Minap tűnt fel, hogy a DxOMark csapatánál publikálásra került a Galaxy S23 Ultra tesztelemzése, amelynek poénját azért sem szeretném lelőni, mivel a hétvégén egy nagyobb lélegzetű cikkben át szeretnék futni az ott írt tényeken. Akinek nem lenne meg az oldal, előjáróban annyit érdemes róluk tudni, hogy független tesztelőknek adják el magukat, fő fókuszban a termékek adott tudása áll, mint pl.: hangzása, kijelzője, üzemideje vagy éppen kamerája.
A Galaxy S23 Ultra, azaz az Ultra generáció legutóbbi tagja mérföldkőként íródik be a Samsung történelemkönyvébe, ugyanis ez az első olyan okostelefon az albrandből, ami egységesen a Qualcomm által gyártott Snapdragon lapkával látott napvilágot. Az európai vásárlók biztosan díjazni fogják, hiszen az Exynos-os elődök sorra elmaradtak teljesítményben, feldolgozásban és üzemidőben. Másrészről, a szoftverfejlesztőknek sem kell orvosolniuk a dupla átírást, ezáltal hamarabb futhatnak be a frissítései. A termék vonzó tényei közül legtöbben az új képérzékelőjét emelik ki, mellyel határozottan jobb képek készülnek – hiszen növekedett a szenzornak a mérete, ezáltal több fény fogadására alkalmas. Nála debütált a mobilipar legerősebb kijelzővédelme, a Gorilla Glass Victus2, amit a hátlap is megkapott – míg a kameralencséket Gorilla Glass DX-szel teszik karcállóbbá.
Az elégedetlen közönség sérelmezi viszont a Wi-Fi6e szabványt, hiszen már létezik Wi-Fi7 is; illetve a műholdas (vész)hívás kihagyását, mellyel több versenytárs rendelkezik a piacon. Mutatnám infógrafikában a főbb specifikációkat:
A napokban legfőképpen a Galaxy S23 Ultra-ról szólt a Galaxy Világa, viszont a flagship-éra két másik taggal is bővült, amelyekről szintén nem szabad elfeledni, hiszen a Samsung egyelőre megtartja azt a húzását, miszerint kell egy kompakt méretű csúcskategóriás; illetve, abból egy nagyobb kijelzős változat; valamint egy abszolút prémium, amely felkötteti a gatyamadzagot a versenytársakkal. Ha tippelnünk kellene, akkor a szimpla Galaxy S23 5G a keresettebb változat, hiszen majdnem mindent sikerült beleépíteniük, amit a pluszba, csak éppen zsebbarátabb kivitelezésben.
A Galaxy S23 | S23+ több téren eltér az Ultra-tól. Továbbra sem lépik meg náluk, hogy QHD+-ra megemeljék a kijelzők felbontását, holott anno pl.: a Galaxy S10-nél jelen volt – de arról sem szabad elfeledkezni, hogy akkoriban a Gear VR őrületet próbálták életben tartani, ami megkövetelte a ppi-tartományt. Mostanra inkább minden az üzemidőn áll vagy bukik, ha pedig nincs felesleges képpontsűrűség, akkor bizony a fogyasztáson sokat tudnak spórolni.
Kamerák terén sincs periszkópos érzékelő, valamint a főkamera terén „csak” 50MP-lel dolgoznak, ám az se kevés, főleg a DualPixel technológiából fakadóan. Hogy, még miben egyeznek a termékek, azt mutatnám a kiadott infógrafikájukon:
Újabb napot tudhatunk magunk mögött, de a hajó hiába próbálkozik ellenállni, a vízszivárgást nem sikerült megfékezni. Természetesen, csak átvitt értelemben hadoválok, hiszen a Samsung háza tájáról rengeteg olyan információ szivárgott ki, amelynek nem szabadott volna. Egyre kevesebb meglepetéssel készülhetnek a szerdán esedékes Unpacked Event-re, ugyanis most @rquandt német újságíró által került publikálásra egy nagyon is belsős anyagnak tűnő összehasonlító táblázat, melyen a három Galaxy S23 termék tudását prezentálják.
