Kategória: Tippek/Trükkök/Infók

Ilyen védelemmel rendelkezik a Galaxy S20-család és a Galaxy Z Flip

A következő napokban egy sornyi olyan infómorzsát hoznék el, amikről kevesen beszélnek a legújabb csúcskategóriás modellek kapcsán, holott ugyanolyan fontos, mint az összes többi paraméter. Február 11-én mutatkozott be a Galaxy S20-család és a Galaxy Z Flip. Felmerülhet a keresztkérdés, hogy ezeket a drága készülékeket milyen védelemmel látta el a Samsung, hogy a hétköznapi használatot kibírják és hozza azt az életidőt, amivel mindenki elégedett lesz.

Kezdem a sort a Galaxy S20-akkal, ahol két halmazt lehet megkülönböztetni. A Galaxy S20 és Galaxy S20+ egy kalap alá tartozik, míg a Galaxy S20 Ultra egy másikba sorolandó. A vállalat már az előző évi csúcsmodelljeinek kijelzőjénél Gorilla Glass 6-ot használt. Most sincs változás. Megtartották a technológiát, ami 2018 júliusa óta létezik és azóta már minden csúcstelefonnál alapértelmezett kijelzőtípus. Különlegességei között tartható számon (a Gorrila Glass 5-höz képest), hogy:

  1. teljesen új kémiai összetevőkből készült,
  2. kétszer ellenállóbb,
  3. illetve ugyanolyan karcálló.

A Samsung tehát mindegyik Galaxy S20-as előlapjánál ezzel dolgozik. Hátlap tekintetében már anno a Galaxy Note10-családnál is ezzel látták el a termékeiket, amelyet tovább örököltek, így a trió mindegyike szintén megkapta. A Galaxy S20 Ultra annyival mutat túl társain, hogy a kameraszigetet borító üvegnél se adták alább, a periszkópós kamera biztonságban van. Meg lehet nyugodni, a drágának tűni árazásnál nincs ilyen téren sem spórolás.

Borításánál az Alumínium 7000-es ötvözetet lecserélték egy úgy nevezett: 7S10 Metalra, melynek különlegessége, hogy 1.2-szer ellenállóbb lett, mint amit a Galaxy S10/Note10-családnál alkalmaztak. Maradt az IP68-as tanúsítvány, mellyel lehet menni vízbe 1.5 méterig 30 percig – bár ezt mindenki saját felelősségre tegye, mert beázásra nincs garancia.

S10Note10S20S20+S20 UltraZ Flip
Előlap:GG6GG6GG6GG6GG6GG6
Hátlap:GG5GG6GG6GG6GG6GG6
Kamera:GG3GG3GG3GG3GG6GG3
Összehasonlító táblázat

A Galaxy Z Flipnél mindenképpen muszáj kihangsúlyozni, hogy egy különleges okostelefon, ami a megszokotthoz képest több odafigyelést igényel. Nem csak azért, mert alapvetően törékenyebb a hajlíthatóságából fakadóan, hanem azért is, mert mondjuk nála nincs jelen IP-tanúsítvány. Vízbe ne vigyétek, mert máskülönben eléggé rosszul jártok! Az előlapja és a hátlapja Gorilla Glass 6-os védelemmel lett ellátva, míg a kameraszigetnél GG3-at alkalmaztak.

Beszélgessünk kicsit a gyengepontjának titulált hajtáspontról. Nos, immáron két kompakt zsanér helyezekig el, míg a Galaxy Fold-nál eggyel dolgoztak a mérnökök. Részben ennek köszönhető, hogy több szögben is lehet állítani a készüléket. Ha visszaemlékeztek, akkor az elődnél nyitott és csukott állapot volt, míg most van egy köztes is, aminél a több fokos dőlés szög engedélyezett és használható. Az ultravékony kijelzőnek köszönhetően jelentősen csökkent a kijelző hajtásvonala, ezáltal sokkal simább érzetet ad a végeredmény. Afféle elseprő kialakítás jelent meg a hajtásánál, ami a kijelzőt és a zsanérokat védi. Elve, hogy a miniatűr seprűszálak kiseprik a port és az idegen anyagokat a zsanérpántok közül.

