Címke: Galaxy Note10

A negyedik bétafázisnál tart a Galaxy Note10 család az Android 10-nél

Az elmúlt hónapban végig kísértük a Galaxy S10-családtagjainak Android10-es bétaszoftver projektjét, ami november végével stabillá érett. Nagyjából két hónap leforgása elegendő volt arra, hogy minden olyasféle hibát javítsanak, ami szemet szúrt. A végén már 3-5 naponta érkeztek a frissítések, ami az átlagos havi egyhez képest eléggé sűrűnek tekinthető. Anno volt arról szó, hogy a Galaxy Note10 család is becsatlakozik a bétázásba. Október 28-án szintén elrajtolt a rájuk eső fázisa is, ami még mindig nem érett teljessé, de jó úton haladnak a végleges felé.

A fejlesztők abszolút időben vannak, hiszen, a nemrég napvilágot látott lehetséges menetrend szerint csak februárra van kiírva a végleges szoftverének piacra dobása. Nyilván a hónap nincs kőbe vésve, sőt országonként eltérhet, az viszont már most látszik, hogy 2019-ben nem fog érkezni a Samsung Magyarország jóvoltából a hazai felhasználóknak.

A Galaxy Note10 család frissítése a negyedik bétánál tart, ami december 6-án látott napvilágot az LTE változatokra. (Az 5G képes modellek nincsenek a bétaprojektben!) Senkit se ösztönöznék a feltelepítésére, mert a hivatalos a legstabilabb, de, aki nem akarja kivárni a vasár napját, annak mondanám a lehetőségeit. A helyzet hasonló, mint a Galaxy S10-eknél, azaz fel kell telepíteni a németországi DBT-s független szoftvert, majd azt egyesével felfrissíteni a megszokott módon. Én azt javasolnám, hogy memóriakártyán keresztül csináljatok, az a legegyszerűbb. Telepítésében tényleg nincs differencia, így nem ismételném magam. Használjatok a fentebbi útmutatókat.

A képet a SamMobile fórumáról csentük.

A Galaxy Note10+ csomagjai:

Az első lehetséges opció:

  • Beta1 (Okt. 28.) ASJ2 -> ZSJF N975F_ASJ2_ZSJF
    A szükséges build: AP : N975FXXS1ASJ2 – CP : N975FXXS1ASIC – CSC : N975FOXM1ASJ2
  • Beta2 (Nov. 18.) ZSJF -> ZSK8 N975F_ZSJF_ZSK8
    SD-kátyán keresztül kell telepíteni!
  • Beta3 (Nov. 29.) ZSK8 -> ZSKN N975F_ZSK8_ZSKN
  • Beta4 (Dec. 6.) ZSKN -> ZSL4 N975F_ZSKN_ZSL4

A második lehetséges opció:

A harmadik lehetséges opció:

A Galaxy Note10 csomagjai:

Forrásul az alábbi fórum topik állt rendelkezésre. Köszönet innen is az ott említett tagoknak (Galaxy Club, SamMobile, dr.ketan), akik által felkerült a netre az egyes frissítési csomag.

Két új szín érkezett a Galaxy Note10 családhoz

December 6-án, Mikulás napján elstartol Vietnám a Galaxy Note 10-család két új színvariánsának értékesítése Vietnámban. Ugye a termékcsalád eddig Aura Glow és Aura Black színkódokkal került piacra világ szerte, azonban most az Aura Red és Aura Blue csatlakozott mellé – de limitált számban, és régióblokkal, így biztosra vehető, hogy egyik sem fog érkezni kicsiny kis országunkba, holott mindkettő kiemelkedik a Samsung színpalettájából.

Az Aura Blue-ról mindenképpen annyit meg kell jegyeznem, hogy korábban az Egyesült Államokban jelent meg, ahol kizárólagosan csak a Best Buy értékesíthette exkluzívként. (Nagyjából ugyanez volt a helyzet hazánkban a Galaxy S10+ Prism Blue modell esetében, amit csak a Telenor kínálatában lehetett megvásárolni.) Akkoriban volt arról szó, hogy az USA piacán kívülre is érkezhet. Nos, az idő telt-múlt, a tények pedig beértek és megérkezett Vietnámba.

