Címke: Galaxy Z Flip

A januári okostelefon árakról…

Ismét egy döcögősnek tűnő év kezdés elé nézünk, legalábbis, ha azt veszem alapul, hogy a legtöbb elektronikai üzletházban az év első szállításai csak jövő héten futhatnak be, akkor semmiképpen sem nevezném a jelenséget gördülékenynek. Lezártunk egy érdekes évet, amelyet a COVID-19 világjárvány átitatott. Voltak hónapok, amikor nagyon megváltoztak a vásárlói szokások. Az év első felét a bizonytalanság jellemezte, amit megérzett az összes piac. Okostelefonokból kevesebb fogyott, mint a korábbi év azonos időszakában, de azért nem panaszkodhatnak a gyártók, mert tragikusnak a mutatókat semmiképp se nevezhetjük.

2021-ben a Samsung teljesen más stratégiával áll az érdeklődői elé. A Galaxy S21 sorozatot már januárban bemutatják, hogy megpróbálják kihasználni a Huawei hátrányát, amit az amerikai szankció által ért el; illetve csökkentsék az Apple iPhone 12 eladásait. Kíváncsi leszek, mire lesznek képesek, hiszen egyes piacelemzők szerint a széria nem lesz könnyű helyzetben. Meglátjuk. Szintén az év elején lehet számolnia az új Galaxy A-családdal.

A lentebb feltűntetett árak tájékoztató jellegűek, a változás jogát fenntartjuk.

A Galaxy okostelefonokról egy összesített fotó!
Forrás: Shop Samsung App

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Nem sok meglepetést tudok felmutatni. A később bevezetett 128GB-os Galaxy A21s és Galaxy A31 visszament a nyitóárára. A népszerűbb termékek, mint pl.: a Galaxy A51 és a Galaxy A71 árpontját megtartották, amit majd különféle promóciókkal fognak kedvezőbbé tenni; velük ellentétben a Galaxy A41-nél egész hónapban lehet számolni egy nyomottabbal, ami 89 990 Ft-on áll meg; de előbbi rá is érvényes.

A tavalyelőtti Galaxy A-sorozatból a Galaxy A10 60 990 Ft-ért, valamint a Galaxy A20e 54 990 Ft-ért és a Galaxy A20s 59 990 Ft-ért még elérhető a kínálatban. A készleteik már a végüket járják. Másrészről, inkább döntsetek a tavalyi Galaxy A21s mellett, mégis csak frissebb.

Termék:2020/Q1-es ár:Januári ár:
Galaxy A20e61 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft59 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2021/Q1-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A Galaxy S10 és a Galaxy S10+, valamint a Galaxy S20 lekerült a listáról, hiszen mindegyik kifutott.

Mint említettem decemberben, a tavalyelőtti felsőkategóriás készülékek End of Life életciklusukba kerültek, ami annyit jelentene, hogy ne számítsatok már nagyobb leárazásra rájuk. A készleteik már a végüket járják, így ha valaki bármelyikben gondolkodna, akkor ne habozzon, mert hoppon maradhat.

Termék:Belső tárhely:2021/Q1-es ár:Januári ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft179 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft539 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

Az Galaxy Z Flip 4G-s változata is felfrissült Android 11-re

Tényleg nincs az év utolsó napjaiban se megállás. A Samsung képviselete gőzerővel küldi ki a frissítéseket mindegyik csúcskategóriás készülékére. A 2021-es portfólióból már csak a Galaxy Z Fold2 5G-re várjuk az Android 11-es rendszert és a velejáró One UI 3.0-ás felületnek a megérkezését. A Galaxy S20-termékcsalád után a Galaxy Z Flip 5G volt az, amelyik sorra került karácsony előtt. Meg is lepett minket, hiszen inkább az őszi tollas megoldásra jósoltuk volna előbb, azonban helyette a legfrissebb és legkompaktabb összehajtható modellját update-elte. Ekkor már lehetett sejteni, hogy napok/hetek kérdése, és a tavasszal napvilágot látott „nulladik” generációra szintúgy befuthat.

December 30-án élesítették a Galaxy Z Flip LTE magyarországi felhasználóinak a lehetőséget, hogy ha akarják, akkor újév napja előtt lefrissíthetik a legaktuálisabb rendszerre a készüléküket. A csomag az F700FXXU3CTLA néven érkezett meg, mely az e havi biztonsági javításokkal lett ellátva. Méretéről nincs információnk, azonban újdonságainak tárháza hasonló, mint a Galaxy Z Flip 5G-é.

