Nagyban zajlik a One UI 3.0 publikus bétateszt időszaka, amibe egyre több ország csatlakozik be. Korábban egy átfogó cikkel készültünk azok számára, akik nem szeretnék kivárni a vásár napját, és inkább felraknák a picit instabilabb Android 11-et. Az útmutatóban a Galaxy S20-családra fókuszáltunk, azonban a folytatásban a Galaxy Note20-családra is hozni fogok hasonlót. Most viszont magára a felületre és a lehetséges menetrendjére térnék ki, ugyanis nagyvalószínűséggel az előzőnél megismert utat fogja bejárni a One UI 3.
A szoftverfejlesztők októberben adták ki az első bétapakkot. Az állítólagos álláspontja a Samsungnak, hogy az év utolsó hónapjaiban futhat be a végleges, stabilnak beállított változata a One UI 3.0-nak, amit elsőkörben a Galaxy S20, a Galaxy S20+ és a Galaxy S20 Ultra 5G kaphat meg, majd pedig második ciklusban a Galaxy Note 20 és a Galaxy Note 20 Ultra. Tehát 2020 végéig az ez évben piacra került csúcskategóriásai, amik között a Galaxy Z-termékcsalád elviekben nem szerepel. Az összehajtható termékeinél azért az átírás egy nagyobb falat, mivel náluk egy másabb felülettel dolgoznak, az úgy nevezett Flex UI-jal, hogy minél inkább kihasználható legyen a nagy kijelző méret. Ha visszagondoltak az év elejére, akkor derenghet, hogy a Galaxy Fold előtt már a Galaxy S9-ek is megkapták a One UI 2.0-át.
A jelenlegi híresztelések szerint a One UI 3.0 frissítési menetrendje november végén elkezdődhet, ahogy az tavaly történt a Galaxy S10-családnál. Felidézve a februári Unpacked eseményt, illetve az ott elhangzottakat, könnyedén leeshet bárkinek a tantusz, miszerint minimális változásokkal, de a Galaxy S20-családdal bemutatták a One UI 2.1-et. Arra akarok kilyukadni, hogy az év eleji Unpacked leleplezés során a Galaxy S21-család már One UI 3.1-gyel lesz ellátva – legalábbis több megbízható külföldi szivárogtató így véli tudni:
Samsung Galaxy S21 will Launch with One UI 3.1 not 3.0#GalaxyS21#OneUI3
Jimmy is Promo szavára azért érdemes adni, mert hozza az idei év eleji logikát, azaz 100%-ban illeszkedik rá. Talán, ami miatt megkérdőjelezhető a feltevés, hogy az átlagosnál jóval korábbi bemutatóról beszélnek a Galaxy S-termékcsaládnál. Míg az előző esztendők mindegyikében február tájt történt meg a leleplezés, majd pedig márciusban a forgalmazás, addig most több külföldi médium úgy véli, hogy már január középen bemutatásra kerülhetnek a készülékek, melyeknek az értékesítése február első napjaiban megindulhat.
Izgalmas látni, hogy a Samsung vélhetően a megszokottól eltérő nézőpontban van. Eleve nagy változásokat jósolnak 2021-re, melynek egyik előszele a Galaxy S-széria átformálása, avagy S Pen kompatibilissá tétele. Magát a Galaxy Note-családot még nem száműznék, de a megszokott nyárbúcsúztató Unpacked eventjét vélhetően már nem fogja megélni, hanem helyre az összehajtható készülékek bemutatkozója kerülhet, ahol a One UI 3.5-ről hullhat le a lepel, illetve a Flex UI újdonságairól.
Október elején elstartolt a publikus bétatesztje a One UI 3.0-nak. A Samsung miközben élesítette a tesztidőszakát az Android 11-nek, ami velejárója, közben egyre több termékre hozta el a One UI 2.5-ös felületét. Párhuzamosan történnek a fejlemények, de istenigazából mindenki arra kíváncsi, hogy miben másabb az új operációs rendszer és a hozzákapcsolódó felület. A cél, hogy minél inkább felhasználó-barátabbá tegyék az alaprendszer, illetve olyan egyedi megoldásokat építsenek bele, amelyek húzó érvei lehetnek a vetélytársak elleni harcnál. Gondolok pl.: a DeX üzemmódra, ami a Galaxy S8-nál debütált és eléggé szépen fejlődik, illetve próbál beépülni a használói hétköznapjaiba a különféle támogatottságokkal.
A bétatesztelés elsőként Dél-Koreában látott napvilágot, majd az Egyesült Államokban. Természetesen Európa se maradhat ki a buliból, ahonnan a németek kapták meg a becsatlakozási lehetőséget, viszont a sor itt nem ért véget, mivel a lengyelek és a britek szintén élvezhetik az olykor enyhén instabil felület előnyeit, de kellene a riportok, szóval nem oktalan a kiterjesztés.
Mielőtt rákérdenétek: Magyarország nem lesz a lista tagjai között! Hozzánk a teljesértékű stabil változat futhat be valamikor november vége, december eleje tájt. A dél-koreai vállalat nem szeretné elkapkodni a kiadását, hiszen egy félrement kódsorral akár adatvesztést is okozhat a felhasználóknál. Ezért ki is hangsúlyozzák, hogy csak saját felelősségre telepítse fel az a szoftvert, aki nem bírja kivárni a vásár napját.
