Kategória: Kimaradt részletek

Nincs sok felesleges hely a Galaxy Z Flip6 készülék váza alatt

A Samsung Global elhozta nyár folyamán a Galaxy Z Flip6 5G-t, a legújabb kagyló formatervvel rendelkező készülékét, amely már túl van a bevezetési kampányán. Azóta a PBK Reviews csapata szerszámai alá is került egy belőle, avagy, akik szeretik végignézni, miként szerelték össze a gyártó mérnökei a terméket, az egy szakszerű videó keretében megkapja az útmutatást egy házi szervizeléshez. A 12 percnyi videó anyagot ide klikkelve lehet megtekinteni, azonban vannak olyan momentumai, amelyekkel mindenképpen szeretnék külön foglalkozni, így ezeket kiemelném.

Érdekességképpen jegyezném meg, hogy a Galaxy Z-termékek negyedik generációjáig jelenlévő első éves extra kijelzővédelemmel kapcsolatos Prémium szolgáltatás már nincs jelen. Ennek értelmében, ha a kijelző cserére szorulnál egy ejtésből fakadóan, azt mindenképpen normál áras szervizelés formájában lehetséges csak elvégezni. Míg a Galaxy Z 4-generációkig az első esztendőben ezt kedvezményesen lehetett egyszer végrehajtatni, a Galaxy Z 5-nál már nem került meghosszabbításra. Az okokról max. spekulációkat tudnék írni, de jó ha tisztában vagytok vele!

Az összehajtható termékeknél fontos a ragasztóanyag minősége, amire a „házigazda” fel is hívja a figyelmünket, ha otthon szervizelnénk, akkor ügyeljünk a részletekre:

Az összehajtható képernyő kábele a keret hátuljához van ragasztva. Ha ki kell cserélni az összehajtható kijelzőt, akkor le kell venni a hátlapot és el kell távolítani a csavarokat a hangszóró szerelvénynél, valamint az alsó panelt, hogy hozzáférjünk az ominózus alkatrészhez. Mindenképpen fel kell melegíteni azt az oldalt, ahol az összecsukható képernyő van (értsd: az előlapot), és lefeszíteni a műanyag szegélyt. Itt egyébként magasabb hő szükséges a kerettől való leválasztáshoz. (…) Mindenképpen eredeti ragasztót kell használni csere során is, amelyek a telefonhoz készültek; hogy megfelelően hozzáragadjon a képernyő a kerethez. Ha ez nincs meg, összehajtásnál előfordulhat az annak elcsúszása, ami probléma. Célszerű olyat venni, ami már tartalmazza a ragasztót – még ha ez költségesebb is.

A Samsung mérnökei kétrégetű kártyával dolgoznak, azaz nem csak egyik felén találhatók alkatrészek, hanem a másikon is. Pl.: a kameralencsék túloldalán a hajlékony kábelek fedezhetők fel, amelyek az alaplaphoz csatlakoznak. A hátoldalon ezen kívül felfedezhető egy grafitfólia, mely a hőátvételt segíti. Ha netán ezt eltávolítanánk, akkor egy hőpárna fedezhető fel a RAM tetején, ami pedig a processzor tetején helyezkedik el.

A Galaxy Z Flip6 újdonságai közé tartozik, hogy a legelső Z Flip-termék, amely gőzkamrával rendelkezik a megfelelő hűtés érdekében. Ezt a kisebbik akkumulátorfél alá rejtették, az 1.130mAh-s telep mögé, amely a külső kijelzős egységrésznél helyezkedik el. Nagyjából a teljes akkutelepet lefedi, illetve az alaplapot.

A szét- és összeszerelés alapján a PBK Reviews csapata 8/10-es pontszámmal illette a javítás területén a terméket, ami eléggé szép eredmény. Kiemelném, hogy maximális értéket kapott az akkumulátor cseréjére, amely azt mondatná, hogy akárki otthon elvégezheti, ha nem kívánja fizetős szervíz formában javítatni az első év után – hiszen mozgó alkatrészként, erre nem terjed ki a 3 éves jótállás a 250.001 Ft feletti árjától függetlenül.

Kell-e beépített S Pen a Galaxy Z Foldba?

Megosztó témát és egyben kérdést hoznék el, ugyanis kíváncsi lennék a véleményetekre. A Galaxy Z Fold6 5G se törte meg azon sorozatot, miszerint az S Pen beépült volna a készülék vázába egy úgy nevezett S Pen hole-ba dokkolódva. Jogosan érhetné kritika a terméket, azonban véleményem szerint, nincs akkora alapja a felháborodásnak, mint amekkorára egyes tech médiumok szeretnék felnyomni. A folytatásban arra teszek kísérletet, hogy összeszedem azon érveket, ami alapján a hatodik Galaxy Z Foldnak még nem kell beépített S Pennel rendelkeznie.