A lentebbi linken található One UI 3.0-ás újdonságok közül az alább olvasható nem vonatkozik a Galaxy Z Flip-termékcsaládra, hiszen nem bővíthetők:

„A Dual Messengerrel létrehozott alkalmazásmásolatok többé nem férhetnek hozzá közvetlenül az SD-kártyán lévő fájlokhoz. Ahhoz, hogy az SD-kártyán lévő fájlokat megoszthassa az alkalmazásmásolattal, válassza ki a fájlokat a Galériában vagy a Saját fájlokban, koppintson a Megosztás lehetőségre, majd válassza ki az alkalmazásmásolatot.”

(Zárásképp jegyezném meg, hogyha nem érkezett még meg a frissítés, akkor sem kell pánikba esned, mert a szerverekre fokozatosan engedik rá a készülékeket, hogy elkerüljék a terhelést. Másrészről, javasolt ilyenkor használni a manuális frissítési lehetőséget a ‘Beállítások’ menüpont ‘Szoftverfrissítés’ almenüjében; vagy ott a Samsung Smart Switch PC-re telepíthető programja, amivel hasonlóképp van módotok ránézni a frissítés elérhetőségére.)

A Galaxy Z Flip egyik kreatívja.
Forrás: Samsung

Buildszám: F700FXXU3CTLA
Android verziója: R (Android 11)
Kiadás dátuma: 2020-12-30
Biztonsági javítás szintje: 2020-12-01


Az alábbiak az újdonságok:

A One UI 3 arra szolgál, hogy segítsen Önnek a fontos dolgokra összpontosítani. Vizuális újratervezésünk révén továbbfejlesztettük azokat a helyeket, amelyeket Ön a legtöbbször látogat meg, például a Kezdőképernyőt és a gyorspanelt, hogy csökkenthessük a zavaró tényezőket, kiemeljük a fontos információkat, és következetesebbé tegyük az Önnek nyújtott élményt. A teljesítményfejlesztések segítségével az alkalmazások gyorsabban futnak, miközben az akkumulátor-töltöttséget kevésbé veszik igénybe. A One UI 3 pedig új adatvédelmi vezérlőelemekkel, egyszeri engedélyekkel és továbbfejlesztett Digitális jólét funkcióval segíti az Ön általi irányítást.

A részletekről <ide klikkelve> informálódhatsz!

A Samsung uralta a 2020-as évet az összehajtható okostelefonok piacán

Nem semmi évet tudhat a Samsung magunk mögött. Idén tavasszal és ősszel is bemutatott egy-egy összehajtható készüléket, elég csak felidézni a Galaxy Z Flip-et és a Galaxy Z Fold2 5G-t. Azóta mind a kettő kapott egy kiegészítő változatot, hiszen előbbiből az 5G-s került piacra, utóbbit pedig a kínai régióban egy másabb formában hozták el. Jelenleg tehát nagyjából 7 változattal rendelkezik, amely valójában csak háromnak feleltethető meg. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a versenytársak még a kivárásra játszanak. Láttunk 2020-ban másabb megoldású prototípusokat, mint pl.: a rollable szegmenst, aminek azért még ki kell forrnia.

A Samsung egyértelműen dominált az összecsukható okostelefonok piacán 2020-ban. A dél-koreai vállalat a 2020-as évben 90% feletti házrész arányt zsebelt be, amivel messze kiemelkedik a konkurencia eredményei közül. Várhatóan ez az évtized indíthatja be az szegmens fellendülését, ami 2025-re teljesedhet ki és terjedhet el a tabletek, valamint a notebookok körében is. De ne rohanjunk annyira előre, helyette vessünk egy pillantást, miként alakultak az elmúlt negyedévek.

Negyedéves felosztásban az összehajtható okostelefon eladásai mutatói.
Forrás: DisplaySupplyChain

A DSCC jelentése szerint, az összecsukható panelek szállítása 2020-ban 454%-kal növekedtek az előző évhez képest, ami nagyjából 3.1 milliónyi készüléket takarnak. Ez a következő esztendőben további 394%-kal mozdulhat ki felfelé, de nyilván csak becsült adatokról van szó, amibe egy újabb esetleges COVID-19 hullám is bármikor beleszólhat, vagy éppen bármiféle Huawei elleni szankció. A lényeg, hogy a becsült szállítmányok értéke 462 millió amerikai dollárt is meghaladhatja.

