Címke: Galaxy A51

Leárazták a Galaxy S10 Lite-ot és még mást + promóció hosszabbítás

Mindjárt mögöttünk az első negyedév 2020-ból. Március egyértelműen a Galaxy S20-családra fókuszált, ami – ha lehet így fogalmazni – a lehető legrosszabb időszakban debütált, ugyanis a kialakult járványhelyzet nem éppen segíti a dél-koreai vállalat életét az értékesítésben. Nem is csoda, hogy számos forrásból érkeznek be olyan elemzések, hogy rosszabbul fogy a termékcsalád, mint a tavaly Galaxy S10-es. Ez részben ennek tudható be, részben pedig annak, hogy árazás tekintetében a Galaxy S20 Ultra – ami a számottevőbb újdonságokat hozza el – lehetett volna kicsivel olcsóbb, pénztálca-barátabb. A premier után a Samsung el is indította a trade-in promócióját rá, melynek részleteiről már írtunk, és ami jelenlegi állás szerint március 31-ig tart.

Eredetileg március 22-én ért volna véget a Samsung születésnapi promóciója, azonban a vállalat meghosszabbította március 31-ig. A részletek nem változtak!

A vásárlókat a részletfizetési lehetőség se segíti, ugyanis jelenpillanatban felfüggesztették ezt a fizetési opciót. Holott a hónap elején volt mindegyik termékre 10 és 24 havi kamatmentes vásárlási lehetőség, azonban, aki ilyen módon szeretne terméket magáénak tudni, azoknak még várniuk kell, hogy újrainduljon.

Ettől függetlenül a promóciók nem álltak le. 2020. március 23-ával elstartolt egy újabb, ami március 31-ig, valamint a készlet erejéig érvényes. Nem csak a márkaboltokban van jelen, hanem a hozzájuk tartozó online áruházakban is.

A középkategóriában a Galaxy A51-re esett ismét a választás, ami ebben a hónapban még nem kapott leárazást. Ha visszaemlékeztek, akkor március első felében a nagytestvérre, a Galaxy A71 került górcső alá, előző hónapban pedig bundle promóciót tűztek ki rá. Most engedtek az árából, eléggé jelentőset, de hogy mennyi az annyi, azt mutatnám a táblázatban:

Termék:Bevezetési ár:Márciusi ár:Akciós ár:
Galaxy A51129 990 Ft129 990 Ft110 490 Ft

Természetesen a felsőkategória se maradhatott ki a „buliból”. Megérkezett a Galaxy S10 Lite-ra az első leárazás. Nála nem bundle promóciót alkalmaztak, hanem csökkentették a Galaxy S10e és a Galaxy S10 Black Friday ára közé. Így már tényleg van értelme beruházni rá. Mellette még a Galaxy S10+ alaptárhelyére megy a fókusz, ami megörökölte a születésnapi akciós árát.

Termék:Belső tárhely:2020/Q1-es ár:Márciusi ár:Új ár:
Galaxy S10 Lite128GB227 990 Ft227 990 Ft193 790 Ft
Galaxy S10+128GB344 990 Ft309 990 Ft263 490 Ft

Íme a hirdetménye:

Rengeteg Samsung okostelefon és tablet HD kompatibilis a Netflix streaming szolgáltatónál, de akadnak HDR10-esek is

A SamMobile csapatának jár a hatalmas pacsi, hiszen összegyűjtött egy olyan listát, amit elnézve megjön az embernek a kedve, hogy kipróbálja a jelenkor egyik legjobban menő streaming szolgáltatását, a Netflix-et a telefonján.

A Samsungnál a HDR kijelző támogatottság már évek óta jelen van a flagship telefonjaiban. Ha visszaemlékeztek, akkor még a Galaxy Note7-nél debütált, amit a dél-koreai vállalat a Galaxy S10-nél léptetett új szintre, amikor behozta az összképbe a HDR10+-t. Nem csak a csúcskategóriás készülékeinél került fókuszba a Netflix, hiszen, ha felidézitek a tavalyi egyik belépőszintet képviselő modelljét, a Galaxy A20e, akkor derenghet, hogy előtelepített applikációként tűnt fel a menüben. Sokan értetlenül néztek a jelenség előtt, de annyira komolyan gondolták az integrálását, hogy el se lehetett rootolás nélkül távolítani.