A Samsung legelőször a Galaxy Z Fold3 5G-nél hozta el az S Pen képességet, melyet a belső kijelzőn lehet alkalmazni. Ha visszaemlékeztek, írtam egy átfogó cikket azzal kapcsolatban, miként fejlődött a generációk során a hozzákapcsolódó tok. A lenti fotóra pillantva simán leszögezhető, hogy a Galaxy Z Fold5 5G-én csiszolgattak, hiszen nincs szemmel látható változás úgy, mint az elődöknél.

A Galaxy Z Fold-éránál a visszajelzésekre a többihez képest is jobban odafigyel a Samsung fejlesztőcsapata. Őket igazolja mindez, ugyan a Galaxy Z Fold3 5G vásárlóinak 88%-a mondta azt, hogy elégedett a vásárolt termékével; míg ugyanezen mutató a Galaxy Z Fold5 5G-nél 94% (!) volt. Ergo, a tavalyi modellnél mindössze 6% elégedetlenkedett, ami elenyésző ilyen magasságokban. A cél persze a szinten tartás és az esetleges javulás. A Galaxy Z Fold6 5G esetében a prioritás: az ellenállóságra és a termék fizikai adottságaira esett. A sokak által említett S Pen egy alacsonyabb fontossági besorolást kapott, ami valahol érthető – hiszen csak az elégedetlenkedik, aki rendelkezik S Pen képes tokkal.

Mind a kettőnél jelentős előrehaladást ért el a gyártó. 6.1mm-ről 5.6mm-re csökkentették a vastagságot kinyitott formában, illetve 13.4mm-ről 12.1mm-re összecsukottban. Eközben az akkumulátorkapacitásához nem nyúltak, azaz maradtak 4.400mAh-nál. A súlyából szintúgy lefaragtak, hiszen 253 grammról 239 grammra fogyatkoztatták le. A víz- mellett a porellenállóságra is fókusz helyeződött, ugyanis az IPx8 tanúsítvány helyett immáron IP48 jellemezi. Egyelőre teljes porállóságról szó sincs, de azért részlegesről beszélhetünk, ami remek útmutató arra, hogy nem lehetetlen a kitűzött cél.

A Galaxy Z Fold6 5G-nél simán lehet olyan érzete az embernek, hogy nincs sok változás az elődhöz képest; viszont szó sincs ilyesmiről. A részletekben lapul az ördög, de most koncentráljunk az S Pen-re.

A Galaxy S Ultra sorozatban se egyből tűnt fel a Samsung toll megoldása. A Galaxy Note-érában a kezdetek óta beépített formában kapott helyet, azonban az S Pen a mai világban egy olyan kiegészítő, amit kevés felhasználó használni még akkor is, ha ott a lehetőség rá. (Élőpélda vagyok a Galaxy Tab S8 tabletemnél, ahol egy kezem elegendő a használatának megszámlálására.) Nyilván, a tokba ágyazott megoldás egy alternatíva azok számára, akik cáfolják a kijelentésem; és talán ők azok az elégedetlenkedők, akik tok nélkül szeretnék élvezni az S Pen előnyeit. Sőt, azt se szabad elfeledni, hogy ez így csak jelenleg egy passzív toll; azaz az úgy nevezett air command-okra és az elhagyás jelzésére se alkalmas. (Előbbinél említhető meg a prezentációknál történő léptetés, vagy a fotó elsütése a toll segítségével.)

A háttérben talán az állhat, hogy már egy ideje a levegőben van olyan pletyka, miszerint a Galaxy Z-termékcsoportba is befuthat egy Ultra családtag. Ha az alapmodellnél ellőné a gyártó ezt az újdonságot, akkor nehezebb helyzetbe lenne nála, főleg hogy drágábbnak ígérkezik a sajtóértesülések szerint. TM Roh már tavaly közzé hirdette, hogy még több eszközkategóriába szeretné megjelentetni. Simán el tudnám képzel az itteni beépülését.

Talán az lehet a lépés előszobája, hogy a Galaxy S25 Ultra 5G-nél eshet át az S Pen egyfajta dizájnreformon. Ha belegondoltok, a Galaxy Note5 óta ugyanazt a tollat kapjuk az okostelefonoknál; ha bár a Galaxy Z-éránál annyi a különbség, hogy itt rugóshegyű, mellyel a sérülékenyebb belső kijelzőt védik.

Összességében: az S Pen beépítése az alap Galaxy Z Fold-termékeknél nem égető kérdés. Számos olyan tény és igény van, ami sokkal fontosabb, mint pl: gyorsabb töltés, jobb hűtés, nagyobb teljesítmény, vékonyítás, gyűrődés láthatóságának elfedése, stb. Másrészről, ha megfigyelitek, az idei érának a fókuszában a mesterséges intelligencia van. Igaz, számos alkotáshoz kapcsolódó újdonságot kaptunk a One UI 6.1.1-ben, de tollmentesen szintén lehet ezeket alkalmazni.