A Samsung limitált darabszámban teszi elérhetővé az országban. Egyelőre nincs senkinek sem információja, hogy ez mekkora készlet mennyiséget jelenthet. A készülékek hardver felszereltségében nincs különbség. Tényleg csak szín a differencia. Mellesleg, azért pont december folyamára tűzte ki az érkezését, mert afféle ünnepi kiadásnak szánja a társaság az ottani felhasználóinak.

Árazás tekintetében az Aura Red színű Galaxy Note 10 nagyjából 300 ezer forintba, míg az Aura Blue-féle Galaxy Note10+ 349 ezer forintba kerül átváltva.

A Galaxy Note10+ Aura Blue változatban
A Galaxy Note10 Aura Red változatban.

A decemberi telefon árakról…

Elérkeztünk az év utolsó hónapjához. A hónapban marketing szempontból az Advent-hétvégék lesznek prioritás alatt, ha ugyanaz a sablon ráhúzható az előző esztendőkéről. További érdekesség, hogy december 2-ára esik a hivatalos Cyber Monday, amit az igazi Black Friday-t utáni hétfői netes őrületét jelentené, azonban hazánkban kimaxolásra került a BF-őrület, így a márkaboltok ilyesféle akciókkal nem készülnek – legalábbis nincs róla tudomásunk!

Novemberben a portfólióba a Galaxy A30s került be, amit egész hónapban 99 990 Ft-os áron értékesített a társaság. Decemberben megtörik a jég, és lejjebb megy az ára, hogy a Galaxy A50 és Galaxy A70 mellett érvényesülni tudhasson. Az utolsó 31 nap érdekessége 2019-nek még az, hogy a Galaxy A90 5G nem érkezett meg. Ne temessük még ezt a készüléket – bár árazását illetően lehet azt kéne! –, mert nincs kizárva az ehavi debütje, illetve az is biztos, hogy lesz egy meglepetése a Samsung Magyarországnak a hónap közepére – de erről még nem nyilatkozhatok.

A most feltűntetett árak: 2019. december 2. és 31. között érvényesek. Érdemes fejben tartani még azt, hogy az adventi vasárnapokon a márkaboltok hosszabbított nyitva tartással várják a vásárlóikat, valamint azt, hogy december 24-én és 31-én rövidebbel (10-14 óráig).

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Termék:Bevezetési ár:Decemberi ár:
Galaxy A1054 990 Ft44 990 Ft
Galaxy A20e64 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A30s99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A4089 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A50124 990 Ft94 990 Ft
Galaxy A70139 990 Ft109 990 Ft
Galaxy A80229 990 Ft184 990 Ft
Galaxy Xcover 4s89 990 Ft

Felsőkategóriás készüléknél:

Míg a Galaxy A30s ára lecsökkent, holott később érkezett a Note 10-családhoz képest, addig az őszi flagship modellé tartja magát a nyitón, és nagyon úgy fest, hogy ezen nem fognak 2019-ben változtatni.

December 2. és 7. között fut egy olyan promóció, hogyha a márkaboltokban Galaxy S10-et, Galaxy S10+-t, Galaxy Note 10-et vagy Galaxy Note 10+-t vásárolsz, akkor egy páros belépő jár mellé ajándékba a december 8-án 14 órakor megrendezésre kerülő Havasi koncertre a Papp Lászlóba. Nyilván a kiadható jegyek száma korlátozott.

Termék:Belső tárhely:Bevezetési ár:Decemberi ár:
Galaxy S10e128GB257 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S10128GB309 990 Ft259 990 Ft
Galaxy S10512GB394 990 Ft334 990 Ft
Galaxy S10+128GB344 990 Ft279 990 Ft
Galaxy S10+512GB429 990 Ft369 990 Ft
Galaxy S10+1TB549 990 Ft489 990 Ft
Note 9128GB334 990 Ft239 990 Ft
Note 9512GB419 990 Ft299 990 Ft
Note 10256GB329 990 Ft
Note 10+256GB379 990 Ft
Note 10+512GB414 990 Ft

Célszerű nyitott szemmel járni, mert akadhat olyan kedvezmény, ami nem Black Friday-hez kapcsolódik

A márkaboltokban már tegnap elstartolt a Black Friday-hétvége nevű kedvezményőrület, azonban legtöbb helyen minap tartják a Fekete Pénteket. Érdemes nyitott szemmel járni, több hivatalos forgalmazói oldalra ellátogatni, mert lehet, hogy nem feltétlenül az első találat a legjobb; vagy az, amit BF-plecsnivel ellátnak. Utóbbira hoznék egy példát.

Szóval szemre vételeztem, hogy pl.: az emag.hu milyen akciókkal készült a látogatóinak, hiszen az elmúlt napokban a tévében megsokszorozódott a hozzákapcsolódó reklámok száma. Egy szűrőt dobtam a prémium kategóriás Samsung telefonokra, és gyorsan kiderült, hogy mit akarnak eladni.

Képernyőfotó az emag.hu oldaláról. Fotó: Galaxy Világa

Az oldalfotón látható, hogy a hivatalos forgalmazásban fellelhető Galaxy Note 10 és Note 10+ készülékre van akció, azonban nem Black Friday-féle. Mindkettőre elég jó a deal, hiszen a márkaboltokban tartja még Note 10-család a debüt árazását. A fotón fellelhető két olyan modell is, amik nincsenek bevezetve a magyar piacra. Az egyik a Galaxy S10 5G, a másik a Galaxy Note 10+ 5G. Kettőjük kapja a Fekete Péntek leárazást, de ezeket csak rajtuk keresztül tudjátok szervizelni, szóval csak óvatosan a vásárlással.

Lényegében arra akartam kilyukadni, hogy ne mindig használjatok az előre legyártott keresési lehetőségeket, esetünkben a Black Friday akció szűrőt, mert belefuthattok szimplán jó kiemeletlen árengedmenybe is!

Mellesleg a Media Marktban a Galaxy A70 okostelefon 89 990 Ft, ami jó vásár; míg a Galaxy S10+ 128GB-os opciója 294 990 Ft, ami pedig nagyon nem, mert a márkaboltokban 279 990Ft novemberi árazásban.

Újra lehet bankolni az idei csúcstelefonokkal

Biztos hallottatok arról a hírről, hogy több bank is megszüntette az ujjlenyomatos azonosítást az applikációjánál azon felhasználók körében, akik Galaxy S10, S10+, S10 5G, Note 10 vagy Note 10+ készüléket használtak. Szankció azért került bevezetésre, mert egy biztonsági rést került napvilágra, ami miatt bárkinek az ujjlenyomatával megoldható volt a készülékek feloldása.

A történet röviden: egy brit házaspár vásárolt az Ebay-ről egy olcsóbbnak tekinthető fóliát a telefonjára. Miután azt felhelyezték, arra lettek figyelmesek, hogy bármelyik – nem regisztrált ujjal is! – képesek feloldani a zárolt képernyőt. Az ominózus készülék az új technológiás ultrahangos ujjlenyomat-szenzorral volt felvértezve, így több bank tiltólistára helyezte azon Samsung készüléket, amelyekben jelen van mindez biztonságuk érdekében. Bár azt nem értem, hogy a Galaxy Note 10 5G miért nincs a listán, de ne follyunk bele a részletekbe!

Azóta kijött a Samsung által a frissítés javítása, nagyjából egy hetet se kellett minderre várni. A sajtó által kapott egy nagyobb visszhangot, de azóta már minden rendben, és az egyes bankok is frissítették az applikációikat, így már nem a fejfájós PIN-azonosítással lehet belépni, hanem saját ujjunkéval is.

Képernyőfotó a frissítési újdonságról.

A tökéletes karácsonyi ajándék?! És itthon is kapható!

Fontos évet tudhat maga mögött a Samsung 2019-cel. Nem csak azért, mert piacra dobta a Galaxy Fold-ot, ami igazi vérfrissítést hozott az okostelefon szegmensébe egyedi megvalósításával, vagy mert a telefonok gyártása Kínában leállt; hanem azért is, mert mind az S-, mind a Note-szériájából megérkezett a tizedik családtag, azaz a jubileumi. Jó, ezzel lehetne vitatkozni, hiszen a Galaxy Note6 nem létező fogalom, de…!

Prémium borítás prémium pakkhoz! Fotó: Galaxy Világa

Az évben már bemutatott több különleges kiadást, gondolok itt: a nemsokára érkező Star Wars-félére vagy a korábban érkezett Tokiói Olimpiáéra, azonban ezek egyike sem arra hivatott, hogy a jubileumi debütálást ünnepeltesse. Karácsony elé ütemezték be a 10. évfordulóra szánt pakk megjelenését, amit külön csomagolni sem kell, annyira jól néz ki önmagában.

A doboz tetejére a “10 Anniversary” felirat került, ahol a tizes szám a megszokott Samsung királykék színnel került felírásra. Két oldalán dobornyomással a “Samsung Galaxy” és a “Galaxy 10th Anniversary” írás olvasható – amelyek megint csak prémium érzést keltenek.

A tartalmáról mindenképpen el kell mondanom, hogy egy Samsung starter pakknak is felfogható, hiszen egy teljes hordozható ökoszisztéma kap helyet. Nem csak telefont és hozzá tokot kapunk, hanem hordható okoskiegészítőket is, amik megkönnyítik az életet. És még árbarát is mindez, szóval, remek karácsonyi ajándék lehet!

A doboz tartalma:

  • Samsung Galaxy Note 10+ 256GB – Aura Glow (SM-N975F/DS)
  • Samsung Galaxy Buds – Silver (SM-R170NZSAXEH)
  • Samsung Galaxy Active 2 40mm – Aluminium variáns, Silver (SM-R830NSSAXEH)
  • Samsung Galaxy Note 10+ Silver szilikontok (EF-PN975TSEGWW)
  • 2db Samsung Watch Active 2-szíj: 1db rózsaszín szillikonszíj és 1db fekete bőrszíj.

Beszéljünk az árról! Ez a jubileumi csomagot 439 990 Ft-os áron kínálja a Samsung a márkaboltokon keresztül. Ha belegondoltok, akkor teljesen rendben van, hiszen a Galaxy Note 10+ 379 990 Ft, a Galaxy Buds 49 990 Ft, míg a Galaxy Watch Active 2 94 990 Ft, azaz ha gyors fejben számolást végeztek, akkor hamar leesik, hogy ez már önmagában több mint 440 ezer forint és akkor a tokról és szíjakról még nem esett szó.

A pakk az SM-N975FZSYXEH SKU-kódon van jelen a piacon!

Így fest a csomag kinyitva.

A 10. évfordulós Galaxy Note 10+ csomag 2019. november 21-től kapható a márkaboltokban! Legjobb tudomásunk szerint limitált a készlet, így, aki ilyesmiben gondolkodna, az csapjon le rá. Másrészről, árengedmény alapvetően nem szokott lenni, szóval ne is várjatok ilyesmire.

A külföldi hirdetménye:

A 4 hónapos ajándék Youtube Prémium előfizetésről hallottál már?

Gondolom kevesen tudnak arról, hogy a 2019. február 20-a után vásárolt Samsung telefonok mellé jár egy rejtett ajándék is, így tájékoztató jellegű bejegyzés következne.

A Samsung megajándékozza minden Galaxy TabS6 és Galaxy Note10-szériás felhasználóját 4 hónap ingyenes Youtube Premium előfizetéssel. Összegben ez nem nagy értek (hiszen havi 1.790Ft-ról beszélhetek), de legalább bizonyos időig nincs a digitális rezsinkben költségnövekedés, ha valaki megelégelte a Youtube-on állandó jelleggel feltűnő reklámokat.

Igen ám, de nem csak ez a két szegmens felhasználói örülhetnek. A Galaxy S10e / S10 / S10+ / S10 5G / Fold, illetve Galaxy TabS5e eszköz vásárlói és aktiválói is ugyanezen 4 hónapos ingyenes tagságot kapják. Ha pedig nincs a listán a készüléked, de 2019. február 20-a és 2020. február 29-e között történt/történik meg a Samsung okostelefonod és/vagy tableted vásárlása és aktiválása, akkor 2 hónapos az előfizetői kedvezmény. Tehát még egy Galaxy A20e-hez is jár utóbbi, ami azért nem rossz.

Az ajándék előfizetés hirdetménye. Fotó: Samsung

A Youtube Premium talán leghasznosabb funkciójának egyike, hogy reklámmentességet kapunk. Se a videók előtt, alatt és után nincs megszakítás. Egy másik, hogy zárolt/kikapcsolt képernyőnél se szakad meg a lejátszás, persze ilyenkor csak a hangot élvezhetjük. Itt említeném meg a Youtube Music-ot, a vállalat hivatalos zenei streaming applikációját, amin keresztül több millió dalhoz, albumhoz és élő előadáshoz férünk hozzá.