Bárhogy nézzük, a Samsung egyelőre versenytárs hiánya miatt tud ilyen mértékben érvényesülni. Senkit meg se lepjen, hogy a legnépszerűbb készülékei között az ideiek foglalnak helyet. Az oldal információi szerint a legnagyobb szeletet a tortából, egészen pontosan 65%-ot a Galaxy Z Fol2 5G ragad ki, amit a Galaxy Z Flip 5G követ 27%-kal.

Ezenkívül a jelentés azt is kimondja, hogy a dél-koreai vállalat az összecsukható Z-termékcsaládjára összpontosít a Galaxy Note-sorozaton túl. Az elkövetkező esztendőben a Samsung várhatóan nem kevesebb, mint három foldable kategóriás készüléket dobhat a piacra, melyekkel a Galaxy Z-családot erősíti. Nagyon benne a levegőben az a pletyka, miszerint várható egy úgy nevezett FE vagy Lite változat, bár egyelőre nagyon a sűrű erdőben tapogatóznak a pletykálkodók, hiszen arról se tudni, melyik változatból futhat be.

Külön meglepetés, hogy az európai régióban van a legnagyobb igény a termékcsoportra. 29%-át bitorol a tortából, amelyet Dél-Korea követ 26%-kal, majd pedig Kína 25%-kal. (Így már érthető, miért volt olyan fontos a Galaxy W2021 5G-nek a bevezettetése.)

Az összehajtható okostelefonok eladási házrész aránya.
Forrás: Counterpoint Research

Zárásképpen szeretnék még néhány érdekes információt megosztani. Az egyik ilyen, hogy a termékcsalád legkedveltebb processzorlapkája a Qualcomm lett, ami 96%-os házrésszel eltiporta a konkurens chipseteket. Többségében a Snapdragon 865+-os lapka épült a termékekbe, de azért akadtak Snapdragon 855+-osok is, mint pl.: a Galaxy Z Flip LTE változata által. Összességében előbbi erőforrás 80%-ot tett ki az összből.

A panel alapanyaga szempontjából az ultravékony üveg (UTG) eléggé nagyot ment. A 2020 harmadik negyedévében eladott készülékek 92%-ában ilyen épített, ami várhatóan az évzárásával 87%-ra esik vissza, de annyi baj legyen. A csökkenés azért következhet be, mivel az LTPO megoldás debütált az év utolsóelőtti időszakában, ami a jövő évben nagyobb hangsúlyban kaphat.

Kíváncsian várom, miként formálódik a jövő évben a foldable/rollable termékcsalád!

Decemberrel váltak kifutottá…

Az év utolsó olyan cikke érkezne, ami felhívja a figyelmet arra, mely termékektől veszünk (könnyes?) búcsút december folyamán. Szakzsargonnal élve csak end of life jelzővel szoktam illetni a jelenséget, amire általában negyedévente legalább egyszer sor kerül. Októberben már megemlékeztünk azokról a készülékek, amik 2020 évvégéig biztosan eltávoznak az élők sorából. Köztük volt a kisebbik Galaxy S20, ami azóta tényleg kikopott a portfólióból olyannyira, hogyha találkoznátok vele, akkor se lenne előnyös áron, mert elvesztette a terméktámogatását, amivel kedvezőbb áron tudták ajánlani. Állításomat az alábbi képernyőfotó szintén alátámasztja, ahol szemrevételezhető, hogy olcsóbb a Galaxy S20+ nála.

Nyilván a folyamat hosszabb lefolyású, így senkit se érjen meglepetésként, hogy mellécsapódik: a Galaxy S20+ LTE, a Galaxy S20+ 5G, valamint a Galaxy S20 Ultra 5G trió. A Galaxy S20+ BTS Edition-jét azért se tenném a felsoroltak közé, mert alapvetően limitált darabszámban került a hazai részleg kínálatába, ami út közben már nagyjából kikopott. Azzal, hogy elindult az életpályájuk felszámolása, még nem azt jelenti, hogy nem lesznek kaphatók a következő hónapokban, inkább csak azt, hogy a Samsung az aktuális újdonságait szeretné népszerűsíteni. A döntés értelmében pedig tanúbizonyságot nyerhet az a teória, miszerint már januárban bemutatásra kerülhet a Galaxy S21-termékcsalád.

(Valószínűleg ezért csökkentek az elmúlt napokban az akciós áraik még jobban! Részletek.)