A Galaxy S23 FE-nél se spórolták le a gőzkamrát

Idén sem növelt a Samsung a töltési sebességen, maradt a 25W-os átlagnál. Noha úgy tűnthet, hogy a fejlesztők nem tesznek a gyorsítás érdekében semmit sem, ez valójában nincs így. A 2023-as évben szinte minden kiadott modellnél a vapor chamberre helyezték a fókuszt, azaz arra a gőzkamrás fejlesztésre, amelyről már kétszer is beszámoltunk a népszerűbb okostelefonok körében. Ez alól az a Galaxy S23 FE 5G sem képezett kivételt, melynek európai debütjét a dél-koreai tech-óriás picit későbbre ütemezte, így hazai nézőpont nincs egyelőre teszt formájában.

Ettől függetlenül akadnak olyan országok és régiók (mint pl.: Indiában), ahol megtörtént a bevezetése, így a PBK Reviews csapata beruházott egyre, hogy megnézzék szétszerelve. Nyilván ez azok számára lesz egy hasznos videó, akik a szervízt kihagyva javítanák majd a készüléküket, mert frappáns módon elmondanak mindent, mit merre találhattok. Mi viszont most egy fejlesztési megoldást fotóztunk ki, amelyet az elődjével ütköztetnénk.

A fenti fotó segítségével összehasonlíthatjátok, mennyivel nagyobb gőzkamrát helyeztek el a készülék hatékonyabb hűtésének érdekében. Pontos növekedési értékről nincs információm, de az szemmértékkel is könnyedén leolvasható, hogy legalább két és félszeresére növekedett. A hosszasága majdnem egyező mértékű, viszont jelentősen nagyobb területen terül el.

Jogosan lázadhatnának a felhasználók azért, mert manapság a versenytársakhoz képest a 25W-os töltési sebesség elenyészőnek tűnhet, viszont a Galaxy S21 FE 5G-hez viszonyítva biztosra vehető, hogy sokkal gyorsabban rántja vissza az élők sorába. Mind a hűtés miatt van, hiszen, ha terhelhetőbb az akkumulátor, akkor hosszabb ideig tud felvenni magasabb értékű W-ot. (Csakhogy értsétek: a készüléket nem 0%-tól 100%-ig 25W-tal tölti a töltőadapter, hanem ez az érték ingadozik. Figyelemmel követik a készülék házában lévő hőmérsékletet, valamint az akkumulátornak a tágulását is. Ezért van az, hogy a 25W számértékben jól mutat, de javarészt 20W alatti töltést vesz át a készülék. Pl.: 80% felett már egyáltalán nem is fogadja a maximális értéket.)

A PBK Reviews csapata szerint jelentősen egyszerűsödött az összeszerelésének metódusa, így a 8.5/10-es pontszámot kapta, ami eléggé szép teljesítmény. Főleg úgy, hogy annak idején ugyanezt a metódust az elődjénél is végig vitték, ahol csak 7.5-et osztottak ki. Az ilyen független tesztek is azt igazolják, hogy a Samsung fejlesztőcsapata noha lassan, de azért folyamatosan tesz le újdonságokat az asztalra a töltéssel kapcsolatban készülékeinél.

A Galaxy S23 FE bevezetésének időpontjáról egyelőre nincs információnk. A Samsung Magyarország által megküldött állaspontról ide klikkelve olvashattok – ha netán elkerülte volna a figyelmeteket.

Lassan startol a Galaxy M14 5G az indiai piacon

A Galaxy M14 5G-vel már foglalkoztunk külön márciusban, hiszen többek között, az ukrajnai képviselet oldalán elrajtolt az értékesítése. Akkoriban beszámoltunk azokról a tényekről, amelyek birtokában voltunk; viszont, ha már a Samsung India ennyire kihangsúlyozta a debütálását, ami egyébként tegnap, április 17-én volt, úgy gondoltam, pár érdekességre térjünk ki, még egyszer, ami miatt egy jó deal lehet az ottani vásárlóknak. Nem utolsó sorban, sosem lehet tudni, hátha pont ez a termék is eléri a magyarországi felhasználókat, végülis már akar a felhozatalban Galaxy M-szériás termék, mint pl.: a Galaxy M53 5G.

Az Android 13-nak a ténye alap, hiszen a Google köti az ebet a karóhoz. Amiről viszont nem esett szó, az a rajta lévő felület; ugyanis a lehető legfrissebbel dobják piacra, vagyis a vásárlói már élvezhetik a One UI 5.1 előnyeit. Mondjuk csak „Core” kiadásban, de ne vesszünk el a részletekben. Innentől kezdődik a 2 főszoftver, amit Android 15-ig; illetve a 4 évnyi biztonsági frissítés, amit 2027 áprilisáig fog megkapni.