Kétségtelen, a Netflix szép utat járt be. Jelenleg toronymagasan vezeti a streaming platformok listáját, messze lemaradt tőle az Amazon, az HBO GO és a Hulu lohol, hogy némileg leharcolja a közte lévő távolságot. Rengeteg nívós sorozat- és filmcímet, illetve színészt és színésznőt tud felsorakoztatni. Tavaly ősztől pedig a magyarorszagi lokalizációján is túlvan.

Nemrég hivatalosan is több Samsung készülék megkapta a Netflix által a HD és HDR10 streaming tanúsítványát, melyeknek a listáját a kép alatt tálaljátok. Természetesen folyamatosan frissülőről beszélgetünk, így fordulhat elő egyelőre, hogy pl.: a Galaxy S10 család nincs ott.

Fotó: Galaxy Világa

Íme a lista, melyik Samsung okostelefonok kaptak HDR10 tanusítványt:

  1. Galaxy S20
  2. Galaxy S20+
  3. Galaxy S20 Ultra
  4. Galaxy S20 5G
  5. Galaxy S20+ 5G
  6. Galaxy S20 Ultra 5G
  7. Galaxy S10 Lite
  8. Galaxy Note 10+
  9. Galaxy S10 5G
  10. Galaxy Fold
  11. Galaxy Fold 5G

Íme a lista, melyik Samsung okostelefonok kaptak HD tanúsítványt a Netflix által:

  1. Galaxy A9
  2. Galaxy M10s
  3. Galaxy A10e
  4. Galaxy A60
  5. Galaxy A70
  6. Galaxy A80
  7. Galaxy M40
  8. Galaxy A30s
  9. Galaxy A50s
  10. Galaxy A70s
  11. Galaxy M30s
  12. Galaxy A51
  13. Galaxy A71
  14. Galaxy M21
  15. Galaxy M31
  16. Galaxy Note 10 Lite
  17. Galaxy XCover 4s
  18. Galaxy XCover Pro

Íme a lista, melyik Samsung tabletek kaptak HD tanusítványt a Netflix által:

  1. Galaxy Tab A
  2. Galaxy Tab A 8.0
  3. Galaxy Tab A with S Pen
  4. Galaxy Tab Active Pro
  5. Galaxy Tab S5e
  6. Galaxy Tab S6

Középpontban a középkategória

A Samsung okosan formálja a promóciókat, ugyanis februárra semmilyen WÁÓ-faktoros leértékeléssel nem készült – már ami az okostelefonok szegmensét érintené. Inkább a kiegészítőkre helyezték a hangsúlyt, köztük az aktivitásmérőkre és az okosórákra, amelynek lejáratát meghosszabbították; aztán ott vannak az AKG fül- és fejhallgatók, amikre Glamour- és Joy napokkor szokott lenni kuponőrület.

A hétvégén a középkategóriára irányul a reflektorfény, azok közül is egy tavalyi és egy idei szériás modellre. Az egyik a Galaxy A40, ami még nincs a kifutószériás készülékek sorában; a másik pedig a Galaxy A51, ami január második felében érkezett a magyarországi piacra. Előbbi különlegessége, hogy a legkisebb telefonok között tartható számon fizikai adottságait nézve – talán csak a Galaxy S10e a karcsúbb nála. Április tájt várható az utódjának debütje. Utóbbi a Galaxy A50-et váltotta, s lépett a helyére. Már a hónap elején kapott egy bundle promóciót, azonban a vállalat most úgy döntött ajándék helyett inkább lefarag az árából.

A promóció időtartama: 2020. február 21-től 24-ig tart, valamint a készlet erejéig.

Mindkettő korrekt áron van, bár nem szabad elfeledkezni arról, hogy a Galaxy A40-et Arany napok idején 59 990 Ft-ért is értéksítették a Samsung márkaboltok. Azóta sem volt hasonló, szóval tessék komolyan venni, amikor azt írjuk, hogy most tényleg érdemes rászánni magatok.

Termék:Bevezetési ár:Februári ár:Kedvezményes ár:
Galaxy A4089 990 Ft76 490 Ft69 990 Ft
Galaxy A51129 990 Ft129 990 Ft110 490 Ft
Összesítő táblázat

Online akció:

Most látom, hogy a sestore.hu oldalán megjelent egy leárazás a méltatlanul elhanyagolt kategóriába sorolható Galaxy A80-ra. Ugye a márkaboltokban 169 990 Ft-ért árulják, amiből további 20 ezer forintot enged el a Bravotel Üzletházak Kft. által üzemeltetett online felület. A promóció: 2020. február 29-ig, azaz a hónap utolsó napjáig tart. Ha valaki ilyen termékben gondolkodott, akkor itt a lehető legjobb lehetőség a megvásárlására.

Termék:Bevezetési ár:Februári ár:Kedvezményes ár:
Galaxy A80229 990 Ft169 990 Ft149 990 Ft

Íme a hirdetményei:

sestore.hu oldalán található kreatív.

Ajándék okoskarkötő jár a Galaxy A51 készülék mellé

Nemsokára érkezik egy cikk a Galaxy Fold árszabásával kapcsolatban, amelyben a bundle promóció lényegére is ki fogok térni, azonban előbb fontosnak éreztem, hogy a heti legújabb akciókról beszámoljak, ugyanis a Samsung a hét elején startoltjai mellé egy másikat ütemezett. Most fókuszban az előző hónapban bemutatott Galaxy A51 modell került, amit 129 990 Ft-os nyitóáron kínál. Nyilván az új készülékek is kaphatnak valamiféle kedvezményt, azonban ezt nem áreséssel, hanem ráadás ajándékkal érik el.

A promóció időtartama: 2020. február 6. és 10. közé esik, fontos fejben tartani még azt az apróbetűs részt, hogy a „készlet erejéig”; azaz, ha a ráadás ajándék elfogy, akkor sajnos nem jár mellé. Másrészről, lakossági mennyiségre vonatkozik a kedvezmény, ami maximum 5db termék egyidejű vásárlását engedélyezi.

Tehát nincs más teendő, mint kihasználni a bundle promóciót. Irány bármelyik magyarországi Samsung márkabolt, ahol nincs más teendőd, mint vásárolni egy Galaxy A51-et 129 990 Ft-os áron, ami mellé egy Galaxy Fit okoskarkötő jár. A viselhető kiegészítő főbb jellemzői között mindenképp meg kell említenem:

  • az 50 méteres vízállóságot,
  • a cirka 1 hetes üzemidőt (bár ezt kikapcsolt pulzusfigyelés mellett tudja!),
  • az alvás fázisok monitorozásának képességét,
  • illetve az értesítések átvételét telefonról.

Egy szóval: hasznos kiegészítő, pláne így, hogy nem kerül az embernek pénzébe.

Zárásképpen a szokásos táblázatok:

Termék:Bevezetési ár:Februári ár:
Galaxy A51129 990 Ft129 990 Ft
Termék:Modellkód:Februári ár:
Galaxy FitSM-R37029 990 Ft

Íme a hirdetménye:

A februári telefon árakról…

A kereskedelemben mindig egy „necces hónap” a január, hiszen Fekete Péntek és karácsony után vagyunk, amikor az emberek többsége kiköltekezett. Ilyenkor veszi kezdetét a „Sales” időszak, ami általában február végéig tart, de inkább a ruházati áruházakban a jellemzőbb a nagyobb leárazási hullám. Januárban mérsékelt (=semmi kiugró!) akciókkal készült a Samsung a márkaboltjaiban, de azért akadtak remek ajánlatok, amik már a múlté, de azért viszonyítási alapként érdemes fejben tartani, hogy mikkel lehet számolni a jövőben, vagy inkább mi lehet az alap.

Február érkeztével több termék bevezetésre és kivezetésre kerül. Feltűnt a színen a Galaxy A51 és Galaxy A71, amik a középkategóriát erősítik, illetve a Galaxy S10 Lite és Galaxy Note10 Lite, amik pedig a felsőt. Ezzel egyidejűleg lehet búcsúztatni az elődöket, a Galaxy A50-et és Galaxy A70-et, valamint a Galaxy S10e-t, hogy ne hozzon házon belül konkurenciát a hasonló árfekvésű Lite-családtagoknak.

Amondó vagyok, vessünk egy pillantást a februári árazásra, ami nem sok különbséget hoz januárhoz képest. A lent feltűntetett árak: 2020. február 1-je és 29-e között értendők. Ha lesz bármilyen promóció a közeljövőben, akkor ezeknél csak alacsonyabbakkal tessék számolni.

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Ismét kihangsúlyoznám, hogy a középkategóriában a Galaxy A50 és a Galaxy A70 kifutó termékek listáját erősíti. Noha már eléggé kifogytak a magyarországi készletek, azért feltűntetném a listán, mégis csak legyen viszonyítási alapotok az utódoknál.

Ezen kívül, ami változott januárhoz képest, az a Galaxy A80 ára, ami megörökölte a január közepe felé bevezetett 169 990 Ft-os bruttó fogyasztói árát. Februári áresésből jelenlegi felállás szerint három termék (a Galaxy Xcover 4s, a Galaxy A51 és a Galaxy A71) marad ki. Nézzük csak a tisztánlátás mivoltából a listát!

Termék:Bevezetési ár:Februári ár:
Galaxy A1054 990 Ft46 790 Ft
Galaxy A20e64 990 Ft55 290 Ft
Galaxy A30s99 990 Ft84 990 Ft
Galaxy A4089 990 Ft76 490 Ft
Galaxy A50124 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51129 990 Ft
Galaxy A70139 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71159 990 Ft
Galaxy A80229 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Xcover 4s89 990 Ft

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás szegmensben még benn hagytam a Galaxy S10e-t, ami szintén kifutó státuszában szerepel. (Az egyik márkabolt online felületén nagyon olcsón lehet rá találni kiegészítőket, szóval most érdemes kihasználni a lehetőséget!) További érdekesség, hogy a Galaxy Fold lekerült a listáról révén, hogy nagyon sok helyen készlethiányos a termék. A Galaxy Világa tudomása szerint nem lesz beszállítás a folytatásban, ami vélhetően azért van így, mert érkezik az utód, amit Galaxy Z Flip néven emleget mostanság a köztudat.

A lista kiegészült a Galaxy S10 Lite és Galaxy Note10 Lite családtagokkal, amikre várhatóan egész februárban még nem lesz semmiféle promóció.

Termék:Belső tárhely:2020/Q1-es ár:Februári ár:
Galaxy S10e128GB257 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S10 Lite128GB227 990 Ft
Galaxy S10128GB309 990 Ft263 490 Ft
Galaxy S10512GB394 990 Ft335 790 Ft
Galaxy S10+128GB344 990 Ft293 290 Ft
Galaxy S10+512GB429 990 Ft365 490 Ft
Galaxy S10+1TB549 990 Ft467 490 Ft
Note 9128GB239 990 Ft199 990 Ft
Note 9512GB299 990 Ft229 999 Ft
Note 10256GB329 990 Ft280 490 Ft
Note 10 Lite128GB219 990 Ft
Note 10+256GB379 990 Ft322 990 Ft
Note 10+512GB414 990 Ft352 740 Ft

A legkedveltebb tokvariánssal is elérhetők az év eleji készülékek

A Samsung újragondolta az egyik régi tartozékát, azaz inkább kettőt, melyek előnyeit egybefésülte. Nem ismételném magam, helyette fókuszba helyeznék egy másik tokvariánst, ami a 2020-as modellek tokportfóliójából se hiányozhat. Ez a szilikontok, ami a legkedveltebbek közé sorolható. (Bár ezzel a kijelentéssel is lehet vitatkozni, mert manapság az átlátszó jellegű hátlapi megvalósítás a másik legnépszerűbb abból kifolyólag, hogy a használója mögé tudja tenni a bérletét, vészpénzt, akármit, ami elfér alatta.)

Csak a szemléltetés mivoltából mutatnám, miként tessék elképzelni a megvalósítást, ami nem csak a középkategoriában, hanem a felsőben is jelen van/lesz:

Teljesen körülölelő védelem.

Nem hiszem, hogy igényel bármiféle részletes elemzést a megvalósítása, hiszen ellátja, amire tervezték. Talán azt emelném ki a sorból, hogy a kamerasziget által keletkező “kitüremkedést” visszakompenzálja, egy síkba hozza. Ezzel egyidejűleg kap a felhasználó egyfajta biztonságérzetet, mégis csak merevített szélekkel rendelkezik. A hivatalos leírása szerint 1.4mm vastag, amivel azért egy bizonyos magasságból való ejtést fel tud fogni.

A 2020-as év eleji középkategóriások mindegyike, az az a Galaxy A51 és a Galaxy A71 is megkapta a tartozékok sorába, míg a felsőkategóriában csak a Galaxy S10 Lite. A Galaxy Note10 Lite-nál nincs jelen a tokvariáns, ami azért meglepő, mert a többi Note10-családtagnál ugyanúgy elérhető. Egy másik különbség, hogy van a színvariációban eltérés. Míg az alacsonyabb árszegmensű készülékeknél négy színnel: feketével, fehérrel, kékkel és rózsaszínnel; addig a felsőbbnél csak hárommal: feketével, fehérrel és kékkel kell számolni.

Sőt, egy másik különbség, hogy míg a Galaxy A51-nél fehéret (white), addig a Galaxy A71-nél ezüstöt (silver) lehet csak választani a másik három színopció mellett.

A Galaxy S51 szilikontok variációi:

  • Fekete: EF-PA515TBEGEU
  • Fehér: EF-PA515TWEGEU
  • Kék: EF-PA515TLEGEU
  • Rózsaszín: EF-PA515TPEGEU

A Galaxy A71 szilikontok variációi:

  • Fekete: EF-PA715TBEGEU
  • Ezüst: EF-PA715TSEGEU
  • Kék: EF-PA715TLEGEU
  • Rózsaszín: EF-PA715TPEGEU

A Galaxy S10 Lite szilikontok variációi:

  • Fekete: EF-PG770TBEGEU
  • Fehér: EF-PG770TWEGEU
  • Kék: EF-PG770TLEGEU

Zárásképpen már csak az árra hívnám fel a figyelmet, ami egységesen 5 990 Ft mindegyik modell esetében.

A Samsung újragondolta egyik régi tartozékát

Hónapok óta érik egy cikk a fejemben, ami a Samsung azon tokjaira helyezné a hangsúlyt, amik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Elég csak felidézni a jelenlegi felsőkategóriás portfólióból: a LED Covert vagy a Pattern Covert; a tavalyelőttiből a Hyperknit Covert; illetve még régebbről a Lens Covert. És a sornak még koránt se értem a végére, de ígérem a héten kikerül, mivel elkezdtem a feldolgozását. Addig is… Mindig is szeretettek kísérletezgetni. Sose felejtem el a szemembe legőrültebb, legWTF-osabb tokvariánsukat, a 2 Piece Case-t, aminél a mai napig nem tudom: Kit céloztak meg?! (Lehet a Note Edge nyitottságát akarták feleleveníteni?)

