Kategória: Bemutatkozott

Bemutatkozott a Galaxy A54 5G

Tegnap hosszas cikk formájában hívtam fel az olvasótábor figyelmét arra, hogy a Galaxy A54 5G megérkezett a globális forgalomba – illetve egyben Magyarországra. A magasabb ár nem túlságosan csalogató tény, azonban a Samsung afféle bevezetési kampány keretében megpróbálkozik kedvezőbbé tenni. Részletek kapcsán klikk ide. Bátran leszögezhető, hogy a középkategória egyik legközkedveltebb modellje újult meg, hiszen a Galaxy A5x készülék család testesíti meg a szegmens felsővonalát, amikor még nem akarunk felsőkategóriára pénzt áldozni, viszont mégis egy olyan termékre vágynánk, ami időt- és helyt tud állni a legtöbb terheléssel szemben.

Az időtállóság kapcsán két fontos tényt kell megemlíteni már az elején. Először a tárhelyet, ugyanis a hazai forgalmazásban megtörtént a jég, amelynek keretében nem csak a 8/128GB-os RAM/ROM változat került bevezetésre, hanem a 8/256GB-os is. Erre az előző generációk körében egyszer sem volt precedens. Mindig az FE készülékektől kezdődött a tárhelyválasztási lehetőség, ám, hogy legyen a szánkban mégis egy kis rossz szájíz, az alapmérethez képest a bővítettnél már nincs négy szín opciónk, csak kettő. Másodszor, olyan szoftvertámogatásban részesült, amelyben a felsőkategóriásokat emlegetik, hiszen 4 fő Androidra, illetve 5 évnyi biztonsági frissítésre jogosult, amivel a dél-koreai vállalat azt szeretné a vásárlók elé tárni, hogy lehet nyugodtan befektetésként tekinteni rá, mégis csak 4 év múlva is készülék lesz.

Nézzünk rá a száraz specifikációk sorára. Változtattak a kijelző méreten. Míg az elődnek 6.5 inches volt, addig az utódnak 6.4 inches lett. Nem nyúltak a panel képfrissítési tartományához, megtartották a jól hangzó adaptív 120Hz-et, miszerint azt a készülék a felhasználás függvényében változtatja. Tovább növelték a fényerőt, immáron 1.000nit képessé vált, a korábbi 800-hoz képest. Felbontásánál minimálisan növekedett a képpontsűrűség, de leszögezhető, hogy a 400ppi feletti érték már bőven elegendő, ahogy a FHD+, azaz az 1.080 x 2.400px-es felbontása.

Az újgenerációs Exynos lapkával vértezték fel. Ugye az elődnél az Exynos 1280 lapult a készülék vázában, addig itt már az Exynos 1380 épült be. A nyolcmagos CPU architektúra kétszer négymagra lett külön szedve, melyből a terhelhetőbb tartomány 2.4GHz-en (Cortex-A78) próbál helytállni, míg az energiatakarékosságért a 2GHz-es Cortex-A55 modulok felelnek. A grafikus részekért a Mali-G68 MP5 felel. Nah, de mit jelent ez előrelépésben? Nos, legalább 20%-os teljesítményjavulást. A CPU tekintetében +20%, a CPU-nál pedig +25%.

Fentebb, az időtállóságnál nem említettem, de a memóriakártya bővíthetősége 1TB-ig adott. Operációs rendszer oldalról Android 13 és One UI 5.1 párosával látott napvilágot, azaz Android 17-ig biztosan támogatott lesz. Megtartották a vízállóságát, az IP67-es tanúsítványát akaratlanul se szerették volna elvenni. A képernyő alatt optikai ujjlenyomat-olvasó gondoskodik a tartalmaink biztonságáról. A szelfie kamerakivágása pedig az úgy nevezett Infinity-O formatervet idézi meg.

Kamerák tekintetében csökkentettek a felhozatalon. A portfólióból kivették a mélység érzékelőt; ugyanis a makrót (5MP, f/2.4) fontosabbnak érezték. A főkamerát lecserélték az 50MP-es f/1.8-as rekeszértékkel bíró képalkotóra, amivel sokkal jobban jár a felhasználó, immáron minden pixelre fókuszál az autófókusz. Javítottak az optikai képstabilizáción is: már 1.5° értékben képes a korrekcióra. Azáltal, hogy másabb a szenzor, az éjszakai képek készítésénél szintén tud bravúrozni, hiszen 1 µm a pixelek mérete, míg a szenzornak 1/1,56 inch. Ha pedig mindenáron kell a VDIS segítsége, akkor ott sem marad el a javulás. 200Hz-ről 833Hz-re növelték a rásegítést, ezáltal csökkentették a bizonytalan mozgások által keletkezett elmosódás és torzulás szintjét. A harmadik érzékelő a 12MP-es ultra-széles (f/2.2). A szelfie kamerán nem változtattak, megtartották a 32MP-es 1/2,8 inches szenzorméretű f/2.2-es rekeszértékkel beíró modult.