Az új termékek egységesen ugyanazt a kijelzőt kapják, hiszen a Dinamikus AMOLED 2.0 panelből nem engedtek a fejlesztők – amely immáron 1.750 nit fényerősségre képes. Tehát elmarad a 2.000 nites megjelenítőtől, amiről a CES-en hullott le a lepel. (Egyébként már megszokott, hogy várni kell mindig az újdonságokra!) Azt gondoltuk, hogy a 120Hz-hez nem nyúlnak, de ha lehet hinni a szivárgásoknak, akkor a két kisebb testvér csak 48Hz-ről indul a legalacsonyabb képfrissítési rátája, míg az Ultra-nál ezt 1Hz-re vitték le. Csak a Galaxy S23 5G-ből várható 128GB-os belső tárhelyvariáns, illetve a Galaxy S23 Ultra 5G-ből 1TB-os. Egyébként, az a memóriakártyára utaló piktogram nem éppen a legjobb választás.
Alul még találtok egy-egy-egy termékre specalizálódott leírást. Azok még a hónap közepén futottak be, de nem láttuk értelmét külön publikálni, most viszont elfér a cikk második felében.
A közel múltban másabb jellegű dizájnban érkezett már részletesebb specifikációs táblázat, igaz, az nem angol nyelvű volt, de ettől függetlenül az ott írtak értelmezhetők:
Lassan már tényleg el kezdhetem összefoglalni, hogy az egyes Galaxy S23 termékek, milyen specifikációval rendelkeznek, ugyanis a február 1-jére esedékes Unpacked eseményre nem sok újdonságot tud a Samsung az érdeklődőknek prezentálni. Legalábbis elég sok minden fel került a napokban és hetekben az internetre. Van, ami csak szimplán baki folytán szivárgott ki; akadnak olyan dolgok is, amelyeket elképzelhetően a gyártó tett közzé, hogy szoktassa az érdeklődőket a pre-order időszakhoz; illetve akadnak olyan harmadik felek, akik maguk népszerűsítése céljából hívják fel a jónép figyelmét a létezésükre egy-egy olyan ténnyel, amelyet nem szabadna „még” prezentálniuk.
Most utóbbi történt, ugyanis a nicaraguai Matagalpa-ban élők könnyedén beszerezhetik a Galaxy S23 Ultra 5G és Galaxy S23+ 5G termékeket a KM Cell Store jóvoltából, ami egy ottani okostelefonokat forgalmazó üzlet. Nem csak a készülékek dobozáról tettek ki egy sornyi fotót; de még pózolnak is azzal, hogy elhiggyük, mennyire vagányak.
Könyvelhetők az alapszínei a Galaxy S23 Ultra-nak. Forrás: Alvin / Twitter
A közzétett fotókat azért megmutatnám, mégis csak sok mindent elárulnak. Mint azt a legelsőn láthatjátok, a mattos hátlapnak köszönhetően haloványabb árnyalattal készült a gyártó, míg az erősebbeket inkább a Galaxy A-knak tartogatják.
Számomra kicsit szomorú, hogy a számozást elhagyták. Igaz a doboz elején feltűntetik a típust, valamint azt, milyen készülék található benne – szín ügyileg is! –, nem ezzel a dizájnnal fogják belopni magukat a szívembe.
Változtattak az előző dobozdizájnon. Most már látszódik, milyen termék van a dobozban. Forrás: Alvin / Twitter
Akik hiányolták a haloványabb rózsaszínt, mint színopciót, azok örülhetnek, mert nagyon eltalálták minden téren. Nem csak a keretnél néz ki pofásan a fénylés, de a kameradudorok szegélyénél a színezés se lett rossz.
A Levander színű Galaxy S23 Ultra 5G doboza és az S Pen társaságában. Forrás: Alvin / TwitterNem lehet panasz a dizájnra. Forrás: Alvin / Twitter
Zárásképpen a Galaxy S23+ 5G dobozai és színei kerülnek a soron következő képpel prezentálásra. Nektek nincs az az érzetetek, mint ha a szilikontoknak a fotóit rakták volna a doboz előlapjára?
A Galaxy S23+ 5G doboza se maradt lesifotó nélkül. Forrás: Alvin / Twitter
Karácsonyi időszakban sokszor olyan termék vásárlására adjuk a fejünket, amelyhez nem feltétlenül biztos, hogy értünk. Ezzel nincs baj, csak tudjuk megfogalmazni a kérdést, ami a fejünkben van. Az okosóráknál a címsorban megfogalmazott sűrűn mutatkozik, hiszen manapság már egyáltalán nem idegen az a kifejezés, hogy eSIM. Legsűrűbben pedig az okoskiegészítőknél használják a felhasználók, de ne rohanjunk ennyire előre. Kezdjük az alapoknál és építkezzünk szépen fokozatosan.
