Címke: Galaxy S22+ 5G

Hivatalos a One UI 5 és az Android 13 magyarországi ütemterve

Társcikk: „nem-honos” termékek menetrendje | A One UI 5 újdonságai

Örömmel prezentálhatom, hogy megvan az Android 13 és a One UI 5.0 párosának hivatalos magyarországi ütemterve – amit a Samsung Magyarország Community közösségi fórumon prezentáltak nagyjából két héttel ezelőtt. Ugye az adott országok képviseletei általában a Samsung Members alkalmazáson belül teszik elérhetővé (egyelőre ez most nem történt még meg!), viszont akadnak olyan régiók is (gondolok most Indiára!), ahol külön aloldalt kreáltak a fontos információknak, ahol teljesen korrekt módon elszeparálják és mutatják, melyik készülékre nagyságrendileg mikor történhet a felfrissülés.

FONTOS: a lentebb prezentált dátumokat kezeljétek fenntartásokkal. Ahogy az a korábbi esztendőkben lenni szokott, ez csak nagyjából mutatja, hogy mire számítsatok; csúszások simán benn lehetnek a paklikban, főleg a kevésbé népszerű és olcsóbb modelleknél, ahol a hardveri adottságokból fakadóan van mit átdolgozni. Ezeknél a termékeknél a One UI 5.0 Core egyszerűsített felületi variációja debütálhat.

Mint azt már olvashattátok az elmúlt napokban és hetekben, számos termékre megérkezett az Android 13. A dél-koreai tech-óriás eléggé feszessé tette a frissítés elhozatalát. Ha a listára pillanttatok, akkor felfedezhetitek, hogy februárra véghez szeretné vinni szinte minden készülékénél az operációs rendszernek a felfrissítését. Ez is arra hagy következtetni, hogy még a One UI 5.1, azaz a Galaxy S23 leleplezése előtt 90%+-osra szeretné tudni a kiadását az 5.0-ás felületnek. Ergo, nem lesz januárban új flagship bevezetés – legalábbis ebből a húzásból simán erre lehet következtetni.

A tempó piszok gyors. Részben mindez annak köszönhet, hogy a legtöbb modellnél átálltak egységesített régióra. Az európai országok esetében az EUX CSC kód jelentené mindezt, hiszen, ha valaki képben van a betűkkel, akkor tudhatja, hogy az XEH a magyarországi függetlent, a VDH a hazai Vodafone-t, míg a TMH a Telekomot jelenti. (Anno a PAN rövidítést kapta a Telekom, de aztán ez eltűnt a portfólióból.)

A cikk folyamatosan fog frissülni. A feltűntetett dátumok a magyarországi szoftverek elindítását jelentik. Ha valakinek egyből nem kínálná fel a terméke a frissítés lehetőségét, akkor két opciót ejtsen meg: 1) a készülék a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást tessék véghezvinni; ha ez nem vezetett eredményhez, akkor 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2022 októberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy S22 Ultra 5G (SM-S908B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22+ 5G (SM-S906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]
  • Galaxy S22 5G (SM-S901B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.10.24.]

2022 novemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold4 5G (SM-F936B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Fold3 5G (SM-F926B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy Z Flip4 5G (SM-F721B] [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Z Flip3 5G (SM-F711B] [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23. [EUX] | 2022.11.24. [TMH]]
  • Galaxy S21 Ultra 5G (SM-G998B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH] | 2022.11.07. [TMH]]
  • Galaxy S21+ 5G (SM-G996B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 5G (SM-G991B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.07. [XEH | TMH]
  • Galaxy S21 FE 5G (SM-G990B) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX] | 2022.11.23. [TMH]]
  • Galaxy S20 Ultra 5G (SM-G988B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20+ 5G (SM-G986B) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 (SM-G980F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.10. [XEH] | 2022.11.15. [TMH] | 2022.11.14. [VDH]]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.23.]
  • Galaxy S20 FE (SM-G780G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH | TMH]]
  • Galaxy Note20 Ultra 5G (SM-N986B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [ XEH | 2022.11.15. [TMH]]
  • Galaxy Note20 5G (SM-N981B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11. [XEH]]
  • Galaxy Note20 (SM-N980F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]
  • Galaxy A53 5G (SM-A536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.09.]
  • Galaxy A33 5G (SM-A336B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.11.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S7 WIFI (SM-T870) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7 LTE (SM-T875F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ WIFI (SM-T970) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S7+ 5G (SM-T976B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 WIFI (SM-X700) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25.]
  • Galaxy Tab S8 5G (SM-X706B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8+ WIFI (SM-X800) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8+ 5G (SM-X806B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra WIFI (SM-X900) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.22.]
  • Galaxy Tab S8 Ultra 5G (SM-X906B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]

2022 decemberében:

Okostelefonok:

  • Galaxy Z Fold2 5G (SM-F916B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Z Flip 5G (SM-F707B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.24.]
  • Galaxy Z Flip LTE (SM-F700F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy Note10 Lite (SM-N770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH | TMH]]
  • Galaxy S10 Lite (SM-G770F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [TMH] | 2022.12.20 [XEH]]
  • Galaxy M53 5G (SM-M536B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.28.]
  • Galaxy A72 (SM-A725F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH] | 2022.11.28. [TMH]
  • Galaxy A52s 5G (SM-A528B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 5G (SM-A526B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.29. [XEH] | 2022.11.29. [TMH]
  • Galaxy A52 LTE (SM-A525F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.21. [EUX]]
  • Galaxy A32 5G (SM-A326B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.08. [XEH] | 2022.12.06. [TMH]]
  • Galaxy A32 LTE (SM-A325F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A71 (SM-A715F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.25. [XEH]]
  • Galaxy A51 (SM-A515F) [XEH | TMH | VDH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15. [XEH | TMH | VDH]]
  • Galaxy XCover6 Pro (SM-G736B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.11.14.]
  • Galaxy XCover Pro (SM-G715FN) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite LTE(SM-P615) [XEH]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, WIFI (SM-P613) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab S6 Lite 2022, LTE (SM-P619) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14. [XEH]]
  • Galaxy Tab S7 FE WIFI (SM-T733) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]
  • Galaxy Tab S7 FE 5G (SM-T736B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.14.]

2023 januárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A23 5G (SM-A236B) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06.]
  • Galaxy A13 5G (SM-A136B) [EUX]
  • Galaxy A13 Mediatek Helio G80 (SM-A137F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.27. [EUX]]
  • Galaxy A13 Exynos 850 (SM-A135F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.26. [EUX]]
  • Galaxy M23 5G (SM-M236B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.15.]
  • Galaxy A22 5G (SM-A226B) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.11.30. [XEH | TMH]]
  • Galaxy A22 LTE (SM-A225F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.05. [XEH]]
  • Galaxy A12 Nacho (SM-A127F) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.22. [TMH] | 2022.12.30 [XEH] ]
  • Galaxy M22 (SM-M225FV) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.06. [XEH]]
  • Galaxy XCover 5 (SM-G525F) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.02. [XEH]]

Tabletek:

  • Galaxy Tab S6 Lite WIFI (SM-P610) [XEH]
  • Galaxy Tab A8 WIFI (SM-X200) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A8 LTE (SM-X205) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2023.01.06]
  • Galaxy Tab A7 Lite WIFI (SM-T220) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..28.]
  • Galaxy Tab A7 Lite LTE (SM-T225) [EUX | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy Tab Active4 Pro WIFI (SM-T630) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..16.]
  • Galaxy Tab Active4 Pro 5G (SM-T636B) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..22.]
  • Galaxy Tab Active3 WIFI (SM-T570) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12..21.]
  • Galaxy Tab Active3 LTE (SM-T575) [XEH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.12. [XEH]]

2023 februárjában:

Okostelefonok:

  • Galaxy A04s (SM-A047F) [EUX] – [FRISSÍTVE – 2022.12.16. [EUX]]
  • Galaxy A03s (SM-A037G) [XEH | TMH] – [FRISSÍTVE – 2022.12.21. [XEH] | 2022.12.23. [TMH]]
  • Galaxy A03 (SM-A035G) [XEH | TMH]

Hivatalos: egyes Galaxy okostelefonokra befutott az Android 13 és a One UI 5.0 kombója

Nyár végén a Samsung fejlesztő csapata elrajtoltatta a One UI 5.0 bétatesztjét az év elején kiadott csúcsmodelljeire, név szerint: a Galaxy S22 5G-re, a Galaxy S22+ 5G-re és a Galaxy S22 Ultra 5G-re. A tesztidőszakba történő becsatlakozáson nem változtattak, megtartották a jól megszokott Samsung Members-ön belüli előregisztráció utáni kiküldési rendszert. Természetesen a magyarországi felhasználók ebből a buliból ismét kimaradtak, mert még nem képezzük Európa egyik kiemelkedő forgalmát generáló országát. Ettől függetlenül az, aki be akarta szerezni a bétapakkokat a németországi felhasználók által megtehette.

A Galaxy S22 termékek körében a bétapakkok létszáma ötnél fejeződött be, ami egyben tekinthető volt a finale edition-nek, hiszen nagyjából a kiadást követő 1 héten belül a Samsung vezetősége úgy döntött, hogy október 24-ei héten megindítja az éles változatok frissítését világszerte. Legelőször az olaszok örülhettek, akik már múlt hétvégén telepíthették – de azokkal is teljes mértékben egyet tudok érteni, akik egyelőre a kivárásra játszanak, s majd a mások általi tesztek után adnák be a derekukat, nehogy valami baki folytán korrigálniuk kelljen.

A One UI 5.0 újításainak egy piciny szelete.
Forrás: Samsung

Az európai szoftvert, azaz az EUX berögzítése 2022. október 23-ára szól. A Galaxy S22 termékeknél az S90xBXXU2BVJA firmware-névre keresztelt pakk került kiküldésre, ami nagyjából a megszokott 1.8GB-os mérettel rendelkezik.

Pusztán érdekességképp említeném meg, hogy az Android 12 operációs rendszer a Galaxy S21 termékekre tavaly november 18-án, míg az Android 11 a Galaxy S20-akra szintén tavaly január 7-én vált elérhetővé a felhasználóknak. Sőt, hogy teljes legyen az összkép, az Android 10 2019. december 9-én rajtolt el. Ez is jól mutatja, hogy a Samsung próbálja minél előbb elhozni az új szoftver által nyújtott lehetőségeket, ugyanis ilyen korán eddig még sosem adott ki főszoftver-frissítést. Reméljük, a gyorsaság nem válik hátrányára.

Telepítés előtt mindenképpen ajánlott Smart Switch-csel egy biztonsági mentést intézni. Eleve az íratlan szabályzat azt mondatja, hogy az Android váltásoknál célszerű tiszta lappal kezdeni. Ergo, ez a legjobb idő arra, hogy a készülékeden maradt temp file-októl megszabadulj, ami olykor 5-10GB-ot is felemészthet a tárhelyedből. Általánosságban a PC-s Smart Switch-et szoktam ajánlani, hiszen ami nálad van, arról tudod, hogy ott van; a felhő alapú legyen mindig másodlagos, amolyan hab a tortán.

Az Android 13 és a One UI 5 újításairól nemsokára írunk külön cikket. Azt se szabad elfelejteni, hogy jelenleg még zajlik a Galaxy S21-ek, a Galaxy Z-termékek, a Galaxy A52-ak és a Galaxy A53-ak bétateszt-időszaka, így év végéig még biztosan jó néhány modell frissülhet fel.

Már a negyedik One UI 5.0 bétafrissítésnél járnak a Galaxy S22-k

Immáron a negyedik bétafrissítése érkezett meg az Android 13-nak a Galaxy S22 termékekre. Legelőször az Egyesült Államokban, majd pedig Németországban és Indiában eresztették útjának a méretes update-et, amelynek keretében akadt javítani való. A jelek szerint, ez az operációs rendszer átállás se megy olyan zökkenőmentesen, mint ahogy azt a kezdeti időszakban elképzelték. Ilyenkor a felhasználók örülhetnek, hiszen a stabil változat előtt rengeteg bug fixálásra kerül, melynek hatására csökken annak a valószínűsége, hogy az adott frissítési lehetőséget később visszavonják – mint azt anno a Galaxy S10-eseknél tették.

A negyedik csomag firmware-verziója ZVJ2-re végződik. Mint arra felhívtam a figyelmet, valóban méretes a csomag, hiszen ~1.500MB-os nagyságával nem néhány hibának a javítását rejti magában, hanem jóval többét. Akik a harmadik bétaszoftvert használják, mindenképpen ajánlatos a frissítés feltelepítése, amit, ha a rendszer nem ajánl fel, akkor a Beállítások » Szoftverfrissítés menüpontja alatt lévő Letöltés és telepítés elemre koppintva értek el.

Nem tudom, érzékeltétek-e, de kivezetésre került a többfelhasználós funkció, amelyet még az első One UI 5.0 bétafrissítésnél vezetett be a gyártó. A Ne zavarj üzemmód automatikus aktiválása korrigálásra került. Javítottak a rezgésen és a sípoló hangokon. Akadtak gondok az Ultra esetében az S Pen Air Command szegmensében is, amelyeket szintén helyre tették, hogy az élmény a Galaxy S22 Ultra alá ne csökkenjen.

Ahogy a külföldi oldalakat olvasom, a Samsung DeX-nél előforduló elsötétedést is felfedezték a fejlesztők, ami a képernyőzár aktiválásakor lép életbe, ezáltal az kizárja a felhasználót a munkamenetéből.

Aki saját felelősségre becsatlakozna, annak mutatnám a szükséges linkeket:

BetaGalaxy S22
[SM-S901B]
Galaxy S22+
[SM-S906B]
Galaxy S22 Ultra
[SM-S908B]
#1AVG6 → ZVH4AVG6 → ZVH4
#2ZVH4 → ZVHKZVH4 → ZVHK
#1-2AVG6 → ZVHKAVG6 → ZVHKAVG6 → ZVHK
#3ZVHK → ZVI9ZVHK → ZVI9ZVHK → ZVI9
#4ZVI9 → ZVJ2ZVI9 → ZVJ2
Forrás: xda-developers

Még idén Android 13-ra frissülhet több Samsung készülék

A SamMobile oldalán robbant a hír, afféle exkluzív formában, miszerint információik alapján a Samsung még idén, azaz 2022-ben több Galaxy termékre tervezi az Android legújabb operációs rendszeréhez kapcsolódó frissítést, a 13-dikat kiadni. Akit a lista érdekel, az a kép alatt megtekintheti felsorolás formájában.

Nem nagy kunszt a jóslat realizálása, hiszen ha az előző éveket vesszük alapul, akkor nagyjából adja magát mindegyik termék. Köztudott tény, hogy legelőször az éppen aktuális év Galaxy S-termékcsaládja kapja meg. Nem véletlenül kezdik velük a bétateszt időszakot. A Galaxy S22-k már a harmadiknál tartanak, azonban a fejlesztők úgy élték meg, hogy bátran szinkronban mellécsaphatják a tavalyi szériát is. Kicsit azt érzem, hogy a Galaxy Note-ok helyére a népszerűbb előd generáció került űr foltozás szempontjából.

Mutatnám a listát:

  • Galaxy Z Fold4 5G
  • Galaxy Z Flip4 5G
  • Galaxy A53 5G
  • Galaxy S22 Ultra 5G
  • Galaxy S22+ 5G
  • Galaxy S22 5G
  • Galaxy Z Fold3 5G
  • Galaxy Z Flip3 5G
  • Galaxy S21 Ultra 5G
  • Galaxy S21+ 5G
  • Galaxy S21 5G

Az elmúlt két esztendő flagship okostelefonjai mellé hozzácsapták a középkategória legkedveltebb modelljét, a Galaxy A53 5G-t. Természetesen, semmi sincs kőbe vésve, hiszen nem a Samsung Newsroom hozta le hírként az alábbi teóriát, így könnyedén előfordulhat, hogy változás áll fenn; de jó esélyekkel ezek a termékek még 2023 előtt felfrissülhetnek.

A jövő év első negyedévében érkezhetnek melléjük a felsőkategóriás tabletek, majd szépen fokozatosan az idő múlásával a középkategóriás termékek és legvégül a belépő. Csak emlékeztetőként tenném hozzá, hogy az Android 12-re a Galaxy A03 és a Galaxy A12 (SM-A127F) még mindig vár.