Zárásképpen a szokásos infó, ugyanúgy, mint a Galaxy Foldnál, nála is legalább 200 ezer hajtást ígér a Samsung, ami átszámolva napi 100-nál 5 évre elegendő. Egyelőre arról nincs infók, hogy első alkalmas kedvezményes kijelző cserével rendelkezik-e a termék, de amint megtudjuk, megírjuk. A termék február 21-től lesz kapható, még van időnk kideríteni!

Szabd testre igényed szerint az Oldalsó gombot a Samsung telefonodon!

A cikk elején szeretném leszögezni, hogy az alábbi funkció olyan készülékeknél lesz jelen, amik nem rendelkeznek dedikált “Bixby” gombbal. A lentebb olvasható és látható útmutató jelenpillanatban: a Galaxy A51, a Galaxy A71 és a Galaxy S10 Lite okostelefonoknál érhető el, de szoftverfrissítést követően nincs kizárva, hogy más modelleknél is aktíválódik, mint pl.: Galaxy Note10-család és a többi Bixby-gomb mentes telefonnál.

“Oldalsó gomb”, vagy köztudatba épült nevén: a “Bekapcsoló gomb” beállítási lehetőségeiről lesz szó, ami roppant mód hasznos tud lenni, ha okosan használjuk. Próbáltam felidézni, hogy melyik Samsung csúcskategóriásnál jelent meg elsőként az a funkció, melynél, ha egymást követően duplán megnyomtuk az említett gombot, akkor elindul a Fényképező applikáció; de nem sikerült. Talán a Galaxy S7-nél? – Nem akarok valótlant állítani, nyitva hagynám a kérdést, hátha valaki tisztán emlékszik rá!

Egyre letisztultabb az Android, végre nincsenek felesleges funkciók, azaz, ha vannak, akkor is el vannak mélyre rejtve. A “Beállítás” menüpontja alatt található a “Speciális funkciók” almenü, amit inkább PRO felhasználóknak szán a Google és a Samsung. Nyilván minden funkció be- és kikapcsolható, így nagy kárt nem lehet tenni a készülékben. Legrosszabb esetben a Gyári visszaállítás minden gondot megold!

…Ott tartottam, hogy “Oldalsó gomb” al-almenüpont. Ha beleléptek az opcióba, akkor két szegmenst vélhettek felfedezni! Mutatnám képernyőfotó formájában:

Az “Oldalsó gomb” funkciójának beállíthatósága.

A One UI felülete megkülönböztett két féle benyomást:

  1. “Megnyomás kétszer”
  2. “Nyomva tartás”

Utóbbival kezdeném, ami elsőként a Galaxy Note10-családnál jelent meg, miszerint a “Bekapcsoló gomb” hosszan nyomásával nem a készülék Leállítása, Újraindítása vagy Vészhelyzet Üzemmódjának aktíválása lehetőségeket értük el, hanem a Bixby-t. Cserébe a legördülő értesítési sávba, a Beállítás ikon mellé elhelyezték az imént háromért felelős viruális gombot. A Samsung szeretné, ha minél több felhasználója használná a Bixby-t, de nem akarja senkire sem ráerőltetni. Az alapértelmezést meg lehet változtatni, így hosszantartó nyomása esetén a “Kikapcsolás menü” köszön vissza, ha módosítjuk erre.

A “Megnyomás kétszer” funkciót inkább úgy képzeljétek, hogy megnyomjátok egymást követően, gyorsan kétszer. Már egy ideje alapértelmezettként a Kamera gyorsindítására van állítva, amivel reakcióidőnket csökkenthetjük, ha valami fontos pillanatot kell megörökíteni. A Samsung két másik lehetőséget ajánl fel helyette. Az egyik, hogyha már a hosszan nyomva tartásnál a “Kikapcsolás menüt” visszahoztuk, de használnánk a Bixby-t, akkor beállíthatjuk . A másik, hogy teljesen más alkalmazás indítását programozzuk be, amit pl.: naponta többször megnyitunk, mint pl.: Viber, Whatsapp és társai. Igazából bármelyik telepített applikációnkat a készülékünkön választhatjuk.