Az indiai képviselet az elsők között említi a 6.000mAh-ás akkumulátorát, amivel 155 órányi audio tartalmat hallgathatnak a vásárlói; 58 órán keresztül beszélgethetnek, 27 órán át netezhetnek, míg 25 órán keresztül nézhetnek videótartalmat. Arról mondjuk nincs információ, hogy mindezeket milyen fényerő vagy éppen netelérés mellett; de ne vesszük el a részletekben. A 25W-os gyorstöltési lehetőség ilyen árzónában egy fontos USP, amelynek feltöltési sebességére kellett volna hangsúlyt fektetniük, mégis csak jobban érdeklő az embereket, hogy 10 perc alatt, mennyi energiát nyer vissza.

Színek tekintetében másabb a felállás, mint az ukránoknál; legalábbis névben módosítottak, vagy éppen fiatalosítottak. Mutatnám a kondíciókat, a színeket és az árakat:

TermékSzín és típusszámÁr
Galaxy M14 5G 4/128GBBerry Blue [SM-M146BDBGINS]
Smoky Teal [SM-M146BZBGINS]
Icy Silver [SM-M146BZSGINS]
RS 13 490
Galaxy M14 5G 6/128GBBerry Blue [SM-M146BDBHINS]
Smoky Teal [SM-M146BZBHINS]
Icy Silver [SM-M146BZSHINS]
RS 14 990
A Galaxy M14 5G színválasztéka és ára.
Táblázat: Galaxy Világa

A dobozának beltartalmából hiányzik a töltőadapter; viszont kapunk Type-C to Type-C adatkábelt, ami valamelyest lekorlátozza a felhasználókat, ha mondjuk 15W-os adapter birtokosai lennének. Teljesség és tisztán látás kedvéért jegyezném meg, hogy anno a 15W-os adapter USB-A-s volt, így a régivel tölteni, nem igazán fogják tudni.

A fontos tények kihangsúlyozásánál megemlítik, hogy 13 darab 5G frekvenciára képes csatlakozni, amiből az átlagember mit sem érzékel, de muszáj a mennyiségen lovagolni. Nemmellesleg, az ujjlenyomat-olvasót oldalt keressétek.

Átszámolva az indiai árát, nagyjából 55-57 ezer forint körüli nyitóárral számolhatnak az érdeklődők, akik április 21-én vásárolhatják meg legelőször. A helyi képviselet ügyelt a felhasználóbarát árcímkére, ugyanis 170 dollár alatt nyit, ami vonzó lehet az árérzékeny régió érdeklődőinek körében.

Végezetül mutatnám a színeket, mely közül a Smoky Teal szerintem nagyon szép lett:

Nagyobb lett a Galaxy A54 5G hűtése az elődhöz képest

Vitathatatlanul a Samsung legnépszerűbb középkategóriás termékcsaládja a Galaxy A5x széria. Az előző generációknál mindig kihangsúlyoztuk, hogy a hardveri adottságait egy érdeklődőbarát árcímkével ruházták fel, amely, ha egy jóféle promócióval társul, akkor best buy a versenytársakhoz képest. A Galaxy A54 5G se lett egy olcsó készülék. Már tavaly a Galaxy A53 5G 189 990 Ft-os nyitóárát se lehetett kevéskének tekinteni; azonban az utód átlépte a sokaknál lélektani határként emlegetett 200 ezer forintot. Egészpontosan 209 990 Ft-on debütált az alaptárhelyű modell, amiért már Galaxy S21 FE 5G-t is ki lehet fogni.

Most azonban nem arra akarok kilyukadni, hogy az árak elszabadultak, mert ez globális jellegű, csak a magyarok pénztálcája érzi meg egy kicsit jobban. Helyette inkább egy olyan hardveri adottságra hívnám fel a figyelmet, amit alig emlegetnek, pedig, amikor a Galaxy S23-nál fény derült a hűtés „következő generációjára”, akkor eléggé sok sajtóorgánum foglalkozott vele. A Galaxy A54 5G-nél pedig mondhatni sírba ment volna, ha nincs PBK Reviews.

Forrás: PBK Reviews

A közkedvelt Youtube csatorna lényege, hogy a házigazda fogja az okostelefonokat és többek között szétszereli azokat, hogy aztán egy afféle „helyreállítási skálán” elhelyezze. (Értsd: 10-es skálán pontoz, ahol a 10 a legszervízbarátabb készülék.) A Galaxy A53 5G 7.5/10 pontot, míg a Galaxy A54 5G 8.5/10 pontot kapott – amelyet a linkekre kattintva vissza is tudtok nézni.

A szétszereléses videónál tűnt fel Revegnus kollégának, hogy bizony jelentősen növekedett a gőzkamra nagysága az elődhöz képest. Most arról nincs információnk, hogy ez hány szorosságot jelent valójában, de a fenti összesített fotó remekül prezentálja, hogy közel megduplázódott a mérete, ami jó hír lehet azon felhasználóknak, akik intenzíven használják a termék adta adottságokat; mondjuk: multi-taskingra vagy éppen játékra.

Az Exynos 1380-nál mutatkozik egy nagyobb teljesítménynövekedés: a CPU-nál 20%, a GPU-nál 25% körüli értéket lehet említeni az elődhöz képest, ami igényli a hőelvezetést. Egyelőre nem érkeztek visszajelzések a vásárlók részéről, hogy visszaszabályzás merülne fel terhelés következtében, ami ugye a készüléknél egy önvédelem az önkár megakadályozása ellen; ezért úgy véljük, a Samsung mérnőkeinek sikerült meglépniük a feladatot.

Prémium dizájn és környezettudatosság jellemzi a Galaxy S23 termékcsaládot

Azzal senki sem vitatkozhat, hogy az európai Galaxy felhasználók nyertek a Galaxy S23 szériával, hiszen a Snapdragon erejét eddig aligha tapasztalhatták meg. A termékben rengeteg újítás fedezhető fel, ám most egy másabb témára futtatnám ki a cikket, ugyanis a Samsung Newsroom oldalán napvilágot látott egy interjú, melyben a tervezők felé irányulnak a kérdések.

Az senkinek sem lehet újdonság, hogy a Samsung a Galaxy S23 sorozattal környezettudatos, prémium okostelefon-élményt kínal. A szükségtelen elemek kiiktatásával és a minőség előtérbe helyezésével azokat az értékeket testesíti meg a termékcsalád, amelyeket a gyártó magáénak vall, mint pl.: az erőforrások tudatos felhasználása, ami egy élhetőbb bolygóképet tükröt a jövő szempontjából.

Forrás: Samsung Newsroom

Az egyik legfontosabb céljaik között szerepelt, hogy a prémium dizájnt szállítsanak környezettudatosság társaságában. A Galaxy S23-ak tervezési témája a “Create the Essentials” szlogen lett. Fókuszukban egy olyan külső létrehozása, amely az okostelefon lényegét foglalja magában. Mérlegelték, miszerint ha a termékbe túl sok felesleges részletet építenének be, akkor azzal további erőforrásokat áldoznának fel; így a tervezésnél csak a puszta lényegi tervezési jellemzőket tartották szem előtt, ezzel elérve a készülék valódi identitását. A Galaxy S sorozat mindig a prémium dizájn valódi esszenciájára épült. Az idei modelleknél alaposan átgondolták, melyek azok az elemek, amelyek nem csak nagyszerű dizájnt tükröznek, de a legkisebb ingert jelentik a világuknak; mégis csak a világ az ökotudatosság fele tolja el a prioritást, melynek megfelelni már-már alapfeltétel.

A Galaxy tervezőcsapata öt célkitűzéssel rendelkezik. Először is arra törekszik, hogy “esszenciát hozzon létre” a terveikkel a végső felhasználói elégedettség érdekében. Másodszor, “körforgást” akarnak teremteni, amely az erőforrások áramoltatását hivatott növelni a teljes életciklusa alatt, azaz a gyártástól a használaton át a selejtezésig. Harmadrészt, “szabványosítást” kreáljon, hogy racionalizálják a tervezést, és ezt követően csökkentsék az erőforrás-pazarlást, illetve a gyártási költségeket. (Részben ennek tudható be, hogy szinte minden modell hátoldala, még középkategóriában is ugyanúgy néz ki.) Negyedrészt, a termékeknél a “hosszú élettartalom megalkotása“, mely meghosszabbítja az életciklusukat. Végezetül pedig még ott az átláthatóság fenntartása, ami végértékben tervezési folyamataik mérőszámairól szóló világos kommunikációt eredményezi – ezáltal is erősítve a környezettudatosságot. A tervezési folyamat roppant mód összetett. Szorosan együttmüködnek az anyagbeszerzési csoporttal, valamint az érdekelt felek véleményeit is kikérik, hogy a lehető legtöbb perspektívából vizsgálják meg a célkitűzésük.

Természet ihlette a színeit.
Forrás: Samsung Newsroom

Dizájnban a Galaxy S23 és S23+ vékony keretekkel rendelkezik, amelyek minden oldalról kiegyensúlyozottak, így a felhasználók jobban fókuszálhatnak a tartalomfogyasztásra, míg az ívelt fémkeret védi a kijelzőt és kényelmes fogást biztosít. A Galaxy S23 Ultra esetében csökkentésre kerültek az oldalsó élek; ezáltal növekedett a készülék sík felülete, ami nem csak azért fontos, hogy jobb használatot biztosítson, hanem azért is, hogy több helyet nyújtson az S Pen használatához, és végső soron maximalizálja a toll előnyeit.

