Címke: Galaxy Z Fold4 5G

Összesítettük, eddig miként alakult a Galaxy Z Fold-termékcsalád árképzése

Az a hír járja, hogy a Galaxy Z Flip5 5G az előző generációhoz képest drágább modell lesz; így jött egy kószagondolat azzal kapcsolatban, hogy érdemes lenne egy nyitóárral kapcsolatos összesítő táblázatot létrehozni, hogy lássuk, melyik termék, milyen árponton kezdte el az életpályáját. Régebben havi szinten foglalkoztunk a portfólióban lévő készülékek áraival; azonban a változás mértékét inkább negyedéves viszonylatban lehetett látványosabban prezentálni, így a gyakoriságon csökkentettük. A Galaxy Z Flip-termékcsaláddal már foglalkoztunk, ezért egy kalap alatt kielemeznénk a Galaxy Z Fold-okét is.

Ugye a Galaxy Z Fold-éra a Samsung prémium és egyben összehajtható készülékének vonala. Sosem volt olcsó, hiszen a technológiai újításokért elkérték mindig a felárat; cserében viszont nem köszön vissza minden utcasarkon. A Galaxy Fold-ot annak idején a Galaxy S10 termékcsaláddal mutatták be, melynek forgalmazását tavasz végére, nyár elejére ütemezték volna; viszont a felmerülő hibák miatt őszre halasztották.

Mutatnám a listát, hogy Magyarországon, Németországban és az USA-ban, milyen árponton kerültek bevezetésre az adott kondíciókban:

TermékHUFEuroDollar
Galaxy Fold LTE, 12/512GB695 990 Ft*
Galaxy Fold 5G 12/512GB2,100€*$1,980.99*
Galaxy Z Fold2 5G 12/256GB749 990 Ft*1,949€*$1,999.99
Galaxy Z Fold2 5G Thom Browne Edition, 256GB$3,299.99
Galaxy Z Fold3 5G 12/256GB699 990 Ft*1,799€*$1,799.99*
Galaxy Z Fold3 5G 12/512GB729 990 Ft*1,899€*$1,899.99
Galaxy Z Fold3 5G Thom Browne Edition, 512GB$3,349.99
Galaxy Z Fold4 5G 12/256GB779 990 Ft*1,799€*$1,799.99*
Galaxy Z Fold4 5G 12/512GB839 990 Ft*1,919€*$1,919.99
Galaxy Z Fold4 5G 12GB/1TB944 990 Ft*2,159€*$1,619.99
A Galaxy Z Fold-termékcsalád magyarországi (HUF), németországi (euro) és amerikai (dollar) nyitóárai.
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung HU / DE / US / Galaxy Világa

Ugye ezek a nyers árak, amelyek semmilyen promócióval, bevezetési kampánnyal vagy éppen trade-in ajánlattal nem kerültek enyhítésre. Ha átfutottátok a táblázatot, akkor észlelhettétek, hogy általánosságban leszögezhető a 700 ezer forint körüli nyitány. A legeslegelső generáció, ami csak egy szimpla LTE hálózati csatlakozással bíró modell volt, se ment 600 ezer forint alá; sőt, anno semmilyen árengedményt nem élesítettek rá, ugyanis limitált ideig, mindössze kb. másfél hónapig volt jelen hazánkban – míg a meglévő raktárkészlet el nem fogyott.

Elnézve azt, hogy a Galaxy S22 és a Galaxy S23 termékcsalád között 15-20%-os áremelkedés mutatkozott, amit hasonlóképpen a Galaxy A53 5G és a Galaxy A54 5G között is észlelhettünk, biztosra vehető, hogy ismételten egy 700 ezer forint feletti árponton debütálhat az alapmodell, míg a legcombosabb tárhelyváltozatú súrolhatja az 1 millió forint körüli összeget.

Természetesen, ezek csak spekulációk, melyeket egyelőre se külföldi pletykák, se pedig kiszivárgott tények nem támasztják alá. Viszont a Galaxy Világa stábja úgy gondolja, hogy a manapság jelenlévő inflációt a Galaxy Z Fold5 leendő tulajdonosai is meg fogják érezni. Már csak az a kérdés, hogy milyen mértékben!

Szerintetek, mennyit kérhetnek el az új generáció alapmodelljéért?

Kiegészítő kalauz: Galaxy Z Fold4 5G

Új projektbe vágjuk a fejszénket. A nyári uborkaszezonban – bár nem érzem, hogy az lenne! – az a tervünk, hogy az összes portfólióban lévő MX termékről készítünk hasonló adatlapszerűséget, amely 1-2 év múlva majd abból a szempontból jó lesz, hogy a Samsung minden kivezetett termékét leveszi a weboldaláról, így se árat, se fotót, se információt alig lehet – szokványos úton – kisajtolni belőlük. Kezdésképpen a Galaxy Z Fold4-re esett a választásunk, ugyanis a Galaxy Z Fold5 a küszöbön kopogtat, így amint kijön bármiféle kiegészítős szivárgás, már tudunk mihez nyúlni, illetve mire gondolni ár ügyileg.

A Galaxy Z Fold4-nél az alábbi tokok kerültek bevezetésre:

  • Szilikontok (Silicone Grip Cover)
  • Vékony álló tok (Slim Standing Cover)
  • Bőrtok (Leather Cover)
  • Álló tok S Pennel (Standing Cover with Pen)

A teljesség kedvéért megmutatnám külön-külön, melyik milyen előnyökkel rendelkezik. Folytatom a fotó alatt.

