A Samsung mindig is szeretett különleges, exkluzív kiadásokat piacra dobni, amivel kicsit felhívja a sajtó és a vásárlói figyelmét arra, mennyi kollaborációval rendelkezik. Természetesen, ezt a titkosfegyvert mindig a felsőkategóriás készülékeinél süti el, hiszen egy flagship modell tudja azt a minőséget szállítani, amelyet egyes közreműködések megigényelnek. (Valljuk be, egy középkategóriánál olyan lenne mindez, mint anno a Tesco és Fila esete.) A tech-óriás legutóbb a Genshin Impact-tel pacsizott le és dobott piacra egy kiadást, amit a Galaxy Z Fold4 5G termékre építettek.
A Genshin Impact egy szabadvilágú akció RPG játék, amelyet többek között a Galaxy Apps-ból is könnyedén levadászhattok. Multi-platform mivoltából eredően sokak felé nyit, hiszen nem csak PC-n, Android-on vagy éppen IOS-en, hanem Nintendo Switchen és PlayStation-ön is lehet nyomni. A játék anime stílusú, melyben hét különböző nemzet található. Annyira nem mélyülnék el a játékfelépítésében, de azt mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy négy cserélhető karakter használhattok egy csapatban, melyek közül akár harc közben is választhattok, ha rosszul mértétek fel az erőviszonyotok.
A játéknak rendelkezik magyar közössége is, akit érdekel, az mindenképpen látogassa meg. Mellesleg, manga fronton szintén lehet a sztorit követni, melyet az üzemeltető kifogástalan mód fordít az arra tévedőknek.
Mindezt azért tartottam fontosnak megjegyezni, mert aki többet szeretne megtudni Ganyu karakterről, az ide klikkelve informálódhat. Számunkra azért fontos ez a személy, ugyanis ráépül a kollaboráció, ami elviekben minden fronton azonosulni fog tudni az összehajtható okostelefonok világával – de ha nincs így, akkor nézzétek el, bedőltem a marketingnek. A lényeg, hogy a G-STAR 2022-es globális játékkiállításon jelentették be.
Nem csak okostelefon vonalon kapjuk meg az egyedi dizájnt, hanem vezeték nélküli fülhallgató terén is, hiszen a Buds2 Pro Genshin Impact Edition sem hiányozhat a csomagból. Az egyedi tokok mellett matricák, kitűzők, és más egyéb kiegészítők sorakoznak fel a kollekcióban. A fejlesztők pedig gondoltak arra, hogy ne csak kívülről legyen „különc”, ugyanis az Android és One UI párosát szintén a játék világára formálták.
Az internetre felkerült híresztelések szerint, december 21-én, azaz ma indították útjának a kiadást. A kiadásról további fotók ide klikkelve érhetők el.
Te játszottál már a játékkal? – Ha igen, megvásárolnád az egyedi változatot?
Régen foglalkoztam a Samsung Members applikációval, pedig érdemes fel-felnézegetni, ugyanis a Samsung Magyarország ráadás termék igénylős promócióit a segítségével lehetséges igénybe venni. Pl.: jó magam kb. 2 hete regisztráltam be a Galaxy Tab S8-hoz a féléves ingyenes Mesetár előfizetést, hogy a lurkó önfeledten nézhessen meséket úgy, mint ha mondjuk valamelyikőnk olvasná neki. Ezen kívül még sok mindent találhattok, eléggé szép a lista, viszont most foglalkozzunk a karácsony előtti napi ajándék sorsolásának előszobájával.
A promóció a „Fedezd fel a Samsung hógömb meglepetéseit!” szlogenre hallgat, melynek részleteiről nemsokára külön cikket fogok írni, ugyanis ez lesz az, amikor mindennap érdemes le ellátogatni az applikációba, azonban akik előregisztrálnak, azok között 2db Galaxy Z Fold4 okostelefont fognak kisorsolni.
Az előregisztrációs játékban csak az vehet részt, aki leadja az előregisztrációját. Ez az applikáción belül, a kiírt promócióban: 2022. november 29. 17 óra és december 1. 14:59 között tehető meg. A sorsolást másnap, december 2-án 12 és 13 óra között lesz esedékes. Nyugi, még időben vagytok, de mindenképpen érdemes rácsekkolni a Samsung Members-ön belül, mégis csak a nyeremény a karácsonyfa alatt több mint pazar lehetne.
Előfordulhat, hogy nem találod a fenti promóciós fotót, akkor mindenképpen érdemes rápillantanod a Galaxy Apps-ben vagy a Play Áruházban, hogy a legfrissebb szoftververziója van-e feltelepítve, ugyanis régebbieknél nem adja ki lehetőségnek. Az előregisztrációnál nincs nagy feladatod, mindössze megadnod a neved, az elérhetőségeid, valamint a születési dátumod. Ha mindez megtörtént, akkor már csak Fortunára kell bíznod magad.
Mindenkinek sok sikert! Remélem az olvasótáborból kerül ki a szerencsés.
A Samsung webáruháza felkészült a vásárlók fogadására. Mint azt lehetett sejteni, a tegnap befejeződött Black Friday fesztivál folytatódik, csak éppen kicsit másképpen, hiszen az USA-ban, ahonnan indul a Fekete Péntek őrült, ott november utolsó péntekére esik az ominózus nap, amikor az árak kifordulnak önmagukból. Mivel olyan terjedelmes a Black Fiday szabályzata a promóciónak, úgy gondoltam, külön szeparálom a különböző részegységeit, hogy könnyebb legyen annak értelmezése, és a lehető legjobb árakon tudjátok megvásárolni a termékeket. Nem is húznám a tovább az időt, kezdeném a felsőkategóriás okostelefonokkal.
Előjáróban még annyit, hogy a promóció: 2022. november 25. és 27. között zajlik, valamint a készlet erejéig, amiből biztosra veszem, nincs elegendő, mert nagyobb az igény, ahogy az szokott lenni.
Folytatódik a készülék beszámításos kedvezmény. Azaz, ha a TMX listájára pillanatok, és találtok olyat, amivel rendelkeztek és megválnátok attól, akkor ezt a Samsung webáruház külön honorálni fogja afféle ráadás kedvezmény formájában. Ez automatikusan levonásra kerül a pénztárnál, míg magáért a készülékért kapott összeg, majd miután az átvevő partnert azt átvette, bevizsgálta, és validnak találta a lejelentett tényeket (5 kérdést tesznek fel, amelyeknél az állapotáról kell nyilatkoznod!), akkor utalás formájában küldi meg bankkártyára.
Íme az összesítő táblázat:
Termék
Modellkód
Trade-in kedvezmény
Galaxy Z Fold4 5G
SM-F936B
150.000 Ft
Galaxy Z Flip4 5G
SM-F721B
100.000 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G
SM-S908B
90.000 Ft
Galaxy S22+ 5G
SM-S906B
70.000 Ft
Galaxy S22 5G
SM-S901B
50.000 Ft
Galaxy S21 FE 5G
SM-G990B
25.000 Ft
A felsőkategóriás készülékek többsége tehát eléggé korrekt áron érhető el. Jelenpillanatban kétféleképpen tudtok egy remek ajánlathoz jutni. Van a Black Friday ár, amely ugye tartalmazza a 15%-os árleszállítást. Ezt két kuponnal tudjátok kombinálni. Az egyik a SAYCM10, ami egy közismert kedvezménykód, és a BF áron felül 10%-ot biztosít a vásárlásod végösszegéből. A másik a chates kupon, amit a chates ügyfélszolgálat szokott időnként osztogatni. Ezzel jobban jártok, mert 15%-os mértékű. Feltűntettük a táblázatban, hogy, melyik esetében, mennyi a végösszeg.
Chates kuponnal és készülék beszámítással eléggé korrekt árak jönnek ki. Kreálta: Galaxy Világa
(Zárójelesen mondanám, hogy a SAYCM10 és a chates kupon nem kombinálható, ha valaki erre játszana.)
Termék
Alapár
BF ár
SAYCM10
Chates kupon
Galaxy S21 FE 5G 128GB
259 990 Ft
219 990 Ft
197 992 Ft
186 993 Ft
Galaxy S21 FE 5G 256GB
294 990 Ft
249 990 Ft
224 992 Ft
212 493 Ft
Galaxy S22 5G 128GB
349 990 Ft
294 990 Ft
265 492 Ft
250 743 Ft
Galaxy S22 5G 256GB
369 990 Ft
309 990 Ft
278 992 Ft
263 493 Ft
Galaxy S22+ 5G 128GB
429 990 Ft
364 990 Ft
328 492 Ft
310 243 Ft
Galaxy S22+ 5G 256GB
449 990 Ft
379 990 Ft
341 992 Ft
322 993 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 128GB
514 990 Ft
434 990 Ft
391 492 Ft
369 743 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 256GB
554 990 Ft
469 990 Ft
422 992 Ft
399 493 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 512GB
595 990 Ft
504 990 Ft
454 492 Ft
429 243 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 128GB
479 990 Ft
407 992 Ft
367 193 Ft
346 794 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 256GB
499 990 Ft
424 992 Ft
382 493 Ft
361 244 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 256GB
779 990 Ft
662 992 Ft
596 693 Ft
563 544 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 512GB
839 990 Ft
713 992 Ft
642 593 Ft
606 894 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 1TB
944 990 Ft
803 242 Ft
722 918 Ft
682 756 Ft
Természetesen a best deal akkor teljesedik ki, ha a chates kupont egy készülék beszámítással kombináljátok, mert a kettő együtt engedélyezett. Javaslom, ha van otthon elfekvő terméketek, amitől megválnátok könnyedén, akkor ne rejtegessétek!
Ha bármi jellegű kérdésetek lenne, akkor keressetek nyugodtan minket. Akik, pedig vették a fáradságot és elolvasták a cikket, azoknak kattintsanak át a harmadik oldalra, hogy egy kis meglepetéssel kedveskedjek számukra.
A Samsung tényleg komolyan veszi az Android frissítéseket. Az elmúlt másfél évben rengeteg mindent tett annak érdekében, hogy a Google-lel megerősítse a kapcsolatát. Ezt érzékelhették a magyarországi felhasználók is, hiszen a Galaxy Watch4 termékcsaláddal leváltották a korábbi Tizen operációs rendszert az okosóráikon, s a keresőóriásét vették át, hogy minél nagyobb legyen az összhang kettőjüknél. A másik fronton, az operációs rendszernek a fő frissítési elvén változtattak, így már nem 2 főszoftvert kapnak bizonyos modellek, hanem jelentősen többet. Talán, amire kevesebben gondoltak volna, az nem más, minthogy 2023 előtt majdnem a fele portfóliójának lehetővé teszik az Android 13-ra történő frissítési lehetőséget.
A Szoftverfrissítések híreinek van külön kategóriája, így megtekinthetitek, hogy melyek kapták meg az elmúlt hetekben, viszont az egyszerűség kedvéért az oldalsó sávba kihelyeztük a gyűjtőlinkjét, melyben egyszerűbben lehet lekövetni, mikor-melyik modell és melyik CSC kódon kapott az OTA szerverétől update felajánlást. Nyilván a lista hosszabb, de mivel még nem került néhány modell berögzítésre a pach note-jába, így azokkal majd csak említés szinten foglalkozom egyelőre.
A foci vébé szellemében a Galaxy Z Fold4 5G kreatívja. Forrás: Samsung
Mutatnám a listát, hogy melyeknél történt már meg a berögzítés:
Összesített táblázaton az Android 13-ra történő frissítés. Technológia: Galaxy Világa
(Érdekességképp említeném meg, hogy a Galaxy Z Fold3 5G hazai tulajdonosai is már rendelkeznek frissítési lehetőséggel, így a napokban biztosan írni fogok róluk. Ezen felül, a Galaxy S20 FE-kre is elindult a szoftverupdate.)
A fenti listán a Galaxy S21 FE 5G amolyan kakukktojás szerepkörét foglalja el, ugyanis minden más modellre már a novemberi biztonsági csomag érhető el, addig a Fan Edition-ös készülékre csak az októberi, azaz várható a közeljövőben egy kiegészítő frissítés, amivel megkapja az éppen aktuális havi biztonsági foltos javítását. Fura, hogy az Indiában honos Galaxy F62 is naprakészebb ilyen téren, mint a flagship termékcsalád legkedvezőbb árcímkéjű okostelefonja.
A Galaxy Z Fold4 esetében a telepítéshez nagyjából 3GB-nyi hely szükséges. Próbáltunk utánajárni, hogy van-e bármiféle változás a Galaxy S-termékek szoftverét illetően, hiszen mégis csak One UI Flex-ként emlegetik belső körökben, azonban a kiadott patch note-ja alapján nincs olyan újítás berögzítve, amivel utóbbiak ne rendelkeznének.
A frissítések kiadása fokozatos, így ha a készüléked nem ajánlaná fel az update lehetőségét, akkor se ess pánikba. Ilyen esetben két dolgot csinálhatsz a várakozás mellett: 1) a készülékeden a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást ejts meg; 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.
Nem feltétlenül kell ismernetek Michael Shainblumnevét, azonban ha rápillantotok a Youtube csatornájára, akkor észlelhetitek, legfőképpen tájfotózásban utazik. A szakma egyik elismert ikonja, akit a Samsung felkért, hogy tegye próbára az augusztusban bemutatott összehajtható készülékeit, név szerint: a Galaxy Z Flip4 5G-t és a Galaxy Z Fold4 5G-t. A végeredményt 3 perces videóban prezentálja, amit akkor is érdemes megnézni, ha nincs ilyen terméketek, mert sok hasznos tényt mond, amivel sokat lehet javítani a végeredményen.
Michael San Franciscoba invitálja a nézőket, ahol először is felhívja a stabilizálás fontosságára. A hosszú záridőhöz fix hely és pozíció szükséges, hogy a remegések és bemozdulások kiküszöbölésre kerüljenek, ezáltal pedig a lehető legélesebb végeredményt tálalja a szoftver majd. Szerencsénkre a flex mode ebben segíteni fog. Használjátok a PRO módot, ahol magatok állíthattok be több dolgot, ezáltal befolyásolhatjátok a végeredményt. Pl.: mi legyen éles, mekkora záridővel dolgozza a készülék, stb. Az Expert Raw alkalmazás ennél több lehetőséget biztosít, főleg, ha az Adobe-bal szerkesztitek a végeredményt. Nézzük csak!
Kikeltem magamból a Black Friday kapcsán, ami érthető, hiszen a reklám nem egyenlő a legjobb ajánlattal. Amikor a csapból is az folyik, hogy most kell vásárolni, akkor érdemes felkapni a fejet, mert noha a vásárlás ideje tényleg itt van/lehet – ezt nem is akarom firtatni –, de nem feltétlenül biztos, hogy a legjobb helyen fogod megejteni. Gondolok az eMag-féle pénteki megmozdulásra, ami tényleg bizonyos esetben korrekt ajánlatokkal állt az érdeklődők elé, viszont csak akkor érdemes rá lecsapni, miután megbizonyosodtál arról, hogy párhuzamosan nincs netalántán jobb?!
A héten rajtolt el a Samsung.com webáruháznak a #Black Friday fesztivál elnevezésű promóciós hulláma, ami 12 kedvezménypontban készült az érdeklődő felé. Annyira sok minden van, hogy egy cikkbe túlságosan sok lenne, ezért szétszeparáljuk, és érthető mód elmagyarázzuk, miként tudjátok kimaxolni az ajánlatukat. Mint azt írtam, a cél:a lehető legjobb áron való vásárlás. Egy valamit viszont tudnotok kell: céges ÁFA-s számlázás nincs, mivel a Samsung fiókkal való belépés csak magánszemélyként ad vásárlási lehetőséget.
A #Black Friday fesztivál: 2022. november 14. és 24. között zajlik, illetve a készlet erejéig. (Ha nincs valamiből készlet, de ad lehetőséget a készletre történő feliratkozásra, akkor élj azzal; célszerű minden színnél megejteni, nem csak a kiszemeltnél.)
KIEGÉSZÍTÉS: november 24-ig tart, ami csütörtök. Tehát az igazi Black Friday-t, ami a november hónap utolsó péntekje, nah azt nem érinti. Lehet, hogy akkor jobb árak lesznek; az is lehet, hogy nem, ezt már Nektek kell eldöntenetek!
Ha van lehetőséged, élj a készülék beszámításos promócióval!
A készülék beszámítás egy olyan dolog, amivel kevesen élnek, holott kellene. Tegye fel a kezét az, aki előveszi a régi telefonját évekkel később, mikor az éppen aktuális valami okból kifolyólag használhatatlanná válik! Biztos van ilyen felhasználó is, de előbb keresünk B opciót, minthogy ehhez kelljen nyúlni. A Samsung.com webáruház honorálja a szándékot, és bizonyos modellek esetében extra kedvezményt biztosít azon felül, amit alapból ad.
A TMX egy aloldalt szentelt annak, mi a teendőd készülék beszámítás esetén. Ebbe nem is szeretnék belefolyni. Inkább csak tisztázni akarom azt, hogy mondjuk van egy Galaxy S6-os terméked, ami rommá van törve, ergo, gazdasági totálkáros, de valami még használható benne, ezért felajánlanak számodra 1.000 Ft-ot. Kinéztél magadnak egy Galaxy Z Fold4-et, amiért ráadás 150 ezer forint jár. Ilyen esetben a 150 ezer forint a rendelésed végösszegéből kerül levonásra, míg az 1 ezer forint majd a TMX által kerül kiutalásra, miután megtörtént az adás-vétel köztetek. Tehát egy ezer forintos termékből így csináltál 151.000 Ft-osat végelszámolásban.
Mutatnám a táblázatot, melyik modellnél mekkora a ráadás összege:
Termék
Modellkód
Trade-in kedvezmény
Galaxy Z Fold4 5G
SM-F936B
150.000 Ft
Galaxy Z Flip4 5G
SM-F721B
100.000 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G
SM-S908B
90.000 Ft
Galaxy S22+ 5G
SM-S906B
70.000 Ft
Galaxy S22 5G
SM-S901B
50.000 Ft
Galaxy S21 FE 5G
SM-G990B
25.000 Ft
Galaxy A52s 5G Galaxy A53 5G
SM-A536B SM-A528B
20 000 Ft
Galaxy A23 5G Galaxy M23 5G Galaxy A33 5G
SM-A236B SM-M236B SM-A336B
15 000 Ft
Galaxy A13 Galaxy A13 5G Galaxy A22 Galaxy A22 5G
SM-A137F SM-A136B SM-A225F SM-A226B
10 000 Ft
Galaxy A03 Galaxy A13
SM-A035G SM-A137F
5 000 Ft
A belépőszint és a középkategóriás termékek esetében a Samsung 15%-os kedvezményt nyújt, amelyet a kosárba történő behelyezést követően kaptok meg. Természetesen, ezt tovább tudjátok tetőzni, hiszen már-már köztudott, hogy a SAYCM10 kupon instant 10%-ot ad a végárból; illetve időnként a Samsung Chaten 15%-ot osztanak, ami valljuk be +5%, ha mákotok van, ilyet is kifoghattok; de ha nincs akkor sem kell csüggedni, mert korrekt mód le lehet szállítani az árakat.
Pl.: a Galaxy A53 5G terméknél, ha felhasználtok mindent, akkor a 169 990 Ft-os alapárból kuponnal 130 043 Ft-ot, míg mellécsapott beszámítással 110 043 Ft-ot tudtok csinálni, ami tényleg eléggé best price kategória.
Mutatnám, mennyi az annyi 10%-os kuponnal:
Termék
Modellkód
Alapár
#BF fesztivál ár
SAYCM10 kupon (10%-ot ad)
Galaxy A13 32GB
SM-A137F
59 492 Ft
50 569 Ft
45 512 Ft
Galaxy A13 64GB
SM-A137F
67 992 Ft
57 794 Ft
52 015 Ft
Galaxy A13 128GB
SM-A137F
76 492 Ft
65 019 Ft
58 517 Ft
Galaxy A13 5G 64GB
SM-A136B
95 990 Ft
81 592 Ft
76 433 Ft
Galaxy A13 5G 128GB
SM-A136B
109 990 Ft
93 492 Ft
84 143 Ft
Galaxy A22
SM-A225F
89 990 Ft
76 492 Ft
68 843 Ft
Galaxy A22 5G
SM-A226B
102 490 Ft
87 117 Ft
78 405 Ft
Galaxy A23 5G 64GB
SM-A236B
129 990 Ft
110 492 Ft
99 443 Ft
Galaxy A23 5G 128GB
SM-A236B
144 990 Ft
123 242 Ft
110 918 Ft
Galaxy M23 5G
SM-M236B
119 990 Ft
101 992 Ft
91 793 Ft
Galaxy A32
SM-A325F
114 990 Ft
97 742 Ft
87 968 Ft
Galaxy A33 5G
SM-A336B
138 990 Ft
118 142 Ft
106 328 Ft
Galaxy A53 5G
SM-A536B
169 990 Ft
144 492 Ft
130 043 Ft
A felsőkategóriás vonalnál nincs ilyen bőkezűség. Vagy legalábbis ezt érezhetjük. Míg a Galaxy S21 FE 5G alapárából 15%-ot engednek el, addig a Galaxy S22-termékekéből csak 10%-ot. A Galaxy Z-készülékek ebből a buliból kimaradtak, cserébe viszont egy eléggé magas trade-in kedvezményt csaptak hozzájuk, mint az fentebb olvasható. Szintén lehet kuponnal mókolni, ha van 15%-os, akkor azzal, de ha nincs akkor a közismert SAYCM10-zel próbálkozzatok.
Természetesen, a készülék beszámítás ráadás összegét az adott oszlopok összegéből vonjátok le, ha élnétek azzal az ajánlattal.
Termék
Modellkód
Alapár
#BF fesztivál ár
SAYCM10 kupon (10%-ot ad)
Galaxy S21 FE 5G 128GB
SM-G990B
259 990 Ft
220 992 Ft
198 892 Ft
Galaxy S21 FE 5G 256GB
SM-G990B
294 991 Ft
250 742 Ft
225 668 Ft
Galaxy S22 5G 128GB
SM-S901B
349 990 Ft
314 991 Ft
283 492 Ft
Galaxy S22 5G 256GB
SM-S901B
369 990 Ft
332 991 Ft
299 692 Ft
Galaxy S22+ 5G 128GB
SM-S906B
429 990 Ft
386 991 Ft
348 292 Ft
Galaxy S22+ 5G 256GB
SM-S906B
449 990 Ft
404 991 Ft
364 492 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 128GB
SM-S908B
514 990 Ft
463 491 Ft
417 142 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 256GB
SM-S908B
554 990 Ft
499 491 Ft
449 542 Ft
Galaxy S22 Ultra 5G 512GB
SM-S908B
595 990 Ft
536 391 Ft
482 752 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 128GB
SM-F721B
479 990 Ft
479 990 Ft
431 991 Ft
Galaxy Z Flip4 5G 256GB
SM-F721B
499 990 Ft
499 990 Ft
449 991 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 256GB
SM-F936B
779 990 Ft
779 990 Ft
701 991 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 512GB
SM-F936B
839 990 Ft
839 990 Ft
755 991 Ft
Galaxy Z Fold4 5G 1TB
SM-F936B
944 990 Ft
944 990 Ft
850 491 Ft
Este jövünk a többivel, nyugi, még nem futottatok ki az időből. Ha tetszett az összefoglaló, akkor ossztd meg ismerőseiddel, hátha készülék váltáson agyalnak.
Örömmel prezentálhatom, hogy megvan az Android 13 és a One UI 5.0 párosának hivatalos magyarországi ütemterve – amit a Samsung Magyarország Community közösségi fórumon prezentáltak nagyjából két héttel ezelőtt. Ugye az adott országok képviseletei általában a Samsung Members alkalmazáson belül teszik elérhetővé (egyelőre ez most nem történt még meg!), viszont akadnak olyan régiók is (gondolok most Indiára!), ahol külön aloldalt kreáltak a fontos információknak, ahol teljesen korrekt módon elszeparálják és mutatják, melyik készülékre nagyságrendileg mikor történhet a felfrissülés.
FONTOS:a lentebb prezentált dátumokat kezeljétek fenntartásokkal. Ahogy az a korábbi esztendőkben lenni szokott, ez csak nagyjából mutatja, hogy mire számítsatok; csúszások simán benn lehetnek a paklikban, főleg a kevésbé népszerű és olcsóbb modelleknél, ahol a hardveri adottságokból fakadóan van mit átdolgozni. Ezeknél a termékeknél a One UI 5.0 Core egyszerűsített felületi variációja debütálhat.
Mint azt már olvashattátok az elmúlt napokban és hetekben, számos termékre megérkezett az Android 13. A dél-koreai tech-óriás eléggé feszessé tette a frissítés elhozatalát. Ha a listára pillanttatok, akkor felfedezhetitek, hogy februárra véghez szeretné vinni szinte minden készülékénél az operációs rendszernek a felfrissítését. Ez is arra hagy következtetni, hogy még a One UI 5.1, azaz a Galaxy S23 leleplezése előtt 90%+-osra szeretné tudni a kiadását az 5.0-ás felületnek. Ergo, nem lesz januárban új flagship bevezetés – legalábbis ebből a húzásból simán erre lehet következtetni.
A tempó piszok gyors. Részben mindez annak köszönhet, hogy a legtöbb modellnél átálltak egységesített régióra. Az európai országok esetében az EUX CSC kód jelentené mindezt, hiszen, ha valaki képben van a betűkkel, akkor tudhatja, hogy az XEH a magyarországi függetlent, a VDH a hazai Vodafone-t, míg a TMH a Telekomot jelenti. (Anno a PAN rövidítést kapta a Telekom, de aztán ez eltűnt a portfólióból.)
A cikk folyamatosan fog frissülni. A feltűntetett dátumok a magyarországi szoftverek elindítását jelentik. Ha valakinek egyből nem kínálná fel a terméke a frissítés lehetőségét, akkor két opciót ejtsen meg: 1) a készülék a Beállítások → Szoftverfrissítés → Letöltés és telepítés menüjében egy manuális csekkolást tessék véghezvinni; ha ez nem vezetett eredményhez, akkor 2) PC-re telepített Smart Switchcsel ellenőrizd, látja-e az OTA szerverén az opciót.
A One UI 5 egyik kreatív fotója. Forrás: Samsung
Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:
A hétvégére egy újabb piackutatást szeretnék prezentálni, ami a foldable termékcsaládra irányulna, mégis csak ez az a készülékcsoport, amelyben a legtöbb gyártó a jövő okostelefonját látja. Abban sokakkal egyetérthetek, hogy egy bizonyos inch feletti kijelző méret kényelmetlen a zsebben és a kézben is; viszont adott körülmények között megkívánja a felhasználó a nagyobbat. Lényegében ezt az űrt az összehajtható kijelzőjű modellekkel szeretnék kitölteni, aminél a Samsung szeretne lenni a trenddiktáló szerepkörben. Ez egyébként a termékcsoport megszületése óta megy is nekik globális szinten.
A Strategy Analytics készítette el a 2022-es harmadik negyedévére fókuszáló kimutatását. Természetesen a Galaxy Z Fold4 5G és a Galaxy Z Flip4 5G kapja a fókuszt, mégis csak velük robbant meg az időszak foldable eladása. A Samsung remek kampányokkal ösztönözte a felhasználókat, hogy váltsanak a jövő készülékeire; köztük a készülék beszámításos, vagy éppen a különféle bundle ajándékos promóciókkal. A végeredményt az alább látható grafikonnal remekül szemléltetni lehet:
A piackutató rövid – még ingyenes – jelentésében olvasható, hogy világszinten az összehajtható kijelzős okostelefon-szállítmányok kétszámjegyűre emelkedtek, mindezt egy olyan időszakban elérve, amikor a globális geopolitika és a gazdasági turbulencia hatja át a kereskedelmet.
A fenti diagram remekül prezentálja, hogy 2019 harmadik negyedévétől, amikor a Galaxy Fold-dal elrajtolt a termékcsalád, a Samsung uralja. Vannak gyártók, amelyek szintén mernek nagyot álmodni, de egyelőre eltörpülnek a dél-koreai tech-óriás mellett. Ha a tendencia másolja az előző évet, akkor az idei negyedik negyedévben még ennél is nagyobb kiugrás várható. (Aki kíváncsi, miként oszlik le régiós viszonylatban a forgalom, az meg tudja vásárolni a teljes jelentést az alábbi linkre klikkelve.)
Noha a Samsung toronymagasan veri a mezőnyt világviszonylatban, azért akad egy régió, ahol messze elmarad a várt teljesítménytől a versenytársak érvényesülése miatt. A CINNO Research kutatása mutat erre rá, amelyet az ITHome közölt napokkal ezelőtt. Benne olvasható, hogy Kínában „csak” a dobogó második fokára állhat fel 20.5%-os piaci részesedéssel, merthogy az első helyen a Huawei foglal helyet 53.2%-kal.
A piackutató jelentése rávilágít arra, hogy a dobogó alsó fokán a Xiaomi áll 9%-kal. A sereghajtók sorában: a Vivo (7.7%), az Oppo (4.6%), a Honor (3.1%) és a Moto (1.8%). Elviekben, ha az eladási adatok valósak, akkor cirka 723 ezer termék talált gazdára csak a kínaiaknál, ami globális tekintetben legalább 10%.