A Samsung okosóráknál, amikor megpillantod a portfóliót, feltűnhet, hogy rengeteg variáció van. Kezdjünk mindent a típusnál. A Galaxy Watch4 és a Galaxy Watch5 termékcsalád van jelenleg palettán, mind a kettő rendelkezik két-két változattal. A Galaxy Watch5-öknél ez a Galaxy Watch5-öt és a Galaxy Watch5 Pro-tjelentené. Az adott változatok olykor eltérő méretűek is lehetnek, ezt a kijelző méretével prezentálják, azaz maradva az előző példánál, a Galaxy Watch5-öt vásárolhatod a kisebb, 40mm-es és a nagyobb, 44mm-es változatban. A csukló méreted a fontos – amikor el szeretnéd dönteni, melyik lenne jobb számodra.
Had hozzak egy saját tapasztalatot. Anno, a Galaxy Watch időszakában, amikor a 42mm-es és a 46mm-es volt kapható, hiába tetszett a nagyobb, sajnos a kezemen batárnagynak tűnt, ezért a kisebb mellett tettem le a voksom. Nem akartam bután kinézni, mint amikor a kisfiú apuka ruháját felveszi.
Mint ahogy azt a Samsung oldala is remekül prezentálja, választhatsz hálózati formát az okosóránál. A Bluetooth-os jelentené az alapmodellt; a Bluetooth + 4G pedig az eSIM-es változatot. Utóbbinak lesz némi felára, hiszen „okosabb”, mint a sima változat. Hogy miben, azt majd lentebb elmondom, de ne rohanjuk ennyire előre.
A bluetooth-os alapmodellt az összepárosított okoseszközzel teljesedik ki. Bizonyos funkciókat és szolgáltatásokat nélküle is fogsz tudni használni (pl.: futás monitorozása, EKG, vérnyomásmérés, óra mutatása, stb.), de akadhatnak olyanok, amelyekhez elengedhetetlen a kapcsolat (pl.: értesítés vagy hívás fogadás). A bluetooth-os változat nem is feltétlenül pontos megfogalmazás, mert az okosórák tudnak Wi-Fi hálózaton keresztül is kommunikálni a párosított termékkel. Magát a kiegészítőt is rá tudjuk jelentkeztetni Wi-Fi hálózatra, de azt át is tudja szinkronizálni a termékünkről, így ha mondjuk Bluetooth hatókörből kimész, akkor a Wi-Fi-n keresztül még látják egymást. Mondok egy példát: elmész edzőterembe, amely le van fedve Wi-Fi-vel. Okostelefonod az öltözőszekrényben hagyod, az okosórád pedig a karodon. A közös nevezőt az azonos Wi-Fi hálózat szolgáltatja, így nem maradsz le az értesítésekről.
Természetesen, ha mondjuk huzamosabb ideig nem használod párosított módban a terméked, akkor bizonyos funkciók akkor frissülnek le, ha ezt megejtetted ismét. Gondolok legfőképpen a Samsung Health-re, amelyben csak akkor látod az adott tevékenységeket, miután az oda-visszaszinkronizáció végrehajtódott.
Az eSIM képes okosórák másabb nevén LTE változatoknak is hívják. Ez az a hálózati csatlakozás, amire maximálisan képes a termék. A jelenlegi portfólióban ennél butább, vagy ennél fejlettebb nincs, így Samsung terméknél mindig ezzel fogsz találkozni, vagy a 4G másított nevével. Az a modell annyival lesz fejlettebb, mint a sima, hogy önállóan képes lesz több dologra, párosításmentesen. Pl.: a hívások és az SMS-ek fogadására; esetlegesen az értesítéseid olvasására, amelyek az okostelefonodra futnak be.
