Kategória: Breaking News

29 éves rekordot szakított meg a Samsung

Közel három évtized után az International Business Machines Corp., közismertebb nevén az IBM már nem vezeti az Egyesült Államokban a bejegyzett szabadalom listát. Történt ugyanis az, hogy 2022-ben a Samsung annyit adott be, hogy azzal leszorította 29 év elteltével a dobogó legfelsőfokáról, amire senki sem gondolt volna. Mellesleg, egyfajta spekulációt indított el mindez, hiszen a csökkenést az elemzők stratégiai elmozdulásnak tekintik – bár ez a dél-koreai brand kedvelőit, véleményem szerint, hidegen hagyja.

Állítólag, a Samsung Electronics a tavalyi esztendőben 8.513 szabadalmat jegyzetett be az Egyesült Államokban, ami nem sokkal marad el az előző évitől. Az IBM ezzel szemben 4.743 darabbal foglalhatta el a második helyet. Ez 44%-os visszaesés a 2021-es adatokhoz mérve, ami eléggé jelentősnek hangzik. A dobogó legalsófokára az LG állhatott fel, nemsokkal lemaradva, 4.580 darabbal. Utóbbi esetében ez korrekt, 5%-os növekedés, tehát a vállalat próbálkozik a fejlődéssel még úgy is, hogy már nincs jelen pl.: az okostelefonok piacán.

„Úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban nem vállaljuk a numerikus szabadalmak vezető szerepét; hanem továbbra is a szellemi tulajdonhoz fűződő erők maradnak prioritásban.”

mondta Dario Gil, az IBM kutatási vezetője.

Az IBM tisztviselői továbbá azt mondják, hogy továbbra is hatalmas nyereséget termelnek a szellemi tulajdonjogokból, ami az 1996 és 2022 közötti időszakban körülbelül 27 milliárd dollárt tett ki. A vállalat állítólag a hibrid számítási felhő, az AU chipek, a kiberbiztonság és a kvantumtechnológia felé helyezi a hangsúlyt.

A Samsung 2021-ig messze elmaradt az IBM-től. 2017-től viszont évente több mint 8.000 új szabadalmat adott ki. Elsősorban a vizuális megjelenítési rendszerekre és a hangkommunkációra összpontosítottak. Végül viszont, 2022-ben megelőzték a nagy riválisuk, és megszerezték a lista első helyét.

A TOP10-es lista.

A kínai vállalatok közül a Huawei és a BOE került be a TOP10-be. Előbbi a hetedik helyet tudhatta magáénak 3.023 szabadalommal, míg utóbbi 2.725-tel követi, aminek 27%-os növekedés könyvelhető el az előző esztendőhöz képest. Csakhogy említsek másik Samsung vetélytársat, a Xiaomi eléggé lemaradva a 87. helyen zárt 2022-ben, mindössze 503 bejegyzett szabadalommal, ám ez 33%-os növekedés, szóval semmiképp se szabad lebecsülni. Mellesleg, azt se szabad elfeledni, hogy ez a lista az USA-ra fókuszál, nem pedig Kínára, ahol szintén van hasonló.

A Samsung egy 2000 nites okostelefon-kijelzőt mutat be a CES 2023 kiállításon

Nagy ugrásra készült elő a Samsung. Az idei gőzerővel üzemelő Las Vegas-i CES kiállításon megmutatta, hogy nem csak a hajlítható és csúsztatható Hybrid Flex technológiát fejlesztették ki, hanem ezzel párhuzamosan egy olyan okostelefon-kijelzőt is, amely felülmúlja elődjét. Mondanom se kelljen, de a dél-koreai tech-óriás a megjelenítők egyik (ha nem az egyetlen!) királya, így nem érte meglepetésként a közönséget annak a ténye, hogy immáron 2.000 nites mobilpanelről „húzta le a virtuális leplét”.

A tavalyi csúcskategóriás okostelefon-panelja a Galaxy S22+ 5G-be és a Galaxy S22 Ultra 5G-be került beépítésre, amely 1.750 nit maximális fényerőre képes, ami a Galaxy S21 Ultra-nál megtapasztalt 1.500 nithez képest nagyjából 16%-os növekedés. (Érdekességképp említeném meg, hogy ugyanez az érték a Galaxy S22 5G-nél már csak 1.300 nit.) A Dinamikus AMOLED 2x fantázia névre hallgató kijelző támogatja az Intelligent Outdoor Algorithm-ot, azaz egy intelligens kültéri algoritmus felhasználásával a színtónus fokozásával és a dinamikatartomány bővítésével jeleníti meg a kívánt tartalmat. Mellőle a HDR10+ támogatás se hiányozhat, amelyet a streaming szolgáltatók előszeretettel kínálgatnak előfizetői csomagbővítés jegyében.