Sok fórumon olvastam, hogy eléggé tanácstalanok a felhasználók, hogy miként álljanak neki az egyéni telepítéshez. Most egy rövid összefoglalóval készültem, amiben minden fontos tényt leírok, hogy Te is One UI 3.0 felhasználó lehess. Fontos, hogy a Galaxy S20, a Galaxy S20+ és a Galaxy S20 Ultra termékekre adok tippet, de nincs kizárva, hogy a későbbiekben a többihez is elhozom. Azért rájuk, mert első körben rájuk élesítette a szoftvert a Samsung Global.
Telepítési útmutató:
Exynos chipsettel rendelkező termékekre hoznánk el a folyamatot linkekkel ellátva!ASnapdragon nincs jelen a magyarországi portfólióban, így azzal nem foglalkozunk!
Az első és legfontosabb dolog, hogy fogd a Smart Switch-et és készíts biztonsági mentést a telefonodról, mivel minden adat veszni fog róla. Azért írom, hogy veszni fog, mert ha magyarországi felhasználó vagy, akkor vagy XEH, vagy TMH, vagy VDH CSC-kódú szoftverrel rendelkezel, amit le kell cserélned DBT-sre. Azért DBT-re, mert a németek szoftverje áll hozzánk a legközelebb, illetve Európában hozzájuk érkezik meg először mindig a frissítés – legalábbis túlnyomórészt.
Tehát készíts egy mentést, mert tényleg törölni fogunk mindent!
Ha ez megvan, akkor nincs már feladatod, mint ellátogatnod a SamMobile oldalára, azon belül is a Firmware aloldalra, ahol meg kell keresned a saját típusú készüléked. Hogy leegyszerűsítsem a dolgotok, mindegyik modellhez mutatnám a direkt linket. (A letöltéshez szükséges egy regisztráció, illetve legalább 6-7 óra a szabadidőtökből, mert, ha nem vagytok előfizetők, akkor ennyi időbe tart, míg leér a gépetekre az 5.8-6GB-os csomag, ami az alapját képezi a telepítésnek.
FONTOS: Azért a fenti linkeket adtam meg, mert a bétaszoftver telepítését a ‘BTIJ’ szoftvervégződésű pakktól kezdjük meg. Ergo, ha útközben látsz frissebb német szoftvert, akkor is ezt töltsd le, máskülönben előfordulhat, hogy nem úgy sikerül a folyamat, ahogy leírom!
A letöltött csomag telepítéséhez elengedhetetlen az Odin nevű program használata. Ha ajánlhatom, akkor a Samsung Odin-t töltsétek le, azzal nem lehet mellé lőni.
Miután mindkét tömörített állomány letöltődött, csomagold ki őket.
Nyisd meg az Odin-t, majd a megfelelő file-okat tallózd a megfelelő helyre. (A SamMobile-ról letöltött file-ok előtagjai segítenek, azaz a ‘BL’ előtagút a BL-hez, az ‘AP’ előtagút az AP-hoz, a ‘CP’ előtagút, a CP-hez, míg a CSC-hez a ‘Home_CSC’-t válasszátok.)
Most a Galaxy S20-od kapcsold ki! …Majd a [BEKAPCSOLÓGOMB] + [HANGERŐ FEL] együttes nyomásával indítsd el és várd meg, hogy betöltődjön az „Android Recovery” rész.
Itt a [HANGERŐ LE] gomb szaggatott nyomásával választd ki a „Reboot to bootloader” opciót, amit a [BEKAPCSOLÓ] megnyomásával élesíthesz! (Most egy nagy letöltő ikon jelent meg, alatta Downloading felirattal!)
Most adatkábellel kösd össze a PC-vel!
Az Odin felismeri a készüléket, majd nyomj a „START” gombra és várj, míg nem végez a művelettel!
Frissítsünk Android 11-re!
Most, hogy feltelepült a DBT-s CSC-kódú szoftver, ismételten egy leállításra lesz szükségünk!
A soron következő táblázatban mutatnám a csomagokat, amiket le kell töltened. Ezek sokkal gyorsabban lecsorognak. Fontos, hogy lépcsőzetesen telepítünk, azaz tartsd be, hogy a béta1 után a béta2 jön. Mondjuk evidens, hiszen a második az első hibáit javítja. Előfordulhat, hogy idővel – mint most pl.: a Galaxy S20 Ultra-nál – két csomagot egyesítenek, és az ismétlődést kizárhatod, de jobb a lelkibéke, és inkább tartsd be a lépcsőzést!
Szükségünk le az SDK platform Tools nevű programra, amit az alábbi linkre klikkelve tölthettek le. A tömörített file-t csomagoljátok ki, mondjuk az asztalra (‘Desktop’) egy mappába. Ha velem akartok haladni, akkor legyen ‘Android 11’ a neve.
Másold a mappájába a letöltött beta file-t, ami *.bin kiterjesztéssel rendelkezik. Ezt nevezd át, mondjuk ‘beta1.zip‘-re, ha pedig a másodikat is letöltötted, akkor azt meg ‘beta2.zip’-re, illetve szintén ismételd a másolást.
A telefonodat a [BEKAPCSOLÓGOMB]+[BIXBY]+[HANGERŐ FEL] gombok egyszerre nyomásával indítsd el. Amikor betöltődik a boot része, ott válaszd ki az „Applyupdate from ADB” opciót (hangerő fel/le gombokkal lépkedsz fel/le!), amit a bekapcsológombbal hagyj jóvá.
Kösd össze adatkábellel a telefont a számítógéppel.
Indíts egy Parancssort. ([Windows Gomb]+R majd üsd be a ‘cmd‘ parancsokat) Alap esetben a saját felhasználó mappádban leszel. Add ki: a ‘cd /Desktop/Android11′ parancsot!
Ezt követően: az ‘adb devices’ kódsort üsd be, majd miután újra kéri a parancssort folytasd az ‘adb sideload beta1.zip’ parancssorral.
Várd meg, hogy lefusson és újrainduljon a telefonod!
Ha már van frissebb béta verziód, akkor javasolt a 2-6. pontig újra ismételni, mint, ha nulláról kezdenéd.
Remélem tudtam segíteni a telepítésében. Ha elakadnátok, bátran zaklassatok kommentekben! Mi sem vagyunk akkora hackerek, de ahol tudunk, segítünk!
Szeretném külön kihangsúlyozni, hogy a következő pletykák alapjául Anthony twitter oldala szolgál, így nem szeretnénk minden egyes tweet-jét feltűntetni leírásban, hanem, akit érdekelnének forrás szinten, azok bátran látogassanak el a profiljára, és kövessék be. Tényleg csak teóriákról, lehetségesnek bizonyuló értesülésekről lesz csokorba foglalva a cikk, amiben a Galaxy S21 mellett azért érinteni fogunk más készülékeket is, de kétségtelenül előbbire helyeződik a nagyobb fókusz, szóval ne vegyétek készpénznek az olvasottakat.
Az úriember úgy véli tudni, hogy a Galaxy A52-ből sem érkezik LTE változat, hanem a Galaxy A42 5G mintájára folytatódik a termékportfóliója az 5G-s variánssal, ami 499 dolláron nyithat legjobb esetben. A mintát lekövetve nagy valószínűséggel, hogy a Galaxy A72 5G-nek a bejelentésére várunk, mellyel a középkategóriás line-upja összeállhat a Samsung Globalnak. Neki 599 dolláros startárat jósolnak, mely után egy nagyjából 200 dolláros ugrás (799 dollárra) következhet, amit a Galaxy S20 5G kínálatban tartásával. AGalaxy S21 5G 899 dollárral kerülhet bevezetésre.
A középkategóriára visszakanyarodva, a Samsung a 2020-as évben kiemelt figyelmet fordított a középkategóriás szegmensének megerősítésére. Ez alatt nem csak a Galaxy A-szériát, hanem a Galaxy M-szériát is lehet érteni, ami számos országba került bevezetésre bizonyos tagjaival; illetve a nem régiben elstartolt Galaxy F-szériával is az a terve, hogy a „megfizethető” árkategóriában kínáljon több választ az érdeklődőknek, akik nagyobb valószínűséggel teszik le a voksukat a brand mellett. Az előzetes mérések őket igazolják, mert több országban sikerült növelnie a piaci részesedését, ami pozitívum. A mid-rage szegmens mellett az hajtogathatóban is remekül, sőt kimagaslóan áll, amit nyilván meg akar tartani minél tovább – ezért is érkezett tavaly három modell is, amiből kettő különálló.
Új szenzorok épülnek a Galaxy S21 váza alá, ami fejlettebbek lesznek.
Visszakanyarodva a Galaxy S21-családra… Évről évre leporolásra kerül az a hír, miszerint nincs kizárva, hogy összeolvad a Galaxy S- és a Galaxy Note-termékcsalád. Most sincs másképp, ugyanis ellepte az elképzelés az internetet annyi különbséggel, hogy immáron nem összeolvadásról, hanem összesített premierről beszélnek. Ez annyit jelentene, hogy tavasszal mindkettőnek a piacra dobása megtörténne, hiszen alig van kettőjük között hardveres különbség, míg ősszel a hajtogatható portfóliójuk frissülne fel. Az elképzelés tovább gondolásáról Anthony úgy véli, hogy nincs kizárva csúsztatott piacra dobás előbbi kettőnél, hiszen januárban akár már megkezdődhetne a Galaxy S21-ek behozása, míg márciusban a Galaxy Note21-eké. Kíváncsian várjuk, ez mennyire lesz igaz, és helytálló.
Kamera tekintetében egyedi lehet a Galaxy S21 az elődjeihez képest, hiszen az első okostelefonja lehet a Samsungnak, ami támogatja a teljesértékű 8K@30fps-sel történő videórögzítés mellett a 4K@120fps-t. Mellette pedig felvérteznék szinte az összes fontosabb kameraszenzorját optikai képstabilizátorral, ami hangzatos, de nagyon kicsi rációt érzek benne.
Ne, várható flat kijelző a Galaxy S21-nél, illetve a QHD+ felbontás elhagyása sem történik meg 4K-ra vagy 4K+-ra. Teljes mértékben megértjük a húzást. Mellesleg a kameraszenzorok területén sem épül bele 150MP-t megközelítő modul, majd talán 2 év múlva.
Ha már esett szó árakról, akkor azt tartják valószínűbbnek a külföldi pletykagyártók, hogy a Galaxy S20-család a Galaxy S21-et egészítheti ki, mint ahogy mostanság teszik. Az elképzelést lekövetve: a Galaxy S20 5G 799 dollárral, a Galaxy S21 5G 899 dollárral, a Galaxy S20+ 5G 949 dollárral, a Galaxy S21+ 5G és a Galaxy S20 Ultra 5G 1.099 dollárral, míg a Galaxy S21 Ultra 5G 1.299 dollárral képezheti a portfólió részét jövő tavasztól.
Zárószó gyanánt, kitérést tennék a Samsung 2021-ben érkező Galaxy Book-termékcsaládjára, ugyanis nagy év előtt áll – legalábbis ezt jósolják neki. A dél-koreai brand nagy összegeket költ a fejlesztéseire, legfőképpen a Galaxy Book S utódjára, melynek célja az lesz, hogy felvegye a versenyt az ARM laptopokkal.
(A forrás tweetek többsége a második oldalon tekinthető meg.)
Október legmeghatározóbb időszakán, a Glamour-napokon vagyunk túl. A Samsung Magyarország nem csak a készülékeit árazta le egy hosszú hétvége keretében, hanem különféle tartozékaira irányuló kedvezményekkel várta azokat, akik személyesen látogattak el bármelyik Samsung Experience Store-ba. Legközelebb hasonlóval novemberben lehet számolni, amikor érkeznek a Joy-napok. Egyelőre nincs információnk, hogy milyen extra akciókkal készülnek, viszont azt se szabad elfelejteni, hogy akkor még Black Friday hét is kilátásban van. Ember legyen a talpán, aki jó döntést tud hozni, melyiken lesznek jobb végárak.
A hónap második felében egy viszonylag hosszabb lefolyású promócióval készültek, amelynek keretében lesznek olyan termékek, amik megörökölték a Glamour napi áraikat, illetve lesznek olyanok, amik kicsivel drágábbak lettek. Sajnos utóbbiak vannak túlsúlyban, viszont még mindig jobb a helyzet, mint amikor október eleje felé néhány napra minden kedvezménytől megfosztották az érdeklődőket, és teli áron futott a teljes line-up.
A promóciós időszak: 2020. október 10. és október 25. között zajlik, illetve a készlet erejéig. Fókuszban legfőképpen a vezeték nélküli fülhallgatóik állnak, amikre továbbra is nagyon jó árakat szabtak, de mindjárt mutatjuk!
A promóció kreatívja horizontális kiadásban. Forrás: Samsung
OKOSTELEFONOK:
Alsó- és középkategóriás készülékeknél:
A középkategóriát képviselő modellek alsó szegmense megörökölte az előnyösebb árazást. Ha olcsóbban akarjátok megúszni, akkor a Galaxy A20s és a Galaxy A21s lehet egy jó választás; ellenben, ha picivel többet rá tudtok áldozni, akkor ajánlanám figyelmetekbe a Galaxy A51-et, ami mindössze 2 ezer forinttal lett drágább. A Galaxy A71-nél 5 ezer forintos áremelkedés figyelhető meg attól függetlenül, hogy akciót hirdettek rá. Előbbi három vásárlása esetén indokolatlan a várakozás, mert valószínűleg a hónap végén történő váltás során se lesznek olcsóbbak.
Termék:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy A20e
61 990 Ft
49 990 Ft
Galaxy A20s
64 990 Ft
54 990 Ft
Galaxy A21s
74 990 Ft
64 990 Ft
Galaxy A31
99 990 Ft
89 990 Ft
Galaxy A41
104 990 Ft
89 990 Ft
Galaxy A51
135 990 Ft
104 990 Ft
Galaxy A71
165 990 Ft
129 990 Ft
Felsőkategóriás készülékeknél:
A felsőkategóriánál másabb a helyzet. A Galaxy S20-család tarja a Glamour-napi kedvezményeket, azaz elérkezett életciklusuk arra az időszakra, amikor megengedhetik, hogy nyomottabb áron értékesítsék. Mindez azért fordulhat elő, mert eközben a Galaxy S10-szériát ki szeretnék futtatni, ami jelenpillanatban a 200 és 250 ezer forint közötti árszegmens fedi le, amit a Galaxy S20FE-nek kellene. Kisebb árkülönbségnél pedig egyszerűbb az up-selling ilyen magasságokban.
A Galaxy Note20-családra nem futott be semmiféle készülék beszámításos promóció, ahogy a Galaxy S20FE-re sem. A Lite-családtagok 10 ezer forinttal lettek drágább, mint a korábbi időszakban, ami egy minőségi toknak, pl.: az S View Wallett Cover-nek az ára.
Termék:
Belső tárhely:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy S10 Lite
128GB
239 990 Ft
179 990 Ft
Galaxy S10
128GB
295 990 Ft
219 990 Ft
Galaxy S10+
128GB
339 990 Ft
244 990 Ft
Galaxy S20
128GB
339 990 Ft
264 990 Ft
Galaxy S20+
128GB
379 990 Ft
299 990 Ft
Galaxy S20 Ultra
128GB
512 990 Ft
399 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite
128GB
229 990 Ft
179 990 Ft
Galaxy Note 10
256GB
359 990 Ft
259 990 Ft
Galaxy Note 10+
256GB
409 990 Ft
319 990 Ft
TABLETEK:
Az alsó- és középkategóriában az árazás:
A teljesség kedvéért azért beszúrom a tabletek portfólióját, azonban, mint említettem, egész hónapra konstans árakat kaptak, amik a középkategóriánál az alábbiképpen alakulának.
Termék:
Modelkód:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFI
SM-T290
61 490 Ft
51 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTE
SM-T295
72 990 Ft
61 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFI
SM-T510
86 990 Ft
64 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTE
SM-T515
109 990 Ft
89 990 Ft
A felsőkategóriában az árazás:
Szintén hasonló cipőben a felső szegmens, így nem is szaporítanám a szót rájuk.
Termék:
Modelkód:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy Tab S5e WIFI
SM-T720
173 990 Ft
139 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTE
SM-T725
194 990 Ft
159 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFI
SM-P610
144 990 Ft
134 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTE
SM-P615
169 990 Ft
154 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFI
SM-T860
259 990 Ft
229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTE
SM-T865
289 990 Ft
249 990 Ft
Az okosórák és az aktivitásmérők:
Az aktivitásmérőknél megtartotta a Samsung Magyarország a Glamour-napi kedvezményeket. Érthető a húzásuk, hiszen a Galaxy Fit2 a tavalyi páros árfekvése között nyitott, sokkal nagyobb tudástárral.
Az okosóráknál egyedül a Galaxy Watch maradt a seggén, az összes modellnél megfigyelhető egy minimális árnövekedés.
Termék:
Modellkód:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy Fite
SM-R375
12 990 Ft
10 990 Ft
Galaxy Fit
SM-R370
29 990 Ft
19 990 Ft
Galaxy Watch Active
SM-R500
69 990 Ft
59 990 Ft
Galaxy Watch 42mm
SM-R810
89 990 Ft
74 990 Ft
Galaxy Watch 46mm
SM-R800
99 990 Ft
79 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALU
SM-R830NZ
94 990 Ft
81 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALU
SM-R820NZ
104 990 Ft
91 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SS
SM-R830NS
124 990 Ft
114 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SS
SM-R820NS
134 990 Ft
124 990 Ft
A vezetéknélküli fülhallgatók:
Zárásképpen hoznék egy roppant jó hír, hiszen újabb cirka két hetetek van átgondolni, hogy szeretnétek-e benevezni egy vezeték nélkül fülhallgatóra, mivel a kifutó státuszba került Galaxy Buds remek árat kapott. Ha Engem kérdeztek, akkor most a szimpla változat mellett tenném le a voksot, mert 15 ezer forint differencia cseppet sem elhanyagolható, és igazából az alapmodellel vígan elvagyok a hétköznapi életben.
Az ősz legmeghatározóbb promóciós időszaka vette kezdetét. Egy naptári évben öt shopping days-t lehet felsorolni, amikor az emberek a név hallatán költekezésbe kezdenek. A Glamour-napokat, a Joy-napokat és a Black Friday-t – előbbi kettőből kettő szokott lenni, így jön ki a bűvös szám. Októberben mindig a Glamour-napok indítja meg a „karácsonyra való készülődést”, hiszen sokan már jóval előre megveszik az elektronikai ajándékokat, ami garanciális időszakot nézve nem túl okos húzás, mégis csak 2 hónappal megrövidítik a futam idejét, ha a fa alá tervezik. Ettől függetlenül akadnak olyan termékek, amiknél nem opció a várakozás, hiszen az újak megérkezésével kifutó státuszba kerültek, melynek értelmében: a raktárkészletük meg van számlálva.
2020 októberében a Glamour-napok pont olyan időszakra esik, amikor nagyjából a fizetések kiutalásáról beszélünk, tehát ilyenkor tényleg könnyebben költenek az emberek, hiszen van miből. Nincs „hónap vége” effektus. A Samsung márkaboltok promóciójához nem kell semmiféle kupon, az üzleteikbe vagy a webshopjaikba ellátogatva le lehet csapni az extra kedvezményekre, amelyek között akadni fognak kiemeltek – de ezeket úgy is megemlítem lentebb.
Talán még egy olyan fontos tény, hogy hivatalosan: 2020. október 7-én, azaz már szerdán elstartolt, illetve október 11-én, vasárnap zárul. A meghirdetett árengedményeknél él a készlet erejéig jelző, mivel akadnak olyanok, amik tényleg limitált darabszámban vannak jelen.
Leértékelték a Galaxy S20+ BTS Edition-jét is. Forrás: ses.hu | Fotó: Galaxy világa
OKOSTELEFONOK:
Alsó- és középkategóriás készülékeknél:
A belépőszintű okostelefonjainál a Samsung lejjebb csapta a Galaxy A20s és a Galaxy A21s árát a megszokotthoz képest, hogy azokat még inkább kelendőbbé tegyék a vásárlóiknál. A középkategóriánál se lesz másképp, hiszen a Galaxy A31 és a Galaxy A41 ismételten áregyezésen esett át, melynek értelmében a vásárlónak mérlegelnie kell: számára a nagyobb akkumulátor a hangzatosabb USP vagy a kisebb kijelző. A szegmens erősebb termékeinél se lehet panasza az érdeklődőknek, hiszen a Galaxy A51 tudomásunk szerint ilyen alacsony vételáron még nem volt soha, illetve a Galaxy A71 is teljesen korrekt az ajánlott fogyasztói ár, hiszen ennyiért ez a tudás hozza azt, amire egy rossz szavunk se lehet.
Termék:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy A20e
61 990 Ft
49 990 Ft
Galaxy A20s
64 990 Ft
54 990 Ft
Galaxy A21s
74 990 Ft
64 990 Ft
Galaxy A31
99 990 Ft
87 990 Ft
Galaxy A41
104 990 Ft
87 990 Ft
Galaxy A51
135 990 Ft
102 990 Ft
Galaxy A71
165 990 Ft
124 990 Ft
Felsőkategóriás készülékeknél:
Fentebb említettem, hogy tessék komolyan venni a kifutó státuszú megemlítést, ugyanis tényleg akadnak termékek, amik biztosan nem élik meg a Black Friday-t, ha valaki ilyesmiben reménykedne. Köztük kell emlegetni a Galaxy S10-családot, amiből már nincs beszállítás, így a meglévő készletekkel dolgoznak mindenhol. Ha akarnátok egy kompakt okostelefont, akkor a Galaxy S10-et válaszátok, ami tényleg a végét járja életciklusának.
Nem csak a tavalyelőtti modelleknél kell felhívnom erre a figyelmet, hanem a Galaxy S20-nál is, ugyanis azáltal, hogy megérkezett a Galaxy S20 FE, szintén kifutóra váltott, bár belőle még azért nagyobb a készlet. A Galaxy Note20-család egyelőre újdonságából fakadóan nem képezi a promóció részét, de talán karácsony tájt lesz változás.
Termék:
Belső tárhely:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy S10 Lite
128GB
239 990 Ft
169 990 Ft
Galaxy S10
128GB
295 990 Ft
209 990 Ft
Galaxy S10+
128GB
339 990 Ft
229 990 Ft
Galaxy S20
128GB
339 990 Ft
264 990 Ft
Galaxy S20+
128GB
379 990 Ft
299 990 Ft
Galaxy S20 Ultra
128GB
512 990 Ft
399 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite
128GB
229 990 Ft
169 990 Ft
Galaxy Note 10
256GB
359 990 Ft
249 990 Ft
Galaxy Note 10+
256GB
409 990 Ft
299 990 Ft
TABLETEK:
Az alsó- és középkategóriában az árazás:
Az alsóbb szegmensben helyet foglaló tableteknél 2 ezer forinttal alacsonyabb vételár figyelhető meg, ami szerintem barátibbá teszi az árazásukat. Szintén ki kell hangsúlyoznom, hogy a Galaxy Tab A7 2020 nem képezi a promóció részét, hiszen nem olyan régen rajtolt, viszont érkezésével a Galaxy Tab A10.1 2019-nek az ideje meg van számlálva.
Termék:
Modelkód:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFI
SM-T290
61 490 Ft
47 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTE
SM-T295
72 990 Ft
58 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) WIFI
SM-T510
86 990 Ft
62 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTE
SM-T515
109 990 Ft
87 990 Ft
A felsőkategóriában az árazás:
Felsőkategóriánál is el lehet csípni remek ajánlatokat. Gondolok a Galaxy Tab S5e-ére, ami nem sokkal drágább, mint az S Pennel rendelkező Galaxy Tab S6 Lite, viszont hardverben mégis azt mondanám, hogy időtállóbb lehet azok számára, akik másra szeretnék használni, nem pedig kreatívkodásra. Érdemes megrágni, mielőtt egyikre-másikra leadnátok a voksotok. Másrészről, a Galaxy Tab S6 ugyanazt az árazást kapta, mint a hónap elején… helyette inkább az éppen akciómentes Galaxy Tab S7-en gondolkodjatok el, még sem vesz kétévente az ember új tabletet.
Termék:
Modelkód:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy Tab S5e WIFI
SM-T720
173 990 Ft
134 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTE
SM-T725
194 990 Ft
154 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFI
SM-P610
144 990 Ft
127 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTE
SM-P615
169 990 Ft
147 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFI
SM-T860
259 990 Ft
229 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTE
SM-T865
289 990 Ft
249 990 Ft
Az okosórák és az aktivitásmérők:
Az aktivitásmérők hiába vannak leértékelve, mégis azt mondanám, hogy dobjátok az ajánlatokat a kukába, és helyettük – ha mindenképpen ilyen termékben gondolkodnál – inkább nevezz be a frissen érkezett Galaxy Fit2-vel, ami több szempontból jobb választás, mint a korábbi generációk. A részletekről már korábban beszámoltam, így csak linkelném azt.
Az okosóráknál is megfigyelhető jelentősebb árcsökkenés. Csak egyre hívnánk fel a figyelmeteket, ugyanis a Galaxy Watch Active 2 rozsdamentes acél változatának 44mm-es opciójánál 20 ezer forinttal csökkentettek az ajánlott fogyasztói árból, melynek értelmében mindössze 5 ezer forint különbség áll fenn a 40mm-eshez képest. Nyilván ez azokat nem segíti, akiknek a kezére nagy a termék, de ha pont határeset, akkor azért érdemes elgondolkodni.
Termék:
Modellkód:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy Fite
SM-R375
12 990 Ft
10 990 Ft
Galaxy Fit
SM-R370
29 990 Ft
19 990 Ft
Galaxy Watch Active
SM-R500
69 990 Ft
54 990 Ft
Galaxy Watch 42mm
SM-R810
89 990 Ft
74 990 Ft
Galaxy Watch 46mm
SM-R800
99 990 Ft
79 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, ALU
SM-R830NZ
94 990 Ft
79 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, ALU
SM-R820NZ
104 990 Ft
84 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 40mm, SS
SM-R830NS
124 990 Ft
109 990 Ft
Galaxy Watch Active 2 44mm, SS
SM-R820NS
134 990 Ft
114 990 Ft
A vezetéknélküli fülhallgatók:
Nincs még vezeték nélküli fülhallgatód, akkor itt a remek ajánlat számodra, hiszen a Galaxy Buds kifuttattatása megkezdődött. Erről az akciós ára árulkodik leginkább, hiszen ilyen alacsonyan még sosem lehetett megvásárolni.
Termék:
Modellkód:
2020/Q4-es ár:
Akciós ár:
Galaxy Buds
SM-R170
50 990 Ft
34 990 Ft
Galaxy Buds+
SM-R175
57 990 Ft
49 990 Ft
Kiskapu a még jobb árakra:
Emlékeztek-e még arra a cikkünkre, melyben egy bizonyos diákkedvezményre hívjuk fel a figyelmeteket? – Nos, csak azért mondanám, mert a promóció október 15-ig tart, azaz a Glamour napot is érinti. Alapvetően az lenne a logikus, ha a promóciókat nem lehetne egybevonni, azonban a webes felület nem ellenőriz ilyesmit (ahogy azt se, hogy most diák vagy-e), így ha ellátogattok a Samsung márkaboltok web store-jaiba, pl.: a sestore.hu-ra vagy ses.hu-ra, és a cikkben található kedvezményes kódokat még fizetés előtt beírjátok a kupon beváltása pontba, akkor további 5%-ot csaphattok le a végösszegből.
A jelenség működik, és hogy tényleg így van, mellékeltem mindkét felületről egy-egy képernyőfotót. Bár azt nem igazán értjük, hogy a ses.hu-nál miként számolnak 5%-ot, mert nem jön ki a matek, ellenben a sestore.hu-nál igen.
Ismételten október hónapját választotta a Samsung a publik béta tesztidőszak rajtjának. Nem véletlenül, hiszen szeptemberben vette kezdetét az új Android operációs rendszernek, az Android 11-nek a frissítése a Google készülékein. Ezeket referencia modelleknek is szoktuk hívni. Mielőtt ez megérkezne a dél-koreai vállalat termékeire, a szoftverfejlesztői továbbgondolják azt, amit a keresőóriás eléjük rakott, hogy még inkább növeljék újdonságaikkal a felhasználói élményt. A hivatalos megjelenést sornyi bétateszt fogja kísérni, nehogy valami nagyobb hiba felett menjenek el.
A One UI 3.0 munkálatait nagyjából 2 hónapja vette kezdetét. A főszoftverek váltásával a Samsung a felületnél is alkalmazza a verziószám ugrást, azaz a One UI 2.5 (ami a jelenlegi felfrissebb) után a 3.0 lesz a következő a sorrendbe. Az szintén körvonalazódni látszik, hogy az év utolsó felében futhat be azon felsőkategóriás termékeikre, melyekre a tesztidőszak kezdetét vette. A jelenlegi felállás szerint a listán: a Galaxy S20, a Galaxy S20+ és a Galaxy S20 Ultra triója szerepel. Tegnap óta a kiváltságos dél-koreai felhasználók már telepíthették a szoftverfrissítést, de a következő napokban más országok is becsatlakoznak melléjük.
Talán számunkra a németek lesznek a legfontosabb tesztláncszemei a béta projektnek, hiszen a DBT-s CSC kód áll hozzánk a legközelebb felépítésben és átírásban. Mellettük lehet számolni: az amerikaiakkal, a britekkel, a lengyelekkel és a kínaiakkal. Magyarország nincs a felsorolt becsatlakozók között, illetve nem is várható, így a hazai kíváncsiskodóknak meg kell várnia a végleges változat kiadását, vagy segédszoftvert (Odin-t) kell bevonniuk a telepítés során.
A Galaxy S20 FE egyelőre nem képezi a tesztbe fogott termékeit, de nincs kizárva, hogy a közel jövőben változtatnak rajta, mégis csak ugyanaz a lapkakészlet épült belé, mint a nagyobb családtagjaiba. A Galaxy S20-ak mellett a Galaxy Note20 és Galaxy Note20 Ultra párosa is zöld utat kapott a becsatlakozásra. A jelenlegi pletykák szerint ez a két termékcsalád kaphatja meg az év végéig a végleges Android 11-et, illetve a hozzátársuló One UI 3.0-át. Őket követhetik a Galaxy Z-családtagok, majd a Galaxy A90 5G és a Galaxy A51. Zárásképpen a Galaxy M- és a Galaxy F-szériatagjai.
A neten azért terjengenek rossz hírek is, amelyek a Galaxy S9 és a Galaxy Note9 felhasználói felé irányulnak, ugyanis ők már nem részesülnek a fő szoftverfrissítésből, mivel elérték ciklusuk végét, így már csak kisebb javításokat és biztonsági csomagokat adnak ki rájuk.
Amint kezdetét veszi a németeknél a bétaidőszak, megírjuk, és a Galaxy Világa stábja is becsatlakozik úgy, mint tavaly.
Októberrel elstartolt 2020-as év utolsó negyedéve, ami kiemelten fontos a telefongyártók életében, hiszen ilyenkor lehet az eladási mutatókat a fellegekbe repíteni – ami a COVID-19 világjárvány miatt nem éppen volt egyik hónapra se jellemző. Szerencsére a harmadik negyedév visszazökkenteni a dél-koreai vállalatot a régi csapásába és hozott is szép számmal termékeket a portfóliójába, valamint értékesítési számokat. Az őszt felkészülten kezdi a Samsung, és nem akármilyen kínálati listával, így nincs sok félnivalója.
Fontos megemlítenem, hogy Magyarországon az októbert a fő shopping őrület fogja áthatni ugyanúgy, mint tavaly, hiszen érkezik a hónap közepe előtt a Glamour-napok, amely keretében: az átlagosnál is nagyobb leértékeléssel lehet számolni. Előre vetítve novemberben a Joy-napok és a Black Friday, míg decemberben a karácsonyra hangolódás generálja majd a költekezési kényszert.
A következő cikksorozattal átvesszük, hogy milyen alapárakkal lehet számolni 2020/Q3-hoz képest 2020/Q4-ben, illetve kitérek azokra a változásokra, amelyek az éppen aktuális piaci részleget fogják jellemezni. A soron következő árakat: 2020 októberére értsétek!
A Galaxy S20 FE egyik kreatívja. Fotó: Samsung
Alsó- és középkategóriás készülékeknél:
A belépőszinten és a középkategóriában ne számítsatok sok változásra. Annyira ne, hogy az utolsó negyedévben nem történt elmozdulás árügyileg az előzőtől. Ténylegesen leszögezhető, hogy a GalaxyA30s kifutott, immáron nem keressétek az árlistába, mert szinte mindenhonnan eladásra kerültek az utolsó darabjai. Ezzel szembe megy a Galaxy A20e és a Galaxy A20s, amik akár évvégéig a portfólió részét képezhetik, ugyanis annyira távol esnek az utód, azaz a Galaxy A21s végárától, hogy megfér egymás mellett a trió úgy, hogy közben nem csinál egyik a másiknak konkurenciát.
Termék:
2020/Q4-es ár:
Októberi ár:
Galaxy A20e
61 990 Ft
49 990 Ft
Galaxy A20s
64 990 Ft
–
Galaxy A21s
74 990 Ft
–
Galaxy A31
99 990 Ft
–
Galaxy A41
104 990 Ft
–
Galaxy A51
135 990 Ft
–
Galaxy A71
165 990 Ft
–
Galaxy Xcover 4s
94 990 Ft
–
Galaxy Xcover Pro
185 990 Ft
–
* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q3-as árakon vásárolhatók.
Felsőkategóriás készüléknél:
A felsőkategóriánál lesznek változások, ugyanis, mint azt már korábban említettük, a Galaxy S10-család ténylegesen kifutott státuszra váltott. Annyira kifutóvá, hogy a Samsung márkaboltok többségében már nincs készlet belőle. Az eltűnésének kulcsfontosságú oka, hogy elstartolt a Galaxy S20 FE-nek a magyarországi értékesítése, ami hardverben naprakészebb, hiszen ugyanaz az Exynos 990 került bele, mint a testvéreibe. Aki kisebb készüléket szeretne, az ne habozzon, ne várjon, mert azon kapja magát, mint anno márciusban a Galaxy S10e iránti érdeklődők, azaz hipp-hopp felszívódik minden szó nélkül…
A felső szegmens mellett a prémium is megkapta a maga módján a vérfrissítését, hiszen a Galaxy Z Fold 2 5G és a Galaxy Z Flip 5G ütős páros azok számára, akik nyitottak a technológiai újdonságok felé.
Szeptember 23-án a Samsung világszinten bemutatta a legújabb felső kategóriás termékét, a Galaxy S20 FE-t (azaz a Fan Edition-t). Noha hivatalosan sehol se tesznek említést, azért tudni véljük, hogy az Apple ellen akarnak vele harcba indulni. (Ár/érték arányban korrektet kínálnak.) A főbb jellemvonásairól már olvashatjátok a cikket az oldalon, így nem merülnék el a húzó USP-jeiben. Helyette rátérnék egy fontos tényre, amiről sehol se tesznek említést: azáltal, hogy új termék kerül bevezetésre, több meglevőt kell kivezetniük, hogy házon belül ne teremtsenek konkurenciát.(Eleve népes a termékportfóliója, így nem árt, ha ritkítanak belőle.)
A Galaxy S20FE egyik kreatív fotója. Forrás: Samsung
Szeptember elején írtam egy összefoglaló cikket arról, hogy mely készülékek kerülnek kivezetésre. Ha felidézítek, akkor derenghet a Galaxy S10-család belőle. Mindegyik tagja megkapta az End of Life státuszát, azaz könnyedén előfordulhat, hogy a november Black Friday idején már nem képezi a Samsung felső kategóriás portfóliójának a részét. Nyár elején számoltunk be a 128GB-tól eltérő tárhelyű modelleknek a száműzéséről, ami az kifuttattatásának első fázisát képviselte, míg most a második veszi kezdetét, ami egyben az utolsó.
Ezzel párhuzamosan viszont egy másik termék is kivezetésre kerül, ami fél éve van a világpiacon. A kisebbik Galaxy S20-ról volna szó, azaz az SM-G980F-ről (és az 5G-s modellről, ami Magyarországra nem érkezett). Azáltal, hogy majdnem hasonló árfekvésben mozognak az áraik – akkor, amikor éppen promócióban vannak – felesleges kettőt a felső kategória alsó szegmensében tartani. Ezáltal a kompaktabb mérettel rendelkező Galaxy S20-as kifuttattatása elkezdődik. Nyilván hosszabb lefolyást képvisel mindez, viszont egyre inkább körvonalazódik, hogy a dél-koreai vállalat a nagyobb kijelzők felé tendál.
Tehát búcsúztatnunk kell a 2020 harmadik negyedévétől: a Galaxy S10-et, a Galaxy S10+-ot, a Galaxy S10 Lite-ot és a Galaxy S20-at.
A Galaxy S20 FE előrendeléséről hamarosan külön cikkben számolunk be, most inkább csak arra szerettünk volna fókuszálni, hogy azáltal, hogy egy új termék bevezetésre kerül, egy viszonylag frissebb eltűnik – mint kb. a Galaxy S10e anno, bár annak hosszabb életciklusa volt. Tippre a következő hónapokban még azért lehet összefutni Galaxy S20-szal, mert nem egyik napról a másikra száműzik, de aki a közelebbi jövőben rajta gondolkodna, az ne nagyon halogassa a döntést, mert lehet hoppon marad!