A Galaxy Watch5 aloldala a Samsung.com webáruházában. Forrás: Samsung Magyarország
A Telekom kínálatában létezik a MultiSIM eSIM kifejezés. Ez annyit jelentene, hogy az okostelefonodban lévő telefonszámot klónozzák az okosórádba. Tehát, ha befut egy hívásod, akkor mind a kettő egyaránt csörögni fog. Ezzel szemben a sima eSIM szolgáltatás csak annyit takarna, hogy van egy másik telefonszám, amelynek a fizikai mivoltát elektronikusítod. (Magyarán van egy A telefonszámod az okostelefonodba, egy B pedig az okosórádban. Itt úgy tudsz okoskodni, hogy az A-t átirányítod a B-re, ha nincs válasz.) Hiszen ezekbe a termékekbe fizikait nem tudsz tenni. Az okosórára való hálózati csatlakoztatást minden esetben a Galaxy Wereable applikációban kell megejtened. (Útmutatót itt tekinthetsz meg hozzá.) A szolgáltatótól ilyenkor kapsz egy QR kódot, amit beolvastatva felismeri a konfigurációt a program, majd egy újraindítást követően élesít is számodra. Az eSIM szolgáltatásnak minden esetben van egy havi díjat, amelyet az igénylő az adott telekommunikációs viszonteladójától tud megérdeklődni, anno a Telekomnál ez 990Ft/hó volt, nem tudom, változás történt-e.
Mikor van szükséged eSIM képes okosórára?
Nem feltétlenül biztos, hogy most szükséged van rá; de jöhet bármikor az a helyzet, hogy de jó lenne, ha mégis lenne. Ez kicsit olyan, mint a két- és az ötszemélyes autó esete: a kétszemélyes autóba öten sose fognak tudni utazni; de az ötszemélyesben ketten mindig. Lehet akár befektetésként is kezelni. Mellesleg, ez tényleg egy olyan szolgáltatás, ami hasznossá válhat, mert éppen egy olyan helyzetbe kerülsz.
Ha átlagos példákat kellene hoznom, akkor mondjuk ezt a kettőt említeném:
az okostelefonod nélkül szeretnél elmenni valahova. Tételezzük fel: futni. A Galaxy Buds fülhallgatódat összelövöd az okosórával, amiről hallgathatsz online Spotify-t, a kiegészítő közbe méri a sportteljesítményed; ha pedig beérkezik egy hívás, akkor sem maradsz arról le.
elmész a tengerpartra, ám nem akarod, hogy valaki lenyúlja a telefonod, de mégis elérhető szeretnél lenni.
Nem csak a telefonhívások érkezhetnek meg az okosórádra, ha eSIM képessel rendelkezel. A készülékedre kapott értesítések is. Itt viszont elengedhetetlen a Samsung fiók és a Samsung Cloud használata, ami mondhatni egy közvetítő teret alkot. Az okostelefonodról az alkalmazás értesítések a Samsung felhőbe is tudnak fellogolódni, ahonnan az okosóra neten keresztül azonosítva magát le tudja kérni. Ergo, nem csak SMS és telefonhívás fogadására alkalmas a termék.
Zárószóként egy bölcs gondolat: Az eSIM képes okosóra bármikor lehet Bluetooth-os, de a Bluetooth-os eSIM képes sosem! Nincs mód utólagos bővítésre, csak és kizárólag készülékváltással érhető el. Ám maga az eSIM slot, az független, tehát akár németországi szolgáltató eSIM szolgáltatását is csatlakoztathatjátok.
A Samsung nem feltétlenül a hardveri adottságokkal szeretné megnyerni az érdeklődőit (persze az se utolsó szempont!), hanem a szoftveres háttértámogatással. Ezért döntöttek év elején amellett, hogy kinyújtják az Android főszoftverének frissítési ciklusát. A hab a tortán már csak novemberben érkezett, amikor az egyik fejes arról nyilatkozott, miszerint a frissítések ütemterv intervallumát jelentősen leredukálják, ennek előnyeit élvezhetjük az Android 13-nál, hiszen a termékportfóliójuk fele már megkapta az új operációs rendszernek a telepítési lehetőségét. Nos, úgy gondoltuk, ezt már decemberben sehogy sem fogják felülmúlni, ám másképp történt, ugyanis bejött a képbe a Good Lock régiós blokkjának a részleges megszüntetése.
A Samsung készülékekre telepíthető Good Lock alkalmazás kiteljesíti az Android és a One UI közösének végtelen szabadságát.Míg nem telepíted, addig nem is fogod tudni megérteni, hogy miben mutat újat ez az applikáció. Annyira összetett, hogy modulokra lett felosztva, melyekben szinte mindent lehet állítani. Míg az alap Android csak a főbb módosítási lehetőséget kínálják fel, addig a Good Lock-kal mélyebbre lehet merülni a setting részben, így pedig olyannyira egyedivé tudod a termékedet tenni, hogy még egy Galaxy felhasználó is megkérdőjelezi, mi fut éppen szoftverügyileg a hardver alatt.
A Good Lock aloldala a Galaxy Store-ban.
A magyarországi felhasználók december 7-8-dika óta keresheti a Galaxy Store-ban a telepítésének lehetőségét. Play áruházban nem találtuk! Fontos, hogy Good Lock Labs által készített applikációt töltsétek le, ugyanis hasonló néven találhattok más false app-ot, csak nehogy meglepődjetek a végén.
Ez a húzás pedig azért nagy húzóvolumenű, mert régóta létezik a Good Lock, csak éppen szűkebb régiókban volt elérthető. Legfőképpen a népszerűbb piacok felhasználóinak kedveztek, mint a hazaiak (azaz a dél-koreaiaknak) vagy az USA-ban lévőknek. Természetesen, trükközéssel meg lehetett oldani a telepítését, hiszen egy VPN beiktatásával IP-t lehetett maszkolni, így pedig a terméket hirtelen az engedélyezett régióba lehetett helyezni. Most azonban már nem kell cselhez és APKPure-hoz nyúlnunk, minden megy legálisan, egyszerűen.
A SamMobile arra kérte közösségét, hogy minden régióból köszönjenek be azon olvasói, akik a régióbővítésbe belefértek. Magyarország mellett jelen van a listán: Ausztria, Belgium, Brazília, Finnország, Malajzia, Hollandia, Lengyelország, Mexikó, Szlovákia, Norvégia, Spanyolország, Peru, Argentína, Thaiföld, Dánia, Chile vagy éppen Kolumbia.
A Good Lock Labs applikációi. Forrás: Galaxy Store
Mint fentebb említettem, moduláris az alkalmazás. Lesznek viszont olyan moduljai, amelyek egyelőre nem kerültek be a hazánk elérhetőségi palettájába. Mutatnám, melyeket keressétek és mikre valók:
EdgeTouch (Telepítési elérése): beállítható, hogy a készülék széléből mennyit nem akarok használni, így, ha mondjuk edge kijelzős készülékkel rendelkezel, akkor nem kell tartanod attól, hogy a széléhez hozzáérve nem érzékeli az ujjadat.
One Hand Operation+ (Telepítési elérése): a modul célja, hogy egykezes élményt emelje különféle kiegészítő funkcióval.
Nice Catch (Telepítési elérése): személyes kedvencem, ugyanis lehetőséget nyújt az előzményeid logolására, azaz pl.: mikor ébredt fel a készüléked valami okból kifolyólag, láthatod. Ezen felül még számtalan tényt tudsz logolni, ha valamilyen hibára fényt szeretnél szoftveresen deríteni.
Theme Park (Telepítési elérése): sok felhasználó telepít launcher alkalmazást a készülékére, ez mostantól a múlté. A Theme Park olyan mértékű szabadságot nyújt, hogy könnyedén tudjátok módosítani a témátokat a terméketeken egészen mélyrehatóan.
Ez csak négy modul, amelyeket érdemes feltelepítenetek. Az alkalmazás egyetlen negatívuma, hogy csak angol, koreai és kínai nyelven használható – tehát aki abban reménykedett volna, hogy magyarítással debütál, azt ki kell ábrándítanom, de nincs kizárva a jövőbéli tervekből. Másrészről, a Good Lock annak az előszobája is, hogy egy Android bétateszt projektbe csatlakozhasson kicsinykis felhasználó közösségünk rövid időn belül.
A One UI 5 érkezésével a Samsung különösen nagy (érdemi!) frissítést adott ki az Expert Raw alkalmazáshoz. Az egyikről a napokban már beszámoltunk, ami az asztrofotó mód volna; mellyel könnyedén készíthetünk olyan fotókat, amelyeken az égen látható égitestek is feltűn(het)nek. Ez viszont nem az egyetlen újítása a kiegészítő applikációnak, amit mindenki maga szerezhet be a Galaxy Apps-en keresztül. Most egy másikra hívnám fel a figyelmet, mellyel inkább a művészibb vonalat akarják erősíteni a felhasználók körében. Ez nem más, mint a Multiple Exposures, azaz magyarosabban fogalmazva a Többszörös expozíció.
Különlegessége abban rejlik, hogy nem szükséges Photoshop vagy más képmanipuláló alkalmazás ahhoz, hogy kettő vagy adott esetben több képet összemossunk; hanem mindezt az Expert Raw-on belül el tudjuk végezni. A Samsung által kiadott GIF-fel prezentálnám miként:
A Beállítási lehetőségeknél három funkciót találunk a kiegészítő módhoz. Az első az expozícióhoz kapcsolódik. Minimum 2, maximum 9 fotót készíthetünk és moshatunk egymásra. Ez egyelőre csak a Galaxy S22 Ultra 5G-ben érhető el. Ha mondjuk más, a One UI 5-tel rendelkező terméken próbálnánk ki (hiszen bétában fut egy-kettőn már), akkor nem lesz elérhető. (Köszi a tippet AxelBognak.)
Befolyásolhatjuk továbbá az elsütést. Itt két opciót kínál fel a szoftvert. A folyamatost akkor célszerű használni, ha a fenti prezentációs GIF-en látható épületfotóhoz hasonlót szeretnénk kivitelezni. Ergo, ha az adott téma előttünk van, és mindössze egy forgatás, vagy éppen gyors mozgás elegendő ahhoz, hogy a végeredménnyel megelégedjünk. Ha kicsit művészibbre vagyunk, mint a virágos és ember fotó összemosása, akkor váltsunk kézi módra. Sokkal nagyobb a lehetőségek tárháza.
A harmadik beállítás az átfedésre vagy összemosásra irányul. Ha az általánost választjátok, akkor igazából a mesterséges intelligenciára hagyatkoztok. Ha a világost, akkor ott mutatkozik az átfedés; ha a sötétet, akkor pedig ott.
Nemsokára érkezik a több új funkció külön cikk formában.
A Samsung az elmúlt években megkapta, hogy lehanyagolta a fényképezést. Hiába fejlesztette és fejleszti közösen a Xiaomival a „következő generációs” képérzékelőket, mégsem hozza azt a minőséget a fotózás területén, amely a kritikusoknál is hozná a pontszámokat. Gondolok legfőképpen a független DxOMark tesztoldalra, ahol jelentősen lemaradt. Míg azonban ezt egy átlag felhasználó nem igazán érzékeli, szerintem nincs mitől tartaniuk, mert a törekvések ott lappanganak. Élőpélda minderre az Expert Raw alkalmazás, amellyel mindenki szabadon szárnyalhat. Nem olyan régen írtunk róla, hiszen a fejlesztők több régebbi modellre kiterjesztették a kompatibilitását.
Az Android 13 és az alatta futó One UI 5 felület megjelenésével viszont új szintre léptek. Több funkcióval bővült az applikáció, de előjáróban csak eggyel foglalkoznánk, az Astrophoto mode-dal, azaz az asztrofotó móddal.
A vadonatúj funkció előnyei között kap helyet, hogy immáron nem okozhat egyetlen felhasználónak se az gondot, hogy miként kezdjen neki egy csillagos éjszakának a fotózásának. Az „Égbolt útmutató” abban segít, hogy meghatározza azokat a csillagképeket, ködöket és más objektumokat, amelyeket éppen láthatsz a kameralencséden keresztül. Fontos, hogy ehhez a módhoz célszerű egy stabilabb állványt beszereznetek, mert akár 10 percig gyűjtheti (beállítás függvénye) a kameraszenzor a szükséges információkat, hogy aztán a végén egy kivilágosodott, remélhetőleg mindent prezentáló fotót kapj.
A már említett „Égbolt útmutató”, vagy angolosan „Sky Guide” opcionálisan használható, tehát, ha nincs igényed, hogy éppen prezentálja a mód, hogy melyik csillagképet látod a kamerád által, akkor elrejtheted azt.
Az asztrofotó módból néhány képernyőfotó
Zárószó gyanánt megmutatnám, miként néz ki az Expert Raw-nak a logója, ami egyben promózza is az asztrofotó módot.
Te ki fogod próbálni az újítást, ha elérhető lesz a telefonodon?