Címke: Galaxy Z Flip 5G

A novemberi okostelefon árakról…

Az év véghajrájába érkeztünk. Érdemes lesz nyitott szemmel járni, hiszen a november a Fekete Péntektől lesz hangos a 2020-as évben. Nem írtunk külön cikket, de a Media Markt-okban elstartolt az első felvonása, bár azt alapul véve, hogy nincs jelentős árkülönbség a jelenleg futó Samsung márkaboltos októberi promócióhoz képest, nem szándékozunk külön foglalkozni az áruházlánccal. Helyette csak felhívnám a figyelmet arra, hogy a hónapban esedékes a Joy napok is, amivel mindjárt jövő héten fogtok találkozni. Kíváncsi leszek, mennyire veszi el az érdeklődését a Black Friday, mert jobb árakkal a papírforma szerint akkor találkozhatnak a vásárlók, legalábbis, ha mindenki betartja a fair játékot, és nem lesz előtte felárazás-leárazás.

Advent első vasárnapja november utolsó hétvégéjére esik, így az ünnepekre történő rákészülést próbálja az összes áruház kihasználni. Mi a folytatásban is csak azt tudjuk ígérni, hogy minél előbb elhozzuk az éppen aktuális promóciót. Ismét a Samsung Experience Store-ok havi árairól hoznánk az összehasonlító táblázatot, amik egy éppen érkező leárazással módosulhatnak, de ha minden igaz, akkor a novemberi árakhoz képest magasabbak nem várhatók.

Mutatnám, mivel számoljatok: 2020. november 1-je és 30-a között. Az árszabás módosulása benn a pakliban, így kezeljétek a leírtakat tájékoztató jelleggel.

A Galaxy Z Fold2 5G termékcsalád.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A belépőszintű termékeiből a Samsung Magyarország nagyobb tárhely változatokat hozott. Mint arról már beszámoltunk, a Galaxy A21s és a Galaxy A31 duó kapott 4/128GB-os társat az alapmodell mellé. Talán kicsit késeinek érzem az igyekezetet, de legalább lesz választási lehetősége annak, aki ilyen termékekben gondolkodik. Várhatóan a SES-ek Black Friday-napjain leértékelésre kerülnek! A Galaxy A31 64GB-os variációja, illetve a Galaxy A41 tartja magát ugyanazon az árponton. A Galaxy A51 a jelenlegi legjobb ár/érték arányú középkategóriás készüléke a portfólióban, amit bátran merünk ajánlani.

Az XCover-termékcsaládra nincs továbbra sem kedvezmény. Érdekes, hogy egyetlen olyan időszakot se tudnék mondani, amikor valamilyen úton-módon engedtek volna az árából – ha a diákkedvezményt leszámolom.

Termék:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q4-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriás készülékek közé nemsokára beépül a Galaxy S20 FE 256GB, ami még egyelőre nincs a portfólióban, azonban a napokban megtudtuk, hogy a bevezetésre kerül a combosabb változata, ami RAM tekintetében is 2GB-tal többel lesz felvértezve. A Galaxy S10-család valószínűleg kitart a hónapban még. Hiába emlegettük kifutó termékként, a kevésbé népszerű színekben azért még kapható, így biztosan Black Friday-kor is lesz rá valamiféle jó ár.

Nem akadnak a Galaxy S20+ BTS Edition árához nyúlni. Míg az alapmodell már a 339 990 Ft-os árponton van, addig a limitált kiadás tartja magát a nyitányon. Szintén nem várható leárazás a Galaxy Note20-termékekre, a Galaxy Z Fold2 5G-re és a Galaxy Z Flip 5G-re. Hasonló cipőben a Galaxy Note10+ 512GB-os tárhellyel ellátott kiadása.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

Az októberi okostelefon árakról…

Októberrel elstartolt 2020-as év utolsó negyedéve, ami kiemelten fontos a telefongyártók életében, hiszen ilyenkor lehet az eladási mutatókat a fellegekbe repíteni – ami a COVID-19 világjárvány miatt nem éppen volt egyik hónapra se jellemző. Szerencsére a harmadik negyedév visszazökkenteni a dél-koreai vállalatot a régi csapásába és hozott is szép számmal termékeket a portfóliójába, valamint értékesítési számokat. Az őszt felkészülten kezdi a Samsung, és nem akármilyen kínálati listával, így nincs sok félnivalója.

Fontos megemlítenem, hogy Magyarországon az októbert a fő shopping őrület fogja áthatni ugyanúgy, mint tavaly, hiszen érkezik a hónap közepe előtt a Glamour-napok, amely keretében: az átlagosnál is nagyobb leértékeléssel lehet számolni. Előre vetítve novemberben a Joy-napok és a Black Friday, míg decemberben a karácsonyra hangolódás generálja majd a költekezési kényszert.

A következő cikksorozattal átvesszük, hogy milyen alapárakkal lehet számolni 2020/Q3-hoz képest 2020/Q4-ben, illetve kitérek azokra a változásokra, amelyek az éppen aktuális piaci részleget fogják jellemezni. A soron következő árakat: 2020 októberére értsétek!

A Galaxy S20 FE egyik kreatívja.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A belépőszinten és a középkategóriában ne számítsatok sok változásra. Annyira ne, hogy az utolsó negyedévben nem történt elmozdulás árügyileg az előzőtől. Ténylegesen leszögezhető, hogy a Galaxy A30s kifutott, immáron nem keressétek az árlistába, mert szinte mindenhonnan eladásra kerültek az utolsó darabjai. Ezzel szembe megy a Galaxy A20e és a Galaxy A20s, amik akár évvégéig a portfólió részét képezhetik, ugyanis annyira távol esnek az utód, azaz a Galaxy A21s végárától, hogy megfér egymás mellett a trió úgy, hogy közben nem csinál egyik a másiknak konkurenciát.

Termék:2020/Q4-es ár:Októberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft
Galaxy A21s74 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q3-as árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felsőkategóriánál lesznek változások, ugyanis, mint azt már korábban említettük, a Galaxy S10-család ténylegesen kifutott státuszra váltott. Annyira kifutóvá, hogy a Samsung márkaboltok többségében már nincs készlet belőle. Az eltűnésének kulcsfontosságú oka, hogy elstartolt a Galaxy S20 FE-nek a magyarországi értékesítése, ami hardverben naprakészebb, hiszen ugyanaz az Exynos 990 került bele, mint a testvéreibe. Aki kisebb készüléket szeretne, az ne habozzon, ne várjon, mert azon kapja magát, mint anno márciusban a Galaxy S10e iránti érdeklődők, azaz hipp-hopp felszívódik minden szó nélkül…

A felső szegmens mellett a prémium is megkapta a maga módján a vérfrissítését, hiszen a Galaxy Z Fold 2 5G és a Galaxy Z Flip 5G ütős páros azok számára, akik nyitottak a technológiai újdonságok felé.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

Íme a Samsung összehajtható készülékeinek aktuális infógrafikája

Részben a Galaxy Fold debütálása miatt döntöttem úgy tavaly októberben, hogy létrehozok egy olyan Samsung termékekre specializálódott (rajongói) oldalt, ami összefoglalja az összes terméküket, amelyekkel az IM Divízióban találkozhatnak az érdeklődők. Még az évtizedforduló előtt piacra dobták a leginnovatívabb okostelefonjukat, amivel felhívták magukra a figyelmet, mert erre tényleg már nem lehetett olyat rámondani, ráaggatni, hogy másolták X.Y. gyártót. Egyedi lett, de kellett is hozzá legalább félévtizednyi tervezés és „rajtaülős”, hogy útnak indíthassák a Galaxy Z-családjukat, ami piacot teremel.

A Galaxy S10-zel jelentették be a Galaxy Fold-ot, de a rajtját csak nyárra tervezték! Még mielőtt bármi kezdetét vehette volna, felütőtte a fejét némi probléma, hiszen ha visszaemlékeztek, akkor az újságíróknak kiküldött termékeknél előfordultak kijelző gondok abból adódóan, hogy nem bírták a hajtogatást. Aztán nagyjából két hónap csúszással élesedett a termék a világpiacán, ami Magyarországra 2019. december folyamán futott be. Rövid ideig és eléggé limitált darabszámban találkozhattak vele a magyarok, hiszen januárra már hűlt helye volt a kihelyezéseinek. 2020 februárjában viszont érkezett a Galaxy Z Flip, ami próbálta betölteni az előd által keletkezett űrt, felemás szájízzel. Tetszett az embereknek, de a Galaxy Fold szintjét nem ütötte meg.

Szerintünk tudatosan történhetett mindez, hiszen akkor a Galaxy Z Fold 2-nek nem sok relevanciája lett volna ősszel; illetve arra helyezték a fókuszt, hogy brandet építsenek, illetve megteremtsenek egy ténylegesen is prémium szegmenst, amivel kiemelkedik a tömegből. Ez összejött.

