Kategória: Render fotók

Befutottak az első renderfotók a Galaxy S21 FE készülékhez

A Galaxy S10 óta megtanultuk, hogy az év elején kiadott Galaxy S-széria három modell nem jelenti a termékcsaládot teljes egészében, hiszen nagyjából háromnegyed év csúszással piacra dobták a Galaxy S10 Lite-ot, hogy olcsóbb, megfizethetőbb felsőkategóriással kedveskedjenek az érdeklődőknek. A Galaxy S20-nál se volt másképp, csak éppen ott a Galaxy S20 FE hamarabb érkezett, illetve változtattak a néven, hogy ne legyen annyira „degradáló” jellegű. (Legeslegelőször a FE utótag a Galaxy Note7 újra kiadott változatánál debütált, ami kettőnk között szólva is sokkal szimpatikusabb, mégis csak a Fan Edition hosszabbítást jelentené, azaz rajongóknak tervezték.)

Tavaly novembertől már azért a bennfentes szivárogtatók tudni vélik, hogy az ‘Fan Edition’-ök nem fognak eltűnni a Samsung portfóliójából, hiszen a Galaxy S20 FE nagyon szép számokat hozott, és az egyik legkritikusabb piacon, az amerikain is hozni tudta a vártakat az Apple ellen. Vitathatatlan, hogy folytatódnia kell a franchise-nak, de hát erre utalok jelek már kikerültek a netre; most pedig evleaks jóvoltából az első renderképek is itt vannak:

A Galaxy S21 FE lehetséges kinézete.
Forrás: evleaks

Az első dolog, ami szemet szúrhat, hogy a szimpla Galaxy S21-re hajat küllemét tekintve. Valóban nagyon hasonló a két termék – mint ahogy az elődöknél megfigyelhető –, viszont a fizikai méreteinél lesznek különbségek. Pl.: az, hogy a jelenlegi értesülések szerint: 155,7 x 74,5 x 7,9 mm-es paraméterekkel rendelkezik. A vastagsága a kamerasziget kitüremkedésnél 9,3 mm-re módosul. Csak a tisztánlátás mivoltából megmutatnám táblázatbe foglalva, hogy a Galaxy S20-aknál miként volt, hogy utána tudjunk agyalni tovább:

Magasság:Szélesség:Vastagság:Kameraszigettel:Kijelző:
Galaxy S20151,7 mm69,1 mm7,9 mm?6,2″
Galaxy S20 FE159,8 mm74,5 mm8,4 mm?6.5″
Galaxy S21151,7 mm71,2 mm7,9 mm?6,2
Galaxy S21 FE155,7 mm74,5 mm7,9 mm9,3 mm?

A kérdés abszolút jogos, miszerint: Mekkora kijelzővel rendelkezik a pénztálcabarát utód? – Külföldi tippelők többsége abban egyetért, hogy 6,4” vagy 6,5” körül megállhat, tehát nem arra hivatott, hogy hasonló képernyőmérettel álljon elénk, mint amit kifuttatott a Samsung az év végén.

A Galaxy S21 és a Galaxy S21 FE kameraszigetének lehetséges különbsége.
Forrás: Anthony

A Samsung mérnökei megint csak változtattak az anyaghasználaton. Szinte biztos, hogy fém köszön vissza a keretnél (előlapnál tippre GG5-nél állnak meg!), viszont ha a fenti képre pillanttatok, akkor felfigyelhettek egy érdekes húzásra! Míg a Galaxy S21-nél a fémkeretből domborodik ki a kamerasziget, addig a Galaxy S21 FE-nél a hátlapból fog. (Érdemes a képre klikkelni és ránagyítani, mert úgy jobban átjön, miről beszélek.) A hátlap jellege pedig kétségtelenül glasztik/plasztik lesz, amivel a szimpla Galaxy S21-nél találkoztatok, csak éppen most a szenzorszigetnél is ezzel dolgoznak. Helloka, költségtakarékosság!

Természetesen várható kameraminőségbéli visszacsökkenés. Szenzorok tekintetében maradnak a jól megszokott fő + ultraszéles + tele triónál, de nincs kizárva, hogy fejlettebb egységek kerülnek bele, melyeket talán még csak most fognak a közelebbi jövőben leleplezni.