„A kijelző fény ereje olyan tényező, amely nagyban befolyásolja az okostelefonok képminőségének és teljesítményének fogyasztási élményét. (…) Az OLED területén szerzett megkülönböztető technológiával és üzleti tapasztalattal a Samsung Display továbbra is piacvezető lesz a fogyasztóközpontú technológián alapuló, differenciált termékekkel.”

mondta Hojung Lee, a Samsung Display kis- és közepes méretű kijelzőkért felelős terméktervezési csoportjának vezetője.

A legújabb mobilméretű panel 2.000 nit értékű UDR (Ultra Dynamic Range) fénysűrűségre képes, valamint tanúsítvány szempontjából megkapta az UL Solution minősítést is. A Galaxy felhasználóknál eddig még ilyen minőség nem volt tapasztalható; de az tény, hogy az Apple iPhone-jaiba gyártott panelek már felülmúlták a Galaxy S22 Ultra szintjét. (Noha nincs kimondva, de az Apple eladásából a Samsung szintén szépen profitál, mint alkatrész beszállító.) A megnővel fényerősséggel ellentétben a fogyasztást sikerült visszább venni, tehát nem megy az üzemidőre rovására.

Iparági források szerint, a Galaxy S23 Ultra 5G már ezzel a kijelzővel debütálhat, amelyet Gorilla Glass Victus 2 kijelzővédelemmel látnak el. A tech expón a hagyományos kijelzővel prezentálták, hogy mire képes az új panel, bár arra már nem tértek ki, hogy mihez képest hasonlíthatták össze az arra tévedők, ugyanis nagyjából 500-1500 nit között mozog mostanság ez az iparág.

Egyszerre hajlítható és csúsztatható a Samsung Display legújabb koncepciós prototípusa

Szeretném a figyelmetek felhívni, hogy a Samsung tényleg ott van az innovációk területén. Az évből még csak három nap telt el, ám a Samsung Display sajtóoldalán már publikáltak számos olyan bemutatást, amelyekkel a január 5-én rajtoló CES 2023-as rendezvényen találkozhatnak az arra látogatók. Megint nem hagyták mobil fronton elpuhulni a közönséget, mert előálltak egy olyan megoldással, amelyről már előzőleg pletykáltak, hiszen az IMID 2022-es eseményen megemlítették a Flex Slidable termékcsaládot, amellyel egyidejűleg szeretnének a prémium és az elérhető árú okostelefonok piacán jelen lenni.

Az újítások sorából a Flex Hybrid (OLED) technológiát (és panelt) emelném ki, amellyel tovább bővítenék a foldable termékcsaládot, illetve azt új funkcióval látnák el. Lényegében a hibrid szó jelen esetben a technológiák ötvözését takarja, méghozzá a hajlíthatóét és a csúsztathatóét.

Az egyik ilyen megvalósítás a Flex Slidable Solo projektnévre hallgat. A termék hajlítható, mint bármelyik Galaxy Z Fold vagy Z Flip készülék; ám lesz annyi különbség, hogy a jobb oldali részénél mutatkozni fog a csúsztatható megvalósítás. Mit takar mindez a hétköznapokban? Ha kihajtott állapotban használják a felhasználók, akkor 10.5 inches kijelzőt kapnak 4:3-as képarány társaságában. Szükség esetén a megjelenítő panel tovább növelhető szétcsúsztatással. Ekkor már viszont 12.4 inchre növekedik, képarány tekintetében pedig a mozizáshoz kedvelt 16:10-esre vált.

A cél a kompakt mérethez társított nagyméretű megjelenítőn lesz. Ezt a Flex Slidable Duet fogja maximálisan a csúcspontra emelni azáltal, hogy a Solo-val ellentétben nem egy irányba, hanem mindkét irányba kibővíthető a megjelenítő panel. Ezáltal a 13-14 inch közüli kijelzőből 17.3 inch körülit kapnak a leendő felhasználók, amivel inkább a tablet/laptop fronton szeretné megtalálni a vásárlókörét a dél-koreai tech-óriás, mint sem a smartphone-éban.

A Samsung Display-féle Flex Slidable Duet elképzelése
Forrás: Samsung Display

A kérdés egyszerű: Mikor tervezik a termékek bevezetését, és kiszoríthatják-e a Galaxy Z Flip és/vagy Z Fold termékek valamelyikét; esetleg számolhatunk-e egy harmadik domináns Unpacked Eventtel?

Üzbegisztán se marad Samsung sajtószoba nélkül

A Samsung Electronics büszkén adta hírül, hogy a Samsung Newsroom, avagy magyarosabban a Samsung sajtószobája Üzbegisztánból sem hiányozhat. December 28-án útjának indították az aloldalt, amellyel a helyi Galaxy felhasználókat és sajtókat látják el frissebbnél frissebb hírekkel, bejelentésekkel.