Ha hasznosnak találtad a gyorstalpalót, akkor osztd meg másokkal is a cikket! Írd meg hozzászólás formájában, hogy Te milyen beállítással használod a készüléked, esetleg adj tanácsot másoknak, miért pont ilyen konfigolás mellett tetted le a voksod!

Mi van a dobozban: Samsung Galaxy Z Flip

A Galaxy Z Flip még csak gondolati síkon van jelen Magyarországon, ugyanis legjobb tudomásom szerint sehol sincs kiállítva megtapogatható formában. Nekem mondjuk már volt hozzá szerencsém, és hiába a méregdrága árazás, tetszett a kompaktsága és a külleme. És a Tükör Lilát se tekinteném csajos színnek, helyette inkább unisexnek, mert speciel nekem bejön. A Samsung második összehajtható készüléke nem lett olcsó, viszont a Galaxy Fold-hoz képest olcsóbb lett; ezzel pedig megágyaztak egy új termékcsaládnak, ahol immáron két okostelefon kap helyet, amik egymástól nem veszik el a piacot.

Február 11-én lelepleztek mindent, ami fontos, azonban azért még akadnak kérdések, mint pl.: mit rejt a doboz belseje?! Nos, ezt leplezném le a következő összesítéssel:

  • Galaxy Z Flip (SM-F700F)
  • Clear Cover
  • 15 wattos gyorstöltő (EP-TA20EBEC)
  • OTG adapter
  • USB-C fülhallgató (EO-IC100BBEGEU)

Tehát leszögezhető, hogy Samsung Buds nincs a csomagban, mint a Galaxy Fold esetén.

Fotó: Samsung

A Galaxy S-széria evolúciós infografikája

A GadGetsDeck nevű oldal egy remek infografikát készített a Samsung tavaszi csúcsszériás telefonjairól. Imádom az ilyen összegzőket, hiszen attól, hogy a neten fellelhető minden információ, még nem látja az ember egybe. Alapos kutatómunka állhat mögötte, így jár mindenképpen a pacsi érte, az aktualitás miatt pedig pláne, hiszen hamar kiegészítettek a Galaxy S20 családdal.

Nagyon remélem, hogy a Note- és Fold-család is kapni fog hasonlót a 2020-as évben. Ha így lesz, akkor lehet számolni vele az oldalon. Nézzük csak...!

Vízjellel látnád el a fotóid? Mutatjuk, milyen opcióid vannak Samsung telefonoknál!

Akár egy gyakori kérdések rovatba is beleillhet a címsorban szereplő kérdés, miszerint Hogyan lássam el vízjellel a Samsung telefonnal készített képeimet?. Tényleg gyakran feltűnik a színen, és vannak is olyan külső applikációk (direkt nem említek egyet sem!), amik csak és kizárólag azért születtek meg, hogy ezt a felhasználói közeget válaszokkal, akarom írni megoldásokkal elégítsék ki. Igen ám, de nem kell a Google Play-be mennünk, hogy a problémánk megoldásra leljen, elég csak tüzetesebben átvizsgálni a készülékünk beállítását.

Kezdeném a legkézenfekvőbb megoldással, amit lehet, hogy még nem élvezhetsz, de nemsokára fogsz, amint megkapod a frissítést a Fényképező modulra. Tehát az első lépés, hogy nyisd meg a kamera applikációt, majd pedig a beállításain belül csekkold „A Fényképező névjegye” almenüben a verziószámot. Ha a 10.0.00.98-as vagy annál frissebb változatod van, akkor jön az általam elsőnek titulált opció. FRISSÍTÉS: Illetve szükséges a januári frissítési pack is, ahogy megfigyeltem! (Jelenlegi felállás szerint, egyelőre csak a Galaxy A51, Galaxy A71 és Galaxy S10 Lite trión van alapértelmezetten jelen.) Ha nincs, akkor érdemes megnézni a Galaxy Apps-ben, hogy frissítési lehetőség elérhető-e rá!

Tehát ugyanitt, mármint a kamera beállításainál találni fogsz egy „Vízjel” almenüt, amibe belépve tudod aktiválni a lehetőséget. Mutatnám fotó formájában a folyamatot:

A “Vízjel” beállítása automatikusra.
Fotó: Galaxy Világa

Vannak konstans részek, amik arra fókuszálnak, hogy „két”, „három”, „négy”, és így tovább… kamerás telefonnal lőtted-e a képet, de adnak egy sort, amibe tetszőleges szöveggel feltűntetheted a terméknevét (a gyári alapértelmezés szerint: „Ezzel fotózva: [AKTUÁLIS TELEFON NEVE]”), vagy bármi mást, mondjuk: „Készítette: Galaxy Világa” kiírást.

A teljesség kedvéért mutatnék egy fotót a funkciót alkalmazva:

Ha a Fényképező applikációd a 10.0.00.98-nál régebbi verziószámmal rendelkezik (pl.: a Galaxy S10-emnél a 10.0.00.68 van telepítve még csak!), akkor a fenti megoldás helyett másképp kell eljárnod, ami kicsit körülményesebb, de végeredményben hasonlót kapsz.

Ez esetben utómunkát kell végezned. Miután elkészítetted a képet, a Galériából nyisd meg! A „Szerkesztés” funkcióra nyomva megnyílik a szerkesztőmód, ahol a „Matricák” menüpont alatt kell kiválasztani a szóbanforgó matricát. A kiírásában annyi a változás, hogy itt a termék nevét helyezhetjük el a képen. (Ennél a beállításnál nem lehet csalni a készülék típusát illetően, hiszen a szoftverből olvassa ki!) Megvan ennek a módszernek az előnye, miszerint tetszőleges helyre tehetjük, tetszőleges szögben és méretben; illetve a hátránya, miszerint nem írhatunk ki akármit.

A leírtak útmutatója így festene a valóságban:

A szerkesztés útmutatója!
Fotó: Galaxy Világa

Zárásképpen azért megjegyezném, hogy Én speciel nem látom értelmét a képbe égetni a termék nevét, de ezt mindenki döntse el maga. Ha persze egy drágább telefont használsz és erre fel szeretnéd hívni mások figyelmét, akkor ez egy remek megoldás rá. Szerintem elegendő, ha a metaadatok sorában rögzítve van.

Remélem hasznosnak találtad a kis gyorstalpalót. Ha igen, akkor köszönjük, ha a cikket megosztod másokkal is! Hamarosan újabb tippekkel jövünk!

Infografika a Galaxy Fold készülékhez

Lassan kivezetés alatt a Galaxy Fold készülék, hiszen, a magyarországi készletek majdhogynem kiürültek (a legtöbb márkaboltban feltűntek “A termék elfogyott” kiírások), de sebaj, hiszen a küszöbön az “elérhetőbb árú” utódnak az érkezése, amit február 11-én leplez le a vállalat.

Hiába a borsós árazás, a Samsung nagyot ment 2019-ben a legújabb technológiájával. Ismét bizonyították, hogy a rengetek innovációs díjat nem azért kapták, mert valaki jófejségből odaadta nekik, hanem, mert valóban letettek az asztalra valami nagyot. Sokan kételkedtek a Fold sikerében, hasznosságában! Előttem vannak a tipikus elsőlátású negatív reakciók, miszerint (1) Ezt veszi valaki?, vagy (2) Ennyi pénzért már használt autót veszek?, vagy (3) Túlárazott hülyeség, üdv az Apple árnyékában?. Nála még inkább adja magát a szűkebb közönség, de ezzel nincs is baj. Anno a Note-ot se vásároltak annyian, mint most, azonban az idő helyre tette mindent, és most már ott tartunk, hogy igenis a tollas változatra is van évente hardver update igény.