Először – ha emlékeim a helyükön vannak -, 2013-ban Galaxy S4-gyel érkezett a tokportfólióba az úgy nevezett S View Cover, magyarosabb nevén: az “ablakos tok”, amit a gyártó a Galaxy S7-es családig megtartott: kisebb-nagyobb módosításokkal. A Galaxy S8 formabontó dizájnja azonban száműzte a lehetőségek közül. További hozzákapcsolódó érdekesség, hogy az idő múlásával nem csak a felsőkategóriás készülékek élvezhették a vele járó előnyöket, hanem a középkategóriások is, mint pl.: a Galaxy A52017-es.

Most 3 év elteltével újra feltűnik, egy kicsit másabb formában. Mutatnám előbb a teaser fotót, majd alatta folytatnám:

Az S View Wallet Cover hivatalos fotója.

A kép alatt olvasható a hivatalos új elnevezése, ami S View Wallet Cover lett. Jogosan meríti fel a keresztkérdés, miszerint két népszerű tokfajta került egybemosásra? – Tulajdonképpen, [hatásszünet] Igen!

Hiába próbaltam felidézni, nagyjából mikor tűnhetett fel a Samsung berkein belül az első Wallet Cover-generáció, nem sikerült. Az tuti, hogy már egy ideje szerves részét képezi a tokportfóliójuknak. Sokan azért szeretik, mert okos funkciója mellett (ha ráhajtod a kijelzőre, azt zárolja; ha kinyitod és azt feléleszti) található egy rekesz, ahova kártyát, egyéb kis jegyzetpapírt, esetleg vészpénzt tehetünk. Számomra mondjuk pont haszontalan, de vannak, akik kedvelik. Az S View Cover különlegessége, hogy láthatóak az értesítések ikonjai, valamint fogadható/elutasítható a bejövő hívás anélkül, hogy a tokot kinyitnánk.

Az S View Wallet Cover belső része.

A Samsung a 2020-as év elején érkező modelljeinél ajánlja kiegészítőként. Szín felhozatalban nincs sok lehetőség, csak a fekete (ami valójában sötétkék) és a fehér (ami belülről narancssárga). A tisztánlátás mivoltából mutatnám a termékek SKU-kódjait, mert azzal egyszerűbben megtalálhatjátok:

Galaxy A51 (SM-A515F):

  • Fekete: EF-EA515PBEGEU
  • Fehér: EF-EA515PWEGEU

Galaxy A71 (SM-A715F):

  • Fekete: EF-EA715PBEGEU
  • Fehér: EF-EA715PWEGEU

Galaxy S10 Lite (SM-G770F):

  • Fekete: EF-EG770PBEGEU
  • Fehér: EF-EG770PWEGEU

Galaxy Note10 Lite (SM-N770F):

  • Fekete: EF-EN770PBEGEU
  • Fehér: EF-EN770PWEGEU
Teljes védelem, nem csak elől-hátul, de oldalt is.

Már csak egyetlen részt nem éríntettem: az árát. A Samsung márkaboltokban 10 990 Ft-ért lehet megvásárolni, ami elsőre kicsit húzósnak tűnhet, viszont egy (gyári) szilicon tokhoz képest – ami 6 990 Ft – azért sokkal többet kapunk hasznosság és védelem szempontjából. Biztosra veszem, hogy jó ötlet volt feléleszteni és átgondolt formában újra piacra dobni.

Elborultak a Samsung marketingesei, de Nekem tetszik!

Már egy ideje ülők a cikken, mert annyira elborult a videó, hogy igazából nehéz szavakba önteni azt, amit a Samsung meglépett a Galaxy A51 és Galaxy A71 premierjekor. Ugye a promóciós videójukat megmutattam, amire bátran rányomhatom a trendi szót, mint jelzőt. A társaság a fiatalokat célozza meg a készülékkel, és nyilván hozzájuk is kell szólni a reklámjában. Most a dél-koreai tinédzserek meg mutatják, hogy miként kell táncolni, amivel trendi leszel. A képi anyag számomra „agyeldobó” jelenete, amikor a kivágott liba feltűnik. WOW!