy annál többnek a jelenlétét. Jól döntöttek, hiszen egy mérsékelt, ám de többet tudó termékkel sokkal nagyobb vásárlókörre tehetnek szert. A Galaxy Fit2 nem okosóra akar lenni, inkább egy megfelelő társ a sportban, viszont azt hozza.

A Galaxy Fit2 aktivitásmérő egyik kreatívja.
Fotó: Samsung Magyarország

Az aktivitásmérők egyik talán legnagyobb húzó jellemzője az üzemidő. Legyen minél hosszabb és ne kelljen 3-5 naponta tölteni. A Samsung a Galaxy Fit2-nél tényleg ráment arra, hogy tökélyére fejlessze mindezt, ugyanis akár 21 napos akkumulátoridőre képes. Ez annyit jelentene, ha tipikus felhasználásban használnánk, akkor nagyjából 15 nappal lehet számolni. Nem tesznek említést arról, hogy a hétköznapban mit takarna a kéthetes működés, viszont valószínűleg mindent, mármint ugyanúgy monitoroztathatnánk: a lépésszámunkat, az alvásunkat és figyelnénk az értesítéseinket rajta. Tehát 0-24 órában rajtunk lenne, hogy a lehető legtöbb információt megtudjuk a napunkról.

A processzoráról nincs ismeretünk, ám beszédes a gyorsítótár és a belsőtárhely mérete, hiszen 2/32MB-ot emlegetünk (ugyanakkorát, mint a Galaxy Fit-nél), és a megabájt szócska nem elírás. A FreeRT OS-nek ennyi elengedő ahhoz, hogy minden fontos információt begyűjtsön és tovább adjon az okostelefonnak, melyet Bluetooth 5.1-es kapcsolaton keresztül végez. Ha tippelnem kellene, akkor ugyanazt a MCU Cortec M33F 96MHz + M0 16MHz duót használják, mint az előd!

Az automatizált edzésfelismerés továbbra is fókuszba maradt. Míg a Galaxy Fit e-nél: a sétát, a futást és a dinamikus edzést; addig a Galaxy Fit-nél ugyanezt, plusz: az elliptikus trénert, az evezőgépet és a biciklizést kezdi el mérni 10 perc elteltével. A Galaxy Fit2-nél kivették utóbbit, így csak előbbi 5-nek az felismerésére képes, de annyi baj legyen, hiszen manuálisan elindítható a felhasználó által. Hasonló cipőben az úszás mérése, amit bátran figyeltethetünk vele, mivel megkapta az 5ATM szabványt, így 50m-ig bírja a(z édes)vizet. Fontosabb applikációk közül emelhető ki: a kézmosás emlékeztető, amit szintén beleépítettek, mert most különösen nagy figyelmet kell szentelnünk rá.

A Galaxy Fit2 aktivitásmérő egy másik kreatívja.
Fotó: Samsung Magyarország
Galaxy Fit eGalaxy FitGalaxy Fit2
Méret:16 x 40.2 x 10.9 mm18.3 x 45.1 x 11.2 mm18.6 x 46.6 x 11.1 mm
Súly:15 g23 g21 g
Kijelző:0,74″ PMOLED0,95″ AMOLED1,1″ AMOLED
Kijelző felbontás:64×128 px120x240px126x294px
Képsűrűség:193 ppi282 ppiN/a
RAM:128KB2MB2MB
ROM:4MB32MB32MB
Akkumulátor:70mAh120mAh159mAh

A termék minimálisan nagyobb lett méretileg, azonban ügyeltek arra, hogy ez súlyban ne mutatkozzon. A Galaxy Fit-hez képest 2 grammot lecsaptak belőle úgy, hogy közben 120mAh-ról 159mAh-ra nőtt az akkumulátor kapacitása. A kijelzőjénél 1.1 inches AMOLED panel köszön vissza, ami 126×294 px-en mutatja az aktivitásmérő történéseit. Érzékelői között: a gyorsulásmérő, a giroszkóp és a pulzusszámmérő kap helyet.

Nincs nagy kijelzője, ettől még a fejlesztők ellátják a felhasználókat kellőmennyiségű számlappal, ugyanis több mint 70 darabot emlegetnek a hivatalos oldalán. Az alvásmérésnél maradt a Galaxy Fit-nél megismert 4 fázis. Szoftverébe beépítették az értesítések mutatását és a ne zavarj üzemmódot is.

A magyarországi áráról egyelőre nincs információnk, de valahova 20 és 30 ezer forint közé tehető. Színei viszont lelepleződtek! Érkezik feketében és skarlátvörösben – utóbbi szerintem bitangjól mutat.

Íme a fekete termék:

Íme a skarlátvörös termék:

Bemutatkozott a Galaxy Tab A7

Nehéz kiigazodni a Samsung név választásán. Emlékeztek a Galaxy Note-szériára azon történésére, amelynél kimaradt a névportfóliójából a Galaxy Note6 csak azért, hogy az évtizedforduló végére egységes számozással bírjon a Galaxy S-szériával?! A tableteknél is valami hasonló reformmal álltak elő, hiszen ott jelenpillanatban a csúcskategóriás készüléke: a Galaxy Tab S7-család, ami hetes végződéssel van ellátva, így, hogy a laikus érdeklődők meg tudják különböztetni, hogy ez most régi vagy új kiadás, közös nevezőre – akarom írni névre váltottak, így megszületett a Galaxy Tab A7 2020, ami a középkategóriát szeretné felfrissíteni.

Az interneten már olvasható volt a napokban, hogy szeptember 28-án élesíti az SM-T500 és az SM-T505 aloldalát a dél-koreai vállalat a kíváncsi szempároknak. Előbbi takarná a Wi-Fi változatát, míg utóbbi az LTE-t. A névválasztás többszörösen becsapós, hiszen az előző években a termékcsaládon belül a számsor a kijelzőnek a méretre fókuszált, mely mellé az évszámot alsó indexbe odabiggyesztették, azonban erről most szó sincs. Inkább csak arról, hogy a Galaxy Tab S7-tel legyen egy számozáson, így ne érjen senkit se meglepetésként, hogy igazából 10 inch feletti mérettel debütál. Nem véletlenül, hiszen a célja nem más, mint hogy a Galaxy Tab A10.1 2019-et leváltsa és kifuttassa a tablet kínálatból.

A Galaxy Tab A72020 egyik kreatívja.
Fotó: Samsung

A tervezői kiemelten prioritásként kezelték, hogy a dizájnja naprakész legyen. A tableteknél a vékony jellemvonás sokszor eldönti a kérdést az érdeklődőkben, hogy melyikre tegyék a voksukat. A Galaxy Tab A7 előnye a karcsúságában rejlik, ugyanis 7mm-es vastagsággal lett ellátva. Amellett, hogy fémes a felülete, modern színekkel rukkolnak elő, hogy még inkább elegánsabbnak hasson. Ezüst, Sötétszürke és Arany az a három színvariáció, amiben piacra dobták, de Magyarországra  utóbbi nem érkezik, pedig nagyon adja a mattított beütésű rose gold stílusa. Visszakanyarodva… az elődhöz képest 0.5mm-t lefaragtak. Súlyban nehezebb lett, ugyanis 476g-ot emlegetünk a korábbi 469g helyett, viszont mindez annak tudható be, hogy sokkal nagyobb teleppel rendelkezik, de erről majd később…

Az előlapjánál ügyeltek a szimmetriára, mivel mind függőlegesen, mind vízszintesen ugyanakkora a keretje. Az előlapi kamerája pedig a keretben foglal helyet. Mondjuk picit nagy az a káva, de értem Én, hogy a tableteknél annyira nem fontos, hogy Infinity-O stílusban legyen elhelyezve. A kijelző mérete: 10.4 inch, amely mellé WUXGA+ felbontás társul. (Lefordítva: 2000 x 1200 px-es.) A gyártó 80%-os képernyő-ház arányt tűntetett fel, ami tényleg nem túl combos, de hát ennyiért elegendő. A képarányára külön felhívnám a figyelmet, mert 16,6:10, amivel a Samsungon belül nem igazán találkozhattatok. (Korábbi modellben 16:10-ről beszéltünk.) A Galaxy Tab A10.12019-nél TFT kijelzőt emlegettünk, azonban most IPS LCD-re történt váltás, azaz S AMOLED-et továbbra se illetnek ezek a termékek.

A váz alá a Qualcomm-féle Snapdragon 662-es lapkát építették, mely kétrészre osztva dolgozik négy-négymaggal. A magasabb órajelű 2GHz-en, míg az alacsonyabb 1.8GHz-en teszi a feladatát, melyek mellé az Adreno 610 GPU modul társul. Házon belül az egyetlen termék, amit ezzel a chipsettel vérteztek fel, míg más gyártóknál a Moto G9-nél, az Oppo F17-nél és Oppo A73-nál figyelhető meg a jelenléte. További érdekességképp említeném, hogy 11 nm-es gyártástechnológiával készítik, ami energiatakarékosabb a korábbi Exynos 7904-hez képest.

Négy hangszóróval szerelték fel
Fotó: Samsung Magyarország

Magyarországra a kisebb háttértárú modellek futnak be, azaz a 3/32GB-osok (amiből ténylegesen max. 20GB használható!), azonban érdemes tudni, hogy létezik belőle 3/64GB-os is. A bővíthetőség 1TB-ig lehetséges. A SIM-kártyás változat LTE modullal rendelkezik. Operációs rendszerénél az Android 10 és a One UI 2.1 köszön vissza, illetve érdemes kitérni a 2 hónapos Youtube Premium tagságra, amit ingyen lehet igénybe venni.

Húzó USP-je között kell megemlíteni a sztereó hangzást, ugyanis 4 hangszóróval lett ellátva. Ilyenre a kategóriában nem volt még példa. A Dolby Atmos-szal pedig még inkább kijön a térhangzás egy koncertfelvétel nézése közben vagy éppen filmezéskor. A Samsung Accountba történő bejelentkezés után ugyanúgy alkalmazható a telefonhívások fogadása a tableten, mint a felsőkategóriánál.

A hátoldalán egy 8MP-es autófókuszos kamerát, míg elől egy 5MP-es simát kapunk. Nem ezzel készítjük életünk fotóit, de videóhívások lebonyolítására teljesen korrekt.

Akkumulátora nagyobb lett, 14%-kal nőtt a Galaxy Tab A10.1-hez képest, ami eléggé jelentős. 7.040mAh-val kapjuk, ami támogatja a gyorstöltést. Ettől függetlenül, a dobozában csak 15 wattos töltőt csomagoltak. Bluetooth szabványánál ugyanúgy a v5.0 LE köszön vissza, míg a Wi-Fi-nél a /n/ac, mint az elődnél.

Magyarországi nyitóára 89 990 Ft, míg a SIM-kártyásé: 109 990 Ft. A forgalmazása októberben veszi kezdetét, de már több hazai csatornára be van listázva, mint pl.: a Samsung márkaboltok webshopjába, vagy a Media Markt hálózatába.

Íme a termék:

Bemutatkozott a Galaxy S20 FE

A harmadik őszi Unpacked eseményt tudhatjuk magunk mögött, ami talán a legérdekesebb lett mind közül, hiszen a Samsung egy olyan terméket leplezett le, amit a felsőkategória „belépőszintjének” szeretne eladni. Igen, jól olvassátok, a cél az: a csúcskategóriát árfekvését lejjebb tornázza az érdeklődőknek. Év elején se volt ez másképp, amikor előrukkolt a Galaxy S10 Lite-tal és a Galaxy Note10 Lite-tal. Akkoriban, viszont az a „Lite” szócska eléggé sok ember fülét bántotta, így a rossz utótagválasztás mondhatni rányomta a bélyegét a termékcsaládra. Nem lett sikeres, hiába debütáltak bennük új technológiák. Anno 2013 tájt se éltek hosszú életet, viszont 2020-ban se lesz másképp. Kellett változtatniuk, így elővettek egy hangzatós névötletet, amit egyszer már alkalmaztak.

A ‘Fan Edition’, avagy rövidebben ‘FE’ megtoldás csak részlegesen lehet ismerős a magyarországi felhasználóknak, hiszen az első termék, aminél feltűnt a visszavont Galaxy Note7 volt, amit akkumulátor hibája miatt kellett száműzniük a portfóliójukból. Az újrakiadott, kisebb teleppl bíró tollas jóság lett a ‘Galaxy Note7 FE’, mely abból a célból született meg, hogy a termékcsalád rajongói ne maradjanak egy teljes évig készülék nélkül. Bár akkoriban még arról is lehetett olvasni, hogy teljes egészében eltűnhet a nagy baki miatt. Tényleg remek utótag a Fan Edition, hiszen nincs semmiféle degradáló jellemvonása, helyette lendületes, magabiztos kiállást tükröz, amit a rajongók bizony díjazni fognak.

Forrás: Samsung

A Galaxy S20 FE érkezésével – mint azt már írtam – a Samsung meg fogja reformálni az okostelefon portfólióját a felső körökben. Számos terméket vezet ki, az amúgy is népes szegmensből, hogy egyszerűsítse az érdeklődőknek a választási lehetőséget. Tulajdonképpen a Galaxy S20 FE lesz az új Galaxy S20, csak éppen újragondolt és olcsósított formában. A céljuk tehát, hogy minél többet eladjanak, így nem csak a 4G-s piacot célozzák meg, hanem az 5G-st is, így a felhasználók dönthetik el, hogy melyik mellett teszik le a voksukat.

Merüljünk a részletekbe!

A fizikai méreteit venném mindenképpen górcső alá, ugyanis a Samsung már nem szeretne több „kisebb” kijelzős okostelefont gyártani. A Galaxy S20 FE-vel még feljebb tornázzák a megjelenítendő panel átmérőjének átlagát, ugyanis 6.5 inches termékkel rukkolnak elé, ami kisebb, mint a Galaxy Note10 Lite-é vagy a Galaxy S10 Lite-é (amiknek a kvázi utódja!); azonban nagyobb, mint a Galaxy S10+-é vagy a Galaxy S20-é. Fel is van adva a lecke, hogy miként szeretnék a sikerességet megkaparintani jelzőként, ha nem gondolnak azokra a felhasználókra, akik inkább 6 coll közelében vagy inkább alatta akarnának terméket vásárolni?!

Az eddigi majdnem legvastagabb termékét hozza el a felsőkategória belépőszintjénél – csak a Galaxy Note10 Lite előzi be a 8.7mm-vel. A 8.4mm-es vastagsága soknak tűnhet, de 4.500mAh-ás akkumulátor került a készülék váza alá, ami gondoskodik arról, hogy remek üzemidővel legyen felvértezve. Mindehhez a dobozában „csak” 15 wattos gyorstöltő társul, de a termék képes a 25 wattos töltés fogadására, így akinek kell a gyorsabb visszatöltés, annak bizony vásárolnia kell mellé 8 ezer forint körül egy ilyet.

Termék:Vastagság:Szélesség:Magasság:Súly:Kijelző:
Galaxy S10 Lite8.1 mm75.6 mm162.5 mm186 g6.7″
Galaxy S107.8 mm70.4 mm149.9 mm157 g6.1″
Galaxy S10+7.8 mm74.1 mm157.6 mm175 g6.4″
Galaxy Note10 Lite8.7 mm76.1 mm163.7 mm199 g6.7″
Galaxy Note107.9 mm71.8 mm151.0 mm168 g6.3″
Galaxy S207.9 mm151.7 mm151.7 mm168 g6.2″
Galaxy S20+7.8 mm73.7 mm161.9 mm186 g6.7″
Galaxy S20 FE8.4 mm74.5 mm159.8 mm193 g6.5″
Összehasonlító táblázat a házon belüli társaival.
Kreálta: Galaxy Világa

Újabb kijelzővel találkozunk a Galaxy S20 FE-nél, ugyanis azáltal, hogy csak FHD+ felbontásra (1080x2400px) lesz képes a panel, így a dél-koreai vállalat a Super AMOLED 2x-nek nevezte el. Cserébe viszont kapunk egy olyan jóságot, ami előre vetítheti a kijelzők háborúját, hiszen 120Hz-es képfrissítési támogatással rendelkezik. Lényegében sokkal folyamatosabbá teszi a látott tartalmak fogyasztását, megszünteti a laggolást és az akadozást, amit igazából akkor lehet érzékelni, ha egy 60Hz-es kijelzővel vetjük össze. Természetesen a középre igazított Infinity-O előlapi kamerakivágás öröklődött. A 6.5 inches átmérőjű kijelzőhöz 20:9-es képarány társul, illetve ha a pixelsűrűség pontháború diagramjára helyezzük fel, akkor cirka 405 ppi-t kell a javára behúzni, ami bőven elfogadható. Mondanom se kelljen, de a HDR10+ támogatás ott a tallonjában; viszont, ahol érkezik a fricska, az a kijelző védelme, ami csak Gorilla Glass 3-mal lett ellátva.

Szintén a kijelző alá építették az ujjlenyomat-olvasóját, ami mára már tényleg egy alapdolognak tekinthető, viszont a nagytestvéreivel szemben csak optikai megoldást kapunk. Talán annyit fűznék hozzá, hogy így egyszerűbben lehet találni az elejére olyan üvegfóliát, ami a képernyőzár feloldásában nem okoz a felhasználónak fejtörést, ha éppen azt az ujjunkkal csinálnánk. Külön pozitívumok sorában lehet megemlíteni az IP68-as tanúsítványát, mellyel 1.5 méretes édesvízben 30 percet kibír – de inkább azt szoktam kihangsúlyozni, hogy bátra lehet párás környezetben használni a terméket aggodalom nélkül.

Két lapkakészlettel lesz felszerelve. Az LTE változatba a 2020-as év egyetlen csúcsa, az Exynos 990; míg az 5G-s be a Qualcomm által gyártott Snapdragon 865 került. A Samsung nyilván azon lesz, hogy előbbit értékesítse nagyobb számban, hiszen a sajátgyártású chipsetjéből többet tud engedni árügyileg, így biztosra veszem, hogy lesz a kettő között egy nagyobb árugrás. (Emlékeztetőül: Az Exynos 990 a 7nm-es gyártástechnológiával gyártott lapkája, ami kétmagon 2.73GHz-en, kétmagon 2.5GHz-en, illetve négymagon 2.0GHz-en teszi a dolgát a Mali G77 MP11 GPU társaságában.)

Forrás: Samsung

Két tárhely opciót hoznak. A legtöbb piacon vásárolható: 6/128GB-os, valamint 6/256GB-os változatban. Mindkettőnél UFS 3.1-et emlegethetünk. Mondanom se kelljen, hibrid megoldásban szállítja a két SIM-kártyás üzemmódot, azaz, ha bővíteni szeretnénk, akkor fel kell áldozni a második SIM foglalatot. Cserébe 1TB-ig megtoldhatjuk a belső tárkapacitását.

A kameraszigetre tripla kamera került. A főszenzor megörökölte a Dual Pixel technológiát, amire az elmúlt években nem sok panasz volt a mobil világában. 12MP-en (1.8 µm) dolgozik, amihez F1.8-as rekeszérték társul. A szenzor el lesz látva optikai képstabilizátorral, hogy a Szuper Stabil módot még pengébben tudja alkalmazni. A másodlagos érzékelője szintén 12MP-en teszi a dolgát, ahol már F2.2-es fényértékről számolhatok be (1.12 µm). Tudni fogja a jól megszokott 123°-os látószöget. A harmadik érzékelője pedig nem mélység-élességért, és nem is makroért felel majd, hanem a teléért, ugyanis 8MP-es (1.0 µm; F2.4) felbontásával 3x-os optikai zoomot kapnak a felhasználói, amit hibrid megoldással további 30-ig lehet megtoldani. Írnom se kelljen, de a funkciók talonjában az Okos Felvétel, a Saját Szűrők, az Éjszakai Hyperlapse és az Élő Fókusz ott lapul. Előlapi kamerájáról se feledkezzünk el, ami 32MP-en és F2.2-n dolgozik (0.8 µm). A kivágás mértéke talán kisebb lett, mint a Galaxy S20-nál.

A termék támogatja a vezeték nélküli töltést, valamint a vezeték nélküli visszatöltést. Előbbit 15W-on, utóbbit 4.5W-on kezeli. WiFi szabványa /ac/6-ig terjed, míg Bluetooth-ból: v5.0 LE-vel látják el, hogy okoskiegészítőkel ne merüljön gyorsan.

A színválasztéka az eddig legterjedelmesebb, hiszen hat opcióval lehet számolni! Köztük lesz a Ködös Kék, a Ködös Vörös, a Ködös Levendula, a Ködös Menta, a Ködös Fehér és a Ködös Narancs. Hazánkban mindegyik kapható lesz az ún. open market-en, míg a szolgáltatóknál általában 4-4 választott külső kerül a portfólióba. Hazánkat az 5G változat – egyelőre – elkerüli, de cserébe kapunk két tárhely opciót 249 990 Ft-os és 274 990 Ft-os nyitóáron.

5 dolog, amit lehet, hogy nem tudtál a Galaxy Watch 3-ról!

Tegnapelőtt írtunk egy összefoglalót azzal kapcsolatban, hogy a Samsung legújabb okosóracsaládjánál milyen újdonságok fedezhetők fel. A dél-koreai vállalat a 2019-es évet feláldozta azért, hogy a sport érában maradandó okoskiegészítőt dobhasson a piacra, ami a Galaxy Watch Active 2-vel szerintünk összejött. Így viszont a klasszikus vagy másabb néven: a tradicionális vonalat imádó felhasználókat hoppon hagyták, mivel nem érkezett a Galaxy Watch-nak utódja. Ezt kompenzálták a 2020-as évben, amikor is elhozták a Galaxy Watch 3-at.

Tiszta sor, hogy milyen főbb jellemvonásokkal rendelkezik, azonban összegyűjtöttem egy afféle 5-ös listát, ami olyan különlegességekre fókuszálna, amikről elképzelhető, hogy nem tudtál. A folytatásban pontokba szedve tálálnám mindezt!

1. Meg van különböztetve dizájnban az eSIM kártyás változat a simától!

Magyarországon az eSIM kártyás okosórákat a Telekom kínálatában érhetik el az érdeklődők, ugyanis náluk van – egyelőre – csak kiépítve a technológia. A Galaxy Watch 3-ból szintén érkezett ilyen modell, amit dizájnbéli elemmel is megkülönböztet a dél-koreai vállalat. A szemfüles járókelők úgy tudják könnyedén eldönteni, hogy a látott termék csak Wi-Fi+BT-os változat-e, vagy eSIM-es, hogyha a ‘HOME’ (= alsó) gombjára pillantanak. Utóbbinál pluszban egy piros vékony csík figyelhető meg, ami egyértelműen mondatja, hogy elektronikus SIM kártya fogadására képes a kézen lévő okoskiegészítő.

A ‘Home’ gombnál figyelhető meg a különbség,
Fotó: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

2. Több szinten karcsúsították az újabb generációt!

[Alapul véve a két nagyobb modelleket!] A Galaxy Watch 3 a Galaxy Watch-hoz képest nagyobb kijelzővel rendelkezik. Míg az elődnél 1.3 inches, addig az új 1.4 inches lett. Súlyából elvettek, hogy ne legyen zavaróan nehéz. Számban kifejezve 63 grammról 53.8 grammra „fogyott le”. 14%-kal vékonyodott, bár ehhez az is kellett, hogy akkumulátora kisebb kapacitású legyen, viszont ettől függetlenül az üzemideje nem csökkent.

3. Más a funkciógyűrű dizájnja a kisebb és a nagyobb méretnél!

Míg a 41mm-es okosóráknál a lünetta sima, addig a 45mm-esnél „bordázott”/recés. Ha visszaemlékeztek a Gear S2 Sport-ra, illetve a Gear S2 Classic-ra, akkor derenghet, hogy először náluk vezette be a vállalat ezt a fajta megkülönböztetést – bár ott még egységes méretekről beszélhettünk. Nagyon úgy fest, hogy ily módon visszanyúltak a gyökereikhez, de ez nem feltétlenül zavaró.

Bal oldalt a 41mm-es, jobb oldalt pedig a 45mm-es lünettája látható.
Fotó: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

4. Szórakoztató üzenetváltás avatarmatricákkal megspékelve!

Immáron nem csak az okostelefon és a tablet képes az matricák fogadására és küldésére, hanem a legújabb okosóracsalád is. AR Emoji-kból 15 darabot, míg Bitmojiból 30 darabot tud lekezelni. Tehát, ha valakinek ilyen formában szeretnél az órán keresztül válaszolni, akkor van lehetősége akár az Üzenetek applikációban, akár Whatsapp-on, Telegramon vagy Kakaotalkon.

5. Érkezik az első titánvázas modell!

Az augusztusi Unpacked eseményen egy olyan okoskiegészítő is leleplezésre került, melynek forgalmazását csak az utolsó negyedévben fogja elkezdeni a vállalat. A Galaxy Watch 3 titánvázas megoldásáról volna szó, amit csak 45 mm-es méretben tesz elérhetővé, úgy nevezett Misztikus Fekete színben. Nem csak a vázszerkezete kap időtálló küllemet, hanem a szíja is, aminél fémszíjról beszélhetünk. Talán emlékeztek még arra az egyedi szíjra, ami a Gear S2 Classicnál debütált eléggé magas áron, illetve limitált darabszámra. Nos, valami hasonlót tessék magatok elé képzelni, amit „mintha ráöntöttek” volna.

A titán vázas modell diája az Unpacked eseményen.
Fotó: Samsung | Kreálta: Galaxy Világa

Volt olyan közöttük, amikről esetleg nem hallottál?