Immáron három különféle terméket különböztetünk az összehajtható készülékeinél, amihez készítettek egy remek infógrafikát, amit mutatnék is:

A dél-koreai Galaxy Z Flip 5G előrendelői választhatják a legmenőbb ajándékot a készülék mellé

A Samsung hazai képviselete se a Galaxy Z Flip-nél, se a Galaxy Z Flip 5G-nél nem élet azzal a lehetőséggel, hogy a felhasználók előrendelhessenek a horizontálisan összehajtható készülékeire. A döntésnek egyszerű az oka: amellett, hogy eléggé szűk nézőközönséget érnek el velük, s ezáltal nem is túl olcsó egyik sem, elfogadható raktárkészlettel rendelkezik mindkettőből. Ezáltal pedig nincs relevanciája egy előrendelési időszaknak a kiírására. Mondjuk a magyarországi Samsung Experience Store-okban még februárban, az LTE változatnál volt lehetőség előregisztrációra, ami nagyjából annyit jelentett, hogyha befut a termék, akkor keresik az érdeklődőket, valamint félreteszik a nevükre, hogy biztosan legyen mit megvásárolniuk.

Más a helyzet Dél-Koreában. Ott éppen zajlik a Galaxy Z Fold 2-vel párhuzamosan a Galaxy Z Flip 5G-nek az előrendelési időszaka, ami szeptember 9-én vette kezdetét és szeptember 15-ig tart. Aki él a vásárlás lehetőségével, azok bundle promócióban vesznek részt, ami nagyjából annyit takarna, hogy választhatnak a termékük mellé egy ajándékot:

  • vagy 1db Samsung Galaxy Buds Live-ot (bármelyik színben!),
  • vagy 1db Disney kiadásos kiegészítőcsomagot a Galaxy Z Flip-hez.
Különleges előrendelési ajándék jár a Galaxy Z Flip 5G-hez Dél-Koreában.
Forrás: Samsung Korea

Magyarázkodnom se kelljen, melyik érdekelne jobban a páros közül. Természetesen a Disney együttműködésének végeredménye, ami szerintem sokkal menőbb, mint ha a Thom Browne Edition-ös változatot vásárolnánk meg.

A kiegészítők sorában helyet foglal:

  • 1db Clear Cover, azaz átlátszótok, ami Disney mintás,
  • 4db matrica, amit a Clear Cover és a készülék közé tudtok elhelyezni,
  • 1db Disney fotel formájú vezeték nélküli töltőpad,
  • valamint 1db Disney-s csuklópánt, amihez a telefon rögzíthető.

Természetesen azon előrendelők, akiknek sikerült ilyenre beneveznie szeptember 30-ig kapják meg, amit a Samsung Members-ön keresztül leadott igénylést követően kézbesítenek. Mindezt ingyen. Mennyire odafigyelnek már az ottani képviseletnél.

Nektek tetszik az ajándék elképzelés?

Fontos frissítést kapott a Galaxy Z Flip 5G

Februárban engedte útjának a Galaxy Z Flip-et a Samsung, ami hozta az eladási számokat. A legnépszerűbb összehajtható készüléke lett – de sikeréhez az is kellett, hogy a Galaxy Fold limitáltabb számban legyen jelen a piacon, valamint magasabb árfekvésben. A dél-koreai vállalat komolyan gondolja az 5G képes piacon történő előnyének megtartását. Mindent meg is tesz annak érdekében, hiszen “diktálóként” szeretné magát a felhasználók fejében tartatni. Augusztusban előálltak a Galaxy Z Flip 5G-vel, aminél egy szükséges hardverfrissítést hajtottak végre, több fronton megerősítették, hogy még ütőképesebb legyen.

A termék a magyarországi piacon ugyanúgy érvényesülhetett, némi felárral, amit már csak azért érdemes kifizetni, mert tényleg egy legnaprakészebb chipset, a Snapdragon 865+ épült a váza alá. Már a megjelenése előtt kapott szoftverfrissítést, azonban a hazai képviselet a rajtot követően egy újabbal állt a használói elé, hogy a másodlagos eSIM foglalata által képes legyen a két SIM-kártyás üzemmódra. (Ez hazánkban a Telekom hálózatában van kiépítve, amellyel a fizikai SIM-et logikaira lehet konvertáltatni.) A jelek szerint ez nem működött a kezdeti időszakban, bár nem nagyon tették szóvá!