Elkalandoztam… Arra akartam kilyukadni, hogy minden kezdet nehéz, viszont a Galaxy Fold remekül helytállt és bebizonyította, hogy a belefektetett időt és pénzt a közönsége értékeli.

Zárásképpen megmutatnék egy infografikát, melyben feleleveníti a Samsung, hogy mik azok a húzó specifikációk, amire büszke nála.

Ez a különbség a Szuperstabil funkció és a Szuperstabil OIS között?!

Régóta tervbe van véve egy olyan rovat indítása, ahol alapfogalmakat tisztázok, hogy az utca embere is tisztában legyen a használt szakszavakkal. Nagyjából 8 évnyi mobil-tech világban eltöltött időt tudhatok magam mögött, így nem okoznak túlságosan meglepetést a különféle szakzsargon kifejezések, azonban “a felszín alatt több rejlik”, tartja a mondás, így el szeretnék mélyülni előnyeikben, technikai megvalósításaikban. Erre szolgál a Fogalomtár a folytatásban.

A Galaxy S10-család tavaszi Unpacked event-jén bemutatkozott a Super Steady funkció, amit az azóta megjelent minden csúcskategóriás készüléke megkapott. A Galaxy S10 Lite-tal azonban feltűnt a színen a Super Steady OIS, ami új szintre emeli a videórögzítést. Igen ám, de két kérdést egyből magával hoz, miszerint:

  1. Mi kettőjük között a különbség?, illetve
  2. Miért van mind a kettő jelen a Galaxy S10 Lite-ban?
Egy jelenetfotó a Galaxy S10-család Unpacked eventjéből.

Kezdeném a legfontosabb különbséggel, míg a Szuperstabil funkció (Super Steady mode) szoftveres, addig a Szuperstabil OIS (Super Steady OIS) hardveres megvalósítás. Gondolhatnánk egyből, teljesen jogosan, hogy akkor utóbbi a jobb számunkra! – Nem feltétlenül, de ezt a Samsung is tudta, ezért kínálja mindkét lehetőséget a Galaxy S10 Lite-ban, hogy legyen választási lehetőségünk.

Kezdjük a régebbi technológiával. A Szuperstabil funkció (Super Steady mode) az ultraszéles kameraszenzort használja, ami alapvetően 123° látószöget képes befogni. Szemléltetésképp jegyezném meg, hogy az emberi szem 120°-ra képes. Amikor bekapcsoljuk a szoftveres rásegítést, akkor ezt az értéket csökkenti vissza cirka 76°-ra. (A Galaxy S10-nél 75.6° a hivatalos értéke.) Ezáltal keletkezett holtsávval – ami 76° és 123° között van – képes arra, hogy extrém körülmények között, mondjuk egy hegyről lebringázva is viszonylag rázkódásmentes videóanyagot rögzíthessünk. A funkció korrekciós tartománya: ±15°, ami nagy érték, viszont ez a felbontás hátrányára válik, ugyanis csak max. FullHD felbontásban 30fps-sel leszünk képesek a felvételre.

A Galaxy S10 Lite hátlapi kameraszigete, rajta a “Super Steady OIS” felirattal.

A Galaxy S10 Lite-nál a főkamerát egy 48MP-es szenzor teszi ki (további paraméterei: f/2.0, 26mm (wide), 1/2.0″, 0.8µm, PDAF), ami elsőként kapta meg a Szuperstabil OIS (Super Steady OIS) hardveres kiegészítést. A fenti funkcióval ellentétben, ez mindig be van kapcsolva (tudomásom szerint nem kikapcsolható, maximum akkor, ha kamerát váltunk), hiszen a mindennapi videó- és fotó készítésére helyezi a hangsúlyt, s ezáltal folyamatos, elmosódástól mentes felvételeket készíthetünk akár korlátozott fényviszonyok mellett. Az átlagos optikai képstabikhoz képest nagyobb billenssel rendelkezik a szenzor, ami szélesebb mozgásteret tesz lehetővé. (Nagyobb teret is vesz el a készülék házból.) Míg egy normál OIS modulnál ez ±1°, addig nála ±3°. Igaz ez kevesebb a szoftveres ±15°-hoz képest, de cserébe UHD minőséget és magasabb, 60-as fps számot kapunk.