Biztosan feltűnt már, hogy a Galaxy S21 termékek óta a kameraelrendés változatlan a főágon. Ennek oka a márkaidentitás kifejezése, illetve a hatékonyabb megkülönböztetése más okostelefontól. A kameralencséket Gorilla Glass DX üveg védelmezi a külső behatások ellen, viszont amit kevés helyen említenek meg, hogy el lett látva tükröződés- és becsillanásmentes bevonattal. A kamera belső elemeinek kialakítását – beleértve a formát, a textúrát és a színt – a hagyományos kameralencsék ihlették, amelyek minimálisra csökkentik a fényvisszaverődést.

A Galaxy S23 sorozat négy főszínben debütált, a Shades of Natural koncepció alapján:

  • a Zöld (Green) a nyugodt erdőre emlékeztet;
  • a Fantomfekete (Phantom Black) a természet csendes erejét testesíti meg;
  • a Krém (Cream) melegítő hatással bír;
  • míg a Levendula (Lavander) megragadja a mindennapi élet energikus természetét.

Az alap színválaszték mellett a Samsung.com saját webshopjában további négy exkluzív színt (Red, Lime, Sky Blue és Graphite) is kínál az érdeklődőknek, melyek hozzánk legközelebb a német képviseletnél szerezhetők be. Náluk a Shades of Dream koncepció érvényesült. Itt jegyeznén meg, hogy a Galaxy színpaletta legújabb, legfrissebb tagja a Lime – hiszen a többi már a Galaxy S22-eknél jelen volt! -, amely élénk és magával ragadó színminta lett.

Az armor alumínium keret színezése természetes színezőanyagokkal történik. A Fantomfekete és a Levendula esetében gardénia terméséből, a Krém és a Zöld színduónál pedig kakaóbabnak a héjából. Tulajdonképpen, ezért lettek ezek a színek végeredményben; nem pedig olyanok, amelyek kikeverésével extra erőforrásokat vettek volna igénybe; ezáltal a Földre egy kicsit nagyobb nyomást téve.

Nemsokára fogok az újrahasznosított elemekről egy hosszabb cikket hozni, most itt megtörném az interjút, hogy fogyaszthatóbb legyen. A Samsung kitett magáért, de ezt az előrendelési számok is remekül prezentálják.

Jelentősen javult a Galaxy S23 termékek hűtése, ami a teljesítményhez szükséges is

Zajlik a Galaxy S23 termékcsalád előrendelési időszaka, és így az utolsó napok közeledtével azért még mindig akadnak olyan érdeklődők, akik szkeptikusak a tudásukat illetően. A magyarországi felhasználók biztosan nem fognak veszteni, ha beneveznek rájuk, hiszen az Exynos-os lapkakészlethez mérve a különbség eléggé számottevő. Mindezt a Qualcomm által gyártott, a Samsung részéről pedig tuningolt Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy chipset fogja biztosítani, ami az alapmodellhez képest sokkal terhelhetőbb magrésszel rendelkezik. Ha a számokon akarunk lovagolni, akkor az alapórajelét, ami 3.2GHz-es, meghúzták 3.36GHz-re.

Igen ám, azonban köztudott tény, hogyha valami melegedik, akkor általában leszabályzás történik – jobbik esetben; a rosszabbikra pedig nem szeretnék ráreflektálni. A Galaxy S23-aknál kulcsfontosságú volt, hogy orvosolják a már korábban alkalmazott gőzkamrás továbbfejlesztését. Mindez sikerült, amelyre Ice Universe GIF fotója hívja fel leginkább a figyelmet:

A Galaxy S22 és a Galaxy S23 termékek hűtése.
Forrás: Ice Universe

Noha a GIF átadja, hogy nagyobbodás történt a gőzkamra kapcsán, a mérték nem tiszta. A Galaxy Világa stáb azonban rendelkezik azon adatokkal, miszerint: melyik modellnél mekkora az elmozdulás mértéke. Mutatnám:

  • a Galaxy S22 5G-ről a Galaxy S23 5G nagyjából 1.3-szor;
  • a Galaxy S22+ 5G-ről a Galaxy S23+ 5G nagyjából 2.7-szer;
  • míg a Galaxy S22 Ultra 5G-ről a Galaxy S23 Ultra 5G 2.1-szer kapott nagyobbat.

A legjelentősebb változás tehát azon terméknél mutatkozik, ami talán a termékcsalád feketebáránya, mert valljuk be, a Galaxy S23+ 5G a trió legkevesebb érdeklődőjét mozgatja meg; sokak szerint, egy túlnyúlt Galaxy S23-ról van szó, hiszen adottságokban nem sok az eltérés a legkisebb modellhez képest.

Forrás: PBK Reviews

A Snapdragon 8 Gen 2 for Galaxy lapka bikaerős lett. A Samsung nem is szeretné, ha a felhasználók megtudnák, mekkora különbség mutatkozik az előző generációs Exynoshoz képest; ám azzal bátran lehet számolni, hogy a Gen 1-hez képest (ami az USA-ban volt például forgalomban) a CPU 34%-kal, a GPU 41%-kal, míg az NPU 49%-kal fejlődött. Ezek bizony tudják termelni a hőt, így a dél-koreai brandnek meg kellett oldania, hogy a terhet levegye a készülékről. Az előzetes tesztek alapján mindez sikerült.

A termékek azóta szoftveresen is kaptak egyfajta háttértámogatást, amelyet a Game Launcher applikáció Game Booster menüpontjában találhattok meg, ha mindenből a legfrissebb van feltelepítve. A funkció az USB Power Delivery szüneteltetése címszóra hallgat, amely, idézném: „A telefon túlmelegedésének megakadályozása érdekében a töltés szüneteltetése,, amikor USB Power Delivery szabványú töltő van csatlakoztatva, és az akkumulátor töltöttsége 20% felett van.” lehetőséget ajánlja fel. Ez azért fontos újítás a Galaxy játékosok számára, ugyanis a töltéssel plusz hőtermelődik, ami visszafoghatja a termék sebességét, ha maga a hűtés elhasal a terhelés alatt. A funkció egyébként csak játék közben élesedik, ha abból kilépünk, akkor minden a régi felállásban zajlik.

Egy másik érdekesség a kijelzőkhöz kapcsolódik, miszerint ha kültéren játszanál, akkor a környezeti megvilágítást alapul véve három sávba sorolják be a fénymérést, és a szerint állítja a fényerőnek az erősségét. Az első szint 5 .000 lux-nál, a második 10 ezer luxnál, míg a harmadik 50 ezer luxnál aktiválódik. Nyilván, ha valaki a Szemkímélő pajzs funkciót élesíti, ezt a szolgáltatást kilővi általa.

Így formálódtak a Galaxy S-termékek főkamerái, valamint ilyen fotókat készít a Galaxy S23 Ultra

Egyetlen hét van hátra, hogy a Samsung Globál leleplezze, mely termékekkel (Galaxy S23- és Galaxy Book3-termékcsaláddal!) szeretné megalapozni az év elejét. A február 1-jére esedékes Unpacked esemény 19 órás kezdéssel kerül megrendezés, amelyet a képviseletek Youtube csatornáján vagy éppen honlapján tudtok megtekinteni. Várhatóan, utóbbin üzemeltetett chates ügyfélszolgálat hosszabbított „nyitva tartással” várja az érdeklődőket, az előrendelőket.

Tegnap olvashattátok, hogy a CES-en a dél-koreai tech-óriás bemutatta a következő generációs képalkotó szenzorját, amelyet a szakma csak ISOCELL HP2-ként tart számon. Részletekeibe nem mennék bele, hiszen a főbb tényekről már értekeztünk, viszont azért a cikk megírását követően is akadnak olyan információk, amelyekről nem szeretnék hallgatni. Ilyen például, hogy a HP2-es szenzor 200MP-en 15fps-os felvételre képes, ami a HP1-nél megízlett 200MP-en történő 7.5fps-nak a duplája. A Galaxy S22 Ultra-ba került ISOCELL HM3-hoz képest is jelentős a javulás, hiszen ott 100MP-en vizsgált értéke 10fps lett – de ugye mérlegeljünk, hogy fele akkora pixeltartományban ért el többet, mint a HP-éra.

Vitathatatlan, hogy a Galaxy S9-nél jelenlévő duál rekesztechnológia egy baromi jó megoldás volt, hiszen két tartományban lehetett állítani a rekeszértéket, f/1.5 és f/2.4 között; így ha túl sok fény érte a kameraszenzorját, akkor a szűkítéssel visszább tudta fogni azt, ellenkező esetben pedig ki tudta „tágítani”. Kvázi az emberi szem reakcióját technologizálták, ám a Galaxy S10-ekbe már nem került beépítésre. Jelenleg ez az elképzelés nincs az élők sorában, mert számos újítással ki tudták küszöbölni azon eseteket, amelyeknél ez jól jött.

A Galaxy S10-től összeszedtem, milyen fő kameraérzékelők kerültek az elmúlt évek Galaxy S-termékeibe, hogy lássátok egybe azt az életpályát, amiről indultak, és ahova jutottak az ágazatért felelős fejlesztők:

  • Galaxy S10 – 12MP, 1/2.55″, 1.4 mikronos pixelméret
  • Galaxy S20 – 12MP, 1/1.76″, 1.8 mikronos pixelméret
  • Galaxy S20 Ultra – 108MP, 1/1.33″, 2.4 mikronos pixelméret
  • Galaxy S22 – 50MP, 1/1.56″, 2.0 mikronos pixelméret
  • Galaxy S22 Ultra – 108MP, 1/1.33″, 2.4 mikronos pixelméret
  • Galaxy S23 Ultra – 200MP, 1/1.3″, 2.4 mikronos pixelméret

Az összesítés becsapós lehet, hiszen a mikronos pixelméretetnél a legnagyobb összevonhatóságot követő értékkel tűntettem fel. Mint azt az ISO CELL HP2-es cikkben olvashattátok, a Galaxy S23 Ultra-ban debütáló képalkotó alapvetően 0,6 μm-re képes 200MP-en, ám, amikor első alkalommal alkalmazza a tetra binninget, akkor 1.2 μm-re növekszik, illetve 50MP-re csökkent; majd amikor másodjára szintén élesíti, akkor 2.4 μm-re duplázódik, valamint 12.5MP-re redukálódik.

Érdemes szemügyre venni, hogy a Samsung most hozza el a legnagyobb képalkotóját, ugyanis 1/1.3 colos kivitelt csak közelítgette az előző években, ám nem haladta meg. Másrészről, a MP-tartományát majdhogynem megduplázta, hiszen az elődben 108MP-es érzékelő épült, ha az Ultra-érát veszem alapul, nem pedig a két kisebbet.

Az ISOCELL HP2-be került főszenzor brutális tárhely igényére, ha PRO felhasználóként használjuk, RGcloudS tweetje hívja fel csak igazán a figyelmet. A sokszor valós információkat szivárogtató felhasználó értesülései szerint, ha a nyers, RAW fotókat vesszük alapul, amelyek nem alapfunkció keretében, hanem az Expert Raw applikáción át érhetők el, akkor az alábbi értékek születnek a különböző MP-tartományokban:

  • 12MP-en:
    • 16 bites fotóknál: 24~32MB-tal;
    • 18 bites fotóknál: 28~37MB-tal lehet számolni.
  • 50MP-en:
    • 12 bites fotóknál: 75~100MB-tal
    • 14 bites fotóknál: 88~117MB-tal érdemes kalkulálni.
  • 200MP-en:
    • 8 bites DNG vagy TIFF formátumban a monokróm fotók pedig 200~250MB-tal.
    • a HP2 szenzor maximális felbontás mellett, alapesetben: 127~135MB-os képeket készít.

Mostanra már az sem titok, milyen további érzékelők épülnek a Galaxy S23 Ultra-ba. A könnyebb áttekinthetőség mivoltából,  tábálázat formában prezentálnám:

KameraGalaxy S22 Ultra 5GGalaxy S23 Ultra 5G
Szelfie kamera40MP, ISOCELL GH112MP, ISOCELL 3LU
Főkamera108MP, ISOCELL HM3200MP, ISOCELL HP2
Ultraszéles kamera12MP, Sony IMX56312MP, Sony IMX564
3x Telekamera10MP, Sony IMX754_x310MP, Sony IMX754_x3
Periszkópos telefotó kamera10MP, Sony IMX754_x1010MP, Sony IMX754_x10
A kameraszenzorok összesített táblázata.
Forrás: Ice Universe

A teleobjektívekhez most nem nyúlt a gyártó. A tavalyi Sony IMX754-ös érzékelők kerültek tovább örököltetésre – aminek vélhetően költségcsökkentő ereje lesz abból fakadóan, hogy biztosra vesszük, van elegendő raktárkészletük a Galaxy S22 Ultra-k után. Az ultraszéles optikánál az eggyel frissebb modellt kapják a vásárlók, míg a főkameránál a már sokszor emlegetett HP2-t.

Zárószó gyanánt, elhoznék néhány fotót, amelyeket Edwards Urbina lőtt az elmúlt napokban a Galaxy S23 Ultra termékkel. Az illetőről annyit kell tudni, hogy Nicaraguában él, és azon szerencsések között van, akik úgy csomagoltak ki flagship terméket, hogy azt még nem szabadott volna. A média tőlük volt hangos, ami érhető; hiszen eléggé sok teóriát fixáltak le a termékekkel kapcsolatban; mint pl.: a fenti táblázatban olvasható adatokat is. Azóta egyébként több tartalma eltávolításra került, vélhetően megtalálta a sors keze, de mi nem igazán bánjuk, hiszen értékes tényeket hozott; mint pl.: az alábbi fotókatt a kamerálencsék képességeiről:

vagy éppen ezt:

Összességében leszögezhető, hogy kamera terén nagyon izgalmasnak ígérkezik a Galaxy S23 Ultra. Érdekes mód, mint ha szoftveresen javítottak volna sokat a feldolgozáson, mert pl.: a teleobjektívek úgy, hogy nem is voltak változtatva: szebb és élesebb képeket készítenek. Bár aztán lehet, ez inkább a Snapdragon mércéjére írható – hiszen az Exynos lapkakészlet flagship körben száműzésre került.