„A Samsung és a YouTube együttműködésével a felhasználók az elérhető legmagasabb minőségben követhetik a kedvenc tartalmaikat (… )A YouTube a kreatív alkotók platformja, a Samsung csúcskészülékeivel pedig a tartalomgyártók és -fogyasztók egyaránt élvezhetik a videómegosztó előnyeit.”

mondta Samu Zsófia, a Samsung Electronics Magyar Zrt. kommunikációs vezetője.

Aktiválás menete:

  1. Nyitsd meg a Youtube applikációt a telefonon vagy tableten.
  2. Jelentkezz be Google fiókkal. Ha még nincs accountod, akkor regisztráció szükséges.
  3. Az applikáción belül kattints a felhasználói profilfotóra, majd a kicsúszó menüben válaszd a “Youtube Premium-tagság vásárlása” almenüt.
  4. Klikk a “Próbáld ki ingyen” opcióra.

FONTOS: Csak azok a felhasználók élhetnek az ajánlattal, akiknek korábban nem volt YouTube Premium, YouTube Music Premium, Google Play Music szolgáltatása vagy YouTube Red feliratkozása (beleértve a próbaidőszakokat és a promóciókat is).

Képernyőfotó a Youtube Premium 4 hónapos ingyenes tagságáról. Fotó: Galaxy Világa

Ha kérdésed lenne, hozzászólás formájában bátran tedd fel!

Elő Black Friday a márkaboltokban és az edigitálnál

A Joy-napokat után afféle elő Black Friday-t tartanak több helyen. Ez alól a márkaboltok sem kivételek, ahol majd csak november második felében lesz a hivatalos BF, azonban az előtte lévő időszakot is le kell fedni némi forgalomélénkítő akcióval.

A Samsung Experience Store-okban a középkategóriás telefonokra helyeződik a hangsúly. A novemberi árakhoz képest több készüléknél további 5 ezer forint árengedménnyel várják a vásárlákat. Így már sokkal barátibb az ára: a Galaxy A40, a Galaxy A50 és a Galaxy A70 triónak. Ha engem kérdeztek, akkor az aranyközéputat javasolnám, mivel az A50-nél már plusz egy kamerát kapunk, és elegendő akkumulátor kapacitást ahhoz, hogy egy napig kibírja a készülék. És még sincs olyan nagy telefon a kezünkben!

Mutatnám a márkaboltok árszabását, ami 2019. november 15-től 18-ig, azaz hétfőig érvényes:

Termék:Rajt ár:Novemberi ár:Akciós ár:
Galaxy A4089 990 Ft74 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A50124 990 Ft94 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A70139 990 Ft109 990 Ft104 990 Ft

Felhívnám a figyelmet arra, hogy az edigital.hu minap tartja a Black Friday-t, melynek köszönhetően a Samsung felsőkategóriás telefonjait elég jó áron ajánlják a vásárlóiknak. Mondjuk a Galaxy S10e, illetve a Galaxy S10+ 128GB-ás variánsa azonos összegben érhetők el a márkaboltokban is. Ha tárhelyméretben többen gondolkodánk, akkor azt figyelhetjük meg, hogy a Galaxy S10 512GB-nál 10 ezer forinttal, a Galaxy S10+ 512GB-nál 25 ezerrel, míg a Galaxy S10+ 1TB-nál 30 ezerrel olcsóbb a SES-ekhez képest.

Azt a tényt se szabad elfelejteni, hogy elsőként csökken a Galaxy Note 10-család ára. A 256GB-os modelleknél 30 ezerrel, míg az 512GB-osnál 20 ezer forinttal – igaz utóbbit csak rendeléssel kínálják:

Végére jöjjön az összesítő táblázat. Az árak csak november 15-én érvényesek:

Termék:Belső tárhely:Bevezetési ár:Akciós ár:
Galaxy S10e128GB257 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S10128GB309 990 Ft199 990 Ft
Galaxy S10512GB394 990 Ft324 990 Ft
Galaxy S10+128GB344 990 Ft279 990 Ft
Galaxy S10+512GB429 990 Ft344 990 Ft
Galaxy S10+1TB549 990 Ft459 990 Ft
Note 10256GB329 990 Ft299 990 Ft
Note 10+256GB379 990 Ft349 990 Ft
Note 10+512GB414 990 Ft394 990 Ft

Ha láttál máshol is kihagyhatatlan akciót, amihez magyarországi hivatalos garancia dukál, bátran jelezd felénk komment formájában! Köszönjük!

Mutatnám a hirdetményeket: