Kategória: Elemzés

Nagyot ment a Samsung a harmadik negyedévben!

2020 felemás második negyedéve után magára talált a Samsung. A COVID-19 világjárvány kihatással volt a gazdaságra, amit a dél-koreai vállalat megérzett nyár folyamán. Lassabban tudtak alkalmazkodni a váratlan helyzethez, melyből az egyik versenytárs előnyt kovácsolt, azonban már ott lehetett érezni, hogy csak egy különleges időszakról van szó, ami a folytatásban valószínűleg nem fogja megismételni önmagát. Több piackutatócég ugyanerre a megállapításra jutott, viszont most, hogy lezárult a harmadik negyedév már fixen állítani lehet, hogy a trónfosztott brand – ami az Interbrand listájának 5. helyére kúszott fel – magára talált, és a felmerült problémákat megfelelő módon orvosolták.

Számos piackutató adott ki a kimutatását, melyek közül a Canalys-t választottuk prezentálásra, mégis csak a legtöbbször rájuk támaszkodunk. A Samsung 2020 harmadik negyedévében a legnagyobb okostelefon értékesítő lett. Hiába voltak olyan aggályok, hogy lefelé ívelőben a brandnek, helyette felszívták magukat és cirka 80 millió készüléket szállítottak le, ami elképesztő mennyiség! Pláne úgy, hogy közben a második helyet elfoglaló Huawei csak 51.7 millióval követi.

Toronymagasan nyerte a negyedévet a Samsung.
Forrás: Canalys

Szép teljesítmény, melyhez azért kellett a line-up frissítése. Ebben az időszakban futott be a Galaxy Note20-család, a Galaxy Z Fold2 vagy a Galaxy F41, illetve lépett át a Galaxy S20-család egy leárazási hullámsorozatba, hogy még kedvezményesebben kínálják az érdeklődőknek. Míg 2019 azonos időszakában 78.9 millió termék került leszállításra, addig idén 2%-kal több. Kevésnek hangzik, de vegyük csak számításba a koronavírus jelenlétét, hiszen ez idő tájt kezdődött el újfent a vírusnak a felélénkülése bizonyos régiókban, ami magával hordozta a gazdasági bizonytalanságot. Mindezt alapul véve nem annyira rossz a helyzet.

„A Samsung a második negyedévben szenvedett az offline (=bolti) kiskereskedelemtől való függőségéből fakadóan, azonban a harmadikban fellendőlés mutatkozott. Ennek három alappillére volt. Először is, sok régióban azt tapasztalták, hogy a második negyedév iránti kereslet áttolódott a harmadikba. Másodsorban, megerősödött az indiai piacon, ahol ismét a második helyre sikerül elősoroltatnia magát. Harmadsorban pedig fókuszba helyezte a belépőszintű és a középkategóriás termékek piacra dobását, illetve egyéb ösztönzéseket kezdeményezett, mint pl.: ingyenes kiszállítást tett lehetővé az online store-jain keresztül, illetve növelte az exkluzív online keresletet még árbarátabb termékek bevezetésével.”

mondta Shengtao Jin, a Canalys elemzője.

Mint az leolvasható a lentebbi táblázatról, a Samsung a piac egyötödét stabilan bitorolja. Szám szerint 23%-át. Mögötte a Huawei marad el 14.9%-kal, ami legfőképpen a kínai régiónak köszönheti azt, hogy nem csúszott tovább a ranglétrán. Az Apple ezzel szemben lemaradt a dobogóról, amire nem igazán volt precedens az elmúlt időszakban. Mindez azért történhetett meg, mivel a Xiaomi betört számos régióba, köztük az Európába, így növelni tudta a piaci részesedését, mellyel 13% fölé emelkedtek és letaszították az almás brandet a legjobb három listájáról. A Vivo-ról se feledkezzünk el, ami szintén profitált 2019-hez képest.

A teljes összkép egy kimutatáson.
Forrás: Canalys

Hiába a jelenlegi állapot, a jövőkép nem túl bizakodó:

„Az emelkedő COVID-19 arány olyan régiókban, mint Európa, hamarosan arra kényszeríti a kormányokat, hogy szigorúbb országos intézkedéseket hozzanak vissza. A második hullám korlátozni fogja az állami ösztönző költségvetéseket, és széleskörű csődöket és munkahelyek elvesztését idézhet elő az érintett területeken. Sajnos a Q3 megkönnyebbülése rövid életűnek tűnik.”

mondta Ben Stanton, Canalys vezető elemzője

Meglátjuk: mire lesz képes a Samsung az utolsó negyedévben. Nagyon bizakodik a vállalat, hiszen az online kereskedelmet valamilyen szinten helyre tudta tenni. Azok a megmozdulások, amikkel fellendítette a gazdaságot eredményesek lehetnek a folytatásban is, viszont az országhatárok esetleges bezárásával, valamint nem várt korlátozásokkal sajnos ők se tudnak mit kezdeni. Reméljük a legjobbakat!

A Sony vezeti az okostelefon-képérzékelők piacát

Sokat hallani, hogy ismételten a megapixelek háborúját éljük, holott szó sincs ilyesmiről. A Samsung mind a közép-, mind a felsőkategóriás okostelefonjaiba többféle képalkotó-érzékelőt szerel, amelyekkel a felhasználóknak lehetőséget ad, hogy az adott pillanatot a lehető legjobb minőségben tudják megörökíteni. Mindegyik különféle méretekkel és MP-számokkal van ellátva, nem utolsó sorban fényértékkel, ami szintén nagyban meghatározza a végeredményt. A dél-koreai vállalat nem csak saját lapkakészletet, de saját kameraszenzort is fejleszt, hiszen az innováció nem állhat meg, illetve sokkal kisebb költségbe kerül, ha a magukét teszik bele a termékeikbe, mint ha egy másik gyártóét.

A Strategy Analítcs kiadta a szokásos féléves kimutatást, ami arra van kihegyezve, melyik kameraszenzor-gyártó uralja a képalkotásért felelős piacot. Most ne márkákra gondoljatok, hanem szenzorokra, amik nem feltétlenül biztos, hogy az termék gyártójától származik.

A kameraszenzor-gyártók piaci részesedése 2020 első félévében.
Forrás: Strategy Analytics

Az elmúlt félévben a piac teljes árbevétele meghaladta a 6.3 milliárd dollárt, ami szép summa; főleg azért is, mert a koronavírus miatt sokan arra asszociáltak, hogy ezt az iparágat is megsínyli a vírus által okozott válság. Ezzel szemben 15%-os növekedést ért el. A piackutató elmondása szerint az év második felében folytatódhat a pozitív szempontú elmozdulás, hiszen egyre több okostelefonba kerül egyre több kameramodul, azaz a gyártók igénye nagyobb, mint korábban.

„A képérzékelők piacának növekedését lelassította a világjárvány hatása. A nagy pixelérzékelők és az okostelefonokban történő több kamera használatának lendülete azonban várhatóan 2020 második felében erős növekedési utat fog kialakítani a képérzékelők piacán.”

mondta Stephen Entwistle, a Strategy Analytics egyik alelnöke.

A tortából a legnagyobb szeletet a Sony ragadja ki, ami 44%-kal bitorolja a szegmenst. Őt követi a Samsung 32%-kal, ami szintén előnyös helyzetben van, mégis csak majdnem ⅓-át sikerült magáénak tudnia a képalkotásért felelős szenzorok versenyéből. Jelentős elmaradással követi a két ászt az egyesített „egyéb” gyártók, illetve 9%-kal az OmniVision.

A Samsung rengeteg pénzt invesztál a kameraszenzorok továbbfejlesztésébe. Tavaly a Xiaomival együttműködve dobták piacra a 108MP-es képalkotójukat, amit a Galaxy S20 Ultra-ban mutattak be elsők között. A jelenlegi neten lévő pletykák szerint, ezt fogják tovább dolgozni a Galaxy S21-családnál, hogy még inkább részletgazdagabb képet tudjanak vele a felhasználók megörökíteni. Amúgy a dél-koreai vállalat is használ Sony érzékelőket.

Fura belegondolni, hogy anno 2017 őszén érkezett az első kétkamerás csúcskategóriása a dél-koreai vállalatnak, amit Galaxy Note8-nak hívtak. Egy évvel később, a Galaxy A92018-cal már négykamerás készüléket vezettek forgalomba, amivel elindult a háború a kamera számok frontján. Jelenleg arról beszélünk, hogy 2021-ben a Galaxy A-szériában mutatkozhat be az első hátlapi pentakamerás okostelefonja a Samsungnak!

Izgalmas évtized elé nézünk! Szerinted átveheti a Sony első helyét egyszer a Samsung?

A legjobb öt közé került a Samsung

Emlékeztek a tavalyi Global Brand összefoglaló cikkünkre, melyben arról számoltunk be, hogy jó eséllyel 2020-ban megelőzheti a Samsung a következő nagy riválisát, a Coca Colát, ami 2017-től kezdve egészen 2019-ig tartotta magát a dél-koreai vállalat előtt? 3 évet kellett várniuk, hogy beérjen az a rengeteg munka, amivel sikerült egy újabb nívós márkát maguk mögé soroltatniuk. Az új évtized beköszöntével immáron a legjobb 5 között kell emlegetni, pedig sokan úgy gondolták, hogy a COVID-19 világjárvány kihatással lesz a márkának az értékére, és csak 2021-ben dönthetik meg a kitűzött céljukat!

A Samsung márkaértéke 2%-ot erősödött, holott nem tudott olyan eladási mutatókat generálni, amilyent kitűztek maguk elé. A koronavírus szinte az összes iparágat megtréfálta, azonban minden jel arra mutat, hogy állták a sarat és erősödtek még egy olyan bizonytalan időszakban és üzleti környezetben, ami átitatta az elmúlt egy esztendőt.

„A 43. helyen kezdtük 2000-ben, 5,2 milliárd dolláros márkaértékkel. Ebben az évben az öt legjobb között vagyunk, 62,3 milliárd dollárral, ami nagyszerű eredmény. Nem érhettük volna el ezt a helyezést a felhasználók támogatása nélkül. Globális helyzetünk és a kapcsolatunk folyamatos építése érdekében folytatjuk a fogyasztókkal való kapcsolattartást és párbeszédet.”  

mondta YH Lee, a Samsung marketingvezetője.
A TOP24 a Global Brand List-en.

Az Interbrand évente megvizsgálta, melyek a Föld legértékesebb vállalatai. A tanulmány végeredményét október folyamán a Best Global Brand elnevezésű listán teszik elérhetővé. Mondanom se kelljen, de a legrangosabb elismerésről beszélhetünk, amikor felemlegetjük, így nem is csoda, hogy a Samsung is foglalkozik az elért eredményekkel. Míg 2019-ben 61.098 milliárd dollárra saccolták az értékét a dél-koreai vállalatnak, addig 2020-ban 63.3 milliárd dollárra növekedett. A TOP5-be kerüléséhez az is kellett, hogy a Coca Cola értéke csökkenjen, hiszen, ha a tavalyi mutatójával állítanánk szembe a Samsung ideiét, akkor maradt volna a 6. helyen, azonban sikerült 10%-kal rosszabbul teljesíteniük, amit ki használt a vetélytárs.

Jelenleg a legértékesebb az Apple, ami 322 milliárd dollárra növelte mutatóját, majd követi az Amazon 200 milliárddal. A harmadik és negyedik helyen a Microsoft és a Google található, melyek 165 milliárd körüli mozognak. A TOP5-ben történtek helycserék, hiszen a Google a második helyről a negyedikre csúszott le, hogy az Amazon előrébb léphessen.

Az Interbrand értékelése szerint az alábbi faktorok játszottak kiemelt szerepet a Samsung növekedésében:

  • A fenntartható fejlődést támogató, vállalati szintű intézkedések
  • Folyamatos innováció, olyan termékek bemutatása, mint a Galaxy Fold, a The Terrace vagy a BESPOKE hűtők
  • Jelentős befektetések olyan technológiák fejlesztésébe, mint a mesterséges intelligencia, az 5G vagy az IoT eszközök.
Év:20102011201220132014201520162017201820192020
Márkaérték (USD)19.5B23.4B (20%↑)32.9B (40%↑)39.6B (20%↑)45.5B (15%↑)45.3B (-)51.8B (14%↑)56.2B (9%↑)59.9B (6.5%↑)61.1B (2%↑)62.3B (2%↑)
Helyezés1917987776665

A cél egyértelmű, hiszen a folytatásban is szeretnék minél előnyösebb pozícióban tudni magukat az Interbrand-en, viszont bárhogy nézzük, a negyedik helyezett és köztük azért 100 milliárd dolláros különbség figyelhető meg, ami cseppet se kevés. Most persze lehet azzal jönni, hogy az Apple megcsinálta egyetlen év alatt, mivel 2019-ben „csak” 234 milliárdon állt. Meglátjuk mire lesz képes 2021-ben, amikorra a külföldi médiumok változásokat jósolnak az okostelefon piacában.

A koronavírus kihatott a zenei streaming szolgáltatók életére…

Más vizekre szeretnék evezni, ami szorosan kapcsolódik az okostelefon és az okoskiegészítők piacához, csak éppen szolgáltatás szinten. A Cointerpoint Research piackutató cég kiadta a 2020 második negyedévére fókuszáló kimutatását a zenei streaming szolgáltatóknak. Mielőtt még megkérdőjeleznétek a cikk helyét egy Samsung tematikájú oldalon, kihangsúlyoznám, hogy a dél-koreai vállalat okosórái már évek óta támogatják a Spotify használatát. Lényegében azok, akik rendelkeznek Spotify Premium előfizetéssel módjukban áll offline módban hallgatni a letöltött lejátszási listájukat; vagy, ha rendelkeztek eSIM-es variánssal, akkor interneten keresztül online módban.

Ez viszont a több nagy közül csak egyetlen opció, de a kutya se bánja, ha már a világ jelenlegi legnagyobb zenei streamin felületéről van szó, ugyanis az év második negyedévében: 34% piaci részesdéssel uralja a szegmens harmadát, ami kimagasló teljesítmény. Pláne úgy, hogy a Youtube, ami elstartolt a Youtube Music megoldásával messze elmarad tőle – holott azt gondolnánk, hogy korunk legnagyobb videómegosztója tartja a lépést a nagyokkal…

A zenei streaming platformok házrész aránya 2020 második negyedévében.
Forrás: Counterpoint Research

A Spotify-t az Apple Music próbálja utolérni, de kettőjük között majdnem akkora a lemaradás, mint az Amazon Music-nak a tortából kiharapott része. Előbbi 21%-kal követi, míg utóbbi 15%-kal. Érződik az elmaradásuk, de ha már szóbahoztam a hiányosságokat, akkor még mindig jobban állnak, mint a Youtube Music, ami mindössze 5%-kal lohol a mezőny végén.

Mint azt a címben említettem, a koronavírus ezt szegmenst is részlegesen „megbénította”. Az online zenei streaming árbevétele 2%-kal esett az előző negyedévhez képest, viszont ha az éves teljesítménnyel vetjük össze, akkor 13%-os növekedés mutatkozik, ami 6.7 milliáros bevételnek feleltethető meg. Nyilván ezek az adatok torzítanak, hiszen ott vannak az előfizetői mutatók, amik hiába emelkedett 29%-kal, ha az előző negyedévet hasonlítom össze az évessel, akkor a 35%-os akkori teljesítményhez képest elmaradtak a várttól. Említhetném még a 12%-os csökkenést 2019-hez képest, ami az előfizetői bevételek tükréből mutatkozik.

A növekedés a második negyedévben lelassult, mellyel a bevételek egymás után csökkentek. Ennek néhány oka van: néhány zenei streaming platformok kedvezményes ajánlattal állt elő (pl.: néhány hónapig ingyenes prémium tagságot tett lehetővé), illetve csökkentették a csomagok árait, ezzel sugallva a felhasználókat, hogy ne hagyják ott őket. Mellette a reklámbevételek megcsappantak, mivel a COVID-19 járvány miatt sok vállalat a kiadásokat csökkentette. Érdekesség, hogy a különböző műfajokhoz kapcsolódó podcastok képesek voltak ellensúlyozni a „hanyatlást” és megtartani a felhasználókat.

mondta Abhilash Kumar, a Counterpoint Research elemzője.

Fontos megemlíteni, hogy a Spotify népszerűségét az is segítette, hogy feltűntek Oroszországban, s ezáltal 250 millió zenerajongót értek el. Az Apple Music se ült a babérjain, helyette előállt a vésztervével, melynek értelmében 52 országban 6 hónapos előfizetést tett ingyenessé, hogy megőrizze piaci részesedését. Az indiai régióban a Gaana 19%-kal nőtt a tavalyi egész évhez képest, ami 180 millió „hallgatóval” büszkélkedik.

Ti, melyik zenei streaming szolgáltatóra esküsztök?  

A Qualcomm továbbra is piacvezető chipset gyártó, de van félnivalója

A Counterpoint Research ismételten egy érdekes kimutatással lepte meg a tech világát, ugyanis összesítették, hogy milyen eredményekkel zárták a 2020-as második negyedévet az okostelefonokba gyártott processzorgyártók. Mielőtt bármiféle részletekbe merülnénk, az azért muszáj megemlíteni, hogy a tavalyi azonos időszakhoz képest 26%-ot esett vissza szegmens eladási mutatója, amit részben a COVID-19 világjárványnak, részben pedig az ebből eredő korlátozásoknak tudhatnak be. Ez a csökkenés globális szintű, tehát egyaránt jellemezte az összes lapkagyártót. Ettől függetlenül akadtak olyanok, akik jobban jöttek ki a felfordult helyzetből, illetve olyanok, akiknél nem sok változást lehetett tapasztalni. Természetesen, ilyen magasságokban az 1-2%-os differencia már érezhető, szóval azért lesz miről beszélni.

A Qualcomm megőrizte piacvezető pozícióját, így továbbra is a legnépszerűbb lapkagyártócég. Hiába az előnyös helyezés, 2019/Q2-höz viszonyítva 4%-os csökkenés mutatkozott. Míg az előző esztendőben 33%-kal a piac egyharmadát magénak tudta, addig most meggyengült 29%-ra, amelynek a MediaTek őrülhetett a leginkább, hiszen a kettőjük közötti különbségből sikerült ledolgozniuk, mellyel egyre inkább úgy tűnik, hogy nem olyan lehetetlen a letaszításának stratégiája.

A processzorgyártók piaci részesedése 2020/Q2-ben.
Forrás: Counterpoint Research

Mint az a kördiagramról leolvasható, a MediaTek gyártó eléggé megközelítette a Qualcomm-ot. A harmadik helyre a HiSilicon állhatott fel, akik a Kirin processzorlapkákért felelősek, viszont az elemzőcég szerint csökkenés várható a harmadik negyedévben részükre, hiszen az amerikai szankció nehezíti a létezésüket és a Huawei eladásait. Szabályosan látszik az átrendeződés, ugyanis míg 2019/Q2-ben a dobogó legalsófokára a Samsung állhatott fel az Exynos-családjával, addig egy évvel később a vírus tetőzéséből való gyors kilábalásnak köszönhetően, illetve az importok megfogásával megerősödött a Hisilicon. 2020/Q2-ben a dél-koreai vállalat lapkája ugyanúgy fogyott, mint az Apple-é; mind a kettő 13%-on zárta az időszakot

Míg az okostelefonok teljes piaca az akkoriban tetőző járvány miatt esett vissza, addig a Qualcomm piaci részesedésének csökkenését részben a Huawei is okozta, hiszen a HiSilicon lapkák iránti igény növekedett az amerikai korlátozások után, melynek mértéke Kínában volt a legkiugróbb.

mondta Neil Shah, a Counterpoint kutatási alelnöke.

A Qualcomm és a MediaTek kulcsfontosságú mozgatórugója: az Oppo, a RealMe és a Xiaomi. Mindhárom gyártó próbál hátszélből érvényesülni, mivel a Huawei által elvesztett „űrt” fel kell tölteni. A MediaTek előnyei között emlegethető, hogy a belépőszinten és a középkategóriában megfizethető LTE és 5G képes megoldásokat szolgáltat, melyeknek a legnépszerűbb piaca: Kína, Oroszország, a Közel-Kelet és Afrika. Egyértelműen látszik, hogy a Xiaomi és a RealMe a Huawei piaci részesedését célozza meg, és azon vásárlói közösség felé nyit.

Az Unisoc-ról alig teszek említést, holott fontos szerepet játszhat a Közel-Keleten és Afrikában, hogy a jövőben olcsóbb 5G képes eszközöket szállítson.

Régiókra szedve a lapkakészlet iránti kereslet Q2-t nézve.
Forrás: Counterpoint Research

Zárásképpen a régiós eloszlásra mindenképpen muszáj kitérni, mivel eléggé durva adatokat figyelhetünk meg. Az egyik ilyen, hogy Észak-Amerikában az Apple 40%-ről 43%-ra növelte a mutatóját; míg egy másik, hogy a HiSilicon Kínában brillírozott, hiszen ilyen jó piaci részesedéssel talán még sose rendelkezett. A Samsung iránti kínálat mindegyik régióban csökkent, viszont a brand megoldására még mindig az európaiak a legnyitottabbak. Olyannyira, hogy a Qualcommot is maguk mögé utasítják az ínséges időszak ellenére.

A Counterpoint Research véleménye szerint a cloud gaming iránti kereslet növekedése fogja jellemezni a következő éveket. Nem csak a GPU teljesítmények lehetnek erősebbek, hanem a piac egyre nyitottabbá válhat a 90Hz-es, a 120Hz-es és a 144Hz-es képfrissítés felé is; nem beszélve az 5G-s hálózatok kiteljesedéséről.

A kínai piac a legbefogadóképesebb az 5G-s készülékek területén

A Canalys tett közzé egy érdekes piackutatást, ami az 5G képes okostelefonok piacára fókuszálna. Mielőtt azonban elmélyülnénk a jóslatukban, azt azért érdemes megnézni, hogy a Samsung milyen termékekkel képviselteti magát a piacán! Ugye a világviszonylatról már elhoztam egy remek infógrafikát, melyből kiderül, hogy 19 készüléke van a dél-koreai vállalatnak, amivel az elmúlt 2 évben előrukkolt. Ez persze változhat, hiszen előttünk még egy negyedév, ami hozhat meglepetéseket, de kicsi a valószínűség rá. Jelenpillanatban csak felsőkategóriás terméket kínálnak hazai forgalmazásban, melyek között egy tablet, a Galaxy Tab S7+ 5G is helyet kap; a többi mind okostelefon.

A magyar közönség annyira még nem nyitott a gigabites hálózatra, hiszen a kiépítése jelenleg is zajlik. Mondják sűrűn: gyerekcipőben még a projekt! Ha már elérné az LTE változatnak a mutatóit a lefedettsége, talán többen választanák. A meglátásunk szerint az, hogy LTE vagy 5G képes terméket mellett teszi le a voksát egy felhasználó inkább attól függ, hogy mekkora a kettőjük közötti árugrás, valamint kap-e hardveresen annyival többet, hogy megérje beruházni rá. Oké, hogy gyorsabb az internetezés, viszont hazai viszonylatban ez édeskevés egyelőre.

A lehetséges jövő évi 5G képes készülékek terjesztése.
Forrás: Canalys

A Canalys piackutató szerint 2020-ban elérheti a 278 milliónyi darabszámot a piac. Ez alatt természetesen az összes okostelefongyártót értik, beleértve a Samsungot is. Ha nem jött volna a COVID-19 világjárvány, illetve az általa okozott piaci bénulás, akkor valószínűleg lineárisan növekedett volna a szállítás és az eladása; ezzel szemben a 2019-es adatokhoz képest 10.7%-os csökkenést jósolnak 2020-ra. A cég előrejelzése arról is leránthatja a leplet, hogy jövőre elérhetjük az 1 milliárd feletti piacra történő 5G képes okostelefon szállítását.

Továbbra is Kína a legnyitottabb az 5G-s termékekre, akiket Észak-Amerika és Európa követ jelentős lemaradással. Annyira jelentőssel, hogy előbbi 62%-át bitorolja annak a bizonyos tortának, amiből utóbbi kettő 42%-nyit és 31%-nyit ragad ki. A legelmaradottabb régió között Latin-Amerikát tartják számon, ahol mindössze 3%-kal próbál labdába rúgni.

A jövő évben állhat helyre a piac lelkibékéje, amikorra 544 millió leszállítást jósol a piackutatócég. Természetesen Kína előnyének csökkenésével erősödhet a többi régió, amiknél növekedés várható – bár Latin-Amerika kakukktojás lehet.

Terjeszkedik az 5G képes készülékek piaca.
Forrás: Canalys

Egy másik diagramot is kreáltak, ami arra fókuszálna, hogy mely árzónákban fut/futhat jobban az 5G képes portfólió. Látszik rajta, hogy míg Kínában nagyon eloszlik a piac, addig a többi régióban inkább a 600 dollár feletti készülékekre nyitnak majd a felhasználók, azaz a csúcskategóriásokra. 2020-ban a kínai piacon majdnem 50%-os a 200 és 399 dollár közötti termékek iránti érdeklődés, ami, míg az afeletti árszegmenseknél 25-25%-ra csökken. A Canalys jóslata arról számol be, hogy még inkább hígulni fog.

Jövőre majd visszanézzük, mennyire hozza a piac azokat a számokat, amiket jósoltak!

2021-ben is megtarthatja piacvezető pozícióját a Samsung

Érdekes évet írunk, hiszen a COVID-19 világjárvány teljesen átformálta a gazdaságot. Az okostelefonok iránti kereslet csökkent, viszont mindez globálisan érintette a szegmenst. A kritikus időszakban vásárlóközönség átcsoportosult online ügyintézésre, majd pedig az enyhülésnek köszönhetően ismét felélénkült az offline kereskedelem. Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy a kínai konkurensét, a Huawei-t az Egyesült Államok – mondhatni – elkezdte felszámolni a különféle szankciókkal, melynek eredménye az lett, hogy Google alkalmazások nélkül folytatták a termékeiknek a megjelentéseit.

2019-ben nagyságrendileg 295 millió okostelefont szállított le a dél-koreai vállalat világszinten, amelyet a Huawei követett 240 millióval. A dobogó legalsófokára pedig az Apple állhatott fel 197 millió körüli értékével. 2020-ra az ellemzők azt jósolják, hogy csak a negyedik helyen lévő Xiaomi lesz képes arra, hogy felülmúlja az előző esztendejét, de hát ez adja is magát, mert pl.: Európa számos országába tavasszal csapta fel a fejét.

Mutatnánk a jóslatot az évre, illetve a jövő évre.

Forrás: Twitter

A Samsung továbbra is úgy tűnik, hogy megtarthatja a piacvezető szerepét az okostelefonpiacán. Ezt több tény támasztja alá. Egyrészről, az egyik legnagyobb riválisa gyengült meg azáltal, hogy elvesztette a Google általi támogatottságát, amihez sok felhasználó ragaszkodik. Másrészről, szorosabbá forrott a partnerkapcsolata mind a Google-lel, mind a Microsoft-tal.

Itt most álljunk meg egy kicsit, mert némi kifejtést azért igényelne. A Google általi megállapodás értelmében történhetett meg az, hogy mostantól a középkategória felső részében, illetve a csúcskategóriában jelenlévő készülékeik megkapják a 3 éves főszoftver támogatottságot. Ez pedig kulcsfontosságú fegyverük lehet, mert ezáltal még inkább magukhoz tudják felhasználóikat láncolni, akik 3-4 évig is kitartanak olykor a vásárolt kütyü mellett. A Microsofttal történő megállapodásuknál pedig sok mindent fel lehetne sorolni, mint pl.: a OneDrive-ba történő Samsung Cloud Galéria beolvadását; vagy a X Cloud Gaming szolgáltatást (vagy már passzolnám, mi éppen a projekt neve), amit mobilról is igénybe lehet venni.

Song Ji-yoon által kreált grafikon azt szemlélteti, hogy 2021-re a Samsung ugyanott lesz, mint anno 2019-ben, csak éppen több tapasztalattal; illetve azt, hogy átpozíciónálódik a lista a Samsung mögött, amelynek egyik legnagyobb nyertese a Xiaomi lehet.

Miként vélekedtek a fentebbi kimutatásról? – Szerintetek lesz ilyen mértékű változás?

Alig estek a Samsung mutatói a második negyedévben az USA-ban

A Canalys piackutatócég rengeteg kimutatást készített az elmúlt időszakban, melyekből a folytatásban fogunk csemegézni. Kezdésként elhoznánk az Egyesült Államokra fókuszálót, hiszen a 2020-as év második negyedéve abból fakadóan kulcsfontosságú volt, hogy a COVID-19 világjárvány ekkora tetőzött szinte mindenhol. Ezzel párhuzamosan Kína újra tudta indítani a gazdaságát, amiből aztán egy nem-hétköznapi végeredmény kerekedett. Igen ám, de míg a Huawei brillírozott hazai viszonylatban, addig jogosan merülhet fel sokakban a kérdés, hogy miként alakult a piac abban a régióban, ahonnan – mondhatni – száműzésre került a tilalomból fakadóan. Nos, pontosan ezért lesz egy érdekes elemzés a most következő!

Kezdenék mindent azzal, hogy az USA-ban a TOP5 okostelefongyártók között nem foglal helyet se a Huawei, se a Xiaomi; ellenben az LG és a Lenovo ott van az Apple és a Samsung mögött, hogy megpróbálja elnyerni vásárlóikat. A leszállított készülékek száma a 2019-es azonos időszakhoz képest 5%-kal visszaesett, ami értékben kifejezve 31.9 milliónyi okostelefon jelentene három hónap leforgása alatt, míg korábban 33.4%-ot tudtak az asztalra letenni a gyártók.

Az USA-ba szállított okostelefonok 2020/Q2-ben.
Forrás: Canalys

Nem rossz az az 5%-os visszaesés, pláne ha az első negyedévhez viszonyítjuk, ugyanis úgy már pozitívba jönnek ki a mutatók azáltal, hogy 11%-os növekedést produkáltak. Az Egyesült Államokban az Apple-nek és a Samsungnak hatalmas keletje van. Kettőjük piaci részesedése 70%-os, míg a maradék 30% a további márkák között oszlik szét. Tulajdonképpen minden ötödik vásárló dönt a dél-koreai vállalat terméke mellett, illetve majdnem minden második a hazai pályás Apple-re esküszik. Az almás brandnek jól jött a piacuk részleges korlátozása, ugyanis 40.8%-ról 47.1%-ra növekedett a tortából kivágott szeletjük. (Hirtelenjében a lojalitás előtérbe került!)

Ettől függetlenül a Samsungnak sikerült növelnie a részesedését, ugyanis 22.3%-ról 23.2%-ra tette mindezt. Az adatok persze becsapósak, ugyanis szállítás szempontjából minimálisan maradt el az előző évi azonos időszaktól.

A Canalys elemzésében kitér arra, hogy a második negyedévben 59%-kal kevesebb Galaxy S20-as készüléket szállítottak, mint az előtte való évben a Galaxy S10-ből. A piaci igények változtak, az emberek olcsóbb készülékeket vásároltak, köztük pl.: a Galaxy A10e és a Galaxy A20 duót favorizálták a legtöbben. Ez pedig nem segítette sehogy sem a Galaxy S20-család 5G-s variásainak értékesítését. Az okostelefonok átlagos ára is csökkent 2019/Q2-höz képest.

 „Mivel a koronavírus pandémia arra késztette a fogyasztókat, hogy maradjanak otthon, az 5G elfogadása az Egyesült Államokban nem sikerült. (…) Eleve az amerikai külvárosban 5G-s hálózati lefedettség elenyésző számú, így a fogyasztók inkább a biztosabb 4G-s készülékek mellett tették le a voksukat.”

mondta Vincent Thielke, a Canalys egyik elemzője.
Canalys - US smartphone shipments by price band, Q1 2017 to Q2 2020
Fókuszba kerültek a középkategóriás készülékek 2020/Q2-ben.
Forrás: Canalys

10%-kal visszaesett az okostelefonok átlagára, ami a megfigyelt időszakban 503 dolláron állt végül meg. Ez jelentős csökkenés, de az elemzők szerint adja magát a tény, hiszen a munkanélküliség fokozatos beköszöntével a vásárlók nem engedhették meg maguknak a drágább készülékeket. Ezáltal nagyobb prioritásba került a 400 dollár alatti szegmens, amit csak belépőszinten és középkategóriának nevez a szakma.

Kiemelik, hogy a második negyedévben szállított okostelefon 70%-át Kínában gyártották, szemben az előző negyedévvel, amikor 60%-on állt ugyanezen mutató. Az USA és Kína közötti feszültégek fokozódásával egyfajta bizonytalanság is feltűnt – bár a Samsung-ot (és az LG-t) ez annyira nem érintette, hiszen nem ott gyárttatják a termékeiket. Mindenesetre, a romló kapcsolat instabilitást okozhat a régióban, ami színesítheti a folytatásban a diagramjaikat.