Konklúzió:

A Samsung tudatosan hagyta benne a Szuperstabil funkciót a Galaxy S10 Lite-ban, hiszen a két lehetőség két különböző területre fókuszál. A szoftveres opció akkor egy jobb választás, ha erőteljes vagy extrém mozgást akarunk kikompenzáltatni – bár a jó fényviszonyok elengedhetetlenek! –; a hardveres pedig akkor, ha nincs szükségünk nagy kompenzációra, ellenben a fényviszonyok korlátozottabbak. Utóbbival javítható a kézből készült éjszakai fotók minősége, a bemozdulás rátája pedig csökkenthető.

A jelenlegi magyarországi portfólióból a Szuperstabil funkciót: a Galaxy A80, a Galaxy S10-család, a Galaxy Note10-család és a Galaxy Fold kapta meg; míg a Szuperstabil OIS-t: a Galaxy S10 Lite. Nincs kizárva, hogy a sort a Galaxy S20-család folytatja nemsokára.

Összegző táblázat:

Szuperstabil OIS:Szuperstabil mód:
Használat:Mindennapi videó- és fotórögzítés soránErőteljes mozgás vagy rázkódás esetén
Megoldás:HardveresSzoftveres
Aktiválása:Mindig aktívBe kell kapcsolni a funkciót
Kamera modul használata:FőkameraUltraszéles látóterű modul (123°)
Előnyei:Jobb minőség kotlátozott fényviszonyok mellettEgyentelesebb videózás szélsőséges helyzetekben
Korrigáció:±3°±15°
Felbontás:4K@60fps (UHD)1080p@30fps (FullHD)

Infografika a Galaxy 5G világához 2019-ből

Ha visszaemlékeztek a második és a harmadik negyedéves 5G képes eladások elemzésére, akkor már tudhatjátok, hogy a Samsung remekül hozta a mutatókat 2019-ben, melynek végét azzal pecsételte meg, hogy bejelentette a világ első tabletjét, ami szintén rendelkezik ezzel a képességgel, a Galaxy Tab S6 5G-t. Noha hazánk még nem tett hozzá a sikerükhöz, ugyanis a behirdetett Galaxy A90 5G mégsem debütált évvégén és már biztosra vehető, hogy nem is fog, azért halkan a Vodafone kínálatába feltűnt a Galaxy Note10+ 5G. De erről hamarosan írok külön!

A Samsung Electorincs által kiadott közlemény szerint: 2019-ben több mint 6.7 millió készülék került eladásra világszerte, amivel a piacnak az összének a felét tették ki. Ez azért nem semmi, hiszen csak öt darab 5G-s készüléke van, név szerint: a Galaxy S10, a Galaxy Note10 5G, a Galaxy Note10+ 5G, a Galaxy A90 5G és a Galaxy Fold 5G.

Noha csak 1%-át tette ki a globális okostelefonok eladásának az 5G képes szegmens, ez 2020-tól változni fog, ahogy egyre több helyen tűnik fel a technológia, ami megkönnyíti az emberek életét. Soraimat TM Roh szavaival zárnám:

„A Samsung számára, 2020 lesz a Galaxy 5G éve, és izgatottan vagyunk, hogy az 5G-t még több eszközkategóriába behozzuk, és ezáltal bemutassuk az embereknek azokat a mobil élményeket, amelyekről még soha se tapasztalhattak meg.”

mondta TM Roh, a Samsung Electronics informatikai és mobil kommunikációs részlegének kutatási és fejlesztési vezetője.