A Galaxy S20+ és a kvadrat stílusú kiegészítők.
Fotó: Samsung

Ha pedig a tavaszi csúcskategóriások valóban eltávoznak, akkor a tavalyelőttieknek sincs sok keresnivalója a kínálatban. Nem csak a Galaxy S10+-ra gondolok első sorban (hiszen belőle még fellelhető kisebb mennyiség!), hanem a Galaxy Note10-családra (a szolgáltatóknál jelenlévő 5G-s variációval együtt!), illetve az év elején bemutatkozott olcsóbb felső kategóriásokra, mint pl.: a Galaxy S10 Lite-ra és a Galaxy Note10 Lite-ra. Szintén kivezetésre kerülnek. Talán a Black Friday-időszaka alatti nyomottabb ára se véletlenül születhetett meg, hiszen a Galaxy S20 FE simán képes az általuk keletkező űrnek a betöltésére! Pláne úgy, hogy a karácsonyi időszak alatt már 200 ezer forint alá pozíciónálták.

Van egy belépőszintű készüléke a Samsung Magyarországnak, ami átlagnál hosszabb életpályát élt. A Galaxy A20s-re gondolok, ami a kritikus 50 ezer forint alatti árérzékenyebb szegmensbe próbált teret hódítani. Fekete péntekkor 40 ezer forint alá is csökkent a végösszege, amivel elérte a legalacsonyabb árpontját. Kifuttatása talán azért érett meg, mivel a Galaxy A21s-ből két tárhely változatot hoztak el, illetve lassan 2021-et írunk, amikor egy másfél éves modellnek már nincs annyira létjogosultsága.

Ne érjen az se meglepetésként senkit sem, hogy a Galaxy Z Flip LTE eltűnt az összehajtható készülékek portfóliójából. Ez annyira aktuális, hogy a legtöbb márkaboltban már nincs is készleten. A Galaxy S20-szal bevezetett termékről lenne szó, nem pedig a nyár vége felé leleplezett 5G-sről. Utóbbival szeretne a folytatásban érvényesülni a hazai képviselet, így, akiknek bejött a Mirror Purple és a Mirror Black színopció, azoknak át kell térnie a fényesről a mattosabb kiadásra. A kagyló dizájn megvalósító okostelefon 459 990 Ft-on búcsúztatta a háromnegyed éves életpályáját, ám akadnak olyan csatornák (pl.: Media Martk), ahol 399 990 Ft-ért is fellelhetők az utolsó darabjai.

Zárásképpen pedig még a sorba a Galaxy Tab S6-ot említeném meg, amiről már az előző cikkben említést tettem, de hátha akad olyan, aki frissen csatlakozott be a blog életébe. Elnézve, hogy jelenleg milyen árponton van, valószínűleg tavaszig kitartanak a készletei.

Hivatalos a One UI 3.0 és az Android 11 magyarországi ütemterve

A Samsung Magyarország kiadta a hivatalos közleményt, miszerint melyik készülékére mikor érkezhet meg az Android 11-es operációs rendszer a One UI 3.0-ás felülettel! Az előző év mintájára, ismételten a közlés helyéül a Samsung Members applikációját használták, hiszen az éppen futó karácsonyi nyereményjáték-sorozatból fakaróan sokkal nagyobb forgalmaz bonyolít le, illetve rá szeretnék szoktatni a közönségüket, hogy sűrűbben használják azt, ahogy a Community közösségi felületét is, ami elérhető általa.

Szintén nincs változás a frissítési menetrend lefolyásában, hiszen legelőször a tavasszal napvilágot látott Galaxy S-széria tagjai kapták meg. Olyannyira, hogy szinte mindegyik modellre elérhető lett az elmúlt 1 hétben, mind a független, mind szolgáltatói oldalról. A Galaxy S20 FE természetesen kivételt képez, hiszen októberben debütált, így legkorábban februárban futhat be a friss Android 11-es operációs rendszer rá. A listán helyet foglal az 5G-s változata, ami azért fura, mert nincs egyelőre forgalomban egyik csatornán sem. Szerintünk, egyre közelebbi a készülék bevezetésének időpontja, hiszen a Galaxy Note10+ 5G vagy éppen a Galaxy S20+ 5G is elérhető volt részükről.

Jövő év elején lehet számolni: a Galaxy Note20-aknak, a Galaxy Note10-eknek, a Galaxy S10-eknek és a Galaxy Z-termékcsalád tagjainak az update-jével. A jelenlegi felállás szerint a középkategóriás készülékek közül a Galaxy A51-re futhat be legkorábban, aminél márciust emlegetik. Ugyanebben a hónapban érkezhet a Galaxy Tab S7-családra. Ami viszont abszolút fura, hogy a tavalyi Galaxy A-szériások a jelek szerint hamarabb frissülhetek, de lentebb szemléltetem is dátumok formájában. Az utolsó fázisban megint a tabletek kapnak odafigyelést, valamint a gyengébb belépőszériások.