A töltési sebessége maradt maximális 25 watt, ám mégis picit hamarabb visszarántja az akkumulátort az élők sorába. Elviekben, félóra töltéssel a kapacitása fele visszanyerhető, míg nagyjából 82 perc szükséges a teljes feltöltéshez; amivel akár több, mint 2 napig ki lehet húzni.

Érdekességképpen tenném hozzá, hogy a sztereó hangzásán szintén állítottak. Növelték a magas -, csökkentették a basszus tartományt. Azáltal pedig, hogy a Dolby által fejlesztették a hangszórókat, mondanom se kelljen, de a szoftveres fronton ott a Dolby Atmos támogatás. A Galaxy S23-nál jól megismert dizájn továbbörököltetésre került, ahogy az a környezettudatosság, amit a flagship modelleknél alkalmaztak; miszerint újrahasznosított műanyagokat és üveget tartalmaz a termék bizonyos alkatrészeknél.

Egy másik forradalmi változás középkategóriában, hogy a Galaxy A54 5G az első magyarországi forgalomban lévő modell, amely eSIM képes. Bluetooth tanúsítványánál a v5.3-at, Wi-Fi-nél pedig a /ac/ax-et említik. Talán egy picit lelombozó tény, hogy „csak” Type-C 2.0-át kapott töltő bemenetként. Súlyát tekintve kicsit elhízott, hiszen 202 gramm a végső mérlegelésnél, ami a korábbi 189 grammhoz mérve már mindenképpen megemlítendő.

Idehaza az alapmodellnél a Király Grafit, – Lime, – Lila és – Ezüst; míg a 256GB-os tárhelyűnél a Király Grafit és – Lime a választható színopció. Árban magasabbon nyitott, mint az elődje; ugyanis 20 ezer forinttal többet, 209 990 Ft-ot kérnek el érte.

Fotók a színválasztékairól és a termék külleméről:

Bemutatkozott a Galaxy M14 5G

Újabb belépőszintet képviselő termékről hullott le a lepel. A jelek szerint, nem a 2023-as év lesz az, amikor a Samsung kiiktatja ezt a termékcsoportját, hiszen ahogy arra egy elemzésben rávilágítottunk, a Galaxy A1x-ekért oda van a közönség. Vélhetően azért, mert egy alapmodellt kapnak egy olyan árzónában, amit a legtöbben megengedhetnek maguknak. (Jó, ezt a „megengedhetnek maguknak” kifejezést tessék úgy értelmezni, hogy vásárolhatnának Galaxy A0x-eket is, viszont azért a kevéske pluszért inkább rábólintanak az up-sellingre.) Most azonban a Galaxy M-sorozat bővül egy családtaggal, amely legtöbb vonásában a Galaxy A14 5G-re emlékeztet.

A Galaxy M14 5G kreatívja.
Forrás: Samsung Ukrajna

A legfontosabb különbség a Galaxy A14 5G és a Galaxy M14 5G között, az a megnövekedett akkumulátorkapacitás, ugyanis 5.000 mAh-ról 6.000 mAh-ra dagadt, azaz várhatóan sokkal hosszabb üzemidő jellemezheti. Próbáltam volna válaszokat találni, hogy ez uptime-ban a hivatalos álláspont szerint mit takarna, ám a Samsung USA aloldalán csak azért sem töltötték ki a hozzákapcsolódó mezőket a testvérnél. A Galaxy M14 5G-nél viszont az ukrán képviselet megadta a szükséges információkat, miszerint 25 órányi videó lejátszásra, 26 óra Wi-Fizésre, míg 27 óra LTE sávon történő netezésre képes; ha pedig csak zenét hallgatnánk, akkor 155 órán keresztül bátran megtehetik a vásárlói.

Az akkumulátorának köszönhetően picit másabb lett a fizikai adottsága. Hosszban és szélességben csökkent a mérete, azonban vastagodott (9,4mm-re) és nehezebbé vált (+4gramm). Nem mondanám annyira számottevő különbségnek.

A kijelzőjénél az Infinity-V formaterv mutatkozik. Méretét tekintve megtartották a 6.6 inchet, valamint a megjelenítőpanel képfrissítési rátájához (90Hz) és felbontásához (FHD+) se nyúltak, így a 400ppi környéki értékkel bátran számolhattok. Az erőforrását a saját gyártású lapkakészlete, az Exynos 1330 szolgáltatja, amit a Galaxy A14 5G-be is építettek. Ugyanúgy két erősebb magtartomány (Cortex-A78) dolgozik 2.4GHz-en, míg hat másik az energiatakarékosságot (Cortex-A55) szolgálja ki 2GHz-en. A grafikus moduljánál a Mali-G68 MP2-t emlegetik.

A kamerák területén azonosság mutatkozik, hiszen a főszenzor 50MP-en f/1.8-as rekeszértékkel lövik a fotókat; mely mellé egy mélységérzékelőt és egy makroszenzort pakoltak. Utóbbi kettő 2MP-en f/2.4-en látja el a feladatát. Ha pedig valaki videózna, akkor a FHD 30fps-en biztosan adott. Szelfie részről 13MP mutatkozik az előlapon, f/2.0-ás értékkel.

A termék különlegességei között kell megemlíteni, hogy rendelkezik Jack csatlakozással, így az FM rádió készség adott – eleve az Exynos 1330-as lapka támogatja ezt. Wi-Fi tanúsítványánál ac-ig terjed a tartomány, Bluetooth-ból pedig a v5.2 járt ki számára. Helymeghatározás szempontjából fejlettebb, mint a Galaxy A14 5G, ugyanis a GPS, a GLONASS és a GALILEO mellett kommunikál a BDS-sel, a QZSS-sel és a NavIC-kel. Ujjlenyomat-olvasóját a bekapcsológomba integrálták. Tárhelyénél 64GB-ot és 128GB-ot említenek (bővíthetőség akár 1TB-ig lehetséges); míg RAM-nál mindössze 4GB-ot, amit RAM Plus szolgáltatással akár meg lehet +4GB-tal toldani.

Az ‘SM-M146B’ típusszámon nyilvántartott termék három színben látta meg a napvilágot, melynél a Navy Blue, a Light Blue és a Silver szerepel – azaz a Black és a White opciókat száműzték a színpalettáról. A Samsung büszkén adta hírül továbbá, hogy az Android 13-mal debütált modell 2 főszoftver – és 4 évnyi biztonsági frissítésben részesül. Ára hozzávetőlegesen 200 euro körül van.

Bemutatkozott az Exynos 1380 lapkakészlet

Úgy fest, hogy a felsőkategóriában a Samsung idén nem fog chipsettet szállítani, azonban a középkategóriában már előállt a legújabb fejlesztésével, ami az Exynos 1380 névre lett keresztelve. Lényegében az Exynos 1280-nak az utódja, amit a Galaxy A33 5G-be, a Galaxy A53 5G-be és a Galaxy M33-ba épített a gyártó – így nem kizárt, hogy a frissített változat a Galaxy A54 5G-ben debütálhat elsőként házon belül. Az mondjuk számomra rejtély, hogy lesz-e olyan gyártó, aki beáll melléjük, hiszen az Exynos 1080 már feltűnt több Vivo-ban is; viszont az Exynos 1280 csak a dél-koreai brand termékeiben.

Forrás: Samsung

Az új lapka hozza a kötelező erősödést, ugyanis CPU fronton 20%-kal, míg GPU-nál 26%-kal szállít magasabb értékeket. Természetesen a mesterséges intelligencia modul részéről se feledkeztek el fejlesztők, ami akár már 4,9 billió művelet feldolgozására képes másodpercenként, amit a gyártó több fronton szeretne harcba küldeni; hiszen pl.: ott a fotózás területén az objektumok felismerése, vagy éppen a night mode-nak az utómunkálata – csakhogy ne mindig a játékélmény vagy a beszédfelismerés javulására hívjuk fel a figyelmet.

Az 5 nanométeres EUV gyártási eljárással készült chipset nyolcmaggal rendelkezik, melyet kétszer négyre osztottak fel. Az energiatakarékosabb moduloknál 2GHz-es az órajel, amelynél a Cortex-A55 magok próbálnak helytállni; míg a terhelhetőbb tartományoknál 2.4GHz-re növelték, amelynél a Cortex-A78 magokkal számolhatunk. A grafikus gyorsításért az ARM Mali-G68 MP5 felel, amely 950MHz-en működő öt magot tartalmaz.

Az új lapka erős lesz a fotózás feldolgozása területén, ugyanis akár a 200MP-es képérzékelő kezelésére is alkalmazható lesz – persze csak egykamera használat mellett; viszont, ha valaki egyidőben szeretne többet használni, akkor 16-16-16MP-en 30fps-es sebesség társaságában van lehetősége. Mondjuk utóbbi egy rendezői nézetnél jöhet elő. Ha már videózást említettem, akkor a 4K-t 30fps-sel lehozza; míg kódolás tekintetében támogatja a 10 bit színtartományt.

Ha mindezt a kijelzőre szeretnénk levetíteni, akkor a maximális Full HD+ felbontású lehet; de legalább azt 144Hz-cel hozni tudja. Memóriamoduloknál az LPDDR4x-et és az LPDDR5-öt támogatja, míg a belső tárhelynél az UFS v3.1-et.

A szárazabb specifikációs tények között lehet megemlíteni: a Wi-Fi-nál a 802.11ax-et, azaz a 2×2 MIMO-ra vevő lesz; a Bluetooth-nál a 5.2-t; a helymeghatározásnál pedig kommunikál a GPS-szel, a GLONASS-szal, a BeiDou-val és a Galileo-val. Nem utolsó sorban ott az FM rádió készség is, ha a gyártó mindenáron meg akar felelni a közönségének. A modem részéről az 5G adott, amelyet a Sub-6GHz-nél 3.79Gbps-os fel-, illetve 1.28 Gbps-os letöltéssel; míg az mmWave esetében 3.67Gbps-os le- és 0,92Gbps-os feltöltéssel tud akár elénk tárni.

A Geekbench oldalán történő tesztek által már előzetesen lehet sejteni, hogy az Exynos 1380 az Exynos 1330-nak lesz a középkategória felső ágára szánt modellje, amelyet a Galaxy A54 5G és a Galaxy M54 5G kaphat meg. Ha tippelnünk kellene, akkor a Galaxy A34 5G a külföldi sajtóorgánumok által jegyzett Dimensity 1080-nal kerülhet a globális piacra.

Bemutatkozott a Galaxy A14 LTE

Nem úgy fest, mintha a Samsung most szeretne prémium okostelefongyártóvá válni, ugyanis a 2023-as évben biztosan nem fogja elhagyni a Galaxy A-széria meghatározó tagjait. Ugye korábban foglalkoztunk azzal, milyen lehetséges terveket tűzött maga elé, ahol igen kimagasló arányban kapott helyet az említett termékcsoport. Ezen felül, vannak olyan régiók és országok, ahol az átállás nem megy egyik napról a másikra, mert igen érzékeny a piac, a piacvezető pozíciója pedig ugyanolyan fontos, mint, hogy egyszer a tényleges elit között tartsa mindenki számon. A Galaxy A14 immáron termékcsaláddá nőtte ki magát, ugyanis a Galaxy A14 5G mellé megérkezett a lomhább adatkapcsolattal bíró LTE változat.

A nagyjából másfél hónappal később debütáló termék esetében nem sok mindenhez nyúltak. Ha a fizikai méreteit vesszük alapul, akkor maradt minden a megszokott; talán 1 grammal lett könnyebb – ha lehet hinni a specifikációs tényeknek – ami betudható a modem egyszerűségének.

A Galaxy A14 LTE kameramoduljai.
Forrás: Samsung Malajzia

Kijelzőjénél megtartották a 6.6 inches Infinity-V formatervet, amelyet ugyanúgy PLS LCD-vel szereltek. Ennek értelmében a képernyőjének a felbontás (FHD+) és annak pixelsűrűsége (~400ppi) sem változott. Arról nem tesznek említést, hogy a képfrissítéssel mi a helyzet, de vélhetően a 90Hz-et csak az erősebb testvére kapta meg, ebbe 60Hz-es alappal tessék számolni, mégis csak egy belépőszintet képvisel.

Mondanom se kelljen, de a kamerájánál is folytatódott a részleges örököltetés. A főszenzor 50MP-en teszi a feladatát, melyhez f/1.8-as rekeszérték társul. Mellé kapnak a vásárlói 2MP-es f/2.4-en dolgozó makroérzékelőt. A harmadik képérzékelő azonban másabb, mondhatni, hasznosabb, mint az 5G-be szerelt. Ott ugye 2MP-es mélységérzéklő köszön vissza, míg itt 5MP-es ultraszéles modul, ami valljuk be, sokkal több felhasználót mozgat meg. A szelfie kamera 13MP-en lövi az önarc fotókat, bár inkább megvilágításban gazdagabb téren tegyük mindezt, mert az f/2-es rekeszérték megköveteli.

Az egyik fő változást a chipset hozza, hiszen a MediaTek szolgáltatja a Helio G80 lapkával az erőforrást. Nem mai technológia, melyre a 12nm-es gyártástechnológia is felhívja a figyelmet. A nyolcmagos össztartomány kettéoszlik: 2x2GHz Cortex-A75 gondoskodik a terheléses feldolgozásért, míg a 6×1.8GHz Cortex-A55 az energiatakarékosabb üzemmódért. Dedikált microSD szlottól se váltak meg. RAM és tárhely párosában a 4/64GB és a 6/128GB.

Ez még az a termék, ahol a Jack csatlakozás jelen van, és vélhetően az FM rádió miatt – még ha erre utalás a gyártó oldalán nincs. NFC képes, és USB Type-C foglalattal ellátott. Bluetooth szabványa v5.1-es, Wi-Fi tanusítványa pedig /ac-s. Újdonság, hogy több helymeghatározó rendszerrel fog tudni kommunikálni, mint társa, ugyanis a GPS, a GALILEO és a GLONASS mellé odakerült a BDS és a QZSS.

Akkumulátorkapacitása maradt 5.000mAh-s, amivel állítólag 21 órás Wi-Fi time hozható ki, míg 52 órás beszélgetési idő 4G hálózaton. Ami viszont picit visszalépés, hogy mindössze 10W-os töltés felvételre képes.

A forgalmazása Malajziában vette kezdetét, ahol fekete, ezüst, „Dark Red’ és zöld színben debütált.

Gorilla Glass Victus 2-vel szerelik a Galaxy S23 termékcsaládot

A hónap utolsó napjaiban a Corning cég is szeretne magának egy kis reflektorfényt. Történt ugyanis, hogy kiadtak egy hivatalos közleményt a Gorilla Glass Victus 2 kapcsán, miszerint a Samsung Electronics következő Galaxy flagship okostelefonjaiban mutatkozhat be a legújabb generációs üvegvédelmük, amire nagyon büszkék. Igaz nem tesznek említést a Galaxy S23 termékekről, se a Diamond házon belüli fedőnévről, de nem kell agysebésznek lenni, hogy kikövetkeztessük, melyik készülékekre gondolhattak. Mellesleg, azért a sajtóanyag beszédes, mert az okostelefont többesszámban említik, tehát mind a három modellnél ezzel lehet számolni.

„A mai fogyasztók sérülésálló okostelefon-kijelzőket várnak el. A Gorilla Glass több mint egy évtizede megfelel az okostelefon-felhasználók igényeinek, mércét állítva a strapabíró védelem területén. Büszkék vagyunk, hogy folytatjuk a hosszú együttműködésünket a Samsunggal, és legújabb innovációink létfontosságú szerepet játszanak a dél-koreai brand legújabb Galaxy készülékeiben.”

mondta David Velasquez, a Gorilla Glass alelnöke és vezérigazgatója.
Az elő- és hátlapra irányuló védelem mindig fontos.
Forrás: Winfuture

A Gorilla Glass Victus 2-ről tavaly novemberben hullott le a lepel. A gyártó büszke arra, hogy újabb szintre emelték a kijelzővédelmet; mindezt úgy, hogy közben az Underwriters Laboratories (UL) által hitelesített adatok szerint, átlagosan 22%-ban sikerült a végtermékbe újrahasznosított anyagokat beépíteniük. Ezzel is törekedve egy fenntarthatóbb jövő megteremtése felé, és tettek az ellen is, hogy csökkentség a környezeti lábnyomukat.

A kiadott közleményben írtak szerint, a laboratóriumi tesztelések során szépen muzsikált az új üvegvédelem. Ha a számokra hagyatkozunk, akkor 1 méteres „zsebmagasságból” bírta a betont, míg 2 méterről az aszfalra esést. Nyilván az adatokat tessék fenntartásokkal kezelni, mert nincs arról információ, hogy a magyar utakon használt aszfaltról van-e a szó (remélem értitek a poént!), vagy milyenről. A becsapódást sok minden befolyásolhatja, legyen az az esés szöge, a felület domborzata, illetve sok egyéb más, amire egy laikus aligha gondol.

Elkötelezettek vagyunk a fenntarthatóság integrálása iránt, amely végig kíséri a terméket a teljes életciklusán. Hasonló gondolkodású partnerekkel dolgozunk együtt, mint pl.: a Corning, hogy javítsuk a teljesítményt, ugyanakkor csökkentsük a környezeti hatásokat. (…) A Galaxy zászlóshajó okostelefonjaink lesznek az első olyan termékeket, amelyek a Corning-féle Gorilla Glass Victus 2-t használják, ami jobb tartósságot és fenntarthatóságat kínál.

mondta Stephenie Choi, a Samsung Electronics Mobile eXperience üzletágának ügyvezető alelnöke és marketing igazgatója.

Mint azt a fenti kép is jól illusztrálja, ami vélhetően egy kiszivárgott USP-je a Galaxy S23 termékeknek, nem csak elölről kaphatja meg a Victus 2-t a készülékcsalád, hanem hátoldalról. A Corning anno novemberben felhívta a köz figyelmét arra, hogy egyre elterjedtebb az „üveg szendvics” kialakítású termékek, azaz, amikor már a hátoldalon is megjelenik a technológiájuk. Elmondásuk szerint, sikerült a fenntarthatóság és az ütésállóság mellett a karcállósági indexüket tartaniuk az elődök szintjén.

Mi azt gondoljuk, hogy ez az üvegvédelem se garancia a törhetetlenségre, valamint a karcolhatatlanságra – de ezt biztosan bizonyítani fogják sokan, akik külön erre specializálódtak. Egyes pletykák szerint, a Galaxy S22 Ultra-nál is alkalmazott tükrözés és csillanás mentesítő bevonat szintén várható a kamerákat védő üvegeken, amit vélhetően a Gorilla Glass DX technológiával védenek.

Bemutatkozott az ISOCELL HP2 szenzor, amely már 200MP-en dolgozik

Most előttem vannak azok az idők, amikor a Samsung azzal érvelt, hogy nem a megapixel számon múlik egy fotó minősége! – Szerintem sokakban ezek a gondolatok felmerülnek a címsort olvasva, és költői módon visszakérdeznek, hogy akkor mégis mi értelme 12MP-ről felemelni 108MP-re, majd 200MP-re egy főkamera-érzékelőt?! Teljesen jogos a kérdőjel az emberek fejében, ám mindenre van magyarázat; erre a tényre is, azonban egy kicsit messzebbről kell elindulnunk, hogy megértsük lépéseiket.

Ugorjunk vissza az időben 2021 szeptemberébe, amikor is a Samsung leleplezte az ISOCELL HP1 névre hallgató első 200MP-es érzékelőjét. (Érdekességképp említeném meg, hogy a dél-koreai tech-óriás a Xiaomival közösen fejlesztette!) Elképesztő, hogy nagyjából másfél év alatt gyártásba helyezték azt a képalkotó modult, amivel akár jó eséllyel felkerülhet a DXOMark ranglistájának TOP10-ébe. Mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy a HP-család több tagból tevődik össze, ám a Samsung készülékeibe a HP2-re keresztelt variáns kerül. Merthogy létezik:

  • ISOCELL HP1 – 200MP, 0.64µm, 1/1.22″, 10bit / Tetra2pixel RGB Bayer minta
  • ISOCELL HP2 – 200MP, 0.60µm, 1/1.3″, 10bit / Tetra2pixel RGB Bayer minta
  • ISOCELL HP3 – 200MP, 0.56µm, 1/1.4″, 10bit / Tetra2pixel RGB Bayer minta
  • ISOCELL HPX – 200MP, 0.56µm, 1/1.4″

Az ISOCELL HP2 méret ügyileg kisebb lett, mint a HP1. Ez azért valahol egy szívfájdalom, ugyanis minél nagyobb egy képérzékelő, annál magasabb minőséget lehet végtermékként kisajtolni. Az öröm az ürömben viszont legalább az, hogy a HP3 és a Xiaomi által mellékágon továbbfejlesztett HPX még ennél is kisebb, hiszen 1/1.4 hüvelykes, nem pedig 1/1.3 colos. Természetesen a piacot követő fanok tisztába vannak azon ténnyel is, hogy már léteznek 1 coll átmérővel rendelkező okostelefonok, a Xiaomi 12S Ultra, ám ott se teljesen igaz az, amit a gyártó reklámoz – szóval ne folyunk bele a kisebb, ám fontosabb méretháborúba.

A pixelösszevonások eredményei.
Forrás: Samsung

A Galaxy S23 Ultra 5G-ben debütáló szenzor 0.6 mikronos pixelméterrel képes képet alkotni, mindezt natív felbontásban, azonban erre eléggé kevés alkalommal lesz lehetőségünk, mert az esetek többségében pixelösszevonás(ok akár többszöri) alkalmazásával dolgozik. Ezáltal két eset állhat fenn, az elsőnél 1.2 mikronos pixelméretként dolgozhat, végeredményben pedig 50MP-re redukálja le a 200MP-t a tetra binning technológiával; másodiknál ugyanúgy a tetra binninget használja a már alkalmazott 50MP-re, melynek köszönhetően 2.4 mikronra növekszik, ám 12.5MP-re csökken a teljes felbontás. Utóbbi a gyengébb fényi adottságokkor élesedik, és a gyártó ezt a technológiát hívja Tetra2pixelként, hiszen 4 x 4, azaz 16 pixel összevonását eredményezi a végtermék.

A magas felbontás (16.384 x 12,288px) nem csak fotózáskor lesz hasznunkra, hanem videózásnál is. A képérzékelő támogatja a 8K Ultra HD videórögzítést, amelyet immáron 30fps-sel vihetünk végbe – a korábbi 24fps helyett, amelyre a Galaxy S22 Ultra 5G volt képes. A magasabb minőségű mozgófelvételből bármikor kifotózhatunk 33MP-nek megfelelő képeket, így nem kell attól tartanunk, hogy nem készült fotó a rögzített eseményről. Ugyanúgy megvan az élesség, a dinamika.

A nagy felbontás és a pixelösszevonás végeredménye.
Forrás: Samsung

A túlexponálás kiküszöbölésére a Dual Vertical Transfer Gate (D-VTG) technológiát vetik be, amellyel 33%-kal javítanak az arányaikon. Ez mondjuk akkor jöhet jól, hogy a fotózott tartalomnál feltűnik egy erősebb fényforrás, ami kiégést eredmény. A D-VTG lényege, hogy minden pixelnél dupla feszültségátvivő-kapu található, mellyel a szenzor felé hatékonyabban transferelődik át az elektron. Ezáltal nem csak jobb vezetési hatásfokkal rendelkezik, hanem jobban meg tudja növelni a töltés potenciálkülönbséget, ezáltal növelve a PD maximális elektronszámát.

A Single-VTG-hez képest, ahol a 6.250 elektront emlegetünk a Dual-VTG-nél 9.202 elektront tart számon a gyártó. Egyébként érdekességként említeném meg, hogy az IEEE papírja szerint, a HP2 egy pixelre eső teljes mélysége 10.000 elektron.

A kiváló HDR fotó és képi anyag érdekében a Samsung elsőként veti be a Dual Slope Gain (DSG) elképzelését, amelynek lényege, hogy 50MP-es fotó módban is képes a kamera HDR-ben rögzíteni; köszönhetően annak, hogy külön tudja választani a magas és az alacsony tartomány pixelösszevonásnál is. A szakma egyébként „kettős konverziós nyereség” jelzővel is illeti. Nemmellesleg, a Samsung tarsolyában van egy olyan technológia, amelyben három kondenzátor játszik, három erősítésű TCG-t, azaz a magas és az alacsony mellett egy közepes tartomány megkülönböztetésére szintén képes – ám ez az ISOCELL HP2-ben nem került beépítésre.

A szakma a HP2-t megfelelő iránynak tekinti a mobil fotózásnál. Szerintük sem arról van szó, hogy dél-koreai brand a pixelszámmal akarna hencegni, hanem inkább arról, hogy a szenzor „függőleges” fejlesztését választotta, aminek esélye van felvenni a versenyt az 1 coll-os érzékelőkkel – pláne, ha megfelelő rekesznyílás társul mellé. A magas pixelszám előnye az összevonásban mutatkozik meg. A Samsung elképzelését azért tartják jó útnak, mert kisebb az áthallás a kis pixel falaknál, és jobban segíti a részletek visszaállítását a mögé írt algoritmussal.

Zárószóként, még néhány kulcsszót emelnék ki, hiszen a Smart ISO Pro eljárásnak köszönhetően képes a kamera 4K@60fps videózása mellett 12.5MP-es fotók egyidejű készítésére. A Super QPD-vel pedig mind a teljes maximális MP-tartományban élességet talál a képalkotó. Gyenge fényi adottságok mellett a HP2 automatikus élességállításra képes általa. A gazdagabb mintaadatokból és a rengeteg referenciapontból eredően: az új szenzon gyors autofókuszálára képes.

Bemutatkozott a Galaxy F04

A Samsung India felpörgeti a januári időszakot. Azt már tudjuk, hogy a hónap közepén leleplezi a közönsége előtt a Galaxy A14 5G-t és a Galaxy A23 5G-t, viszont, akiknek ezek a termékek „túlságosan okosak”, és tényleg csak egy szimpla okostelefonra vágyának, azoknak készítette a Galaxy F04-et. Másfelől, az ár-érzékenyebb közönségnek. A jelenlegi ütemtervük szerint, január 12-én startolhat az értékesítése az ottani helyi képviselet oldalán, valamint a Flipkart-nál. Nézzük meg, hogy melyek azok a USP-k, amelyekkel meg szeretnék nyerni a közönséget.

A Galaxy F04 egyik legfontosabb USP-je.
Forrás: Samsung India

Az első legfontosabb, amit kihangsúlyoz az ottani képviselet, az a RAM szereltsége. Akár 8GB-ra lehet turbózni az alapból beépített fizikai 4GB-ot. Mind ehhez az szükséges, hogy szoftveresen bekapcsolják a felhasználók a RAM Plus beállítást, amelynek segítségével a ROM-ból maximum 4GB-ot le lehet foglaltatni lapozási lehetőségnek. Tulajdonképpen, ezzel a csellel lesz duplája a fizikai gyorsítótár. A készülék 64GB-nyi beépített tárhellyel szerelt, viszont abból kiindulva, hogy van bővíthetőségi lehetősége microSD formájában, akár 1TB-ig, szerintem érdemes beélesíteni, már csak a gördülékenység miatt.

Az operációs rendszernél érdekes módon, csak Android 12-t említenek, ami azért furcsa, mert a Google irányelve alapján az új évbe lépve már Android 13-mal kellett volna piacra dobniuk. (Az sincs kizárva, hogy éppen határon van.) Ez viszont nem történt meg, így a két főszoftverénél egyet elvesztenek a leendő vásárlói. Az utolsó OS Update-ját az Android 14-gyel kapja meg. Érdemes megemlíteni, hogy One UI Core-ral látták el, azaz nem teljesértékű se a Samsung felülete, se pedig a Google rendszere.

Az erőforrását a MediaTek szolgáltatja, azon belül a közkedvelt Helio P35, amelyet nem csak a Samsung, de más gyártó is előszeretettel építi a készülék váza alá. A nyolcmagos lapka kétszer négymagra lesz felosztva. Az energiatakarékos szegmens 1.8GHz-en, a terhelhetőbb pedig 2.3GHz-en dolgozik.

A kijelzőjénél az Infinity-U formatervet alkalmazták. 6.5 inches megjelenítője HD+ felbontásban prezentálja a tartalmakat – de hát ilyen kategóriában ne várjunk többet, ahhoz Galaxy A14 5G-t kell vásárolni. Paneljénél se várjatok sok meglepetése, PLS LCD-t kapunk a pénzünkért. A képsűrűsége elmaradt az elvártól, nagyjából 270ppi körül alakul.

A kamerák tekintetében a főszenzor 13MP-es lett, mely f/2.2-es rekeszértékével képkészítésre alkalmas, de gyengébb fényviszonyok között ne várjunk tőle sok mindent. Autofókusszal rendelkezik, képstabilizátorral nem. A másodlagos érzékelője egy mélységszenzor, a jól megszokott 2MP-en ténykedő. Az előlapján 5MP-es mutatkozik. Ami viszont ki egy fokkal kecsegtetőbb, az a három slotos mivolta, azaz egyidejűleg képes két SIM kártya és egy microSD kártya fogadására.

Az 5.000mAh-es akkumulátorát Type-C töltővel max. 15W-tal lehet visszarántani. Rendelkezik 3.5 Jack csatlakozással, amiből arra tudunk következtetni, hogy az FM rádió készség vélhetően adott lesz, ami az indiaiaknak egy fontos tényező. Természetesen, a Galaxy vezeték nélküli fülhallgatóival és okosóráival kompatibilis, viszont DeX supportot nem kapott, amit ne is várjatok ilyen mélységekben. A kapcsolatok terén Bluetooth-ból szimpla v5.0-át, Wi-Fi-ből pedig csak b/g/n-t kapnak a vásárlói.

Mind a Samsung India, mind a Flipkart 8999 indiai rúpiáért kínálja, azaz átszámolva 40 ezer forint körüli áron. Színek tekintetében: az Opal Green (SM-E045FZGG) és a Jade Purple (SM-E045FLVG) a választható, nincs harmadik opció, bár ilyen fiatalos lehetőségeknél nem is kell. Az viszont meglepő, hogy a feketét száműzték a lehetőségek sorából.

Bemutatkozott a Galaxy A14 5G a CES-en

A 2023 első fecskéje mégsem a Galaxy F04 lett, hanem a Galaxy A14 5G. A Samsung növelni szeretné a profitját, ehhez pedig a gyártási tervezetét is át kellett dolgoznia, hogy felülmúlják a 2022-t. A Galaxy A-termékcsaládra ismételten nagy nyomás fog nehezedni. Véleményem szerint, könnyedén teljesíteni tudják, mégis csak a Galaxy A3x és a Galaxy A5x a kategória legnépszerűbb tagja, ám az árérzékenyebb piacra szintén gondolnia kell, ahol a belépőszintű készülékeivel szeretnének érvényesülni. A Galaxy A04s már vásárolható több régióban, köztük hazánkban is, viszont megérkezett az erősebb testvére, aminél a leendő vásárlói már megtapasztalhatják, miért érdemes egy kicsit többet áldozni egy okostelefonra.

A legfőbb változást a kijelzőnél kell keresni. A Galaxy A13 5G-hez képest sokat fejlődött, hiszen az IPS LCD panel immáron FHD+ felbontással rendelkezik, azaz 1080 x 2400 px-szel, mellyel a képpontsűrűsége átlépi bőven a 320ppi tartományt; egész pontosan nagyjából 400ppi-csel számolhatunk. Ez a korábbi 270ppi-hez képest nagyon látványos előrelépés, pláne egy belépőszintet képviselő terméknél. A képfrissítési rátáját örököltették, maradt a 90Hz. A képernyő átmérője növekedett, 6.6 inch-re, így fizikai méreteit nézve, kicsit nagyobb készülékkel tervezzenek az érdeklődői.

A Samsung az elmúlt hónapokban gőzerővel adta ki az Android 13 operációs rendszer frissítéseit. Decemberben már több alacsonyabb kategóriás modelljén debütált, ami vélhetően okkal történt, hiszen a Galaxy A14 5G-n már az új szoftver fut One UI Core 5 felülettel. Tehát a lefejlesztés azért volt sürgető, hogy mihamarabb piacra dobhassák a terméket – mégis csak a Google által elvárt a megkötés, miszerint tavalyi op. rendszerrel az új évben már nem adhatnak ki.

A termék erőforrása régiónként eltérhet. Noha premierjéig nincs megerősítés, azt azért lehet tudni, hogy az európai piacra az Exynos 1330-as lapkával, míg mondjuk az USA-éra a MediaTek-féle Dimensity 700-zal fogják kiadni. Ezzel kapcsolatban később írunk külön, végülis a magyarországi felhasználók, melyikkel vásárolhatják – illetve az mennyire lesz jó deal számukra. Tárhely méretnél 64GB-nál kisebbel nem kell számolni. Ezt fogják 4GB-nyi gyorsítótár társaságában kínálni, amelyet 8GB-ig a RAM Plus szoftveres buff-fal bővíteni lehet. Alternatívaként létezni fog 6/128GB-os változat azoknak, akiknek nem lenne elegendő. (Természetesen, a bővíthetőségét, valamint a 2+1-es slotrendszert megtartották.)

A hátlapi kameráihoz mondhatni hozzá se nyúltak. Az elődnél megtapasztalt trióval dolgoznak tovább, miszerint kapunk főszenzorként 50MP-es f/1.8-as rekeszértékkel bíró széleslátószöget; valamint egy mélység- és egy makroérzékelőt, amelyek 2MP-en teszik a feladatukat f/2.4-es érték társaságában. Ezzel szemben a szelfiere külön odafigyeltek. A korábbi 5MP-est 13MP-esre cserélték le, így előnyösebb fotókat lőhetünk csekélyebb fényviszonyi adottságok mellett.

Az 5.000mAh-s akkumulátorát 15W-os Type-C bemenetű töltővel lehet visszatölteni. Súlyban piciny kövekedés vélhetünk felfedezni, ugyanis átlépi a 200g-ot. További érdekesség, hogy az ujjlenyomat-olvasó maradt az oldalsógombba ágyazva optikai megoldás, míg Bluetooth-ból már v5.2-es szabványúval ruházták fel.

Az SM-A146B típusszámú modell négy színben érkezhet, melyek között: a világoszöld (Light Green), a fekete (Black), az ezüst (Silver) és a sötétpiros/barna/levendula (Dark Red) különböztethető meg. Árban 200 dolláron debütál, elsőként az USA-ban, január 12-i starttal; de a Samsung Spanyolország is már lehozta a hírét, tehát hetek kérdése az európai rajtja.