Az F707BXXU1BTH7 buidszámú csomaggal foltozták a felmerülő biztonsági hibáit; illetve stabilizálták a Fényképező applikációját. Száz szónak is egy a vége: érdemes telepíteni, mert funkciónalítasában erősödött a termék.

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy Z Flip 5G kreatívja.
Forrás: Samsung

Buildszám: F707BXXU1BTH7
Android verziója: Q (Android 10)
Kiadás dátuma: 2020-09-08
Biztonsági javítás szintje: 2020-09-01

  • Javítottuk a(z) Fényképező stabilitását.
  • Támogatott a(z) Két SIM
  • Átfogó stabilitási és funkcionális fejlesztések.
  • Tökéletesítettük az eszköz biztonságát.

A szeptemberi okostelefon árakról…

Mindenképpen meg akartam várni a Galaxy Z Fold2 5G bejelentését, hiszen a szeptember egyik meglepetés termékéről számolhatunk be, ami nagyon jó eséllyel felélénkíti az okostelefon piacát. Kevés olyan kütyü van ugyanis, ami ilyen technológiai tudással lenne felvértezve, illetve nem szabad elmenni szó nélkül a roppantmód magas árazása mellett sem, ami legalább garantálja azt, hogy ne találkozzon szembe az ember olyan sűrűn vele. Jelenpillanatban is zajlik az előrendelése, amelyet érdemes kihasználni, hiszen a készülékbeszámítással egybekötött lehetőségnek köszönhetően 50 ezer forint a zsebünkben maradhat.

Szeptembert részben azzal nyitottam, hogy beszámoltam arról, mely termékek tűnhetnek el a közeljövőben a Samsung Magyarország portfóliójából. A lista egyaránt tartalmazott alsó-, közép- és felsőkategóriás terméket, valamint okoskiegészítőket. Aki lemaradt volna, az mindenképpen olvassa vissza, hiszen, ha pont az egyik kiszemeltje foglalna helyet, akkor könnyedén elfordulhat, hogy orosz rulettet játszik az idővel a megkaparintása kapcsán.

Még annyit fűznék hozzá a hónaphoz előszó gyanánt, hogy a harmadik negyedévnek a zárásáról volna szó, amikor a Back to School promóció éppen a lecsengő fázisában van, illetve, amikor a különféle őszi kuponőrületek leporolásra kerülnek.

A Galaxy Z Fold2 5G kreatívja.
Fotó: Samsung

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

A listából kikopott több 2019-es évi Galaxy A-szériás készülék. Gondolok: a Galaxy A10-re és a Galaxy A40-re, ami alapvetően már tényleg az előző hónapokban is az utolsókat rúgta. Külön kiemelném, hogy a Galaxy A20s-nek a hazai piacon történő jelenlétét olyannyira komolyan gondolta a magyarországi képviselet, hogy akciót is indított rá – de majd a részletekről holnap fogok beszámolni, most csak legyen annyi elég, hogy a Galaxy A20e-hez képest feltűnő 3 ezer forintos felárat mindenki bátran adja oda a Samsung márkaboltokban, mert tud annyival többet.

A Galaxy A21, azaz előbbiek utódja egész hónapban jobb áron lesz, mint amennyiért anno nyitott. Igaz nem sok az áresés mértéke, de egy tokra éppen elegendő. A Galaxy Xcover 4s még a portfólió részét képezi, hiszen a Galaxy Xcover Pro annyira elrugaszkodott a szériához kötött árszegmenstől, hogy tulajdonképpen réteg telefonná nőtte ki magát. Ez pedig azt jelenti, hogy tényleg az vásárolja majd, akinek ez kell!

Termék:2020/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft
Galaxy A30s85 990 Ft
Galaxy A21s77 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A3199 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q3-as árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A második negyedévben feltűnt áremelkedés jellemzi az alapárakat, amiket a Samsung Magyarország a harmadik negyedév utolsó hónapjában is megtart. A teljes hónapban inkább időszaki promóciókkal készülnek.

A változás a listán mindössze annyi, hogy a Galaxy S10-család nagyobb tárhelyű tagjai kikoptak, illetve bekerültek az újdonságok, gondolok ezálatt: a Galaxy Note20-ra, a Galaxy Note20 Ultra 5G-re, a Galaxy Z Fold 5G-re és a Galaxy Z Fold 2 5G-re.

Termék:Belső tárhely:2020/Q3-as ár:Szeptemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft
Galaxy S20 Ultra128GB512 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5 G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip256GB565 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q3-as árakon vásárolhatók.

Ha visszanéznéd az Unpacked eseményeket…

Végre szeptember első hétvégéjén időt tudtam szakítani arra, hogy visszanézzem az augusztusi Unpacked eseményét a Samsungnak. Hiába ügyelt a dél-koreai vállalat arra, hogy a délután második felére ütemezze mind a kettőt; aki 10 órától 20 óráig dolgozik, annak szinte mindegy, hogy a napszak mely időszakára ütemezi, hiszen se munka előtt, se munka után, se az alatt nincs ilyesmire ideje. Manapság a visszanézhetőség lehetősége már alanyi jogon jár mindenkinek, elég csak ellátogatni a Youtube-ra, ahol bárki-bármikor ledarálhatja akkor, amikor és ahányszor szeretné. Ma végre utolértem magam és lenyomtam a másfélórás eventet.

Ha valaki hasonlóan lemaradt róla, annak mutatnám az a videót, ami a Galaxy Note-, a Galaxy Watch3- és a Galaxy Tab S7-család leleplezésével foglalkozik:

Az Unpacked esemény első felvonása.

Ha pedig van még röpke 10 percetek, akkor a Galaxy Z Fold2-t is pótoljátok:

A Galaxy Z Fold2 Unpacked eseménye.

Nagyon erős az 5G képest portfóliója a Samsungnak

A Samsung többször bizonyította, hogy azon gyártó akar lenni a felhasználói szemében, “akit” diktáló jellemvonással jellemeznek. Az ötödik generációs (5G) hálózat elterjedésének hajnalán úgy döntött, hogy eszközökkel látja el azokat az ügyfeleit, akik szem előtt tartják a naprakészséget és nyitottak a technológiai újdonságokra, egy szóval: a fejlődésre. Nyilván, számtalan tévhit nehezíti munkájuk gyümölcsének beérését, de ahogy a múltban, úgy a jelenben is ezeket le kell küzdeni a jó cél érdekében.

A jelenlegi 5G képest készülék portfóliója a Samsungnak.

2019 tavaszán mutatkozott be az első 5G-s készülékük, a Galaxy S10 5G, ami a magyarországi piacot elkerülte. A sort folytatta ősszel a Galaxy Note10-család, melynek mind a két tagját ellátták az újdonsült technológiával, de persze hagytak választási lehetőséget azoknak, akiknek a kiforrottabb 4G is elegendő volt. A csúcskategória mellett a megfizethetőbb árazású középkategóriát se akarták kihagyni a kínálatukból, hiszen még mindig innen van a legjelentősebb vásárló közönsége. A Galaxy A90 5G a tavalyi év második felében debütált, és sokáig úgy volt, hogy Magyarországon is napvilágot lát, azonban a Galaxy Fold feltűnése miatt inkább veszni hagyták az elképzelést – aminek egyszerű oka lehetett: valószínűleg a Galaxy A80 hányattatott sorsára került volna magas árszabása miatt. A szegmens tovább tagokkal bővült 2020-ban, és a jelek szerint 2021 se hoz mást!

2020-ban már átgondoltabb stratégiával álltak a meglevő és leendő ügyfeleik elé, ugyanis kínálatukat megerősítették olyan termékekkel, amiknél az alap felszereltséget képezi az 5G. Gondolok itt az abszolút prémium szegmensre: a Galaxy S20 Ultra 5G-re, a Galaxy Note20 Ultra 5G-re, a Galaxy Tab S7+ 5G-re és a Galaxy Z Fold2 5G-re, amelyekből, ha akarnánk se tudnánk LTE változatot beszerezni. A jövőkép pedig azt mutatja, hogy az LTE szócska kezd kikopni a portfóliójukból, legalábbis a Life Unstopped nevű eseményen bemutatott Galaxy A42 5G szintén ezt a kijelentést erősíti.

A világ kínálatához képest a magyar is próbalja tartani a tempót. A jelenlegi 19 készülékéből csak 8 tűnt fel a hazai képviselet forgalmazásában; név szerint: a Galaxy Note10+, a Galaxy S20+, a Galaxy S20 Ultra, a Galaxy Z Flip, a Galaxy Note20, a Galaxy Note20 Ultra, a Galaxy Tab S7+ és a Galaxy Z Fold2. És meg hol az év vége, hiszen a Galaxy A42 5G premierjét az utolsó negyedévre jósolják – ami biztosan nem kerül el minket sem.

Cirka másfél év leforgása alatt a kínálatuk több mint 50%-át elhozták 5G-s kiadásban, de mutatnánk a listát, hiszen van hozzá egy remek infografikánk: