Kategória: Elemzés

Tudta hozni a Galaxy A51 az elődjének a népszerűségét!

Most, hogy már dübörög a második negyedév, illetve a gazdaság, sorra érkeznek az elemzések a piackutatócégek részéről, így senkit se érjen meglepetésként, ha a következő napokban ezek lesznek túlsúlyban, ugyanis egy felett sem szeretnék szó nélkül elmenni. Azt már tudhatjátok, hogy a Samsung remekelt Nyugat-Európában, ahol a vásárlók egyharmadát magáénak tudta, azonban most egy másik területre világítanék rá, még pedig arra, hogy az első negyedévben világszinten melyik okostelefonok voltak a legnépszerűbbek a piacon.

Ismétlem újra: világszerte, tehát nem európai régiót veszünk a folytatásban górcső alá, hanem teljes képet nézünk. Nem véletlenül, hiszen sok mindent elárul. Pl.: azt, hogy ilyen téren még fejlődnie kell a dél-koreai vállalatnak, hogy a legfőbb konkurensét magamögé utasítsa. Aztán az is mutatkozik majd, hogy immáron nem a Huawei jelenti a fejfáját számukra, hanem egy feltörekvő okostelefongyártó – ami a magyarországi piacon is jelen van, és egyre jobban erősödik.

Mielőtt azonban kifejteném a részleteket, mutatnám a kimutatást teljes formájában:

Az első negyedév legkelendőbb készülékei.
Forrás: Canalys

Az Apple megint behúzta a dobogó legfelsőfokát, ugyanis az iPhone 11-gyel annyira kimagasló mutatót generált, hogy mérföldekkel marad el tőle a második és a harmadik helyezett. Eladási értékben nagyjából 18 milliót saccolnak az elemzők. Noha a Samsungnak sikerült felférnie a dobogóra, nem ő követi az almás márkát, hanem az a gyártó, ami a spanyoloknál megleckéztette. A Xiaomi-ről volna szó, valamint a Redmi Note 8/Redmi Note 8T készülékekről, ami jelentősen elmarad az éllovastól, viszont a 8 millió körüli értékével tartja magát a dél-koreai tech óriás előtt. A harmadik helyen a Galaxy A51 található, annak a terméknek az utódja, amit 2019-ben alapvetően a közönség nagyon szeretett.

A TOP10 felettébb érdekesen oszlik meg, ugyanis, míg a Samsung négy termékkel képviselteti magát, addig az Apple és a Xiaomi 3-3-mal. Előbbi készülékeinek sorában kap helyet még: a Galaxy A10s, a Galaxy A20s, illetve egy 2020-as belépőszintű modell, a Galaxy A01. Bárhogy vesszük, részükről csak az alsó- és a középső szegmens kínálatából válogatnak a vásárlók, ebben a negyedévben se találunk felsőkategóriást, ami valahol lehangoló. Ezért is mondtam, hogy nagyon rá kell erre feküdnie a vállalatnak.

Piacvezető maradt Nyugat-Európában a Samsung

A Samsung már csaknem egy évtizede a világ legnagyobb okostelefon-márkájaként tengeti az életét. Egyes piacokon – főként Indiában és Kínában – küzd a dobogón maradásért és a jobb helyezettéért, azonban Nyugat-Európa és az Egyesült Államok nem tartozik közéjük. Helyét legfőképpen a kínai gyártók, név szerint a Huawei és a Xiaomi akarja elvenni, de nem szabad elfeledkezni az Apple-ről sem, ami szorosan mögötte lohol, hogy meg ügyfeleket hódítson előle.

A Canalys piackutatócég kiadta a legfrissebb kimutatását, amelyből kiderül, hogy 2020 első negyedévében miként szerepelt a dél-koreai tech-óriás Nyugat-Európában. Azon a piacon, ahova a franciák, a németek, az olaszok, a hollandok vagy éppen az angolok tartoznak. Tehát a magyarországi eladások nem csapodnak ide – de a teljesség kedvéért ezt mutatják térképes formában is.

A nyugat-európai okostelefon piac alakulása 2020 első negyedévében.
Forrás: Canalys

A Samsung 37%-os market share értékkel rendelkezik, amivel magabiztosan utasítja a versenytársait magamögé. Noha ez az érték elmaradt a 2019/Q1-ben mértektől, attól még meg tudta tartani piacvezető pozícióját. A legjelentősebb csökkenés mégsem nála mutatkozott, hiába hallatszik elsőre magasnak a 21%-os visszaesés, hanem a Huawei-nél, ahol ugyanez az érték már 40%-ra növekedett. Az Apple bitorolja a második helyet, 24%-os piaci részesedéssel, míg a legalsófokára a kínai Huawei állhatott fel 20% alatti értékével.

Mint említettem fentebb, a kínai brandek eléggé feltörekvő tendenciát mutatnak. Most nem a Huawei az, akitől kell az európai piac részvevőinek félnie, hanem a Xiaomi, ami 79%-os növekedést tett le az asztalra az előző évhez képest, mellyel behúzta magának a 4. helyet, amihez 10%-os házrész dukál. – Itt jegyezném meg gyorsba, hogy akadt olyan piac, mint pl.: a spanyol, ahol a Xiaominak sikerült magamögé utasítania a Samsungot.

Külön kiemelném még egy érdekességet, miszerint 2013 óta, amikor a Galaxy S4 napvilágot látott évről évre csökken az Galaxy S-szériák értékesítése. Akkoriban 80 milliós eladást tettek le az asztalra, ami elképesztően magas mutató. A másik meghökkentő tény, hogy az 1.380 dolláros árcímkével ellátott Galaxy Z Flip nagyobb sláger lett a régióban, mint azt a Samsung gondolta, ezért a jövőben több összecsukható telefon bevezetését tervezik.

Szárnyalt az okosóra biznisz az első negyedévben

Hiába indult gyengébben a 2020-as év első negyedéve, a Samsung próbálta kihozni belőle a legtöbbet, és ez össze is jött a dél-koreai gigásznak, hiszen növelni tudta az okosóra értékesítési mutatóit az előző évi adatokhoz képest. A szegmens egyik legnagyobb versenytársa az Apple, aminek eladási számaitól, noha jelentősen elmarad, azonban a dobogóra fel tudott állni. A ranglétra legalsófokát a Garmin kaparintotta meg, ami azért meglepő, mert a szerkesztőség tudatában ez nincs is meg – mármint az a tény, hogy ennyire népszerű lenne a termékcsoportban. Nyilván túrázás területén fejben megvolt, de okosóráival nem voltunk tisztában.

Szerencsénkre a Strategy Analytics készített egy kimutatást arról, hogy az év első negyedévében minként formálódott a viselhető okoskiegészítők ezen részlege. Mutatnám a méréseiket általam kreált diagram formájában tálalva:

A Q1-es időszak eladásai az okosóra piacon.
Forrás: Strategy Analitics | Kreálta: Galaxy Világa

A diagramról leolvasható, hogy az Apple-nek eléggé jelenős előnye van. Míg 2019/Q1-ben 6,2 millió okosórát értékesített, most ezt 7,6 millióra növelte. Hasonlóan növekedés mutatkozik a Samsungnál, igaz, nem ilyen mértékű, de ettől még pozitív irányú a mutató kilengése. Részükről 1,7 millióról 1,9 millióra történt az elmozdulás.

Szó sincs arról, hogy a nagyobb brandek az eladási adatok növekedésével máshonnan vették volna el a vásárlókat. A Garmin és az „Egyéb” szegmens is hasonló kilengéssel követi, amiből az szögezhető le, hogy megélénkül a kereslet a termékcsalád iránt. Bár felmerülhet a keresztkérdés, hogy mindezt mi válthatta ki, azonban erre nem a Strategy Analitics csapata fogja megadni a választ. Míg 2019/Q1-ben 11,4 millió okosóra került értékesítésre, addig 2020/Q1-ben 13,7 millió, amit 20,2%-os növekedésnek könyvelhet el.

Ezt a 20,2%-os növekedést úgy sikerült hozni, hogy a Garmin megtáltosodott, ugyanis 2019/Q1-hez képest neki sikerült a legnagyobb kilengést generálnia, ami 37,5%-ot jelentene, azaz több mint egyharmados emelkedés mutatkozott az eladásában, ami szép teljesítmény. A Samsung hozzáképest csak 11,8%-ot tud felmutatni, amivel a listán szereplők általi utolsó helyet bitorolja. Ergo, a vírusjárvány a dél-koreai vállalat eladásait fogta leginkább vissza. Természetesen muszáj megemlíteni azt a tényt, hogy ebben az időszakban nem érkezett új termékük, csak az előző éviekkel tudtak operálni a vásárlói körüknél.

A növekedés mértéke 2019/Q1-hez viszonyítva.
Forrás: Strategy Analitics | Kreálta: Galaxy Világa

Természetesen a COVID-19 azért megsanyargatta az okosóra piacát. Míg 2018/Q1-hez képest 2019/Q1 37,7%-os növekedést generált, addig egy évvel később ez a szám mindössze 20,2%-nyi. Tehát igazából itt egy csökkenés mutatkozott, még ha az elmozdulás önmagában pozitív kimenetelű.

Végezetül jogosan merülhet fel bárkiben a kérdés, hogy mit jelent ez világszinten piaci részesedés arányában?! Erre a soron következő ábra adja meg a választ, melyről az olvasható le, hogy az Apple masszívan 50% feletti marketshare-rel vezet. Ergo, minden második okosóra felhasználó az almás céget támogatja anyagilag. A második helyet az összesített Egyéb kategóriában helyet foglalók találhatók, gondolnak itt a Xiaomi-ra, a Huawei-re és a többiekre. A Samsung az év elején 14,9%-os házrészt tud felmutatni, ami önmagában annyira nem gyenge, mint az gondolnánk, és a jó hír, hogy az Apple viszont vesztett ebből, hiszen 55,5%-ról 54,5%-ra esett vissza.

Miként oszlik meg a piaci részesedés 2020/Q1-ben
Forrás: Strategy Analitics | Kreálta: Galaxy Világa

Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen mutatókat hoz a 2020/Q2-es időszak a dél-koreai vállalat életében, ugyanis a jelenlegi nézet alapján nem várható még új széria, majd csak a harmadik negyedévben!

Milyen gyakorisággal kaphat a Samsung készülékem frissítést? – 2020/Q2-es áttekintő

Nemrég írtuk meg, hogy a Galaxy S7 és a Galaxy S7 Edge duónak leáldozott, ugyanis a Samsung levette mindkét egykori csúcskategóriását azon listájáról, amelyen feltűnteti, hogy mikre milyen rendszerességgel ad ki biztonsági javítást. Nyilván mindezt úgy is lehet értelmezni, hogy szoftverfrissítés, hiszen amellett, hogy foltozgatják a biztonsági réseit az éppen aktuális főszoftvernek, újabb funkciók is kerülnek bele. A legélőbb példa, hogy mennyi változás lépet életbe a One UI2.0 és a One UI2.1 között – amik elsőként a Galaxy S20-családban mutatkoztak be március folyamán.

Ott tartottam, hogy mindig ki van az ember éhezve egy szoftverfrissítésre! Az már csak egy másik dolog, hogy érdemes-e feltelepíteni egyből vagy inkább várjunk vele? – A rutinosabb felhasználók ilyenkor addig melőztetik a frissítési felajánlást, míg egy bizonyos mértékű bázis visszajelzéssel nem rendelkeznek arra fókuszálva, hogy jóra sikerült-e vagy a fejlesztők vétettek és inkább rontottak a helyzeten. Csak mert hivatalosan nincs lehetőség a down-grade-re. Szóval akadhatnak esetek, amikor érdemes kivárni, de alapjába véve a frissítések a felhasználók javára készülnek el.

A „támogatottság” viszont tagadhatatlanul egy húzószó 2020-ban, hiszen egyfajta biztonságot teremet a felhasználóban a készülékén tárolt adatai kapcsán. Másrészről, a kiadott pénzéért szolgáltatásra „fizet elő” (mint az Artisjus matrica a DVD lemezen!), ami a Samsungnál (a külföldi megjelenéstől számolandó!): 2 évnyi főszoftver frissítést, illetve – egyes modelleknél – további 2 éves biztonsági javítást rejt magában.

Természetesen a változtatás jogát bármikor fenntartja a dél-koreai tech-óriás. Mint pl.: ha az adott hardver már nem bírná el a frissítést, akkor bizony nem adják ki rá. Ezt út közben mérlegelik mindig.

Amondó vagyok, hogy vessünk egy pillantást a jelenlegi listára, amit simán tekinthetünk 2020/Q2-es állapotnak.

A Galaxy S8-család kreatívja 2017-ből.

Havi rendszerességgel érkezik:

Prémium kategória:

  • Galaxy Fold
  • Galaxy Z Flip

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S20 | Galaxy S20 5G | Galaxy S20+ | Galaxy S20+ 5G | Galaxy S20 Ultra | Galaxy S20 Ultra 5G
  • Galaxy S10 Lite | Galaxy S10e | Galaxy S10 | Galaxy S10 5G | Galaxy S10+
  • Galaxy S9 | Galaxy S9+
  • Galaxy S8 | Galaxy S8+ | Galaxy S8 Active

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note10 Lite | Galaxy Note10 | Galaxy Note10 5G | Galaxy Note10+ | Galaxy Note10+ 5G
  • Galaxy Note9
  • Galaxy Note8

Egyéb szegmens:

  • Galaxy A50
  • Galaxy A82018
  • Galaxy XCover4s | Galaxy XCover FieldPro | Galaxy XCover Pro
A Galaxy View2 valójában.

Negyedéves rendszerességgel érkezik:

Galaxy S-széria:

  • Galaxy S8 Lite
  • Galaxy S7 Active

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A71
  • Galaxy A51
  • Galaxy A01
  • Galaxy A90 5G
  • Galaxy A80
  • Galaxy A70 | Galaxy A70s
  • Galaxy A60
  • Galaxy A50s
  • Galaxy A40
  • Galaxy A30 | Galaxy A30s
  • Galaxy A20 | Galaxy A20e | Galaxy A20s
  • Galaxy A10 | Galaxy A10e | Galaxy A10s
  • Galaxy A92018
  • Galaxy A8s | Galaxy A8 Star
  • Galaxy A72018
  • Galaxy A6 | Galaxy A6+
  • Galaxy A52017
  • Galaxy A2 Core

Galaxy J-széria:

  • Galaxy J8
  • Galaxy J7 Duo | Galaxy J7 Top | Galaxy J7 Prime2
  • Galaxy J6 | Galaxy J6+
  • Galaxy J4 | Galaxy J4+ | Galaxy J4 Core
  • Galaxy J3 Top
  • Galaxy J2 Core

Galaxy M-széria:

  • Galaxy M31
  • Galaxy M21
  • Galaxy M40
  • Galaxy M30 | Galaxy M30s
  • Galaxy M20
  • Galaxy M10 | Galaxy M10s

Galaxy Tablet front:

  • Galaxy View2
  • Galaxy Tab S6 | Galaxy Tab S6 5G
  • Galaxy Tab S5e
  • Galaxy Tab S4
  • Galaxy Tab Active Pro | Galaxy Tab Active2
  • Galaxy Tab A 8.42020
  • Galaxy Tab A 8.02019 | Galaxy Tab A 8.0 Plus2019
  • Galaxy Tab A 10.12019
  • Galaxy Tab A 10.52018

Egyéb szegmens:

  • W20 5G
A Galaxy Note FE hivatalos fotója.

Nem fixált rendszerességgel, de érkezik:

Galaxy Note-széria:

  • Galaxy Note FE (Fan Edition)

Galaxy A-széria:

  • Galaxy A8+2018
  • Galaxy A72017
  • Galaxy A32017

Galaxy J-széria:

  • Galaxy J72017 | Galaxy J72016 | Galaxy J7 Prime | Galaxy J7 Pop | Galaxy J7 Max | Galaxy J7 Neo | Galaxy J7+
  • Galaxy J52017 | Galaxy J5 Prime
  • Galaxy J32017 | Galaxy J3 Pop

Galaxy Tablet fronton:

  • Galaxy Tab E 8 Refresh
  • Galaxy Tab S3
  • Galaxy Tab A 2017
  • Galaxy Tab A 10.12016

Jelentős visszaesés mutatkozott februárban az okostelefon piacán

Megszorongatja a gazdaságot a koronavírus. Magyarországon még csak szárnyait kezdte el bontogatni februárban, azonban a világ más részén már javában tombolt a járvány. Ezt pedig a globális okostelefon piaca megérezte – mondanom se kelljen. Tegnap hoztam el egy érdekes diagramot, ami arra összpontosított, hogy az év első két hónapjában miként alakult a TOP6 okostelefongyártójának forgalma, illetve hívtam fel a figyelmet arra, hogy a Xiaomi először előzte meg a Huaweit. Jogosan merülhet fel sokakban a keresztkérdés: Mi történt februárban?! – a válasz megtalálásához, vissza kell utaznunk az időben egyetlen évnyit, hogy szemügyre vegyük a 2019. februári mutatókat.

Az okostelefon értékesítése ilyen mértékű visszaesést még nem mutatott soha. Míg 2019 februárjában 99.2 millió készüléket értékesítettek a termékkategóriában, addig idén ugyanebben az időszakban mindössze 61,8 milliót, ami bárhogyan is nézzük -38%-os visszaesés. Ez szó szerint jelentős és cseppet sem elhanyagolható!

Jelentősen visszaesett a forgalom 2019 februárához képest.
Kreálta: Galaxy Világa | Forrás: Strategy Analytics

A Strategy Analytics elemzése arra is kitér, hogy 2018 februárjához képest csak -3%-os csökkenést tudhat magáénak a piac 2019-ben.

Linda Sui, a Strategy Analytics igazgatóje elmondta, hogy az okostelefonok iránti kereslet jelentősebben Ázsiában zuhant, ami a COVID-19 vírusjárvány kitörésére vezethető vissza, ami hatással volt a szállítmányozásra világszerte. Hozzátette, hogy több ázsiai gyár leállásra kényszerült, illetve a sok fogyasztó nem volt képes vagy éppen hajlandó ellátogatni az üzletekbe, hogy megnézze és megvásárolja az új eszközét.

„February 2020 saw the biggest fall ever in the history of the worldwide smartphone market. (…) It is a period the smartphone industry will want to forget.”

tette hozzá Neil Mawston, a Strategy Analytics ügyvezető igazgatója.

Ez tényleg az az időszak, amit bárki el akarna felejteni! 2020 februárját egyértelműen az jellemezte, hogy Kínában zuhant az okostelefon kínálat és kereslet, ami egyben kihatott Ázsia egészére. Ez idő alatt pedig a világ többi országában elkezdett egyfajta lassulás mutatkozni.

Yiwen Wu, a Strategy Analytics egyik vezető elemzője szerint 2020 márciusa se hoz majd jobb mutatókat. Állítását a koronavírus által okozott félelemre alapozza, ami ebben a hónapban teljesedett ki több földrészen, gondolt elsősorban: Európára és Észak-Amerikára. Hozzátette, hogy az okostelefon-ágazatában dolgozóknak minden eddiginél keményebben kell megdolgozniuk az eladásokért, illetve az átvészelés egyik húzópillére az online store-ok lehetnek.

Biztosra veszem, hogy lesz márciusi elemzőcikk is, addig viszont emésszük a fentebb írtakat és a nyers tényeket.

Világszerte visszaesett az okostelefon értékesítés

A hónap utolsóelőtti napjára elhoztam egy érdekes statisztikát, ami az év első két hónapjára koncentrál. A kimutatást a Strategy Analitics rakta össze, hogy megmutassa a közönségének, milyen visszaesés vette kezdetét 2020-ban a kialakult járványhelyzetből fakadóan. Tisztázásképpen mindenképp muszáj kihangsúlyozni, hogy január mindig mínuszos hónap a kereskedelemben, hiszen a vásárlók többsége a novemberi Black Friday-nél és a decemberi karácsonyi időszakban kiköltekezte magát. A forgalomélénkítésről az új termékek bevezetése is gondoskodik, azonban most a fókuszt az eladási adatokra helyezném.

A mért adatok alapján leszögezhető: a Samsung megtartotta piacvezető pozícióját. Nemcsak a januárt hozta a dél-koreai vállalatnak, hanem a februárt is, amikor a legkisebb visszaesést generálta, míg a konkurensénál nagyobb mutatkozott. Ha összeadjuk, akkor 38,3 millió készüléket értékesített, amivel szépen elhúzott a második helyen lévő Apple elől, ami mindössze 26,2 milliót tudhat magáénak ugyanezen időszakban. A harmadik helyen a Huawei foglal helyet 17,1 millióval, amit a Xiaomi majdnem megfogott 16 milliójával.

Kreálta: Galaxy Világa | Forrás: Strategy Analitics

A kimutatás talán legérdekesebb pontja ott mutatkozik, amikor csak a februári mutatókat vesszük górcső alá, ugyanis átpozíciónálásnak leszünk szemtanúi. A Xiaomi letaszította a dobogóról a Huaweit. Sikerét az is elősegítette, hogy a GMS nélkül érkeztek utóbbi legújabb készülékei, ami azért a lehetséges vásárlóinak egy részét eltántorította. Így alakulhatott ki az, hogy csak 5.5 millió készüléket adtak el, míg a Xiaomi 6 milliót tett le az asztalra. Ilyenre eddig még sosem volt példa, nem is véletlen, hogy szinte minden tech oldal lehozta a főcímként.

Világviszonylatban az Oppo és a Vivo egyelőre még nem sok vizet zavar a Samsungnak, inkább a Huawei-nek és a Xiaomi-nak van mitől tartania. Azt se feledjük el, hogy inkább az indai régióban érvényesülnek, ahol a „futottak még” kategóriában szereplő RealMe is.

A teljesség kedvéért normális diagramon szintén megmutatnám, miként hozott a világ hat legkelendőbb okostelefon brandje.

Kreálta: Galaxy Világa | Forrás: Strategy Analitics

Részükről januárban 73.7 millió, míg februárban: 47.5 millió készülék talált gazdára. Te hozzátettél ehhez a mutatóhoz?

Az okostelefon piac ötödét magáénak tudta a Samsung 2019-ben

Lezárult a 2019-es év. Immáron majdnem eltelt a 2020 első negyedéve, így érkeznek a kimutatások az előző esztendő egészére fókuszálva. A Samsung a Global Band listán az Apple mögött foglal helyet, azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy hiába ér többet az Almás cég, lesznek olyan kontinensek, régiók és országok, ahol a dél-koreai óriás messze kimagasló eladási eredményeket mutat. A folytatásban a Counterpoint Research legutóbbi kimutatását vesszük alapul, ami ráfókuszál sok érdekes tényre, de mielőtt rátérnénk az európai viszonylatra, kitérnék, hogy globálisan mi a helyzet a házrész aránnyal.

Az eladott okostelefonok 20%-át a Samsung tudhatja magáénak, mellyel tartja magát az első helyen. Mögötte a dobogó második fokára a Huawei állhatott fel, ami a Honor-ral párban 16%-át vágta ki abból a bizonyos tortaszeletből. Mögöttük zárt az Apple, mint a dobogó utolsó szerepeltettje. A futottak még kategóriában az Oppo és a Xiaomi tudta magáénak a 4-5. helyet, ugyanis világviszonylatban 8-8%-on álltak meg.

No, de mit tudtunk meg ezekből az adatokból? Nos, elsőként azt, világszerte csökkent az okostelefonok értékesítése. 2018-hoz képest 2%-kal, hogy pontos legyek. A megdöbbentő rekordtény, hogy ez az első alkalom, hogy egymást követő 2 évben – azaz 2018-ban és 2019-ben – nem növekedés mutatkozott. A legjelentősebb visszaesést a Kína tudhatja magáénak, ahol 8%-ot tart számon a Counterpoint Research csapata. Kutatásuk során megjegyzik, hogy 2020 lesz az 5G képes telefonoknak az éve.

Többször elhoztunk az indiai piacról elemzést, ami cseppet sem véletlen, ugyanis potenciális piacról beszélünk, amikor őket emlegetjük. Annyira, hogy utolérték az USA-t. A kutatás információja szerint 158 millió okostelefont szállítottak 2019-ben. És, amit mindenképp ki kell újra hangsúlyoznom, hogy a Samsung bitorolja az egyötödét a piacnak. A Huawei se panaszkodhat, hiszen hiába a szankciók, amik érték a tavalyi esztendőben, hozni tudták a második helyet.

(Zárójelben említeném meg a RealMe-t, ami 453%-os növekedést generált a 2018-as adataihoz képest.)

Így alakult 2019-ben az okostelefonok házrésze Európában!
Fotó: Counterpoint Research

Nem mindenhol piacvezető a Samsung, ellenben ahol az, ott kimagasló az előnye. Ott van Dél-Amerika, ahol 38%-ot tudhat magálnak, és ahol a legfőbb riválisa a Motorola, ami mindössze 16%-kal követi. Aztán hozhatnám fel példaként Afrikát, ahol 25%-nyi az előnye, amit a Huawei próbál utolérni a maga 12%-ával. Jelenpillanatban Ázsia és Észak-Amerika az a két kontinens, ahol küzdenie kell. Utóbbinál az Apple-t kellene magamögé utasítania, míg előbbinél a régió más gyártóit, amik sokkal alacsonyabb árazással dolgoznak. Gondolok itt a Vivo-ra, az Oppo-ra vagy a Xiaomi-ra a Huawei mellett.

Mi a helyzet Európában? – Nos, nálunk szintén piacvezető. Eléggé jelentősnek tekinthető az előnye, hiszen 12%-kal előzi meg az Apple-t és a Huawei-t. Érdekességként emelném ki a OnePlus-ot, ami 2%-kal sereghajtó személyében, azonban a felhasználók kezdenek nyitni felé.

A ‘további oldalakon’ mutatnám a kimutatásokat, és infografikákat. A teljesség kedvéért bemásoltam a nyomógombos buta és féligokostelefonok összképét is.

Az amerikaiaknál a Galaxy Note10+ 5G volt a legnépszerűbb 5G képes telefon

Az ötödik generációs hálózat még gyermekcipőben van. A gyártók azért már felkészítik a csúcskategóriás telefonjaikat, hogy ezzel se legyenek elmaradva a konkurenciáikhoz mérve. A 2019-es évben eladott okostelefonok 1%-át tette ki a szegmens, ahol a Samsung mondhatni egyeduralkodó volt. Világszerte 6.7 millió darabot értékesített, ami szép teljesítmény. Mondjuk sikeréhez az is hozzátartozik, hogy már tavaly áprilisban elsők között csatlakozott be a játszmába a Galaxy S10 5G debütálásával, amit tovább erősített három felsőkategóriással, illetve egy középkategóriás modellel. (Utóbbi volt a Galaxy A90 5G, ami végül nem érkezett meg hazánkba vélhetően azért, mert túlságosan drága lett volna, s ezáltal olyan hányatatott)

A köztudatba főként az épült be, hogy a Vodafone-nál van jelen az 5G-s hálózat, azonban ez csak részben igaz, ugyanis a Magyar Telekom már 2018 januárjában elindította az első tesztállomását Zalaegerszeg belvárosában. Hogy a kiépítések hol járnak jelenleg, arra a Vodafone szolgáltató közzétett egy térképet, melyen le lehet követni. Magyarországon főként Budapest belvárosában, azon belül is a Duna partvonalán van jelen a Margit hídtól a Rákóczi hídig. Egyelőre nem annyira számottevő, de az idő múlásával ez csak növekedni fog.

A CounterPoint Research oldala nem olyan régen adott ki egy kimutatást arra fókuszálva, hogy USA-ban milyen mértékben fogytak az 5G képes telefonok. A szokásos kördiagram alatt folytatnám, ami kihangsúlyozza a házrészek mértékét:

A Counterpoint Research kimutatása Amerikára nézve 2019-ben.

Mielőtt bármiféle elemzésbe kezdenék, muszáj említést tennem az USA-ban fellelhető szolgáltatókról. Odakinn az AT&T és a T-Mobile, valamint a Verizon készült fel az 5G-s hálózat lokalizációjára. Nem véletlenül határoltam el előbbi kettőtől, ahol hibrid megoldással dolgoznak a hálózat fejlesztők, azaz mmWave-et (24GHz-100GHz) és sub-6GHz spektrumot használják; míg a Verizon csak előbbit.

A Samsung berkein belül a Galaxy Note10+ 5G készülék volt a legkelendőbb Amerikában, ami maga mögé utasította a sokkal korábban piacra dobott Galaxy S10 5G-t. Sikerét elősegítette a három fenti szolgáltató által kapott promóció. Tekintettel arra, hogy 1 299.99 dollárba került kellett is a hátszél, melynek egyik pillérét a készülék beszámítás alapozta meg. (Egyes modellek sokkal többet értek, mint ha szimplán trade-in-elték volna be őket.) A másikat a remek havi díjas párosítás, amivel mérséklődött a készülék vétel ára.

Az LG részéről az LG V50 készülékét vásárolták az érdeklődök, bár azt azért hozzátenném, hogy más opciójuk nem nagyon volt, hiszen nincs más alternatívájuk. A Galaxy S10 5G-nek a legfőbb konkurenciája mégsem ez a termék volt, hanem a OnePlus 7 Pro 5G, ami viszonylag alacsonyabb árazásával nyert teret. 840 dollár körül már kapható volt, míg a Samsung tavaszi csúcsát a Sprint 5G-hálózatánal olyan 1 300 dollárért kínáltak, ami eléggé jelentős különbségként lehet számon tartani.

Jeff Fieldhack, a Counterpoint Research kutatási vezetője kiemelte, hogy míg 2019-ben mindössze 1%-nyi volt az 5G képes telefonok értékesítése, addig 2020-ban ez 25%-ra növekedhet. Kétségkívül a jelentős kimozdulást az Apple-nek az új iPhone generációjától várják, hiszen Amerikában a legkedveltebb brand. Azt persze hozzátette, hogy a koronavírus által torzulhat az összkép, ugyanis az év első felére alacsonyabb számú eladási mutatókat jósolnak.

A jövő még formálja magát, azonban 2019-ből a 74%-os piaci részt a szegmensből magáénak tudhatja a dél-koreai vállalat.