A Galaxy Z Fold4 bizonyos tokjai újrahasznosított alapanyagokat tartalmaznak.
Forrás: Samsung

Szilikontok

Érdekes mód, a hazai Samsung képviselet nem érezte fontosnak, hogy kihangsúlyozza a grip kifejezést a szilikontoknál, ugyanis a névbe nem fordították bele. A hátán lévő pánt megakadályozhatja, hogy véletlenül leejtsük a készüléket. Kényelmesen fogást biztosít, színben pedig mattos vonalat képvisel. Sajnos idehaza nincs keletje a pántvariációknak, azonban bizonyos országokban külön vásárolhatók különféle márkáknak, brandeknek, miegyébnek. (Mondjuk erre jó lesz az ebay és társai, ha valaki be szeretne valami egyedit szerezni.)

TermékSzínTípusszámÁr
Galaxy Z Fold4 szilikontokFeketeEF-GF936TBEGWW21 990 Ft
Galaxy Z Fold4 szilikontokFehérEF-GF936TWEGWW21 990 Ft
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Vékony álló tok

A szilikontok utáni következő lépcsőfok a vékony álló tok – legalábbis ha a költséghatárokat nézzük. Ezt a tokvariánst azoknak ajánlanánk, akik sokat használják a készüléket tartalomfogyasztásra, ugyanis lehetőséget ad kinyitott állapotban kitámasztani.

A hazai képviselet kihangsúlyozza, hogy mellette az optimális nézőszög mellett védi ejtéseknél a terméket, ugyanis a sarkoknál erősebb védelemmel rendelkezik. Szintén mattos színárnyalatokat alkalmaztak nála. Egyetlen hátránya, hogy a zsanér részt egyáltalán nem védi, de legalább nem rejti el a készülék színét.

TermékSzínTípusszámÁr
Galaxy Z Fold4 vékony álló tokFeketeEF-MF936CBEGWW21 990 Ft
Galaxy Z Fold4 vékony álló tokHomokszínEF-MF936CUEGWW21 990 Ft
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Bőrtok

A bőrtok mindig is az eleganciát és a luxust hivatott képviselni. Nem csak puha tapintást biztosít, hanem a tervezésénél ügyeltek a karcsúság megtartására is. Sokszor merült már fel a vásárlókban, hogy ez most bőr vagy bőrhatású műanyag. A válasz egyszerűbb, mint gondolnátok, ugyanis a prémium hatás elérése érdekében borjúbőrt használnak fel.

Az anyaghasználatánál szintén mutatkozik az újrahasznosított műanyag. Anno 29 990 Ft-on nyitott, azonban az elmúlt időszak inflációja nála szintén mutatkozott.

TermékSzínTípusszámÁr
Galaxy Z Fold4 bőrtokSzürkészöldEF-VF936LJEGWW34 990 Ft
Galaxy Z Fold4 bőrtokFeketeEF-VF936LBEGWW34 990 Ft
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Álló tok S Pennel

Az S Pen tollal felvértezett álló tok különlegessége, hogy ha valaki nem minden esetben szeretné magával vinni a jegyzetelésért felelős kiegészítőt, akkor azt könnyedén lecsatlakoztathatja arról. Nyilván lesz némi szintkülönbség, amihez hozzá lehet szokni, de szerintem baromi praktikus olyan szituációkban, amikor mondjuk az éjszakában csapatnád a haverokkal.

Ilyenkor átcserélheted az álló tok lehetőségre, amely 55°-os szögben tarja a terméket, azaz filmnézéses, tartalomfogyasztáshoz abszolút alkalmas lesz.

TermékSzínTípusszámÁr
Galaxy Z Fold4 álló tok S PennelSzürkészöldEF-OF93PCJEGWW39 990 Ft
Galaxy Z Fold4 álló tok S PennelFeketeEF-OF93PCBEGWW39 990 Ft
Galaxy Z Fold4 álló tok S PennelHomokszínEF-OF93PCUEGWW39 990 Ft
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Egyéb kiegészítők

Nem utolsó körben pedig azokra a kiegészítőkre térnék ki, amelyek a Galaxy Z Fold4-hez kapcsolódhatnak. Pl.: vásárolható a külső kijelzőjére védőfólia, ami a karcok elleni védelemben lesz a partneretek. A belsőre nincs gyári, azzal a szervízekben foglalkoznak.

A Note csomag egy afféle starter pakk, amiben az Álló tok S Pennel elképzelés egy 25W-os töltőadapterrel lesz megtoldva. Mondjuk arról nincs információnk, hogy adatkábelt csomagolnak-e még oda, de tippre nem, hiszen a Z Fold4-hez alapból jár; használjátok azt.

Végül pedig ott az S Pen Pro toll, ami természetesen ezzel a modellel is kompatibilis.

TermékSzínTípusszámÁr
Galaxy Z Fold4 előlapi kijelzővédő fóliaÁtlátszóEF-UF93PCTEGWW6 990 Ft
Galaxy Z Fold4 Note csomagFeketeEF-OF93KKBEGWW43 990 Ft
S Pen ProFeketeEJ-P5450SBEGEU43 990 Ft
Táblázat: Galaxy Világa | Forrás: Samsung Magyarország

Futottak még máshol

A teljesség kedvéért elnéztem az amerikai képviselet honlapjára, ahol találtam harmadik fél által gyártott tokokat, amelyeket a Samsung jóváhagyatott. Ugye ezek típusszáma általában GP-vel kezdődik. Köztük találtam egy érdekességet, a Donnet Diary Cover-t, ami lényegében egy Wallet Cover, amely még a külső kijelzőre is ráhajlik és azt védi.

TermékSzínTípusszámÁr
Z Fold4 Bonnet Diary CoverFeketeGP-FWF936KDABU$41.99
Z Fold4 Otterbox Symmetry Series FlexBeautiful
Don’t Even Chai
GP-OSYMQ4BLU
GP-OSYMQ4BRO
$79.95
Z Fold4 AERO Flex CoverBlackGP-FPF936KDDBU$12.50
Z Fold4 NUKIN 360 Clear CaseÁtlátszóGP-FPF936KDCTU$34.99
Táblázat: Galaxy Világa

Több mint 7 millió Galaxy S23 termék került gazdára világszerte két hónap leforgása alatt

Mélyrehatóan már foglalkoztunk a Galaxy S23 debütálásával; azaz, miként teljesített az első hónapjában. Ki is emeltük, hogy az előző generációihoz képest jelentős a javulás, amit részben a Qualcomm-mal között megállapodásnak köszönhet, hiszen bizonyos régiókban, mint pl.: Európában sokkal kelendőbbé vált, mint elődjei az Exynos lapkával. A nem-hivatalos gyártási tervezet szerint 2023-ban 32.65 millió darab idei Galaxy S-szériás modellnek kellene gazdára találnia, amit, ha mondjuk leosztunk rosszabbik esetben 10 hónappal, akkor havi 3.2 millió értékesített modellt jelentene. Nem mondanám lehetetlen projektnek.

A múltkori bejegyzésnél feltártuk, hogy az első hónapban 2.77 millió darab került forgalomba, melynek abszolút nyerte a Galaxy S23 Ultra – ami a becslések szerint 1.65 milliónyit ragad ki az összből. Ezzel a teljesítményével, mind a Galaxy S22-, mind a Galaxy S21-termékcsaládot magamögé utasítja és akkor nem beszéltünk a két testvéréről.

Időközben megérkeztek az újabb eladási becslések, vagy éppen tények – erre Revegnus nem tesz kitérést. Minden esetre az, ami kiolvasható a tweetjéből eléggé pozitív kimenetelű, ugyanis az elmúlt két hónapban, mint egy 7.24 millió Galaxy S23-as termék került értékesítésre. Ergo, kicsi utána számolással rögtön jön a tény, hogy cirka 4.47 millióval növekedett a második hónapjában a termék iránti vásárlási kedv. Ezzel pedig nem okozott csalódást, hiszen a Galaxy S20-termékcsaládot leszámítva, mindig felfelé mozdult ki a görbe az előzőek generációknál.

Eloszlás tekintetében az Ultra sikere töretlen, hiszen 3.84 millióan választották; míg az alapmodellt 2.09 millióan. Ismételten jöhet egy szeg a Plus-éra koporsójába, ugyanis a legcsekélyebb érdeklődés nála mutatkozik, az 1.13 milliós értékével. Mentségére szóljon, hogy az első hónapjához képest 263%-os növekedést tudott letenni az asztalra, bár a sima változat 303%-ához mérve ez annyira nem nagy vígasz.

Múltkor érintésre kerültek a foldable-készülékek, így végig vinnénk a rendelkező adatoknak köszönhetően az ottani történéseket, miszerint, miként történt az elmozdulás, avagy 8 hónap alatt, mennyi az annyi?! Az a harci helyzet, hogy a Galaxy S23-termékek ellopták a rivalda fényt, ugyanis 1 hónap leforgása alatt mindössze 530 ezer új összehajtható készülék talált gazdára. Ez alapul véve a teljes portfólió, azaz a Galaxy Z 4-ek a megjelenésük óta 7.87 milliónyi eladott terméket tudnak felmutatni, melyből a Galaxy Z Fold4 2.99 milliónyit, a Galaxy Z Flip4 pedig 4.88 milliónyit ragad ki. Ez elmarad a Galaxy Z 3-ak teljesítményétől, amelyek azonos időszak alatt 8.23 millióval büszkélkedtek – melyből a flipek 5.6 milliót, a foldok 2.64 milliót vettek ki.

A Galaxy S23 termékekre visszakanyarodva… a harmadik hónap nagyjából a második teljesítményét közelítheti meg – de nincs kizárva, hogy azt meghaladja, hiszen folyamatosan kerülnek bevezetésre az egyes régiókba és országokba. Pl.: április 20-án látott napvilágot Japánban, ami nem tekinthető nagy piacnak, de az eladott darabszámok azért nyomnak az összbe. Ha lesz információnk, akkor elhozzuk.

Mit tippeltek, nagyjából összességében a három hónap alatt elérheti a termékcsalád a 10 milliós határt?

Az elmúlt évek legerősebb nyitányán van túl a Galaxy S-termékcsalád

Hetekkel ezelőtt tette közzé a Samsung, hogy mekkora siker valójában a Galaxy S23 termékcsaládnak a bevezetési kampánya. Azóta lezajlott a pre-order időszak, sőt, az első hónapján már túl is van, így a piackutatóknak bőven akadt méréssel kapcsolatban dolga. Kicsit a kivárásra játszottunk, mert fix tényekről egyelőre nem esett szó, viszont mi azt szeretjük, ha a mélységeiben tudjuk az olvasótáborunkat elkalauzolni, szóval most ez következne.

Azért vegyük át azokat a késztényeket, amelyet maga a gyártó hozott nyilvánosságra, miszerint Latin-Amerikában a Galaxy S23-termékcsalád 1.7-szer, Európában és a Közel-Keleten 1.5-ször, míg Indiában 1.4-szer nyitott jobban, mint az előd. Ez valahol sejthető volt, hiszen egységesen a Qualcomm által gyártott, valamint a Samsung részéről hangolt chipset került beépülésre, ami egy Exynos-os térségben olyan, mint egy kihagyhatatlan ajánlat. Az elmúlt években hónapról hónapra jelentek meg cikkek, összesítések azzal kapcsolatban, mennyire hányattatott helyzetben vannak azok a felhasználók, akik a gyártó lapkájával szerelt termékeket vásárolják ugyanazért az összegért, mint akik egy Snapdragonos chipsetet élveznek.

Forrás: Counterpoint Research

Az sem titok, hogy a legközkedveltebb termék a Galaxy S23 Ultra 5G lett, amelyet a vásárlók 3/5-e választ. A maradék 20-20%-on pedig egységesen oszlik meg a két kisebb családtag.

Revegnus-tól már számtalanszor vettünk át elemzéseket, megnyilvánulásokat. Munkássága az elmúlt időszakban ráreflektált arra, hogy nem csak vakon dobálózik, hanem van mögötte tény is; így bátran merem tőle idézni: miként muzsikált a széria az első hónapjában. A tények szerint 2.77 millió darab került forgalomba, melyből az Ultra 1.65 milliót, az alapmodell 690 ezret, míg a Plus 430 ezret tett ki – mellyel szemben a Galaxy S22 termékcsalád csak 1.37 milliót tudott felmutatni. Csakhogy legyen viszonyítási alapotok, a fentebbi táblázat megmutatja, hogy a Galaxy S20-szériáig visszamenőleg mindnél sikeresebb nyitó hónapot tudhat magáénak.

Annyi érdekességet azért megemlítenék, hogy a Galaxy S21-széria csekély számait részben annak köszönheti, hogy a januárban dobták piacra, két hónappal hamarabb, amire az előrendelők annyira nem készültek rá.

A Galaxy S10-szériáig visszamenőleg a Galaxy S10 minden szempontból kimagasló eredményt mutatott – bár azt is meg kell jegyezni, hogy 12 hónap elteltével a kereslet iránta volt az egyik legalacsonyabb. A Galaxy S23 erősen a középmezőnyben rajtolt, ami egy telítettebb, több versenytárssal bíró kiélezettebb piacon teljesen korrekt eredmény; főleg, hogy nem-olyan-idős elődjeit túlteljesítette.

Egy éves ciklusban a Galaxy S5 és a Galaxy S21 közötti flagship termékek iránti kereslet.
Forrás: Counterpoint Reseach

Zárásképpen még kitérnék a tavalyi Galaxy Z-termékekre. A Galaxy Z Fold4 és a Galaxy Z Flip4 első hét hónapjának eredménye 7.34 millió darab lett, melyből kagylóforma 4.55 milliónyit, a könyv pedig 2.80 milliónyit tett ki. Ez elmaradt a tavalyelőtti szériától a termékcsaládnál, amikor is 7.64 millió került értékesítésre. (A Galaxy Z Flip3 5G ebből 5.21 millió, a Galaxy Z Fold3 5G 2.43 millió volt.)

Ha felidézitek a 2023-as gyártási tervezetét a Samsungnak, akkor láthatjátok, hogy a Galaxy S23-akra 32.65 milliós targetet helyezett; ami elsőre soknak tűnhet, főleg a 2.77 milliós első hónapjához képest, viszont a görbe általában a második hónapban mindig felfelé mozdul el. Ez nem csak a jobbnál jobb kampányoknak tudható be, hanem annak is, hogy egyre több országban debütál a készülék – hiszen pl.: Japánban csak április 20-án rajtolt el az értékesítése.

Az áprilisi okostelefon árakról…

A Galaxy Világa indulásakor volt egy rovatunk, ami havi rendszerességgel megvizsgálta, hogy az okostelefonok, tabletek és okoskiegészítők termékcsoportjában miként változott az árazás. Utoljára tavaly májusban születtek ilyen cikkek, így úgy gondoltam, éppen ideje megnézni, hogy az inflációval sújtotta időszakban mi a helyzet. Természetesen, ismételten cikksorozatról beszélhetek, melynél az érintett részlegeket széttagolva hozom el a könnyebb átláthatóság mivoltából.

Több szempontból hasznosak az ilyen összegzések. Először is az éppen időszerű negyedévnek a rögzített árához viszonyítjuk, hogy a szóban forgó hónapban mi az az árcímke, amire leértékelődött egy termék; már ha nem stagnál (amit kihúzással prezentálok a táblázatban). Az aktuális negyedévre azért se nyitóárat vagy bevezetési árat értsetek, mert volt már olyan, pl.: a Galaxy S22 termékcsaládnál, hogy a megjelenést követően drágább lett az ellátási nehézségekből és a chipset hiányból fakadóan. Másrészről, egy teljes képet kaphattok arról, mely készülékek vannak forgalomban; hiszen, ha nincs már egy keresett a listán, az vagy kifutott, vagy kifutó státuszban van, azaz limitáltan érhető el. Harmadrészt, arra szintén jó lesz, hogy összevessétek mondjuk egy ütősebb akcióval az árleszállítást.

A most következő táblázatban szerepeltetett árak: 2023. április 1-je és 30-a között értendők – ha nem történik változás; melynek jogát fenntartjuk, hiszen mi csak aktuális helyzetképet vizsgálunk. Az esetleges árelmozdulásról természetesen, majd külön megemlékezünk, ha esedékes.

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A Galaxy A-termékcsaládnál a tavalyelőtti termékek kikoptak a porfólióból. Az év elején még hébe-hóba kapható Galaxy A32 és Galaxy A52s 5G készülékekre gondolok most legfőképpen, amelyek a hazai képviseleteknél már aligha érhetők el. Természetesen, szürkeimporttal nem foglalkozunk, így ha valaki minden áron ilyenre vágyna, akkor oldja meg maga; mi viszont inkább az újabb generációk melletti voks letételt javasoljuk.

A 2023-as belépő- és középkategóriás kínálatból már csak a Galaxy A24 hiányzik, minden más, amit a Samsung el szeretett volna hozni, az ott van. Nagy kérdés, hogy a Galaxy M54 5G-nek milyen sorsot szán a hazai képviselet, hiszen a Galaxy M53 5G még mindig jelen van; bár azt érzékeljük, hogy ettől a termékcsaládtól még ódzkodik a magyar.

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy A13 LTE, 3/32GBSM-A135F69 990 Ft62 990 Ft
Galaxy A13 LTE, 4/64GBSM-A135F79 990 Ft71 990 Ft
Galaxy A13 LTE, 4/128GBSM-A135F89 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A13 5G 4/64GBSM-A136B95 990 Ft86 990 Ft
Galaxy A13 5G 4/128GBSM-A136B109 990 Ft95 990 Ft
Galaxy A23 5G 4/64GBSM-A236B129 990 Ft114 990 Ft
Galaxy A23 5G 4/128GBSM-A236B144 990 Ft129 990 Ft
Galaxy A33 5G 6/128GBSM-A336B154 990 Ft138 990 Ft
Galaxy A53 5G 6/128GBSM-A536B189 990 Ft169 990 Ft
Galaxy M53 5G 6/128GBSM-M536B194 990 Ft
Galaxy A04s LTE, 3/32GBSM-A047F74 990 Ft
Galaxy A14 LTE, 4/64GBSM-A145R86 990 Ft
Galaxy A14 LTE, 4/128GBSM-A145R96 990 Ft
Galaxy A14 5G 4/64GBSM-A146P99 990 Ft
Galaxy A14 5G 4/64GBSM-A146P109 990 Ft
Galaxy A34 5G 6/128GBSM-A346B169 990 Ft
Galaxy A34 5G 8/256GBSM-A346B194 990 Ft
Galaxy A54 5G 8/128GBSM-A546B209 990 Ft
Galaxy A54 5G 8/256GBSM-A546B229 990 Ft
A belépő- és középkategóriás készülékek árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa

Felsőkategóriás készülékeknél:

A Galaxy S22 termékcsalád kifutóvá érett. A sima változat már nincs jelen; a plusz és az Ultra pedig az utolsókat rúgja. Bár elnézve az egyes teszteket, nincs sok értelme spórolni, mert jelentősen jobb lesz az utód, még ha a felárat az ember pénztálcája meg is érzi. A Galaxy S23-akra egyelőre nincs fix árleszállítás, csak promóciók és készülék beszámítások keretében. A Galaxy S21 FE 5G egy jobb ajánlattal 200 ezer alá simán be tud esni, így javasoljuk, ne akkor ruházzatok be rá, amikor éppen holtidőszakát tölti.

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy S21 FE 5G 6/128GBSM-G990B309 990 Ft259 990 Ft
Galaxy S21 FE 5G 8/256GBSM-G990B339 990 Ft294 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 8/128GBSM-S906B429 990 Ft379 990 Ft
Galaxy S22+ 5G 8/256GBSM-S906B449 990 Ft399 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 8/128GBSM-S908B514 990 Ft459 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 12/256GBSM-S908B554 990 Ft499 990 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 12/512GBSM-S908B595 990 Ft529 990 Ft
Galaxy S23 5G 8/128GBSM-S911B409 990 Ft
Galaxy S23 5G 8/256GBSM-S911B439 990 Ft
Galaxy S23+ 5G 8/256GBSM-S916B524 990 Ft
Galaxy S23+ 5G 8/512GBSM-S916B574 990 Ft
Galaxy S23 Ultra 5G 8/256GBSM-S918B609 990 Ft
Galaxy S23 Ultra 5G 12/512GBSM-S918B689 990 Ft
Galaxy S23 Ultra 5G 12GB/1TBSM-S918B789 990 Ft
A Galaxy S-készülékek árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa

A foldable készülékek körében a Galaxy Z Fold3 5G teljesen eltűnt a felhozatalból, míg a Galaxy Z Flip3 5G az utolsókat rúgja. Az újabb generációs modellekre egyelőre nincs fix árlenyomás, ami abból fakad, hogy akinek ilyen okostelefon kell, azt nem igazán mozgatja 20-30 ezer mínusz a végárból; legalábbis a többségre ez ráhúzható.

TermékTípusszám2023/Q2-es árÁprilis ár
Galaxy Z Flip3 5G 8/128GBSM-F711B429 990 Ft384 990 Ft
Galaxy Z Flip3 5G 8/256GBSM-F711B449 990 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 8/128GBSM-F721B474 990 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 8/256GBSM-F721B499 990 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 12/256GBSM-F936B779 990 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 12/512GBSM-F936B839 990 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 12GB/1TBSM-F936B944 990 Ft
A Galaxy Z-készülékek árlistája.
Táblázat: Galaxy Világa

Indulthat a ReGalaxy program 2.0: kibővült és meghosszabbodott, hogy még kedvezőbb legyen!

A ReGalaxy program egy magyar újdonság, amely más országokban egyelőre nem elérhető. Afféle tesztüzemként fut, hiszen mint azt a kutatások is bizonyítják, az Android felhasználók ragaszkodó típusúak. Mindössze 18% válik meg a készüléküktől készülékbeszámítás vagy eladás formájában – ha a lopás/összetöré/elhagyás tényezőjét kivesszük a listából. A többségük megtartja, vagy éppen továbbadja családon vagy baráti körön belül, esetleg felújítatja, hogy okosotthon vezérlőként használhassa. Pontosan azokat a ragaszkodó ügyfeleket célozza meg, akik nemrégiben vásároltak felsőkategóriás Galaxy modellt, ám kacérkodnak a gondolattal, hogy váltsanak; csak éppen egy olyan ajánlatra várnak, amely részükről kihagyhatatlan. Ez egy olyasféle, hiszen ha beleesel a szűrőbe, akkor jól jössz ki a végén.

A Galaxy S23 termékcsalád előrendelésével vette kezdetét a ReGalaxy program, amelynek induló verziójáról itt írtunk bővebben. Az idő múlásával a listán némileg kibővítettek, hiszen olyan közkedvelt flagship készülék került fel rá, mint a Galaxy S20 FE – amely kétféle hálózat csatlakozási formában, és processzorral látott a magyarországi piacon világot. Már az akkori cikknél is azért tudtunk volna további tippet adni. Úgy fest meghallották szavainkat, mert változtattak a programon; így bátran hívhatom már 2.0-s változatnak.

Az egyik fontos változás, hogy immáron nem csak a Galaxy S23 termékek vásárlásakor lehet igénybe venni, hanem bekerült a választékba a Galaxy Z Fold4 5G és a Galaxy Z Flip4 5G készülékduó. Ergo, ha az új generációs összehajtható modellek közül választanátok, és rendelkeztek egy a promócióban résztvevő okostelefonnal, akkor ugyanúgy jogosultak lesztek a bruttó 100 ezer forintig történő szervízen keresztüli díjmentes termékfelújításra.

A változás 2023. április 3-tól 2023. július 15. éjfélig lesz érvényben; illetve az idő előtti visszavonásáig. A lebonyolítására ugyanaz a szisztéma, mint előzőleg; azaz a Samsung Members-ben kell a hozzákapcsolódó kedvezmény menüpont alatt leadni az igényt az újdonsült okostelefonról. Ezt követően vagy a Samsung.com webáruházán keresztül kérhettek egy futárt, aki elviszi és visszaviszi a felújítandó egykori flagship modellt; vagy személyesen elviszitek az egyik szerviz- vagy leadási pontra. Ha netán meghaladná a javítási költség a bruttó 100 ezer forintot, akkor keresni fognak a további lehetőségek kapcsán.

Egy másik újdonság, hogy a Galaxy S10-ig visszamenőleg minden Galaxy S- és Note-szériás készülék bekerült a felújítható termékek közé; azaz kiegészült az egykori lista: a Galaxy Note10, a Galaxy Note10+, a Galaxy Note10+ 5G és a Galaxy Note10 Lite kvartettel.

Íme a lista kiegészítése, mely típusokra érvényesíthető:

TermékRAM/ROMSzín és típusszám
Galaxy Note108/256GBFénylő Fekete [SM-N970FZKDTMH]
Fénylő Prizma [SM-N970FZSDTMH]
Fénylő Fekete [SM-N970FZKDXEH]
Fénylő Prizma [SM-N970FZSDXEH]
Galaxy Note10+12/256GBFénylő Fekete [SM-N975FZKDTMH]
Fénylő Prizma [SM-N975FZSDTMH]
Fénylő Fekete [SM-N975FZKDXEH]
Fénylő Prizma [SM-N975FZSDXEH]
Galaxy Note10+12/512GBFénylő Fekete [SM-N975FZKGXEH]
Fénylő Prizma [SM-N975FZSGXEH]
Fénylő Prizma [SM-N975FZSGTMH]
Galaxy Note10+ 5G12/256GBFénylő Fekete [SM-N976BZKATMH]
Fénylő Prizma [SM-N976BZSATMH]
Fénylő Fekete [SM-N976BZKAXEH]
Galaxy Note10+ 5G12/512GBFénylő Prizma [SM-N976BZSETMH]
Galaxy Note10 Lite6/128GBFénylő Fekete [SM-N770FZKDXEH]
Fénylő Vörös [SM-N770FZRDXEH]
Fénylő Prizma [SM-N770FZSDXEH]
Fénylő Fekete [SM-N770FZKDTMH]
Fénylő Vörös [SM-N770FZRDTMH]
Fénylő Prizma [SM-N770FZSDTMH]
Újabb termékekkel bővült a lista!
Forrás: Samsung Magyarország

Ha netán termékazonosság formájában ott lennél, viszont típusszám-azonosság elmaradna (mert pl.: EU-n kívüli a szürkeimportból származik), akkor sajnos nem leszel jogosult a ReGalaxy programban való részvételre. (A típusszámot mindenki maga ellenőrizheti a Beállítások → A telefon névjegye → Állapotinformációk → Modellkód menüpontja alatt.) Sajnos a komplett lista még azért rendelkezik olyan résekkel, amiket orvosolniuk kellene a szabályzat kitalálóinak, ugyanis ott van pl.: az ‘SM-G980FZADTMH’ modell, ami a Galaxy S20 termék lenne, csak éppen nem a független kiadású, hanem a Telekomnál értékesített, mely nem az ‘EUE’, hanem az ‘TMH’ végződéssel rendelkezik. Legjobb tudomásunk, legalábbis egyik olvasónk írása állítása szerint rá nem tudta érvényesíteni a program adta lehetőséget.

A ReGalaxy programmal kapcsolatban a samsung_regalaxy_promocio@ogilvy.com e-mail címen keresztül tudtok érdeklődni, ha felmerülni bármilyen kérdésetek; míg a lefrissített szabályzatot, az alábbi linkre kattintva éritek el.

A teljesség kedvéért mutatnánk a hivatalos listát, hogy mely csatornák vesznek részt a hosszabbított és kibővített promócióban:

  • a Samsung Experience Store üzletek és webáruházak;
  • a Magyar Telekom Nyrt. által üzemeltetett üzletek és webáruház;
  • a Yettel Magyarország Zrt. által üzemeltetett üzletek és webáruház;
  • a Vodafone Magyarország Zrt. által üzemeltetett üzletek és webáruház;
  • az Euronics üzletek és webáruház;
  • a magyarországi Media Markt műszaki áruházak és webáruház;
  • az EXTREME DIGITAL- EMAG KFT. által üzemeltetett Extreme Digital – Emag üzletek és webáruház;
  • az ipon.hu webáruház;
  • az aqua.hu webáruház
  • az notebook.hu webáruház és üzletek;
  • az alza.hu webáruház;
  • a http://www.speedshop.hu webáruház;
  • a http://www.bestbyte.hu webáruház;
  • a http://www.firstphone.hu webáruház;
  • az Auchan Magyarország Kft. által üzemeltetett üzletek és a webáruház;
  • a 220volt Magyarország Kft. által üzemeltetett üzletek és a webáruház;
  • a http://www.pepita.hu oldal;
  • és a Samsung Webáruház

Zajlik már a Samsung féle tavaszváró fesztivál

Elgondolkodtató, milyen kreatív a Samsung marketing csapata. Csak hogy értsétek, mire gondolok: anno a téli időszakban zajlott a Téli fesztivál, amit a Valentin-nap követett, majd a Farsangi fesztivál. Most azonban, hogy naptári viszonylatba a tavaszba átléptünk, megkezdődhet a Tavaszváró fesztivál, hiszen odakinn még hideg van, ezért még várnunk kell a jó időre, a rügyezésre. Mindig az éppen aktuális időhöz kapcsolja a „fesztivál” szezonját a hazai képviselet, ahol akadhatnak jó ajánlatok, ha kimaxoljátok az összes olyan lehetőséget, ami tényleg azért van, hogy végső soron a vásárlóközönség jól járjon.

Két ilyennel kezdenék. Az egyik, hogyha Erste bankkártyával rendelkeztek, és azzal fizetitek ki a vásárlásotok, akkor moneyback formájában kétszeres pénzvisszatérítésben vehettek részt, azaz 5-5%-ban, hogy egészen pontos legyek. A részletekről itt informálódhattok. Ezen kívül, ha 18. életéveteket betöltöttétek, és tanulók vagytok, akkor irány a Diák Kedvezmény aloldal, ahol picit szűrtebb, ám nagyobb kedvezménnyel ellátott promóciók várnak Titeket. Ha elakadnátok a rendelési folyamatokban, akkor érdemes a chates ügyfélszolgálattal felvenni a kapcsolatot, hiszen azért vannak, hogy segítsenek.

A Samsung Magyarország tavaszváró promóciója: 2023. február 27. 10 óra és március 13. 9 óra között zajlik, valamint a készlet erejéig. A részvételi feltételeket és a szabályzatot ide klikkelve éritek el.

Fotó: Samsung Magyarország

Kezdjünk mindent ott, hogy készülék beszámításos ajánlat. Ez azért egy ördögi kör, mert a Galaxy S23 termékek kapcsán továbbra is fut a ReGalaxy program, melynek keretében 100.000 Ft értékben tudjátok a régi csúcskategóriás készüléketeket felújíttatni – ha pedig csak ilyennel rendelkeztek, akkor mérlegelnetek kell, melyik mellett tegyétek le a voksotok. Az mondjuk számomra eléggé meglepő húzás, hogy a tavalyi flagship készülékeke egy kicsivel jobb ajánlattal rendelkeznek, leszámítva a Galaxy S22 5G-t.

Mutatnám táblázatba foglalva, miként fest a tavaszváró fesztivál ezen része:

TermékModellkódTrade-in kedvezmény
Galaxy S23 Ultra 5GSM-S918B60 000 Ft
Galaxy S23+ 5GSM-S916B50 000 Ft
Galaxy S23 5GSM-S911B40 000 Ft
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908B70 000 Ft
Galaxy S22+ 5GSM-S906B50 000 Ft
Galaxy S22 5GSM-S901B35 000 Ft
A promóció összefoglalója táblázatba.
Kreálta: Galaxy Világa | ForrásSamsung Magyarország

Úgy fest ismételten a flagship termékcsalád kapta a fókuszt, ugyanis a Galaxy S22 és Galaxy S23 termékek mellett a tavalyi Galaxy Z-k is egy nagyobb árleszállításban részesülnek. Egész pontosan 15%-kal kerülnek olcsóbba az alapárukhoz mérten. A könnyebb átláthatóság kedvéért mutatnám szintén táblázatba foglalva:

TermékRAM/ROMAlapárPromóciós ár
Galaxy Z Flip 4 5G8/128GB479 990 Ft407 990 Ft
Galaxy Z Flip 4 5G8/256GB499 990 Ft424 990 Ft
Galaxy Z Fold 4 5G12/256GB779 990 Ft662 990 Ft
Galaxy Z Fold 4 5G12/512GB839 990 Ft713 990 Ft
Galaxy Z Fold 4 5G12GB/1TB944 990 Ft802 990 Ft
Összesített táblázat az akcióról.
Forrás: Samsung Magyarország | Táblázat: Galaxy Világa

Zárásképpen, pedig a tabletek frontjára szeretném felhívni a figyelmet, ugyanis a Samsung Magyarország a suli időszak dübörgésére előtérbe helyezte ezt a termékcsoportot. Minden érintett kütyüjére 15%-os árlecsapást intéztek, ami azért korrekt ajánlat, mert ha mondjuk rendelkeztek az ajánló programban résztvevő 10%-os extra kedvezménykóddal, akkor az is beaktiválható, amivel a végárból tudtok további kedvezményhez juthattok.

Szerintem az egyik legjobb deal-ek között a középkategória felsőága, azaz a Galaxy Tab S6 Lite 2022 és a felsőkategória belépőága, azaz a Galaxy Tab S7 FE szerepel, ha valaki nem akar nagyobb összegben benevezni rá. Mivel táblagépből egyszer kell egy normálist venni, így a belépőszintet kihagynám a figyelemközéppontjából.

TermékTípusszámAlapárPromóciós ár
Galaxy Tab A7 Lite Wi-FiSM-T22064 990 Ft54 990 Ft
Galaxy Tab A7 Lite LTESM-T22574 990 Ft62 990 Ft
Galaxy Tab A8 Wi-FiSM-X20089 990 Ft75 990 Ft
Galaxy Tab A8 LTESM-X205104 990 Ft88 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite Wi-FiSM-P613162 990 Ft137 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P619184 990 Ft156 990 Ft
Galaxy Tab S7 FE Wi-FiSM-T733247 990 Ft209 990 Ft
Galaxy Tab S7 FE 5GSM-T736B277 990 Ft235 990 Ft
Galaxy Tab S8 Wi-FiSM-X700324 990 Ft275 990 Ft
Galaxy Tab S8 5GSM-X706B389 990 Ft330 990 Ft
Galaxy Tab S8+ Wi-FiSM-X800419 990 Ft356 990 Ft
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806B489 990 Ft411 990 Ft
Galaxy Tab S8 Ultra Wi-FiSM-X900519 990 Ft441 990 Ft
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906B574 990 Ft487 990 Ft
Összesített táblázat az akcióról.
Forrás: Samsung Magyarország | Táblázat: Galaxy Világa

Sorra frissülnek One UI 5.1-re a csúcskategóriás Galaxy termékek

A Samsung szoftverfejlesztői előtt le a kalappal, hiszen, ahogy azt már többször kihangsúlyoztuk, az a sebesség, amivel előrukkoltak az Android 13 és a One UI 5.0 párosánál egy szóval kifejezve: páratlan. Lefelezték azt a frissítési időintervallumot, ami az előző generációkat jellemezte. Februárra élsítették az összes magyarországi forgalomban lévő Galaxy termékre (ami jogosult is rá!) az update lehetőséget; így, aki akarta, az már élvezheti az új rendszer és felület újításait. A Galaxy S23-termékcsalád debütjével azonban bekerült a képbe a One UI 5.1, ami lényegében előbbi továbbfejlesztett változata. Külön már értekeztünk arról, miben tér el az alap 5.0-tól, így nem folynánk bele a részleteibe.

„A One UI 5.1 a legújabb bizonyítéka a Samsung elkötelezettségének, miszerint a vállalatunk számára fontos, hogy a Galaxy felhasználók a lehető legrövidebb időn belül érhessék el újításokat (…) Az elmúlt hetekben szorosan együttműködtünk szolgáltatóinkkal és partnereinkkel annak érdekében, hogy a Galaxy S23 széria bemutatását követő néhány héten belül, világszerte elérhető legyen a One UI 5.1 szoftverfrissítés számos Galaxy okostelefonon és tableten.”

mondta Janghyun Yoon, a Samsung Szoftverekért felelős csapatának vezetője és alelnöke.

Ugye a Galaxy S23-ak 2023. február 17-től vannak hivatalos forgalomban. Ekkor ért véget a pre-order időszaka, ám még a launch előtt több Galaxy termékre beélesítette a hazai képviselet a One UI 5.1-nek a frissítési lehetőségét. A tumultus napok között a február 13-a és 15-e volt, amikor számtalan flagship modellre futott be a telepítésének lehetősége.

(Diplomatikusan és zárójelesen szeretném megjegyezni, hogy a feltűntetett dátumok a kérelmek indításának napjai. Az OTA szerverinek tehermentesítése érdekében nincs kizárva, hogy valaki csak később kapja meg a felajánlást. Ha mindenáron szeretnétek telepíteni, akkor érdemes egy PC-re feltelepíteni a Windows-os Smart Switch programot, amivel könnyedén kaphattok „szabad szálat”, ha arra valóban jogosultak vagytok!)

Forrás: Samsung

Az átláthatóság kedvéért külön szedtem az egyes termékcsaládokat. A Galaxy Z-k közül a tavalyi és tavalyelőtti modellek már megkapták a frissítési felajánlást. Nincs elmaradás se független, se pedig szolgáltatói fronton sem:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Z Fold4 5GSM-F936BEUXF936BXXU1CWAC2023.02.13.
Galaxy Z Flip4 5GSM-F721BEUXF721BXXU1CWAC2023.02.13.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BEUXF926BXXU3EWB12023.02.20.
Galaxy Z Fold3 5GSM-F926BTMHF926BXXU3EWB12023.02.20.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BEUXF711BXXU4EWB12023.02.20.
Galaxy Z Flip3 5GSM-F711BTMHF711BXXU4EWB12023.02.20.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

A Galaxy S-készülékek körében a Galaxy S20-akig visszamenőleg mindegyik modell élvezheti a One UI 5.1 újításait. Azt azért szeretném megjegyezni, hogy a még külön CSC kódhoz tartozó független és függő termékek körében a Telekom-os felhasználók szereztek most 2 napnyi előnyt. Másrészről, a Galaxy S20 FE Exynos-os lapkakészlettel szerelt SM-G780F típusszámon futó változatai egyelőre még csak az alap One UI 5.0-t tudják felmutatni. A listán egyelőre nincs Galaxy Note-érából egyetlen tag sem.

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy S22 Ultra 5GSM-S908BEUXS908BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S22+ 5GSM-S906BEUXS906BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S22 5GSM-S901BEUXS901BXXU3CWAI2023.02.13.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BTMHG998BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 Ultra 5GSM-G998BXEHG998BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BXEHG996BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21+ 5GSM-G996BTMHG996BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 5GSM-G991BXEHG991BXXU6EWAF2023.02.15.
Galaxy S21 5GSM-G991BTMHG991BXXU6EWAF2023.02.13.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BEUXG990BXXU2EWAJ2023.02.13.
Galaxy S21 FE 5GSM-G990BTMHG990BXXU2EWAJ2023.02.13.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BXEHG988BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BVDHG988BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20 Ultra 5GSM-G988BTMHG988BXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BXEHG986BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BVDHG986BXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20+ 5GSM-G986BTMHG986BXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20+SM-G985FXEHG985FXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20SM-G980FVDHG980FXXUFHWAK2023.02.15.
Galaxy S20SM-G980FTMHG980FXXUFHWAK2023.02.13.
Galaxy S20 FESM-G780GXEHG780GXXU3EWB22023.02.21.
Galaxy S20 FESM-G780GTMHG780GXXU3EWB22023.02.21.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa

Zárásképpen pedig néhány tablet, amely a héten már One UI 5.1-gyel büszkélkedhet. A csavar viszont annyi, hogy a Wi-Fi-s modellek megint csak később kerülnek szem elé, ugyanis a SIM kártyásokra érkezett meg első körben:

TermékModellkódCSCBuildszámFrissítés kiadása
Galaxy Tab S8 Ultra 5GSM-X906BEUXX906BXXU3BWB42023.02.20.
Galaxy Tab S8+ 5GSM-X806BEUXX806BXXU3BWB42023.02.20.
Galaxy Tab S8 5GSM-X706BEUXX706BXXU3BWB42023.02.20.
Összefoglaló táblázat a frissítésekről.
Táblázat: Galaxy Világa