Ha lehet hinni a netre került roadmap-nek, akkor 2021. augusztus 19-én erősítik meg, hogy valójában mire képes a Galaxy S21 FE. Addig a szivárgásokat figyeljük, hátha más érdekességet is kiszúrtok.

Lebukott a Galaxy Tab A7 Lite

Az év első felére a Samsung mindig a belépőszintű tabletjeit erősíti. Elég csak felidézni a tavalyi eseményeket, amikor megérkezett a Galaxy Tab S6 Lite május tájt, amivel a felsőkategóriát hozta el elérhetőbb áron. Idén sem lesz másképp, hiszen júniusra várható a Galaxy Tab S7+ Lite, amiből nem csak LTE, hanem 5G típust is piacra akarnak dobni bizonyos régiókban. A teljesen basic készülékekről se feledkezik meg, amit jelenleg a Galaxy Tab A 8.0 2019 testesítene meg, bár 2021-re a konfigurációja eléggé elfáradt, így muszáj lesz valamivel felüdíteni.

AlieNaTiZ kollégától már tudjuk, hogy közel jövőben nem csak okostelefonok várhatóak, hanem táblagépek is, melyek között ott lesz a Galaxy Tab A7 2020 olcsósított, 2021-re update-elt variánsa, a Galaxy Tab A7 Lite.

Nagyon úgy fest, hogy ennél a szegmensnél a „Lite” szócska nem degradálóként hat, mert bátran merik használni, holott a „Fan Edition”, vagy rövidebben „FE” sokkal fül, szem és úgy minden barátabb. Ők tudják! A termék típusszáma se titok immáron: a WiFi modell SM-T220, az SIM-kártya képes LTE változat pedig SM-T225F modellkódra hallgat.

Evan Blass (@evleaks) fogta a meglévő információit és renderképre álmodta a lehetséges kinézetét, ami valahogy így festene:

A Galaxy Tab A7 Lite lehetséges kinézete.
Forrás: evleaks

A Bluetooth tanúsítványa elárulta, hogy v5.0 LE típusúval lesz felszerelve. Ha lehet hinni a kiszivárgott információknak, akkor a képernyőmérete 8.7 inches lesz, míg a házánál megtartották a fémes jelleget, ami egy tabletnél szerintem nagyon pofás tud lenni.

A Geekbench eredménye nem túl combos, de nem is annak szánják. Tömegtermékként szeretnék érvényesíteni a vírusos időszakban, hogy a távoktatás és a kikapcsolódás ugyanúgy folyjon tovább, mint eddig. A processzorlapkáját a MediaTek által gyártott Helio P22T szolgáltatja (MT8768WT), ami 3GB gyorsítótás támogatást kap a gördülékenyebb munkavégzések elvégezésére. Az akkumulátor tanúsítványa szerint 5.100mAh-val vértezik fel, amit USB Type-C porton keresztül lehet visszarántani 15 wattos töltőjével.

Várhatóan a Galaxy Tab S7 Lite-tal kerül bemutatásra és bevezetésre a nyár elő hónapjában. Árképzése pedig tényleg mutatja, hogy olcsó készülék várható, hiszen a Galaxy Tab A7 229 dolláros nyitóárához képest csak 170 dollár körülivel számolhatnak az érdeklődők. Biztosat majd csak a leleplezését követően lehet mondani, addig maradnak a szivárgások és a pletykák.

Vélemény róla? Elegendő ez a tudás 2021-ben low-end kategóriában?

Duplán csúsztatható Galaxy A80 utód várható?

Emlékezetes, ám cseppet sem népszerű okostelefon kerekedett ki a Galaxy A80-ból. Mindenképp kategóriájában egyedi lett, hiszen a Samsung első olyan középkategóriásaként említhettük, ami motorizált kameramodullal lett felvértezve, melynek köszönhetően a hátlapi kamerarendszert kapta meg a felhasználó előlapiként – miután az átfordult. Az alapprobléma még mindig ugyanaz: a vásárlók szeretnének egy olyan készüléket napi szinten használni, ami az előlapon kamerakivágásmentes, és káva szinten nagyon keskeny. Nyilván minden gyártó arra törekszik, hogy kielégítse a vágyakat, mert azzal piacot nyer, viszont ezt az elmúlt 5 évben sem sikerült egyiknek sem előállítani.

Láthattunk a kijelző alá épített kameramegoldást a ZTE jóvoltából, aminek még kell fejlődnie. Más gyártó pop-up megoldással próbálkozik, azonban azok se hoztak átütő sikert. A Samsung is kísérletezett a 2019-es évben egy olyan modellel, aminél az előlapot teljesegészében átadták a képivilágnak. Ezt úgy tudtak elérni, hogy a hátlapi kamerarészt motorikával átforgatták előlapira. Gyorsaság elfogadható volt, azonban meghibásodás szempontjából talán nem a legjobb megoldásként könyvelődött el, mégis csak, ahol mozgóalkatrész van, az könnyebben adja be a derekát hosszabb távon. Most egy újabb szabadalmat foglaltatott le a dél-koreai vállalat, ami újraértelmezheti az okos-szétcsúsztatható telefonok világát.

Mutatnám először is a LetsGoDigital által elkészített lehetséges kinézetet, ami nagyon impozáns, főleg azért, mert a Galaxy S21-nél debütált Fantomlila színben tálalják.

A lehetséges kinézetes a Samsung kétfelé csúsztatható telefonjának.
Forrás: LetsGoDigital

2021. január 28-án került jóváhagyásra és felvételre a Samsung Electronics által benyújtott szabadalom az USPTO-nál (Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Irodája), amit még 2020 közepén kérelmeztek.

A Samsung által levédetett megoldás különlegessége, hogy az előlap két irányba csúsztatható: fel és le. A csúszka részbe különböző alkatrészeket építettek be, így, ha mondjuk lefelé csúsztatjuk – s ezáltal felül jelenik meg a „hátlap” –, akkor a szelfikamera mutatkozik; míg ha felfelé toljuk el az előlapot – ezáltal alul jelenik meg a hátlapoldal –, akkor egy nagyméretű hangszóró mutatkozik, ami valószínűleg sokkal erőteljesebb hangzást tud biztosítani.

A kettős csúszka-rendszernek köszönhetően az egész elülső rész a kijelző felületéből áll. Mondanom se kelljen, de ezzel egy olyan álom válna valóra, amire régóta vágynak a tech rajongók. Maga a megoldás persze hagyna kivetni valót maga mögött, hiszen meghibásodás szempontjából visszalépés történik, de valamit valamiért!

A szabadalomhoz kapcsolódó fotók.
Forrás: LetsGoDigital

A szabadalmi fotókon egyetlen, jobboldalra igazított szelfikamera köszön vissza, ha lefelé toljuk el a kijelzőt. A LetsGoDigital továbbgondolta kicsit mindezt, mert véleményük szerint elférne akár két középre igazított képalkotó is, ami a renderfotókon jól mutat, viszont azáltal, hogy a hátlapi kamerákat (és a LED vakut) szintén középre igazítanák csak épp hátoldalom ugyanott, kizárnánk az elképzelésüket, hiszen egymás mögött a kettő már neccesen férne meg.

Egy fokkal érdekesebb lehet az, amikor felfelé toljuk el a kijelzőt, mellyel elméleti síkon egy sokkal erőteljesebb hangrendszert kapunk, amit az AKG hangolt. 2017 óta a Samsung Electronics leányvállalata a Harman International Ind., melynek része az AKG. Már évek óta a felsőkategóriás készülékek, illetve az újonnan debütált vezeték nélküli fülhallgatók hangzásáért felelnek. A felhasználók többsége pedig elégedett a végeredménnyel, így izgatottan várom, mi lesz a végterméke az koncepciónak.

Anno nagyon szerettem az LG KU970-es szétcsúsztatható telefonomat, szóval abszolút megteremtené a retró érzetem, ha forgalomba kerülne! Ti miként álltok a kérdéshez?

Legkorábban márciusban debütálhat a Galaxy A52

Már egy éve a piacon van a Galaxy A51 és a Galaxy A71. Tavalyelőtt decemberben mutatták be a párost, amelyeket bátran hívhatjuk a középkategória közönségkedvenceinek. Noha magasabb áron debütáltak, mint az elődjeik, mégsem nyomta rá a pecsétjét. Ugyanúgy nyitottak voltak rájuk az érdeklődők. Most, hogy elrajtolt a 2021-es év, mindenki azt találgatja, hogy hozzájuk képest milyen árzónában futhatnak be; valamint, hogy az 5G-s variációjával is lehet-e számolni a legtöbb európai piacon?!

Jegyzem meg külön, előszó gyanánt, hogy a Galaxy A52 tartozékai már befutottak a Samsung márkaboltokba, csak éppen a készülékek megérkezését várjuk. Megfigyelhető, hogy megint formáltak a Smart S View Cover-en, aminél sokkal nagyobbá lett az ablak rész. Csekkoljátok az instagramra feltöltött fotóinkat róla!

A Galaxy A52 renderfotója.
Forrás: Voice

Jelenpillanatban a Galaxy A52-ről annyit biztosan lehet tudni, hogy LTE és 5G változatban debütál. Nincs kizárva, hogy utóbbi Magyarországot elkerül, vagy csak a két szolgáltatónál lesz jelen (pl.: akár exkluzív ajánlatként), ami támogatja a hálózati sávot. A kijelzője maradt a megszokott, azaz 6.5 hüvelykes. A paneljét az Infinity-O stílusú Super AMOLED köszön vissza, tehát ilyen téren nincs változás.

Az operációs rendszerénél az Android 11 alatti One UI 3.0 dolgozhat, ami 128/256GB-os tárhelyére települhet. Az LTE változatba a chipsetet: a Snapdragon 720G, míg az 5G-nél: a Snapdragon 750G szolgáltathatja, de mivel ezek csak előzetes pletykák, így ne vegyük készpénznek. Már csak azért se, mert Európába elég sűrűn az Exynos-os lapkaopció épül a készülékekbe, és ha van a Samsungnak a tarsolyában ilyen, akkor az kerülhet bele.

Az akkumulátorkapacitása 4.500mAh-án megáll, viszont jó hírként emlegethető, hogy a 25 wattra cserélhetik a töltési sebességet 15 wattról. A fülhallgató és a töltőfej dobozban léte kérdéses, ám azt tartanánk logikusnak, hogy egyelőre még nem veszik ki egyiket sem, mert a folyamatot inkább a felsőkategóriásoknál szeretnék elterjesztetni.

Változhat a képfrissítési tartománya a legújabb modelleknek.

Hátlapi kvad kamerarendszer főszenzorja: 64MP-en, a széles 12MP-en, míg a makro és a mélység 5-5MP-en teszi a feladatát; míg a szelfie 32MP-en. Jelentős változásra ne nagyon számítsatok, bár vélhetően a főszenzor pixelösszevonási algoritmusa egy fokkal jobban dolgozhat.

Árakról se feledkezzünk el. Az LTE változatnál 350-400 dollár körül nyitányt jósolnak, míg az 5G-nél 425-475 dollárt. Magyarországon várhatóan csak a 6/128GB-os változatok érkezhetnek be, melyek a 100-180 ezer forint körüli sávot fednék le.

Így fest a Galaxy SmartTag

Az év legérdekesebb okoskiegészítőjének premierje előtt állunk, hiszen egyelőre senki se tudja hova tenni, hogy a Galaxy Smart Tag mire lesz használható?! (Most inkább a költői kérdéssel arra szeretnék asszociálni, hogy „csak ennyire?” vagy „lesz-e még valami plusz is”?) A Galaxy S21 szériával mutatkozhat be, ugyanúgy, mint a legfrissebb vezeték nélküli fülhallgató megoldása, a Galaxy Buds Pro; vagy éppen az új színben tündöklő Galaxy Watch Active 2. A 91mobiles-nak jár a szemfülességért a pacsi, hiszen az NCC dokumentációjában talált rá a termék valós kinézetére, amiről korábban már egy megközelítőleg azonos renderfotót közöltünk.

Az tiszta, hogy Bluetooth v5.1 LE kapcsolattal fogjuk az okostelefonunkhoz kapcsolni, azonban az még nem, hogy más keresést könnyítő hardveres elemet kaphat-e, mint pl.: GPS-t? A SmartThings Find applikáció és szolgáltatás már elő lett készítve a fogadására, amelyről még decemberben hoztak el egy sajtóközleményt, amit napközben publikálok majd, hogy mindenki előtt meglegyen, milyen extra dolgokra hivatott.

A jelenlegi értesülések szerint 15 euróra becsülik a nyitóárát, ami átszámolva 5-6 ezer forintot takarna. Ergo, ne számoljatok valami komoly kütyüre első ízben, hiszen az akkumulátorát egy CR2032-es gombelem testesíti meg.

A képeken jól látszik, hogy műanyag vagy gumírozott házszerkezetbe zárták, illetve az egyik sarkára készítettek egy karabiner fogadására alkalmas lyukat, amellyel felcsatolhatjuk bárhova, hogy ne hagyjuk el olyan könnyedén. Véleményünk szerint a Samsung elsőkörben olyan felhasználóknak javasolja, akik gyakran esnek abba az idegesítő szituációba, hogy valahova a házon belül leteszik a kulcscsomójukat vagy egy fontosabb apróságukat (pl.: pendrive-ot), és több percet a keresésével töltenek el. Ezt a stresszfaktort szeretnék kilőni vele.

Mutatnám a talált fotókat róla:

Kézben fogva mutatkozott a Galaxy S21+ lilás színe

Az év utolsó napjaiban egyre inkább megindult a szivárgási hullám, amit a Samsung hiába szeretne, sehogy sem tud kordában tartani. A referencia modellek számos formában mutatták meg arcukat, ami nem feltétlenül probléma, hiszen az érdeklődők előtt nap, mint nap elhúzza passzív módon a dél-koreai vállalat a mézes madzagot, még ha nem is így szerették volna. Tényleg csak fél hónapot kell várnunk a leleplezésig, hiszen a jelenlegi híresztelések szerint: a Galaxy S21 termékcsaládot 2021. január 14-én mutatják be.

Minap déjà vu érzés kapott el. Ugyanazt érzem a Galaxy S21+ 5G kapcsán, mint anno a Galaxy S20+-nál. A középső tag lehet a legnépszerűbb. Ideális méret, megfelelő tudással párosítva, mindezt egy közepesen korrekt áron tálalva. Magyarországra biztosan vehető, hogy az Exynos 2100-es processzorral érkezik, és ha lehet egyes kószapletykáknak hinni, akkor nem csak a 128GB-os változatban kerül a portfólióba – legalábbis már a Galaxy S20 FE-nél is elálltak az egyetlen opció lehetősége mellől.

De…! Száraz specifikációk helyett inkább megmutatnám, hogy milyen teljes valójában az SM-G996B verziószámon érkező év eleji csúcskategóriás:

Forrás: MauriQHD

A négyoldalról ívelt kijelző ötlete továbbra sem halott a Samsungnál

Novemberben akadtam bele twitteren egy érdekes szabadalomba, amit akkoriban feljegyeztem a „majd kéne róla írni” listánkra. Azóta eltelt bő egy hónap, és lett közben időnk is, hogy kicsit a körmére nézzünk: mi ez a benyújtott Samsung kijelző elképzelés. Kis kutakodást követően hamar fény derült arra, hogy nem mai, viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni. Történt ugyanis az, hogy a Samsung is megkísérelne egy olyan okostelefonba építhető kijelzőnek a kifejlesztését, ami nem kétoldalt, hanem négyoldalt lenne lekerekítve. Ez azok számára eléggé rossz hír, akik az edge kifejezést utálják és hátuk közepére sem kívánják, de ilyenkor szoktam mondani: nem minden papírra vetett írásból lesz késztermék.

A szabadalomban olvasott tények formába öntve.
Forrás: LetsGoDigital

A formatervezési szabadalmat 2019. június 24-én nyújtotta a Samsung Display a CNIPA-hoz, amit aztán 2020. márciusban tettek közzé. Azóta azonban nem sok minden történt vele kapcsolatban egészen novemberig, amikor frissítettek rajta egyet, azaz aktualizálták a régi tervezetet. Hogy pontosan mivel, az nagyon jó kérdés, viszont az, hogy a dél-koreai vállalat fél évvel később is foglalkozik vele, és időszerűsíti, arra tudnánk gondolni, hogy cseppet sincs kidobva a kukába a projekt.

Bután hangzik a kidobta kifejezést, hiszen a „jó munkához idő kell” alapon muszáj teret, anyagi forrást és rengeteg időt adni az újdonság tökéletesítésének. Külön megemlíteném, hogy nem csak Kínában, hanem Dél-Koreában is szabadalmaztatták a formatervezési mintát.

Érdekes időszakot élünk. A Samsung több készülékénél visszahozta a flat, vagy másabb nevén a lapos kijelzőt, amivel egyfajta retrot teremt. Sokakna szimpatikus az, ha nincs lekerekítve az előlap; a hátoldalnál már mindegy a végeredmény. A legtöbb felhasználó azért neheztel az ívelt kialakításra, mivel a készülék kézbentartásánál a kijelzőt is nyomja, amivel egy sornyi olyan történés mehet végbe, amit a használója nem akart. A jelenség leginkább a tokmentes vásárlóknál jelentkezik, a tokosoknál a kiegészítő vastagsága kompenzáló hatású, így kivédi az idegesítő történést. Egy másik ok, hogy masszívabb szerkezetű képernyőfólia felhelyezése és ott tartása felér egy lehetetlen küldetéssel. Gondoljatok csak a Galaxy S7 Edge-re… Nehéz idők voltak azok!

Azáltal, hogy a szabadalom védettséget érez, nem a Samsungnál mutatkozna legelőször a formaterv, ugyanis az év elején bemutatott Huawei P40 Pro-nál már alkalmazta az egyik riválisa. Ettől függetlenül különbség akadnak a két elképzelés között, hiszen a Samsung megoldására pillantva feltűnhet, hogy az előlapon nincs semmiféle kamerakivágás Infinity-O megoldással; azaz feltételezhető a képernyő alá épített szelfie szenzor.

Tippre, nem a 2021-es év lesz az, amikor megkapjuk a formatervre illeszkedő végleges megoldást; inkább 2022-t jósolnánk – már ha lesz belőle egyáltalán bármi!

Régi készülék, új köntösben!

Evan Blass a tech világ egyik kiemelkedő szivárogtatója közé tartozik. Munkássága előtt nem lehet szó nélkül elmenni, hiszen sorra hozza azokat a renderfotókat a bemutatás előtt álló készülékekről, amelyek 99.9%-ban fedik a valóságot. Egy megbízható bennfentesnek simán becézhető személy, akinek a helyében bárki szeretne lenni, aki nyitott a jövő kütyüjeire. Milyen kapcsolat bázissal rendelkezhet?! Tényleg elsőkörben hozza az újdonsült, ropogós információkat. A „fényezést” pedig azért illeti meg, mert fényderített egy érdekességre, miszerint a Samsung Rose Gold kiadásban jelenteti meg a Galaxy Watch Active 2-t.

A Galaxy S21-termékcsaláddal, valamint a Galaxy Buds Pro-val kerülne bemutatásra. A dél-koreai vállalat lehetséges új színopciója között kap helyet: a Rose Gold és a Violet ötvözése. Már a S-széria renderfotóinál, illetve az új vezeték nélküli fülhallgatónál is mutatkozott ilyen színváltozat. A korábbi cikkeinkben Phantom Purple kódnévvel illettük, bár nincs kizárva, hogy a fantázia neve el fog az előzetes pletykákétól térni.

Nincs egyelőre hivatalos megerősítés, hogy az alumínium vázas modellből érkezne-e, de azt alapul véve, hogy csak annál van gyárilag szilikonszíj, eléggé valószínűsíthető. Mielőtt még azt gondolnátok, valami újdonság van megszületőben, mint a Misztikus Kék Galaxy Buds Live esetében, szó sincs ilyesmiről, ugyanis szerintünk az ET-SFR82MVEGWW típusszámon nyilvántartott szíjjal lesz egybecsomagolva a Rose Gold óra.

A leleplezésére tehát január közepén kerül sor. Kíváncsian várom, milyen fogadtatás övezi az új küllemet, hiszen 2019 ősze óta külső tekintetében nem foglalkoztak annyira a sportos vonalat képviselő okosórával, ha leszámítjuk a Galaxy S20-nál bevezetett kvadrat szíjas elképzelést! Ott viszont nem egybecsomagolás történt! Mutatnám, miként fest a termék teljes valójában:

Új külsőben lát napvilágot a Galaxy Watch Active 2-család
Forrás: Voice