A teljesség kedvéért feltűntettem a németországi régiónak a plusz termékeit is, amelyek Magyarországot elkerülték, gondolok itt: a Galaxy M-szériára, valamint a 2020-as belépőszintű Galaxy A széria modelljeire.

A One UI 3.0 felületének egyik kreatívja.
Forrás: Samsung Magyarország

Mutatnám a frissítési ütemtervet a magyarországi készülékekhez:

2020 decemberében:

2021 januárjában:

2021 februárjában:

2021 márciusában:

2021 áprilisában:

  • Galaxy A71 (SM-A715F) – [Frissítve – 2021.03.25]
  • Galaxy A40 (SM-A405F) – [Frissítve – 2021.03.29]
  • Galaxy M51 (SM-M515F) – Németországban – [One UI 3.1 – 2021.03.15]

2021 májusában:

2021 júniusában:

  • Galaxy A41 (SM-A415F)
  • Galaxy A31 (SM-A315F)
  • Galaxy A21s (SM-A217F)
  • Galaxy Tab Active3 (SM-T575F)
  • Galaxy Tab A7 2020 (SM-T500 | SM-T505F)
  • Galaxy A11 (SM-A115F) – Németországban
  • Galaxy A01 (SM-A015F) – Németországban
  • Galaxy A01 Core (SM-A013F) – Németországban
  • Galaxy M11 (SM-M115F) – Németországban

2021 júliusában:

2021 augusztusában:

2021 szeptemberében:

A [2] oldalon megtalálhatjátok a közlemény képernyőfotóját.

A decemberi okostelefon árakról…

Túl vagyunk az év legmeghatározóbb időszakán, hiszen a november a Black Friday-őrületre fókuszált 2020-ban is. Kíváncsiak leszünk, hogy a piackutatócégek milyen eladási adatokról fognak beszámolni, illetve a COVID-világjárvány második hulláma mennyire érintette az időszakot. Magyarország se maradt ki azon országok névsorából, ahol megszorítások léptek életbe, viszont szerencsére olyan mértékű bezárás, mint amit tavasszal megtapasztaltunk nem volt. Talán a nagyobb kérdés az, hogy a tavalyi azonos időszakhoz mérten, mennyivel mozdultak el a mutatók? – illetve, melyek voltak a legkelendőbb termékek!

A decembert se szabad félvállról venni, hiszen az év utolsó két hónapjában generálódik a legnagyobb eladás. Most, hogy a kereskedelem online csatornákra átcsapott, amondóak vagyunk, hogy magasabb mutatók fognak mutatkozni, mint 2019-ben. A Samsung Magyarország több termékének az árát megváltoztatta, de ezek csak alapárak. A hónap mindegyik napjára készülni fog különféle promóciókkal, amiről a folytatásban ugyanúgy jönnek a külön cikkek. Nézzük elsőként az okostelefonok szegmensét.

A következő árak: 2020. december 1-je és 31-e között értendők – azon időszakokra, amikor a termékek nincsenek valamiféle promócióban. Lássuk csak!

Érkezik az ünnepi szezon.
Fotó: Samsung USA

Alsó- és középkategóriás készülékeknél:

Novemberhez képest december nem hozott sok változást árazás területén a belépőszintnél és a középkategóriánál. Sehol se tudnék elmozdulást kiragadni a felsorolásból. Négy terméknél maradt a nyitóár, hiszen az XCover-termékcsaládnál eleve sosincs leértékelés; illetve a Galaxy A21s és a Galaxy A31 duójának 128GB-os tárhelyvariánsa még frissnek tekinthető, így megtartották a bevezetési árpontjukat.

Termék:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A20s64 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft64 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft104 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft129 990 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft

* A kihúzás értelemszerűen azt jelzi, hogy nincs rá egész havi kedvezmény, azaz a 2020/Q4-es árakon vásárolhatók.

Felsőkategóriás készüléknél:

A felső kategóriánál kicsit más a helyzet. Nemsokára megírom, de a Samsung Magyarország egész hónapra kiterjedő promócióba kezdett, mellyel lejjebb nyomta a drágább termékeinek az árait. Gondolok pl.: a Galaxy Note20-ra, a Galaxy Note20 Ultra-ra vagy éppen a Galaxy S20 FE-re. Kiindulva abból, hogy havi leárazást kaptak, ez évben még megtartanám a nyitópontjukat.

Változás vélhető felfedezni ellenben a Galaxy S20+ BTS Edition-jénél, ami 389 990 Ft-ról 349 990 Ft-ra csökkent, elengedve ezzel 40 ezer forintot az alapárából. Szintén csökkentettek a Galaxy S20-nál is, hiszen novemberhez mérten 10 ezret engedtek el. Nyilván közrejátszhat az a tény, miszerint kifutó modellről beszélünk, amelynek készletei az utolsókat rúgják.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:Decemberi ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft179 990 Ft
Galaxy S10128GB295 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft244 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft
Galaxy S20 FE256GB274 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft289 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft339 990 Ft
Galaxy S20+ BTS Edition128GB389 990 Ft349 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft459 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft174 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft259 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft319 990 Ft
Galaxy Note 10+512GB449 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB565 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft

Összesítettük az Edigital és a Media Markt Black Friday ajánlatait

Elkészítettem a Black Friday 2020 címkefelhőjét, hogy egy helyen lássátok, milyen ajánlatokkal készültek az idei esztendőkben a különféle üzlethálózatok. A Samsung Experience Store-ok háromnapos eventet tartanak, afféle hosszú hétvége formájában, hogy senki se késsen le az ajánlataikról. Nem csak a készülék portfóliójára adnak árengedményt, hanem a tartozékaikra is. Információnk szerint, ez viszont csak bolti vásárlás során vehető igénybe, a webshopban leadott rendeléseknél sajnos nincs lehetőség a kedvezmény aktiválására. (Természetesen kijátszható a rendszer, hiszen ha nincs módotok felkeresni egyik üzletüket sem, akkor telefonáljatok rá a hozzátok legközelebbire és kérjetek egy átutalásos számlát, mellyel egyből jogosultak leszek a későbbi bolti átvételre is.)

A teljesség kedvéért úgy döntöttünk, hogy szemre vételezzük a konkurens üzlethálózatokat, hiszen a cél: a hivatalos partnereknél történő készülékvásárláson, illetve a jó ár megtalálásán van. A folytatásban az Edigital második körére, valamint a Media Markt Black Friday-hétvégéjére helyeződik a hangsúly. Mind a kettőnél minap startolt el a Fekete Péntek-őrülete, ami egészen vasárnapig fog tartani – illetve a készlet erejéig. És mint láthatjátok majd, akadnak azért olyan okostelefonok, amiből kifogytak.

A tisztánlátás mivoltából azért feltűntettük a novemberi árakat, hiszen úgy véljük érdemes látni azt: mennyivel lehet olcsóbb most, mint ha egy olyan időszakban választanátok a Samsung márkaboltok bármelyikében, amikor nincs rá semmiféle kiemelt promóció.

OKOSTELEFONOK:

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Nem csak a Samsung márkaboltoknál van fókuszba a belépőszint és a középkategória, hanem a többi csatornán is. Mind az Edigitalnál, mint a MM-nél a Galaxy A20s a legbasicebb okostelefon, illetve ezzel egyidejűleg a legolcsóbb is. A stáb mégis azt javasolja, hogy inkább az utód mellett tegyétek le a voksot, mert sokkal jobban jártok vele. A középkategóriából a Galaxy A41-re hívnám fel a figyelmet, ami a Media Marktban árminimumon van. Ennyiért nagyon jó deal, pláne, ha kisebb telefonra vágytok. A Galaxy A51 szintén 90 ezer forint remek karácsonyi ajándékválaszték tud lenni. A Galaxy A71-nél nincs árkülönbség a SES-ekhez viszonyítva.

Termék:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy A20s54 990 Ft49 990 Ft48 999 Ft
Galaxy A21s 32GB64 990 Ft55 990 Ft54 999 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft74 990 Ft72 999 Ft
Galaxy A31 64GB89 990 Ft75 990 Ft69 999 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft84 990 Ft79 999 Ft
Galaxy A4189 990 Ft75 990 Ft74 999 Ft
Galaxy A51104 990 Ft90 990 Ft89 999 Ft
Galaxy A71129 990 Ft114 999 Ft
Galaxy Xcover 4s94 990 Ft84 990 Ft84 999 Ft
Galaxy Xcover Pro185 990 Ft177 990 Ft

Felsőkategóriás készülékeknél:

A Media Markt nem hozott külön nagyobb leárazást a felsőkategóriás termékekhez.

Ezzel szemben az Edigital a múltkori ajánlatát hozta el pepitában. Míg a Samsung Experience Store-okban a Galaxy S20 FE-re megy a fókusz, addig a versenytársnál minden másra. Felhívnám a figyelmet, hogy általuk kapta meg a legelső leárazását a Galaxy Note20-termékcsalád, hiszen a sima modellnél 25 ezer, a nagyobbnál pedig 30 ezer forintot engednek el, ami korrekt, főleg úgy, hogy az első negyedévben ilyesmi meg se történhetne papíralapon. Nem véletlenül hoztak a közelmúltban egy trade-in promóciót köré építve.

Termék:Belső tárhely:Novemberi ár:Edigital ár:
Galaxy S10+128GB244 990 Ft229 990 Ft
Galaxy S20+128GB339 990 Ft270 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB459 990 Ft355 990 Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB174 990 Ft169 990 Ft
Galaxy Note 10256GB259 990 Ft249 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB319 990 Ft299 990 Ft
Galaxy Note 20256GB354 990 Ft329 990 Ft
Galaxy Note 20 Ultra 5G256GB484 990 Ft454 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G256GB454 990 Ft464 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft529 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft699 990 Ft

TABLETEK:

Csak a tisztánlátás mivoltából hoznám el ismételten a tablet szegmenset, hiszen karácsony előtt egy hónappal már érdemes elgondolkodni a vásárlásán, ha ilyennel termékkel szeretnénk szeretteinket meglepni. A Samsung márkabolthoz ajánlatához képest nincs egyáltalán differencia, szóval bárhol vegyétek a három közül, jó döntötök.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29051 990 Ft42 490 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29561 990 Ft54 999 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T51589 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft99 989 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 999 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 999 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:Novemberi ár:Edigital ár:Media Markt ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720149 990 Ft134 999 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725164 990 Ft152 999 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft110 490 Ft119 999 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft128 490 Ft139 999 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860229 990 Ft206 999 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865249 990 Ft205 490 Ft224 999 Ft

Zajlik az edigital oldalán a Black Friday

November kétségtelenül a Black Friday időszakáról szól. Karácsonyi ajándékvásárlást mindenki időben szeretné letudni, ezért az emberek többsége kihasználja az éppen kápóra jövő alkalmakat, amikor spórolhatnak. Célszerű azért körbe nézni az interneten, mert előfordulhat, hogy a feltűntetett ajánlat nem minden esetben a legjobb, és csak felárazás-leárazásról van szó. Természetesen a nagyobb cégeknél ez “nem jellemző”, azaz nem szeretnék megkockáztatni a pénzbírságot, így feltételezhető a korrektség.

Több mint 1 éve követjük nyomon promócióról promócióra a Samsung okostelefonok árait, így táblázat formájába összefoglaljuk, mennyire dolgozik az Extreme Digital Fekete Péntek alkalmával jó árakkal. Fontos kiemelni, hogy az általuk meghirdetett leértékelések csak a mai napra értendők, ergo, ha hozzájutsz valami jóhoz, akkor szerencsés péntek 13-on vagy túl. Szintén érdemes fejben tartani, hogy a “készlet erejéig” szócskána van ereje, hiszen limitált az.

A Samsung Experience Store-ok információin szerint jövő pénteken tartják meg a Black Friday-t.

Az edigital Black Friday logója.
Forrás: edigital

A belépőszintű és középkategiás termékek árazása:

Régóta vártuk, végre bezuhant Black Friday alkalmával a Galaxy A51 ára 100 ezer forint alá. Olyannyira az alá, hogy mindössze 90 ezret kérnek érte, ami abszolút jó vétel. Hasonlóan korrekt kínálattal várják azokat, akik inkább a nagytestvére mellett tennék le a voksukat, hiszen a Galaxy A71 nem sokkal kerül drágábba, mint 110 ezer forint. Ritka alkalmak egyikre, de a Galaxy Xcovertermékcsalád se marad ki a jóból. Szintén kaptak egy kisebb kedvezményt. Ha viszont valakinek tényleg csak telefonálásra kell az okostelefon, akkor ott a Galaxy A20e, ami ennyiért elfogadható ajánlat, bár a helyetekben akkor se mennék Galaxy A21s választása alá.

Termék:2020/Q4-es ár:SES ár:edigital BF ár:
Galaxy A20e61 990 Ft49 990 Ft39 990 Ft
Galaxy A20s74 990 Ft62 990 Ft49 990 Ft
Galaxy A21s 32GB74 990 Ft62 990 Ft54 990 Ft
Galaxy A21s 128GB84 990 Ft77 990 Ft69 990 Ft
Galaxy A31 64GB99 990 Ft84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A31 128GB94 990 Ft87 990 Ft79 990 Ft
Galaxy A41104 990 Ft84 990 Ft74 990 Ft
Galaxy A51135 990 Ft102 990 Ft89 990 Ft
Galaxy A71165 990 Ft124 990 Ft112 990 Ft
Galaxy XCover 4s94 990 Ft84 990 Ft
Galaxy XCover Pro185 990 Ft177 990 Ft

A felsőkategóriás termékek árazása:

Most érdemes nagyot álmodni. Már csak azért mondom ezt, mert a Galaxy Z Fold 2 5G, amiről azt feltételeztük, hogy úgy se fog árcsökkenés áldozatává válni, kapott egy 10%-os lecsapást, mellyel 670 ezeren áll meg. Abszolút jó vétel. Ha pedig a másik összehajtható termékcsaládban, a Galaxy Z Flip-ben gondolkodnátok, akkor csak az 5G-s változatra hívnám fel a figyelmet, mivel míg az alapmodell 11%-kal lett olcsóbb, addig a ráncfelvarrott 23%-kal. Hol a logika? – Nem tudjuk, de jó látni, hogy mérséklődött.

Ha pedig szimplán a Galaxy S-szériánál tennéd le a voksod, akkor a Galaxy S20-család között biztosan rálelsz a jövendőbélidre. Jegyzem meg, a Galaxy S20 FE is a leértékelt termékek listáján szerepel attól függetlenül, hogy előző hónapban látott napvilágot. A lista magáért beszél, mutatnám, hogy mi mennyi.

Termék:Belső tárhely:2020/Q4-es ár:SES ár:edigital BF ár:
Galaxy S10 Lite128GB239 990 Ft169 990 Ft144 990 Ft
Galaxy S10+128GB339 990 Ft229 990 Ft219 990Ft
Galaxy Note 10 Lite128GB229 990 Ft169 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Note 10256GB359 990 Ft249 990 Ft239 990 Ft
Galaxy Note 10+256GB409 990 Ft299 990 Ft299 990 Ft
Galaxy S20 FE128GB249 990 Ft219 990 Ft
Galaxy S20128GB339 990 Ft264 990 Ft249 990 Ft
Galaxy S20+128GB379 990 Ft299 990 Ft269 990 Ft
Galaxy S20 Ultra 5G128GB512 990 Ft399 990 Ft354 990 Ft
Galaxy Z Flip 4G128GB539 990 Ft474 990 Ft474 990 Ft
Galaxy Z Flip 5G256GB579 990 Ft444 990 Ft
Galaxy Z Fold 2 5G256GB749 990 Ft669 990 Ft

Az edigital odatette magát, mint ahogy láthatjátok. A SES ár oszlop az éppen aktuális Samsung márkaboltban lévő árazás.


Közbe észrevettük, hogy a tablet szegmens is kapott leárazást, így kiegészítettük a cikket a teljesség kedvéért. Külön kiemelém, hogy Galaxy Tab S7 akciós úgy, hogy csak 3 hónapja van a piacon. Nem sokkal, de lejjebb csapták az áraikat.

Az alsó- és középkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Aktuális ár:edigital BF ár:
Galaxy Tab A 8.0 (2019) WIFISM-T29061 490 Ft51 990 Ft41 990 Ft
Galaxy Tab A 8.0 (2019) LTESM-T29572 990 Ft61 990 Ft49 990 Ft
Galaxy Tab A 10.1 (2019) LTESM-T515109 990 Ft89 990 Ft80 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) WIFISM-T50089 990 Ft71 990 Ft
Galaxy Tab A7 (2020) LTESM-T505109 990 Ft99 990 Ft
Galaxy Tab Active2 LTESM-T395174 990 Ft159 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro WIFISM-T540237 990 Ft189 990 Ft
Galaxy Tab Active Pro LTESM-T545264 990 Ft209 990 Ft

A felsőkategóriában az árazás:

Termék:Modelkód:2020/Q4-es ár:Novemberi ár:edigital BF ár:
Galaxy Tab S5e WIFISM-T720173 990 Ft139 990 Ft119 990 Ft
Galaxy Tab S5e LTESM-T725194 990 Ft159 990 Ft144 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite WIFISM-P610144 990 Ft134 990 Ft109 990 Ft
Galaxy Tab S6 Lite LTESM-P615169 990 Ft154 990 Ft127 990 Ft
Galaxy Tab S6 WIFISM-T860259 990 Ft229 990 Ft194 990 Ft
Galaxy Tab S6 LTESM-T865289 990 Ft249 990 Ft204 990 Ft
Galaxy Tab S7 WIFISM-T870259 990 Ft219 990 Ft
Galaxy Tab S7+ 5GSM-T976B409 990 Ft399 990 Ft