Aki kíváncsi lenne az ottani történésekre, az ide klikkelve tudja könyvjelzőzni. Előfordulhat, hogy a böngészőtök eldobja a kérést, amelyet egy süti törléssel tudtok orvosolni, majd ha újratöltitek a felületet, akkor már egyből olvashatjátok az éppen aktuális tényeket – nyilván ottani szerinti „hazai” nyelven. Ám nem csak hírekkel kapcsolatban érkeznek anyagok, hanem ahogy azt már más országok Newsroomjánál megtapasztalhattátok, helyi influenszerekkel és celebekkel fogják különféle témákat feldolgozni, ahogy az még inkább elültesse az emberek fejébe a „váltásnak” a tényét.

A helyi népviselet ruházatának találkozása az idei csúcskategóriással.
Forrás: Samsung UZ

Ha valaki nem lenne jártas a Samsung sajtószobáját illetően, annak mondanám, hogy a magyarországi képviselet aloldalát itt találhatjátok. Mint említettem, nem feltétlenül termékekkel kapcsolatban lesz minden bejegyezésben szó, hanem a vállalat sikereiről is; mint pl.: nem régiben esett szó arról, hogy 46 CES díjat zsebeltek be; vagy éppen az, hogy díjat kaptak „az óceánokba került halászhálók újrahasznosításáért is. Tehát a lokális piaci hírek mellett kitérnek a nemzetközi sikerekre és érdekességekre.

Ezzel párhuzamosan egy másik fontos aloldalt emelnék ki, amelyet idehaza csak „Cikkek” címre kereszteltek. Itt találhatjátok azon promócióknak és nyereményjátékoknak a szabályzatát és részvételi feltételeit, amelyek futnak és futottak. Nem minden csatornáét, de a Samsung.com webáruházét, a Samsung márkaboltokét vagy éppen a nagyobb elektronikai áruházakét igen. Szintén érdemes elraktározni a könyvelzők közé.

Az üzbég sajtószoba bárki számára szabadon, regisztrációmentesen látogatható. Még maximum annyit érdemes kiemelni, hogy számszerűsítve a negyvenötödik helyi képviseletként íródtak be a brand történelemkönyvébe.

Galaxy S24 Ultra tökéletesítheti a közelebbi zoom tartományt

Miközben még sehol sincs a Galaxy S23 termékcsalád, hiszen a megjelenése jövő év elején lesz esedékes; a külföldi médiumok és szivárogtatók már a következő generációval, a Galaxy S24-gyel foglalkoznak. Az tény, és való, hogy a Samsung fejlesztésekben jóval előrébb áll, mint azt a felhasználók gondolják, csak éppen nem akarnak mindent egy lapra feltenni, mert akkor a „jövővel” meggyűlne a gondjuk. Mégis most mindenki a Galaxy S24-re fókusz, ami érthető, hiszen az LG Innotek karácsony másnapjára ütemezett egy sajtóanyagot, ami egy olyan kameramodulra hívja fel a figyelmet, ami állításuk szerint világelső és akár a Samsung következő flagship készülékébe is bekerülhet.

A sajtóanyag három főpontból tevődik össze:

  • Tiszta és élénk képminőséget garantálnak fotózás és videózás közben 4-szeres és 9-szeres zoom tartomány között.
  • A képminőség hatványozott mértékben javult, és nem kell mindehhez hatalmas kamerasziget és kamerakitüremkedés.
  • Közösen működnek együtt a Qualcomm Technologies-szel, akik a szoftveri tényeket tennék a hardver mögé, hogy felgyorsítsák a piacra dobásának tényét.
A kameramodul, ami ígéretesnek tűnik a jövő flagship vonalán.
Forrás: LG Innotek

Jeong Cheol-dog, az LG Innotek vezérigazgatója december 23-án leplezte le, illetve ígéretet tett, hogy a 2023-as Consumer Electronics Show (CES) keretében lesz lehetősége a résztvevőknek megcsodálni azt a technológiai újítást, ami sok gyártónak megoldást fog hozni a jelenlegi problémáira: hiszen mostanság legalább két lencse szükséges ahhoz, hogy orvosolni tudják 10x-es tartományig a minőségi képalkotást. Ice Universe pedig úgy véli, hogy a dél-koreai márka biztosan le fogja cserélni – ha nem is erre, de valamire tutira! – a teleobjektív érzékelőjét.

A közös együttműködésről mindenképp érdemes annyit megemlíteni, hogy a Qualcomm által gyártott Snapdragon 8 Gen 2-es chipsettel kompatibilis lesz a kameramodul, azaz nincs kizárva, hogy jövőre már egyes csúcskategóriás termékekben köszön vissza az LG ötlete.

A „hogyan is működik” kérdésre is megadták a választ. A DSLR-nél használt teleszkópos felépítést vették alapul, és gondolták újra mobilos berkekben. A kameramodul fizikailag mozgatja a lencséket 4x és 9x zoom tartomány között, így a képélességben hozni tudja az optikai rásegítést, mellyel sokkal jobb a végső minőség, mint ha mindezt a szoftvernek kellene digitálisan megoldania. Külön azért érdemes megjegyezni, hogy hasonló elképzeléssel a Sony is már foglalkozott, bár ők jelentősen kisebb átfedésben és tartományban (3,5x-5,2x).

Természetesen, a főkamerában nem nézelődnek másfele a Samsungnál, megtartják a saját fejlesztésű ISOCELL elképzelést, amit a Xiaomi-val közösen dobnak évről évre piacra, némi csiszolgatással.

A fő irányvonal minden esetre kezd beállni. Legalábbis az egyik globális piackutató ügynökség, a TSR (Techno Systems Research) felmérése szerint az optikai zoom kameramodul iránti kereslet becslések szerint: 2021-ben 19,7 millióról 2025-re 90,5 millióra fog növekedni.

Egy álom válik valóra a Galaxy S23 termékekkel

Nem újkeletű, hogy évről évre ősztől megindul a következő Galaxy S-termékekkel kapcsolatban a szivárgás. Sokan vitatják, hogy a Samsung tudatosan tenné mindezt, hiszen a húzással megkérdőjeleződik az Unpacked Eventek WTF-közlő ténye; de manapság olyan időket élünk, amikor egy újítást muszáj megbarátkoztatni a felhasználókkal. Ehhez pedig idő kell, ami nincs. Túlságosan ragaszkodó típusú a többség, nem akar a bevált dolgokon változtatni, mégha az a közjót szolgálná. Van azonban egy tény, amit szerintem már egy ideje sokan szeretnének fixáltatni: miszerint a felső- és prémium kategóriában semmilyen körülmények között se dolgozzon a Samsung a sajátfejlesztésű processzorával, az Exynosszal.

Nagyon úgy fest, hogy ez az álom végre valahára valóra válik, ugyanis a Qualcomm pénzügyi igazgatója, Akash Palkhiwala egy elemzés kapcsán elhintett egy jó hírt:

“míg a részesedésünk a Galaxy S22 ter mékeknél 75%-ra növekedett; addig a Galaxy S23 modelleknel globális mértékűre teljesedik ki.”

jegyezte meg Akash Palkhiwala
A Galaxy S23 Ultra koncepció fotója.

Noha az elmúlt időben hanyagoltuk a Galaxy S23-akhoz kapcsolódó szivárgásokat, emellett nem lehetett szó nélkúl elmenni, hiszen visszatérő fejfájása a dél-koreai tech-óriásnak a szintugrás, amelyet az Exynos a Qualcomm ellen nem tudott hozni. Minden évben a különféle teljesítmény alapú teszteken jobban teljesített a Snapdragon lapkakészlete, és csak bizonyos részegységekben tudott nem sokkal elrugaszkodni a sajátgyártású, ami összességében nem sokat nyom a latba. Visszatérő “fricska” téma továbbá, hogy az eltérő lapkájú, ám de azonos modelleket különböző Youtube videókban “ugrasztják össze”, jövőre úgy fest, ennek vége.

A hír legfőképpen az európai felhasználókat fogja érinteni, akik a hányattatottak közé tartoztak mindezidáig. A Samsung a Galaxy Z termékeknél már nem mert az Exynoshoz nyúlni, regionális felállásban sem; helyette rábízta magát a Qualcommra. Az üzlet politika mögötti ok egyszerű: nem engedhetik meg az összehajtható modelleknél a döcögést, a felhasználói kételyt és az utóbbiból adódó bizonytalanságot, mert az nemcsak az eladási adatokon mutatkozna, hanem visszább vetné a termékcsalád népszerűsítését.

“Több évre szóló megállapodást kötöttünk a Samsunggal; amely globálisan kiterjeszti a Snapdragon chipsetek használatát a jövőbeli prémium Samsung Galaxy termékeknél.

jegyezte meg Cristiano Renno Amon, a Qualcomm vezérigazgatója

Cristiano kijelentéséből az is kiderül, hogy a Galaxy S23 utáni Galaxy S okostelefonok – már ha folytatódni fog a sorozat –, szintén Qualcomm processzorral lesznek felvértezve. Akash szavaihoz még annyiban térjünk vissza, hogy elmondásából és jóslatából arra következtethetünk, hogy 2023 első negyedévének utolsó felében meg fogja határozni a megállapodás, tehát az új prémium modellek értékesítése inkább február második felétől indulhat meg, mint a korábbi találgatások szerinti januárban.